Pesti Hírlap, 1929. október (51. évfolyam, 222-248. szám)
1929-10-01 / 222. szám
* 1929* október 1.9 kedd. immmmmmmmmmmmmaamammmm pesti Hírlap3 Juha igazságos Ítéletet kér, Pozsony, szept. 30. A Tuka és társai elleni per tizedik hetét ma reggel 8 órakor dr. Ottlik viszonválasza nyitotta meg, majd rövid szünet után dr. Tuka vádlott kezdett beszélni. Tuka beszéde kezdetén a politikai pörök általános jellemzésével foglalkozott. A bíróság előtt játszódik le az állam lakossága egyik részének küzdelme a másik résszel, szinte azt lehetne mondani, vértelen polgárháború folyik. Dr.Júlia azután a vád eljárásával foglalkozott és jellemezte a vád néhány tanúját. Ez a per nem a csehek és a tótok pőre, hanem az autonómisták és az autonómia-ellenesek pőre. A tót autonómia pőre nem nemzetiségi kérdés, hanem az államhatalom egyensúlyának kérdése, a modern demokrácia követelése, mert autonómia nélkül lehetetlen a demokrácia. Ebben a perben bebizonyult, hogy a turócszentmártoni deklarációnak titkos záradéka nincs, van azonban egy hivatalos cselekményekkel foglalkozó magánjegyzőkönyv. A jövőben nem fognak többé titkos záradékról beszélni, hanem a turócszentmártoni határozatról; olyan váltó ez, amelyet itt a bíróság előtt bemutattak, óvatottak és így érvényben hagytak. A vádnak arra az állítására, hogy a tót néppárt revizionista, dr. Tuka kijelentette, hogy a tót néppárt abban az értelemben revizionista, hogy revízióját követeli annak a viszonynak, amelyben a tót nemzet a cseh nemzettel él. A magyar revizionizmus éppen azért élhet meg, mert még eddig nem hajtották végre az előbb említett revíziót, s a magyar revizionizmus megszűnik azon a napon, amikor ez a revízió megtörténik. — Integristák vagyunk, — folytatta dr. Túlia — de tót integristák, mégpedig abban az értelemben, hogy ragaszkodunk a tót kenyér, a tót nyelv és a vallás integritásához. A magyar integristák reménységét éppen az növeli, hogy a tótok ebben atekintetben elégedetlenek. A magyar integristáknak ez a reménye azon a napon eloszlik, amikor a tót föld intgritását ebben az irányban törvényesen biztosítják. A továbbiakban dr. Tuka utalt arra, hogy az ellene irányuló támadással át akarták törni az autonómisták frontját. A tót autonómista gondolat számára azonban ez a per a marnei csata szerepét játssza. A küzdelmek még évekig eltarthatnak, a döntés azonban már megtörtént. Rövid szünet után féltizenkettő órakor folytatta dr. Tuka beszédét, amelyben a vád egyes pontjait elemezte. Egyebek között a a Biketyen kiadott Correspondance Slovaque-ról újból megjegyezté, hogy a lapot a párt pénzén adta ki. Végül kijelentette a vádlott, hogy nem érzi magát bűnösnek és hogy nem a saját érdekében cselekedett, hanem alót nemzetért. Igazságos ítéletet kért s ezzel befefjezte védőbeszédét. 12 óra után Snacky vádlott kezdett beszélni, aki kedden folytatja beszédét, miután az elnök egy órakor félbeszakította a tárgyalást. Franciaország teszerel! Párizs, szept 30. (A Pesti Hírlap tudósítójártsak távirata.) Nagy napja volt tegnapa francia belpolitikának. Vidéki városokban programmszerű beszédet mondott Painlevé hadügyminiszter, Tardieu belügyminiszter és Chéron pénzügyminiszter. Painlevé hadügyminiszter Badenweilerben beszélt. Szerinte Franciaországnak kétféle missziója van, az egyik a békének Északeurópában, Szíriában és a gyarmatokon való fenntartása, a másik az anyaország megvédése. Ez utóbbi cél szolgálatában áll a határok biztosítása, amelynek a különböző fölfogások szerint vagy tüzérséggel, vagy gázhrborúval kell megtörténnie. Két év óta készen vannak a határerődítmények tervei, amelyeknek keresztülvitelét most siettetni fogják. 1930 nyara előtt el fog készülni azoknak a blokkházaknak és kazamatáknak fele, amelyek a frajna-vonal védelmére szükségesek. Elzász-Lotharingia északi frontján pedig a legszükségesebb védelmi munkák 1930 tele előtt fognak befejeződni. Ami a hadsereg reformját illeti, az új mozgósítási tervek 1930 októberében lépnek életbe. Most gyakran emlegetik, hogy az általános védőkötelezettségen alapuló nemzeti hadseregek idejüket múlták. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy Németország a versailesi békeszerződés határozataiból minden lehetséges előnyt a maga katonai szervezete javára értékesített. Biró Tanaka volt japán miniszterelnök meghalt, London, szept. 30. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Az Exchange Telegraph tokiói jelentése szerint báró Tanaka volt japán miniszterelnök, a japán szabadelvű párt elnöke, vasárnap szívszélhűdésben meghalt. Csütörtökön temetik a kiváló politikust. A császár részvétét fejezte ki a családnak és elküldötte azt a tizenkét üveg bort, amelyet ősi japán szokás szerint a császár küld a hozzátartozóknak. A császár az elhunytat a Felkelő Napirend nagykeresztjével tüntette ki. Úgy vélik, hogy a japán liberális párt élére Sintai közlekedési miniszter kerül. Az angol munkáspárt brightoni kongresszusa. A független munkáspárt éles támadása — A kommunisták is tüntettek. London, szept. 30. Ma délelőtt kezdődött Brightonban a munkáspárt évi konferenciája közel ezer kiküldött részvételével. A kormánynak majdnem összes tagjai az elnöki emelvényen foglaltak helyet Snowden kincstári kancellár miniszterelnökhelyettes kivételével, aki valószínűleg csütörtökön beszél a konferencia előtt Az ülésterem bejáratánál detektívek igazoltattak mindenkit, esetleges kommunista tüntetések megakadályozására. Ennek ellenére a délután folyamán ismeretlen egyén a karzaton botrányt rögtönzött és állandóan ezt kiabálta: — Bocsássátok szabadon a meeruti összeesküvőket és a kommunista bányászokat! Le ezzel a rothadt szocialista kormánnyal! A tüntetőt végül teremszolgák vezeték ki. A közönség soraiban feltűnt Annie Besant foteozófusnő vastag aranyhímzésű palástjában, hindu barátjai környezetében. A hinduk a terem bejárata előtt röpiratokat osztogattak, amelyben a leghevesebben ostorozták az angol imperialista Labour-kormány indiai rémuralmát. Herbert Morrison közlekedésügyi miniszter, a konferencia elnöke, beszédében behatóan méltatta a munkáspárt választási győzelmét és az egyes miniszterek egyéni teljesítményeit. Kijelentette, hogy a kormánynak mint kisebbségi kormánynak, súlyos nehézségekkel kell megküzdenie, de azért nem fogja végső céljait szem elől téveszteni és megalkuvás nélkül küzd egy új társadalmi rendért. A tengeri leszerelés tekintetében hallatlan nehézségek mutatkoznak, de a miniszterelnök türelemmel és kitartással, diplomáciai ügyességgel remélhetőleg diadalmaskodni fog a nehézségek felett. Alig fejezte be Morrison elnök megnyitóját, a független munkáspárt azonnal offenzívába kezdett. A független munkáspárt nevében Miss Dorothy Jenson volt képviselőnő a dolgozók nyomorúságára való hivatkozással határozati javaslatot nyújtott be a nagyobb vagyonok drasztikus megadóztatásáról Maxton, a független munkáspárt elnöke, éles hangú beszédben tiltakozott abelügyminiszter fejtegetései ellen. Kijelenette, hogy már három évvel ezelőtt javasolta a családi pótlékokat, de mindeddig semmi sem történt. Éppen a munkáspárti kormány uralomrajutása alatt, szállította le egy bizottság a kormány belegyezésével a gyapotszövi” munkások bérét.Elnök: De nem a kormány képviseletében Maxton (rendkívül indulatosan és az asztalt verve): Igenis, kormánybizottság volt! Sem a kormány, sem a munkáspárt nem mentette meg a munkásokat a bérleszállítástól! Ezután a független munkáspárt többi szónoka beszélt és állandóan támadták a belügyminisztert. Végül a konferencia szótöbbséggel a vita továbbfolytatását határozta el. A Heimwehr gyűlései rendben folytak le. A vezérszónokok fenyegetései a szocialisták ellen. „Cirkuszbestiák, akiket ostorral kell megfenyegetni.“ Bécs, szept. 29. (Bécsi távirati iroda.) A heimnehr alakulatai, gyűlései és felvonulásai incidensnélkül folytak le. Csak a Mödlingből történt visszajövetelnél kellett egy kommunista csoport ellen, amely a rendet meg akarta zavarni, a rendőrségnek fellépnie. Az Alsóausztria számos helyén rendezett szociáldemokrata gyűlések is nyugodtan folytak le. Csak egy anarchista ellen, aki egy gyűlést meg akart zavarni, kellett a rendőrségnek fellépnie. A Heimwehr alakulatok sajtóirodájának tudósítása szerint a Stockeraus.au ma végbement heimwehrgyűlésen Buresch alsóausztriai tartományi főnök a heimwehrozgalom mellett tett hitvallást. Kifejtette, hogy a heimwehr az osztályharc fogalmát nem is idézi. Beszédét így fejezte be: Abban a harcban, amelyet önök folytatnak, hogy hazánkat az átok és a kényszer alól felszabadítsák, az önök oldalán vagyok. Pfriemer stájer Heimwehr szövetségi vezér felszólalása után dr. Steidler szövetségi fővezér mondott beszédet, amelyben megelégedéssel állapította meg, hogy Alsóausztria ma tartományi főnöke útján beállott azoknak a tartományoknak sorába, amelyek karöltve akarnak haladni a heimwehrrel. Rámutatott arra, hogy Schober kancellár elismerte a Heimwehr igazságos követeléseit, majd így folytatta: — Igaz, a kancellár más stílusban beszél, mint mi, egy népmozgalom vezérei. A kancellár kénytelen a kancellária finom hangján beszélni. Nekünk azonban esetleg lovaglóostort kell kezünkben tartanunk. — Tüntetéseinket addig fogjuk folytatni, amíg ellenfeleink megszokták, hogy lássanak bennünket. Meg kell szoknuok azt, hogy öklünket orruk elé tartsuk és türniök kell ezt szemrebbenés nélkül. A szociáldemokratáknak az ellenségtől, Schober részéről történt megalázása kétségtelenül sok egyszerre. De az urak el lehetnek készülve további megalázásokra is. Egyesek polgári részről folyton arról beszélnek, hogy meg kell egyezni a vörösökkel. Cirkuszbestiákat azonban ostorcsapásokkal kell szelídíteni, nem rábeszéléssel. Őrállásban és készenlétben maradunk, ha a mostani kormány nagyméretű és tiszta szándékait keresztezni akarnak. Ebben az esetben a bestiák füle körül fogjuk csattogtatni ostorunkat és ha erőszakoskodni akarnának, akkor erőszakkal fogunk rá válaszolni. Már obstrukciós fenyegetések is elegendők lesznek, hogy ezeket az embereket móresre tanítsuk. A mi feladatunk az, hogy a bolsevizmus középeurópai előőrsét végleg gerbnbe törjük. Eddig csak az előterepet hódították meg. Bécs vörös vára még hátra van. Ezt a Heimwehreknek szem előtt kell tartaniok, ha céltudatosan és erőteljesen akarnak dolgozni tovább. Graz, szept. 29. Ma itt a Heimwehr és a republikánus védőszövetség több tagja között összeütközés támadt. Egy Heimwehr-ember és egy republikánus védőszövetségbeli megsebesült. Egy republikánus védőszövetségbelit, aki menekülés közben egy vezéres szuronyt eldobott, a rendőrségre vittek. A menetet izgatott tömeg kísérte, melyet, a rendőrségnek kellett szétoszlatnia. Schober kancellár bizakodó nyilatkozata. Bécs, szept. 39. Schober szövetségi kancellár ma délután fogadta a bel- és külföldi sajtó képviselőit. Üdvözlő szavaiban becsületes és őszinte kritikát kért teljes szabadság mellett. Tiltakozott az ellen, mintha ő a sajtóképviselőket megfenyegette volna, ő sohasem fenyegetett, de ha ezt megtette volna, akkor ma nyugodtan mgismételné. Nekünk szükségünk van az önök jóakaratára és megértésére, — mondta a szövetségi kancellár. Az osztrák probléma nem könynyű feladat és berendezéseink megértéséhez kell annyira osztráknak lenni, hogy tudhassuk, hogy Ausztriában soha sincs olyan válság, amilyenről beszélnek és sohasem olyan válságos a helyzet, amilyennek írják. Mi ebben az országban, amely mögött 11 évi szenvedés áll, mégis sokt értünk el nyugodt fejlődésben. Ma mondhatjuk: ebben az államban a pénzügyek rendben vannak és egyetlen kormány - így a mostani sem engedheti, hogy az államháztartás egyensúlyát megrázkódtatás érje. Állami életünknek csak ez lehet az alapja. Seipel pihenni megy, Bécs, szept. 30. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Dr. Seipel volt kancellár megrendült egészségi állapotára való tekintettel közölte a keresztényszocialista párttal, hogy hosszabb pihenőre megy, amely karácsony utánig fog tartani. Seipelhez közelálló baráti körökben úgy tudják, hogy egészségi állapotának rosszabbodásához hozzájárultak azok a támadások, amelyek az utóbbi időben személyét érték. Schober kancellár hétfőn fogadta a sajtó képviselőit, akiket figyelmeztetett arra, hogy Ausztriában a helyzet nem oly válságos, mint arról írni és beszélni szoktak. Megemlítette, hogy milyen óriási nehézségekkel kellett annak idején a köztársaságnak megküzdenie és pénzgyei milyen küzdelmes utat tettek meg, amíg a Népszövetséghez fordulhatott kölcsönért. A kormány törekvése az lesz, hogy az államháztartás egyensúlyát biztosítsa. MacDonald fontos reformokat jelent be. London, szept. 30. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) MacDonald miniszterelnök Amerikába utazása előtt kiáltványt intézett a Brightonban ma a szeült munkáspárti kongresszushoz. Kijelenti, hogy ama fényes külpolitikai sikerek után, amelyek a munkáspárti kormánynak Hágában, Genfben és a flottaleszerelés kérdésében jutottak, most elérkezett annak az ideje, hogy a „hazai fronton“ szintén határozott demokratikus haladást kell tenni. Bejelenti a kormányelnök, hogy a parlament őszi ülésszakában a lakáskérdést, a szociális biztosítás reformját, a munkanélküliség elleni intézkedést, valamint a konzervatív párt által megalkotott reakciós szakszervezeti törvény reformját fogják tárgyalni. Azonfelül a kormány meg fogja kísérelni, hogy egészségesebb alapokra helyezze a nehézségek közé jutott bányaipart. Kemál vasa váratlanul visszatért Aagorába, Konstantinápoly, szept. 30. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Kemal pasa, aki október második feléig Konstantinápolyban akart maradni, váratlanul elhagyta a várost és visszatért Aurorába. A lakosság körében sokféle kommentárt fűznek ehhez a hirtelen elutazáshoz.