Pesti Hírlap, 1921. október (43. évfolyam, 218-243. szám)
1921-10-27 / 240. szám
Budapest, 192 L ELŐFIZETÉSI ÁRAK S figtac évre« . 440 K félévre ..•«*»«•« 320 w Negyedévre 110 M Egy hóm. » « • « • • »• 40 + Egy w szám óra helyben, vidéken és pályaudvarokon 2 K Snltre fa apróhirdetés d*, 240. (145060.) szám. •V Csütörtök, október 27. ALAP Kiadó tulajdomosok LÉGRÁDY TESTVÉREK SZERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA: Budapest, Vilmos és Vezár-út 781 FIÓKKIADÓHIVATAL: Budapest, Erzsébet-tórát Iasi Visszatérés az örvény széléről. Magyar vértontó polgárháború, idegen megszállás, végső megsemmisülés veszedelme fenyegette Magyarországot. A végpusztulás örvényének a szélén jártunk. Azonban ebből a megpróbáltatásból is származhatik jó. Ügyes politikusok és ügyes diplomaták dolga, hogy ezt a jót úgy a belkormányzat, mint a külpolitika szempontjából megtalálják és hasznosítani tudják. A külpolitika szempontjából kézenfekvő az, hogy miből kell előnyt kicsiholnunk. Magyarország iránt eddig a külföld a Habsburgkérdés rendezetlensége miatt volt bizalmatlan. Az volt ellenünk a gyanú, hogy meglepetésszerűen és erőszakkal akarjuk a magyar trónra visszahozni IV. Károlyt. Most azonban, amikor a kelevény fölfakadt, amikor a puccspolitikusok meggondolatlansága Magyarországot beledobta a legveszedelmesebb válságba, az is bebizonyítódott, hogy a puccsisták hazárdjátéka csak egy kisebb csoport egyéni akciója volt, amelytől távol állott úgy a magyar nemzet többsége, mint a magyar állam mai kormányzata. A kormányban volt annyi erély és volt annyi elszántság, hogy meghiúsítsa ezt a vakmerő kísérletezést. Magyarország a maga erejéből megakadályozta azt, hogy IV. Károly elfoglalja a trónt. Nem azért akadályozta ezt meg, mert az entente így akarta, hanem megakadályozta azért, mert az adott helyzetben a nemzet életösztöne ezt a megoldást találta helyesnek. Ezt a tényt lehetetlen, hogy kellőképen ne értékelje a külföld, aminek természetes következménye lesz az is, hogy volt ellenségeinkkel szemben viszonyunk tűrhetőbbé válik. Ehez azonban szükséges az is, hogy mi magunk is számoljunk a tényekkel és a biatorbágyi csatából levonjuk a megfelelő konzekvenciákat. A nemzetnek félreérthetetlenül kifejezésre kell juttatnia azt, hogy a magyar trón sorsa fölött a maga akarata szerint rendelkezik. Az új helyzettel számolniuk kell még azoknak is, akik a legitimista állásponton vannak, bele kell nyugodniuk abba, hogy a mai idők nemcsak a legitimista tervek megvalósítására, hanem még arra is alkalmatlanok, hogy elveiket nagyon hangoztassák. Aki legitimista, maradjon az a szívében, de ne beszéljen róla, mert minden szó, minden deklaráció és minden határozat alkalmas lehet arra, hogy újra föltámassza külföldön a Magyarország külpolitikáját teljesen megbénító bizalmatlanságot. Így áll a helyzet kifelé. Befelé pedig a következő szempontokat kell megszívlelni: Az utolsó napok drámai eseményei hatalmas próbára tették a magyar kormányzat erejét és ellentálló képességét. A magyar kormányzat ezt a próbát megállta, aminek természetes következménye az, hogy tekintélye hatalmas arányokban megnövekedett. Nagyon sokan voltak olyanok, akik azért kívánták vissza a koronás királyt, mert azt hitték, hogy annak a tekintélye véglegesen megszünteti az ország rendjét és konszolidációját zavaró jelenségeket. Bethlen István kormánya, hatalomban és tekintélyben megerősödve, most már bárkivel szemben a legkíméletlenebb erőtől érvényesítheti a központi hatalom törvénytiszteletet követelő könyörtelen erélyét. Kíméletlen szigor a háborúságot keltő elemekkel szemben, akik kiskirályosdit vagy mellékkormányt játszva akarják megzavarni" a belső rendet. Az építő erőknek pedig szabad fejlődést és belső békét! A munkásosztállyal megértést. Felekezeteknek és pártoknak egyforma biztonság. A jogrend és közszabadság teljes helyreállítása. Ezt várja ma a kormánytól az ország közvéleménye s ez az út vezet azoknak a legitimistáknak a leszerelésére, akik azt hitték, hogy a legitimizmus és jogrend egymástól elválaszthatatlanok* Mz antant IV. Károly kiadatását kéri a magyar kormánytól. Internálási tervek. — A cseh kormány katonai intézkedéseit roszszalják a német szenátorok. — az antant mérsékletre inti Szerbiát. na lövetek tanácsa köszönetét fogja kifejezni » Londoni jelentés szerint. az antant már hivatalo in lépéseket tett Budapesten Károly király kilátása ügyébemAejchtföldi sajtó már meg is jelöli az okataj)iif^!Strahova a nagyhatalmak IV. Károlyt internálni akarják, de ezek a fal" csak feltevések, mert egyelőre még nem hogy az antantnak mi a célja. Mint érdekességet kiemeljük az olasz sajtó egy részének azt a kívánságát, hogy Károly királyt Olaszországban internálják. Ettől az állásponttól állítólag az olaszmány sem idegenkedik, de, hir szerint, ragaszkodik ahhoz, hogy a királyt olyan gyék, ahonnan nem térhet egykönnyen Ugyarországba. 'ftfW* Az olasz sajtó különbem is a legszimpatikusabb hangon ír Magyarországról, amely szerintük most már jogot szerzett ahoz, hogy hangját hallattassa a népek koncertjében. Hasonló szimpátiával kommentálják a francia lapok is a magyarországi eseményeket, sőt tudni vélik, hogy a nagyon M^H maguk a csehek sem. A prágai szenátusban a szenátorok tiltakoztak a katonai intézkedések. Alenás figyelmeztettgl^Benest/hogy nincs joga be_ HQCdrtTaShe^'kea ~ lyPrm^mtyi fia,"inni huti kormány is — amint j^etelést támaszt Mag^arrfr^&gga), .•glfcJij'beij,,wdc még megerősítésre szj látás azt jelenti, hogy Anglia" di képviseleteik utján értesitett a kormányt, hogy a krizisi sima lefolya?" __ tartózkodjanak minden katonai beavatkozástól. Ez a démars — ha tényleg megtörtént — mindenesetre mérséklő hatással lesz a kisantant magatartási* ra, mert a saját, bajunkat el tudjuk mi intézni magunk is, nincs szükségünk külföldi kárbesörtetésre, a szövetségesek IV. Károly kiadatását kérték. London, akt." A szövetségesek a magyar koronytól hivatalosan a király kiadatását kérték. Ragaszkodni fognak ahoz, hogy a király forma szerint oly tartózkodási helyet jelöljenek ki számára, amely elég messze van a volt monarchia államaitól, hogy visszatérési kísérleteinek megismétlése egyszer és mindenkorra lehetetlenné váljék. Della Torretta Olaszország politikájáról. Bécs, okt. 26. A Neue Freie Presse római levelezője tegnap beszélgetést folytatott Della Torretta márkival, melyről a következőkben számol be: Már Torretta hivatali helyiségében hallottam, hogy Károly kalandt,őt elintézték és hogy az antant elhatározta, hogy lemondásra kényszeríti és oly helyre viteti, ahol részéről további meglepetésektől nem, kell tartani. Ha másként nem lehetséges, Olaszország maga fog róla gondoskodni, hogy újra meg ne szükhessék. Hallottam azt a meggyőződést, hogy Bethlen kormánya lojálisan járt el és hogy benne ezután is meg lehet bízni. Midőn a tudósítót Torrettához vezették, a miniszter eléje jött és azt mondta, hiszen tudhatja, hogy nem szokott interjúvot adni, és kéri, hogy ezt a beszélgetést se tekintse annak. Midőn a tudósító kijelentette, hogy Olaszországnak a magyar kérdésben való magatartásáról szállingózó, egymással ellenkező hírek folytán szükségesnek látszik, hogy a külügyminiszter maga adjon fel világosítást* Della Torretta megjegyezte: — Nagyon csodálkozom a bécsi berlini sajtó riasztó híresztelésein és az a benyomásom, hogy merő kombinációból teljesen eltévesztették a kiindulópontot és az egyenes vonalat. Nem tudnám, hol kezdjem a cáfolgatást, látva, hogy miként ingadoznak a különböző verziók a katonai egyezmény közt,melyet állítólag Velencében kötöttem és a titkos támogatás közt, amelyben állítólag Károly kirrályt részesítettük. Ez merő képtelenség". Olaszország továbbá állítólag odadobta Ausztriát az új magyar politika áldozatául. Semmi sem valótlanabb ennél. Ausztriával jó barátságban óhajtunk élni, én sem okunk, sem szándékunk ezt a barátságot megzavarni. Hol és miként áldoztuk volna fel Ausztriát? Károly királlyal szemben való politikánkat változatlanul fenntartottuk és az első pillanattól az utolsóig a nagy- és kisántanttal való teljes egyetértésünket dokumentáltuk. Azok a következtetések, amelyeket levontak és amelyeket csodálkozással olvastam, nem tőlem származnak, és azokkal szemben nem kell állást foglalnom. Tesék csak tizenkét emberrel asztalhoz ülni és magyaráztassa meg magának egy mathematikussal, hogy az ülés sorrendjének hány kombinációja lehetséges. Én erre a térre nem léphetek. Utunk világos és tiszta. Mindent megteszünk. Történet egy asszonyról. Irta: S. Bokor Malvin. — Miután ma este egészen egymás között vagyunk, elmondhatom ezt a történetet, amely megmutatja, milyenek is vagyunk valójában mi asszonyok. Ezt egy különös szemű, szőke asszony mondta, mikor már ő is, a többiek is annyira belefáradtak a nevetésbe és a tréfálkozásba, hogy egyszerre szomorúak lettek. — Tarján Ernő hazatért a háborúból és megtudta, hogy a felesége megcsalta. Nem lehet azt mondani, hogy túlságosan csodálkozott a dolgon. Nem ostoba ember, de még az ostobák is láthatták a kis Radák Idáról már leánykorában, hogy nem lesz belőle úgynevezett komoly asszony. Azt hiszem, mindnyájan emlékeztek rá a boldog békeidőből, mikor a barátok templomába járt a déli misére. Kint, a templom előtt még galamb sem volt hétköznap annyi, mint ahány huszártiszt várta vasárnaponként Badák Idát, mikor kacér áhítattal az arcán és a hirtelen világosságban kedvesen hunyorgatva kilépett a széptevői közé. Ha már abban az elsülyedt világban ismerték volna ezt a szót, a tekintélyes kis huszárcsapatot bátran el lehetett volna nevezni Radák-különítménynek . . . A leány veszedelmesen kacér volt, ami annyit jelent, hogy kissé ostoba volt. Az okos leányok öntudatos kacérsága nem veszedelmes. Ida azonban mindenkire mosolygott, mindenkivel suttogott és majdnem mindenkivel csókolózott. Ez volt az egész tudománya és ez volt a titka nagy sikereinek, amelyeket mi többi leányok nem tudtunk megérteni. Tarján Ernő nem volt huszártiszt, legalább is a békében nem volt az. Komoly ember volt, aki soha sem próbálta meg a szendén lesütött szemű Idát jól derékon kapni a félsötét előszobában. Bodákéknál még gáz pislogott akkoriban. Ennél fogva komolyan vette a leányt, úgy a mosolygását, mint az áruló, hirtelen félszavakat, amelyek elröppentek az ajkáról. Így hát, úgy Idának, "mint a " családnak nagy meglepetésére, ez a komoly és okos ember volt az, aki Bodákéknál végleg lépen ragadt. Ez különben így szokott lenni. Azok a férfiak, akik hasonlók hozzánk, nagyon is hamar kiismernek bennünket. Csak a nagyon eszeseket és nagyon férfiasakat lehet mindhalálig bolonddá tartani." Ha közben nem jön a háború, úgy Ernő hatvan év múlva, mint a leghűbb és legönfeláldozóbb hitvestől búcsúzott volna Idától. De közbejött. Ernőnek fel kellett vennie az attiláját, amelyből a legutóbbi szemle óta kissé kihízott. Akkor így szólt Idához: — Ha valami bajom esnék, a végrendeletem Gábor bácsinál, a közjegyzőnél, van letéve. A safe-em kulcsa pedig a ruhásszekrényem legfelsőbb polcán van. Ez volt a búcsúja. Nem akarta nehezebbé tenni a válást holmi érzelmes szavakkal. Ida azonban még aznap elpanaszolta Kálmán Gidának, a lánykori raktárból maradt főhadnagyának, hogy Ernő nem szereti őt. A szobalány ... csak nem néztek olyan aszszonynak, aki cselédpletykákra ad valamit? Szóval, az akkori szobalánya, aki most az én szobalányom, azt mondja, hogy Gida már akkor este ott maradt . . . Ez persze, rágalom. Legalább huszonnégy órába kellett telnie, míg leküzdték a lelkiismeretüket. Ernő hazatért szabadságra és megtudott mindent. Sokkal nyugodtabb természete volt, mintsem hogy valami nagy skandalumot csapott volna. Meg aztán Ida olyan gyönge, sajnálni való és törékeny kis teremtés volt, hogy jóravaló férfi nem emelte volna rá a kezét. Gida főhadnagy akkorra már elveszítette a fél karját. A jobbat. Hát vele ugyan mit lehetett volna csinálni? Talján Ernő nem is csinált semmit. Amíg otthon volt, egy szó szemrehányást sem tett az asszony-