Pesti Hírlap, 1918. október (40. évfolyam, 229-255. szám)

1918-10-23 / 248. szám

1918. október 23., szerda, FESTI HÍRLAP / V 11 _ A fiu, Dékánné néhány nap ót­a észrevette, hogy s egészen kétes külsejű egyén botorkál a l­áza körül. Kis kertes, külvárosi házikóban la­kott s rendszerint alkonyat utánig ki­s sé lépett utcára. Most különösen félénken húzódott a f­ályha mellé s várva várta fia hazajöttét. Az élet sok bajt, szerencsétlenséget zúditott reá bi­zalmatlan volt mindenkivel szemben Egyik délután, — szürke, ködös, februári n.n­) volt, — hosszasabban kellett benn időznie a p­irosban, s mire hazajutott, egészen besötéte­dzett. Ijedten láta a szeme sarkából, hogy a gya­nús alak nyomon követi. Majdnem szaladva igyekezett kis házához, de kísérője is szaladni kezdett. Majd lihegve a nevét kiáltotta: — Dékánné! . . . Dékánné! .. . Erre hirtelen visszafordult, szemközt az Ismeretlennel. A hang csendülése ösztönszerűen megremegtette. Egy gázlámpa pislogó fénye alatt álltak mindketten. Az asszony s a vad kül­s­­ejű, bozontos szakállú, alattomos tekintetű fér­fi. — Kicsoda maga? Mit akar? — Es no. . . jól tudod! Az előbb még lihegő hang most már hatá­rozott volt , nagyon gúnyos. Dékánné ereiben megfagyott a vér. — Nagy Isten. . .­­— Persze ... — nevetett a másik. — én vagyok. . . Dékán Lajos ... a férjed! Az e gy­k­ori jegyző ur! Nem ismértél rám? Hát bizony, 1 v­enöt esztendei fegyházlevegő kissé megvál­toztatja az embert! Komoran, sötéten nevetett s az asszony sá­padtan lépett vissza, mintha a börtön penészes ''végöjének lehellete csapott volna, arcába. Lá­: •••-. álmatlan éjszakáin hányszor gondolt erre a borzalmas visszatérésre! — Mit akar? Miért jött ide? — Ej, hát nem vagyok a férjed? — Számomra senki. . . semmi többé! Tá­vozzon ! — No lám! Azt hiszed, az ilyen könnyen megy? Azért voltam távol huszonöt esztendeig, hogy most veszett kutya vagy lépfenés gyanánt bagádj! Tévedés! Enni, inni akarok, még pedig jól! Puha, meleg ágyban aludni. Pénzt tömni az erszényembe! — Pénzt! Igyon hagyott-e számunkra? Nincs pénzünk! — Ha jól emli'ktz.-mn, gyermekeim is­ vol­tak — dünnyögte a lérfi. —• hol vannak? — Igen, volt egy leánya! Nyolc éves volt, mikor elítélték. A bánat megölt.'. A férfi pillanatra lehajtotta fejét. —• No és a fiam ? — A fia mit sem tud! Azt hiszi, meghalt az apja! Ezer fondorlattal tudom­ csak elrejteni előle az igazságot. Felköltöztem vele a főváros­ba, a nagy, ismeretlen tömegbe, huszonöt nehéz, keserves esztendőn keresztül dolgoztam érte, csakhogy becsületes emberré nevelhessem. Hála a jó Istennek, sikerült. György derék, tisztessé­ges fiú, becsületet szerzett a szégyenbe döntött névnek. Hadnagy már! — Hadnagy! Hiszen ez, pompás! Egy hát van rendes fizetése s bizton nem fogja cserben hagyni szegény öreg apját. . . — Szerencsétlen. . . — sikoltotta szinte az asszony, — hát másodízben is nyomorúságba akar dönteni. Ha György előtt feltárja a múltat, rögtön le fog mondani a rangjáról és itt hagyja hazáját. Ne merészelje ... ne döntse le egy perc alatt, amit én huszonöt éven át, annyi nehézség­gel felépítettem. Nem. . . ezt nem fogja tenni. . . h­ez nem lehet bátorsága. . . — No, akkor rosszul ismersz! Az utca végéről a homályból kibukkant egy sugár, magas katonatiszt alakja. Ruganyos, gyors léptekkel, egyenest, feléjük tartott. — Ez­t! Fogadok . . . más nem lehet! — mormogta a fegyenc. Dékánné halkan, fájdalmasan felsikoltott s görcsösen megragadta a férfi karját: — Lajos!. . . Lajos ... az égre. . . Amaz ellökte s mialatt az­ asszony zokogva rogyott­ le az útszéli padra, ő egyenest a köze­ledő katonatiszthez sietett. — Hadnagy úr! — kiáltotta. Három lépéssel odább tö­mközt állt a fiá­val. Látta a nemes vonású, szép, fiatal arcot, a derűs, tiszta nézésű kék szemeket, amelyek be­csületes, nyílt bátorságot sugároztak, mindazt, a­mit ő örökre elveszített. A fiatal hadnagy udvariasan szólt-" — Engem szólított, uram? Ez az előzékeny, finom hang megremeg­tette a szerencsétlent. Hirtelen, egy szempillantás alatt átremegett a lelkén a tudat, hogy most meg­válthaja bűnét, megtisztíthatja egész piszkos, fekete múltját. Dacos gyűlölködése nyomban el­tünt. Tekintete elhomályosult s hátralépve, hal­kan dadogta:­­— Csak . . . csak egy szál gyufát akartam kérni. . . S remegő kézzel kihúzott zsebéb­ől egy ci­garettát. A hadnagy készséggé­ szolgált tűzzel. S a másik felindulását reszkető hangon sut­togta: — Egész 6­ivemböl köszönöm . . hadnagy úr! Dékánné, aki fogvacogva figyelte a jele­netet, látta, hogy férje továbbmegy a sötét esti alkonyban. Most a fához rohant.­ — Mi bajod, mam­a? — csodálkozott a had­nagy, — miért vagy ennyire felindulva? Dékánné reszketve kapaszkodott a fia kar­jába. — Megijedtem, mikor az a csavargó f­elé­d ment Mi akart tőled? — Semmit, mama! Szegény ember, csak tűzet kért! Dénes Pál. Doktor Szatmáry. Doktor Szatmáry éppen jogot tanult . . . Töltött puskán didergett fél keze. ... A fedezékben gyönge mécs világolt, De szomjas lelke égett a tudástól S kacér jövendő incselgett vele . . . Doktor Szatmáry éppen jogot tanult . . . Mikor hirtelen szivéhez kapott, S belőle forró vérsugár szökött fel, Mely intő, vádló, lángvörös betűkkel Égre írta e két szócskát: „A jog." Vályi Nagy Géza. Vegyes. A jövendő újságírója. Hermain Kesser svájci író foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy milyen lesz a jövendő újságírója. Többek közt, ezeket mondja: A journalizmus ma és még jóidere az emberiség szóvivője. Ezen aktuális felfogás szerint a­z igen és a nem között önmagától húzódik meg egy vonal. Itt van az echos: megújhodott haza, Euró­pa, jövendő, szabad lélegzés, reménység és vilá­gosság. Szemben ezzel van a pathos: soviniz­mus, maradiság, rángatódzás, reménytelenség, a gyűlölködés és emberietlen érzékek sötét virá­gai. Újságírónak az nevezze magát, aki a nap­­megteremtője. Aki a világa­ vág és nem a sötét­ség gondolatait ter­jeszti. Aki élő ideákat mond magáénak. Aki messze maga előtt tartott kézzel védekezik a gyanúsítás ellen, hogy a napot el akarja homályosítani. Aki nem érdekeli paran­csait, hanem az emberi lélek rendeleteit telje­síti. Vannak ilyen férfiak. Valamennyien poli­tikai valóságok, egyedül csak belőlük ömlik az a­­szó, amelynek szárnyai vannak. A megrendelt, lenyűgözött szónak nincs visszhangja. Százan és százan húzzák az igát. Mondatokat, cikkeket, sémákat szállítanak, lármát csinálnak, de nincs hangjuk. Stílusuk kényszeredetten döcög, a léptek dübörgése nem hallatszik. A szó lelkiis­mereti törvényét nem­­lehet legyőzni. A nyelv, amely isteni eredetű, az embernek kifejező esz­köze, tiltakozik minden természetellenes alkal­mazási mód ellen. (Vizsgáljuk csak meg a re­akció nyelvezetének csűrés c­avarását, grimasz­sz­ait és ürességét.) Két irányelvének kell lennie a vezető publicistának. ..Így van" és ..Így kell­­lennie". Csak akkor, amidőn valamennyi szóvivő, a­ nyel­vet átalakító költőtől a szó legkisebb szolgájáig, egyenlő elvű községgé egyesültek, csak akkor kapja meg mindegyik a neki kijáró szavazati jogot Az v. sajtó, amelynek helyét ki kell küz­denie, egyet jele­nt az új Európával. Az ilyen sajtó nélkül — amelyben költők,­­nagy szelle­mek és vezetők nem foglalhatnak helyet, nem foglalhatnak illést döntően az emberiség part­ján — a népek szövetsége mindig lehetetlenség marad. A sajtó túlbecsülése értelmetlenség és ki­fogás marad mindaddig, amíg más gondolatköz­vetítő eszközzel nem lehet pótolni. Ma a meg­levő politikai közvetítő eszközökkel kell szá­molnunk, amiken belül óriási feladatokat kell megoldania az újságírónak A szellemi javak­­ hozzá érkeznek és a journalista tulajdonsága­k­legbelsőbb ösztöne az legyen, hogy cselekede­tekké változtatja őket. Legfőbb kívánsága az, hogy ideákat valós­itson meg. Nem szabad .­cuki uszályává lenni. A politikai eseményekhez ő áll a legközelebb. A demokráciában tagadó gon­dolatjátékossá nem szabad sülyednie. Attól NMMdelSötő!S hogy hit?, és frivol, dolog- és em-­­ berismerő váljék belőle, megakadályozza őt a demokrata állam­, amely az erőteljes politikai világjavítókat szavánál fogja és a­ megfelelő helyre állítja. E kilátás nélkül a politikai publi­cista föld nélküli törpe, akinek az az érzése, hogy az üres levegőbe beszól. A jövendő újságíró ily módon fog hatni. Összegyűjti, magában egyesíti a cselekvésre későn gondolkodó jó tulajdonságait, mindazt, ami az emberiség szellemi erejét alkotja. A parlamen­tek tagjaival kéz a kézben a nap életét alakítja. A legsúlyosabb időkben önmagába száll és bá­tor emberként szól. Fölötte áll a nemzeti önbí­ráskodásnak, ébren tartja a népek közös érzé­seit, oly módon, hogy a külön haza érzését be­leolvasztja az emberiség közös érzésébe. Van­nak férfiak, akik már ma is előtte járnak ezek­nek az eljövendő újságíróknak. Az ő utódaik fogják eldönteni az emberiség sorsát.­­ (A spanyol járvány specifikuma?) A minap már megemlékeztünk a francia akadémia gyűléséről, amelynek során a legnevesebb fran­cia orvos-professzorok fejtették ki nézetüket a spanyol járványról és annak gyógyításáról. A „Temps" ma érkezett számában folytatólagos is­mertetését olvassuk ezeknek a tanácskozásoknak s egyúttal azt is megtudjuk belőle, hogy a fran­cia akadémia a belügyminiszter megkeresésére bizottságott küldött ki, amely hivatva lesz meg­állapítani azokat a védelmi rendszabályokat, amelyek révén gátat lehetne vetj ki a veszedelme­járvány terjedésének , egyúttal tanulmányozni fogja a betegség gyógyító módját is. Ez a jár­vány­bizottság a következő orvosokból alakult meg: Netter, Bezanpon, Achard, Vincent és Chauffard. — Patein beszámolt kutatásainak eredményéről, amelyeket a beteg vizeletének é­réjének elváltozására vonatkozóan végzett, meg­állapításai megerősítik Netter kutatásainak ered­ményét, amely szerint feltűnő az ilyen beteg vá­ladékainak megcsappant nitrogéntartalma. Azo­kon a termékeken kívül, amelyek feltalálhatók minden fertőző betegség eredményeként, feltűnő sok húgy,savas sókat talált Patein, ami a szer­vezet intenzív önemésztésére (autocombustion) mutat, s ami a rosszul táplálkozó egyéneknél is kimutatható. Verbizier a betegek közetében ta­l­álható nikroorganizmusokat vizsgálván, a pneum­acoccusokon, streptococcusokon és cocco­bacillusokon kívül, amelyek valószínűen azono­sak a Pfeiffer-féle bacillusokkal, tekintélyes mennyiségű spirodiétákat is talált. Szerinte ezek a protozoák nagy szerepet játszanak a betegség súlyos lefolyását és elterjedését illetően. Fonto­sz a körülmény azért, mert hogyha ez a feltevés valónak bizonyulna, akkor spanyol járvány eseteiben sikerrel lehetne alkalmazni az arzeno­beveol családjához tartozó arzén-vegyületek gyógyhatásait.­­ (A bajor király a lakásínség enyhítéséért.) Lajos bajor király a lakásínség enyhítése vé­gett­ főudvarmesteréhez kéziratot, intézett, a­melyben elrendeli, hogy a belügyminisztérium mai egyetértésben egy bizottság vizsgálja meg azokat az épületeket, amelyeket a polgári lakos­ságnak át lehetne engedni. A király jelentést és javaslatokat kér az ily módon megalakított bizottságtól. (Politikai foglyok l­eoldása Portugáliá­ban.) Lisszabonból jelentik, hogy a börtönökbe beszállított politikai foglyok más fegyencekkel együtt megtámadták a rendőrséget, lövéseket vál­tottak, miközben két ember meghalt és számosan megsebesültek.­­ (Katalógus a világ tűzhányóiról.) Lap­per strassburgi professzor nemrég készült, el azzal a­ katalógussal, amelyet a világ tűzhányói­nak kitöréséről állított össze nagy gonddal és fáradsággal. l'V­­a­nn­ megemlékezik mindazok­ról a vulkanikus kitörésekről, amelyekről a tör­ténelemnek és a geológiának egyáltalán tudo­mása van. Hogy mekkora anyagot, ölel át ez a mű, bizonyítja a tartalomjegyzéke, amelyből ki­derül, hogy a Csendes-tenger most a földrészek tűzhányóival 201, az Atlanti és az Indiai-tenger mentén fekvő földrészek tűzhányóival 92 oldalon foglalkozik; ezekből az adatokból kiderül az is hogy földünk mely részén vannak nagyobb számban a tűzhányó hegyek. De kiderül ebből a műből az is, hogy a vulkánkitörések által ember­életben okozott veszteségeket eddig túlozták és hogy ezek a veszteségek megközelítően sem olyan nagyok, mint azok, amelyeket a­ földrengé­sek okoztak. Lapper szerint, az egész földkerek­ségen a vulkanikus kitörések által elpusztult emberek számát négy évszázad alatt mintegy kétszázezerre lehet­ becsülni. A működő tűzhá­nyók száma az egész földön 130. Leggyakoribb a vulkanikus kitörés az­ egyenlítő tájain, a leg­hevesebb és a legpusztítóbb kitörések színhelye azokon a földrészeken vannak, amelyek a Csen­des-tenger mentén terülnek el

Next