Pesti Hírlap, 1920. január (42. évfolyam, 1-27. szám)
1920-01-01 / 1. szám
uaua IUIU^OU ui^iui uuuvTM""aj — — lengett! Mindez nagyon fájdalmas volt a románoknak, akik egyrészt előnyomul aaukkin, másrészt Arad megszállásával, aztán a kormány fogságba vetésévelkihívták maguk ellen az entente haragját. Az aradi kormánynak megvolt a lehetősége ahhoz, hogy ezt a helyzetet kihasználja és ügyesen belekapcsolódva az entensenak a bolsevizmus ellen folytatott politikájába, a románokkal szemben is a magyarság javára billentse a mérleget. Májusban a románok kiparancsolását Aradról de Tournoire francia tábornok elnöklete alatt egy tanácskozás előzte meg Lugoson, ahová a tábornok a fogságban levő magyar kormány képviseletében Varjassy minisztert és Sárossy államtitkárt, a románok részéről Marsieu aradi prefektust és a belgrádi román katonai attasét hívta meg. De Tournadie ekkor közölte a párisi négyes tanács határozatát, mely szerint Arad francia megszállás és magyar kormányzat alatt marad. Ez a tény és a kormány kiszabadítása a m mezőhegyesi fogságból egyaránt igazolják, hogy az entente bizalommal várta az ellenforradalmi kormány működését és hajlandó volt ezt a korányt támogatni. Elnapolták Haubrich bűnperét. — Tárgyias Trattner ügyében. — A xmi tárgyalás meglepetéssel kezdődött. IX. Tátfi Béla államügyész, arra való tekintettel, Koefftlaubrich felségsértési és lázadási ügyének tanúi. Bariba László őrnagy, Filipec Dénes és Jiessel László főhadnagyok a mai főtárgyalásra nem voltak beidézhetők, Haubrich ügyének elnapolását kérte, ami ellen dr Ladányi Ármin védőnek sem volt kifogása. A bíróság helyet adott az Indítványnak és miután Haubrichot elvezették, elkülönítve tárgyalta tovább a Traftnerügyet. Tanúkihallgatásokkal telt el az egész délelőtt, melynek során Markovics György irodatiszt hajmeresztő részleteket mondott el Herczeg Géza lelketlen kivégzéséről. A szerencsétlen, szörényű halálfélelmében földhöz vágta magát és uffít könyörgött, hogy vigyék Kun Bélihoz, mert kegyelmet akar kérni, de Schreier ráordított, hogy nincs fegyelem, mire négy katona megfogta kezét-lábát és vagy vitte be a Markó utcai tornaterembe, ahol agyonlőtték. A második tanú Gáspár Antal orvos volt, aki hivatalosan vett részt a kivégzésen. Amellett tanúskodik, hogy Szirmay jelen volt a kivégzésnél. Vallomása után az ügyész nem kéri, hogy újból megeskessék, mert erre a vallomására egyizben már megesküdött. Szirmay védője ellenben bűnrészest lát az orvosban, mire az ügyész azt vitatja, hogy az orvos nem lehet bűnrészes és most már ő is kérte a tanú megesketését. A bíróság úgy dönt, hogy Gáspár orvosnak semmiféle kell lenni, hát legyen meg! Barátja hamar dűlőre viezi a pert Ezt az élet így úgysem bírja tovább. Nem bírja kiállni a felesége szemrehányó tekintetét." Már majdnem ott volt, már látta a házat, ahol barája lakik, de még egy szűk utca választotta el tőle. Meggyorsította lépteit, mert karkötőórája már hetet muatott. De az ut közepén meg kellett állnia, mert egy félig lefüggönyözött autó surrant el előtte, önkéntelenül benézett az ablakon s legnagyobb meglepetésére feleségére ismert, mie odvadóan, összebújva ült a kocsi belsejében Bokor Pállal, a közismert nőcsábászszal. — Ahá, hát így vagyunk! — kacagott fel Váraljay és gyorsan befordult a kapun. — Mivel szolgálhatok édes, jó barátom? — kérdezte az ügyvéd, miután már helylyel és szarvarral megkínálta vendégét — Délelőtti izgatott hangodból következtetve az' kell hinnem, hog eey' valami fontos és életbevágó dologról van szó. Csak nem akarsz elválni? — Óh, szó sincs róla! — sietett válaszolni Váraljay. — Feleségeimmel nagyon jól megférünk s nincs semmi, amiért egymásnak szemrehányást tehetnénk. Azért jötem csak, mert szeretnélek elvinni kissé szórakozni. Az orfeumban most olyan szép leányok vannak. Az ügyvéd, aki nem volt semmi jónak elrontója, hamar kötélnek állt s Váraljay huncut mosolylyal figyelmeztette: — Aztán ugy készült, hogy regigelnél előbb nem igen térünk haza. És másnap az ebédnél a bánatos szemű asszonyka már hiába nézett férjéra szemrehányóan. Nézésének varázsereje megtört Váraljayt többé nem fogta tekintete. Jó étvágygyal evet és ivott e finom szivarra gyújtva kijelentette, hogy a séta vacsorázik othon, azután egy vidám kuplét fütyörészve, lassú, megelégedett lépések* kd aegra&tt e: fea^iac I I»W»C tB IWITVftttV'OllUl t,V/ X/AA VUU •_•*.«. wmw ' Sét. Fölolvassák ezután a szökésben levő Schreyer vádbiztos vallomását arról, hogy a kivégzés Trattner és Rákos sürgetésére történt. Nemes Dénes tanú azt vallja, hogy Trattner Árpád jelen volt a kivégzésnél, Nickel Mária gépírónő pedig ennek az ellenkezőjét állítja. Erőn János rendőrségi hullaszállító határozottan felismeri Trattnert, hogy ott volt, de azt mondta Lehmernek, hogy az idegei nem bírják és eltávozott, már a tárgyalás előtt megmondotta, hogy Herczeget felsőbb parancsra hálólra kell vénni. A bíróság ezután ismerhette a boncolási jegyzőkönyvet, melyből megállapítható, hogy Herczeg Gézát öt lövés érte és ezek közül egy szívét fúrta át. Majd a védők terjedelmes indítványt terjesztettek elő a bizonyítás kiegészítése iránt. A vádlottak maguk is kérték a bizonyítás kiegészítését. A bíróság később fog határozni a kérelmek dolgában. A tárgyalást január 3-án délelőtt folytatják. Repülőgében Kievbe Szmuelyvel. Elmondja: Dobmi IsTVÉR. — Holnap megyünk Kievbe! — ezzel állított be az albertfalvai repülőgépgyárba hozzám, — beszéli Dobos István — Szamuely Tibor. Elhűltem. Mondtam, nekem családom van, viszont nincs pénzem, ami volt, ötvenezer koronámat bécsi utamkor elvették. Egy ilyen nagynagy útra szükséges külsőségeim — pápaezem, seb. — szintén hiányzanak. Semmi sem használt. — Családjáról gondoskodom. Pénz nem számít. A szükséges holmik bevásárlására pedig majd kinyittatok egy boltot — mondta cézári pózzal. És csakugyan mellém rendelte titkárját és azzal a már akkor bezárt üzletek közül kinyittatta a Kertész-féle belvárosi üzletet, ahol aztán napi áron mindent bevásároltunk. — Önnek az úzért garantálnia kell ám! — mondta még Szamuely. Hopp, gondoltam magamban, most talán sikerül megugranom, sietve válaszoltam hát: — Garantálni, ilyen hosszú utat? Erről szó sem lehet! Akkor inkább válasszon Szamuely elvtárs más pilótát. — Van eszemben! Nekem Dobos elvtársat ajánlották és nekem magában van csak bizalmam. Valami kétsége azért mégis támadhatott Szamuelynek — folytatta elbeszélését Dobos, mert fölszólított, hogy tegyünk hát előbb próbautat. Ami meg is történt. Az se vallott valami túlzott bizalomra, hogy az indulásig sehova gyalog, egyedül nem mehettem, állandóan autón kellett mennem és velem volt valami politikai megbízott . . . Hajnali négy órára volt kitűzve az indulás. Szamuelyt a starthoz egy rövidre nyitott vörös nő kísérte. A barátnője. Indulás előtt Szamuely megkérdezte, van-e nálam revolver. Hogyne lett volna egy ilyen hosszú útra! — Már pedig azt csak hagyja itthon — szólt rám ellentmondást nem tűrő hangon, majd erősen a szemem közé nézve hozzátette: — Elég ha nálam lesz. Jegyezze meg Dobos elvtárs, ha útközben bárhol le találna szállani, előbb magával, azután magammal végzek. Vállat vontam. Odaadtam revolveremet egyik kollegámnak megőrzés végett De még ez se volt elég. Szamuely titkárjával külön át meg átmotoztatott Képzelheti tehát nagy-nagy örömömet amikor egyszerre csak, közvetlenül a beszállás előtt Szamuely elé lépett a gyártelep bizalmi munkása és igy szólt: — Szamuely elvtárs, kérem, mutassa meg podgyászát. — Tessék? — rivalt rá Szamuely és szinte a munkás elvtárs torkának esett. — Kormányzótanácsi rendelet van — válaszolt ez nyugodtan — fölszállás előtt vizsgáljuk meg a podgyászokat, nem visznek-e ki aranyat És Szamuelynek tűrnie kellett podgyászai átkutatását. Pénz azonban csak tizenkétezer korona volt nála — kékben. — Azután jól bebugyolálva fölszántunk — folytatta Dobos. — Soha ily a kínos utat. Nem a hosszúsága miatt. De mert az oroszországi „generál-térkép" hiányzott és igy teljzen az iránytűre kellett bizni magamat, amik dr Massány Ernő, a Gyártekp igazgatója igazított be. Aztán a Kárpátok fölött jégesőben mentünk másfél órán át, m majd a forábbi atott sáporban. Kcen Dobos István, a néhai osztrák-magyar monarchia egyik legkitűnőbb hadi pilótája volt az, aki a rettenetes emlékezetű Szamuely Tibort repülőgépen Kievbe szállította. A cenzúra akkor megtiltotta, hogy a lapok aszt részleteit megirják. Most maga Dobos István mondja el olvasóinknak, hogy milyen körülmények között szállította ki dsamnelyt Oroszországba, vonalát déli féltizenkét órakor értem el. A térkép hijján nem találtam el Kievbe, hanem a vele egyvonalba eső Vinyicánál szálltunk le. Mivel elegendő benzinem már nem volt és mert viszont Szamuely még tíznap Kievben akart lenni Racovszkinál, engem ott hagyott, mondván, hogy azzal a különvonattal, melylyel ő odautazik, küld majd Kievből benzint. Ugyanekkor átadott hatezer koronát. Ott maradtam, kint a város szélén a gépemmel. Nemsokára jött négy fegyveres ukrán a gép őrzésére, majd a nevemet hallom: — Dobos! Dobos! Saervusz Pistii,. — Oda nézek, hát egy pesti ismerősöm, osztrák-magyar hadnagyi uniformisban. A nevét bit elfelejtettem. Ő aztán nagy segítségemre volt. Magam mellé kértem tolmácsnak. Velem jött éjszakai szállásomra, a szovjet házba is. Halálosan ki voltam fáradva. Elaludtam, mint a tej. Egyszerre csak puskaropogás riaszt föl. Fölkeltem a hadnagyot és kérdem, mi az? Semmi, aludj csak nyugodtan. Lehetett is tovább aludni! A puskaropogásokat csakhamar gépfegyverek kattogása,, ágyuk dörgése követte. És ez te neked semmi? — kérdeztem. — Mindennapos eset, a parasztok, a zöld káder támadja a várost — felölte ásítva. Majd visszaverik. Hajnalig tartott a rémes koncert, aminél különbben a fronton se volt, részem . . . Reggelinél kérdi tőlem a hadnagy, akarom-e megnézni a harcteret? Kimentünk a város határába. Sohasem felejtem el ezt a képet. Ezerszámra feküdtek egymás hegyén-hátán a hullák, főleg nők és gyermekek, bestiális módon felkoncolva. Iszonyodva siettem el. És ez neked semmi? — kérdeztem elsimult hangon Megint az apatikus válasz: — Megesik hetenkint négyszer is, a parasztok rátörnek éjjel a városra, de amire a mieink ellenük felvonulnak, mér összeterelnek több ezret a lakosságból, főleg nőket és gyerekeket, azokat magukkal hurcolják és felkoncolják. Ez a mai még a, szelidebb esetek közül való. No, ha ez egy szelidebb eset, akkor én itt tovább egy percig sem maradok, mondtam, és mert az ígért benzin még mindig nem érkezett meg, benzol segítségével — amivel még soha nem repültem — nagy nehezen útnak eredtem Kiev felé. Magammal vittem a hadnagyot is. Késő este volt, mire odaértem és nagy ügygyel-bajjal leereszkedtem, véletlenül ép a hangártelepre. Az ottani pilóták — egytől-egyig ellenforradalmárok voltak — nagy lelkesedéssel fogadtak. Majd elkísértek a szovjet házba. Vagy féltucatszor át meg átvizsgáltak, mikor végre bejutottam a legbelső szobába. Mindjárt láttam, hogy Oroszországban is erős szesztilalom van, mert az ukrán szovjet hatalmasságok társaságát nagy dőzsölés közben találtam. Ott volt Szamuely is. Bemutatott Racovszkinak és mindenekfelett Balabovnának, akiről már Vinyicában sokat hallottam, hogy ő az ukrán-szovjet legfőbb hatalmassága. Tátva maradt a szám, amikor megláttam. Egy szurtos kendőbe bújt vén szipirtyó előtt álltam. Pis konan őszes haja évek óta nem láthatott fésűt. A ruházata véges-végig, össze-vissza cipkézett volt a rászáradt szermytöl és piszoktól. Az arcán ráncon ránc és nyildenek felett piszkos. A hangja rikácsoló. Ez lenne takríma parancsolója? És hogy semmi kétségem ne legyen, folyton uj meg új alak jelent meg e lötte, nagyrészt tábornokok — akik fesse* tisztelgéssel tettek néki jelentést. C'ljik Jelenté*rfi vajvoj, ordított Balaboyna és