Pesti Hírlap, 1920. szeptember (42. évfolyam, 207-231. szám)

1920-09-17 / 220. szám

A csiszár nyomáb^n. (A Pe^ti fbrtep/tt^i - II. Vilmos íróasztalánál. — Tizenkét fűrész,­tizenkét szekerce. Berlin, szeptember. Csipkerózsika nem alszik a tömör, súlyos vas­ajtók mögött, de mégis vajmi nehéz bejutni a ber­lini császári distályba, ahol egykor II. Vilmos re­zid­eált Innerfromnak két esztendeje lesz immár, hogy elárvult a hatalmas palota a Luftgarten kö­zepén — em ideig­­még a forradalom matrózhadai laktak benn­e, most pedig másfél esztendeje már egészen üres. Féltékeny gonddal őrzi mindamellett a porosz pénzügyminisztérium az árva kastélyt és e sorok írója volt az első ujságíró, aki 1918 no­vember kilencedike óta engedelmet kapott, hogy megtekinthesse második Vilmos egykori magán­korosztályát A kapuban szigorú vizsgálatnak vett ad, pa­pírjaimat a portás , aki ima is az udvari alkalma­zottak ruháját viseli. Az udvarban második vizs­gálái onnan a várnagyhoz vezetnek. Harmadik pa­pirvizsgálat után kísérőt adnak mellém és megin­dulunk az elhagyott császári fák néma folyosóin át A lépcsőn fel vannak szedve a szőnyegek. Taka­­rítana­k. Naponta csak ugy takarítanak az egész palotában, mint akkor, amikor a császár még itt lakott, holott az alkalmazottakon kívü­l — akik kö­zül egyetlen egyet sem bocsátottak el — senki sem lakik most a palotában. Ciceroném bőbeszédűen vezet végig a kastély régi szárnyain. Ezekben a lakosztályokban voltak rendszerint a vendégfejedelmek elszállásolva. Itt lakott 1912-ben Ferenc Ferdinánd trónörökös, ami­kor — két esztendővel Princip revolverének dör­renése előtt — utoljára meglátogatta császári ba­rátját Ebben a piciny m ódon német bútorral beren­dezett hálószobában hált ahol az egyetlen ékesség Caamphausennel, egy nagy képe a falon. Tovább. Pompás, régi tölgytabutorok, a né­met reneszánsz masszív stílusában, mennyezetes, oszlopos ágyak, csodaszép perzsaszőnyegek. Kép nagyon kevés. A gobelintámlájú székek piros vá­szontakarókk­al behúzva, amelyeken fehérrel ki­varrva a császári korona ragyog. Egy zöld mala­chitkandalló párkányán pompás Louis XVI. óra áll. Valaha féldrágakövekkel volt kirakva, de most eltömtek a kövek — a Volksmarine-division forra­dalmi hősei lökdösték ki őket ama nevezetes novem­ber hónapban. Csak egyetlen egy halaványzöld vh­rysoberyllt hagytak meg, árváin. Díszművek so­rakoznak egymás mellé — egy nagy állóóra, ame­lyet Pompadour márkiné küldött Nagy Frigyes­nek, — egy malachitváza, VII. Edvárd ajándéka, — egy hegyi kristályból faragott tintatartó — III. Sándor cár emléke. Elhagyottak, ridegek, árvák ezek a szobák és csak egyetlen egy jele van annak, hogy hébe-korba mégis csak jár benn­üik ma is még emberi lélek — minden teremben van legalább egy óra és val­amennyi óra jár . . . Egy sor apró szoba következik. Ezekben la­kott I. Frigyes, az első porosz király. Hálószobá­jában hatalmas menyezetes ágy. Ősi tradíció sze­rint ebben az ágyban töltötte el minden Hohenzol­lern-fejedelem a náezé éjszakáját Vajon ki lesz a következő ? Egy piciny, kerek szoba falai a padlótól a menyezetig csodaszép japáni lakktáblákkal vannak borítva; egy másik kis teremben Lukas Cranach­nak hét pompás képe függ, — ezekben a szobákban lakott volt Nagy Frigyes, ha Berlinben tartózkodott. Hosszú folyosó vezet innen a kastély újabb szárnyába át. Itt is fel vannak szedve a szőnyegek és két takarítónő éppen azzal foglalkozik, hogy leporolja a hatalmas gobelineket amelyek a nagy választófejedelem haditetteit ábrázolják. Barna­szám gályák úsznak a gobelinek ultramarinb­ék ten­gerén . . . Még­­két vendéglakás — egészen modernül be­rendezve. Az egyik empire, a második Louis XVI. etilben. Ennek a két lakásnak az utolsó vendégei a cár és az angol király voltak — 1918 júliusá­ban, Viktória hercegnő esküvőjekor. Azóta nem la­kott bennük sor,ki. Az angol király íróasztalán egy telefonkészülék áll — leemelem a kagylót. Nem fe­lel. A cár lakosztályában két hatalmas gobelin. Egy millióra becsülik a kettőt bár az egyik hibás. Pulkabolyó hasította át a novemberi forradalom éjjelén. Könyvek sorakoznak egy polcon, — fran­cia lexikon 1813-ból, Tauchnitz kötetek piros vá­szonkötényben, arany koronával, Shakespeare, Clau­dewitz. Ki tudja, melyik könyv ezek közül fordult m­eg ama júliusban a­ minden oroszok cárjának kezében. Az ember gondolatai eltévelyednek. Kisér­tet szárnyai suhognak az aranyvarádás bútorok között . .. Dísztermek. A lovagterem Hatalmas sencer­kél, amely egykor teljesen ezüstből volt, míg Nagy­ Frigyes pénzt nem veretett belőle Ma már csak ezüstözött fából van. Három hatalmas ajtó vezet ki az erkélyre, amely a Luftgartenba szolgál. In­nen, erről az erkélyről beszélt II. Vilmos 1914 augusztus 1-én a néphez, amely odalenn szoron­gott, a mámoros százezrekihez, akik betöltötték a roppant teret Mintha ma is hallanám: . . . man hat uns gezwungen, das Sehwert zu ziehen . . ." Egy ujabb folyosó — valóságos labirint ez a kastély — a fekete Sas-rend termébe vezet Itt áll a trón. Itt áll ma is . . . A fehér terem: fehér márványoszlopoik, arany­diszitéssel Roppant perzsaszőnyeg borítja az egész termet Itt tartotta az udvar a nagy ünnepségeket és udvari bálokat — mondta kísérőm. Tudom — valamikor, egy juliusi napon, magam is végignéz­tem egy ilyen ünnepséget. Igaz, hogy csak az er­kélyről, szerényen, mint újságíró. Viktória Lujza hercegnő esküvője volt A császár balján az angol király állott a gárdavértesek ruhájában, jobbján a cár, a Sándor-gránátosok ércsisak­jával a kezében. Makor is volt ez: — hetedfél éve . . . Megint egy folyósé. Azután keskeny, mere­dek lépcső vezet lefelé egy nagy, kőkoc­kákkal pad­lózott terembe, amely egészen olyan, mint valami középkori ivószoba. A menyezetről két miniatűr vitorláshajó csüng alá, a sarokban réz ivóedények, serlegek, a polcokon kannák, kupák. Nagy, kerek asztal, nyolc masszív tölgyszék. Ez volt II. Vil­mos dohányzószobája. Minden érintetlen. A lépés tompán kong a kőpadlaton. A következő lakosztály volt a császár magán­lakosztálya. A dolgozószoba már félig üres. A ha­talmas dipl­­omatai­ró asztal még itt van, itt van még a nyeregformájú szék is, amelyben a császár ült az ablak mellett a pult, amelynél legszívesebben dolgozott Ám a képek eltűntek a falakról. Cice-P­roném csak mutogatja, hogy hol mi volt. A sarok­ban állott a császár kedves seh­rwarzwaldi órája, a falak tele voltak családi fényképekkel, manőver­képekkel, fotográfiákkal II. Vilmos különféle út­jaira. A két ablak között egy tabella lógott amely a német és az angol flotta összehasonlító képét mu­tatta. Az íróasztal is üres. Hiányzanak a sastol­lak, amelyekkel a császár irt, a nagy bőrmappa, amelyen Nagy Frigyes óta valamennyi őse dolgo­zott Mindez Doornban van, csak­­ugy, mint a há­lószobabútor. A hálószoba egészen üres. Csak egy nagy üvegtábla lóg az ágy helyével szemben. Kí­sérőm megnyom egy gombot és a táblán vörös vil­lamos lámpákból kigyullad egy N és egy 2. N ... 2 ... Ííi ez? A császár nagy meteorológus volt és beren­deztetett magának egy készüléket amelynek segé­lyével mindig megtudhatta, milyen a szél iránya és ereje. A tábla a hálószobában össze volt kötve a palota kupoláján forgó sz­élkakassal és így a rej­télyes írás azt jelenti: Kettős erejű északi szél . . . Lemegyünk Elbúcsúzom a várnaervtől. Az íróasztalon egy számla fekszik: tizenkét fi­resz, tizenkét szekerce ... A szemem reátéved a szám­lára és várnagy mosolyogva mondja: — ő felségének küldjük Doornba . . . Ő fel­sé­ge asztalosmunkákkal szórakozik és mi minden szerszámot innen küldünk neki. Kertészkedik is. Ép­pen tegnap küldtem el száznegyven font különféle virágmagot . . . Szatmári Jon S. Scheidemann vészkiáltása- Cassel, szept. 15. Ma délután a Városligetben Németország sz­ocialis­ta pártjának vezetői népes összejö­vetel­t tartottak. Scheidemlann főnotel­mee­ter vol az előadó, aki többi között kifejtette, hogy ha Oroszország legyőzné Lengyelországot akkor ez Lengyelország szovjetizálását jelentené. Abban a pillanatban, amint nálunk is bolsevizmus lenne, a bolhevizmust a Rajna, a Vogézek és a csatorna sem fogja többé feltartóztatni. Ezért újra és újra fel kell tárni az entente előtt, hogy a bolsevizmus,­tól csak akkor óvhatja meg magát, ha Németország élni és dolgozni tud, tehát ha pénzügyileg sem foj­togatják. Arról a sokat vitatott kérdésről, hogy a szociáldemokratáik is­mét belépjenek a birodalmi kormányba, Scheidemann a következőket mondotta: Az állapotok annyira elromlottak, hogy örülnünk kell annak, hogy a választások után­ olyan taktikát választottunk, amely akkor teljes mértékben helyes volt és a mostani órában is még helyes. Rossz hó­napoknak nézünk elébe: élelmi­szerhi­ány, a legkíno­sabb lakásnyom­or, szenvilág, munkanélküliség és borzalmas nyomorúság fenyeget minket beláthatat­lan ideig. Millerand nem akar elnök lenni. A papágály. Irta, ^KÖRMENpY VIKTOR. Az asztalágyis véget ért és Páter Jarraarros imután mindk közösségen fc egészségére kívánta az étkezést testvéreinek,réjrasietett az asztalfőn ülő ven­déghez. Szeretetteljesen keblére ölelte és nyájasan arcon csókolt Páter Fernandót. Példáját követék a többi szerzetesek is és valamennyien elhalmozták kedveskedésük jeleivel a cagliari-i testvérház jeles főnökét, aki hivatalos küldetésben tájózott át a paek­mói kapucinus-kolos­­orbi. Páter Fernando előtte való nap este érkezett szerencsés széllel, de kissé fáradtan, ma délelőtt pedig korai misemondás után az érseki palakiba ment sürgős dolgait elvégzendő, így a jámbor atyák­nak tulajdonképen csak most volt módjukban Páter Fernandoval eldiskurálni, a refektóriumban, ahol az egyszerű, de szlesces ebédet néhány pohár messi­maival főszerezve elköltötték. Fernando atya nem volt idegen Palermoban. Maga is szicíliai születésű, Sciacca napbarnított fia, de kékszemű, jóságos természet, jámbor, igaz pap, akit odtaát Cagliariban valósággal imádnaik a hivei és aki rendtársai előtt mindenütt mély tiszteletben állott. A pro­gramm­ját úgy tervezte Fernando atya, hogy mindössze egy napot tölt Palermoban és más­nap reggel már indul is vj­sza Szardiniába. Nem szeretett sokáig távol lenni meghitt cellájától. A palermói atyák egymással versenyezve tör­ték a fejüket, hogyan tegyék­, minél kellemesebbé a derék Fernandonak ezt a rövidke napot. Volt aki sétát ajánlott a Flóra-kertben, a pálmák alatt, egy másik úgy vélte, hogy Szent Rozália barlangjához­­ kellene kirándulni a Monte Pellegrinora. Egy har­­m­adik kutya a Monrealit akarta megmutatni a ven­dégnek, de Fernando atya milyteneket a helyeket jól ismerte még movicáns korából, látta nem egyszer a kolostor híres m­amaa-folyosóját volt a katakom­bákban és sokszor imádkozott a dómban is Szent Rozália koporsó­jánál. Végre is Jaimarius atyának ötlött valami itj az eszébe. — Megvan, testvéreim ! Bemutatjuk Fernando atyának Corallo tudományát , bizonyára nagy gyönyörűségét fogja benne találni. — Corallo? — kérdezte meglepetten Fernando atya. — Ki az? A kapucinusok jóízűen nevettek és maga a komoly Paer Janussius te derülten mosolygott. — Jaj, az egy hircs tudós, kedves testvérem! Hanem, mert úgy sem találnád ki hamarosan, el­árulom: Corallo egy derék papagály az arák csa­ládjából. Hamisiterian Brotogerys, gyönyörű tolla­zatú és csodálatosan tanulékony. — De milyen tanulékony! — tódította egy ka­pucinus. — Mennyit beszél! — erősítette egy másik. — Egész sorokat tud a zsolozsimáikból! — bizonygatta a harmadik. Fernando atya kék szemében megcsillant a kíváncsiság. — Hol van az a papagály? — A kerti filagóriában tartjuk egy nagy kalit-Icában, — világosította föl Januárius atya. És már vezették is szeretett vendégüket a ba­rátok, ki a kolostor széles kertjébe, melynek kő­faláról tündéri szép kilátás nyílt a palermói öbölre. Könnyű szél olajfaillatot hozott a tenger felől és valami távoli ének szertefoszló hangjai hallatszot­tak. A kék tükör szelíden hullámzott de messze északom Ustich­ felé, feh­ér farajsipkájuk volt a ha­boknak. A fal egyik bástyaszerü kiszögellésében állt a filagéria, melye­t egészen boboritott a futórózsa Bécs, szept 16. A Wiener Algemeine Zeitung jelenti: Genfből táviratozzák. A Matin külön tudó­sítója közli: Miller­and határozottan elutasította a köztársasági elnökké való jelölést és kijelentette: „Hogyha valóban tettem ezekben a nehéz időkben szolgálatot hazámnak, ez csak­ azért történik, mert azon a helyen állok, melyen maradni szeretnék mindaddig, míg a parlament bizalmát bírom. Más­ként ezt sohasem végezhettem volna es Jelöltetni semmi szín alatt nem kívánom magam." Az elnöki méltóságra a legtöbb kilátása Jomiart szenátornak van, nevető virága. Finer Hilarius szolgálatkészen előre sietett, hogy a padokat letörölje, de alig ért magas, szitkár alakja a lugas bejárasa elé, belülről rikácsoló, éles hang köszöntötte: — Pax tecum! Akkor már Fernando atya is odzeért Páter Ja­nuarius oldalán. Derült arccal, kedvtelve nézte az okos madarat Gyönyörű példány volt, az alapszina fehér,­­ széles szárnyában tűzvörös és halavány­sárga tollakkal. És újra megszólalt a madár, az előbbi jámbor köszöntéssel üdvözölve az érkezet­teket — Ez valóban kedves, — mondta a vendég és elismeréssel bólintott. De Corailo már ismét beszélni kezdet­t: — Fratres, sobris estore et vigilats . . . És mondott még sok mást is, egész strófákat a zsolozsm­ákból, amit az atyáktól hallott reggel és este, mikor a kápolnába vonultak imádkozni. Fer­nando atya nagy gyönyörűséggel hallgatta, Janua­rius atya pedig megmagyarázta vendégének, hogy mindössze két hónapja van náluk a madár, de rop­pant tanulékony és igen kedves órákat szerez nekik. Fernando hosszasan elidőzött ai­­lúgosban és még vacsora alatt is sokat emlegette Corallot. Reg­gel aziután elbúcsúzott palermói testvéreitől és ha­zavitorlázó­­ Cagliciriba. Megint gyönyörű útja volt és amikor frissen, jókedvűen keblére ölelte testvéreit a refektóriumban, örömmel beszélte el, micsoda ritka okos papagály van túl a tengeren. A jó atyák álmélkodva hallgatták Fernando elbeszélését és szívükben őszinte vágy támadt, bárha ők is gyönyörködhetnének Corallo okosságában. Ég addig kérték a házfőnököt amíg Fernando hajlott a szavukra és levelet írván Páter Januariusnak, si­­került kieszközölnie, hogy a palermói atyák néhány hétre átküldjék a jeles madarat Cagliariba, hogy ott énre testvérei­t is megcsodálhassák* ^ • • PESTI HÍRLAP 1920. szeptember 17., péntekc. ««••• • • i .. . i . i •

Next