Pesti Hírlap, 1917. február (39. évfolyam, 32-59. szám)
1917-02-09 / 40. szám
Budapest, 1917. XXXIX. évfolyam, 40. (13,337.) szám. Péntek, február 9. ILOFIZETÉSI ARAKI Egés évre 88 K — 1 Félévre 19 „ —„ Negyedévre 9 „ 60„ Egy hóra 3 „ 30„ ülgyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 f. Apróhirdetések ára: szavanként hd&iwpon 30 f. vastag betűkkel 40 L — vasárnap 39 és 00 SZERKESZTŐSÉGEK KIADÓHIVATAL : Budapest, Vilmos császár út 78. TELEFON 123—91 122—92 122—91 122—94 122—95. (Éjjel 122—91 122—92 hívandó.) FIÓKKIADÓHIVATAL: Budapest, Erzsébet körút 1. Telefon: József 82— A gyászintések. Rip van Winkle átaludta a világháború harmadfél esztendejét s mikor most az ellenzék minden árnyalata egyaránt követeli a választójogot a harcoló katonáknak, ő a szemeit dörzsöli s azt feleli: de hisz csak az imént volt, hogy én az urak legtöbbjével együtt küzdöttem a fenyegető radikalizmus általános választói jogának nemzeti veszedelme ellen. Rip van Winkle aludt, vagy legalábbis úgy tesz, mintha aludt volna. Mikor volt az, hogy a fenyegető radikalizmus általános választói joggal akarta a tömegeket a parlamenti pártok ellen sorakoztatni? A darabont-korszak elmúlt, a koalíció korszakais elmúlt, jött a munkapárti feltámadás és az ellenzéki pártok megállapodtak egy közös választójogi tervezetben, amelynek megvalósítása érdekében Tisza István már nem küzdött az „urak legtöbbjével", mert akkorára már ő egy külön választójogi tervezetet dolgozott ki magának s azt a parlamentnek fegyveres darabontokkal való kitakarítása után a magára maradt munkapárttal el is fogadtatta, törvényerőre is emeltette. Ez is már régen volt, hihetetlenül régen, jóval a világháború kitörése előtt. Aztán jött a nagy világégés, jött az ellenzéki pártok hallgatag megállapodása, hogy a világháború füstjéből fátyolt raknak a történtekre s az élethalálharc idejére nem ismernek belső háborút, jött a magyarság lélekemelő viselkedése, mely meglepetés volt künn és benn, a trónnak, a külföldnek, nekünk magunknak is, jöttek ennélfogva egészen új értékelései a magyar nemzeti és polgári erényeknek és támadt egy új helyzet, melyben mindenki másként ítélte meg legközelebbi szomszédját és mindenki másként ítélte meg a magyar népet is. A trón felől melegebb hangok áradtak a felismert magyarság felé. A külföld más szemmel kezdte nézni a magyarságot. Revideálta a maga álláspontját a magyar ellenzék is és egyszerre kórosban követelte, hogy a magyar katonának, akit korra, intelligenciára, vagyonra és állásra való tekintet nélkül vittek a frontra, mert a legjobb katonának bizonyult, ugyanilyen tekintetek nélkül meg kell adni a legkevesebbet, aválasztói jogot legalább. Ha a húszéves magyar fiú érett a hazáért való halálra, érett a választói jogra is. Az egész világ revideálta régi álláspontját, csak gróf Tisza István és a munkapárt állott meg ott, ahol az erőszak, az ellenzék nélkül való törvénygyártás és a világháború előtt állottak. Most is, mint akkor, nemzeti veszedelemről deklamálnak és a párthatalom veszedelmére gondolnak. A katonák választójogáról volna szó s a haza nem fél tőlük, sőt bennük bízik legjobban, de Tisza István és a munkapárt azt merik emlegetni, hogy a katonáknak megadott választójog nemzeti veszedelem volna. Ha a magyar katonák a nemzet veszedelmét jelenthetik, hogyan merik rájuk bízni a nemzet védelmét, életét és szabadságát?. Tisza István, azzal a vakmerő nagyotmondással, melylyel a munkapárt prófétájává avatta magát, azt mondja, hogy „ha megszavaztatnák a lövészárok népét, a választójog nem kellene nekik." De merné csak ezt a megszavaztatást megkísérelni. Mi történnék akkor? Ha a katonák elég éretlenek volnának, hogy ne akarják a választójogot, akkor Tisza értelmes és megbízható elemeknek mondaná őket, ha pedig természet szerint szívesen fogadnák érettségük elismerését, akkor pálcát törnefelettük. Dehogy kockáztatná ő a próbát Ellenkezőleg. Fellázad még a gondolat ellen is, hogy a párturalom biztonságát a legcsekélyebb választójogi kiterjesztéssel is kockáztassa. Minden szabad a magyar katonának. Szabad élnie, halnia, szabad egész Európa térképét megváltoztatnia, de a munkapárt hatalmi mappáját még egy szavazattal sem szabad veszélyeztetnie. Az egész világ változhatik a világháború következtében, de a többségi párthatalomnak érintetlenül kell maradnia. Ez fölötte áll a nemzetnek, az egész világnak. Szánalmas és megszégyenítő volt a miniszterelnök állásfoglalása a harcoló katonáknak követelt választói joggal szemben. A párthatalomnak ez a leplezetlen féltése szégyene marad a magyar parlament többségének. Ha nem volna előtte a német példa, az angol példa, akkor is megkövetelhetné a magyar katona a magyar parlamenttől, hogy olyan kivételesen bánjék vele, amilyen kivételes a magyar katona viselkedése a világháborúban. Német, angol tudja kötelességét a harcoló katonával szemben. A magyar parlament többsége nem. Valóban, jól tette az ellenzék, hogy név szerint való szavazást követelt. Az emléktábla mellett, melylyel a hősök emlékét örökítjük meg, maradjon meg a szégyentábla is, melyre a gyászvitézek neve, a katonák választójoga ellen szavazó munkapártiak listája kerül Emlékezzék a nemzeti hősökre is, a gyász- vitézekre is . . . Dél-Amerika is elutasította az Unióhoz való csatlakozást. Wilson megállapodása a hadügyi és tengerészeti államtitkárral az ementenek nyújtandó segítségről. — Az Unió elvállalja az Atlanti-óceánon az őrszolgálatot — Február 6-án 52.000 tonnát sülyesztettek el a német tengeralattjárók. — Sikeres felderítő előretörések a keleti és nyugati fronton. — Wleghiusult angol támadások. „Mint a humanizmus szószólója sürgetően kérem, vesse latba egész befolyását, hogy békekonferencia üljön egybe ... Ne vegye a felelősséget magára a háború folytatásáért. Döntése az emberek millióinak életet vagy halált jelenthet . . Bryan írja ezt nyílt levelében Loyd Georgenak. Mikor a minap hírt adtunk arról, hogy Bryan az amerikai semlegesek konferenciáján a háború ellen beszélt, már érintettük a szomorú tényt, hogy az Unió öszszes neves államférfiai közt ő az egyetlen, akinek békeszeretete megbízható. Bryan következetes maradt elveihez, önmagához s következetessége ujabb, tündöklő dokumentuma az a nyilt levél, melyet Lloyd Georgehoz intézett s melyet, sajnos, egész terjedelmében még nem ismerünk. Bryan megmaradt békeapostolnak s az emberi léleknek mindig emelkedettebb perceket szerez az, mikor egy békeapostol szól egy diktátorhoz. Mert Bryan a diktátorhoz szólt, mikor Lloyd-Georgehoz nyilt levelet intézett. Igaz ugyan, hogy a kételkedők azt kérdezhetnék, miért Lloyd-George-hoz s miért nem inkább Wilsonhoz, aki ha nem is diktátora a világháborúnak, de akitől milliók élete és halála harminc hónapon át még inkább függött, mint Lloyd George-tól. Hiszen Wilson tűrte, hogy az Unió harminc hónapon gyilkoló szerszámokkal lássa el az entente-ot . Wilsoné a felelősség, hogy a világháború egyáltalán eljuthatott a harmincegyedik hónapjáig is. Miért nem írt hát Bryan inkább Wilsonhoz nyílt levelet? Emlékeztetni kell rá, épen Bryan elvhűségének dokumentálására, hogy az Luto volt külügyi, államtitkárát nem érheti ez irányban sem mulasztás vádja. Mert 1915 júniusában Bryan még az Unió külügyi államtitkára volt s Wilson Lusitania-jegyzéke után mondott le s kisérte lemondását oly kiáltványnyal, mely a világháborúnak tollal harcolt cselekedetei közt mindig a legszebbek közé fog tartozni. „Valójában itt két rendszer ütközik össze — írta Bryan már húsz hónap előtt —, az erőszak és a megfontolás rendszere". És ráolvastak Tilgonnak már akkori jegyzékére, amely pedig a diplomáciai viszony megszakításával még nem is fenyegette Németországot, hogy az erőszak rendszerét követi. Iszonyattal látta, hogy már „az Unió jingóit is elfogta a háború utáni vágy". Mint a béke alázatos híve és buzgó hivője annak a jóslatnak, hogy azok, akik kardhoz nyúlnak, kard által vesznek el, sürgette, hogy Wilson jelentse ki félremagyarázást nem tűrő módon, hogy Németországgal a diplomáciai tárgyalásokat legalább is addig meg nem szakítja, míg az európai háború folyik, míg tehát a háború nyomása tart. . . Húsz hónappal későbben Wilson az európai háború lélekölő nyomásának nemcsak engedett, hanem fokozni is akarta, a földkerekségnek még semleges államait mind a Németországgal való diplomáciai szakításra, a háború örvényének szélére akarta vezetni. „A nemzetek kötelessége, hogy a durva erőszakot a háborúk sötét éjszakájából fölvezessék a béke napjának világosságára, ahol a háború kardja békés munkát végző ekévé alakul át. Miért ne vállaljuk mi el egy napon ezt a megtisztelő feladatot? S miért ne mindjárt?" — kérdezte Bryan már 1915 június-ában . . . Másfélévi háborúskodás után .Wil- A Festi Hirlap mai száma 20 oldal