Pesti Hírlap, 1943. június (65. évfolyam, 123-144. szám)
1943-06-18 / 136. szám
G Pesti HMp 1948 jan. 18. pgnfol?s három szitt nyomásu gyönyörű műmelléklettel HORTHY MIKLÓS Magyarország Kormányzója hetvenötödik születésnapja alkalmából. Toroptószó A dunaparti kávéházból az est derekán léptem ki. Már erősen sötétedett A Duna néhány parti lámpa fojtott fényét verte vissza. A Várhegy körvonala, a szép palota éjbe feketedő kupoláival meg kirajzolódott az ég felhős hátterére. Csendes dalt dudorászott a szél. Néhány faredőnyt riadtan leeresztettek valamelyik előkelő szálloda emeleti részén. Aztán csere lett. Szemerkézett a langyos eső. Kilenc óra elmúlt Egy pillanatra megálltam. Az eget kémleltem, ahonnan az eső aláhullott. Hunyorogtam és nagyot sóhajtottam, hogy kifújjam tüdőmből a kávéház sűrű cigarettafüstjét, hogy kiöblögessem földszagú széllel szájamból a feketekávé kesernyés izét, orromból az illatszerek nehéz, kevert gőzét. Filmesekkel tárgyaltam színésznőkről, akik szerepet keresnek, műtermekről, amelyekre filmesek vadásznak. Megdörzsöltem a homlokom — Hogy kergetik az emberek a sikert, a pénzt, ezt a két titokzatos gyémántnyulat, — jutott eszembe és hogy megnyugtassam lelkemet, a nyárias esőben az égre nézve arra gondoltam, valahol a sivatagi folyóhoz most mennek inni az oroszlánok. Akkor történt... Valahonnan a közelből tárogatószó zengett. Búsan és fájdalmasan s engem szivenütött Mindig szerelmese voltam Rákóczi legendás korszakának és ha a lélekvándorlás tekintetében valaki előző életemet idézné, csak azt mondhatná rólam: „Lovas volt Esze Tamás csapatában“. Szólt a tárogató. Régi nótát zúgatott „Faplanos ágyam vetetten .. • Pillanatig tartott csak az a keserű varázslat, mely fogva tartott odabent a kávéházban. Mindent elfelejtettem: a filmet és a szerepeket, a forgatókönyvet és a műteremkérdést. Mentem a tárogatószó után, frissen és sóvárogva, szomjasan és epekedve. Szivem legtisztább zúgában visszhangzott a zeneszerszám búgása. Szólt a tárogató ... Ugyanazt a kristálytiszta őrömet éreztem, mint ötödik gimnazista koromban, amikor Jókainak Ocskayról írt regényét olvastam és betalalás közben odaérkeztem, hogy támadnak a kurucok. Felharsannak a trombiták és a kardot vont öreg legények a rikkanó hangokra a kürtszó versezetét morogják bajszuk alatt: „Hát a nénéd él-e még? Hát a foga ép-e még? Rád-e, rád-e, rád-e, rád, Rád-e vicsorítja még?" Akkor is, messzi évekkel ezelőtt, ilyen szép öröm fakadt fel belőlem. Hallottam a patak tompa, dübörgő dobogását a kiszáradt felvidéki földön és élesen fülembe csengett a kürtszó dallama. Soha azelőtt nem hallottam ezt a feltörő dallamot, mégis a megszokottság erejével csengett a fülemben. És a Belváros esti csendjében a házak között bolyongva, az esőtől fényes esti aszfalton botladozva szólt a látogató, szállt a dal. S én mentem, mentem utána. Honnan jön? Ki fújja? Bent, a Belváros szívében, az előkelő szállodák, bérpaloták, fényűző üzletek között ... A sípláda itt talán otthonosabban csengene, de atárogatószó? Ahogy kiértem a Mária Valériautcába, a tábortűz lobogott felem Nem tréfálok: igazi tábortűz. Az egykori legendás hirű és már lebontott „Angol királynő“ szálloda telkén pattogott néhány keresztbedobott fahasáb. Új ház épül ott a régi helyére, szép, csodás új palota s a munkások, akik a téglát hordják, a habarcsot kavarják, a meszet oltják, ott laknak az épülő ház telkén. Vagy nyolcan állták körül a tüzet: állva, guggolva, kinek hogyan esett jól, ahogyan a magyar ember szokja, ha nem ülhet le a tűz mellé. Álltak és guggoltak, komoran és hallgatagon. Lehajtott szélű, zsíros kalappal a fejükön, foltozott nadrággal, ki csizmásan, ki meg bakancsosam Munkától, lapát, csákány nyelétől, tégla horzsás szélétől vastagra duzzadt tenyerük mintha imára kulcsolódott volna, úgy hallgatták a tárogatószót Szájukban a lebbencs-leves, tán a paprikáskrumpli, vagy egy darabka szalonna ize, szivükben meg a földtől elszakadt magyarok örök vágyakozása: néhány hold föld után, kis kerttel, félhold szőlő, rét és udvaros ház. Az istállóban bőtőgyü tehén, zabot ropogtató két ló... Hullott, hullott a csendes lagymatag eső és zúgott, zengett a tárogató, a bánatos, régi magyar hangszer. Odatámaszkodtam lopva én is egy esővert gyantaszagú fenyőfagerendának. Levettem kalapomat Arcomra hullott a selymes eső. Úgy éreztem, hogy távoli somogyi, vasi dombok tövében sirok nyílnak fel és mellém állnak árnyas alakok: az ősök. A gazdagok és a szegények, az urak és a parasztok. József, a tudós orvos, aki nemességet kapott Thurzó nádortól, a maga számára pénzt verő nagyúrtól és János, aki eladta utolsó öt hold földjét a somogy-alsógyócsi homokban és eljött a városba urnak, hogy aztán pénze fogytán az utcakövezőkhöz szegődjék nagy pesti bánatában. Szólt, szólt a tárogató... Mennyi mindent idézett, mennyi mindent felkavart bennem ez a búgó, zengő, zsongó, felbuggyanó, rikkanó, harsanó és elcsendesülő zene. Ránk szitálta már sűrű sötétjét az este. A tűz a telek közepén összecsukta lángpiros szárnyait. És odabotorkált a gerendák közt a parázs körül álló magyarokhoz a rendőr. Hallottam hangját, amint a merengőkhöz szólt: — Oltsák el emberek a tüzet Pár perc múlva kezdődik a légoltalmi elsötétítés... Tombor Tibor. A Pesti Hírlap gyűjtése a honvédcsaládok támogatására Legutóbbi kimutatásunk óta a Főméltóságú Asszony védnöksége alatt folyó mozgalom javára, a honvédcsaládok támogatására a „Peseti Hírlap“hoz az alábbi adományok érkeztek: Marjalaky építőmester (Horthy István-telep) munkásainak gyűjtése Szüts Lajos söröző és ét-59.68 P termes Budapest------Ifj. Medveczky Aladár és ifj. Varjassy Rudolf elő-Közvetlenül érkezett — A csekklapjainkon befolyt és már kimutatott adományok összege------A Pesti Hírlap gyűjtése 140.985.78 P eddig------------------------198.344.17 P A Pesti Hírlaphoz érkezett egyéb adományok A Vöröskereszt javára: Bodó István Zenta 1.40 P. Előző kimutatásunk 21.279.90 P. A Pesti Hírlap gyűjtése eddig 21.281.30 P. A hadiárvák javára: Aranyossy keresk. középisk. II/b) oszt. 25.— P. Evang. Egyház, Vanyarc, 774/1943. sz koszorumegváltása címén 12.— P. 57.358.39 P 50.—P adásának jövedelme — 21.—P Baczakó Mihály Budapest 20 — P összesen-------150.68 P Előző kimutatásunk-------57.207.71 P A Mária Terézia Rend Petrichevich György ny. a. ezredes, a Mária Terézia Rend vitéze, aki a Mária Terézia Rendről több alapvető történelmi és alkotmányjogi könyvet irt — melyek nyomán a Mária Terézia Rendet hivatalból is magyar rendként és alapítványként fogadták el. A Rendről még az utóbbi időben is több téves beállítású magyarázat terjedt el a köztudatban. Ennek a kérdésnek legalaposabb szakértője Petrichevich György ezredes ezzel kapcsolatban a következő hiteles tájékoztatást adta lapunk számára: A fenti könyvek megjelenéséig az ezzel öszefüggő tudományos közjogi tételek sem a jogtörténeti irodalomban, sem tankönyvekben elő nem fordultak, sőt ezeknek ellenkezője volt elterjedve. E tételek tehát tudomása szerint csak az ő munkáiban fordultak elő és ő ezeket eredeti kútfők alapján vezette le Ezen tudományos tételekre nézve Petrichevich ezredes szellemi tulajdonát fenntartja, annál is inkább, minthogy a felelősséget, a harcot és munkát ezen a területen kizárólag ő viselte, ennélfogva a szerzői jog is őt illeti meg. Ezek a közjogi tételek a következők: 1. Mária Terézia királynő jogutódja volt apjának és pedig a) mint a szuverén örökös magyar királynak; b) mint a hűbéres főhercegnek; es és mint a választott német-római birodalmi császárnak. 2. Ausztria ebben az időben még nem volt császárság, hanem hűbérese a német-római császárnak. 3. A történelemben egyedülálló furcsa közjogi helyzet: Mária Terézia férjét, I. Ferencet,, a „társuralkodót“, Magyarországon — a letett hűségeskü folytán — a királynő alattvalójává tette, viszont a habsburgi örökös német tartományok birtoklása következtében Mária Terézia ugyanakkor férjének a német-római császárnak odaát hűbérese volt 4. A Katonai Mária Terézia és a Szent István Rendnek mint „katonai“, illetve „polgári“ rendnek jogi összefüggése alapítási szempontból. 5. Mária Terézia, mint Magyarország királynője független uralkodó volt, mint a német tartományok feje azonban a német-római császárnak hűbérese. Ennek az a furcsa közjogi helyzet lett a következménye, hogy a királynő, mint osztrák választófejedelem férjének hűbérese, utóbbi viszont feleségének tett hűségfogadalma révén annak első alattvalója lett Az a téves felfogás is elterjedt, hogy a nagymester a káptalan javaslata nélkül is adományozhatja a Rendet, mert hogyha ez egynémely esetben elő is fordul, mégsem szabad ezt, mint rendszert felhozni. Ez a beállítás ellenkezik ugyanis a rendszabályokkal, melyek szerint a Rend sem kegyből, sem pedig születésre, stb való tekintettel nem adományozható Téves az is, hogy „Ausztria“ ebben az időben mint választófejedelemség a német-római császárnak hűbérese lett volna. Mária Terézia pedig nem volt az „osztrák“, illetve az „osztrák korona“ tartományi feje A királynő osztrák koronát egyáltalán nem birtokolt és Ausztria, min birodalom nem is létezett. Tévedés az is, hogy Lotharingiai Ferenc nem mint német-római császár, hanem mint a „Habsburg-ház feje“ vállalta a Rend nagymesteri tisztjét. Ezzel szemben a Rend - törvények szerint a nagymesteri tisztség gyakorlásának előfeltétele, hogy az uralkodóház feje az összes királyságok és országok felett tényleg uralkodjék Mária Terézia elrendelte, hogy az utódnak az uralkodásban kötelessége a Rendnek minden időkre leendő fenntartása. Utód ma az uralkodásban a Szent Korona tana szerint csak 11 Magyarország jelenlegi államfőjének ■ (Magyarország Kormányzójának) személyében van, aki az 1920 I. t.-c. alapján a királyi hatalom szünetelése idején a nagymesteri jogokat gyakorolja. Ugyanezen törvény alapján az alapítvány feletti felügyeleti jog a m. kir kormányt illeti. Tévedés az a felfogás is, hogy Ferenc császár a Rendnek társalapítója lett volna. Ez szóba se jöhet, mert az alapítás az 1741 évi IV.-c. 5. §. alapján történt, mely a Rend alapítását, e feletti legtöbb felügyeleti jogot, mint a királyi felségjogok gyakorlását a királynőnek tartja fenn. Ugyanezen törvény 4. §-ában külön kimondották, hogy a királyi felségjogok nem a társuralkodót, hanem kizárólag a koronás királynőt illetik meg. A Rend nem patrimoniális eredetű házirend. A királynő úgy a Mária Terézia, mint a Szent István Rendet a hivatkozott törvény követelményeinek megfelelőleg nem mint az uralkodóház jogalanya, hanem mint a Szent Koronának egyik tényezője alapította, tehát a Rend alapítása nem családjogi, hanem magyar közjogból fakadó állami ténykedés. A Rendalapitás mint magyar közjogi aktus beiktattatott a Libri Regiibe és így m. kir. privilégium erejét nyerte el. A Rend magyar közjogi jellege következik abból is, hogy a rendadományozás alapját képező vitézi tényeket csak az uralkodói jogokat gyakorló legfelsőbb hadúr felügyelete alatt a Rendkáptalan, mint „törvényes fórum“ bírálhatja el. A Rend magyar eredete mellett szép és sajátságos bizonyíték az a történelmi festmény is, amelyet 1764- ben Mária Terézia Pécs városának adományozott A képen a királynő egyik keze a Szent Koronán nyugszik, másik keze pedig a korona mellett fekvő, általa alapított Mária Terézia és Szent István Rendek felé mutat rA $séna-táriol — Tökmag igen kellemes egyéniség. Úriember a talpától a feje búbjáig, — igaz, hogy ez a távolság mindössze nyolcvan-kilencven centiméter, lévén ő a házmesterünk fiacskába, kerek és pirosképü fickó, kinek sapkája alól két értelmes nagy szem, fitos orrocska és nevető száj néz ki a nagyvilágba. Lehet úgy öt-hatéves. Egyébként derűs lélek és bizakodó jellem lakik benne, s mi több, mindezen nemes tulajdonságok birtokában, barátjává fogadott, őszintén szólva, büszke vagyok e barátságra, mert mint jeleztem, értékes egyéniség, nagyszerűen lehet társalogni vele. E beszélgetések igen fontosak számomra, mert napi szórakozásaim egyik derűs pontját jelentik. Miért? Mert Tökmag egyéni szint elevenít meg, tekintettel arra, hogy a béke nevű intézményt hírből sem ismeri. Ennélfogva elégedetten szemléli a zajló életet és sohasem panaszkodik. Minden reggel a kapuban szoktunk találkozni, ahol ő már javában nézhelődik, amikor én utamra indulok. Természetesen megállok nála és a kölcsönös üdvözlések megtörténte után, hogyléte iránt érdeklődöm tapintatos udvariassággal. Mosolyogva nyugtat meg, hogy semmi baj. Megelégedetten veszem tudomásul a dolgokat és aztán sorra vesszük az élet kisebb-nagyobb eseményeit, hogy és mint látja ő nagy kék szemével a világot. Elmondhatom, hogy semmi aggodalomra nincs ok, mert Tökmag mindent a derűs oldaláról világít meg és ebben a tükörben játszi üdülésnek látszik a mindennap ezernyi baja, gondja. S megvallom, titokban erőt merítek ezekből a társalgásokból, egy hosszú napra szólót, s mikor búcsúzunk, hálásan rázom meg csepp kezét és szinte felélénkülve, ruganyos léptekkel indulok a ködben úszó város felé... Hiába, szép az élet! De előbb a sarkon néhány pillanatra megállok Ibolykáéknál. Ahogy kis ajtajuk csilingelve megszólal, ő a dohányosbolt mélyéből szokott előlibbenni, mint a játékos szellő az erdő fái közül, hogy elibém tegye a napi füstölnivalót. A trafikosné kislánya és olyan szerény és mosolygós, mint a neve. Ma mintha halvány borongás futna át hamvas arcocskáján, amint közli velem, hogy épp a bevásárlás napja van, ne haragudjak, de ... — Kern baj, Ibolyka! — mondom, mert még futkározó elevenséggel élt bennem a Tökmag kis kerek tenyeréből átsugárzott derű és mindjárt rágyújtok a tegnapról véletlenül megmaradt néhány cigaretta egyikére. Ibolyka még egy ideig sajnálkozik és tizenkét éves életének minden együttérzésével osztozik bánatomban, hogy elmaradt a napi dohányadag és láthatólag azon tűnődik, mivel kárpótolhatna a veszteség miatt. Végre elmosolyodik, úgy látszik, megtalálta az orvosságot és újságolja, hogy Bodrit ma azért nem láthatom, mert kedves ese tt Vertini-térle mény történt életében: három kis pufók, szőrös kiskutya jött a világra."És úgy nézett Ibolyka, mint aki teljes elégtétellel szolgált... Kicsit megbántott és azonnal kiengesztelt Ez az igyekezet őszintén jólesett. Ez is ritka jelenség és világos színfolt, ha találkozónk van vele, mert bizonyítja, hogy jók az emberek! Szívélyesen elköszönök Ibolykától, külön üdvözletet hagyok hátra Bodri számára és azon veszem észre magam, hogy fütyörészve lépkedtem a lejtős úton...* Nem csoda, hiszen az égbolt opálosan kék, a napocska fénye huncutul kibújik egy gömbölyű fehér felhőcske mögül és a szürke, verebek játékosan kergetőznek a színesedő ágakon Nekem, úgy tűnik fel, hogy hancúroznak és külön-külön mindegyik szeretne kibújni a bőréből. Megállók, hogy szóljak hozzájuk, de ők nagy hűhóval elröppennek a közeli erdő fái felé . Sebaj ... bizonyára jobban tudják, mint én, hogy a tavasz olyan ajándék, aminek illik örvendezni Egy fordulónál Palkó, a fűszeres fia, köszönti rám a jó reggelt. Lehet úgy tizenhatéves suttyólegény, nagy kezekkel, nagy lábakkal, melyekhez képest teste kissé elmaradottnak tetszik. Az elmaradhatatlan nyútt sapka most kisincs a fején, kezében tartva legyezi piros arcát, amint a kiskocsin ülve pihen A kiskocsin néhány zsák és csomagok vannak, ami bizony elég teher lehet keskeny vállának. Apja bevonult, s most rajta a kis üzlet minden gondja. — Mi újság, Pali? — mondom, mert röstelném szó nélkül hagyni a jó ismerőst. A múltkor a lejárt krumplijegyet beváltotta soronkívül, s ezt nem illik elfelejteni. — Nagy bajban vagyok! — sóhajt, — eltörött a kocsim külsője és most se föl, se le! Megcsóválom a fejem és sajnálkozva veszem észre a balesetet. A kocsi egyik oldala féltérden ájtatoskodik csakugyan, — így nem megy a kocsi, — magyarázza, — viszont itt sem hagyhatom, hogy szerszámért hazafussak... Néhány szólam átfut agyamon a közösségi életről és máris húzom le a kesztyűmet. — No és ha én segítenék? — kérdem tőle. — Nem érti meg mindjárt. — Ha be tetszene szólni hozzánk, jó lenne... — mondja bizonytalanul. — Nem úgy, Palkó, — szólok újra és megemelem a sánta kereket, — ezt én tartom, míg felérünk a dombra. Földerült arccal fogtunk a munkához és csakhamar célhoz értünk. Ott kaptam a kistáskámat és elviszkolódott kezemre ismét felhúztam a kesztyűt, elsiettem, mielőtt Palkó hálálkodhatott volna. — No hálistennek, — gondoltam, — nemcsak az emberek jók, de egy kicsit tán én is közéjük* tartozom... És most már vigabban dudorásztam a villamos felé. * Sajnos, a villamoson kissé elkeseredett a szám íze. Igaz, hogy csak úgy felvotbről, mert nem velem volt baja az Ideges Hölgynek, hanem a csinos kalauznővel. A dolog úgy kezdődött, hogy a Hölgy, akiről később derült ki, hogy ideges, felszállt az egyik megállónál és befúrta magát a kocsiba. Addig fúrta magát előre, míg közelemben állapodott meg. Én egy szifon lógva álldigáltam, közben olvasgattam az újságom. Eddig semmi hiba. Ámde a Hölgy sasszemével parányi rést ,vett észre két másik ülő nőutas között. — Szabad? — szólt rájuk erélyesen, — itt még egy ülőhely van. Felnéztem, hogy és mint lehetséges az, hogy néhányan már jó negyedórája portyázunk a kocsi belsejében, s nem vettük észre a kínálkozólehetőséget, a Hölgy néhány pillanat alatt felfedezte az ülőhelyet. Mindjárt láttam, hogy az egész optikai csalódás, ih.ert a két sovány nő hiába igyekezett, nem bírt a termetes követelődzőnek egész helyet kiszorítani. Tán mondani sem kell, hogy a határozott Hölgy ennek dacára leült. Úgy festett az ügy, mintha a két sovány ölében tartaná a kövéret. De még mindig nincs baj, mert a soványak türelmeseknek, a kövér erélyesnek mutatkozott. Amdf jött a fess kalauznő mosolyogva, lapos sapkája félfülén félrecsapva, s megsajnálta a két szuszogó utasát. — Itt nincs ülőhely kérem! — szólt rá a Hölgyre. Ezt mintha kígyó csípte volna meg, csak úgy odavetette: Magát senki sem kérdezte, fiam! — Akkor sincs hely, tessék felszabadítani a két utast! — felelt a kalauznő. De erre már innen is, onnan is nevetés hallatszott. A nő villámló szemekkel mérte végig a derűsöket, s most már csak azért sem kelt fel, sőt néhány oldalazó mozdulattal még beljebb igyekezett dolgozni magát a sündisznóállásba. Erre az egyik sovány kitört szorongatott helyzetéből és felállt. — No látja, hogy van hely! — terült el a hölgy, — mit jár a szája?! Ez a kalauznőnek szólt, akinek eddig — állapítsuk meg — nem járt a szája. De a továbbiakról jobb ha nem szólunk. Minek is beszélnénk mi, hiszen elég volt az, amit ők ketten véghezvittek. A rövid szünetektől eltekintve, a Margithídig egy kacagásban úszott a villamos. Akik ezt végighallgatták, aligha mennek a nyáron a cirkuszba. A csendéletnek az ellenőr személyes megjelenése vetett véget, ki felszállt, hogy végigbogarássza a jegyeket. A csatazajra persze a helyszínen termett. Ekkor már a kalauznő ott sirdogált, s csákója közben átcsúszott a másik félfülére. Most egyszerre nekiestek mindketten a hivatalos embernek és vázolták a helyzetet. Elég bőbeszédűen. Kiderült, hogy a kalauznőnek volt igaza, mert ott hely tényleg nincs. A soványt igazához juttatták, de az annak már semmi hasznát nem vehette, mert le kellett szállnia. De más is kiderült. Az, hogy az ideges nő a nagy csetepaté hevében elfelejtett jegyet váltani. A kalauznő viszont vonakodott szóbaállni a hölggyel, mert az őt megsértette és jelenleg haragban volt vele. Az ellenőr erre feljelentéssel fenyegette meg a csinos kalauznőt... vC* Sajnos, nem tudom, hogyan intéződött el a nagy jogi vita, mert le kellett szállnom közben. S míg csendesen kocogtam az utcán, eltűnődtem azon, hogy a derű és a ború milyen szeszélyesen oszik el mindennapi életünkben és hogy kevesebb Tökmag van a világon, mint kellene... A Berlini-téren már csendesen szemerkélt az eső... Kispándi Leimeter János.. Rajzok Június 23-ig kell lebélyegeztetni a henteseknél az új húsjegyeket A közélelmezési ügyosztály felhívja a fogyasztóközönséget, hogy a Budapesten és Pesatomn v.ue. mi.st kiosztásra kerülő, július 1-től szeptember 31-ig érvényes húsjegyeket lebélyegzés és a húsmegrendelő szelvény levágása végett június 23-ig mutassa be, annál a húsiparosnál, akinél a jövőben hússzükségletét beszerezni óhajtja. . Jelentkezni tartoznak a hadiüzemi alkalmazottak is az általuk kiválasztott húsiparosoknál húsjegyek, hadiüzemi húsjegyek lebélyegzése, illetve az azon lévő húsmegrendelő szelvény levágása végett. Azok a hadiüzemi alkalmazottak azonban, akik a rendes, ellátatlan lakosság részére rendszeresített húsjegyekkel vannak ellátva, húsjegyeiket a húsiparosnál való bemutatás előtt mutassák be a hadiüzemi vezetőségnél is, amely a húsmegrendelő szelvényt gyári bélyegzővel köteles ellátni. A polgármester figyelmezteti a fogyasztóközönséget, valamint a hadiüzemek alkalmazottait is, hogy a fenti rendelkezéseknek saját érdekében a legpontosabban tartsa be.