Pesti Napló, 1850. szeptember (1. évfolyam, 144-168. szám)

1850-09-17 / 157. szám

Vádolják a Lloyd s mások a magyarországi unionistákat, hogy Somsichnak, szerintük repealszózata ellenében, nem szó­lalnak fel erélyesen, hanem hallgatnak. Először, a nyilvánuló magyar conservativ hangokban mi ugyan nem látunk repeal­­szózatot, habár eddigelé merészsége egynek sem ment volt is annyira, hogy magát a birodalmi chartát, mint kivihetetlent, támadná meg; de más­felől az őszinte magyar unionisták, kik tartalék nélkül kívánták politikai működésük mezejéül a biro­dalmi alkotmányt, s az általa kitűzött tért választani, a provi­­sorium alakulásai által magokat e térről mintegy leszorítva szemlélik. Mert a birodalmi alkotmány Magyarországnak a méltányos igényeket kielégítő mértékben biztosítja azon szent háromságot, melly Magyarország népének szívbeli cultusát ké­pezi : nemzetiséget, önállóságot s területi épséget, a proviso­­rium pedig, az egykori definitivum előképéül tekintve, jöven­dőben olly merev centralisatio alakját tükrözi élénkbe, mellyel tartományi valódi, jelentőséggel biró önállóság, virágzó nem­zeti élet megférhetetlen; és melly a birodalmi alkotmánynak mind kifejezett elveivel, mind egész szellemével ellenkezik. LEVELEK A BIRODALMI SZÉKVÁROSBÓL XLIV. , Bécs, sept. 13. A mai Wiener Zeitung közli az összes minisztérium fölterjesztését a kártya-, naptár-, hírlap-, és hir­detmény-bélyeg behozataláról, melly az öszves állodalom minden tartományaira érvényes leend. Eddig a magyar koro­nához tartozó tartományok e bélyegadót csak nevéről ismer­ték, ellenben az olasz tartományok a hirdetménybélyeget ed­dig is fizették. Most, miután minden tartomány alkotmánynyal bír, és ez az egyenjogot ünnepélyesen biztosítja, ellenmondás lenne, ha az egyenlő bélyeget mindnyájan nem fizetnék. Vala­mint önöknél az illynemű­ bélyegek behozatala, nem kevésbbé nálunk is fejrázást fog okozni a hirdetménybélyeg. Igaz,hogy a hirdetményi ügy, melly nálunk meglehetős kiterjedést kezd nyerni, mindinkább aránylagos jövedelmet fog képezni, de egyszersmind az ipar új nemére fog vezetni, mellyről eddig eszménk sem volt. Azonfölül a törvényt sokkal pontosabban kellene szabályozni, nehogy visszaélések és kibúvások külön nemeire alkalmat szolgáltasson. E pátens forrásából mintegy a távolban eső villám mutatkozik, melly nálunk ugyan még nem érezhető, de mindenesetre a villanyos anyag nevezetes szapo­rodását lehet vélni. Ugyanis az előterjesztésben mondatik, ám­bár még nincs itt az ideje végkép elhatározni, mikép lehetne az időszaki sajtót az állodalomra nézve jövedelmezővé tenni sőt. Úgy látszik tehát, hogy a belföldi hírlapokra és röpiratokra szinte bélyeget szándékoznak behozni, mint a pátensben már a külföldi lapokra nézve m­eghatároztatott. Hogy e definitívum nem fog sokára kimaradni, annál inkább hihető, minthogy az ideiglenes adalékokat az ideiglenes sajtótörvényekre napról­­napra várják. A községi tanácsválasztások, mellyek nálunk az ajtó előtt állanak, úgy látszik polgárságunk apathiája mellett, minden nyom nélkül fognak elmúlni. Csak tizennégy nap van még hátra a választás kezdetéig, és alig hallhatni valamit az értekezésről, jelöltek névjegyzékéről, vagy szervezett válasz­tási bizottmányról, legkevésbbé pedig választási agitatioról. A régi osztályozás és elkü­lönzés annál inkább szembeötlőleg mutat­kozik, minthogy az illy összehatás hiányánál mindenki magára van utalva, és senki sem tudja, kit kelljen választania. E­miatt nem egészen ok nélkül a tanácsot vádolják, hogy szándékosan-e vagy tudatlanságból, nehéz meghatározni, a választó névjegy­zéket csak azokból készítette, kik magokat választóknak je­lentették, s több mint 3000 nevet, kik választói képességgel bírnak, de magokat választóknak be nem íratták, tekintetbe nem vettek. Az is megtörtént, hogy a bel-­s igazságügyi mi­niszterektől, mivel a beírásra későn jelentették magokat a, vá­lasztók sorába a fölvételt meg akarák tagadni, noha hivatalos állásukon kívül birtokuknál fogva is a bécsi községhez tar­toznak.­ A császár visszajövetele Csehországból 17-ére van határozva, de úgy hiszik, hogy néhány nappal később fog megérkezni, minthogy a drezdai királyi családot szándékozik meglátogatni. Általában úgy látszik, hogy a bécsi és drezdai udvar közt a legnagyobb egyetértés létezik; csak néhány nap előtt bizonyos drezdai lap, fejedelmünk irányában illetlenül fe­jezvén ki magát, elkoboztatott. Mondják, hogy a miniszterek rendkívüli tevékenységet fejtenek ki a német ügyre és a bi­rodalom belszervezetére vonatkozólag. A császár visszajöve­­tele után több pátens fog kiadatni, a többi között a magyaror­szági községi törvény. Berlin , sept. 12. T1. Magunk szemeiben a gerendát nem vesszük észre, míg má­sokéiban a szálkát is meglátjuk. A jó fekete fehér poroszok örö­mükben kezeiket dörzsölik, hogy miniszteriális lapjaik olly kö­vetkezetesen lépnek fel Hassenpflug tettei ellen, s hogy befa­­vouírozzák a hesseni alkotmány megsemmisítését.Ez­által önma­guknak a legnagyobb dementit adják, mert az 1848-ki novem­berben, de cseppet sem máskép, bánt minisztériumunk a porosz néppel. Szétzaklattatott a nemzeti gyűlés, kiterjesztetett az ostromállapot, és elitéltettek az adó­megtagadók. Valóban ne­vetséges, hogy ezen emberek az egy év előtt történteket annyira feledék, hogy ugyan­ezen dolgokat, másutt a történet szőnyegére hozva , alkotmányelleninek mondják, midőn saját tűzhelyükön kezet nyújtanak jogtalanságokra. De alkalmasint azt gondol­ják : „Jupiternek szabad, az ökörnek nem“, s annyiból igazuk vagyon, mert mindannyian, az utolsó évek történetéből tanul­tuk, vagy inkább tapasztaltuk, hogy az igazságtalanság, ott hol az erő vagyon, igazsággá válik. — Ezen okból mi, kik feledni nem szoktunk, nem is hisszük , hogy a porosz minisz­térium — mint sokan gondolják — erejénél s befolyásánál fogva a hesseni constitutiót eltapodni, nem fogja engedni; ámbár eddig igen terjesztették, mikép a hesseni minisztériumot többször vigyázóvá tette , az ebből egész Németországra eredhető következményekre, s intette volna Hassenpflugot, ne­hogy készakarattal idézné elő — a­mit, még csak kiejteni sem jó. A mi diplomatáink csak nem fognak hátramaradni, egy másik ország diplomatái mögött, kik régótától mondák, hogy szeretik az árulást, ha nem is az árulókat, — hiszen mi is azon meggyőződésben vagyunk, hogy a bélyegezett Hassen­­pflugba nem igen szerelmesek, de ellenében miért gyűlölnék tetteit, midőn magokéit bennök visszatükrözve látják. — Mi igazságosak vagyunk, s állítjuk, hogy consequentiáik lánczá­­ban nem is illenék más gyűrű, mint az: a hesseni kormány auctoritását minden áron fentartani, az ottani megsemmisített alkotmányt vissza nem állítani, szóval megértetni a néppel, hogy mit teszen a „beschraenkte Unterthanen-Verstand.“ Kü­lönben, ha a porosz kormány csakugyan az Uniót következe­tesen keresztül akarná vinni, most a legalkalmasb idő volna arra, a tőle elpártolt nyájt, Hessent, visszanyerni, minthogy tőle függ csak a netaláni bajor interventiót Hessenben lehet­­lenné tenni, s igy a herczeget reá bírni, hogy egy ootrogált alkotmánynyal megáldván alattvalóit, Poroszországhoz csatla­kozzék, mert egyedül nem maradhat, úgy sem lévén elég ereje rosz népet megzabolázni, s a Bundestaathoz sem hajolhat mind­addig, míg kis statusában az eddigi constitutio létezik. Tehát kénytelve volna az Unió kiterjedésére segédkezeket nyújtani. Néhány percz előtt volt alkalmam egy hesseni hivatalnokkal szólani, ki mint legujabbat azt beszéli, hogy nemcsak az el­tiltott újságok, minden ostromállapot mellett, megjelennek, hanem hogy a legfelsőbb törvényszék Kasselben a minisztere­ket elítélve, befogatni parancsolta. — Mennyire igaz ezen tu­dósítás , nem mondhatjuk, mivel ebbeli telegrafi hit eddig még hiányzik, hanem hogy i­lyen ítélet a consequensen kitartó felsőbb hivatalnokok által történhetik, nem kételkedünk, mert az ottani nép csak nektek köszönheti, hogy Hassenpflug és társai eddig nem a győztesek. Ma egész nap miniszteri conferentia tartatik Potsdamban a királynál, a hesseni dolgokat illetőleg, még­pedig egy definití­­vum fog meghatároztatni. Berlin, sept. 13-dikán. A Kasselben történtek a nép politikai érettségének fel­tűnő jelei. A kormány, mint tudjuk, a herczegségben, az ostrom­­állapotot akarta kihirdettetni, azonban valamint a katonai, úgy a polgári hatóságok is vonakodtak az ostromállapotot ki­hirdetni, s a kormány e szigorú intézkedésének érvényt sze­rezni. A nép és a katonaság, mint arról bennünket a telegrafi sürgönyök értesítnek, a kormány ellenében szenvedőleges állást foglalt el. E passiva resistentia arra bírta a kasseli kormányt, hogy Kasselt elhagyván , Hannoverbe mene­küljön. Mi adott neki erre okot? Eltűnése által a fejetlenséget akarja-e előidézni, és arra kényszerítni a népet, hogy rög­tönzései által egy interventióra adjon okot, s a fennemtartha­­tott ostromállapot szükségességét igazolja ? A nép, úgy tudjuk, föl nem lázadott, nem kelt föl fegy­veres kézzel az alkotmány védelmére; a katonaság nem hagyta el zászlaját és nem adta féktelen, vészes demonstrációkban jelét a forrongásnak. A kormány, a népnek, a hadseregnek e komoly állásában, melly őt a törvények sérthetlenségére inté, csak azon morális erőnek súlyát találhatta fel, melly alatt meg kellett hajolnia, melly a nép történetének egyik fényszakát teendi. Mi még nem tudjuk, ha a kormány, melly az ostromálla­potot megszüntetni kénytelenittetett, visszatért-e már szék­helyére , s a kasseli derék nép megtarta-e férfias állását; azonban, ismételjük, e föllépésében a politikai érettség fel­tűnő jelét találjuk. Nekünk több okunk van ez eseményt fontosnak tekinteni. Mert míg a múlt két évben fájdalommal láttuk, mint­ázott vérben Németország több vidéke, mint kelt föl e józan, e szorgalmas nép nagy része egy két ábrándos demagóg szavára, s hurczolta meg czél és irány nélkül a forradalom zászlaját, és ez által öntudatlanul segíté a porosz fegyvert az olcsó diada­lokhoz, és míg otromba agitátiak, álpróféták mindinkább távolabbra lökék azon czélt, melly után eped annyi becsüle­tes német,­­ az egységet; és mint küzdött testvér testvér ellen, addig e kis herczegség népe férfias, komoly, érett viseletével a nép elleneinek számításait hiúsítja meg, és más részről erejének öntudatáról ten bizonyságot. A kormány e tettben, a nép szellemét, erejét ismerhette föl, s a hatóságot eljárásában feltalálta a polgári erény, a kö­telességérzet zálogát. A kormány egyedül tisztviselőket, eszközöket keresett , és talált polgárokat, hazafiakat; a kormány szigorral kívánta sújtani az országot, s az ország a­helyett, hogy erőszakhoz, a forradalomhoz nyúljon, az alkotmányra , a morális erejére hivatkozott. És a katonaság, a néppel fogott kezet az alkotmány védel­mére. E tettével, a népből támadó hadsereg szép példáját adó azon magasabb felfogásnak, melly a katonát sohasem engedi elválasztani a polgártól, azon hűségnek, melly őt a hazához köti, mellyet csak szabad népek hadseregében lehet fel­találni. A kasseli népnek e viselete tehát nem lehet alapja egy Poroszország részéről történhető interventiónak, mi a kis országot Baden sorsára juttatná, mi azonban tán, a fegyver­kötések által terjeszkedni óhajtó porosz számításába esendett vala. — De, meggyőződésünk szerint, ez esemény egy uj kor alapjává válhatik. Ugyanis Németország népe ez eseményekből igen sokat tanulhat. Beláthatja, miként egy nép passiva resistentiájában, a hatóságok hazafiságában sokkal több erő, több áldás fek­szik, mint a forradalmak lankadható, megtörhető erejében, és e példa a hadsergeket azon eszméletre juttathatja, miként az alkotmány egyik természetes őre a katona is, s hogy a hon iránti kötelességek teljesítése féktelenség nélkül is eszkö­zölhető. De a porosz katonaság, melly Berlin utczáin annyi véres babért aratott, szinte sokat tanulhatna ebből d­r. Paris, sept. iff. pu Az elnök nagy előmenetelt tett első utazása óta, félre dobta azon nevetséges álszemérmességet, mi akarata ellen is akkori beszédeiből kilátszott, nem akar többé semmit sem bízni az emberek kitaláló tehetségére, kimond mindent vilá­gosan. Éljen az őszinteség! Szinte azt hinném, hogy a kikötő meglátása azon optikai csalódást okozta neki, mintha ez az ő kikötője lenne. Elhatározottsággal vallja meg, hogy szívesen magára vállal újabb és nagyobb terheket is, mellyeket a nép rá akarna bízni. Emlékeztet azon czigányra, ki szívesen ma­gára vállalván egy jó sült és egy szeze bor m­egemésztési ter­hét, midőn favágással kináltatott, azt mondja pajtásának: „Szólj már te is egyszer Jancsi!“ — De csalatkozunk. — Bonaparte Lajos kegyelmesen megígérni méltóztatott a polgárságnak, hogy az egyptom­i húsfazekat vissza­adja nekik, ha őt választja meg retrograd művesének, de csak úgy. Az elnök annyira át van hatva a „contrat social“ tanaitól, hogy mindenek előtt szerződésre akarna lépni a néppel. Doutdes, das ut dem. Midőn a cherbourgi polgármester megyéjének azon kívánsá­gát kimondta, hogy a nagy Napóleon művét (tulajdonképen XVI. Lajos kezdette, még nagyobb unokaöcscse fogja bevé­gezni : ez mosolyogva azt felelé, hogy ez csak úgy történhet­nék meg, ha elnöki hatalma meghosszabbitatnék. Ez a hosszú beszéd rövid értelme. XXI. Lajos azt m­ondá: az állodalom az én vagyok; Bonaparte Lajos pedig azt tartja: a cherbourgi kikötő, az én vagyok. Minden­esetre örvendhet, hogy már a köztársasági elnök is tanult sokat ígérni. Első leveleim egyi­kében figyelmeztettem , hogy a legitimisták, midőn a socialis­­m­ust, és annak a nép könnyítésére irányzott törekvései ellen küzdenek, más oldalról a socialis kérdések megoldását, V. Hen­rik trónra juttatásában akarják föltaláltatni. Most már Napóleon is ezen politikát magáévá tette. Ő a polgársághoz, a kereskedelmi világhoz, de nem ritkán a dolgozó osztályhoz is fordul. ő min­dent ígér, mert joggal azt gondolja : a­ki szavaimnak hisz, az nem érdemel egyebet, minthogy megcsalassék. A Pouvoir és a Constitutionnel naponkint vagy itt hasábban megmutatják, hogy az tökkel ütött fő, a ki nem látja át, a mi olly világos , hogy Napóleonon kívül nincs üdv. Szinte megsajnálja az ember azon sisiphusi erőlködést, mellynek daczára az Elysée-beli lapok még­sem képesek az olly világos tényt bebizonyítni. Igaz, nem csekély dolog a Gazette de France, és Opinion publique nők, kik édes álmaikban még Wiesbadenben vannak, megmutatni akarni,hogy a Jeanne nevű papírkereskedő legitim lelkesedése ellenére , a Bourbonok ideje lejárt legyen. De az orleanisticus Lordre kevésbbé Ta­más a legitimista lapoknál, sőt az Assemblée nationale, melly informatióit az orosz követségtől kapja, nem nézi jó szemmel, hogy az elnök olly nagyon siet. Ezt Miklós czár sem akarja, mert mint Castelbaja tábornok által megüzente, az első do­log : elővigyázat és mérsékeltség. A demokratás lapok mit szólnak, ezt érintenünk is fölösleges; ezek született pogányok, és annyira szerelmesek a köztársaságba, hogy valóságos gent­lemen még szóba sem állhat velük. Egyébiránt ez mind csak előseregi csaták; a javát csak a törvényhozó gyűlés megnyi­tásakor fogjuk látni. Azt beszélik, hogy Dupin nagy templom­harangot készítetett el, mit ama kikerülhetlen viharok lecsila­­pítására fogna használni. Én nem irigylem sorsát — mert a­mi eddig történt a nemzeti gyűlés termeiben, ez csak szerel­mes pár suttogása ahoz képest, mit valami november hóra vár­hatunk. Jól értesült emberek azt állítják, hogy az elnök mind­járt az első üléskor üzenetet fog küldeni a törvényhozó tes­tülethez , mellyben még nyíltabban fogna szólani, mint eddig tartott beszédeiben. Ezen üzenet a néphezi feljebbvitelét is foglalná magában, hogy így az ellenzéket visszaijeszsze a nagy ellentállástól. Én azt tartom, hogy novemberig még rá fog érni Bonaparte Lajos jobban meggondolni, mit tehet, mit nem. Úgy, a­mint most állanak a dolgok, az orleanisták egy része és a legitimisták közt történt közlekedések olly be­nyomást tehetnek az elnökre, hogy ez nyíltan újra a régi alá­zatos emberré váland, ha titokban kedves terveit annál hőbben fogja is átkarolni. Jt'' London, sept. 8.­­/ A londoni népnek, mint leveleim egyikében már említém, „spectaculum“ kell, melly hideg vérét túlmelegiti, s lassú, de izzó szenvedélyeinek irányt, tápot ad; és Londonban, hol a legfeketébb európain kezdve, a legfejérebb négerig, (vagy ha tetszik, megfordítva), minden szinü és felekezetű ember tarka vegyületben hullámzik, hol minden erény és minden bűn, min­den lehető fokozatban felmerül. Londonban, az összes világ e nagyszerű egyvelegében a „spectaculum“ nem hiányzik soha. Jelenleg mindazok, kik a világ dolgához értenek, pedig ezek száma itt igen nagy, a Barclay and comp. sörházról, vidékéről és az itt történtekről beszélnek; alapok vetélkednek a sörházi jelenet részleteinek leírásával, s hosszú czikkekben köztik a valót, többnyire illy czím alatt: Marshal Haynau in London ! Desperate attack! Haynau and retribution! — Nem tudom, kedves dolgot teszek-e önöknek, az említett attack részletes leírásával? — azonban, megkísértem, röviden, részrehajlás nélkül, mellőzve a helyeslő vagy rászóló megjegyzéseket. September 4én délelőtti V212 megjelent a Barclay sorházban három idegen, ezek egyikét a lapok üregnek, s összhangzólag rendkívüli nagy bajuszénak mondják. A vendégek feljegyzék neveiket az idegenek könyvében. A jelenlevők megtudván az öreg látogató nevét, felzúdultak , ki vele! le vele-------! két percz alatt 500 embernél több megjelent a sörház előtt. Az öreg úr látván az izmos öklöket, hallván a zajt, s megértvén annak tartalmát, sietett a sörházat, m­ellynek látására olly szép reményekkel indult meg, odahagyni; de a pitvarban az elmé­leti attack, gyakorlati szint öltött: fejére egy jó csomó szal­mát dobtak, ezt árpahulladék, por, sár követé------, kalapját fejébe verték, öltönyét lehasogatták-------. Hogy a tolongó nép minden pillanatban növekedett, s hogy az eljárás kézzel­fogható volt, el lehet gondolni, miután a dolog nagy része a Thames partján , a Southwark hídnál történt, ott, hol a nép, hol a munkások és tengerészek épen úgy űzik, úgy követik egymást, s épen olly könnyen zajlanak fel, mint a folyam hab.

Next