Pesti Napló, 1853. március (4. évfolyam, 892-917. szám)
1853-03-26 / 914. szám
1853. negyedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidéken: Pesten: Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre . 10 — ,, ,, A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. Egy hónapra 1 f. 30 k. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . 8 „ — „ „ Egyes szám . . 4 „ A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ,nyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, Ori-uteza Labért ház S. 914 Szerkesztési iroda: Ori-uteza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől Fogadtatnak el. Szombat, márt. 26-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négy-IMagánviták négyhasábos petit-sora 4 p. hasábos sora 5 pengő krjával számittatik. A beigtatási s 10 p. krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a krajczárjával számittatik A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalába. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. Előfizetési fölhívás .PESTI NAPÚT :~t v. *-■ / tíi. í) • •• • ■ .• . második évnegyedi (april—jun.) folyam a r a. Vidékre postán küldve . . 5 frt. Helybeli házhoz-hordással . 4 „ Az előfizetési dijak elfogadtatnak minden cs. kir. postahivatalnál, — és Pesten e lapok kiadóhivatalában úri utcza 8 sz. a. I-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében úri és kígyó utcza szegletén. Az előfizetési leveleket bérmentesittetni kérjük. Figyelmeztetjük a t.ez. előfizetőket, miszerint a jövő évnegyed elején a Pesti Napló tárczájában Stowe asszonynak Tamás Bátya kunyhója ünnepelt szerzőjének első művét messze felülmúló legújabb irányregényét fogjuk megkezdeni. EMICSI GUSZTÁV, a „Pesti Napló“ kiadó tulajdonosa. Becs, mart. 23. A különben oly tiszta Becsnek néhány nap óta igen különös képe volt, hó az utczákon , hó a házakban, hó a fedeleken, hó a járdán, hó a szekérúton ! Mindazáltal a város tisztasága aránylag rövid idő alatt van helyreállítva, mondják, hogy egész nap ezernél több szekér szüntelen mozgásban volt, mely a havat a városon kívüli mezőkre vitte. Azonkívül a rosz idő miatt sokkal több hintó is látható volt, mint egyébkor , és mindennek daczára mindenütt a legpéldásabb rend uralkodott; a közlekedés perczig sem jön megháboritva, s az utczák nagyobb része ma már csaknem oly tiszta, mint a minő egy héttel ezelőtt volt; ne higgje senki, hogy titkos czélzásból közlöm mindezeket épen a „Pesti Napló“-val, hanem már levelemet valóban mással nem tudtam kezdeni, mint azon rettenetesen érdekes tárgygyal, mely oly sok beszélgetésnek exordiumát képezi, az időjárással. Egyéb hírekben úgyis igen szegények vagyunk; posta két nap óta nem érkezett, s a város falain belüli élet épen oly unalmas, mint az időjárás. Egyetlen fontos hír az, hogy az angol követ lord Westmoreland külügyminiszterünknek néhány nappal ezelőtt kormánya legújabb jegyzékét kézbesítette volna, melyben Anglia megígéri, hogy a politikai menekültek magaviselete felett igen éber szemmel őrködni fog, s hogy — mihelyt rábizonyult erre vagy amarra, hogy a más államokban történt békeháborgatást tettlegesen elősegítette — az angol bírói törvényszékek közbenjárását gátolni nem fogja. Ausztria pedig késznek nyilatkozott , az angol kormányt oly okmányok birtokába juttatni, melyek némely menekültek bűnös részvételét kétségtelenné teszik, s a bizonyosság oly mértékét eredményezik , hogy az egész ügy bírói tárgyaltatásra érettnek mutatkozik. Amit a fejedelmi congressusra vonatkozólag múltkori levelemben közöltem , azt a Frankfurter Oberpost-Zrg igen jól értesült bécsi levelezője is megerősíti. Igaz, ,— úgymond — hogy itt Bécsben a porosz és orosz felségek látogatását várják, de az időpont, melyben az be fog következni, eddigelé még nincsen meghatározva. A három szövetséges fejedelem ezen összejövetelének azonban túlnyomó politikai jelentése nem lesz, valamint általában mindazon hírek, melyek legközelebb időben várható európai fejdelmi congressusról szólnak , teljesen alaptalanok; lehetséges ugyan, hogy egy ily congressusnak tán nem igen távol jövőben helye leend, sőt ha Európának, nevezetesen Törökhonnak viszonyait szemügyre vesszük, ez valószínű is. Jelenleg azonban egész határozottsággal csak annyit állíthatni, hogy a három uralkodónak összejövetele egy ilyen congressus eszméjével semmi összeköttetésben nem áll, s hogy e congressus oly igen rövid idő múlva létre még nem jövend. Egészen alaptalan tehát azon aggodalom is, melyet a legújabb hírek szerint — a porosz király idejövetele némi berlini körökben költött, a hol t. i. attól tartanak, miszerint az osztrák-orosz befolyás ismét túlsúlyt nyert, s hogy Poroszhon ez által függő állásba fog szorittatni, mely tán a jelenlegi porosz minisztérium további fenállását is problematikussá tehetné. Úgy hisszük, a porosz király útjának igen egyszerű oka van , mint rokon és szövetséges uralkodó Bécsbe siet, hogy a fiatal császárnak személyesen szerencsét kívánhasson azon csodálatos segítség következtében, melyben a gondviselés részesítette. Furcsának találjuk , hogy épen az uralkodó fejeknél minden lépésnek indokát homályos távolban keresik, s nem azon érzelmekben, melyek oly természetesek, s minden, egyenes szívvel biró ember keblét betöltik, akár királyi palotában, akár alacsony kunyhóban lakjék. Szintoly alaptalan azon hir is, miszerint Törökben az Oroszországgal differentia kiegyenlítése végett Poroszhon közbenjárását fölkérte volna. Berlinben erről sem tudnak semmit, s nagy meglepetéssel vették az utóbbi bonyolódás hirét, valamint azon tudósítást is , hogy Angol- és Francziaország határozottan egyesültek a végre, hogy a törökhoni kérdésben tökéletesen kezet fogva járjanak el. „Az égető kérdések“ száma ismét egyyet szaporodott az által, hogy Szardínia az olasz nemesek jószágelkobzási ügyében a külhatalmakat segítségre fölszólította. Hogy Angelhon e fölszólitásnak már engedett is, tudvalevő dolog ; legújabban pedig ugyanez ügyben a franczia császárnál is lépések tétettek , ki szinte megígérte, hogy e tárgyban közbenjárását nem vonandja el a szardiniai kormánytól s Hübner úr párisi követünkkel ebbéli nézeteit máris közlötte; minthogy azonban az ausztriai kormány már kinyilatkoztatta, miszerint a jószáglefoglalási rendelvényt a kivitelben úgy is némely módosításnak alá fogja vetni, ez úgy alkalmasint minden komolyabb bonyolódás nélkül ki fog egyenlíttetni. Fest, mart. 25. oo Az amerikai egyesült államok f. hó 4-én 77 éves évkönyveiknek egy új lapjára fordítottak. E lap tiszta még, legfelebb egy kérdőjel áll rajta, mely után a jövő fogja majd feljegyezni a történet betűit. E kérdőjel ebbe az új elnök néhány sort irt, néhány ígéretet, elvet, tájékozást, szóval: politikai hitvallásának körvonalait, melyeket e lapok tegnapi száma közölt. Mielőtt e székfoglaló beszéd némi taglalásába bocsátkoznánk, két körülményt vélünk kiemelendőnek a megelőzött elnöki eskü s a beszéd elmondására nézve. Pierce tábornok nem esküvék az egyesült államok alkotmányának tehetsége szerinti fentartására, hanem csak ünnepélyesen erős ié, hogy így teend. — Távol attól, hogy ebben bármi kibúvó ajtót keresnénk, csupán azt látjuk ez által feltűnőnek, hogy az új elnök democrat elveihez a formaságban is ragaszkodott, melyek politikai eskü tételével ellenkeznek. Másrészt azt is bizonyítja ez, hogy az amerikai nem oly forma ember, mint az angol, kinél ily eltérés komoly akadályoknak lehetett volna kútfeje. A beszédet illetőleg, ezt Pierce minden írás vagy jegyzet nélkül, emléke után mondta el, s ebben is eltért Fillmore, Taylor, Polk és többi elődétől. E székfoglaló beszéd, mely az európai trónbeszédekhez hasonlólag, az állami kormány külös belviszonyait s követendő politikáját adja elő,nem bir mindenben oly határozott vonásokkal, hogy azokból az államfőnek a külfölddel szemközti egyenes irányzatára következtetést vonni lehessen. Mert bár megjegyzi, hogy az uniót helyzete és hivatása minden nemzettel békében élni utasítja, de egy szóval sem érinti az európai hatalmasságokban egyetértés s irántoki tisztelet szokásos nyilvánítását. Elmondja, hogy birtokszerzés esetére a népjog és szerződések meg nem sértésére fog ügyelni, de elmondja egyszersmind azt is, hogy politikája nem fogja magát a területi terjeszkedésben alaptalannak bizonyult félelem által korlátozni engedni, sőt hogy a szövetség joga, biztossága és békéje visszautasít minden oly eszmét, mely szerint bármily idegen hatalom az óceán e részén közbenjárni vagy telepíteni akarna. Ez tiszta Monroe-tan , vagyis más szavakkal, az egyesült államok kormánya nemcsak az egész amerikai szárazföd fölött kíván — mégpedig igen tág elvalapon rendelkezni, de még más idegen állam közbenjárását sem akarja semmi áron megengedni. E pont — melyben Pierce külpolitikája fő elvét fejezi ki — az angol, spanyol és franczia kormányokra vonatkozik, mint melyek legkönnyebben jöhetnek gyarmatosítási vagy közbenjárási esetbe. Az angol sajtó máris feljajdul e tan ellen, s példával áll elő, hogy ha Santa Anna, ki máris visszahivatott, Mexicót az anarchia és szétbomlástól megmenteni, kormányát valamely európai hatalommal kötendő szövetség által megszilárdítani akarná, a mint ezt tenni érdekében is volna — az unió akkor is ellenezné e rendszabályt s feljogosítva érzené magát független szomszédainak tettei és szövetségei fölött határozni. Ily tett, mely a másodrendű hatalmak aláásására irányoztatnék , a polgárisült világ ítélőszéke előtt igazolható volna-e? kérdi a „Times“ nem minden gúny nélkül idézte a Pierce tábornok által használt kifejezést. Az, hogy az új elnök egy nagy hadsereg folytonos fentartását Amerikára nézve szükségtelen és veszélyesnek véli, nem olyszerű békebiztosítás, mint amilyen leendett volna bármely európai szárazföldi uralkodó ajkairól. Amerika inkább tengeri hatalmasság, s viszályok esetében hajóhada dönt, s e hajóhadról nincs a beszédben említés. S ennyi az , mit Pierce tábornok a külföldet érdeklőleg elmondani jónak látott. Beszéde többi része belviszonyokkal foglalkozik. A rabszolgatartás kényes kérdését tartózkodással érinti. Sok ügyességgel czélozgat az unió felbomlásának rémképére , melyet e szenvedélyizgató kérdés felidézhet; őszintén bevallja, hogy ő az 1850-diki compromissnak vagyis a a rabszolgatartás status quo-jának pártolója, s hogy a szabad államba átszökött rabszolgák iránti törvényeket fentartani kívánja. Ezen őszinteség nem fog-e abolitionista viharokat torlasztani az unió egére, hol már Stowe asszony könyve előhirnöki villám gyanánt tűnt fel ?— Ezt egy franczia lap kérdi, s nem tud felelni reá. Annyi bizonyos, hogy Pierce tábornok, democrat helyzeténél fogva jobban csilapíthatja , mint ezt egy whig elnök tehetné, az e kényes és csiklandós ügyből származható nehézségeket. Ezekből látható, hogy az új államfő részletekbe, mint p. o. az Angliávali szabad csere-üzlet, s Francziaországgali viszonyok elintézése lehettek volna, nem bocsátkozva, átalános téren tartózkodott nyilatkozatában. A saját személyére vonatkozó szavak sok lelki önérzet és függetlenséről beszélnek. Ez utóbbit kabinetje alakítása által is bebizonyitá, midőn egyrészt az érdekostromoknak nem engedve befolyást, szilárdul meggyőződését követő; másrészt pedig midőn oly férfiakkal lépett fel, kikkel egyesült kormánya inkább egy uj időszak megkezdésének , mint a hagyományszerű múlt folytatásának látszik. M.-Óvár, márt. 23-án. Utosó levelemben az igazsághoz tökéletes hűséggel szántó vetőket fütyörésztettem és pacsirtákat énekeltettem az Úr Isten mosolygó ege alatt; s ha most azon levelem önök becses lapjaiban minden módosítás nélkül megjelenend, *) magam sem fogom mosolygás nélkül olvashatni, mert az említett szántóvetők lovaikat az eke helyett hóval terhelt szekerekbe fogják, hogy, ha már a külvilágtól egészen elzárattunk is , legalább szomszédainkkal legyünk képesek közlekedni, kiktől hegyekké tornyosult hófuvatok választanak el bennünket a rögtön beállt fergeteg első napjaiban. Hogy pacsirtáim éneke és szántóvetőim füttye elnémult, ha senki nem is, azok bizonyára örülni fognak , kiknek részére múltkor üdvös tanúságot vontam ezen füttyből és énekből, s nem csodálnám , ha jelen időjárásunkokfőül használtatnék múlt le*) Már megjelent. Szerk. D’ ALFI KORNÉLIA MARQUISNŐ, vagy az Annecy-tó és környéke. (Folytatás. *) XXXIX. Az erdőn áttört ösvény igen meredek kezdett lenni; a frisebb, elevenebb, vékonyabb jég a Tournette felsőtájain létező legelők közelségét jelentő; az itt már gyérebben előforduló fák nyomorék növésűek voltak, a gyepes tisztások nagyobb-nagyobbakra terjedtek. E magasságban már a fényűk is alig tenyésztek; nemsokára egészen eltűntek , s Kornélia maga előtt látta emelkedni azon csaknem függőleges lejtőket, azon messze terjedő legelőket, melyek egy igen finom szálú fűvel **) vannak fedve s melyeken a léget a fűben félig elrejtett számos orchideák ***) vanillaszerü illata balzsamozta. — Asszonyom, — mondá Robert, — már fáradt lesz ? — Nem, — viszonzá a marquisnő. — Nem volt időm fáradságra gondolni ... az út St.Germaintől kezdve felséges! *) Lásd P. K. 912-dik sz. **) N a r d u s Strict», ***) Orchis nigra. — Higgyen szavamnak, nyugodjunk meg itt egy kissé. . . — Sokat kell-e még mennünk ? — Igen, még sokat , mert miután e meredek és sikamlós réteken áthaladtunk, még csak a kereszthez czimzett pásztorkunyhónál leszünk, legfelebb kétharmadnyi magasságán a Tournettenek. — S megérkezünk-e a Karszékre napkelte előtt ? — Reményiem, asszonyom, mert e pásztorkunyhón túl még csak néhány szirtfalon kell kimásznunk, hogy elérjük a jégmezőt, mely a karszék alját környezi . . . még valami két órát kell mennünk. De az út ezen része igen fáradságos s veszélyes... azért azt tanácslom, nyugodjék itt ki, hogy lélekzelje ki magát. — Mondom, hogy semmi bágyadást nem érzek. — Én pedig mondom, hogy kímélnie kell erejét, — viszonzá Robert, — különben kimerülten ér a Karszék környékéhez, s minden segítésem daczára sem lesz képes feljutni tetejére, és így elvesztené a Tournette legszebb kilátásának élvezését. Pihenjünk egy félórát. Bocsásson meg asszonyom, nekem szegénynek, ki ellenkezni bátorkodom akaratával, de én kalauza vagyok s ismerem az út nehézségeit. — Ezt mondván Robert leült a fűbe. — Pihenjünk hát ! — viszonzá türelmetlenül Kornélia, — ámbár teljességgel nincs szükségem pihenésre. És selyem kabátja zsebéből egy aranyos szivartokot húzván ki, kivett abból egy papírszivarkát, reá gyújtott, s leült hasonlóképen a fűbe, néhány lépésnyire kalauzától, bár, mint mondá, semmi fáradságot nem érzett. Ezen erőteljes, vas idegzetű nő csak később érzendő a test visszahatását a lélek erejére; e perezben ellenben, a nagyszerű havasi természet iránti folyvást gyarapodó lelkesedése által fentartva, izgatva, csak egyre gondolt, csak egyet akart : hogy a Tournette tetejét lábaival tapossa és egy tekintéssel belássa Lyont, Genfet, a Rhónát. Míg Robert sötét gondolataiba merülve s homlokát kezére támasztva ült a fűben, addig d’Alfiné szivarkája kék füstjét kilehelve, a szemei előtt feltárult mérhetlen láthatárt szemlélte; a hegyek, melyekre letekint a Tournette, lábai alatt ezer lábnyira emelték fel kékes gerincztetejöket, itt félhomályba burkolva , ott a hold ezüstös világát verve vissza; már csupán a Pamerlan és Semenoz , melyek nem törpültek le a Tournette mellett, tűntek ki nagyszerüleg. Kornélia roppant mélységben maga alatt az Annecytavat is belátta, mely érczlapként csillogott; végre a legelős lejtő felett egymás hátán emelkedtek roppant hasadozott, éles gerinczü s mélységekkel környezett kopasz szirtfoltok, melyek felett a minden oldalról falmeredekségű karszék oszlopteste tűnt ki. — Két óra múlva ott leszek !... — mondá d’Alfiné diadalmas hanggal. Hirtelen egy távol zaj, melyet nem tuda kimagyarázni, rezzente meg ... előbb az némi gyenge ezüstös csengés volt, melynek hangját az éjjeli szellő hozá el szárnyain; aztán más hangosabb, hosszabban tartó, váltva mély, vékony, éles csengések, egyesültek az előbbivel, s némi sajátságos s a fülnek kedves, hol sebesebb s zengőbb, hol lassúbb s körönkint szünetek által megszaggatott harangjátékot képezve, melyre néha még egyes csengések következtek... Azt hiheté az ember, hogy sok kis és különböző hangú harangocska szavát hallja, melyek a szél szeszélyes lengésére csendülnek meg vagy hallgatnak el. . . — Minő zaj ez ? — kérdé élénken a marquisnő Roberttől, közelebb húzódva hozzá. — E pusztaságban sem templom sem kápolna nincs, s mégis a távolban harangok hallatszanak ? — A tehenek mennek ki ott fenn a havasi majorházakból, mert az éjnek nemsokára vége; majd mindeniknek nyakán van egy egy különböző hangú csengetyü . . . s ezeknek csengése hat el hozzánk, aszszonyom . . . nemsokára négy órának kell lenni. . . — Mint szeretem e mezei zengzetet, — mondá Kornélia újra e távoli csengésre fülelve, — soha saloni vagy operai zene ily édes hatást nem gyakorolt reám . . . aztán e fűszeres rétek illata, e napként fénylő szép és tiszta derültsége . . . minden elragad! minden elmámorosít! . . . Oh, gyakran el fogok jőni ide. . . — Félek, asszonyom, hogy ha egyszer felmászott . . . nem igen lesz kedve még egyszer elől kezdeni, — mondá Robert keserű mosollyal, — igen fárasztó, még nincs fenn kegyed! az út eddig bár nehéz, csak kerti sétányhoz képest, melyet érünk, ha e réteken kimászunk. . . Rajta asszonyom, induljunk meg újra.