Pesti Hírlap, 1930. augusztus (52. évfolyam, 173-197. szám)
1930-08-26 / 192. szám
Bonyodalmak az angol „Monte Carlo“ körül Lundy Island hadakozása az angol impriummal. London, augusztus. A Bristol-csatorna torkolatától körülbelül 20 angol mérföldre délnyugati irányban fekszik egy kis sziklasziget: Lundy Island. Hossza észak-déli irányban négy angol mérföld, legnagyobb magassága ötszáz láb. A kalózok szigete. Ez a kis jelentéktelen sziget különös módon állandóan szerepelt és nem ritkán mulatságos szerepet játszott Anglia történetében. A statisztika mutatja, hogy Bristol mindenkor Anglia egyik legnagyobb kikötővárosa volt, a birodalom kereskedelmének körülbelül egyötödét bonyolította le ez a kikötő és miután régente, mint ismeretes, a tengeri kalózkodás épen olyan jövedelmező foglalkozás volt, mint napjainkban a bankrablás, a törvénytől elszakadt nép számára, amely népség a többség törvényei ellenére cselekedett, Lundy Island volt az abszolút ideális hely. A 12. század közepén a szigeten egy nemes, William de Marisco, hatalmas várat építtetett, melynek romjai még ma is megvannak és olyan vad életmódot folytatott a várban, hogy a kormány közbelépett, megfosztotta a sziget birtokától és átadta azt a Good Templar rendnek. 1264-ben egy későbbi de Marisco visszavásárolta a szigetet 11 font sterlingért, 3 sh. és 2 d.-ért. Ez a későbbi Marisco azonban semmivel sem állott hátrább életmódjának szilár vadságában elődjénél, egyre féktelenkedett, míg végre elfogták, néggyévágták és testrészeit felakasztották. A sziget pedig egyre hirhedtebb lett és mikor II. Edvárd király nem talált alkalmas helyet, ahol békén maradhasson felesége elől, egyszerűen Lundybe költözött. A külföldieknek is szemet szúrt az Atlanti óceánnak ez a kis sziklaszigete és Törökország, Algír, Franciaország és Anglia tengeri rablói változó szerencsével harcoltak a Bristol-csatorna értékes bejáratáért. Hogy a skandinávok is ellátogattak erre, kitűnik abból, hogy egy régi angol történetíró nekik tulajdonítja a „Lundy“ elnevezést. A sziget természetesen egy csapat különféle tengeri madárnak a költőhelye, kacsának, libának, hatytyúnak stb., de legnagyobb számban mégis a tengeri papagáj él itt, amely madárnak angol neve: „puffin''. Ennek a madárnak a nevéből vezeti le az említett történetíró a sziget nevét, amennyiben „puffin“ skandinávul: „lund". Mr. Thomas Benson története. A sziget múltjához fűződő egyik legpompásabb történet a Barstaple-ből (város a devonshirei partokon) származó Mr. Thomas Benson históriája, akit, mint a parlament tagját, a kormány 1748-ban megbízott egy hajórakomány fogolynak Amerikába való szállításával. Mr. Benson a foglyokkal egyszerűen Lundy Islandra vitorlázott, ott megszervezte őket egy kalózhajó legénységének, felvette az államkasszából az Amerikába való szállítás költségeit — és megmaradt képviselőnek s a kormány tagja lett, míg egyidejűleg Lundy tengeri rablóinak királya lett. Végül még „lord“ is lett — a briteknek van érzékük a humor és a sport iránt. Martin Coles Harman Esqu nem ismeri el György királyt. Lundy a későbbi időkben is értett hozzá, hogy fenntartsa az érdeklődést maga iránt s hogy ez ma sincs másképen, kitűnik abból az eljárásból, melyet az állam kényszerült indítani a sziget mostani tulajdonosa, Martin Coles Harman Esqu. ellen, aki 1918-ban vette meg a szigetet a Heaven-családtól, amely több nemzedéken keresztül volt a sziget tulajdonosa, elnevezvén azt az „ég szigeté“-nek. A vételár most már 7000 font volt. Az eljárás oka nagyon mulatságos volt s az újságok idevonatkozó közleményei sok derűt fakasztottak. Mr. Harman ugyanis kijelentette, hogy ő, mint Lundy Island tulajdonosa, nem tartozik az angol imperiumhoz, s nem ismeri el György királyt királyának. S csakugyan külön bélyeget nyomatott s külön pénzt veretett a saját arcképével s pence helyett „puffinnak", „félpuffinnak", „puffintonnának" nevezte az általa veretett ércpénzt. Dániában is megtörtént már, hogy egy ember nagyravágyásból a Lille Belt egyik kis szigetének királyává akarta magát koronáztatni, de „bajba jutott“ az angol birodalom is, mert a kormánynak csak hatalmi rendelettel sikerült megakadályoznia, hogy Mr. Harman Lundy királyává ne kiáltassa ki magát s háborút ne üzenjen Angiidnak. A kis sziget helyzete egészen különös és egyedülálló; Lundy Island Angliától való függésének jogi alapja teljesen hiányzik: a sziget lakói nem fizetnek adót. És egyébként sincs semmiféle dolguk Angliával. A sziget tulajdonosa a szigeten a törvény egyetlen forrása. Mikor egy szigetlakó meghal, ő írja alá a halotti bizonyítványt, melynek alapján a holtat jogszerűen el lehet temetni s törvény szerinti halottnak tekinteni. Ez a tény volt Mr. Harmannak a függetlenségért folytatott harcában az egyik legfontosabb jogi pont. A másik, hogy Angliának sose működött a szigeten semmiféle tisztviselője — a sziget nem fizetett adót —, hol van hát afüggőségi viszony? Természetesen Harman húzta a rövidebbet. Öt font büntetés megfizetésére ítélték, amiért megszegte a pénzverési tilalmat s azonfelül 15 guineára a költségek fedezésére , de felebbezési jogával Hartmann egyelőre még nem élt, de nem is járt le a határidő s biztos, hogy Mr. Harman meg fogja próbálni a felsőbíróságokkal kimondatni az angol impériumtól való függetlenségét. A kis Ilfracombe városban egy gőzhajótársaság ügyesen kihasználta a pert, mely a tavasz folyamán Lundy Islandot az érdeklődés központjába helyezte s hetente néhány kirándulást rendezett a szigetre. Mr. Harman tervei az angol Monte Carlo. Mr. Harman különben semmiképpen sem egy nagyzolási hóbortban szenvedő ember, aki egyedül csak azért veretett pénzt, hogy érőben lássa a profilját s nem túltengő önérzetből lépett fel György király konkurrensének. Üzleti számítás van a tervei mögött: egyszerűen az angol Monte Carlot akarja megteremteni a tengeri kalózok régi fészkében. Amint az ismeretes, Angliában mérséklési szisztéma szabályozza a szeszfogyasztást, s a nap bizonyos időpontjaiban tilos a szeszes italok kiszolgáltatása. Lundyban ellenben van egy „Pub" (Public Bar), amelyet a tulajdonosa tetszés szerinti időben nyit és zár. Ha Harmannak sikerülne a bírósággal elhitetni pénzveretési és bankónyomatási jogát, ki akadályozhatná meg, hogy egy ideális játékkaszinót nyisson, ahol ki-ki elveszíthetné a pénzét? A rendőrség közbelépne s felmutatná a játékparagrafust , de Lundyban nem pénzre játszanak, hanem „puffinba", ami minden más államban értéktelen. Hogy aztán Mr. Harman esetleg megveszi ezeket a puffinokat, az senki másra nem tartozik, csak az eladóra és a vevőre . . . Az eszme üzleti szempontból kitűnő, méltó Lundy Island kalózmultjához s bizonyos, ha kikerülne, nagyszerű anyagi eredménnyel járna. Amennyiben azonban Anglia nem találna a kérdés megoldására jogi alapot, egyszerűen új törvényt hozna, amely egyszerre végezne az egész tervvel. Pszichológiailag nagyon érdekes az eset. Ha a sziget tulajdonosa itt, iskola, vagy hasonló építésére kért a kormánytól pénzt, mindig találtak rá elegendő bizonyítékot, hogy a sziget sohasem tartozott az impériumhoz, — mihelyt azonban a sziget függetlenségét törvényhozási, pénzverési joggal stb. akarta a sziget tulajdonosa megállapítatni, mindjárt kisült a szigetnek a királysághoz való tartozása. A királyi várkastély. A sziget — amint azt egy dán író, Christen Hansen leírja — vulkanikus, nincs semmiféle kikötője. Északi partján ez idő szerint egy zátonyra futott gőzös roncsait ostromolják a tenger hullámai. A sziget közelében néhány világítótorony tájékoztatja a hajókat. Különben 18 ember lakik a szigeten, amelynek egy kis tornyos temploma is van. Nevezetes építmény M. Harman fallal körülvett „királyi vára“ s a sziget közepén egy pompás szálloda, várva az előkelő vendégeket. Mr. Harman egyébként „puffin"-jaivel jó üzletet csinált, mert az éremgyűjtők, mint különlegességet, jóval értékén felüli áron vásároljál PESTI HÍRLAP 1930. augusztus 26., kedd. LEGÚJABB A magyar úszók és sakkozók nem mehetnek a Felvidékre versenyezni. Prága, aug. 25. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Mint ismeretes, dr. Bárány Istvántól a budapesti cseh konzulátus megtagadta a beutazási vízumot azzal az indokolással, hogy tagja a MOVE-nek, amely Csehországban indexen van. Ez által a magyar úszók kassai és liptószentiváni startja meghiúsult, mert a többi magyar úszó azonosította magát Báránnyal. Értesülésünk szerint a csehországi magyar képviselők az ügyet szóvá fogják tenni a prágai parlamentben és ugyanakkor még egy esetet meg fognak említeni. Liptószentivánban, ahol a fürdőhely vállalatában Szentiványi, a csehországi magyar nemzeti párt vezére is érdekelve van, vasárnap a fürdőigazgatóság rendezésében kisebb sakkversenynek kellett volna megkezdődnie, amelyen magyar és cseh játékosok vettek volna részt. A sakkverseny megtartását a liptószentmiklósi járási hivatal megtiltotta azzal az indokolással, hogy Csehország területén sakkversenyt csak olyan egyesületek rendezhetnek, amelyek tagjai a cseh sakkszövetségnek. Ennek a tilalomnak kétségtelenül nincs meg a jogi alapja, mert a cseh sakkszövetség legfölebb csak megtilthatja tagjainak a versenyen való részvételt, de a versenyrendezés mindenesetre magánügy. Pályaválasztás hölgyeknek. Ajánlom az ambiciózus gyöngébb nemnek, hogy lehetőleg olyan mesterségre adja a fejét, amelyben már eddig is bizonyos jártasságra tett szert. Pályaválasztási útmutatóval készségesen szolgálhatok. Kezdjük talán a villanyszerelői pályán. Ez a foglalkozási ág direkt hölgyeknek való, hiszen olyan kitűnően tudjál felvillanyozni az embert. De éppen úgy boldogulnának a szövőipari pályán is. Minden nő már bakfis korában szel álmokat. Ajánlom a rendőri pályát, mert szépségükkel rabul ejtik az embert. De ajánlom a fogházőri állást is, olyan lebilincselők. Mint mázolók is megállják a sarat. Pompásan festenek. De megfelelő volna a fogorvosi pálya is, mert ha a fogászatban nem is, de a férjfogászatban már jártasak. Végezetül melegen ajánlom a politikai pályát. Minden nő ért ahhoz, hogyan kell mást mondani, mint amit gondolnak. DUMI: A varrótű története Nehéz az elgondolása is annak, hogyan vesződtek az emberek a ruházkodás nehézségeivel azokban az időkben, mikor még nem volt varrótű. Az ősember persze nem törődvén a formákkal, mert a ruha csak azért kellett neki, hogy védekezzék a hideg ellen, úgy-ahogy öszszerótta az állatbőrt, melyet magára akasztott. De már későbben, mikor terjedt a kultúra, kifejlődött az ízlés, kialakultak a romák Iránt az érzékek s a ruházkodásnál válogatósak lettek az emberek a színek és káprázatos pompák dolgában, súlyos gondokkal járhatott az öltözékek összeállítása s általában a ruhák varrása. Varrótű nélkül. Pedig a varrótűnek nincsen is olyan nagyon régi múltja. Annyi bizonyos, hogy a varrás valamely eszköze már meg kellett hogy legyen a legrégibb időkben is, de micsoda nehéz munkával járhatott és micsoda különös leleményességgel fűződhetett össze a különféle szöveteknek, a finom vékony, könnyű lepleknek formás kiképzése olyképpen, hogy az emberi test alakjának plasztikus szépségeket adhassanak vele és általa! Mennyi rengeteg időbe és fáradságba kerülhetett teszem egy női kelengye összeállítása abban az időben, mikor még nem állott a varrásmesterség rendelkezésére a mai értelemben vett varrótű? Hiszen már a varrótű alkalmazása mellett is esztendőkig dolgozott a leányos házak minden varrni tudó családtagja és cselédsége a staffirung elkészítésével, hogy az, rendben legyen, mikor eljön a férjhezmenetel ideje. A varrótű feltalálása előtt meg épenséggel valami boszorkányos mesterkedéssel járhatott az ilyen munka elvégzése. Varrott ingek nem is igen voltak azokban az időkben. Különféle szalagokkal és kapcsokkal fűzték őszsze a lágy lepleket, hogy hozzásimuljanak a testhez. Varrott inget a história feljegyzése szerint először VII. Károly francia király neje viselte már csak a XV. század elején, mert hiszen VII. Károly francia király 1422-től 1462-ig élt. Franciaországban addig az ideig nem ismerték a varrott ing luxusát. Angliában Erzsébet királynőnek hat varrott inge volt s ezt egész Angliában nagy fényűzésnek tartották. Egy-egy varrott ing értéke nagyobb volt, mint holmi drága ékszeré. A varrótűt Tourengeau, francia lakatos találta fel a XIII-ik században. Hogyan jött rá, erre nem találtam adatokat. Csak annyit, hogy ez a Tourengeau bocsátott elsőnek a közönség rendelkezésére egy kicsiszolt apró szerszámot, melybe cérna- vagy selyemszálat lehetett befűzni. Hossz kifejezés, ha azt mondom, hogy a közönség rendelkezésére bocsátotta, mert az első varratűk olyan méregdrágák voltak, hogy tulajdonképpen csak fejedelmi személyek vagy igen-igen gazdag urak juthattak hozzá. Tourengeau elég élelmes ember volt ahhoz, hogy találmányát nem dobta piacra s gondoskodott arról, hogy találmányát erősen titokban tartsa, nehogy más lakatosok utánozhassák. Csak egyetlen legényének segítségét vette igénybe az apró szerszám készítésénél. Nem törekedett arra, hogy tömegesen bocsássa áruba, hanem különös kegyképpen adogatott egyet egyet olyanoknak, akiket épp alkalmasaknak tartott arra, hogy boldoggá tegye őket — persze nagy áron. Ám a furfangos találmánynak mégis híre terjedt. Nagyobb szenzáció volt az annak idején, mint a mi korunkban akár a rádió vagy kormányozható léghajó. Manapság a különféle találmányokat hangos lármával az utcasarkokon árulják, de Tourengeau-nak meg utódjainak is elég eszük volt ahhoz,, hogy ne üssék a reklám dobját, hanem maguk válogassák meg azokat, akiknek az apró szerszámot eladják, így azután minden vevő azt hitte, hogy egyedül csak neki juttatott a szerencse varrótűt. Ilyeténképpen azután olyan lassú tempóban terjedt a varrótű a közönség körében, hogy a XV-ik század végén is még csak a nagyúri házaknál volt található. A varrótű olyan drágaság számba ment, mint holmi ereklye vagy családi ékszer. Végrendeletekben intézkedett egyik-másik nagyúri dáma arról, hogy a birtokában levő varrótűk hogyan osztassanak fel az örökösök között. Egy-egy varrótű ajándékozása valóságos eseményszámba ment s olyba vették, mint a drága gyémántos ékszer-ajándékot. , Franciaországban Szent Lajos király leányának volt legelőször varrótűje. Szent Lajos tudvalevőleg keresztes hadjáratot vezetett Tuniszban, ott is halt meg s leányának őszinte fájdalmat okozott, hogy apjának nem mutathatta meg a becses szerszámot, nem dicsekedhetett el vele a szent királynak. Angliába a legelső varrótűket Boleyn Anna, VIII. Henrik angol király második felesége vitte be. A szerencsétlen királynét 1536-ban házasságtöréssel vádolták meg és lefejezték. Tragikus sorsa mellett az angol előkelő világot főképp az érdekelte, hogy regényes kalandjain kívül a varrótűk első tulajdonosa volt Angolországban. Igen valószínű, hogy a gombostűt a varrótűvel egy időben találták fel, de a gombostű nem volt olyan pótolhatatlan szerszám, mint a varrótű. A gombostűt, még mielőtt feltalálták, pótolhatták csiszolt réz- és vaspálcikákkal, melyeket többnyire drágakövekkel ékesítettek. Az ilyen díszes fémpálcikákat nem is szorította ki a gombostű. Azután is használatosak voltak, mert szépítették a különféle öltözeteket. A varrótűt megelőzték az aranyból vagy ezüstből készült, drágakövekkel kirakott csattok, melyeket a varrótű feltalálása előtt a ruhák összetűzésére használtak s már az egyiptomiak, majd később a görögök és rómaiak nagy fényűzést fejtettek ki az ilyen csattok alkalmazásával. Érdekes, hogy a kínaiak csak a múlt század közepe óta használják a varrótűt és ruháikat inkább fúvcsökössze, ahelyett. .y összevarrnák. Persze, a n,ekal, értékes csa.. .cickái, meg díszes szalag».. ,..ikrek már varrott ruhát használnak. A koreai:.,, , tovább mellőzték a varrótűt. Csak az utóbbi időkbenártotta fel náluk a varrott ruha az olyan öltözékeket, hűket szalagokkal kötöttek össze. De hiszen manapság már nem a varrótű végzi az öltözködésben a demokratikus egyenlősítés munkáját, hanem a varrógép, mely óriási hódításokat visz végbe. Néhány esztendővel ezelőtt Tuniszban járván, elmentem X. kabili oázisra, melynek egyetlen falujában minden házból kiberregett a varrógép. Sz. M.