Pesti Hírlap, 1934. március (56. évfolyam, 48-72. szám)
1934-03-11 / 57. szám
4 A Légi bombázás kérdése a leszerelési konferencián. Bernard Shaw, mint ismeretes, nemrég előadást tartott a londoni rádióban a jövő háború légi bombázásának előrelátható kimeneteléről Bármily humoros volt is Shaw elképzelése a légi háborúról, nem lehetetlen, hogy az ő jövendölése szerint fog lefolyni a jövő légi háborúja. Amint ezt már a franciák nagy hadvezére, Foch is megállapította, Anglia légi flottája képes megsemmisíteni Párizst, épúgy képes azonban a francia légi haderő eltüntetni Londont a föld szikéről. Előreláthatólag tehát egyik eset sem fog bekövetkezni. Joggal kérdezzük azonban, hogy mi lesz a kimenetele egy olyan háborúnak, ahol csak az egyik fél rendelkezik a megtorlás eszközeivel. Erre a legjobb példát ép az angol történelemből vehetjük. Ha jól emlékszem, III. Edward csak azzal a feltétellel fogadta el egy város meghódolását, ha a város vezető polgárai már a kötéllel a nyakukon járulnak eléje kegyelmet kérni a város részére. Hogy a gyengébb szívű angol királyné kegyelmet eszközölt ki az akasztófa árnyékában állók részére, egyáltalában nem változtat a moralon, amely igen megközelíti azt, amit a leszerelési konferencia követ akkor amikor a legyőzött államoknak nem enged egyenjogúságot a légi fegyverkezés terén és a felfegyverzett államok kényekedvének szolgáltatja ki őket. A bombavető repülőgép nem zárható ki a hadviselés fegyverei közül. A bombavető repülőgép époly tisztességes fegyver, mint a messzehordó ágyú, egyformán alkalmasak katonai objektumok megsemmisítésére és ép ezért teljesen eredménytelen lesz a leszerelési konferenciának azon igyekezete, hogy a bombázó repülőgépek használatát küszöböljék ki a következő háború esetére. Lehetséges volna a bombázó gépek gyártásának megtiltása béke idején, — ha sikerülne egy ilyen határozatot az összes érdekelt hatalmakkal elfogadtatni, — de abban a pillanatban, amikor a háború felhői megjelennek az égen, minden résztvevő összes energiájával arra fog törekedni, hogy minél nagyobb mennyiségben és minél jobb teljesítményű géppel szerelje fel magát. Nem állítható az sem, hogy háború esetén minden, a háború viselésére vonatkozólag kötött szerződést megszegnek. Erre mégélénken emlékezetünkben élő példák is? Várjnak a világháborúból, amikor is, eltekintve a szerb komitácsik hadviselési módszereitől, egyik hadviselő állam hadserege sem használt dum-dum golyókat, nem terjesztett bacillusokat a hátországok lakói között és nem kínozta halálra hadifoglyait. Ebből következik, hogy éles vonal húzható a háborús atrocitások és a legitim hadviselés között. Az előbbit tiltó szerződésekkel meg lehet akadályozni, azonban az utóbbi, amely alá a bombavető repülőgép is tartozik, nem zárható ki a hadviselés fegyverei közül. A légi támadás ellen alig van védekezés. A fegyverkezés csökkentésére, illetve korlátozására a leszerelési konferencia új elmélettel kísérletezik és pedig a „Támadó“ és a „Védelmi" fegyverek megkülönböztetésével. A bombázó repülőgép kétségtelenül támadó fegyver a szó szoros értelmében, azonban, ha azt vesszük alapul, hogy légi támadás ellen nincs más védelem, mint a visszaütés, retorzió, amivel a támadó felet a támadás végrehajtásától elriaszthatjuk, akkor máris védelmi fegyvernek minősíthetjük. Szakértő körökben mindjobban kialakul az a vélemény, hogy légi támadás ellen nincs védekezés. Bármily erős legyen is az elhárító tüzérség és a várost védő légierő, a bombavető gépek nagy százaléka képes lesz rakományát a célba dobni. Másrészről a vadászgépek kétségtelenül védelmi célokat szolgálnak, fő rendeltetésük a támadó repülőrajok visszaverése, azonban, ha bombázó gépeket kísérnek el ellenséges területek fölé, így már a támadó erők részeivé válnak. Lehetetlen tehát az éles megkülönböztetés a támadó és védelmi fegyverek között. A vadászrepülőgépek alkalmazásának betiltása esetén minden polgári, magán, légiforgalmi repülőgép könnyen lenne, mint bombázó gép felhasználható. Ez a tény már eleve kizárja a légi lefegyverzés sikerét, mert még nem sikerült elfogadhatótervet sem kidolgozni arra, hogy forgalmi repülőgépek hadicélokra való felhasználása be ne következzék. Vadászrepülőkkel szemben átalakított forgalmi gépek nem vehetik fel a harcot, eltekintve attól, hogy a legjobb forgalmi pilóta sem lesz képes azt a feladatot betölteni, amit egy katonai bombázásban kiképzett pilótától megkövetelnek, de viszont, ha ebben a feladatában senki sem zavarja, úgy époly tökéletes rombolást vihet végbe, mint bármely katonai bombázó gép. Ezek szerint tehát tiszta a helyzet, a leszerelési konferenciának nemcsak a katonai repülőgépek építését és alkalmazását kellene megtiltani, hanem a közlekedési eszközök közül is törölni kellene a repülőgépet. Aki tud hinni ennek a keresztülvitelében, az bátran remélheti az örök béke megvalósítását a leszerelési konferenciától. ___ Magyar Sándor. PESTI HÍRLAP 1934. március 11., vasárnap. Gömbös Gyula beszéde az ifjúsághoz a Turul dísztáborában. A Magyar Egyetemi és Főiskolai Bajtársi Egyesületek Központja, a Turul Szövetség, szombaton este tartotta ünnepélyes keretek között a Vigadó összes termeiben ezévi dísztáborát, amelyen megjelent vitéz csákfai Gömbös Gyula miniszterelnök és József királyi herceg is. A Vigadó előcsarnokában és lépcsőházában a Turul Szövetség díszszázada állt sorfalai, itt fogadta Verbovszky József országos fővezér vezetésével a Szövetség vezérkara Gömbös Gyula miniszterelnököt és József királyi herceget. Gömbös Gyula miniszterelnök érkezésekor felöltötte magára a Turul Szövetség jelvényeit és kezében a Bocskay-föveggel, kürtszó hangjai mellett szűnni nem akaró lelkes éljenzés közben haladt fel a lépcsőházban. Percekig tartó tomboló taps fogadta a miniszterelnököt és József kir. herceget, amikor a terembe lépett és elfoglalta helyét a főasztalon. Körülötte foglaltak helyet a Turul Szövetség magisterei és patrónusai. Ott voltak Szily Kálmán államtitkár, Kenyeres Balázs s Balás Károly egyetemi tanárok, Huszár Aladár főpolgármester, Baross Gábor, a TESz elnöke, Szörtsey József, a TESz ügyvezető elnöke, dr. Antal István miniszteri tanácsos, a miniszterelnökség sajtóosztályának vezetője, Mengele Ferenc követségi tanácsos, a külügyi sajtófőnök, Balogh Elemér, báró Feilitzsch Berthold s még sokan mások a magyar közélet kitűnőségei közül. Balás Károly egyetemi tanár megnyitó beszédében meleg szeretettel köszöntötte József királyi herceget és Gömbös Gyula miniszterelnököt. Verbovszky József országos fővezér a hagyományos külsőségek között megnyitotta a dísztábort, amely a hagyományos keretek között folyt le. Basch Gyula krónikás a szövetség 15 évi működéséről számolt be, dr. Báring a szövetség taglétszámáról tett jelentést, majd megkezdődött a vacsora, amelynek során Kenyeres Balázs mondott pohárköszöntőt a kormányzóra, akit a dísztábor percekig tartó lelkes tapssal köszöntött. Babusik László országos nádor szólalt fel ezután s lelkes beszédben juttatta kifejezésre az egyetemi ifjúság lelkületét és érzelmeit. — Nem vagyunk csodavárók — mondotta többi között —, tudjuk, hogy dolgoznunk kell, ha boldogulni akarunk. 1934 március idusán a nagy ősök szellemében arra kérlek benneteket, szeressetek továbbra is mindent, ami magyar. Fajotok és hazátok boldogabb jövője lebegjen mindig szemetek előtt, ne csüggedjetek, dolgozzatok, ha kell, nyomorogjatok is! A miniszterelnök felszólalása. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Gömbös Gyula miniszterelnök állt fel helyéről s szűnni nem akaró lelkes ünneplés közben percekig állott helyén, mig megkezdhette beszédét: — Kedves Bajtársaim! Valahányszor az ifjúság előtt megjelenek, mindig sokat szeretnék meríteni a nagy magyar múltból, hogy megmagyarázzam a jelent és megrajzoljam a jövőt. A magyar múltból elsősorban azt a tanulságot vonom le, hogy ha sikerül egyszer valakinek a nemzet egészét rendszerbe foglalni és a benne rejlő nagy erőket az igazság és tehetség törvényei szerint működtetni, nagy és lebírhatatlan lesz a magyar. — Ez a nemzet az elmúlt századok során sokszor idegen ösvényekre tévedett. Testétől-lelkétől elütő eszmékkel mételyezték meg a gondolatvilágát, s majdnem kipusztították belőle az igazi magyar érzést. A „turáni átok“ jelszavával , amelyet ugyancsak idegenből importáltak, lenyűgözték cselekvésre teremtett energiáit. A huszadik században csak az a nemzet tudja megállni a helyét a történelem porondján, amely még tud önfeláldozó életet élni, s engedelmeskedni. — A magyar ifjúság már másfél évtizeddel ezelőtt ösztönszerűen megérezte velem együtt, hogy itt a Kárpátok medencéjében csak egy fajilag megerősödött, lelkében életerős nemzet tudja megállni a helyét a történelem viharában, hogy még igen nagy feladatok előtt áll ez a nemzet. A magyar ifjúság velem együtt tudja, mik a múlt bűnei, s hogy a puhagerincű magyar elveszti a játszmát — a jövő csak a gerinces magyaré, mert csak ez lúd még akkor is, ha nyomorúságos a jelen — minden körülmények között harcolni a jogaiért. A protekció és a nepotizmus — tehát az a politika, amely a tehetségeket félretolja, s amely csak az úgynevezett „összeköttetésekre“ építi fel az érvényesülés lehetőségét, s nem a tehetség révén való előrejutást istápolja, idejét múlta. Az ifjúság, de a nemzet is csak úgy prosperálhat, ha az igazságos kiválasztódás útján — amelynek alapja a tiszta erkölcs — termelődik ki a nemzetnek hivatott vezetőrétege, amely ízig-vérig ragaszkodik a magyar röghöz, mert csak az ilyen vezetőréteg tudja biztosítani a jövőt a nemzet számára. Kötelességem a mai nehéz viszonyok ellenére is olyként haladni előre, hogy minden cselekedetemben azokat a nagy eszméket tartsam szem előtt, amelyek erősítik és nem gyengítik a magyart! (Éljenzés.) Nem azok az igazi vezérek, akik kicsinyes hiúságból útjába akarnak állani a másik vezérnek, hanem azok, akik egy nagy cél érdekében — ha úgy kell — alá tudják rendelni magukat a másiknak. (Viharos éljenzés és taps.) — Lejárt a politikai primadonnák korszaka (viharos éljenzés), lejárt a politikai táncosnők és táncmesterek korszaka is (óriási derültség és taps), különösen azoké, akik az elvek hegyvihátán kötéltáncos módjára igyekeznek előre jutni! (Megújuló percekig tartó éljenzés.) Olyan világnak kell következnie, amikor mindenki tiszta bort tölt a poharába, amikor valamennyiünket világos belső és még világosabb külső a nemzeti öncélúság jegyében megfogamzott célkitűzések irányítanak. (Viharos éljenzés és taps.) — Most pedig, miután az országos fővezér az előbb állandóan úgy nyilatkozott, hogy „parancsolom és elrendelem“, — foglalkozni kívánok a közelmúlt ismeretes eseményeivel is. — Szomorúsággal és szeretettel néztem azt a vajúdást, amelyen a Turul Szövetség nemrég átment. Ha a fővezérnek, bajtársatoknak most a nagytáborozás során joga van parancsolni, kell, hogy joga legyen parancsolni akkor is, amikor a szürke, küzdelmes hétköznapok során az élet nagy kérdéseiről van szó. — És ha ti itt most a fővezér bajtársatok páránsára engedelmesen felálltak, s referálnak a „nádorok“, a „krónikások**, a „darufőnökök“, s az egyéb más tisztséget viselő bajtársak, kell, hogy elfogadják a közemberek is a fővezér parancsszavát, mert nem ér semmit az a hadsereg, amely engedelmeskedni nem tud, amely széthúzást szít soraiban. Akik így cselekszenek, azok eltávolítandók a szervezet soraiból. (Úgy van. Helyeslés.) Őszintén megmondom nektek, nekem sokkal erősebb rendszabályokat kellett volna életbeléptetni az elmúlt diákzavargások alkalmával. De türtőztettem magam, mert fiatal magyar testvéreimmel álltam szemben. (Éljenzés.) Én azonban csak egyszer türtőztetem magam. (Viharos éljenzés.) Másodszor már nem, mégpedig azért nem, mert aki ismeri múltamat, az jól tudja, mily rajongó szeretettel viseltetem az egyetemi ifjúság iránt. De tudja azt is, hogy engem nem kell a nemzet, a jövő és az ifjúság iránti kötelességeimre ösztökélni. (Viharos éljenzés és taps.) Tudjátok jól rólam, hogy ugyanannak a világnézetnek vagyok előharcosa, amelyért ti. a magyar ifjúság síkra szálltok, ismétlem, vagyok és nem voltam. Vagyok anélkül, hogy ezt mindennap a cégtáblámra festeném, s ezért elvárhatom tőletek, hogy bizalommal viseltessetek irántam és a vezetésem alatt álló kormány iránt, bizalommal annál is inkább, mert ajtóm mindig nyitva előttetek. (Percekig tartó tomboló éljenzés.) — Aem szeretem az úgynevezett „ifjúsági parlament''-gondolatát sem. (Nagy éljenzés és taps.) Beszélő, szónoki magyar éppen elég Van. (Nagy derültség.) Ha mi már korán hozzászoktatjuk az ifjúságot ahhoz, hogy hiábavaló szócsatákat vívjon és üres szalmacsépléssel töltse idejét, mi lesz később? Mi nem vénasszonyokat, hanem nagy akarással, nagy célokért hallgatagon dolgozni tudó magyarokat, férfiakat akarunk nevelni. (Viharos éljenzés és taps.) Az úgynevezett „diákparlamentnek" az a hibáia és veszedelme, hogy olyan eszméket szolgál és hirdet, amelyekről hirdetőik eleve tudhatnák, hogy a mai viszonyok között nem valósíthatók meg. Ezzel pedig nem szolgálják a magyar ügyet. — őseink — értve ezeken ősatyáinkat, az ázsiai síkságon — egyik jellegzetes tulajdonsága az volt, hogy csendben tanácskoztak. — Az előttem szóló bajtárs rengeteg bajt és hibát hozott fel, amely e nemzet fáját rágja, pusztítja. Én elismerem, hogy sok a baj és a hiba a magyar életben — bár talán mégsem annyi, mint ahogy azt a szónokotok előadta, — de mégsem tartom helyesnek azt a politikai módszert, amely bajként akarja megtisztítani a nemzet fáját a bajok és a hibák előidézőitől, hogy kivágja ezt a fát tövestül. (Úgy van! Úgy van!) Kivágja olyan idegenből importált nyilaskeresztes kezekkel, amelyeket mozgató erő és szellem, lehet az akármilyen tiszteletreméltó is egyébként, nem a magyar lélek sugallata és nem a magyar vér terméke. (Nagy éljenzés és taps.) Ne feledjétek kedves bajtársaim, hogy ha ilyen idegen sugallat által vezetett kézzel nyúlnátok hozzá a magyar fa sudarához, esetleg veszedelembe sodorjátok az apostoli kettőskeresztet. (Úgy van! Úgy van!) Nem a külsőségekben megnyilatkozó s bár tiszteletreméltó, de mágis idegen formákat utánzó szellemre van szüksége a magyar ifjúságnak, de a magyar föld lehelletéből táplálkozó eredeti magyar elgondolásokra s ez elgondolásokra felépülő egységes tisztult magyar világnézetre. Ha ez a világnézet végképp kialakul közöttetek, s annak jegyében egy akarattal sorakoztok oldalam mellé, könnyű és biztos lesz a munkám: elérjük a boldog magyar jövendőt. (Percekig tartó éljenzés és taps. A jelenlevők felállva ünnepüik a miniszterelnököt). A vacsora folyamán József királyi herceg is felszólalt. Szeretettel üdvözölte a Turul Szövetség valamennyi tagját, akikben azt a nemzedéket látja, amely Nagy-Magyarország boldog polgársága leszen. Ehhez azonban — mondotta — arra van szükség, hogy nagy egységbe tömörüljön a magyar, hogy együttes erővel tudjunk a nagy célért küzdeni. Fogjatok össze, legyetek összetartó magyarok, hallgassatok vezéreitekre, akik a feltámadás felé vezetnek benneteket. Ezután diákballagás következett, majd bajtársak és bajtársnők magyar táncokat mutattak be régi magyar ruhákban. A megjelentek a késő éjjeli órákig lelkes hangulatban maradtak, együtt.