Pesti Hírlap, 1918. október (40. évfolyam, 229-255. szám)
1918-10-23 / 248. szám
1918. október 23., szerda, FESTI HÍRLAP / V 11 _ A fiu, Dékánné néhány nap óta észrevette, hogy s egészen kétes külsejű egyén botorkál a láza körül. Kis kertes, külvárosi házikóban lakott s rendszerint alkonyat utánig kis sé lépett utcára. Most különösen félénken húzódott a fályha mellé s várva várta fia hazajöttét. Az élet sok bajt, szerencsétlenséget zúditott reá bizalmatlan volt mindenkivel szemben Egyik délután, — szürke, ködös, februári n.n) volt, — hosszasabban kellett benn időznie a pirosban, s mire hazajutott, egészen besötétedzett. Ijedten láta a szeme sarkából, hogy a gyanús alak nyomon követi. Majdnem szaladva igyekezett kis házához, de kísérője is szaladni kezdett. Majd lihegve a nevét kiáltotta: — Dékánné! . . . Dékánné! .. . Erre hirtelen visszafordult, szemközt az Ismeretlennel. A hang csendülése ösztönszerűen megremegtette. Egy gázlámpa pislogó fénye alatt álltak mindketten. Az asszony s a vad külsejű, bozontos szakállú, alattomos tekintetű férfi. — Kicsoda maga? Mit akar? — Es no. . . jól tudod! Az előbb még lihegő hang most már határozott volt , nagyon gúnyos. Dékánné ereiben megfagyott a vér. — Nagy Isten. . .— Persze ... — nevetett a másik. — én vagyok. . . Dékán Lajos ... a férjed! Az e gykori jegyző ur! Nem ismértél rám? Hát bizony, 1 venöt esztendei fegyházlevegő kissé megváltoztatja az embert! Komoran, sötéten nevetett s az asszony sápadtan lépett vissza, mintha a börtön penészes ''végöjének lehellete csapott volna, arcába. Lá: •••-. álmatlan éjszakáin hányszor gondolt erre a borzalmas visszatérésre! — Mit akar? Miért jött ide? — Ej, hát nem vagyok a férjed? — Számomra senki. . . semmi többé! Távozzon ! — No lám! Azt hiszed, az ilyen könnyen megy? Azért voltam távol huszonöt esztendeig, hogy most veszett kutya vagy lépfenés gyanánt bagádj! Tévedés! Enni, inni akarok, még pedig jól! Puha, meleg ágyban aludni. Pénzt tömni az erszényembe! — Pénzt! Igyon hagyott-e számunkra? Nincs pénzünk! — Ha jól emli'ktz.-mn, gyermekeim is voltak — dünnyögte a lérfi. —• hol vannak? — Igen, volt egy leánya! Nyolc éves volt, mikor elítélték. A bánat megölt.'. A férfi pillanatra lehajtotta fejét. —• No és a fiam ? — A fia mit sem tud! Azt hiszi, meghalt az apja! Ezer fondorlattal tudom csak elrejteni előle az igazságot. Felköltöztem vele a fővárosba, a nagy, ismeretlen tömegbe, huszonöt nehéz, keserves esztendőn keresztül dolgoztam érte, csakhogy becsületes emberré nevelhessem. Hála a jó Istennek, sikerült. György derék, tisztességes fiú, becsületet szerzett a szégyenbe döntött névnek. Hadnagy már! — Hadnagy! Hiszen ez, pompás! Egy hát van rendes fizetése s bizton nem fogja cserben hagyni szegény öreg apját. . . — Szerencsétlen. . . — sikoltotta szinte az asszony, — hát másodízben is nyomorúságba akar dönteni. Ha György előtt feltárja a múltat, rögtön le fog mondani a rangjáról és itt hagyja hazáját. Ne merészelje ... ne döntse le egy perc alatt, amit én huszonöt éven át, annyi nehézséggel felépítettem. Nem. . . ezt nem fogja tenni. . . hez nem lehet bátorsága. . . — No, akkor rosszul ismersz! Az utca végéről a homályból kibukkant egy sugár, magas katonatiszt alakja. Ruganyos, gyors léptekkel, egyenest, feléjük tartott. — Ezt! Fogadok . . . más nem lehet! — mormogta a fegyenc. Dékánné halkan, fájdalmasan felsikoltott s görcsösen megragadta a férfi karját: — Lajos!. . . Lajos ... az égre. . . Amaz ellökte s mialatt az asszony zokogva rogyott le az útszéli padra, ő egyenest a közeledő katonatiszthez sietett. — Hadnagy úr! — kiáltotta. Három lépéssel odább tömközt állt a fiával. Látta a nemes vonású, szép, fiatal arcot, a derűs, tiszta nézésű kék szemeket, amelyek becsületes, nyílt bátorságot sugároztak, mindazt, amit ő örökre elveszített. A fiatal hadnagy udvariasan szólt-" — Engem szólított, uram? Ez az előzékeny, finom hang megremegtette a szerencsétlent. Hirtelen, egy szempillantás alatt átremegett a lelkén a tudat, hogy most megválthaja bűnét, megtisztíthatja egész piszkos, fekete múltját. Dacos gyűlölködése nyomban eltünt. Tekintete elhomályosult s hátralépve, halkan dadogta:— Csak . . . csak egy szál gyufát akartam kérni. . . S remegő kézzel kihúzott zsebéből egy cigarettát. A hadnagy készséggé szolgált tűzzel. S a másik felindulását reszkető hangon suttogta: — Egész 6ivemböl köszönöm . . hadnagy úr! Dékánné, aki fogvacogva figyelte a jelenetet, látta, hogy férje továbbmegy a sötét esti alkonyban. Most a fához rohant. — Mi bajod, mama? — csodálkozott a hadnagy, — miért vagy ennyire felindulva? Dékánné reszketve kapaszkodott a fia karjába. — Megijedtem, mikor az a csavargó feléd ment Mi akart tőled? — Semmit, mama! Szegény ember, csak tűzet kért! Dénes Pál. Doktor Szatmáry. Doktor Szatmáry éppen jogot tanult . . . Töltött puskán didergett fél keze. ... A fedezékben gyönge mécs világolt, De szomjas lelke égett a tudástól S kacér jövendő incselgett vele . . . Doktor Szatmáry éppen jogot tanult . . . Mikor hirtelen szivéhez kapott, S belőle forró vérsugár szökött fel, Mely intő, vádló, lángvörös betűkkel Égre írta e két szócskát: „A jog." Vályi Nagy Géza. Vegyes. A jövendő újságírója. Hermain Kesser svájci író foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy milyen lesz a jövendő újságírója. Többek közt, ezeket mondja: A journalizmus ma és még jóidere az emberiség szóvivője. Ezen aktuális felfogás szerint az igen és a nem között önmagától húzódik meg egy vonal. Itt van az echos: megújhodott haza, Európa, jövendő, szabad lélegzés, reménység és világosság. Szemben ezzel van a pathos: sovinizmus, maradiság, rángatódzás, reménytelenség, a gyűlölködés és emberietlen érzékek sötét virágai. Újságírónak az nevezze magát, aki a napmegteremtője. Aki a világa vág és nem a sötétség gondolatait terjeszti. Aki élő ideákat mond magáénak. Aki messze maga előtt tartott kézzel védekezik a gyanúsítás ellen, hogy a napot el akarja homályosítani. Aki nem érdekeli parancsait, hanem az emberi lélek rendeleteit teljesíti. Vannak ilyen férfiak. Valamennyien politikai valóságok, egyedül csak belőlük ömlik az aszó, amelynek szárnyai vannak. A megrendelt, lenyűgözött szónak nincs visszhangja. Százan és százan húzzák az igát. Mondatokat, cikkeket, sémákat szállítanak, lármát csinálnak, de nincs hangjuk. Stílusuk kényszeredetten döcög, a léptek dübörgése nem hallatszik. A szó lelkiismereti törvényét nemlehet legyőzni. A nyelv, amely isteni eredetű, az embernek kifejező eszköze, tiltakozik minden természetellenes alkalmazási mód ellen. (Vizsgáljuk csak meg a reakció nyelvezetének csűrés cavarását, grimaszszait és ürességét.) Két irányelvének kell lennie a vezető publicistának. ..Így van" és ..Így kelllennie". Csak akkor, amidőn valamennyi szóvivő, a nyelvet átalakító költőtől a szó legkisebb szolgájáig, egyenlő elvű községgé egyesültek, csak akkor kapja meg mindegyik a neki kijáró szavazati jogot Az v. sajtó, amelynek helyét ki kell küzdenie, egyet jelent az új Európával. Az ilyen sajtó nélkül — amelyben költők,nagy szellemek és vezetők nem foglalhatnak helyet, nem foglalhatnak illést döntően az emberiség partján — a népek szövetsége mindig lehetetlenség marad. A sajtó túlbecsülése értelmetlenség és kifogás marad mindaddig, amíg más gondolatközvetítő eszközzel nem lehet pótolni. Ma a meglevő politikai közvetítő eszközökkel kell számolnunk, amiken belül óriási feladatokat kell megoldania az újságírónak A szellemi javak hozzá érkeznek és a journalista tulajdonságaklegbelsőbb ösztöne az legyen, hogy cselekedetekké változtatja őket. Legfőbb kívánsága az, hogy ideákat valósitson meg. Nem szabad .cuki uszályává lenni. A politikai eseményekhez ő áll a legközelebb. A demokráciában tagadó gondolatjátékossá nem szabad sülyednie. Attól NMMdelSötő!S hogy hit?, és frivol, dolog- és em- berismerő váljék belőle, megakadályozza őt a demokrata állam, amely az erőteljes politikai világjavítókat szavánál fogja és a megfelelő helyre állítja. E kilátás nélkül a politikai publicista föld nélküli törpe, akinek az az érzése, hogy az üres levegőbe beszól. A jövendő újságíró ily módon fog hatni. Összegyűjti, magában egyesíti a cselekvésre későn gondolkodó jó tulajdonságait, mindazt, ami az emberiség szellemi erejét alkotja. A parlamentek tagjaival kéz a kézben a nap életét alakítja. A legsúlyosabb időkben önmagába száll és bátor emberként szól. Fölötte áll a nemzeti önbíráskodásnak, ébren tartja a népek közös érzéseit, oly módon, hogy a külön haza érzését beleolvasztja az emberiség közös érzésébe. Vannak férfiak, akik már ma is előtte járnak ezeknek az eljövendő újságíróknak. Az ő utódaik fogják eldönteni az emberiség sorsát. (A spanyol járvány specifikuma?) A minap már megemlékeztünk a francia akadémia gyűléséről, amelynek során a legnevesebb francia orvos-professzorok fejtették ki nézetüket a spanyol járványról és annak gyógyításáról. A „Temps" ma érkezett számában folytatólagos ismertetését olvassuk ezeknek a tanácskozásoknak s egyúttal azt is megtudjuk belőle, hogy a francia akadémia a belügyminiszter megkeresésére bizottságott küldött ki, amely hivatva lesz megállapítani azokat a védelmi rendszabályokat, amelyek révén gátat lehetne vetj ki a veszedelmejárvány terjedésének , egyúttal tanulmányozni fogja a betegség gyógyító módját is. Ez a járványbizottság a következő orvosokból alakult meg: Netter, Bezanpon, Achard, Vincent és Chauffard. — Patein beszámolt kutatásainak eredményéről, amelyeket a beteg vizeletének éréjének elváltozására vonatkozóan végzett, megállapításai megerősítik Netter kutatásainak eredményét, amely szerint feltűnő az ilyen beteg váladékainak megcsappant nitrogéntartalma. Azokon a termékeken kívül, amelyek feltalálhatók minden fertőző betegség eredményeként, feltűnő sok húgy,savas sókat talált Patein, ami a szervezet intenzív önemésztésére (autocombustion) mutat, s ami a rosszul táplálkozó egyéneknél is kimutatható. Verbizier a betegek közetében található nikroorganizmusokat vizsgálván, a pneumacoccusokon, streptococcusokon és coccobacillusokon kívül, amelyek valószínűen azonosak a Pfeiffer-féle bacillusokkal, tekintélyes mennyiségű spirodiétákat is talált. Szerinte ezek a protozoák nagy szerepet játszanak a betegség súlyos lefolyását és elterjedését illetően. Fontosz a körülmény azért, mert hogyha ez a feltevés valónak bizonyulna, akkor spanyol járvány eseteiben sikerrel lehetne alkalmazni az arzenobeveol családjához tartozó arzén-vegyületek gyógyhatásait. (A bajor király a lakásínség enyhítéséért.) Lajos bajor király a lakásínség enyhítése végett főudvarmesteréhez kéziratot, intézett, amelyben elrendeli, hogy a belügyminisztérium mai egyetértésben egy bizottság vizsgálja meg azokat az épületeket, amelyeket a polgári lakosságnak át lehetne engedni. A király jelentést és javaslatokat kér az ily módon megalakított bizottságtól. (Politikai foglyok leoldása Portugáliában.) Lisszabonból jelentik, hogy a börtönökbe beszállított politikai foglyok más fegyencekkel együtt megtámadták a rendőrséget, lövéseket váltottak, miközben két ember meghalt és számosan megsebesültek. (Katalógus a világ tűzhányóiról.) Lapper strassburgi professzor nemrég készült, el azzal a katalógussal, amelyet a világ tűzhányóinak kitöréséről állított össze nagy gonddal és fáradsággal. l'Vann megemlékezik mindazokról a vulkanikus kitörésekről, amelyekről a történelemnek és a geológiának egyáltalán tudomása van. Hogy mekkora anyagot, ölel át ez a mű, bizonyítja a tartalomjegyzéke, amelyből kiderül, hogy a Csendes-tenger most a földrészek tűzhányóival 201, az Atlanti és az Indiai-tenger mentén fekvő földrészek tűzhányóival 92 oldalon foglalkozik; ezekből az adatokból kiderül az is hogy földünk mely részén vannak nagyobb számban a tűzhányó hegyek. De kiderül ebből a műből az is, hogy a vulkánkitörések által emberéletben okozott veszteségeket eddig túlozták és hogy ezek a veszteségek megközelítően sem olyan nagyok, mint azok, amelyeket a földrengések okoztak. Lapper szerint, az egész földkerekségen a vulkanikus kitörések által elpusztult emberek számát négy évszázad alatt mintegy kétszázezerre lehet becsülni. A működő tűzhányók száma az egész földön 130. Leggyakoribb a vulkanikus kitörés az egyenlítő tájain, a leghevesebb és a legpusztítóbb kitörések színhelye azokon a földrészeken vannak, amelyek a Csendes-tenger mentén terülnek el