Pesti Hírlap, 1938. március (60. évfolyam, 48-72. szám)
1938-03-01 / 48. szám
BUDAPEST, 1538 LX. ÉVFOLYAM, 48. (19.481) K ICMM KEDD, MÁRCIUS 1. Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon 112-295. Főkiadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. 112-295. Erzsébet körút 1. Tel. 135-296. A fiókok jegyzékét vasárnaponként az apróhirdetések élén közöljük Előfizetés a Képes Vasárnappal és a Képes Pesti Hírlappal együtt egy hóra 4.5 pengő, negyedévre 10 pengő 80 fillér. Egyes példányszám ára 8 fillér, vasárnap 12 fillér. (a mellékletek nélkül) Mistier terve Szükséges, hogy a magyar közvélemény, amely egy sajnálatos hírszolgálati elégtelenség következtében részletesen és alaposan jóformán csak a Pesti Hírlap párizsi tudósításából értesült a francia kamara külügyi vitájában elhangzott rendkívüli fontosságú revíziós kijelentésekről, a tények ismeretében visszatérjen a francia álláspontra és alaposan megfontolja azt. Vasárnapi cikkünkben és tudósításunkban reámutattunk már a francia külügyi vita döntő jelentőségű revíziós állásfoglalásaira. Ha most visszatérünk e tünetek méltatására, az ismétlésre az a kötelességszerű felismerés kényszerít, hogy a kétnapos vita során elhangzott francia kijelentések a magyar revíziós lehetőségek új fejezetét nyitották meg. E lehetőségeket a múlt tapasztalatai után nincs jogunk túlbecsülni. De még sokkal kevésbé van jogunk hallgatással fogadni. Mérjük meg e francia szavakat a magyar mérlegen, mennyit érnek és mi az áruk? A nagy politika nem éppen érzelmes mesterség, s naivitás lenne föltételezni, hogy az a Franciaország, mely reánk kényszerítette a trianoni szerződést — ha ugyan szerződésnek lehet nevezni egy letiport és feldarabolt nemzet, s állig felfegyverzett nagyhatalmak egyoldalúan diktált megegyezését, most, húsz esztendő süket közönye és hallgatása után, egyszerre felfedezte az igazság erkölcsi törvényét és sürgős szükségét érzi a magtar revíziós követelések kielégítésének. A magyar revíziós politika, s egyik szócsöve, a Pesti Hírlap, e két évtizedben mindent elkövetett, hogy figyelmeztesse a francia politikai köröket e szerződés veszedelmeire. Két évtizeden át sikerült is elérnünk, hogy jószándékú egyesek részvéttel, rokonszenvvel, vagy meggyőződéses felháborodással hallgatták panaszainkat és követeléseinket, de két évtizeden át nem sikerült odáig hatni a magyar revíziós politikának, hogy francia hivatalos, vagy akárcsak félhivatalos helyről nyilatkozat hangozzék el a revízió történelmi szükségessége mellett. Ilyen nyilatkozat Flandia óta először most hangzott el Párizsban, annak a külpolitikai vitának során, melynek egyik legfontosabb kérdése Közép- Európa biztonságának és függetlenségének, a dunai élet újjászervezésének problémája volt. A francia politika reáeszmélt arra, hogy a dunai helyzet, s így különösen Magyarország trianoni helyzete tarthatatlan. Nem fűzünk e felismeréshez vérmes reményeket, de tárgyilagos jóindulattal kötelességünk megvizsgálni e megállapítások gyakorlati értékét. A franciák tehát felfedezték, hogy Magyarországot a történelemben is páratlan igazságtalanság sújtotta. Ez a felfedezés nem valamilyen hirtelen felülkerekedett erkölcsi felismerés sugallata, hanem logikus következménye az aggodalomnak, mely Franciaországot Ausztria és Csehország sorsa miatt nyugtalanítja. A francia külpolitikai gondolkodás a középeurópai kérdésekben végre eljutott a felismeréshez, hogy a dunai kérdés egységes komplexus, hogy Magyarország nélkül nem lehet megoldani e kérdéssorozat egyetemét, s egyoldalú, vagy félmegoldások nem bírják ki az idő teherpróbáját. Franciaország két évtizeden át hitte, hogy a hatalmi szerződések parancsszavával sikerült stabilizálni valamilyen kényszerű békét a Dunamedencében; elhitte, hogy olyan mesterséges és laza érdekszövetség, mint a kisantant, néhány nemzedék életének időszakára tökéletes fedezetet nyújt az összes középeurópai kérdésekre. Párizs két évtizeden át közönyösen hallgatta követeléseinket. Most, mikor közönye múlóban, mert Németország katonai és nagyhatalmi újjászületése problematikussá tette Közép-Európa status quo-jának érvényességét, el kell fogadnunk a tényt, hogy nem a mi igazságunk kényszeríti a nyugati nagyhatalmat revíziós állásfoglalásra, hanem a kényszerű bölcsesség és parancsoló szükség, mely világosan megmutatja a francia politika dunai orientációjának útját. A francia külügyi vitában úgy a külügyminiszter, mint egyes szónokok részéről elhangzottak érdekes és magvas kijelentések, melyek szerint Ausztria függetlenségét Franciaország a legmesszebbmenő támogatással biztosítja. Mit ér ez a messzemenő támogatás a gyakorlatban, ezt csak a jövő, talán már a közeli jövő tudja megmutatni. De elhangzott olyan külügyminiszteri kijelentés is, mely szerint Franciaország adott esetben „teljesíteni fogja Csehországgal szemben kötelességét“. Csehország és Ausztria sorsa megérett arra, hogy a franciák kénytelen-kelletlen állják ez államok függetlenségével kapcsolatban vállalt kötelezettségeiket, de a franciák tudják azt is, hogy a dunai kérdés gyökeres rendezése nélkül egyik államot sem lehet egy német expanziós kísérlet következményeitől megmenteni. Nekünk Csehország sorsa természetesen csak a magyar revíziós követelések szempontjából fontos; nem tudunk különösebb részvétet érezni e szorongatott államalakulattal szemben, mely két évtizeden át birtokolt magyar területeket, uralkodott magyar lelkek százezrei felett, s egy kirakat-demokrácia hamis jelszavaival hintett port a Nyugat szemébe, míg odahaza rendszeres és tudatos elnyomással iparkodott megsemmisíteni a kisebbségi őslakosok nemzeti, történelmi jellegét és öntudatát. Csehország válságos sorsa nem indít meg bennünket. De ha a francia külpolitika is úgy látja, hogy elérkezett az idő, mikor Magyarország igényeinek „részbeni kielégítésével“ elő kell készíteni a dunai megbékülés általános platformját, nem térhetünk süketen napirendre e kijelentés fölött, melyet olyan ember hangoztat, mint Mistier, a francia külügyi bizottság elnöke. A békekötés óta ez az első alkalom, mikor ilyen nagyfontosságú pozíciót betöltő francia politikus végre kiejti e szavakat: területi revízió. Mit ért Mistier Magyarország „részbeni igényei“ alatt? A magyar revízió nem lehet olcsó alkudozások martaléka. Magyarországnak nincsenek „részbeni igényei“ az elszakított területekkel szemben: mi nem akarunk többet, sem kevesebbet, mint azt, hogy a területek, ahol magyar tömegek zárt egységben élnek, mind politikai, mind gazdasági, mind történelmi vonatkozásban visszatérjenek a történelmi Magyarország keretei közé. Franciaország félti Csehországot, aggódik Ausztria függetlensége miatt, s a francia külpolitikaban olyan jólértesült, hogy oka legyen ez aggodalomra. Mi a cseh közeledési kísérleteket e húsz esztendőben mindig a legnagyobb fenntartással és jogos gyanakvással fogadtuk. Hodzsa miniszterelnök úr mondhat megható magyarnyelvű beszédeket szoborleleplezések alkalmával, de nem veheti rossz néven, ha mi e szép beszédek mögül is kihalljuk a gazdaságilag, politikailag, nyelvileg és jogilag megnyomorított magyar kisebbségek panaszszavát. A dunai kérdést sem Franciaország, sem más nagyhatalom nem oldhatja meg kenetes békítési kísérletekkel, de megoldhatja a békés revíziónak igazságos és egész Európa számára égetően sürgős megvalósításával. Mistier szava elhangzott, s a francia külügyi bizottság elnöke hivatalos nyilatkozatában nem hangulatoknak, hanem külpolitikai tényeknek adott hangot, mikor kijelentette, hogy „amennyiben engedményeket kell tenni bizonyos országoknak, amelyek úgy érzik, hogy a békék keményen bántak velük, kívánatos, hogy tanulmányozás tárgyává tegyük a helyzetet“. Mi is úgy véljük, hogy „kívánatos“. Meggyőződésünk, hogy a „helyzet tanulmányozása“ sürgős. Húsz éven át alkalma volt a francia külpolitikának tanulmányozni a dunai helyzetet, s mi megragadtunk minden alkalmat, hogy felvilágosítsuk a valóságról. Tartózkodással, de nem elzárkózással, jogos óvatossággal, de nem merev elutasítással fogadjuk Mistter úr tervét. Mi elmondtuk már e húsz tragikus esztendőben, mit akarunk. Most a franciákon a sor, beszéljenek nyíltan és vonják le a valóság következményeit. Nem mi vagyunk azok, akik állítják, hogy elérkezett a revízió kérdésében az utolsó óra. Ők mondják, végre, a franciák. Újabb támadások az angol alsóházban a kormány külpolitikája ellen Chamberlain kijelentette, hogy Ausztria függetlensége tekintetében a fennforgó körülmények között nincs szükség az angol kormány bármilyen eljárására London, febr. 28. Az alsóházban Chamberlain miniszterelnök ma első ízben állt helyt az ellenzék külügyi interpellációs pergőtüzének. A miniszterelnök a kérdések lényegére szorítkozó szűkszavú határozott válaszokat adott, pótkérdésekre csak ritkán felelt, a parlamenti viharokban is megőrizte jeges nyugalmát. White kérdésére kijelentette Chamberlain, hogy Franco kormánya az Abbas elsüllyesztése ügyében azt felelte, hogy a hajó, amelynek nemzetiségét nem lehetett megállapítani a támadás idején, gyanús volt, mert nem tartotta be a nyoni útvonalat. Ezt a választ — mondotta Chamberlain — nem tartjuk kielégítőnek és utasítottuk salamancai ügynökünket, közölje a salamancai hatóságokkal, hogy nem lett volna nehéz a hajó nemzetiségét megállapítani, mert a támadás idején a parttól 20 mérföldnyire volt. Ettől függetlenül teljesen indokolatlan volt ez a támadás. Az angol hajók nem kötelesek a nyoni útvonalat betartani. Fenntartjuk jogunkat a teljes kárpótlás követeléséhez. Ami a földközitengeri incidenst illeti, Salamanca azt felelte, hogy indokolatlannak találja az angol jegyzék erős kifejezéseit. Utasítottuk ügynökünket, jelentse ki, hogy a legutóbbi események indokolják az angol kor-mány által a Földközi teheren tett intézkedéseket. Shinwell képviselő: Ennek az ügynek a tisztázása után megadják-e a hadviselői jogokat Francónak? Chamberlain: Azt nem mondhatom. Henderson: Milyen lépéseket tesz az angol kor- mány tekintettel a legutóbbi osztrák-német egyez- ményre? Chamberlain: Az egyezmény teljes hatását még nem állapíthatjuk meg. A fejleményeket gondos figyelemmel kisérjük. A legnagyobb érdeklődéssel vettük tudomásul Schuschnigg kancellár úr február 24-i beszédét. Az osztrák kormány által a berchtesgadeni megbeszélések következtében tett intézkedések az angol kormány véleménye szerint nem sértik azt a kötelezettséget, amelyet Ausztria a saintgermaini szerződésben és az 1922-i genfi jegyzőkönyvben vállalt. (Tudniillik, hogy nem köt olyan egyezményeket, amelyek veszélyeztetik Ausztria függetlenségét.) Ennélfogva mindezideig úgy látszik, hogy nincs szükség a fennforgó körülmények között az angol kormány bármilyen eljárására. Wedgrpood Benn: Tudja-e a kormány, hogy dr. Negrin spanyol miniszterelnök hivatalosan kijelentette, hogy olasz repülőgépek és tüzérség vett részt Teruel elfoglalásában és intéz-e kérdést ebben az ügyben az olasz kormányhoz. Chamberlain: Tudomásom van dr. Negrin nyilatkozatáról. Nézetem szerint a már Spanyolországban levő fegyverek használata nem indokolná külön kérdések intézését az olasz kormányhoz. Egyébként az angol-olasz megbeszélések még nem indultak meg. Wedgwood Benn: Közömbös dolog-e, hogy az olaszok folytatják beavatkozásukat Spanyolországban a megbeszélések tartama alatt? Chamberlain: Ez más kérdés. A képviselő úr a már Spanyolországban levő fegyverekről interpellált, nem pedig új szállítmányokról. Wedgwood Benn: Az utóbbiról kérek felvilágosítást. A speaker közbeszólt: az új kérdés volt. Pilkington képviselő: Várjon továbbra is az ?