Pesti Hírlap, 1927. január (49. évfolyam, 1-24. szám)
1927-01-15 / 11. szám
érez, ne menjen társaságba, hanem járjon a baja végére. Kerüljük a tüsszögő, köpödő embereket- s magunk színtén tartózkodjunk attól, hogy másnak az arcába köhögjünk, ami normális körülmények közt is egyike a legnagyobb ízléstelenségeknek. — Semmiféle védőoltás nem célravezető a spanyolnáthával szemben, azért a magam részéről is kérem a közönséget, ne higgjen semmiféle hangzatos reklámnak. Ahogy a kórokozó ismeretlen előttünk, radikális gyógyszerét is homály takarja. — A dohányzás, ellentétben a híreszteléssel, ugyanígy alig mondható a baj ellenszerének. Honnan származott a tévhit, hogy 1918-ban több nő betegedett meg „spanyol"-ban, mint férfi. Később azután bebizonyosodott, hogy a statisztikát ilyetén kialakulása merő véletlen, s a gondolat propagálásával csak azt érnénk el, hogy asszonyainkat az eddiginél még nagyobb mértékben szoktatnánk cigarettázásra. Az alkohol meg éppen káros „orvosság", a test ellenálló erejét csökkenti, ezenkívül az esti, éjjeli vendéglőjárás a mostani hidegben csak növelné a meghűlés eshetőségét. PESTI HÍRLAP 197 január 15 szombat, A tudomány hajszála a spanyolláz kórokozója után. Mi a mai tudósok áláspontja? — Látogatás a Közegészségtani Intézetben. — Dr. Scheff-Dabis László nyilatkozata. Kezdjük ezzel a ténnyel: Budapesten eddig egyetlen spanyol megbetegedés sem fordult elő. Félelmre vagy riadalomra nincs ok. A nátha, az influenza, mint minden évben, az idén is föllépett, enyhe, nem rosszindulatú formában. Közép-Európában azonban spanyoljárvány van. Hogy megtudjuk, milyen kutatásokat végez a lítai alkotó tudomány a spanyol lázra vonatkozólag s eddig milyen eredményeket ért el, fölkerestük a Közegészségtani Intézetben dr. Scheff-Dabis László tanársegédet, a jeles bakteriológust, aki nemrég tért vissza Amerikából, hol a gümőkórt tanulmányozta. Az egymásba nyíló, tágas laboratóriumokban lila gázlángok lobognak, gerebeket, lombikokat melegítenek. Egy kis zsákocskából ezüstfényű növényrostokat vesznek elő, egy „agar" nevű keletindiai növényt, megáztatják húslevesben, kocsonyát főznek belőle, abban tenyésztik ki a spanyol láz vélt kórokozóit. A kocsonya piros, minthogy a sztreptokokkusz szereti a vért, hemoglobint kíván. Ezen a táptalajon látni egy zöldes foltocskát. Ott nyüzsögnek a genny gyöngysor alakú baktériumai. Oldalt egy ketrecben kísérleti állatok, tengeri nyulacskák, melyeket a hagymáz baktériumaival fertőztek. Egyelőre mit sem sejtenek, vidáman ugrándoznak, hunyorognak a villanyfényben apró, fekete szemükkel. A kitűnő tudós részletesen elbeszéli, hogy a bakteriológia búvárai milyen kétségbeesett küzdelmet folytatnak, hogy a spanyol láz kórokozóját elcsípjék. Ez a történet olyan izgalmas, mint egy modern rendőrhajsza, melyet a tudomány detektívjei indítottak meg a legnagyobb gyilkos ellen, ki több embert pusztított el orvul, mint az összes puskák, gépfegyverek, ágyuk, lángszórók, fojtógázak. Egyelőre az üldözöttet még nem látják, még álarcot visel, de a hurok egyre szűkül körötte, egérútjait egyre jobban elzárják, reménység van arra, hogy a közeljövőben birtokukba kerül, ártalmatlanná teszik. Scheff-Dabis László a Pesti Hírlap munkatársának ezt mondta: A spanyolláz okozója. A spanyolláz kórokozójával elsősorban az angolok és amerikaiak foglalkoztak tüzetesebben. Mikor 1918—19-ben végigvonult a világon a félelmetes második hullám, mindenekelőtt az eredetét akarták megállapítani A németek azt mondották, hogy Oroszországból jött, ahol endémikus formában tanyázott. Különös, hogy a járvány mindig keletről nyugat felé halad. Mások a járvány gócát Spanyolországban keresték, ahol eleinte csakugyan vadul garázdálkodott. A bakteriológusok legnagyobb kérdése volt az: vajon a spanyol azonos-e az influenzával, melynek csak egy súlyosabb formája-e? Nyomban keresni kezdték a betegek közetében a Pfeiffer-bacillust. De eleinte nem mindig találták meg részint mert későn láttak hozzá a köpetek vizsgálásához, részint mert ez a baktérium csak oly táptalajon tenyészhető ki, melyhez hemoglobint adnak. Miután módszeresebben kísérleteztek, majdnem minden esetben meglelték az influenza-bacillust, de ez — mint mondottam — sokszor egészséges ember köpetében is kimutatható s más egyéb betegségeknél is. — Éljek tehát a gyanúperrel, hogy a spanyol, mely a veszedelmes tüdőgyulladásokat okozza, tulajdonképen társfertőzésből származik. Olitzay és Gates, akik a newyorki Rockefeller-intézetben búvárkodnak, 1921-ben a makimajmok nyelőcsövébe bevitték a spanyolos váladékot, minek következtében a kísérleti állatok hőmérséklete huszonnégy óra alatt erősen emelkedett, fehér vérsejtjeik száma csökkent, megnáthásodtak, kötőhártyalobot kaptak, szóval mindazokat a tüneteket mutatták, mint a sparnyolos betegek. Aztán az elpusztult majmok tüdejét összeaprították, emulziós szürletet készítettek belőle, azzal is át tudták vinni a spanyol betegséget az egészséges majmokra. Nogusi, a japán tudós. A kísérletezésekben új korszak kezdődött Nogusival, a japán tudóssal, aki a Rockefeller-intézetben dolgozik. New Yorkban megismerkedtem vele. Ez a világhíres tudós többek közt felfedezte a sárgaláz s az egyiptomi szembetegség okozóját is. ő arra a véleményre hajlott, hogy a spanyolláz kórokozója olyan kicsinyke alak, hogy a Berkefeld-agyagszürőn, mely a milliméter ezredrészénél kisebb baktériumokat is megfogja, átmegy s a régi Koch-féle rendszerrel semmire se jutunk. Nogusi egyébként már kimutatta, hogy a gyermekek járványos bénulását is ilyen szűrhető baktérium okozza. Neki sajátos módszerével állítólag sikerült kitenyészteni a spanyol kórokozóját s állítólag látta is. Ez még a tudomány megerősítését várja. A védőoltás. Az angolok a nagy spanyoljárvány idején kísérleteztek oltásokkal, melyek a betegség lefolyását — úgy mondják — enyhítették. Ebben a védőoltásban benne foglaltatik a tüdőgyulladás négyféle baktériuma: az influenza baktériuma, a sztreptokokkusz és a sztafilokokkusz (a szőlőfürt-szerű baktérium), de nem élő állapotban, hanem hő által megölve. Az anyagok a vérben ellenmérgeket termelnek a betegség leküzdésére. Kívánatos volna, hogy a kísérletezéseket ebben az irányban nálunk is folytassák. Mi a meghűlés? — A közönséges meghűléssel, — melyet az angolok common cold-nak neveznek — a tudomány nagyon keveset s felületesen foglalkozott. Ezt a kérdést meglehetősen elhanyagolták, nem tisztázták. Mi megy végbe szervezetükben akkor, mikor „meghalünk"? Ismeretes Pasteur kísérlete, ő néhány csirkét lekopasztott, beállította őket a jeges vízbe, azt tapasztalta, hogy ezek a csirkék sokkal fogékonyabbak minden fertőző anyaggal szemben, mint azok, melyeket nem tettek ki ilyen próbának. — Mad és Grant, két angol tudós, léthuzamba állította a gyermekeket s ott nyomban megvizsgálta őket. Azt látták, hogy a gyermekek szájpadlásán, garatján, manduláin körülirt, vérszegény foltok mutatkoznak s a szájukban levő baktériumok megszaporodnak. Mikor visszahozták őket a meleg szobába, a bőrükön levő érszűkitő idegek működni kezdtek, a mandulák vérbőek lettek, ellenben a szájpadlás, a garat továbbra is megtartotta vérszegény jellegét, az ottlevő baktériumok tovább szaporodtak. Azt mondhatnók tehát, hogy a meghűlés, autóinfekció, a baktériumok elszaporodnak, ami elősegíti a szervezetnek a baktériumokkal szemben való ellenállóképességét. Az edzés voltakép nem egyéb, mint a vazomotorikus apparátus ösztönös beidegzése, az idegek gyors, helyes ritmikája. Az influenza. Kruse, a német tudós, a háború előtt a náthás meghűlésekre vonatkozólag több kísérletet folytatott, önként jelentkező egészséges emberek orrnyálkahártyájára influenzás váladékot kent, mire azok megbetegedtek. Ezt a kísérletet 1914-ben Bostonban Foster megerősítette. A közönséges influenza okozója az a baktérium, melyet Pfeiffer fedezett föl. Csakhogy ez a baktérium makk-egészséges emberek jórészénél — harminc százalékánál — is kimutatható. Másrészt azt tapasztalták, hogya sarkutazók vagy a halászok, akik megközelítik az arktikus tájat, bármily náthások is voltak annak előtte, ott azonnal meggyógyulnak. Ezeken az ember nem-lakta vidékeken nincs bacillusgazda, aki fertőzhet. Viszont mihelyt visszatértek hazájukba, tüsszögtek. A magyar-osztrák likvidáció a minisztertanács előtt. A pénteki minisztertanács többek között foglalkozott a magyar-osztrák likvidáció évek óta húzódó ügyével is. Idestova öt fév óta folynak már a tanácskozások a magyar és az osztrák kormány között a volt monarchia közös vagyontárgyainak feloszlatása céljából, mindezideig azonban nem sikerült az óriási anyagkomplexum minden egyes részletkérdésében a végleges megegyezést létrehozni. Az évek során ismételten megszakadtak a tárgyalások a magyar és az osztrák bizottság között, amelyek csak rövidebb-hosszabb szünetek után folytatták azután tanácskozásaikat. Két évvel ezelőtt a likvidáció válságos pontra jutott. Az osztrák kormány fontos részletkérdésekben nem volt hajlandó a magyar kormány kívánságait teljesíteni és ezért a báró Szterényi József elnöklete alatt álló magyar bizottság megszakította a tárgyalásokat az osztrák bizottságal, a magyar kormány pedig a nyugatmagyarországi szerződésben biztosított jogával élve, a magyar-osztrák likvidáció végleges elintézése céljából nemzetközi döntőbíróság kiküldését kérte. Egyidejűleg Magyarország részéről döntőbíróul báró Szterényi Józsefet jelölte ki. A döntőbíróság összeülésére azonban mindezideig nem került a sor, mert a magyar és az osztrák bizottság, mielőtt még a döntőbíróság elnökének személyében megállapodott volna, előbb Lovranában, majd Badenben újabb, hetekig tartó tanácskozásokra ült össze és ezeken a tanácskozásokon a két bizottság között már olyan közeledés jött létre, amely jogossá tette azt a feltevést, hogy döntőbíróság nélkül is sikerül a magyar-osztrák likvidáció ügyét szerződésileg elintézni. A Badenben néhány hónappal ezelőtt megtartott tanácskozás óta a pénzügyminisztériumban báró Szterényi József vezetése alatt szakadatlanul dolgozó magyar bizottság állandó iratváltást folytatott az osztrák bizottsággal és több nagyfontosságú kérdésben ezúton is megállapodás jött létre a két bizottság között. Így többek között létrejött az elvi megegyezés a muzeális vonatkozású vagyontárgyak felosztása tekintetében. Azonban még mindig hatalmas értékű vagyontárgyak felosztásának munkája vár a két bizottságra. Nem sikerült például mindezideig megegyeznie a két bizottságnak a bécsi közös minisztériumok palotáinak, valamint a volt monarchia külföldi diplomáciai palotáinak értékelése és felosztása tekintetében. Szakadatlan tanácskozásokat folytat továbbá a magyar bizottság Hollandiával is, amely a háború idején Amerikával szemben a magyar érdekek védelmét vállalta. Magyarországnak ugyanis különböző postai ügyekből kifolyólag ezideig elintézetlen követelései vannak Amerikával szemben. A likvidáció ügyének ezt a részletkérdését tavaszig feletlenül elintézik. A mai minisztertanácson báró Szterényi József ismertette a magyar bizottságnak a likvidáció ügyében legutóbb folytatott tárgyalásait és különösen a Németországgal kapcsolatos kérdésekről terjesztett elő részletes jelentést. A banképítkezések ügye. Az Erzsébetvárosi Demokratakörben a kislakásépítkezések ügyében megtartott értekezletről szóló tudósításunknak dr Bródy Ernő személyét aposztrofáló részlete sajnálatos félreértésre adhat okot és ezért készséggel adunk helyet úgy az érdekelt Latinák Jenő fővárosi bizottsági tag, valamint az értekezleten elnöklő Magyar Miklós fővárosi bizottsági tag nyilatkozatának. „Az Erzsébetvárosi Demokrata Körben szerdán este, a fővárosi kislakások építkezése és a legutóbbi közgyűlés határozata ügyében megtartott gyűlésről szóló tudósításukba sajnálatos tévedés csúszott be. A tudósítás szerint én Bródy Ernő képviselő úrról ezt mondtam volna: „Elárulta a kispolgárság és a kisiparosok érdekeit és a bankok százmilliárdos hasznáért küzdött." Én ezt a kijelentést nem tettem, hanem azt mondtam — és erre jól emlékszem —, hogy „nem értem Bródy Ernőt, akit különben egyénileg nagyrabecsülök, miért változtatta meg az utolsó nap a kislakások építkezése ügyében eredeti álláspontját" — Annál kevésbé nem értem, mert ő az előző és gyakori megbeszélésekből épen olyan jól tudja mint én, hogy ugyanilyen gyorsan, de a Fővárosra és az építő iparosságra is kedvezőbben lehetne építkezni. — Azt is mondtam, úgy látom, Bródy Ernő nem érti meg, mi a különbség, hogy ha az építő iparosság munkánként széjjelosztva közvetlen a fővárostól és nem a generál vállalkozóktól kapja a munkát. Magyar Miklós a következőket mondja hozzánk beküldött nyilatkozatában: — A szóbanforgó értekezleten én elnököltem és nem hiszem, hogy bárki is feltételezhetné, hogy ahol én jelen vagyok és különösen, hogy ha ez módomban áll, mint az adott esetben, amikor az elnöki tisztet töltöttem be, ott az én régi nagyrabecsült barátomat, akinek 25 éves közéleti működése minden elismerést megérdemel, bárki is sértő kifejezéssel illethetné anélkül, hogy azt én haladéktalanul vissza ne utasítanám. Erre azonban nem került a sor, aminek az a magyarázata, hogy Bródy Ernőt az Erzsébetvárosi Demokrata Körben megtartott értekezleten senki személyében meg nem sértette. Bródy Ernőről senki sem mondhatta volna visszautasítás nélkül, hogy bármikor és bármilyen vonatkozásban ártani akart volna annak az iparostársadalomnak, amelynek érdekében vívott harcokban egy életet töltöttünk együtt Zsiros István ezredes fővárosi bizottsági tag pedig ugyanezen tudósításunkkal kapcsolatban annak a megállapítását kéri, hogy midőn az elnöklete alatt álló Hadviseltek Gazdasági Körének elnöksége értesült a bankok és vállalkozók háromezer kislakás építésére irányuló tervéről, felkereste a bankok vezetőségét, valamint azok megbízott vállalkozóit és ezeknél a legnagyobb előzékenységre találva, építőiparos tagjai részére biztosította a munkák harminc százalékát. Ezen harminc százalékos munkamennyiségnek biztosítása úgy értelmezendő — hangzik a hozzánk küldött nyilatkozat , hogy nem a Hadviseltek Gazdasági Köre, hanem annak hadviselt iparostáskai kapják a munkát. A Hadviseltek gazdasági köre tehát nem szerepelt közzul, hanem erkölcsi kötelességének tett eleget, ezen ténykedésével tagjaival szemben