Pesti Hírlap, 1924. július (46. évfolyam, 129-155. szám)

1924-07-01 / 129. szám

Báró Prónay György miniszterelnökségi államtitkár. Báró Prónay György volt közélelmezési­­államtitkárt a napokban miniszterelnökségi poli­tikai államtitkára nevezik ki. Prónay eddig is a miniszterelnökségi státus létszámába tartozott, s miután a közélelmezési minisztérium megszűnt, te­vékenységét a miniszterelnökségen fogja folytatni. Július 10-én túl nem marad együtt a nemzetgyűlés Az inde­mnitás tárgyalását folytatja a nemzet­gyűlés keddi ülésén, s mivel már csak egy-két szó­nok van hátra, remélhetőleg még aznap be is fejezi. Ennélfogva nem nagy jelentősége van a július el­sejével beálló exlexnek, mert a felhatalmazási ja­vaslat néhány napon belül úgyis törvényerőre emelkedik. Az indemnitáson kívül még egy javas­lat kerül a Ház elé a nyári szünet előtt, a fővárosi törvényhatósági javaslat, ez is csak kísérletképen, mert ha a kormány és a többség azt fogja, látni, hogy egyes pártok a normális tárgyalás keretein túlmenő vitát akarnak provokálni e kérdés körül, akkor egyszerűen leveszik a napirendről és a vég­leges letárgyalását őszre halasztják. A kormány nem akarja egy obstrukciós színezetű vita kedvé­ért júliusban hosszabb ideig együtt tartani a Házat és maguk a képviselők is sürgetik, hogy a nemzet­gyűlés, amely éveken át majdnem megszakítás nél­kül dolgozott, az idén megkapja rendes nyári va­kációját. Nagyon valószínű tehát, hogy a most kez­dődő hét lesz" a nemzetgyűlés tanácskozásainak utolsó szaka, amelyet csak akkor hosszabbítaná­nak meg néhány nappal, hogyha kilátások volná­nak a fővárosi javaslat gyors elfogadtatására. Jú­lius 10-ikén túl azonban semmi esetre sem marad együtt a nemzetgyűlés. A magyar kölcsön jegyzése Londonban Londonból jelentik. Az Evening News pénzügyi szerkesztője azt írja, hogy a magyar kölcsönnek Londonban jegyzésre kerülő részét, amely csaknem 8 millió font sterlinget tesz ki, valószínűleg már a legközelebbi órákban kibocsátják, hét és fél százalé­kos kötvényben 88-as árfolyamon. A kölcsön lejárata húsz esztendő, azonban a magyar kormány fenntart­ja magának azt a jogot, hogy tíz év múlva a köl­csönt visszafizethesse. Az erdélyi megyék vagyona. Mint Bukarestből jelentik, a román képviselő­­ház hétfőn ratifikálta a kölcsönös kiadatásra, vala­mint az erdélyi megyék vagyonára vonatkozó ro­mán-magyar megállapodásokat. Az igazságügyminiszter a nemzetköziségről Horánszky Dezső, a törökszentmiklósi kerület képviselője, tegnap beszámolót tartott s a népgyűlé­sen részt, vett Pesthy Pál igazságminiszter is, aki beszédében a nemzeti és a nemzetközi alapon való kormányzás különbséget fejtegette.. Ismertette az 1918. és 1919-iki eseményeket, amikor nemzetközi Az ajánlatnak nem volt értéke Muntaniz szá­mára. Nem foszthassa meg magát az utolsó eshető­ségtől. — Ha Imperátort el kell adnom, akkor egy­általában nincsen szükségem pénzre. Hermelin nem értette meg ezt a logikát sajnál­kozóan vont vállat. — Vegye meg a Loreleit, Hermelin. Nagyon olcsón adom. Hermelinnek nem volt valami nagy kedve eh­hez az üzlethez.­­ — Mit kezdjek a Loreleijal, gróf úr ? Adja el ,azt a kancát a lóhús mészárosnak. De azért mégis volt olyan szíves és fizetett hatszáz koronát a Lőreleiért. Nem volt rossz vétel, mert Lorelei első startjánál Budapesten megnyert egy ötezer koronás handicapet. Muntaniz boldog volt, hogy május elsején ki­fizethette Imperatorért a beiratási díjat. Szinte be­teges és nevetséges bizakodással kapaszkodott Han­nibál fiába, melyet sorsát olyan erősen és feloldha­tatlanul kötötte össze. Annyira bebeszélte magának a lova sikerét, hogy megfontolás nélkül s bármi­lyen úton igyekezett pénzhez jutni, mert úgy vélte, hogy a derby után mindezt visszafizetheti könnyen. Egy reggelen Matterott báró elővonszolta a derék Zöbingert, ki azzal mentegetőzött, hogy az áruüzlet mindig hosszabb ideig tart, mint a sima pénzüzlet. Muntaniz elé tette az értéktárgyak egy szinte imponáló listáját, amit ötvenezer koronáért kell kapnia. Első helyen díszlett egy luxus automo­bil, 28/32 HP, kettős phaeton, csodaszép sötétzöld limousinnal, s amerikai tetővel, levehető kerék­talppal és pótülésekkel. Azután következett egy ele­gáns angol palizander mignon zongora, legmoder­nebb szerkezet, kereszthúros, három pedállal és egy csodás harmónium. Továbbá egy jókarban levő, használható gőzgép, mely a matzleinsdorfi pálya­udvaron áll, nyolc gőzeke, egy fűnyíró gép, tizen­két igazi imaszőnyeg, huszonkét mindenfajta rend­szerű írógép, harminc fényképező készülék és száz­húsz hangverseny-gramofon tizenháromezer két­százhatvannyolc kétoldalú lemezzel. (Folytatjuk.) alapon folyt a kormányzás, s amikor kizárólag egy osztálynak, az ipari munkásságnak érdekei voltak irányadók, .. az ország igen nagy többségének kép­viseletét kizárták a kormányzásból. A külföldön más a helyzet. Macdonald miniszterelnök konzer­vatív politikai irányt követ és Herriot is némely vo­natkozásban ugyanazokon a vágányokon halad, mint Poincar­. Pakots József beszámolója. Pak­ots József, a monori kerület képviselője, tegnap tartotta beszámolóját Üllőn, több ezer főre menő hallgatóság előtt. A képviselőt diadalkapuval várták és lovasbandérium kísérte be a községbe. Pakots beszámolójában azt fejtegette, hogy az el­múlt öt év kormányzatának testvéreket kellett volna nevelnie és ehelyett az ellenségeség érzését táplálták a szívekben. Az ellenzék ki akarja harcolni a munka jobb biztosítását, mindenkinek a jogát a kenyérhez, a tisztességes megélhetést. Senki se tudja hányféle adó van, még Korányi pénzügy­miniszter sérti,­­mert ő maga mondta, hogy megbün­tették adóhátralék miatt, annyira nem ismeri ki ma­gát köztük. A földbirtokreform végrehajtási utasítása. A földbirtokreform novellája tudvalevőleg életbe lépett már és a napokban adja ki a földműve­lésügyi minisztérium a novella végrehajtási utasí­tását. Fontos intézkedések ügyében fog a rendelet utasításokat tartalmazni, különösen a földhöz jutta­totok gazdálkodásának ellenőrzése és­ a középbir­tokok meghatározása dolgában. Az utasítás szerint középbirtok csak annak adható, aki a föld vételárá­nak felét előre kifizeti, s akinek megvan a képes­sége ahhoz, h­ogy a birtok berendezéséhez szüksé­ges eszközöket is megszerezhesse. Az utasítás ren­delkezik arról is, hogy azoktól, akik nem helyesen gazdálkodnak, el kell venni a nekik juttatott földet. A földbirtokreform végrehajtásával kapcsolatban egy­ új hivatalt is állítanak fel, amely a földreform során előálló összes vagyonjogi, ügyeket intézi. Franciaország lett a tőrvívóverseny győztese. A magyar tőrvívók Argentína elleni győzelemmel be­jutottak a mai döntőbe. — A döntőben a belgák 9:7 arányban győztek ellenünk. Párizs, június 30. (A Pesti Hírlap tudósítójának jelentése."..T hatalmas­ sikere a­­m­agyar vivósportnak a teljesen e-Vilgirrány! Párizsba ull­.-A magyar toronó­csapat bravúros teljesítménye, amellyel sikerült a lehető­ legkedvezőtlenebb sorsolás ellenére bejutnia az olimpiai tőrvívócsapatverseny döntőjébe. Pedig minden összeesküdött a magyar vívók­­ellen. Spanyolország, Svájc, Ausztria és Argentinia volt kénytelen megha­jolni a magyar tőrcsapat felsőbbsége előtt, bár közü­lök a spanyolok és a délamerikaiak jogosan aspirál­tak a döntőben való szereplés jogára s Ausztria is jobbnak vélte tőrcsapatát is miénkénél. De a magyar vivők a­ zsűri minden szemérmetlen tussletagadása ellenére hatalmas küzdőképességgel oly helyezést biz­tosítottak a magyar színeknek, amely után igazán nyugodtan tekinthetünk a magyar gárda további sze­replése elé. A magyar vívók mindegyike b­ravarosan küzdött s szinte önmagát múlta felül a zártnál, a spanyolok ellen Schenker és Posta volt a nap hőse, előbbi minden ellenfelét legyőzte, utóbbi a döntő utolsó asszóban vívta ki a 9 : 7 arányú győzelmet. A magyar asszógyőzelmek: Schenker 4, Posta 3, Berti 1, Terstyánszky 1. Második nap már három meccsre került a sor. Svájcot Schenker és Lichteneckert verte meg, mindkettőnek 3:3 asszógyőzelme volt és a 9 : 7 eredmény elérését kivívta még Berti (2) és Posta (1). Az olaszok ellen pihent a magyar csapat s ellent­állást sem fejtve ki, 16 :0-re engedte győzni őket, mert előtte állt Ausztria, de az osztrák csapaton azután irgalmatlanul végig­vertek vivőink. Berti és Terstyánszky minden asszót megnyert, de Lichteneckert (0) és Schenker (2) is csak kevéssé maradt el a 13 : 3 arányú eredmény kivívásában. Vasárnap az elődöntők során Franciaország ellen lazsált a magyar csapat 14 : 2 volt az eredmény, részünkről Schenker (1) és Terstyánszky (1) győzött. Egy tusson múlt az Argentína elleni meccs sorsa 8:8 döntetlen volt itt az eredmény s a tussarány révén szerzett, jogot a magyar csapat a döntőben való részvételre. Berti négyszer, Terstyánszky háromszor győzött. Lich­eneckertn­sak is volt egy sikere, Schenker azonban ezúttal már nem tudott asszógyőzelmet sze­rezni. A mai döntőben Franciaország, Olaszország, Belgium és Magyarország szerepelt. Csak arról lehetett szó, hogy Belgiumot eset­leg legyőzzük s ezzel a harmadik hely Magyarországé lesz. Egy asszón­yult s megismétlődik a vasárnapi döntetlen, azonban végül is Belgium felülkerekedett s a belgák 9 : 7 arányban győztek. Ebben a küzdelemben Berti volt a döntő hőse, három asszóját nyerte meg, Terstyánszky is kettőben győzött, míg Posta és Lichteneckert egyszer-egyszer jutott sikerhez. Az egyes asszók eredménye: Montigny győz Berti ellen 5 :4, Lichteneckert ellen 5 :2, Posta ellen 5 :2, Vandamme győz Posta ellen 5:3, Terstyánszky el­len 5 : 3, Lichtenerckert ellen 5:2, Rocker győz Posta ellen 5 : 3, Lichteneckert ellen 5 :1, Beaurain győz Terstyánszky ellen 5:3,­ Berti győz Vandamme el­len 5:4, Rocker ellen 5:4, Beaurain ellen 5: 2, Ters­tyánszky győz Rocker ellen 5 : 0, Montigny ellen 5 : 2, Lichteneckert győz Beaurain ellen 5:0 és Posta győz Beaurain ellen 5 :3. Berti csak Montignytól, ez viszont csupán Terstyánszkytól szenvedett vereséget. Párizs, jún. 30. (A Pesti Hírlap jelentése.) Argen­tína részéről óvást emeltek Berti ezredesi szerepelte­tése miatt, mert hivatásos katonai vívómester volt. Az olimpiai döntőbíróság az óvást azonban elutasította, mert egyrészt Berti esküt tett arra, hogy amatőr, más­­részt ezredesi méltósága kizárja, hogy professzionista legyen. Párizs, jún. 30. (A Pesti Hírlap jelentése.) A ma­gyar tőrcsapat a mai eredmény alapján a negyedik helyet foglalja­ el. Párizs, jan. 30. (A Pesti Hírlap jelentése.) A teg­napi elődöntők során Franciaország—Argentína, kö­zött 13 : 3 az eredmény, míg a másik csoportban Olaszország—Dánia 12:4, Belgium—Dánia 9 :7. Párizs, jún. 30. (A Pesti Hírlap tudósítójától.) A magyar vívók közül az olimpiai tőrcs­apatver­seny so­rán Berti László ezredes 14,­ vitéz Terstyánszky Ödön őrnagy 11, Schenker Zoltán alezredes 10, dr. Lichteneckert István 8 és dr. Posta Sándor 5 asszógyőzelmet aratott. Terstyánszky újabb győzelme. Párizs, jun. 30. Az olimpiai tőrversenyek dön­tőjében Terstyánszky legyőzte a francia lobiért 516 arányban. Franciaország legyőzte Olaszországot (5:1) Párizs, jun. 30. Az olimpiai tőrvívóversenyben Franciaország megverte Itáliát 5:1 arányban. Az olasz csapat az ötödik forduló után tiltakozásának kifejezése mellett elhagyta a versenyt helyiségét és az argentínai döntőbírót pártoskodással vádolta. A zsűri az olasz tiltakozást visszautasította. Franciaország döntő győzelme-Pártzs, jún­. 30. (Havas. ) Az olym­piai tőrvívóve­­­­seny döntőjében Franciaország 13:3 arányban győzött a belga csapat fölött s így az első helyre került Bel­gium, Magyarország és Olaszország előtt. A céllövő verseny eredménye Párizsból jelentik. Az olimpiai mérkőzésen, a­ céllövőversenyben futó szarvasra 100 méter távol­ságra — amelynek legmagasabb elérhető pontszáma. 50 — első lett Poles 40 pontal, második Mac Woth­proed (angol) 39 ponttal, harmadik Osen (norvég)­ 39 ponttal, negyedik Hutzberg (svéd) 39 ponttal, ötödik Lutttula (Finnország) 37 ponttal. Ezek után következnek Velez (Magyarország) 35 ponttal, Ta­kács (Magyarország 27 ponttal, Szomjas (Magyar­ország) 23 ponttal és Lumniczer (Magyarország) 20 ponttal. A nemzetek szerinti osztályozásban első lett az Amerikai Egyesült­ Államok 10 ponttal, második Angolország 5 ponttal, harmadik Svédország 4 pont­tal, negyedik Norvégia 4 ponttal, ötödik Finnország 2 ponttal. Ma ausztriai közalkalmazotti*­: állásfoglalása, Bécs, június 30. (A Pesti Hírlap tudósítójá­nak távirata.) A belpolitikát még mindig a közal­kalmazottak fizetésének kérdése uralja. A közal­­kalmazottak ma a városháza előtt, a szabad ég alatt nagyon népes gyűlést tartottak, — mintegy tizenötezren voltak jelen — amelynek végeztével a parlament elé vonultak, majd végigmentek a Ringstrassen. A gyűlésen a közalkalmazottak visz­szautasították a kormány részéről nekik tett ja­vaslatot, különösen pedig a szolgálati időnek har­mincötről, negyven évre való felemelését. Az­ elfo­gadott határozati javaslatban kijelentik, hivatko­­ zással arra, hogy a kormány folytonosan a Nép­szövetség tanácsának Genfben hozott határoza­tára hivatkozik, hogy azokat a nehézségeket, amelyek a külföldi befolyásból erednek, a tisztvi­selő kar nem fogadhatja el, mert az osztrák köz­hivatalnokok hű szolgái akarnak ugyan lenni ál­lamuknak, de nem akarnak a külföld rabszlgáivá válni. A nemzetgyűlésen is több órás vita volt ma a genfi tárgyalásokról és a közalkalmazottak kér­déséről, amelynek során éles összetűzés támadt a szociáldemokrata ellenzék és a kormány, vala­mint­ a nagynémetek között is, úgy, hogy még mindig nem szűnt, meg teljesen annak lehetősége, hogy a nagynémet miniszterek a kormányból ki­válnak.

Next