Pesti Hírlap, 1921. augusztus (43. évfolyam, 169-192. szám)

1921-08-05 / 172. szám

­unapest, 1921. XLII. évfolyam, ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ..».«.. 440 K Félévre 220 Negyedévre , , ,­­ , . 110 J Egy bóra. « . . , t­­ . 40 „ Egyes szám ára helyben, vid­­éken és pályaudvarokon 2 Ej Hirdetés és apróhirdetés díj* •Tabán szerint. Péntek, au­sztus 5. Kiadótulajdonosok » LÉ­G­RÁDY TESTVÉ­R­ESi SZERKESZTŐSÉG, KIADÓ­HIVATAL ÉS NYOMDA: Budapest, Vilmos császár-út78. FIÓK KIADÓHIVATAL, zsindapest, Erzsébet­ körút 1. m Akiket szívesen odaadunk. Az igazságügyminiszter ma törvényja­vaslatot adott be azzal a céllal, hogy törvényes alapot teremtsen a rigai hadifogoly-egyez­mény végrehajtása számára­. A javaslatot reg­gel nyújtotta be az igazságügyminiszter. Dél­ben az igazságügyi bizottság már le is tár­gyalta. Dicséretreméltó gyorsaság: szovjetföl­dön szenvedő véreink érdekében ugyanezt a tempót kérjük továbbra is. Már most, ami a javaslat lényegét illeti, igaza van az igazságügyi bizottság elnökének, Hencz Károlynak: ezt a javaslatot csak a kényszer hatása alatt lehetett elfogadni. Pél­dátlanul gaz és erkölcstelen dolog, hogy egy állam föltételekhez köti a kezében levő hadi­foglyok hazaengedését. Az esetet még súlyo­sabbá teszi, hogy az Oroszországban sínylődő hadifoglyok nem is a szovjetnek, hanem cári Oroszországnak a foglyai, hiszen Szovjetorosz­országgal mi sohasem álltunk háborúban, a vörös hadsereg soha egyetlenegy magyar ka­tonát sem ejtett fogságba. Másik szörnyűsége a javaslatnak — amit nem említettek meg az igazságügyi bi­zottság vitájában — eddig példa nélkül álló állam­jogi képtelenség. Leninék ahoz a felté­telhez kötötték a hazatérésükben megakadá­lyozott és a túszul visszatartott magyar hadi­foglyok elengedését, hogy nekik bizonyos szá­mú, magyar bíróságok előtt elítélt és név sze­rint fölsorolt notórius kommunistát kiszolgál­tassunk. A magyar bíróságok előtt elítélt kom­munisták magyar állampolgárok. Idegen ha­talom kívánságára tehát magyar állampolgá­rokat kell kiszolgáltatnunk. Idegen hatalom a magyar állam és magyar polgárok jogviszo­nyaiba avatkozik be, magyar bíróságok ma­gyar törvények alapján hozott jogerős ítéleté­nek végrehajtását akadályozza meg. Ahány ol­dalról nézzük, annyi újabb és újabb sérelme a magyar állami szuverenitásnak. Azonban Hencz Károly álláspontján vagyunk: mindez­zel nem szabad törődnünk. Fő dolog, hogy a szerencsétlen, Oroszországban sanyargatott magyarok végre hazatérhessenek,­ha minden alkotmányjogi aggodalmat félretéve, néhány száz veszélyes kommunistáért hatvanezer be­csületes, hazafias magyar embert kaphatunk vissza, mi vagyunk azok, akik a jobbik cserét csináltuk. Sőt tovább megyünk:" azokat a kommu­nistákat, akiknek a kiadatását Lenin követeli, nem érheti szörnyűbb büntetés, mint ez, ha a végső összeomlás lázában és görcseiben vonag­ló orosz pokolba bedobjuk őket. Érezzük a ne­mezis félelmetes fekete szárnyának a lebbené­sét. Ők, akik Lenin fantazmagóriáinak beug­rottak, akik Magyarországot a rettentő kísér­letezésnek kiszolgáltatták, saját bőrükön sze­mélyesen tapasztalhatják ki a kommunizmus áldásait, most, amikor már maga Zjen­in sem hisz abban, amit hirdetett, most, amikor a ret­tenetek között vergődő orosz szovjet előtt nem áll más, csak a vég, a szörnyűséges összeomlás. Itt Magyarországon a kommunizmus már a múlté, a boszuló szenvedelmek lehiggadtak, az elítélt és most kikövetelt kommunisták elintéz­ték számadásukat a visszatérő államrenddel. Ki ennyi, ki annyi fogházat, börtönt és fegy­házat kapott, a halálraítélt népbiztosokat ki­véve, egyikük testi épségét és életét sem fenye­geti semmi veszedelem. Oroszországban azon­ban a szörnyűséges kataklizmával együtt még csak most jön a minden eddigi borzalmat fe­lülmúló leszámolás. Talán mire odaérnek, már épen érett lesz erre a helyzet. És ha a vörösök ellen az első napok túlbuzgal­mával és vér­szomjas elkeseredésével megkezdődik a szá­monkérés, ki mit hiszi­t jó dolog, egészséges dolog lesz-e a kutató kérdésekre ezzel felelni: k"Néfibiztos voltam Magyarországon!" Bortsík és Gaál Gaszton házelnök-jelöltek. A kisgazdapárt magának követeli az elnöki széket. — Turi Béla a keresztény­párt alelnökjelöltje. — Értekezlet a miniszterelnöknél. — Kedden tárgyalja a plénum Rakovszky és Beniczky mentelmi ügyét. A nemzetgyűlés új elnökének megválasztása ügyében ma délután hat órakor a miniszterelnöksé­gen pártközi értekezlet volt, amelyen gróf Bethlen István miniszterelnökön kívül megjelentek a keresz­tény egyesülés pártja részéről gróf Andrássy Gyula, Haller István, Huszár Károly és Vass József kul­tuszminiszter, a kisgazdapárt részéről pedig nagy­atádi Szabó István, Mayer János, Meskó Zoltán, Szijj Bálint és Schandl Károly, a disszidensek ré­széről pedig Fáy Gyula és báró Korányi Frigyes. A tanácskozáson a miniszterelnök elnökölt. Gróf Bethlen István megnyitván az értekezletet, kijelentette, hogy kívánatosnak tartaná, ha a pártok­ előzetesen megállapodnának a nemzetgyűlés megvá­lasztandó elnökének személyében, s erre nézve már lehetőleg a mai napon megegyezésre jutnának, hogy a választást már a közel­jövőben meg lehessen ejteni. Felkéri a pártok megbízottait, hogy álláspontjukat fejtsék ki. Lgelsöbben nagyatádi Szabó István szólalt fel, aki kijelentette, hogy a kisgazda- és földműves párt, mint az ország legnagyobb politikai pártja, — amely mögött az ország lakosságának legszélesebb rétegei állanak, — igényt tart arra, hogy a törvényhozás elnökét a kisgazdapárt képviselői közül válaszszák meg. Ehez a kívánságához a párt a legnagyobb ha­tározottsággal ragaszkodik s ezen a téren egyezke­désbe nem hajlandó belemenni. Gróf Andrássy Gyula a keresztény egyesülés pártjának álláspontját fejtette ki. Kijelenti, hogy ő és pártja nem tartja helyesnek, hogy az elnökség kérdését a pártok erőviszonyai szerint mérlegelik. Leghelyesebb­­volna, ha az elnöki állás betöltését a pártszempontok teljes kiküszöbölésével ejtenék meg. A nemzetgyűlés elnökének megválasztásánál, csakis egyetlen szempont lehet irányadó és pedig az, hogy egyéniségénél és képességeinél fogva ki a legalkal­masabb ennek a tisztségnek betöltésére. Áttért ezután az értekezlet a személyi kérdé­sek megvitatására. A kisgazdapárt megbízottai be­jelentették, hogy két jelölt neve is fölmerült az el­nökségre, és pedig Bottlik József és Gaál Gaszton neve, míg a kereszténypárt erre nézve azt nyilatkoz­tatta ki, hogy amennyiben a kisgazdapárt ragasz­kodik ahhoz, hogy az elnöki méltóság a párt egyik reprezentánsának jusson, abban az esetben maguk­nak kívánják a Ház egyik alelnöki stallumát. Hosszabb vita következett, amelynek során kölcsönösen kapacitálni igyekeztek a pártok meg­bízottai egymást arra, hogy egyrészt tekintettel a fenforgó ellentétekre, hagyják egyelőre betöltetlenül a házelnöki széket, másrészt pedig, hogy célirányos­­nak mutatkoznék, ha a házelnökség teljesen meg­nyittatnék, vagyis ha a két alelnök is lemondana, m ús választás útján töltenék be a két alelnökség­et is. Az értekezlet egyébként abban állapodott meg, hogy a kisgazdapárt ma este a maga részéről dön­teni fog a megválasztandó elnök személyét illetőleg és holnap délelőtt a parlamentben tartandó folytató­­lagos pártközi értekezleten döntés elé viszi határo­zatát. A kisgazdapárt esti értekezlete azonban el­maradt. Az értekezlet után a keresztény párt képviselői párthelyiségükben még hosszasan tárgyaltak a kér­désről és abban állapodtak meg, hogy amennyiben valóban a kisgazdák követelése teljesülne, ez eset­ben az alelnöki állásra Turi Béla személyéről lehet csak szó. Eltekintve a döntés bármikénti eredményé­től, a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja ez ügy­­ből semmi esetre sem kíván kabinetkérdést csinálni. A kisgazdapártban ma is élénken bírálták a mentelmi bizottságnak Rakovszky István és Benicz­ky Ödön ügyében hozott határozatát. A párt túlnyo­mó nagy része nem helyesli az elégtétel módját, ne­vezetesen, hogy Prónay Pál alezredes a Ház nyílt színe előtt jelenjék meg. Azt mondották, hogy a határozatot módosítani kell olyképen, hogy az el­nök hivatalos helyiségében az elnökség, a Ház fisz­­tikara és a mentelmi bizottság jelenlétében tegye meg Prónay alezredes a megállapítandó nyilatkozatot. A kérdést úgy akarja megoldani a kisgazdapárt, hogy mindkét félre nézve kielégítő legyen, de egyik fél lelkében se maradjon vissza keserűség. Azokkal a hírekkel szemben, mintha a keresz­ténypárt is ellenezné a mentelmi bizottság által ja­­­asolt elégtételt, Haller István a kövekezőképen nyilatkozott a pártkörben: — Ismeretes, hogy azt a döntést, melynek ér­telmében Prónay alezredes a Ház nyílt színe előtt tartozik megjelenni, a mentelmi bizottság többsége hozta. Ennélfogva a kereszténypárt a parlamentben Féltékenység. Irta: Pakots József. Felcsikék felesben efrendálták a Marosparti kukorica dűlőt az ifjú úrtól. Zselléri sorból felvergő­dött, szegény ember volt Felcsik Ferenc, de amióta bekötötte a fejét a violagyönge, fehérarcú Gyéresi Anikónak, aki belső cseléd volt az ifjú úr megboldo­gult anyjánál, a méltóságos asszonynál, egyszeribe nagy akarat szállta meg. Ur kívánt lenni, a maga ura, három ember helyett dolgozott, csillaghunyás­tól csillaggyúlásig túrta a földet, izzadt, verejtéke­zett s a boltos tóttól a legszebb fejkendőket vásárolta a feleségének. Most három holdon törte a kukoricát. A kis öccse, Péter is segített benne, sőt kijött a földre az iszony is a csöpp pulyával. Felesik boldog örvendezéssel fogta marokra a másfélesztendős kis Ferkót és a levegőbe labdázott vele. A gyerek kacagott és Fercsik majd szétmor­zsolta a szeretettől kemény, barna öklével. — Ne bomoljon már — riadozott a gyönge asszony ijedten — még kiejtil — Hamarabb az üdvösségemet! — vetette oda magabizó, áradt érzelemmel a szilaj ember és most már ölre kapta az asszonyt is. A viola gyönge teremtés majd elsúlt a rátapadt ölelésben. De sürgetett a munka. Felcsik marka alatt új­ra reccsent a kukorica, garmadába hulltak az arany­szemű csövek. Az asszony dudorázva ment a lucernás felé a kis pulyával, hogy szagos füvet keressen. A nap, mint a vad szerelmes, tüzesen harapta, marta a földet. Felcsikné letakarta fejkendőjével a karján bóbiskoló kis jószágot, hogy ne égesse a nap s ne bántsák az elbódult és ide-oda röpködő, koppa­nó bogarak. — Alszik a lelkem! — felejtkezett rá boldo­gan a gyerekére. — Le kellene fektetni valami hűs helyre.­­ Szembe ötlött a dűlő szélén egy kukorica-góré. Aféle apró kunyhó volt, száraz kukorica-szárakból rakott sátor, nyomott nyílással, amelyen át csak épenhogy be lehetett csúszni. Zápor ellen pillanatnyi védelemnek szánt al­kalmatosság. — Ott hűs lehet — gondolta Felcsik Anikó — jó lesz a szegénykének. És vitte a gyereket a kukorica-góréba, gyengé­den fektette le a szénával dum­ázott földre s­ maga aztán könnyű kedvvel a Maros-part irányába eresz­kedett. Bent a kukorica-földön parázslott a munka. Felcsik Ferenc minden második kukoricacsőnél érezte a tulajdonjog örömét. Ez már az övé volt. Nehéz munkájának feles bére. Ahogy latolgatta kezében a kövérszem­ü, nehéz csövet, arra gondolt, hogy ebből mind pénz válik, garasok, pirulák s vé­gül is földet vásál magának, előbb egy holdat, majd kettőt s ki tudja még, mennyire juthat. Igazi gazda lesz, maga gazdája, az asszony pe­dig gazdáné. Még pedig módos. És a gyerek. Az már arféle lesz, páh­allós, városi. Talán még követ is. És eligazítja mind­en jóramenendő szegény zsellér dolgát. Úgy repült a képzelete Felcsik Ferencnek a délutáni nap tűzfátylain, mint egy cikázó szárnyú szitakötő a vizek felett. Az országúti ereszkedő felől lópatkók csatto­gása hallszott.­­Felcsik beernyőzte a szemét és arra nézett. — Az ifjú ur — dünnyögte és komor nézése nehéz varju-röpüléssel követte a földesúr karcsú, lovas alakját, amíg eltűnt. Egyszerre barna felhő ereszkedett a kedvére. Gyűlölte az ifjú urat. Mikor még az öreg méltóságos asszony életében a szépet tette Anikónak, ráneszelt, hogy az ifjú úr rossz szándékkal van a lány iránt. Ráéhezett. De vártán állt és sietve elvitte a vesze­delemből. Hogy az a nehéz súly! . . .

Next