Pesti Hírlap, 1922. szeptember (44. évfolyam, 198-222. szám)
1922-09-12 / 206. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 200 korona Negyedévre .. 060 korona Egyes szám ára helyben, Vidéken és a pályaudvarokon 10 korona Ausztriában 500 osztr. kor.Hirdetések díjszabás szerint. XLIV. évfolyam, 200. (14,920.) szám. / ^••'•tfljfejtember 12. TI.V. Kiadótulajdonosok: LÉGRÁDY TESTVÉREK SZERKESZTŐSÉG, KIADÓ HIVATAL ÉS NYOMDA: BpsEt, Vilmos osáasáMit 78, FIÓKKIADÓHIVATAL: Bodswest. HitMábet-feSr^H 1. Kenyér, hus, zsír. « 'Államok biztonsága a társadalom __ nyu* gaLmától függ. Nem közömbös tehát az államra, hogy mi izgatja a társadalmat? Eljutottunk ahoz a végső ponthoz, amelyen a napi szükségletek kielégítése a legfontosabb állami probléma. Éhező társadalom ingovány talajára nem lehet építeni erős államot. A lelkek forrongása mellett nem lehet higgadt és céltudatos politikát csinálni. A kormánynak legsürgősebb feladata tehát rendet teremteni végre a napi szükségletek kielégítése körül. Kenyér, hús és zsír: ez a három élelmiszer nélkülözhetetlen szükséglet. Ezt nem lehet oly drágán adni, hogy csak a gazdag emberek juthassanak hozzájuk. A kormány tett apró-cseprő rendelkezéseket a drágaság ellen, de végeredményül ez a három élelmiszer naprólnapra drágább lesz. Egyfelől drákói szigorúságú ítéleteket hoznak az őszi barack drágaságai ellen, másfelől épen akkor adnak kiviteli engedélyt élő állatra, amikor a húsnak és zsírnak ára úgyis elviselhetetlen. Ez a két véglet mutatja azt a rendszertelenséget és azt a kapkodást, ami a kormány intézkedéseit jellemzi. Az árdrágítót büntetni kell. De meg kell állapítani minden árunál azt a határvonalat, amelyen túl kezdődik a büntetendő uzsora. Se a kereskedőt, se az iparost nem lehet bizonytalanságban hagyni, hogy mit szabad tennie és mit nem? Minden egyes tárgynál ki kell kutatni a drágaság igazi okát, végig kell menni a kutatásban azon az úton, amelyen az áru a termelőtől a fogyasztóig ér. Csak így lehet igazságos ítéletet alkotni. Ha az árusító kereskedő vagy kofa a hibás, akkor büntessék azt, ha a közvetítő emelte jogtalanul az árat, akkor ezt kell megbüntetni. De ha a termelő szab magas árat, akkor ne kíméljék azt. Persze ez az eljárás sok munkát és szakértelmet követel. De e nélkül csak mindig egyegy társadalmi osztály háborodik föl. Hol a kereskedők, hol a paradicsomtermelők, hol a húsvágók, és fenyegetik sztrájkkal a fogyasztó közönséget, amely pedig csak áldozata mindennek. Az a legnagyobb baj, hogy koronként az állam maga is beáll árdrágítónak , és_ a kormánynak előre meg nem gondolt intézkedései mesterségesen növelik az árakat. Már igazán megunhatná a kormány a folytonos panaszt, amit a kivitellel való politikája miatt folyton hangoztatunk. Indokolatlan kapkodás észlelhető itt. Hogy exportálnunk kell, azt mindenki tudja. De hogy csak a fölöslegből szabad exportálni, ezt a kormány nem akarja megtanulni. És nem szabad oly módon exportálni, hogy az illető árunak külföldre kivitele befolyásolja annak belföldi árát. Ezt pedig csak oly módon lehet elérni, hogy a kiviteli illetéket oly magasra szabják, hogy ezzel nivellálni tudják az illető árunak külföldi és belföldi árát. íme most itt van a hús példája. Akkor nyitották meg az export elől a vámsorompókat, mikor itthon is tűrhetetlen volt a húsnak és zsírnak ára. Gyors segítség kell. Huszonnégy óra alatt vagy oly magasra kell emelni a kiviteli illetéket, hogy az leszállítsa a húsnak és zsírnak belföldi árát, vagy pedig azonnal be kell szüntetni a kivitelt. Épen ilyen radikális intézkedésre van szükség a búzánál és lisztnél. A kenyér ára oly magasra emelkedett, hogy ez előbb-utóbb társadalmi zavarokra vezet. Itt mutassa meg a kormány drákói szigorát és mentse meg az ország nyugalmát. Kenyérnek, húsnak, zsírnak mérhetetlen áremelkedése magával rántotta az összes iparcikkek árát. Nem veszi észre a kormány, hogy ráléptünk arra a lejtőre, amelyen Ausztria már lecsúszott? Fogja meg végre a kérdést, de ne csak egyes bűnbakokat keressen, hanem irtsa ki magát a drágítás bűnét, s maga az állam se álljon be á rádscrtés Az osztrák kancellár beszámolója a genfi tárgyalások eredményéről• Svájc, Olaszország és Csehszlovákia együttes hitele, a nemzetközi védelme kérdése még függőben van. Bécs, szept. 11. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Seypel szövetségi kancellár a minisztertanács mai ülésén jelentést tett genfi tárgyalásainak eredményéről. Hasonlóképen jelentést fog tenni szerdán a külügyi bizottság előtt, csütörtökön pedig a nemzetgyűlés ülésén. Eddig mindössze annyi vált ismeretessé, hogy Olaszországnak, Svájcnak és Csehszlovákiának képviselői hajlandóknak nyilatkoztak arra, hogy Ausztriának együttesen hitelt nyújtanak. A szükséges hitel összegét az osztrák kormány ugyanabban, az összegben állapította meg, mnt a londoni konferencián, vagyis tizenötmillió fontot kért. Ebből az összegből ötmillió fontot az Anglia, Franciaország, Olaszország és Csehszlovákia által már nyújtott előlegek visszafizetésére fordítanának, tízmillió font pedig az osztrák kormány rendelkezésére állana. Azokról a feltételekről, amiket a hitel nyújtásához fűznek, még semmi bizonyosat nem lehet tudni. A Genfben kiküldött ötös bizottság nem foglalkozik magával a hitel kérdésével, hanem inkább Ausztria belső viszonyainak tanulmányozásával és az ellenőrzés kérdésével. Ez az ellenőrzés az eddig kiszivárgott hírek szerint a népszövetség részéről kiküldött intézmény útján fog megoldást nyerni oly módon, hogy a hitelnyújtó három államnak abban mértékadó szerepe lesz. Az egyik terv szerint a bizottság elnöksége Ausztria kezében marad. A katonai ellenőrzés tekintetében még eddig semmiféle konkrét javaslat nem történt. Azzal a tervvel szemben, amely nemzetközi véderőt akar Bécsbe küldeni, áll Seypel tervezete, aki az osztrák csendőrséget akarja megerősíteni, de ez is a szociáldemokraták erős ellenállásába ütközik. A kormány úgy a szocialistákkal, mint a többi párttal a legközelebbi napokban tárgyalásokat kezd, hogy tervezetének elfogadását — különös tekintettel a hitel nyújtására és az ellenőrzésre — biztosítsa. A kormány reméli, hogy a szociáldemokrata párt, annak az elkedvetlenedésének ellenére, amit kooperációs tervezetük hideg fogadtatása idézett elő, Ausztria sorsának mai döntő helyzetében csupán a parlamenti ellenzékieskedésre fog szorítkozni és semmiféle eszközhöz nem nyúl. A görögök egvesztették Kisázsiát, Smyrtiaetesie. — Konstantin király lemond, Venizelosz visszatér? — A párisi keleti konferencia megállapodása. — Éres ellentét az angol és a francia érdek közt A török hadsereg szombat este bevonult Szmirnába és birtokba vette ezt a sokat vitatott kikötővárost. Ezzel nagyjában a kisázsiai harc végett ért a törökök teljes győzelmével. A görög hajóhadnak és a kereskedelmi gőzösöknek sikerült a visszavonuló déli hadsereg egy részeit fedélzetére venni, de az utóvédcsapatok, amelyek ugyahogy fedezték a visszavonulást, már nem tudtak elmenekülni és kénytelenek voltak a fegyvert lerakni "a törökök előtt. Szmirna keresztény lakossága, különösen az idegenek attól tartottak, hogy a mohamedán lakosság az általános zavart felhasználva, vérfürdőt fog rendezni és még idejében az antant oltalmát kérte. Eddig nem érkeztek olyan jelentések, amelyek ezt az aggodalmat megokolttá tennék és valószínű most, hogy rendes török katonaság vonult be a városba, nincs már mitől tartani, mert Musztafa Kemal eddig mindenütt szigorúan őrködött a rendre. Állítólag Görögországban újabb mozgósítást rendeltek el és a hadműveletek bázisául a szigeteket jelölték meg. Nem valószínű azonban, hogy Görögországnak további katonai tervei volnának Kisázsiában,mert eltekintve a partraszállás nehézségeitől, most már képtelen olyan hadsereget előteremteni, amely a siker legkisebb reményével szembeszállhatna Musztafa Kemal hadseregével. A görög mozgósítás folytatását inkább a belső helyzettel lehet magyarázni és Trácia veszedelmével, ahol a török lakosság a kisázsiai győzelmek folytán erősen mozgolódik. Minthogy Smyrna bevételével a hadihelyzet egyelőre nyugvóponthoz jutott, akármiben formában döntik el a fegyverszüneti feltételeket, a súlypont ismét a diplomáciai tárgyalásokra terelődött át. Ami ezután következik, az már belevág a nagyhatalmak legsajátosabb érdekeibe, amelyek egyúttal ismét felszínre vetik a nagy ellentéteket, amelyek különösen Anglia és Franciaország közt fennállanak a keleti kérdésben. A franciák még a Briand-kormány idején megállapodást létesítettek az angorai kormánnyal. Az úgynevezett angorai megállapodást Anglia a legélesebben kifogásolta, mert a londoni külügyi hivatal véleménye szerint Franciaországcsak a többi szövetségessel egyetértve tárgyalhatott volna Musztafa Kemallal. Különösen sérelmesnek mentette ki az angólai kormány kísérő levelére adott választ. Franklin Buillon, Franciaország delegátusa, az egyezmény megkötése után kormánya elé terjesztette az angolai külügyminiszter kísérő levelét, amelyben megkérdezte, hogy a megkötött egyezmény után számíthat-e Törökország a francia kormány támogatására általános politikai követelései tekintetében. Briand igennel felelt és ez Angliában nagy felháborodást keltett, mert hiszen ennek a kötelezettségnek éle kimondottan Nagybritannia ellen irányult. Ezt a súlyos ellentétet volt hivatva elsimítani a március 22-én tartott párisi külügyminiszteri tam a március 22-én tartott párisi külügyminiszteri értekezlet. Minthogy Schanzer részben a francia álláspontot támogatta, azonkívül az indiai kormány, is a törökökkel való sürgős kibékülést ajánlotta, tekintettel az indiai mohamedán tömegek hangulatára. Anglia kénytelen-kelletlen a sèvresi békének olyan módosításába egyezett bele, ami tulajdonképen már a revízióval egyenértékű volt. E megállapodások szerint a görögök lemondanak Smyrnáról, amely ismét török uralom alá kerül. Gallipoli félszigetet és a Márvány-tengermenti partokat ellenben Görögország kapja. Ezenkívül határkiigazítást határoztak el Tráciából a törökök javára. A párisi megállapodás szerint a tráciai határ Rodostótól délnyugatra Ganos falunál kezdődne. .Eskibaba és Kirkilisse mellett haladna el és észak felé húzódna Strandzsa hegységig és onnan a Fekete-tenger mellett fekvő Midiáig. E szerint Drinápoly görög maradna, viszont Törökország idis résziben határos volna Bulgáriával. A tengerszorosok nemzetközi ellenőrzés alá kerülnek és Konstantinápoly továbbra is Törökország független fővárosa maradna.. Ezeket a megállapodásokat akarták a szövetségesek a Velencében tervezett összejövetelen a két hadakozó féllel elfogadtatni. Most azonban, hogy a török fegyverek győzelmesen villognak az Aegei és Márvány-tenger partjain, alig hihető, hogy Musztafa Kemal megelégszik ezekkel az engedményekkel, ő egész Tráciát követeli, különösen azonban Drinápolyt a szent sírokkal. A görögök sem rajongtak a párisi tervezetért, de ez akkor volt, ma talán jóval engedékenyebbek lettek. Minthogy Franciaország ígéretéhez képest támogatja a török aspirációkat, viszont Anglia nemcsak mint görögbarát, hanem saját érdekeire való tekintettel még a párisi megállapodást is sokalja, idég éles ellentétbe került szövetségesével. Hogy az állítólag szeptember második felére tervezett konferencián hogy fogják tudni összeegyeztetni ezeket a differenciákat, az a jövő titka. Athénből eddig csak az a pozitív hír érkezett,hogy Kalogeropulos nem tudta kormányát megalakítani és így a király helyébe Triantaphylakost bízta meg a kormányalakítással. Az új kormány már letette az esküt. London, szept. 11. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Mustafa Kemal pasától Loidonba távirat érkezett, amelyben a szövetségesek képviselőit és agörög főhadiszállás kiküldötteit tárgyalásra hívja meg, hogy a fegyverszünet feltételeit megbeszéljék. A, Daily" Telegraph smyrnai jelentése szerint a görög hadsereg teljesen vezérlet nélkül maradt és viszszavonulásakor mindent felgyújtott. A görög hadsereg reorganizálása katonai lehetetlenség. A katonák legnagyobb része harc nélkül elfutott, csak a második görög hadosztály védte magát, a török haderők összességével szemben azonban képtelen volt magát tartani. Az itteni görögök felfogása szerint Konstantin király előreláthatólag visszalép a trónörökös javára és Venizelosz ily körülmények között hajlandó lesz a kormány átvételére. A lap ehez a jelentéshez hozzáfűzi, hogy Franciaország Trácia kérdésében figyelembe vette Romániának és Jugos dáviának ellenállását minden tervvel szemben, amellyel a törökök megkísérlik 1913-beli európai határaikat