Pesti Műsor, 2005. december (54. évfolyam, 48-52. szám)
2005-12-29 / 52. szám
TAHI AT1 2005. december 29.-200&. január 0.1 ZliLi/l JL A HÉT KIÁLLÍTÁSA SZECESSZIÓ EURÓPÁBAN BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUM „______________4 A 20. század hajnalán új művészeti mozgalom indult fejlődésnek Európa városaiban. Az új stílust számos névvel illették: art nouveau, jugendstil, Nancy-i iskola, modernizmus — de itt, a Monarchia területén, leginkább a szecesszió elnevezés terjedt el. A szecesszió nemcsak stílus, hanem művészetszemléleti váltás is. Az ipari forradalom hulláma ugyanis számos változást generált az európai társadalmakban, többek között megjelent a tömeggyártás, a munkásság és felemelkedett a polgárság. Az iparművészetnek egy ilyen megváltozott közegben kellett újraértelmeznie saját magát. A szecesszió egyszerre akart funkcionális és dekoratív lenni, művészileg megformábá kívánta tenni a hétköznapi tárgyakat, a hamutartótól kezdve, a karosszéken keresztül, a lépcsőház-korlátig. A művészek alkalmazták a megjelenő új anyagokat és technikákat — ennyiben a szecesszió modern. De elutasították a tömegtermelés gépies rutinját — ennyiben romantikusan hagyománytisztelő. Egészen egyedülálló vonzereje éppen ebben a kettősségben rejlik, a régi és az új, a high-tech és a low-tech ötvözetében. Hat évvel ezelőtt tizennégy európai város hálózatot hozott létre, hogy tanulmányozzák, megóvják és felhívják a figyelmet szecessziós örökségünkre. (Ne felejtsük el, ekkor már túl vagyunk a szecesszió nagy közönségdivatján.) A munkacsoportok tudományközi kutató projekteket bonyolítanak le, így jött létre ez a vándorkiállítás is (tizenhárom érintett ország részvételével), amit a Kiscelli Múzeumból áthozott anyag egészít ki RIEDER GÁBOR MŰCSARNOK MAGÁNÜGY Magánügy — különösen találó cím. Mert nem tagadhatjuk, az embernek sokszor az az érzése, hogy a kortárs művészet magánügy. Egy pici, zárt szakma magánügye, amibe a néző (főleg, ha laikus) nem kívánt betolakodó. A Műcsarnok vezetősége megújult, az új stáb új célokat tűzött ki maga elé: a régi kiállításrendezési gyakorlat átszabását. Ahogy — kissé fellengzősen — állítják: a kortárs művészet hatékonyabb kommunikációját. Elsőként ehhez le kell számolni a múlttal, erre a legalkalmasabb Kerekes Gábor hatalmas installációja, a LEGO. A Műcsarnok raktáraiban felhalmozódott hulladékokból felépített hatalmas labirintusról van szó, ami régi kiállítások lenyomatait hordozza. Ebbe a térbe szervesülnek bele a kortárs magyar alkotók (főként a fiatalabb generációból) munkái. Intim, személyes és közvetlen alkotások. Persze ebben ott a csapda: a személyes, intim és érzéki mű általában öncélú, hiszen az alkotó érzelmeinek, képzelgéseinek, mindennapi életvitelének a tükre. A most kiállított munkák azért értelmezhetőek mégis mindannyiunk számára, mert a bennük megjelenő emberi viszonyok és érzések mindannyiunk életének alapvető meghatározói. Az egyediségükben az általánosra ismerünk rá. A válogatás a kiállított művek sokféleségének köszönhetően sokoldalú képet ad a személyesség művészi megjeleníthetőségéről a kortárs képzőművészetben. . DER GABI ZSIDÓ MÚZEUM ZSIDÓ MÚZEUMOK Különös, nárcisztikus ötletnek tűnik, hogy egy múzeum a saját tárgykörébe eső múzeumokról (közte önmagáról is) rendezzen kiállítást. Alapesetben ez a muzeológusok személyes játszmájának tekinthető, nem a nagyközönséget lázba hozó kultúreseménynek. Ezúttal nem így van, hiszen a zsidó múzeumok alapítása a zsidóság önazonosságának fontos mérföldköve. A választott nép közép-európai fiai az emancipáció felerősödése idején, a 19. és a 20. század fordulóján álltak elő az ötlettel. A múzeumok a történelemtudomány segítségével termelték újra azt az identitástudatot, ami a hit és a vallás gyengülésével halványulni kezdett. A budapesti Zsidó Múzeum bemutatja az első ilyen intézmény, a Bécsi Zsidó Múzeum történetét és gyűjtési körét — nagy vonalakban. Antik liturgikus tárgyak, fotográfiák, képeslap a Palesztinába hajózó gőzösről stb. Mindehhez járul egy rövid áttekintés a magyar múzeum történetének alakulásáról. LOBMAYER LEA PESTI MŰSOR IJ 1*1 TÁRLAT