Pesti Hírlap, 1934. május (56. évfolyam, 97-121. szám)
1934-05-01 / 97. szám
V Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, negyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes példányszám ára (pályaudvarokon is) 10 fillér, vasárnaponként 32 fill., a Pesti Hírlap Vasárnapja nélkül 12 fillérPesti Hírlap BUDAPEST, 1934. // ^ *■ [ A Ajr ______________________LVI. ÉVFOLYAM 97. flá.344) SZAHT._________KEDD, MÁJUS 1. Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon: Aut. 122—95. Főkiadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztőségnél, Erzsébet-körút Tel. J. 352—96. A fiókok jegyzékét az apróhirdetések élén közöljük ^, fi 9^t '?-**- •£, * -Y^■ ' Ausztria új alkotmánya Az osztrák nemzeti tanács, amely több mint egy év óta tetszhalott volt, hétfőn délelőtt egy pár órára föléledt, hogy harakirit kövessen el önmagán. A nemzeti tanács jóváhagyta azt a négyszázötvenegy rendeletet, amelyet az osztrák kormány az elmúlt tizenhárom hónap alatt kiadott, közöttük egyet, amely a nemzeti tanács halálát jelentette: az új osztrák alkotmányról szólót. A szavazásban nem vettek részt az ellenzéki pártok. A szociáldemokrata képviselők el sem jöhettek az ülésre, mert az ő mandátumuk a párt feloszlatásával megszűnt. Távolmaradtak a Landbund tagjai, akik csak egy néma megfigyelőt küldtek az ülésre. A nagynémet párt jelen volt és tiltakozott az új alkotmány ellen, amely egyébként rendelet formájában már hétfőn reggel megjelent a hivatalos lapban. Mi ennek az új alkotmánynak az alapelvei Lényegében az, hogy a foglalkozási rendekre építi fel az állam alkotmányos életét. A felállítandó szervek, az államtanács, a szövetségi kultúrtanács, a szövetségi gazdasági tanács és a tartományi tanács csak a törvényelőkészítés munkájában vesznek részt. A törvényhozás jogkörét a kormány gyakorolja, a kormány pedig nem a törvényhozás szerveinek felelős, hanem csak az államfőnek, a szövetségi elnöknek. Amint látható, az új osztrák alkotmány megalkotói igen sokat tanultak az olasz fasiszta állam fölépítéséből. Az ilyen alkotmányt régebben, amikor még eredeti tisztaságukban használták a közjogi kifejezéseket, nem alkotmánynak hívták, hanem abszolutizmusnak. Az alkotmányosság fogalmához tudniillik hozzátartozik a népképviselet, vagyis az, hogy a nép maga választja a törvényhozásba kiküldött képviselőit, a törvényhozás pedig nemcsak ártalmatlan tanácsadó testület, hanem igazi hatalom az államban. A kormány nemcsak az államfőnek felelős, hanem a törvényhozásnak is, amely rendelkezik a költségvetési joggal és a törvényalkotási joggal. Ausztriában már hosszabb idő óta elintézett dolog volt a parlamentarizmus. Csak az volt a kérdés, hogy német mintára a nemzeti szocialisták, vagy olasz mintára a Heimwehrek hozzák a „tekintélyi állam“-nak elkeresztelt új abszolutizmust. Amióta Dollfuss kancellár Starhemberg herceggel és a Heimwehrekkel szövetkezett, ez is eldőlt. Valljuk meg, Ausztria nem is ragaszkodott túlságosan az alkotmányához. Talán azért, mert ebben az országban az alkotmánynak egyáltalában nem volt tradíciója. Ausztria császárai korlátlan uralma alatt állott akkor, amikor a magyar alkotmányosság már terebélyes fává növekedett. Ausztria az első alkotmányát 1867-ben kapta, ekkor is a magyarok jóvoltából. A kiegyezést megkötő magyarok a dualizmust nem tudták elképzelni egy abszolutizmus alatt élő Ausztriával, ezért feltételül szabták, hogy a monarchia másik fele is alkotmányos uralom alá kerüljön. Második alkotmánya Ausztriának az összeomlás után a forradalomból született meg. Az osztrák nép konzervatívabb fele ezért ezt a tényleg túl radikális államberendezést mindig bizonyos fokú ellenszenvvel és gyanakvással nézte. Igaz, hogy az utolsó évek alatt az egymást követő alkotmányos reformok lefaragták az első alkotmány túlradikális intézkedéseit, az államfőnek például megadták a házfeloszlatási jogot, amellyel azelőtt nem rendelkezett. A konzervatív vidéki lakosság körében mégis könnyű dolguk volt azoknak, akik a meglevő állami berendezés ellen izgattak. Ha igazságosak akarunk lenni, el kell ismernünk, hogy ez a ma sírba tett osztrák alkotmányosság nem is működött egészen roszszul, hiszen módot adott rá, hogy az első vörös roham elapadása után tisztázza a nemzet igazi akaratát, Seipel kancellár diplomáciai ügyessége úgy tudott manőverezni az osztrák alkothallgatóra, aki most lehajtott fejjel, úgy haladt el a kapuk előtt, mintha kripták között járna. És amikor a franciskánusok magas kőkerítése mögött meglátta a sárga, kis emeletes házat, szeretett volna letérdelni, olyan áhitat fogta el. Oh hányszor töltött itt éjszakákat, oh hányszor nézett fel a lámpafényes ablakokra és hányszor ment el innen sírva... Mert csak titokban, Romeó-módra szerethette Kerekes Elvirát. A sápadt, rosszul öltözött jogászt a szülök nem nézték jó szemmel. Kerekes Ádám a tanítóképző igazgatója, a nagyhírű tudós és várostekintély, hallani sem akart Gyurkáról. Két évig tartott ez az önemésztő lángolás, amikor egy nap Kordovayt besorozták. Négy évig a fronton harcolt, kereste, akarta a halált. Doberdón egy gránát felszakította a karját, akkor Pestre hozták, fél évet töltött a kórházban. Mire fölépült, a háborúnak vége lett. III. Hosszú évek után találkoztak Pesten. Kordovaynak akkor már ügyvédi irodája volt a fővárosban. — Hát maga él? — Igen, Elvira. Meghalni olyan könnyű. Élni nehezebb. Hát élek . . . inkább élek, lássa... És nézte a leányt, asszonyossá érett mosolyát, mély szeme fényét, elszelidült állát, melyen már nyoma se volt a régi dacnak. — És magával mi van? — kérdezte Kordovay elfogódott szívvel. — Apám meghalt. Az élet engem is összetört. Szegény édesanyámmal kint lakunk a Hernád mellett, ahol annyit sétáltunk ketten... ott a vízimalomnál... emlékszik? Kordovay hangja fátyolos lett: — Emlékszem... IV. Este együtt mentek az Operába és Kordovay másnap mámorosan kísérte Elvirát a vonathoz, iányadta eszközökkel, hogy újra polgári kézbe szerezte Ausztria fölött az uralmat, így tehát még ez az osztrák alkotmány sem volt olyan rossz és olyan veszedelmes, mint amilyennek az ellenségei lefestik. Mi nem vagyunk az abszolutizmus barátai és nem vagyunk az alkotmányosság ellenségei. Ezért őszintén sajnáljuk, hogy a parlamentáris kormányzás alatt álló országok száma a mai nappal ismét megfogyott. Talán magyar földön is lesznek, akik nem így vélekednek. Nagyon csalódnának azonban, akik az osztrák események példáját magyar földön szeretnék követni. Ausztria az első alkotmányát ajándékba kapta, a másodikat a véletlen szeszélyéből. A magyar alkotmány ezzel szemben nyolcszáz éves kincse a magyar nemzetnek, sok vér, sok könny folyt el érte addig, amíg sikerült azt a mai időkre átmentenünk és a modern állami élet követelményeihez átalakítanunk. A magyar nemzet ragaszkodik ősi alkotmányához és ezt Gömbös Gyula miniszterelnök tudja a legjobban, hiszen alig múlik el nagyobb szabású beszéde, amelyben a magyar nemzet legszebb történelmi örökségéhez való ragaszkodást ne hangsúlyozná. Minden ország a maga ízlése és a maga szükséglete szerint rendezi be az életét. Az osztrák eseményekkel szemben ezért nem lehet más szerepünk, csak a csendes szemlélőé. Ausztriával igen jó baráti viszonyban vagyunk. A római megegyezés után remélnünk lehet, hogy ez a barátság gazdasági és politikai téren még tovább fog fejlődni. Dollfuss kancellár személye magyar földön rendkívül népszerű. Ezért az a kívánságunk, hogy Ausztria a ma választott után találja meg függetlenségét és állami élete zavartalanságát. Mint igaz barátok azt óhajtjuk, hogy bármilyen formák között éli is állami létét, fejlődjék, gyarapodjék és megerősödjék, hogy olyan értékes tagja legyen ezután is az európai népek családjának, mint amilyen a múltban volt. — Isten vele, Gyurka. Majd ha megint Pestre jövök, megírom magának. — Elvira, legközelebb én megyek Kassára. — Nem ... nem... Nem akarom... — Fölkeresem az édesanyját és... és megkérem a maga kezét... Elvira szeme fátyolos lett. — Nem lehet, Gyurka, nem lehet. — De hát miért? Hiszen az irodám jövedelmez annyit, hogy eltartsam magát. Édesanyját is segíthetném. — Gyurka . .. én ezt . . . nem akarom . . . Kordovay elsápadt: — Nem akarja? Hát nem szeret? — Szeretem ... de ... — De? — De én már nem vagyok szabad. Lássa, nem akartam elszomorítani magát. A jegygyűrűm itt van a retikülben. Lehúztam az ujjamról, mert tudtam, hogy találkozni fogok magával. Ez az egy nap, amit együtt töltöttünk, leányságom búcsúja volt. Igen ... én menyasszony vagyok... — És ... és ki veszi el ? — Egy cseh tanár... Évek óta ostromolt... és .. .és édesanyám beleegyezett. Május tizedikén lesz az esküvőm ... Kordovay körül forgott a világ. Dacos keserűséggel nyújtotta a kezét: — Sok szerencsét... ... — Isten vele, Gyurka — és arcát zsebkendőjébe temette — soha, soha nem fogom elfelejteni magát. A maga emléke fog megvigasztalni abban a sivárságban, ami rám vár ... Hangja elcsuklott: — És ha majd mint asszony találkozni fogok magával... csak arra fogom kérni, legyen hozzám egy jó meleg szava... egy megbocsátó tekintete ... Kordovay maga elé nézett: — Nem ... ezt nem lehet megbocsátani... A vonat jelezte az indulást: — Isten vele, Elvira . .. örökre ... A kassai menyasszony. Irta: Erdődy Mihály. Amikor Kordovay a robogó vonat ablakából megpillantotta a kassai dóm tornyát, olyan fájdalmas melegséget érzett, hogy szinte jólesett az a könnycsepp, amit ifjúságának emléke harmatozott a szemére. Itt, ebben a városban nőtt fel, itt virult ki az élete, itt sütött rá az első szerelem öröktavasz napja__ Elvira ... Kerekes Elvira, aki minden szerelemnél tisztább, fényesebb volt . . . Falánk gyorsasággal szedte magába az emlékek morzsáit, az ódon tánciskolát, a régi keringőt, a remegő kézszorítást... a főutcai korzót, a büszke színház előtt, a Hernád keskeny fahídját, a lóvasutat, mely annyiszor vitte a fenyeresek felé... Az a nyár, az a boldog nyár ott, a Széchenyi-ligetben, ahol az első csók mézét ízlelte, Istenem, de tele lett vele egyszerre a szive... A vonat lassított. Az állomás ismerős falai a szívére simultak. Az épület arcába nézett, köszöntötte. Kassa, Kassa, ifjúság városa, viszontlátlak újra, itt vagyok! De ujjongása egyszerre megfagyott. Kosice! Ez a hat betű az épület testén úgy égett, mint valami irtózatos fekély. Kordovay elfordította a fejét. Kezében kis bőröndjével a kijárat felé sietett. Akkor egy hordár került eléje: — Hová tetszik, kérem? Az édes magyar szó egy pillanatra megszédítette, fájt és jólesett, valami muzsikáló melegség szaladt át a mellén. És csak annyit mondott, vagy inkább gondolta csak: — Hagyja. Ezt a koffert elbirom magam is. Csak a szivemet... Olyan nehéz. Ha tán segítené vinni... II. Befordult a Kovács-utcába. A régi házak néma szomorúsággal emlékeztek az egykori jog