Pesti Hírlap, 1927. március (49. évfolyam, 48-73. szám)

1927-02-13 / 59. szám

16 • • (Az Operaházban) vasárnap, március 13-án, t­zletszünetben a farsangi lakodalom kerül szint­e. Március 15-én, kedden, a Hunyadi Lászlóban V. László királyt először énekli Szórád Ferenc. Szerdán Anday Piroska, a bécsi opera tagja lép fel a Carmen cím­szerepébőől. A csütörtöki Walkürben Sigmundot Lener Hubert fogja énekelni, ugyanakkor először énekli Brünhildát Némethy Ella. Pénteken ismét Anday Piroska vendégszerepel a Mignonban. Közel n­rgy év után újra színre kerül szombaton a Hon Juan. A Takács Mihály síremléke javára bérletszü­netben kitűzött e­lőadá­st Trimányi Er­i­ vezeti, a­ ré­gieken kívül új szereplő lesz benne Walter Rózsi, aki Bonna Annát fogja énekelni. Március 20-án, va­sárnap, bérlet szünetjen a Petrunka és a Hajazzák kerül előadásra, Caniot Lever Unbe­rt fogja énekelni. Patr­ona Anna, az egykori cári balett legnagyobb 118 művésznője, március 21-én és 22-én fog ötven­tagú társulatával az Operaházban fellépni. * (A díszelőadás főpróbája) kedden délelőtt fél 11 órakor lesz a Vígszínházban. Minden jegy elkelt. * (A fehér szarvas.) Zilahy Lajos új darabja, a Fehér szav­as, most pénteken kerül bemutatóra a Nemzeti Színházban Kiss Irén, Környey Paula, Tő­kés Anna, Vaszari Piroska, Kiss Ferenc, Petheő Attila, Sugár Károly, Lchotai Árpád, Horváth Jenő s­zakít­ásaival. Az új Zilahy-színmű a bemutatón kí­vü­l szombaton, vasárnap és jövő kedden is szerepel a m­ű­soron. A h­eti műsor többi részét a Te csak pipálj Ladányi dominálja, amely most vasárnapon kívül szerdán csütörtökön és a környékbeli közön­ség külön kívánságára rendes helyárakkal jövő va­sárnap délután is színre kerül. Ezenkívül hétfőn má­sodszor kerül színbre a Szeget szeggel, kedden, már­bella, lép kék és piros. Lepkelánc. .4 bor, az arany és az asszony ma vasár­nap, hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken, jövő va­sárnap és hétfőn Honthy Hanna felléptével a Belvárosi Színházban. Honthy Hanna és Gózon Gyula óriási hatású ma­gyar nóta, kettősét fradics Béla RS. cigányzenekara, kíséri. Honthy Hanna és Rákosi Szidi elsőrangú alakítása és a pompás együttes a szezon legforróbb sikerévé avatta a három remek kis magyar darabot. A rendkívül izgalmas és mu­latságos A fehér egér szerda és szombat este Jiakay Margittal és Hegedűs Gyulával, rapel­és, jövő, vasárnap délután (mérs­ hely­árakkal) Makay Margittal ,­és Csortos G­yulával ke­­rül színre. Kosáry Emmy néhány napi indiszpozíciója után tegnap, szombaton este ismét, fellépett a Bíborruhás asszony címszere­pében, melyben művészpályájának legragyogóbb si­kerét aratta. A nagyszerű díva, úgy énekével, mint játékával valóságos e­xtitusba­n ragadta a­ zsúfolásig megtelt színház Ünneplő közönségét. Király Ernő férfias és művészi kozák katonája, valamint Sziklay József, Orosz Vilma és Pataki Ferenc harsogó derültséget keltő alakításaikkal osztoztak a közönség lelkes tet­szésnyilvánításaiban. „Repülj fecském" a lányok darabja. Farkas Impre, aki a lányok kedvenc költője, a „Repülj Fecském­-ben is olyan témát dolgozott fel olyan formában, hogy azt a legjobb családok serdü­lő leányai is megnézhetik és hogy a lányok meny­nyire szeretik Farkas Imrét, azt az a sok leány néző bizonyítja, amely esténként a „Repülj Fecském" előadásait látogatja. A nagysikerű operett termé­szetesen minden este színre kerül a Király Színház­ban Biller Irénnel, Vaály Ilonával, Kászonyi Gizi­vel, Nádorral, Latabárral, Halmayval, Szirmaival, Kerekessel és Várnaival, a főszerepekben. Ma, vasárnap délután és jövő vasárnap délután mérsékelt helyárakkal a nagyhatású, romantikus operettet, az „Aranyhanyu"-t adják Vaály Ilonával, Somogyi Nusival, Kászonyi Gizivel, Rátkai al, Ná­dorral, Latabárral, Szirmaival és Szakáccsal a fő­szerepekben. • (Három nagyszerű színdarab a Vígszínházban.) A Vígszínház jövő heti műsora így alakul: Hétfő, kedd. Szombat: Nem nősülök! Szerda, csütörtök, pén­tek, vasárnap és hétfő este: A díszelőadás. Vasárnap délután: A Noszly fiu esete Tóth Marival. (Mérsékelt, helyárak.) Kedden, március 15-én délután 1, 5 (fél Bt) órai kez­dettel a VILÁGHÍRŰ DON KOZAK-KÓRUS méne­kelt helyára hangversenyt ad a VÁROSI SZÍNHÁZ­BAN. Vezényel: Sergee Jaroff. — Helyárak: 1-től 10 pengőig. MDM SMR1 az utolsó 10 év legnagyobb énekszenzációj­a, holnap, hétfőn este 8 órakor tartja hangversenyét a Vigadóban. Jegyek Rózsavölgyinél-­és­­az esti pénz: IWQáb ADA SARI a világhírű koloratúrprimadonna, akit Budapest sajtója és közönsége csodálattal és hódolattal ünne­pelt, pénteken este fellép a VÁROSI SZÍNHÁZBAN, s egyik legkiválóbb szerepét, a TRAVIATÁT énekli. Mérsékelten fölemelt helyárak: 85 fillértől 7 pengő 85 fillérig. Jegyek a Városi Sínház pénztáránál és a jegyirodákban válthatók. * (Új magyar vígjáték a Belvárosi Színházban.) A Belvárosi Színház ismét magyar vígjáték bemuta­tására készül. Már megkezdődtek a próbák Nagy Samunak Bosnyákok című vígjátékából, amelynek érdekes cselekménye magyar kisvárosi környezetben játszódik. A vígjáték főszerepeit Hegedűs Gyula, Mak­a­is Margit, Delly Ferenc, Forrai Rózsi, Victor Fe­rike és Sugár Lajos játszák. A premier alkalmasint március 24-én lesz. * (Rubinstein Artúr), a zseniális zongoramű­vész neve a külföldön fogalommá vált. Madridban egy évad alatt 14 hangversenyt adott. Nálunk már­cius 17-én, a Lyra-bérlet VI. estjén fog bemutatkozni. (Rózsavölgyi.) A DON KOZAK-KÓRUS szerda este fél 8-kor kez­dődő hangversenyére tömegesen viszik a jegyeket a Városi Színház pénztárától és a jegyirodákból. Rózsavölgyi hangversenyei: Dr. Orovánc Bodó Klári dalestje ma, márc. 13. 7. félhatkor. Budai­ Dalárda újdonság-estje .)­. Mende Erzsi közre­működésével ma. márc. 14. V. félnyolckor Ady Feri ária. ée dalestje márc. 14. V nyolckor. Riegler Ernő orgonaestje műre. 15. RUHR.11 ein Artur longoraest­je márc. 17. Jeanne Marie Dáné idei két föllépte a tavaszi saison egyik legnagyobb szenzációja volt. Közkivántr.i márc. 18. 7. " félkilenc "még egy zongoraestét ad. Műsor Bach, Mozart, Debussy, Busoni, Liszt, stb. Magyar Al­iként művészeetje márc. 19. Oa'r'i ro'írta­i­t a külföldi saj­tó és közönség a modern dalliteratura legkiválóbb interpretá­lójaként ismeri el. Kran­ei­, német és olasz tournéja után budapesti hangversenye márc. 19. 7. félkilenc- ahol Marx, Schrekker, Reschofszky, Stravinszky, Ravel, De Falla Vb. dalait énekli. Popper Irma zongora növendékeinek vizsga matinéja márc. 20. A Fodor Zeneiskola II. nyilv. hangversenye a f­il­. zenekar közreműködésével márc. 21. 7. félkilenc. Dohnányi márc.. 23. vegyes mű­sora estjére már cs­ak néhány jegy. Beethoven centennárium márc 24. 7.. félnyolc. U-dur ,mise, G-dur zongorahangverseny, dalok. Közreműködnek: « kiváló hollandi zongoraszűvez Dirk Schäfer. Medek, Nagy Margit, Ekker Szoli, Laurisin, Kálmán. Vezényel: Lichten­berg. Országot Beethoven ünnepi zs.lék. m.irc 26. Missa Solemni» tr. Opérában. Theatre-Paré, márc. 28 Filharmónia.­­ V. szín födi«, eex-dur zongoraverseny, márc. 30. Dohnányi szonátaest­je. ápr. 1. Kamarazeneest. ápr. 2. Fidelio az Operában. ápr. 4. Filharmónia. Hegedűverseny IX, Szinfónia. Dohnányi-Wahlbauer-Kerpely Eid­hovenaléi. már­c 27, op 135. Quarte­i, Kürtszonála. septett. márc 31. ápr. 6. és 13. Trióesték. Báró Döry Andor zongoraestje márc. 2. Krausz Lily zongoraestje ápr. 2. .1lyra Hess zongoraestje ápr. 5. Friedmann Ignác zongoraestje ápr. 6 Balázs Árpád magyar nótaestje ápr. 10. * (Fráter Lóránd),­­ nagy népszerűségű­, kiváló n­épdalköltő, kinek legutóbbi hangversenye a Várost Leri­káéban óriási ünneplések között folyt le, utolsó ezidei hang­versenyét ápr. 2-án tartja a Vigadóban Haciét Béla­ kibőví­tett cigányzenekarával. Jegyek Bárdnál (Koncert.) * (Beethoven-est Kispesten.) A Kispesti Ifjúság Egyesület Beethoven halálának 100 éves fordulója alkal­mából e hó 19-én, szombaton este 8 órakor a Kispesti Városi Vigadó nagytermében (Kossuth Lajos nr. 14) Beethoven-ünnepélyt rendez, melyen két operaházi tag is szerepel. Titkos Ilona és Lukács Pál együttes fellépése a legtökéletesebb színpadi produkció! Fazekas „Ringli­spill"-je a legbravúrosabb színdarab! „Ferencváros" ragyogó vígjáték! Dajbukát Ilona — mint mosónő, Bársony — mint rendőr. Vaszary Piroska — nadrág­szerepben. Szenes Béla kacagtató bohózata. Radó Sándor — mint Josephine Baker — a híres néger primadonna. Ady-dalok, gyönyörű „Kék madár"­ Harmónia hangversenyei. Dr. Dimer Gusztáv szerzői magyar nótaestje ma, (... 'A 6). Casa.'s I. estje márc. 16. Gregor Klára orgonahangversenye márc. 16-én dr. Paulovics István (ének) közreműködésével. A kiváló mű­vésznő mű­­során Bach, Boati, Franck César, Reger és Guil­mant mű­vei szerepelnek. (II.­­40). Casals II. estje márc. 20. Gróf Forgách Béla szerzői estje márc. 16-án Buda­novits Mária, Pető Imrénél és Palotay Árpád közreműködé­sével Pető Imre kisér. Mischa Elman hegedű­estje márc. 22. Bamakos L­ászló zongoraestje márc. 21. Zenekari Babh-estot rendez a Crescendo folyóirat márc. 25-én korhis előadásban Alice Ehlers berlini cem-balóművésznő, S. Gervay Erzsi, dr. Győri és Waidbauer Imre közreműködésével- Hammerschlag János vezényle­tével. Casals márc. 20-i II. estjére is már csak néhány jegy kapható. Szedő Miklós, a Városi Színház nagytehetségű teno­ristája márc. 26-án tartja idei ária- és dalestjét Halász Blanka, a kiváló hangversenyénekesnő közreműködésével .Ischa Elmr­n márc. 22-i hegedű­estje legnagyobb szenzációja ma Budapestnek. Jan Kiepura, kit mindenütt mint a jelenkor legeso-Hassich tenoristáját ünnepelnek, ápr. 2-án adja ária- és dalestjét. Krauts Honim, a kiváló zongoraművésznő nagysikerű olaszországi turnéjáról visszatérve, ápr. 6-án adja ezidei estjét Mischa Elman márc. 22-i hegedű­estjére már csak né­hány jegy kapható. Fodor hangversenyiroda Váci­ utca 1. Eggert Mária ária- és dalestje Baranyi Lilly zon­goraművésznő közreműködésével ma este fél 9-kor a Ze­neakadémián. Jegyek az esti pénztárnál. IV. Kamarazenekari est­­.Holnap fél 9-kor a Zene-­­akadémián. Közreműködnek: Valah Gara énekművésznő, Hegyi Emánuel zongoraművész és az Operaház vokális kamaraegy­üttese. Vezényel: Komor. Karczag Böske kiváló zongoraművésznő és Walter Cochner olasz baritonista együttes estje márc. 26. Kósa György zongoraestje márc. 29. Műsoron fiatal mag­ar szerzők: Szigeti József, a világhírű magyar hegedűművész estje a filharmonikus zenekarral ápr. 7. Szigeti—Bartók ápr. 10-iki szonátaéul­je iránt Igen nagy az érdeklődés. Léner-vonósnégyes kamaraestje f ápr. 12. A „ Koncert" rendezései. (Jegyek Bárndnál.) l'­on-Kozák kórus hétfői hangversenyére minden jegy elkelt. Legközelebbi hangversenyük 15-án, kedden d. u. fél 5-kor a Várch Színházban Don-Kozák kórus VI. hangversenyei 16-án fél 6-kor a • Városi Színházban . . . Szekeres zeneiskola-z zenekari hangversenye 16-án fél .9­. , Helen Mard 'bimeve* • amerikai kolora­turénekespő szenzációt fog kelteni 18-i bemutatkozó hangversenyén (V, fél 8), melyen Rameau ritkán hallott­­.Rosasignal amorenx" opera nagyáriáját, Rimsky, Korsakoff. ..Le­ coq d'Or" opera­árát. ..Varázsfuvolla'' és ..Szevillai borbély" koloratur­áriáit és dalokat ad elő. Burger F­rzit és Beren­d Endre 20-i szonáta estje iránt­­nagy az érdeklődés. A fiatal generáció e két tehetséges tagja nagyszerű műsorral fog szerepelni Wank Richard zongoraestje 22-én (7. fet 1 9). Em­őd Tamás 25-i szerzői estjén a magyar művészet reprezentánsai lépnek fel. Műsoron a szorzó egyik darabja is szerepel. Fráter Lóránd IV. nótaestje ápr. 2. (V. fél 9). Sároszy Mihály dal- és gitárestje ápr. 10. Közre­működnek: Harsányi I­a, Hirsch Sári és Zeisler Edith (7. k. fél 6). Országit Tivadar hegedű­estje ápr. 24. (V. fél 9). • * (Dohnányi Ernő és Waldbauer— Kerpeny­ék) ka­marazeneestéi márc. 27. és 31- ápr. 6 és 13 lesznek a Beethoven-ünnepségek legintimebb, legszebb hangversenyei. Az elsőn a nagyritkán hallott kürtszonáta, f-dus quartett op. 13 s a septett. A többi hármon az összes zongora-riók •kerülnek előadásra * (Mult és Jövő IV.) kulturestje márc. 23. (Bán, Andrássy­ ut 17). szcenirozásban. Kökény Ilona — a Shakespeare­ciklusról. Bék­effi László aktuális tréfái. A t. Ház büfféjében. Boross Géza — Steinach által megfiata­lítva, stb. stb. Táblás házak! Jegyekről előre kell gondoskodni. Ma délután fél 4 órakor is a ragyogó esti mű­sor kerül szinre Titkos Ilona felléptével. Olcsó hely­árak. (Tel. 93—98.) Az Andrássy-úti Szinház érdekességei! Titkos Ilona vendégjátéka!­ ­ PESTI HIRLAP­­1927- március 13., tasárnap

Next