Pesti Hírlap, 1927. október (49. évfolyam, 222-247. szám)
1927-10-12 / 231. szám
1927. október 12., szerda. PESTI HIRLAP a gyerekével, ahová akar. Senkinek semmi köze hozzá. Ki hallott olyat, hogy egy apa, a feleség és a rendőrség permissziója nélkül nem viheti magával a gyerekét? És ezek után szíveskedjék uraságod innét elkotródni és a békés, adófizető polgárokat nem molesztálni. A Három csillag vendégei, kik az asztalon hetyke válaszát hallgatták, nagy tetszéssel éljeneztek. A helyzet kezdett kellemetlenné válni. A detektív tapasztalt ember volt és tudta, hogy ez a dolog nem fog simán végződni. Szó nélkül kiment és ,semsokára, egy rendőrtiszt vezetésével, hat rendőrrel tért vissza. A kocsmában, füst és borgőzzel tele, szinte sűrű volt a levegő, de most egyszerre más egyéb is tüzessté. A vendégek gyűlölete a rendőrség iránt. Jöttükre, mintha valamennyien érdekelt felek lettek volna, összemozdultak és fenyegetően megmozdultak. Jancsó és a rendőrtiszt észrevették a helyzetet. Ezért egyikük, a vendégek felé fordulva, így szólott: — Figyelmeztetem mindazokat, akikre nem tartozik ez ügy, hogy óvakodjanak beleszólni és érzelmeiket bármily úton nyilvánítani. Önöket pedig — és a borbély négy barátjához fordult — különösen figyelmeztetem, hogy viselkedjenek passzív, vagy pedig haladéktalanul hagyják el ezt a helyiséget. Az asztalos, a társaság vezére, nyugodtan felkönyökölt az asztalra és igy mondta: — Eszünk ágában sincs, uraságod bármelyik óhajának a kettő közül, engedelmeskedni. Ezt a szolgálatot csakis igen tisztelt Lantos barátunknak vagyunk hajlandók megtenni, ha ő erre felszólít bennünket. Minden szem a borbélyon függött, kinek nem is sápadt, hanem zöldszínű volt az arca. Szeme mélyen beesve és félelmetes tűz lobogott benne. Nagy haja elöl belecsüngött a szemébe, inge gallérja kivolt nyitva és beteg szivének gyors, hatalmas lüktetése szinte keresztüllátszott, amint viharosan emelkedett a mellében. És felállt. Nem volt még csak ittas sem. Sokkal nagyobb volt a baja. A gyűlölet és kétségbeesés részege volt. És igy szólt: — Mindenkihez szólok, aki e falak között tartózkodik. Ti, akik itt vagytok, velem együtt szegények és szerencsétlenek, mind a testvéreim vagytok és én a tietek! Hozzátok szólok, én, a szegény apa és kérdezem tőletek, van-e joga ahhoz a gazdagnak, hogy pénzével és hatalmával belenyúljon a szegény életébe és elvegye a szegénytől azt, ami neki minden kincse mellett is hiányzik: a gyermeket! Az a húsz ember, aki az asztalok körül ült, mintha egy ember szájával baszélt volna, egyszerre és szenvedélyes haraggal kiáltott: — Nincs! A borbély folytatta: — Táncos Kovács András, a gazdag molnár, pénzzel kábított el, hogy elvehesse tőlem a gyermekemet. Szegény vagyok, hát odaadtam. De nem birom tovább. Vissza akarom venni a gyerekemet és a gazdag ember nem engedi. Rendőröket küldet reám. Apja hangjára a kisleány felébredt. Mikor meglátta a sok rendőrt, azt hitte, az apját akarják elhurcolni és ijedten nyújtotta feléje két karját. Az apja elkapta az anyja öléből. Nézzétek! — kiáltotta. — Csupa tehetség, szépség és isteni szikra ez a gyerek és el akarják tőlem venni! A Három csillag vendégei szenvedélyesen kiáltották: — Nem hagyjuk! — És abcugolni kezdték a molnárt és a rendőrséget. Lantosné kétségbeesetten integetett az emberek felé. — Nem így van! Esküszöm a gyerekem életére, hogy nem így van! Erre a hangulat az asszony ellen fordult. A szemébe kiáltották: — Szégyelje magát! Az ura ellen van!... Ilyen a fehérnép!... A jólét elcsavarja a fejét... Erre az asszonyt is elöntötte az indulat. Dühösen felpattant és odakiáltotta a már nem józan embereknek: — Hogy mernek maguk engem megbántani és hogy mernek olyan helyzet felől ítélkezni, amit nem ismernek! Az én uram egy szerencsétlen iszákos, aki a mindennapi kenyerét se tudja megkeresni az egyetlen gyerekének és ez a szerencsétlen, a beteg gyerekét vissza akarja rántani a nyomorúságba! Ez a beszéd még jobban felizgatta a borbély barátait és az idegeneket. A szemébe kiáltották: — Hadd rántsa! Az övé a gyerek! Oda viszi, ahova akarja! Az asztalos, poharával az asztalt ütögette és úgy kiáltotta: — A család maradjék együtt: jóba, rosszba! És most valamennyi idegen belekiabált a dologba. — Hadd maradjon a gyerek az apjánál!... — Az asszony menjek vissza a jómódba!... El kell venni a rossz anyától a gyereket! , Abcug, rossz anyák!... — Abcug, molnár! .. — Abcug, ördögökkel táncoló Kovács András! ... — Abcug, rendőrség!... A kisleány görcsösen ölelte keresztül az apja nyakát. Nem értett semmit a körülötte zúgó szenvedélyekből. Lantosné ökölbe szorított kézzel, magából kikelve ordította: — Gazemberek vagytok mind! Buta gazemberek ! Erre valaki, egy éretlen suhanc, valamelyik asztal mellől azt kiáltotta az asszony felé: — Te meg egy alávaló . . vagy! Az asszony a rémülettől szinte észét vesztette Ilyet még neki senki sem mondott. Megrázta a fejét, úgyhogy az egész nagy, sötétszőke konty le esett és a hajfonatok a térdéig lehullottak fejérül. (Folytatjuk.) Prága, október 10. Berthelot külügyi főigazgató rövid látogatása teljesen programmszerűen folyt le. A nevezetes vendég tegnap egész csendben megérkezett Prágába, oly csendben, hogy megérkezéséről alig tudott néhány ember. Berthelot itteni tartózkodása különben csak igen rövid ideig tart, épen csak addig, amíg Benessel tanácskozik és fogadja a hivatalos előkelőségek közül azokat, akiket épen muszáj fogadni. A demonstráció véget ér és illetékes körök, úgy látszik, azt hiszik, hogy ezzel a cseh nemzetet megnyugtatták. A Rothermere-akciónak, itteni vélemények szerint, kivették a méregfogát, mert amíg Franciaország támogatja Csehszlovákiát, nincs mitől tartani. Csakhogy Csehszlovákiát nemcsak a Rothermere-akció nyugtalanítja, amelyről különben — mint már említettem — azt hiszi, hogy nem rejt magában közvetlen veszedelmet, hanem az általános külpolitikai helyzet is. Igen jól értesült diplomáciaiforrásból kaptam erre vonatkozólag a következő információt: — Benes sokkal okosabb ember és sokkal ravaszabb politikus, semhogy ne tudná, mit jelent az, ha hat vagy hét millió angolnak minden nap azt prédikálják, hogy a trianoni határok mily végzetes igazságtalanságot jelentenek. A cseh politikai körök azonban úgy tesznek, mintha erről nem volna tudomásuk; azt remélik, ennek az akciónak a hatása igen lassú folyamat lesz. Egyik diplomáciai ebéden egy cseh politikus elismerte ugyan a Daily Mail propagandájában rejlő erőt, de a hatást így jellemezte: „Ha egy esőcsepp konzekvensen valamely sziklára csöpög, idővel mélyedést vár benne. Ez régi igazság, — mondotta, — de ehhez nagy idő kell és addig ráérünk mással foglalkozni intenzívebben." — Ez a csehek nagy részének véleménye. A külpolitikai helyzet, mely a csehek érdeklődését leköti, kétirányú. Az egyik irány Jugoszlávia felé tekint nyugtalansággal vegyest bizalmatlansággal, a másik Lengyelország felé. Jugoszláviában ,cseh szempontból nem egészen megnyugtató a helyzet. Már a legutóbbi genfi népszövetségi összejövetel előtt hevenyében tartott kisantant konferencián nagyon éles ellentét mutatkozott a cseh és jugoszláv felfogás között a magyar kérdésben, mert bárhogy is tagadták a kisantant külügyminiszterei ezt a konferenciát, egyedül és kizárólag a „Rothermere-veszedelem" miatt tartották. Benes tudvalevőleg közös eljárást proponált. Ezt a jugoszláv külügyminiszter a leghevesebben ellenezte. Végül megegyeztek abban, hogy a kisantantban egyesült három ország a saját belátása szerint száll szembe ezzel a veszedelemmel. Azóta, hogy ezt a határozatot hozták, itt megdöbbenve veszik észre, hogy Belgrádban semmit sem tesznek a „közös ügy" érdekében. Ehhez hozzájárul még a kialakulatlan helyzet a jugoszláv belpolitikában. Itt ugyanis attól tartanak, hogy végeredményében Nincsics kerül a kormány élére, akiről azt hiszik, hogy nagy óvatossággal ugyan, de haározottan magyarbarát politikát készít elő. Nagyon rossz néven veszik a jugoszláv sajtó passzív rezisztenciáját, ahogy itt mondják, mert alig foglalt állást az angol törekvésekkel szemben és ha egyik-másik orgánum foglalkozott is Rothermere cikkeivel, azt nagyon óvatosan cselekedte. A lengyel kérdésnek nincsen semmiféle kapcsolata a magyar kérdéssel, de külpolitikai vonatkozásában mégis érdekelheti a magyar közönséget, mert itt is, úgy látszik, irányváltozás történik, mégpedig a csehekre nézve nem egészen kellemes változás. Lengyelországban, kiszivárgott hírek szerint, diktatúra készül Pilsudszki állítólag nemcsak magához ragadja az egész hatalmat, — amelyet különben gyakorlatilag ma is a kezében tart, — hanem külpolitikai irányváltozásra készül. A múlt májusi forradalom óta Pilsudszki tulajdonképen orosz-barát politikát igyekezett előkészíteni, hogy teljesen szabad keze legyen a németekkel szemben. Zaleszki külügyminisztert, aki inkább a németek felé hajlott, betegség címén szabadságra küldte. Hat hónapig tartó szabadságolás után most ismét aktív részt vesz a lengyel külpolitikában. Azóta ugyanis az történt, hogy a tábornagybelátta a Németországgal való barátság szükségét. Hogy Pilsudszkit mi vitte ebbe az új irányba, aztnehéz kitalálni. Egyszerűen gazdasági okot. A 'lengyel kölcsön Amerikában nemsérült. Két okból nem sikerült. Először Pilsudszki nem akart beleegyezni abba, hogy úgy mint annak idején önöknél, egy Smith Jeremiás beüljön a varsói nemzeti bankba, másodszor pedig, ha ez a kölcsön létrejön, a legdrágább kölcsöne lett volna Európának. Közbe pedig a németek végzetes módon szorongatták a lengyel közgazdaságot, úgy a vámháború előtt, mint a vámháború után. A lengyel zlotinak zuhanását köztudomásúlag a németek tervszerűen idézték elő. Ilyen viszonyok között Pilsudszki végül belátta, hogy Lengyelország kénytelen Németországgal szemben baráti lábra helyezkedni, különben gazdaságilag a tönk szélére jut. Visszarendelte tehát Zaleszkit és mindenekelütt Párizsba küldte, hogy Briandnak referáljon, nehogy Franciaország hálátlansággal vádolja Lengyelországot. A Németországhoz való közeledés első eredményeként megszűnt a vámháború, de kereskedelmi szerződést a berlini kormány csak abban az esetben hajlandó kötni, ha a lengyel kormány visszavonja a kisebbségek érdekét sértő rendeleteket. Ez elég érdekes diplomáciai esemény, — fejezte be informátorom előadását, — amely bizonyára önöket is érdekli, különösen, ha arra gondolnak, hogy Benes ugyanazt törekedett megcsinálni a németekkel, ami most Pilsudszkinek talán sikerül. Még egy kérdést intéztem távozásom előtt. Megkérdeztem informátoromat, mi az általános vélemény a Rothermere-akcióról, az 5 nézete szerint lesz-e eredménye. — A határkiigazítás kérdése — válaszolta — a nagyhatalmakon múlik, mert ez tisztán nagyhatalmi politika. A magyaroknak máris nagy előnyük van: Anglia támogatása. Ez a támogatás le nem tagadható tény, bárhogy is viselkedett önökkel szemben Chamberlain Genfben. A csehekkel talán később lehet majd okosan beszélni, ha a magyarok mérséklik követeléseiket. Pozsonyról például, alig lehet szó békés úton, mert ehhez a városhoz a csehek a legmerevebben ragaszkodnak a Duna és az ottani jól kiépített kikötő miatt, de mondom, minden változás a békeszerződésekben végeredményében a nagyhatalmakon múlik és azt hiszem ez inkább előnyt, mint hátrányt jelent Magyarországra nézve. A cseh politikusoknak természetesen egészen más a véleményük a Magyarországgal kapcsolatos külpolitikai kérdésekben. Ez azonban nem egészen őszinte álláspont, mert kétségkívül meg lehet állapítani, hogy szaporodnak azok a felfogások, amelyek Csehország érdekében is, szükségesnek tartják a Magyarországgal való békés megállapodást. A csehek belső politikája egyelőre változatlan. A polgári pártok koalíciója továbbra is megmarad a jelenlegi összetételében. Svehlának és az agrárpártnak ez felel meg a legjobban: szocialista, mentes többség, a centrumban a középúton haladó agrárpárttal. A jobboldalon álló pártok türelmetlenségét ellensúlyozzák a németek (német keresztényszocialista és német agrárpárt), akik nélkül tudvalevőleg nem lehetne szocialistamentes többséget összehozni. Érdekes, hogy a cseh nemzeti szocialisták szintén kimaradtak a kormányból, pedig ennek a pártnak a tagja Benes külügyminiszter is. A cseh kül- és belpolitika. 1/ A cseh politikusok egyelőre nem tartják veszedelmesnek a Rothermere-akciót. Hasonlat a vízcseppről és a szikláról. — Mi nyugtalanítja Benes külpolitikáját ? A határkiigazítás kérdése tisztán nagyhatalmi politika. — A cseh belpolitikában nincs változás. — Svehla a jövő embere. A Pesti Hírlap kiküldött munkatársától. 3