Pesti Napló, 1854. augusztus (5. évfolyam, 1317-1342. szám)
1854-08-04 / 1320. szám
1854. fizedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve: Pesten házhoz hordva , évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 „ — ^ ^ A havi előfizetés, mint a számonkinti eladás is megszűnt A lap politikai tartalmát életd minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyszó pedig a kiadóhivalhoz Intézendő : uriutcza 8-ik szám. Fál évre . 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ „ Egy bánsorsl fr. 30 kr.pa Szerkesztési iroda : Uri utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendet levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések át hasábos petit-sora 4 pg5 krajczárjával slámíttatik. A beigtatisi s 10 pengd krnyi külön bélyegdíj előre lelketendd a Magánviték Ct hasábos sora 5 pengd krajczárjával számittatik. — A fölvételi díj szinte mindenkor előre leülendő a Pétték, arg. 4-én. HIRDETÉSEK ás MAGÁNVTTÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és innep utáni napokat — kivéve ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Jelen Előfizetési felhívás A STAB&c a n g u 8 t - 8 ep te mbe ri kft hónapos folyamára előfizetés nyittatik. Vi Jékr© postán küldve 3 írt. 20 kr. Budapesten házhoz hordással, 2 írt. 40 kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyóutcza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve kalandók. Pesti Napló kiadó hivatala. Bécs, aug. 2. f Ila mi tegnap Hesz b. tbszernagy úr bekövetkezendő megérkezéséhez azon megjegyzést csatoltuk, hogy a legközelebbi napok lefolyta alatt az ausztriai politikának új, határozott lépését várhatjuk a keleti kérdésben: úgy látszik, e határidő a még általunk kijelölt négy—öt napot sem akarja bevárni, miután a táborszernagy úr már ma reggel Bécsbe megérkezett, s épen most terjed el azon hír, miszerint öcs. k. Apóst. Felsége hamarább térend vissza Bécsbe, mint előre meghatározva volt. Kevés időszak volt a keleti kérdés egész folyama alatt, mely oly egymással ellenkező nézeteket, annyi a lehetetlenséggel határos reményt, s daczára minden meggyőződési bizonyosságnak, annyi önámitást idézett volna napfényre, mint a jelen pillanat. Úgy látszik, van az embereknek bizonyos osztálya, mely nem bír menekülni azon gondolattól , miszerint lehetetlen, hogy Oroszország maga, eddig oly jól értett saját érdekeit oly mélyen félreismerné, hogy kész volna hallatlan makacssággal a harczot egész Európa ellen elvállalni. Ezen emberek az önámításban békés reményeket keresnek, minden esemény egyes árnyékában forró kívánságaik teljesülését, s a bécsi börze, ezen fegyelmezetlen tűzhely, minden megválogatás nélkül követi a csalogató hívást. De ha el nem akarnók ismerni, hogy épen most fájdalom a legkedvezőtlenbb idő van hasonló reményre, ez annyit tenne, mint min magunkat szánt szándékosan ámitni, s nem adni meg az igazságnak azon tiszteletet, mely őt megilleti. — A nyugati hatalmak feleletének pusu tátiója, meg már néhány nap előtt ide megérkezett, megerősittetik azon sürgöny szövege által is, mely most Angliából legalább is 30-kan estve Bécsbe érkezett, mialatt a franczia felelet aug. 1 je estéjére váratott. A mennyi az angol okmányból előlegesen tudomásra jutott, a fő dologra nézve semmiben sem tér el azon versiétől, melyet mi tegnap közlöttünk. Annyit teljes bizonyossággal kimondhatunk, hogy az angol okmány, — s minthogy az a franczia kormánynyal egyetért leg fogalmaztatott, tehát, mint magában értetődik, ezzhangzásban van a kormány nézeteivel, — hogy Anglia Oroszom ágnak jelen javaslatait semmi módon nem tartja elfogadhatóknak, s az ellen áltaában óvást tesz, mintha a jelen háború czélja a status quo ante bellum helyreállítása lehetne. Önálló követeléseket vagy önálló javaslatokat, — mint némely lapok tudni akarják — Anglia még eddig nem tett, és sokkal czélszerűbbnek tartja előbb magától Oroszországtól tudni meg, mennyire akarja magát ez állam lealázni. Bizonyosnak állítják, hogy a bécsi konferencziának annyiszor emlegetett új ülése nem egyhamar fogna megtörténni, miután még egyszer, mégpedig mint a legutolsó eszközzel, kísérletet akarnak tenni, s a nyugati hatalmak véleményét a Gorzsakov-féle feleletre egy jegyzékirat kíséretében Oroszország elé terjeszteni, melyben Ausztria Oroszországot még egyszer fölhívja, hogy a Dunafejedelemségeket a lehető legrövidebb idő alatt ürítse ki, egyszersmind pedig új békejavaslatokat formulázzon, melyek inkább öszhangozván a nyugati hatalmak nézeteivel, valamint Németország és Ausztria előnyeis érdekeivel is, tartós béke alapjául szolgálhatnának. Diplomatiai körökben hírlik, miszerint legközelebbi időben Párisban is conferentia fogna megnyitótól, még pedig a spanyol viszonyok szabályozására. Amennyit a spanyol kérdésben leginkább érdekelt hatalmak, t. i. Anglia és Francziaország politikai gondolatairól hallhatunk, ezek mindketten határozottan minden változás ellen a dynastiában, valamint Spanyolország Portugálliávali egyesülése ellen is nyilatkoztak volna, ellenben egyetértőleg Krisztina királynő tartós eltávolításához, valamint Montemolin gróf elleni erélyes föllépéshez ragaszkodnak. U. i. a cs. k. Apostoli Felsége tüstént megérkezése után elfogadta Ilesz trisznagyot s magának annak szemleutjáról hosszabb jelentést tétetett. Ma Bécsben már tudják, hogy a táborszernagy mostani itttartózkodása csak rövid lesz, s már legközelebbi napokban soczarai főhadiszállására Bukovinába elmenend. Löwenthal alezredes, ki Ilalik ezredessel Omer pasánál Sumlában volt, hétfőn este visszatért Bécsbe s igen érdekes tudósításokat hozott a török főhadiszállásról. Az ausztriai tiszteknek a török tábornokok részérőli fogadtatása felette barátságos volt, s általában azon óhajtást fejezték ki, hogy az ausztriai csapatokat mielőbb előnyomulni lássák. Azonban mégis úgy látszott, miszerint a török főhadiszálláson azon vélemény uralkodott, hogy az ausztriaiak egyelőre közösen a törökökkel szállják meg Oláhországot. Páris, jul. 30. ju Mi Angolország? márdony- és panent-kereskedőház. Mábony a vére, jövendője, élete. Angolország nem létező dolog, hanem eszme, vállalat, mit egy rosszul helyezett szám megbuktathat; ország, mely nem támaszkodik tőrdére, hanem hitelre; olyan, mint valamely coquet hölgy, ki minden embernek tetszeni vágyik, de senkit szeretni nem mer; mely pillanatban érzeni fog, elvesz. Általán Angliában azt kérdezi a kormány : hogy a pamut?—Ilyképen szólták leírni az idegen diplomaták Nagybritanniát, mily, mint ma látjuk, mégis több egy eszménél. Úgy látszik, szeretni is mer, és pedig fennhangon kimondja rokonszenve !- Nem is a pamut vére, mert mint keleten szemléljük, meleg és tiszta polgár vér az, mely ott foly Britannia kebléből, s becsülete nem egészen armkony, hanem a birodalmak függetlensége, melyért e pil.maiban harcról. Imez eszmékben még inkább megerősitenek az utolsó ülések, hol követek és miniszterek vetélkedik kimutatni a világ előtt nemes politikusokat. Több szónokok, az angol higgadtsággal egészen ellentétben, csaknem franczia modulban nyilatkoztak: „le kell rontani Szebasztopolt!“ míg Oroszország tengeri erősségei ott állnak, a török birodalom függetlensége nincs biztosítva. Igaz, hogy mindezek még nem bevégzett tények, hanem várjunk, mostanra elég, hogy meg vannak kezdve. Parker fiát, a Pays szerint, egy golyó találta. — Hugo Victor legújabb regényét százezer frankon vette meg egy könyvárus. Shamyl 30 első előadása 100,000 frankot jövedelmezett — a Porte St Martienek. Mennyire lendítene színházunkon harmincz ilyen nap. A darab azon modorban van írva, melyben az új m. Richard, a költő látnokot festvén, maga is gyakran felemelkedik bizonyos látnoki magasságra; az ember óhajtaná, hogy e darabnak vége ne legyen, annyira tele van ama hőslevegővel, melyet a sziklák urai, a cserkeszek, színek. Shamylról azt beszélék eleinte, mit a fiatal Hunyadiról, hogy csak gyönyör és kalandok érdeklik, ő nem cáfolja meg ez eszméket, mert hazájának megszabadítása el van rejtve keblében, mint a sziklák nyílása A legerősebb kőszikla Kaukázusban az ő akarata. Hiába fondorkodnak ellenei, neki csak meg kell jelennie, a nép meghajlik intése előtt, a sziklák megnyílnak lépése alatt. Az örvény elnyeli őt, visszajön, az orosz táborba megy, hol halálra keresik őt, ő visszajön; megsebzik őt és látja népe, mint a sírba hanyatlik, a sírból visszajön! — Mesés alak, de e mesés alak él; a darab tanulmánya, a hős férfi története, melyet Paul Menrice igen ügyesen dolgozott fel. Melingue, ki néhány hő előtt, mint d’Artagnan vitte vissza a közönséget a kalandok világába, ma mint Shamyl viszi az őshegyek közé, jó néha ily hajthatlan alakot látni a színpadon, az ember utána felegyenesedik. Egyptomban Törökországra fontos változás történt. Minden szemérdekkel fordul az új alkirály felé, kérdezvén, várjon mily politikát fog követni a Porta irányában ? Szaid pasa, életírója szerint, felvilágosult fő, barátja a polgárosodásnak- Többször megfordult Pártában, hol gazdag tudományos ismereteket szerzett. Valaki azt mondá a napokban, miszerint a szövetséges seregek haditarása mindennap egy millió, mindamellett az augusztus 15-ei ünnepélyre erősen készülnek. A Moniteur a spanyol ügyekre nézve megerősíti mindazt, mit eddig e tárgyban olvastunk. Esparterót 40,000 ember kísérte Madridba. Az idegenek folytonosan gyűlnek Párisba. Tegnap egy csoport idegent találtunk Napóleon sirja mellett; lehetlen leirni azon kegyeletet, melylyel minden nemzet fia közeledik ime hamvakhoz. Az angol levetkőzi itt büszkeségét, a franczia könnyelműségét, mindenik egy láthatlan nagyság védszárnya alatt érzi magát. Az ember nem emlékezik vissza hódításaira, hanem szenvedéseire, fogságára. A rokkant katonák megjelenése könyöket csal szemedbe. Oly egyenesen járnak ők, mintha most is hadrangban állnának. Azt látszanak mondani: ime ez a mi házunk! Napóleon poraira hajtjuk fejünket, oly édes vezérünkkel együtt álmodul, vele egy hajlékban lakni. Mi nem hittük soha, hogy meghal, és nézzétek: itt nyugszik ő is mi vagyunk sírjának őrei, mint negyven év előtt sátorának. Thiers kormányának legszebb ereklyéje az, hogy N. hamvait franczia ég alá hozta. Midőn e hamvakat a füreg nélkül álló nép közt végig vitték, csak egy ember nem vette le kalapját, ki ő? kérdezé Lajos Fülöp, követ, volt a válasz. Nősereg közt állt, az isteni szolgálat kezdődött, a m°net előtte ment el, kalapját nem vette le. Ili ez ur le nem veszi kalapját sem nőknek, sem Napóleon hamvainak, sem királynak, s Istennek, kinek veszi hát le ? választóinak, volt a válasz. B. Csaba, jul. 25. Városunk egyik átka, mely anyagi és szellemi kifejtésében egyaránt akadályozta, az utolsó években az volt, hogy magát 1846-ban a földesúri szolgálatoktól megváltván, roppant összeg által jutott ahhoz, mit más községek később törvényes megszüntetés által nyertek. Természetes, hogy a százezerekre menő váltságot nem tette le a község készpénzben, de azoknak lassankinti törlesztése mellett, a hátralevő összegek kamatait fizette. És lassankint rovogatta volna le adósságait, ha közbe nem jőnek az 1848 és 1849-diki zavarok, midőn nálunk mindenki elhitette magával, hogy az ilynemű adósságokat fizetni nem tartozik. Hogy így a tőke nemcsak nem fogyott, hanem az elmaradt kamatok által mindig szaporodott, igen természetes. Azonban még mindig megvolt az önáltatás, hogy miután az úrbériség máshol is megszűnt, Csabának váltsági dija is el fog engedtetni. Természetesen csalatkozunk, úgy hogy belőlök most már nincs egyéb hátra, mint az, miszerint a magokat igy megváltott községek, mint a melyek 1848 előtt a földesúri jogokat magokra átruházták, urbériséget vesztett földesuraknak tekintetni, s mint ilyenek a kárpótlásban fognak részesittetni. Azonban a váltsági tetemes díj még most is folyvást vállainkra nehezedik. És ime a m. kormány által megrendelt uj kölcsön a legkedvezőbb alkalmat nyújtja, hogy községünk a váltsági tehertől valahára megmeneküljön. Bizonyosan, mint máshol mindenütt, nálunk is mindenki fog iparkodni az oly kedvező föltételek mellett megindított kölcsönben részt venni, mint azt a kezdet eddig is bizonyítja. És így szép összegről szóló kötelezvények fognak Csabán is öszpontosulni. Két eset lehet már most. Vagy az, hogy a kölcsön fölajánlott, vagy át is adott összegek fölmennek annyira, mennyi még a váltsági díj hátralevő része. És ekkor mi volna könnyebb, mint a volt földesurakat, mint hitelezőket ez apró részletekben történt fizetések által, tehát megelőzetés nélkül szerzett kötelezvényekkel kielégíteni, és inkább azon jótéteményről lemondani, melyben az ily kötelezvények birtokosai, különösen az ezüstben fizetendő kamatok által részesülnek, csak hogy az annyira súlyos váltsági tehertől egyszerre lehessen menekülni. Lehet azonban, hogy a fölajánlott összeg valamivel kevesebb, teszem 200.000 pft lesz. Ekkor igaz, hogy a nyerendő kötelezvényekkel a hitelezőket egyszerre nem lehet kielégíteni. De ez épen nem ok rá, hogy legalább az adósság nagy részét le ne róvjuk ezáltal. És ha ez megtörtént, annál könnyebben fog esni, az adósság fönmaradandó részét az évenkénti keresményből lerovogatni. Ez esetben, ha t. 1. Csaba annyira megunt váltsági díját, vagy legalább annak nagy részét fogja a státus-kötelezvények segítségével lerázhatni nyakáról, csak ez egy okból is áldással emlékezhetik meg mindenkor a m. kormány által kitűzött kölcsönre, mely moly jótékony hatású volt. E gondolatmenet természetes, úgyhogy alig hiszem, miszerint lehetne ellene valamit ohozni. Közlésére azon körülmény ösztönzött, hogy több község is van, vagy legalább lehet hazánkban, mely a megváltási jó szándék által szinte tetemes adósságba sodorta horgát. Óhajtható, hogy ezek is ragadják meg a kedvező alkalmat a vállaikat nyomó súly lerázására. Az aláírások — mint már emlitem — nálunk is buzgón folytattalak. A helyb. evang. egyház is — noha KÁRPÁT IY ZOLTÁN. Regény Irts Jókai Mór. VIII. Gyásznapok. Folytatás. *) Vész, vész, vész! Fuss, — menekülj, — imádkozzál, — térj Istenhez! Itt az ítélet, itt a halál! ki tart meg ,ha elhagyott az Isten — és a föld? Az egész környék lázas reszketését érzé a földnek e pillanatban. Hogy ne reszketett volna! hogy ne érezte volna mély fundamentomaig a gyöző láz borzadályát, a midőn országa büszkeségét, egy század fáradalmainak emlékét, mint romot érzé leroskadni vállaira ? Oh a föld jobb anyánk nekünk, mint a milyen fiai mi vagyunk neki. Ez régi dolog és még sem akarja senki elhinni. Egy pillanatig halálmereven álltak a vigalom szobájában levő férfiak, kiki azon helyzetben, melyben a rézület persre érte. A félig telemért poharak a kezekben , az ajkakon a félbeszakadt szó, az arczokon a halálsápadt mosoly, melyből a rém kilopta a vért, s csak a torz kifejezést fagyasztá a vonásokon. A másik pillanatban mindenki rohant az ajtók felé. Azokat nem lehetett kinyitni. A házigazda maga zárta be azokat s a kulcsokat elrejté. Hol a kulcsok uram ? kiált a Kőcserepy, hörgő hangon, mig az ajtó kilincsét el nem bocsátó kezéből. A kihez a kérdés intézve volt, a septemvir, most is ott ült az asztal előtt, álésig felemelt pohár kezében, az ajk kaczagásra nyitva, mintha neki tetszenék ez a mulatság, mintha nevetné a többieket, mintha mondani akarná : „no uraim, erre a nagy ijedségre egyet !“ De a szemek pillantása merev volt, és sötét önkarika gyűrűzött körülök, mely meghazudtoló a nem való mosolyt. — Ide a kulcsokkal, uram! kiálta ekkor egy jelen*) Lásd a P. Napló 1318-dik számát tevő inas eldobva a kezében tartott palaczkot. Nem volt méltóságos, nagyságos ur e helyen többé, a legmagasabb ur ép oly veszendő alak volt, mint a nyomorult cseléd. De a mint megragadá a szolga urának karját, azon perezben kihullott annak kezéből a pohár s az ur lehullott a földre eszméletlenül. Oh átok! Nem mondhatja meg, hová rejté el a kulcsokat. Künn a termekben az ijedség rémsikoltásai, lenn az utczákon futó tömegek rémületes orditása! a harangok vészt konganak s a várfokról egyre dörögnek az ágyuk, hogy reszket bele minden ablak! És innen nem lehet kimenni. Hasztalan dörömböltek a zárt ajtókon, ki fogja azt meghallani? mindenkit saját rémülete űz, senki sem törődik a másikéval. A tínertermekben is szétriadtak a párok, kiki otthagyta tánczosnéját, ahol a rémületben felejté, cselédek, urak, mind lefutottak az udvarra, a fényes delnők könnyű selyemöltözeteikben, fedetlen kebellel álltak a hideg éj alatt könyörögve saját cselédüknek, hogy tegyenek érték valamit, maguk sem tudták mit. A lépcsők közepén egy ájult nő hevert, Eveline volt az. Midőn a földrengésre, a lövések hangjára ő is futott le a többiekkel együtt a lépcsőn, egy alant álló azt kiálta, hogy a Duna a váczi temető mellett szakaszta el gátját s már a váczi utat is ellepte. És a tanácsosok háza a helyen állott. A tanácsosnő egyet sikoltott. Vilmo is azzal összerogyott a lépcsőn, féltestével alá fordulva. Az utána jövők kikerülték, vagy átléptek rajta; kinek jutott volna most eszébe más bajával terhelni magát ? Azok ott fenn a kétségbeesés dühével rugdalták az ajtókat, miknek szerencsétlenségükre igen szilárd alkotásuk volt, a midőn egyszerre az étteremhez vezető ajtó felől lépteket hallottak közeledni , nemsokára a zár mellé feszített tőr-eszköz recsegése hallatszék, az ajtó mindig jobban feszült, s egyszerre rögtön felpattant, kirúgva a meghajlott zár nyelvétől s a rémült társaság előtt állt Zoltán. Egyedül ő neki volt szive meghallani a bezárkózottak segélykiállításait. — füleivel hallotta azt más is, de szivét bezárta előttük. A tanácsnok szemközt állt vele. Nem rettent-e meg ez arcától ? Tán jó volna azt kikerülni ? Tán engedni kellene másoknak, hogy köszönetet mondjanak neki bátor szivéért ? De az ifjú épen őt kereste. Megragadta kezét. — Jöjjön uram gyorsan. Hintája be van fogva. Neje elalélt, de már a hintóban ül magához térve, siessen haza, mert a veszély hamarább oda érhet. Azzal futott vele együtt le a lépcsőkön. Már ekkor mindenki az udvaron állt. Nagy veszély pillanatában rendesen ahoz csatlakozik a felek tömege, a kiben legtöbb lelki erőt lát, legyen az nő , vagy alacsony sorsú férfi avagy gyermek. — E helyre nem jöhet a víz, még ha harmincz láb magasra hágna is. Monda Zoltán siettében az udvaron jajveszékelőknek, kik közül legtöbb azt sem tudta, mihez kezdjen? Haza menni? Hátha az ár útban kapja,s aztán vissza nem menekülhetnek. Itt maradni is veszélyes, mert az áradás, meglehet, hogy nem fog rögtön elvonulni, ahogy szokta máskor, hogy a milyen gyorsan kiöntött, oly hirtelen ismét visszavonult. De hátha most órákig fog tartani ? hátha napokig ! A tanácsosok hintája a kapu előtt állt már. A többiek mind néhány órával későbbre rendelők fogataikat s gyalog, báli öltözetben hogy induljanak neki a fekete éjszakának , melyet e perezben egyetlen lámpa sem világított meg; azokat is elmulaszták meggyujtani a fenyegető veszélyben s az egész város mély sötétségbe volt burkolva, s e sötétségből százszorosan borzasztón hangzott elő a rémület kiáltása, a vészharang, a vészlövés, összevissza bonyolult csoportok nyargaltak a sötét utczákon, nem tudva honnan jön a veszély ? köztük egy-egy sikoltozó némber, a ki gyermekeit nem találta a borzalom órájában. — Gyermekem! gyermekem ! lihegő a gazdag ur is, kinek leánya betegen feküvék otthon a távoli házban, míg ő nejével mulatni jött idegen lakba; — egész teste reszketett, midőn hintájába ült, hol már akkor neje feküdt, kinos görcsök között. Hajts! hajts sebesen! Kiábta a kocsisnak: Óh leányom! Haza, haza! A gazdagnak is fáj ott azon a helyen! Mindent meg lehet tagadni, csak az apát nem. Zoltán alig segítő hintajába a tanácsost,azonnal visszafutott a lóakolba s lovát eloldva, felkapott rá nyereg nélkül, s a tova gördülő hintó után nyargalt, az ott maradókat biztatva, hogy nem sokára vissza fog térni biztos válaszával. Néhány percz alatt utolérte a hintót, bekiáltott a tanácsoshoz , hogy csak maradjanak nyomában, ő majd elő fog nyargalni, megtudandó, ha nem tehetlen-e már a hazajuthatás ? Azzal előre vágtatott. Nyomában mindenütt a sebesen rohanó hintő. Amint a váczi út elejére értek, oly sűrű volt a szemközt tóduló néptömeg, hogy alig lehetett keresztül haladni rajta. Mindenki onnan jött, arra felé senki sem látszott menni. A házi állatok, tehenek, lovak bőgve futottak az emberek között, mind onnan, arrafelé egy sem. A menekvők bámulva pillantanak fel a szemközt jövő hintára és lovagra; egy kettő, akinek nem volt oly nagy oka sietni, rájuk kiáltott, hogy forduljanak vissza, ne menjenek tovább ! Azok haladtak előre. A Leopoldvárosi templomon innen már gyérülni kezde a futó néptömeg, itt ott bukdácsolt csak nagy ereje szakadva egy egy targonczás , hevenyében összehányt matyókkal, vagy egy elkésett asszony, ki sírő gyermekeit vitte ölében. Óh milyen boldog az az asszony , sohajta fel a tanácsos magában, ki szüntelen nézett ki a hintából Zoltán után, néha néha megpillantva őt a sötétben. Az emberek mindig kevesebben voltak az utczán. Itt ott a házak ajtai, ablakai nyitva látszottak. A kivilágított szobákon végig lehete látni, senki sem volt bennök, mind elfutottak onnan. A távolban látszott már Kőcserepy magas háza. Az első emeleten két ablakban halvány világ derengett, a többi sötét volt. Az ott Vilma hálószobája, a többiekből bizonyosan elfutott mindenki. Ekkor egyszerre úgy tetszik, mintha az utcza színén a túlsó oldalról valami sötétes csillám kezdene támadni... .... Ez az árvíz ! (Folytatjuk.) 177—1320