Pesti Hírlap, 1925. május (47. évfolyam, 98-122. szám)
1925-05-01 / 98. szám
ELOFIZETÉSI ÁRAK : B-^y hóra 40.000 korona negyedévre 120.000 kor Egyes szám ára helyben vidéken él a pályaudvarokon 2000 kor., vasárnap 8000 korona. Külföldön k ötszeres az előfizetési TESTVÉRE* kiadíy® Szerkesztőség, Biskyfiivatal és nyomda , V. ker., Vilma* SMIM*'''' császár • ut 78. szám. Telefon 122—91. Fiókkiadóhivatal Budapest, CLL ker., Erzsébet-kórut ! „Menjen vissza Spanyolországba" írta Rákosi Jenő. Mostanában volt Olaszországban a nemzetközi interparlamentáris kereskedelmi kongresszus, melyen természetesen magyarok isrészt vettek. Ott az egyik magyar felszólalván, beszédébe belekeverte Trianont is, ami természetes, mert hiszen akárhová s akármiért megyünk, ezt a gyilkos terhet magunkkal cipeljük és ennek meg is kell rajtunk látszani. De Baross János nem tudott elég diplomatikus lenni s lévén ott szerbek, csehek és oláhok is természetesen egyenlő joggal valamennyien, nehogy a felszólalásból baj legyen, az elnök figyelmeztette Barosst, hogy itt politikáról nem lehet szó. Sajnos, gróf Hoyos Miksa nem elégedett meg ezzel, hanem felállt, hogy reparálja Barosst. De ezzel sem elégedett meg, hanem itthon is ma a nemzetgyűlésen (mert hazai lapok megtámadták) napirend előtti felszólalással előadta a kellemetlen ügyet. Itt azután a Rómában lőtt bakba belebocsájtotta a harmadik golyót. Nagy lárma és kínos jelenet lett belőle. Úgynevezett fajvédőink — Lendvay, Kis M. és Zsirkay — kerítették be gróf Hoyost közbekiáltásaikkal, amíg egyikük odavágta neki, hogy hazaáruló, menjen vissza Spanyolországba. Azt gondolom, se nem szépítem, se nem takarom gróf Hoyos elhibázott dolgát, ha kimondom, hogy római felszólalása is, mai beszéde is teljesen jóhiszemű volt s hogy a tiszteletreméltó gróf szereplése a magyar politikában semmi komoly kifogás alá nem esik. Ha gróf Hoyos még nagyobb hibát követett volna is el, mint amilyenbe beletévedt Rómában, minden komolyság nélkül valónak kell mondanunk az ilyen közbekiáltásokat. Ugyan milyen szóval kell illetnünk az Efialteszeket, ha így hajigálunk a hazaárulóval. És hogy menjen vissza Spanyolországba! Mindenkinek, a legkiválóbbaknak is vannak politikai ellenfeleik. Szent István király a haza érdekében valónak látta, hogy udvarát megrakja idegen jövevényekkel, akikből históriai érdemes magyar családok lettek. Törvénykönyvünkbe bele vannak iktatva indigénáink, akik közül item egy országos szerepet játszott. Ha a Hoyosokat most Spanyolországba küldjük, hova kellett volna annak idején küldeni (hogy nagyon messze hátra ne menjek), a Zrínyieket, a Frangepánokat, még előbb Martinuzzit? És hova küldjük ma a Wenckheimeket, a Pallavicinieket, az Odescalchiakat, az Osterhuebereket és egész sorát azoknak, akiket a magyar nyelv s a magyar levegő és a magyar alkotmány tősgyökeres, hogy ne mondjam: fajmagyarokká tett? A magyar nemzetnek egyik tipikus tulajdonsága, hogy a művelt osztályokra nézve varázsos asszimiláló ereje van, s az Ankerschmiedtek faja gyorsan eresztett gyökeret a magyar fajba. Városaink értelmisége — Győr, Pécs, Sopron, Temesvár, a szepesi német városok, és mindenek felett Budapest — szinte a szemünk láttára rohamosan magyarosodott el, nem kényszerítve, nem üldözve, mint ahogy most üldözik elcsatolt területeinken a magyart, — szinte máról-holnapra, mint egy a géniusz varázsveszejétől érintve, lettek nemcsak magyarrá, de a magyar kultúrának emporiumává. Nagyra vagyunk a mi szép és tősgyökeres magyar Szegedünkkel. Hányan tudják olvasóink közül, hogy még Dugonics András idejében is tán, (kinek szobra áll Szeged egyik terén), de mindenesetre nem sokkal e jeles irónk ideje előtt, Szegeden magyar ember nem lehetett városi tanácsos. A tanács felerészben szerb, felerészben német volt. Míg Nagy-Magyarország voltunk és alkotmányos szabadságunk védelme alatt a nemzetiségi agitátorok szabadon garázdálkodhattak, hányszor hangzott el ellenünk a szemérmetlen „közbekiáltás": a magyar menjen viszsza Ázsiába! Bátor, szűkkeblű és korlátolt szemhatára az a politika, melynek esze és hazafisága ebben merül ki. Ez homlokegyenest ellenkezik őseink észjárásával és politikai felfogásával, amellyel ezer évig fentartották, naggyá tették Magyarországot s az uj időkben a kétszáz év előtti pár millió magyar számát felvitték a tizmillión tul. Ez a visszaküldő, együgyű fajpolitika letér ősei ösvényéről, nem méltó az elődökhöz, hanem igenis illik ahhoz a nemzedékhez, melynek kezében Csonka-Magyarország lett hazánkból. Itt Magyarországon akkor is, amikor Európaszerte a reakció, az elnyomatás politikája virágzott, bár félkézzel mindig Ausztria bekebelező törekvései ellen kellett védekeznünk, a megértés, a türelem politikája folyt, és ez tette csak lehetővé, hogy kulturális és gazdasági elmaradottságából ez az ország, mikor megújhodása kezdődött a mult század elején, száz év alatt ötszáz év munkáját tudta elvégezni s rövid ötven év alatt bele tudott illeszkedni csonka függetlensége mellett is világrészünk kulturai és gazdasági életébe. Ma pedig, amikor függetlenségünk nem csonka, hanem egyáltalán nincsen, mert mindenki jobban parancsol nekünk, mint mink magunk, mikor idegen bizottságokat, ellenőröket kell magunk felett a saját pénzünkön tartanunk s szuverenitásunk és függetlenségünk csak a papiroson és a nemzetgyűlés határozataiban létezik; ma, mikor területünk kétharmada és lakosságunknak is megfelelő része idegen kézen van; ma, mikor a függetlenség legsarkalatosabb kérdéseiben — mint a király, az alkotmány, a költségvetés kérdésében — idegen parancs szerint alkotunk törvényeket, ma virul a jelszó, hogy ezt ide, ezt amoda küldjük, és nemzetgyűlési képviselők kiabálják, hogy menjen vissza Spanyolországba! Ma, amidőn minden gondunknak arra kellene irányulni, hogy barátainkat szaporítsuk, aki van, megtartsuk, egymást testvérként két elvitték tőlünk, hogy ismét ország lehessünk, mint régen voltunk, nemzet, mint régen voltunk. Ez ma azonban csak álomnak látszik. Mert ez olyan épület, melyet csak az önfeláldozás, az önmegtagadás köveiből vérrel és szeretettel lehet felépíteni. Rakovszky belügyminiszter a fővárosi választások esetleges kitolásáról. Megvonják a fizeit a magas kamatot szedő bankoktól, á a kincstári haszonrészesedés augusztusi részletét nem törlik el. A kormánypárt ma esti értekezletén szóbakeil a fővárosi választás kérdése is. Azok a képviselőik, akik Ripka kormánybiztos támogatására rész hisznek a választási mozgalomban, beszámoltak tapasztalataikról, s kiemelték, hogy igen komolyan kockáztatja a választás várható eredményét az a körülmény, hogy a szavazóigazolványok kézbesítése igen lassan folyik, s a szavazópolgároknak jelentékeny része még mindig nem kapta meg szavazólapját. Erődy Harrach Tihamér és Szabó Sándor annak a véleményüknek adtak kifejezést, hogy emiatt méltán érheti vád a fuváros vezetőségét s tekintettel arra, hogy a válasások küszöbön álló határidejéig az igazolványok kézbesítését nem remélhetik, kívánatosnak tartanák, hogy a belügyminiszter halassza el a fővárosi választásokat. A közigazgatási bíróság különben is most intézi el a kihagyott választók felebbezési ügyeit, ha tehát ezek a választók idejében nem kapják meg igazolványaikat, joggal emelhetik azt a vádat, hogy a vá- A milliárdon cowboy. Írta : JB. M. Boiver (lt. M. Sinclair.) 13 Már az esti szürkület terjedt el a prairie felett s kis, álmos madárkák röppentek fel tiltakozva, amint a fészkük mellett nagy robajjal elrobogtunk. Amint a gazdaság határát elhagytuk és nagy sietségünkben is rendesen bezártuk magunk után a kerítés kapuját, Frosty megszólalt: — Ellis, talán nem hajszolná a lovát az első tíz mérföldön. Jobb lesz eleinte a könnyebb tempó, mert így is éppen olyan hamar leszünk ott. Tudtam, hogy igaza van és Shylockot az 5 megszokott, egyenletes ügetésébe vittem át. De bizony nehezünkre esett úgy lovagolni, mintha csak arról volna szó, hogy az időt agyonverjük és a mindennapi kenyerünket a lehető legkényelmesebb módon keressük meg. Ha a felzaklatott idegeimnek engedtem volna, vad rohanással törtem volna előre, hogy a végzet ellen száguldva elkábítsam félelmemet. Egyszer vagy kétszer futólag eszembe jutott, hogy vajjon mi vár reánk King útján, de mindig csak atyámra és arra gondoltam, hogy vájjon mikép lett „veszélyesen beteg", mint ahogy az üzenetben olvastam. Az üzenetet Crawford küldte s tudtam, hogy Crawford végtelenül szabatos, aki nem ismer túlzást vagy érzelmességet. Mindamellett azért határtalanul lelkiismeretes. Tíz év óta állt atyám szolgálatában és atyám ezerszer jobban bízott benne, mint bárki másban. Crawford épúgy nem hazudhatott, mint a szorzótábla, ha tehát azt mondja, hogy atyám „veszélyesen beteg", akkor ez kétségtelenül igaz. MacTague Barneynek azt szoktam mondani, ha furcsállotta, hogy olyan keveset tudok atyám dolgairól, hogy atyám tűzmentes kaszsza, Crawford pedig a hozzávaló kombinációs zár. Sötétség borította már el a tájat és elrejtette a távoli dombokat. A Fehér Vízválasztó lett végül számunkra a világ határa s mindaz, ami az árnyéktömegein túl volt, kikutathatatlan misztériumnak látszott. Frosty, aki mint titokzatos árnyalak ütemesen emelkedett és szállt alá mellettem a nyergében, felém fordult és újra megszólalt: — Azt hiszem, eljutunk Pochette kompjáig, mielőtt teljesen ránk sötétedik. Tőle kell lovakat kapnunk, mert ezek addig teljesen letörnek. — Megkíséreljük, hogy átsurranjunk a szoroson, feleltem, elodázva a kellemetlen gondolatokat — nem érünk rá, hogy Kinggel letárgyaljuk a kérdést. — Átsurranásról szó sem lehet, — felelte Frosty komoly hangon — rosszul ismeri Kinget, ha azt hiszi, hogy ez lehetséges. Majdnem megkérdeztem, hogy akkor tehát hogy képzeli az átjutást. Amint most eszembe jutottak a múltkori menekülésem körülményei, éreztem, hogy Frosty az egyetlen reményünktől fosztott meg. Csendesen belovagoltunk King útjára és lovaink oly zajtalanul lépegettek az út puha fövényében, mintha ők is megértették volna a helyzet veszedelmét. Átmentünk a kis erecskén, oly csendben, hogy alig hallatszott a víz csobbanása, s elértük a kaput. Frosty leszállt, hogy kinyissa, de erős lakat volt rajta, amely a buldog szívósságával állt ellen minden kísérletnek. Kétségtelen, hogy King meg akarta magát védeni hívatlan esti vendégek ellen. — Le kell szednünk a drótokat, — mormogta Frosty, visszatérve hozzám. — Keze ügyében van a revolvere? Hamarosan szüksége lehet rá. Frosty eredetileg nem volt hadakozó természetű ember, ha tehát ő tanácsolta ezt, tudhattam, hogy a helyzet kritikus. Leszedtük egy darabon a drótokat, anélkül, hogy a közeti ház felől a legkisebb zaj hallatszott volna. Frosty azt súgta, hogy valószínűleg vacsoránál ülnek, tehát ez a legalkalmasabb időpont. Eléggé bolond voltam és a sietségem dacára sajnáltam, hogy nincs alkalmam elmenőben Beryllel egy szót váltani. Nem láttam azóta, hogy Frosty és én belovagoltunk a piknikjükbe, bár nem rajtam múlott, isten a megmondhatója s nem nagy örömöm telt a sikertelenségemben. Akár jó, akár balszerencse volt ez, amint a veranda előtt elhaladtunk, láttuk, hogy Beryl felugrott egy függőágyról, hisz King háza oly közel volt az úthoz, hogy, a nyeregből kihajolva a lovaglópálcámmal érinthettem volna. — Carleton úr, — őrültségemben veszettül