Pesti Napló, 1854. november (5. évfolyam, 1394-1418. szám)
1854-11-22 / 1411. szám
rúnák erélyes, a nagyobb dimensiókban megeredtét várják, vagy merészebb irányba tereltetését félik. A legtöbben végre az osztrák-porosz viszonyoknak új stádiumba léptével, vagy az orosz czárnak elkésett alkudozási hajlamával hozzák Palmerston lordnak Francziaországba utaztat kapcsolatba. Szerintem ez esemény, — mert hihetőleg azzá növendi ki magát—megszegése a világtörténet tízparancsolata ez ötödikének: „Inter arma silent diplomatia.“ Ausztriai birodalom. Azon hasonlítás, hogy a békeremények, melyek Sz. Pétervárról jőnek, az egy napi, vagyis reggeltől estig élő jegyekhez hasonlítanak, nem látszik épen helytelennek, mert ma itt Bécsben egy ember sem hiszi többé, hogy ■ Oroszországnak komoly szándéka volna a béke útjára térni át. Ha Oroszország valósággal a négy pontot az alkudozásokhoz alapzatul ajánlotta, úgy őt nem annyira maga a béke, mint az alkudozások érdeklik. Egyébiránt, hallomás szerint Oroszország mostanig semminemű ígéreteket nem ten , melyek az alapzatot sikerdús békealkudozásokra vezethetnék. Bécs, nov. 17. Az oroszoknak Bilicza mögötti állásfoglalásuk az innenső oldaloni katonai dispositiókra semmi különös befolyást nem gyakorland, egyszerűen csak azért, mert amaz állásfoglalásnak stratégiai jelentőség nem tulajdoníttatik,s azt csupán oly manővernek tekintik, melyet Oroszország politikai concessionak szeretne méltányoltatva látni, s melyhez mindig folyamodni szokott, valahányszor a politikai constellate fenyegetőzőnek alakul. — Itt ugyan most is , valamint azelőtt, szilárdul el vannak határozva, az eddigi semleges állásból ki nem lépni, de azért a megkezdett hadkészületek egyre s erélyesen folynak , mi bizonyságul szolgál, hogy az utóbbi időben itt meglehetős határozottsággal fölmerült békereményeknek nem adnak különös hitelt. Azon többes hírek ellenében, miszerint Párisban komolyan foglalkoznának azon gondolattal, hogy Szebasztopol ostroma megszüntettessék , egy az utolsó napokban a külügyminisztériumban tartott conferentia megemlítendő, mely alkalommal mind Bourqueney báró, mind Westmoreland gróf felhatalmazottaknak nyilatkoztak azon kijelentésre, hogy a nyugati hatalmak szilárdul elhatározvák, semmi erőfeszítéstől nem rettenni vissza, hogy Szebasztopol elfoglaltassék, a Krimia állandóul megszállassék. A krimiai expeditiovali felhagyásról az eddig kivívott előnyök után, melyek annak szerencsés kimeneteléről kezeskednek, nem lehet szó. Hasonló tudósítás érkezett ide közelebb Hübner úr, Párisban meghatalmazott követünk részéről is. KÜLFÖLD, München, nov. 13. Követi kamaránk valóságos kényelmetlen helyzetben van. Mialatt t. i. az országban az anticonstitutionalis elemek, nem törődve az ügymenet szükségességével, az országgyűlés hoszszú tartamából s az ezáltal okozott költségekből országrendi támadópontot készítenek, az alatt a kamara még folyvást, tárgyhiányból — kivéve a bizottmányi munkálatokat — már hetek óta teljes tétlenségre van kényszerítve. A kormány neki épen csak azon előterjesztéseket téve, melyek az új választó törvényre vonatkoznak, s ez által egyszersmind tudatta vele akaratát, miszerint e javaslat elvetésére, vagy lényeges megváltoztatására komoly következményekkel fog válaszolni. Ámde mint fogadhat el e kamara, megbízói ellenében s megemlékezve a számos szabadelvű programaira, melyeket csak 1849 óta s mint hatásának kezdetétől fogva felállított, m oly törvényt, mely a hűbéri intézményeket nemcsak visszahelyezendő, hanem mely arra is látszik rendeltetve lenni, hogy a visszafordulás további rendszabályihoz csupán bevezetésül szolgáljon? — E kamara 1849-ben tevékenységét repressiv törvényekkel kezdette. Nagy reformok reményében a külügy mint belpolitikában a kormány akaratjának hódolt, s mialatt ama reformokból mi sem valósult, most — tevékenysége befejezéséül — segítse az egész országban népszerűtlen rendszabályokat keresztül vinni s önmaga fölött pálczát törni s ő maga is általános választásokból eredett, s most törülje el az illető törvényt, mivel (indokok az uj választótörvényhez) „minden idők és népek tapasztalása szól azon elvek ellen, melyeken ama törvény nyugszik, és melyek a nép szabadsága és jólétére, valamint a monarchia állandósága, és erejére nézve egyaránt veszélyesek. Ellenkezőleg azt kellene hinnünk, hogy az utolsó választások eredménye s e kamara saját tevékenysége s egész múltja minden ily aggodalmat meg kell hogy cáfoljon. Mert ha az utolsó időben a minisztérium s a kamara-többség közt merültek is fel differenciák, ezek legfölebb azt bizonyítják, mily nehézségekkel találkozik Németországban az úgynevezett igazán constitutionális kormányzás gyakorlati keresztülvitele. Vagy nem voltak-e eleinte e kamaratöbbség és e minisztérium egy szív s egy lélek? nem voltak összhangzók az ő törekvéseik és programmjaikban ? Nem támaszkodott-e a minisztérium — saját bevallása szerint — az ő első nehéz napjaiban ezen többségre ? És várjon v. d. Pfordten minisztériuma daczára néhány személyes változásnak, lényegben most is nem folyvást ugyanaz-e ? A „Magdeburger Zig“-nak írják novemberben Holsteinből: A következőkben mutatjuk be, mikép valósítják nálunk azon nyelv-rescriptumot, mely a dán nyelvet egészen iskolai nyelvvé, sőt templomi nyelvvé is teszi. Az egyházi visitatorok részéről ama rescriptumban azon határozványt való szándék megállapítani, hogy az ott kijelölt úgynevezett vegyes kerületekben felváltólag dán és német nyelven tartassanak az egyházi szónoklatok, még olyanokban is, hol talán századok előtt a lelkészi irattárak kimutatása szerint az egyházkönyvek dán nyelven vezettettek, azt gondolván, hogy ezzel majd e nyelvnek is joga van ismét visszaállíttatni. Azon éhes embereknek, kik dán nyelven soha egy szót sem beszéltek s a dán szónoklatokból egy szót sem értenek. Bösen, az újan kinevezett dán püspök egyenesen kinyilatkoztatta: „Legyen bár, hogy ők a dán egyházi beszédet nem érthetik vagy érteni nem akarják; legyen bár reájuk nézve áldozat, hogy a német egyházi beszédről le kell mondaniok, de ezt, híjába, a magasb államtekintetek s a közjóllét szükségességgé teszik.“ Francziaország- Páris, nov. 16. Az Ausztria és Poroszország közti alkudozások újabb stádiuma , mikép ez megfogható, nagy mértékben vonja magára az itteni politikai világ figyelmét. A hivatalos körökben eddig nem akarják hinni, hogy Ausztria beleegyeznék azon követelésbe, hogy az Qrágaországhoz intézendő követelések maximumául a négy biztosítéki pont ismertessék el, s erre igen helyes okokat vélnek fölhozni. A „Journal des Débats“ még tovább megy, s azon nézetben van, hogy Ausztria és Poroszország, melyek politikájában a Németországbani állásuk miatti féltékenység mindig háttérben áll, soha sem egyesülhetnek. Néhány hónappal ezelőtt pedig ep az ellenkezőt állította. Egy kormánylap e fontos kérdésről ma reggel következőleg nyilatkozott: „Ausztriának Francziaország és Angliával a benső szövetsége, jóllehet külön egyezmény megszenteslése nélkül, minden jegyzőkönyvében, minden okmányában beírva van. Emlékezhetni, miszerint az ifjú császár mily előzékenységgel üdvözölte a két kormányt a Krimiábani első eredmények fölött. Hasonló előzékenységgel küldetett Párisba egy a nov. 5-ki csatát megerősítő sürgöny is. A három kabinet között nyilván egyetértenek az elvek és nézpontokra nézve, melyeknek előbb vagy később a közös ellenség elleni működés egységét kell előidézniök, s e tekintetben nem látszik lehetlennek, hogy Ausztria magát Poroszország irányában a négy biztosítéki ponthoz köthetné. Lord Palmerston tegnap este érkezett Párisba és a Meurinhotelben szállt le. Ma St. Cloudban ebédel. Már a külügyminiszterrel hosszú értekezletet tartott. Itt nagy, feszültséggel néznek eléje az angol miniszter küldetése eredményének. Mi azon segélypénzt illeti, melyet Anglia Francziaországnak fizetend, azt erősítik, hogy az angol kormány évenként 50 milliót fizetend és pedig 400 millióig. 50 millió háborús időben 30,000 embert képvisel; Francziaország tehát 30,000 emberrel többet állít csatasíkra mint Anglia. — Persigny a napokban Turinba fog utazni Azt mondják , hogy bizalmas küldetése volna. Páris, nov. 17. Canrobert tábornoknak egy itteni tábornokhoz intézett levele a vállalat sükerülését, a vezénylő tábornok meggyőződése szerint, kételyen kívül helyezi. A kormány is reménye, hogy az orosz várnak végre buknia kell, de azt is elismerik, miszerint a nehézségek oly nagyokká váltak, az idő annyira eléhaladt, hogy a tábornokok jeles intézkedéseinek s az eddig nyert eredményeknek daczára a negatív eredmény lehetségére készen kell lenni. A kormány Németországon kevésbé vigasztaló jelenségeket lát, mint eddig. A német viszonyokat illetőleg megjegyzendő, hogy Pereire Drouyn de Lhuystől utasítást kapott, hogy jogát használva, mondja föl Ausztriának az ismeretes vételszerződést. A Pereire és André által képviselt társulat még a fölmondást nem hajtotta végre; a nekik engedett két hónap eltelését meg akarják várni. A legjobban értesült forrás után közölhetni, hogy Napóleon herczeg Krimiában ideglázban fekszik. Canrobert tábornok a beteget Konstantinápolyba akarta vitetni, de az szilárdan ellenszegült , hogy ő betegen is helyét nem akarja elhagyni. (Tudomás szerint már Konstantinápolyba megérkezett). Spanyolország, Madrid nov. 13. A Havasalé ügynökségnek írják : „A királynőnek M o y a n a volt miniszterrel! értekezletéről beszélnek, kinek kijelentette, miszerint semmi okból sem fog lemondani. — Hallatszik, hogy mihelyt a cortes alakulva lesz, a következő javadat uaiaucatazauui pautu.»».. ---tu_uL. J?A lél kijelenti, miszerint a kormány, midőn az alkotmányozó cortes összehívásának bevezetésében II. Izabella trónját vitán kívül állónak nyilvánította, a nemzeti kivánatot híven tolmácsolta““ Leghitelesb forrásból hallják, hogy M o n te m o r i n gróf 10-kén Nápolyi elhagyni akarta, hogy, mint vélték, Navarrába menjen, melynek lakosai elégületlenek lévén azért, mi évekkel ezelőtt kiváltságaikat illetőleg történt, a fegyverek megragadására hajlandók volnának. Az ottani főkapitány, kinek elégséges hadereje nincs, tűri a carlista vezérek jelenlétét , azonban nemsokára erősítményeket fog kapni, hogy erélyesen beavatkozhassék. Galíciában a carlisták részére 2000 db fegyver szállíttatott ki. A Madridból, nov. 14-kéről érkezett párisi magánsürgöny szerint „azon hír szárnyal, hogy Espartero tábornagy a minisztériumból ki fogna lépni. A granadai helyőrség Huescának nyomul.“ Vagy Britannia, London, nov. 16. A „London Gazette“ egy rendkívüli melléklete lord Raglan nov. 6-káról kelt sürgönyét közli, mely Bukarestbe nov. 10-kén délutáni ötödfél órakor érkezett, ugyanazon este 5 órakor erdélyországi Brassóba küldetett, de a Brassó és Bécs közötti távirati sodronyok esetleges megsérülése miatt néhány nappal elkésett. Lényegileg Canrobert tábornok sürgönyével teljes öszhangzásban van a következő : November 6-án. — Tegnap kora viradatkor az ellenség roppant haderővel támadta meg a Szebasztopol előtti angol hadállás jobb oldalát. Ezt, a második hadosztály, a gárdadandár, az első könnyű osztály, a negyedik osztály a harmadiknak egy részével s később Bosquet tábornok hadosztálya más franczia hadtestekkel együtt védelmezték, melyek, vitéz maguktartása által lényeges tényezői valámk a nap határozott sikerének. Canrobert tábornok rögtön a helyszinére jött s közremunkálásával és jeles tanácsával segédkezet nyújtott. A harcz rendkívül makacs volt s az ellenség csak dél után vezetett vissza és kényszerült visszavonulni, a harcz terét halottaival s több száz fogolylyal ellepve, hagyván oda. Az ellenség számszerinti ereje sokkal felülhaladta azt, mely velünk az Alma vizénél állott szemközt; az orosz tömérdeket vesstett, a mi veszteségünk is igen nagy. Sir George Brown tábornok, Bentinek vezérőrnagy, s Adams, Buller és Torrens dandártábornokok megsebesültek. Mindnyájan javuló félben vannak. A seregek a számra sokkal erősebb ellenséggel szemközt kitűnőleg viselték magukat.“ E sürgönyt a hadügyminiszter tegnap kevéssel éjfél előtt vette. Ezenkívül a „Times“ a nov. 3-áig történtekről következőket tartalmaz. Először konstantinápolyi levelezőjének tudósításaiból egy Marseillen át táviratozott kivonatot, mely szerint ez Krimiából nov. 3-áig ezekről értesült : „Fellowes százados Parlamentár zászlóval küldetvén ki, odt 28-án Gortgakoff tábornokkal találkozott Balaklava völgyében s megtudta tőle, hogy Clowes és Chadwick cornetek megsebesülvén elfogattak, jelenleg azonban jó bánásmódban részesülnek. Sir de Lacy Evans lóról lebukása következtében gyöngélkedett. A betegségek szaporodnak, az éjek érzékenyül hidegek. Egy 64 ágyúból álló franczia üteg 1-én tüzelni kezdett s nagy hatást idézett elő. A mi tüzelésünk vamint az oroszoké is gyönge volt. Egy 80 ágyús török hajó és egy fregát a minapi vihar alkalmával elsülyedt. A Himalaya annyira meg van rongálva,hogy meg nem állhat a nyílt tengeren.“—Másodszor,az előbbi sürgönynek ugyanazon keltű, Párison át küldött kiegészítését : — „A Marseillebe mai nap érkezett Sinai nov. 3 áig terjedő tudósításokat hoz Krimiából. El volt határozva Szebasztopolt 5-én rohammal ostromolni. Napoleon herczeg 3000 emberrel kezdendi a támadást az erősségre a hadi kikötő közelében. Szebasztopol arcza iszonyú. A lakók vízhiányt szenvednek s a typhus uralkodik közöttük. A tüzelés igen megbágyadt. Mindamellett a város belsejéből erős ellentállás várható. Az orosz flotta négy hajója kifuratván elsülyedt. Sir Edmund Lyons admirál Anapát, Zumanát s az azovi tengert fartja szem alatt. Brunt admirál 26-án Taltánál kötött ki , a lakók által igen jól fogadtatott. Az időjárás Krimiában igen szép, de a tengersekélységek miatt több hajó a nyílt tengerre kimenni kényszerült. Hamelin és Dundas admirálok a Katsa öbölben horgonyoznak.“ A Sinai a tengeren Mayran tábornok dandárával találkozott, mely épen Athénből Krimiába utazott és 2000 zuávval, kik Algírban szálltak hajóra. Ráadásul a telegráf jelenti Bécsből: — „Egy 11-ről kelt balaklavai sürgöny érkezett ide ma (15 kén) este, mely szerint egy második nagy ütközet történt. Az oroszok vesztesége 9000 ember lenne. A szövetségesek szinte sokat vesztettek, de a hareztér urai maradtak.“ — Ezzel alkalmasint csak az 5-diki csata van értve, miután az orosz veszteség (9000 e.) a régibb sürgönyök adataival teljesen öszhangzik. London, nov. 16. A „Times“-nak Kieiből, nov. 11-kéről kelt levele szerint, a keleti tengeri hajóhad e hó vége felé visszatér; jelenlegi horgonyhelyét azonban semmi esetben sem hagyja el, mielőtt a revali ostromzárló hajóhad parancsnokától azon biztos tudósítást nem vette, miszerint az elemek az orosz hadihajók ostromzárolását átvették. A mai reggeli lapok vezérczikkeit nem taglaljuk ki a különböző lapok színével ismeretes, lord Raglan sürgönye fölötti okoskodásaikat könnyen kitalálhatja. A „Times“ szerfölött izgatott, s félhangosan duzzogja a Cabul és Afghan lázadásra emlékezést! Számítása szerint ha az angol sereg tovább is így győz, 1855 jan. 1-jén teljesen meg lesz semmisítve; az oroszok, kik örömest áldoznak 2 embert 1 angolért, ha a harcrot tovább is úgy folytatják, mint eddig, új évre veszteseik következtében a csatatér urai lesznek. Sürgeti tehát, hogy a kormány annyi erősítést küldjön, mennyit csak összeszedhet. A „Herald és „Advertiser“ árulást kiáltoznak! A hadseregek szorongatott helyzete lord Aberdeen műve. Ha őt poklokba nem kergetik — Oroszországnak győzedelmeskednie kell. Holnapra a külügyi hivatalban kabineti tanács jelentetett. London, nov. 17. — A legújabb orosz sürgönyök egy nehéz követ hengeriznek le keblünkről. A koczka annyira megfordult, miszerint valóságos könnyebbség hallhatnánk, hogy 8-ra vagy 9-éig az ostromlás hoszszas és bágyadt folytatásában semmi jelentékeny esemény által félbe nem szakíttatott. Méltó joggal félnek a szövetségesek egy új győzelmétől az orosz túlerő fölött, miután igen szeretnének néhányat az almai hősök közöl visszatérve látni. Szerencsére a szövetségesek felégeték a hidakat hátuk mögött. Ismét a tengerre azajlani, rájuk nézve merő physicai lehetetlenséggé vált; egy nőnapig lakau«, útig a pidm^ 1...1 .-1 ..1. -i Alu flotta, mely őket Krimiába vitte, ismét együtt lehetne, mert a legtöbb hajó igen messze horgonyoz egymástól a fekete, görög és középtenger távolfekvő kikötőiben. Magában a táborban is a visszatérés gondolata sem villant föl senki agyában , de félnek attól, jóllehet talán alaptalanul, hogy az ilynemű timides avis-ok a Downing Streetben felülkerekedhetnek. Ami a nagy próbára tett hadserget illeti, tudjuk, hogy az egész az utolsó emberig ki fogja tartani, s ha a segélycsapatok valamely balszerencse vagy kormányfonákság következtében igen későn nem érkeznek, Szebasztopol elestét megpecsételtnek mondhatni. A hadügyminisztérium irányában, melynek az oroszok saját képein erejét jobban kellett volna ismernie, mint a kontárkodó európai politikusoknak, nem épen a legengedékenyebb hangulat uralkodik Angliában, s a részvétteljes elismerés, melyet csapatainktól senki meg nem tagadhat, az átalános roszólást a felülről eredő késedelmezés miatt egész az ingerültségig fokozhatja. A „Times,“ meg lévén szokva a közvéleménynek aterére tapintani, egy hét óta még sokkal izgatottabb, és lármázóbb, mint a közönség. Anélkül, hogy egyenesen szólna a minisztérium ellen, melynek előintézkedéseit ő maga. Csak nemrég, mint a bölcseség és erélyesség non plus ultráját égig magasztaló, a dolgok állását naponkint más más oldalról világosítja föl, s egész előadási tehetségét fölhasználja, hogy a veszély öntudatát folytonosan ébren tartsa. Ellenben a peelita lap vigasztaló alapokai oly rendkívül sántikálnak, hogy azokat inkább teljesen mellőzzük , és oly affectált a „Morning Post“ sanguinicus felfogása, s a „Daily News“ időszakonkinti megelégedése mindazzal, mit a hadügyminiszter tesz vagy elmulaszt; mindez úgy látszik, csak azért történik, hogy a nagy City-lapnak ellene mondhasson. A „Herald“-nak pedig azon szomorú elégtétele van, hogy siri hangokon dicsérje saját következetességét, hogy a mostani kabinet a hadvezetést, melyre kényszeríttetett kezdetétől fogva, mint mondani szokták, elkontártá, hogy a wighek és peeliták semmi nagy háborút nem akarnak viselni, s ha látszik is, hogy akarnának, azt ama nagyszerű, s Angliához méltó módon nem viselhetik. Nem túlzás, úgymond a „Times,“ hogy az ellenséges seregek egyike Krimiában épen oly jól van ostrom alatt, mint a másik. Mind a kettőnek nyitva állanak összeköttetései: az oroszoknak szárazon, a szövetségeseknek a tengeren. Mind a kettő erős positióval bír: az oroszok Szebasztopol előtt, a szövetségesek Balaklava magaslatain, s ami az eddigi operatiókat illeti, nehéz volna megmondani, melyik a kettő közöl a támadó, s melyik a megtámadott fél. Mi bombázzuk az oroszok erőműveit, de ők is bombázzák a mieinket, s míg mi az ő vonalaikat még nem is rohantuk meg szabályszerűleg, a mieink oly hatalommal támadtattak meg, hogy véres csatára került a dolog. Szóval, e vállalat nem ostromlás, hanem valóságos hadjárat. Mi szilárd állást foglaltunk az orosz földön, s állásunkat azon hadseregek ellen meg kell tartanunk, melyeket az oroszok egymásután ellenünk hoznak. Az egyik, mely Szebasztopol helyőrségét képviseli, az erősség sánczai alatt, fölmüvek mögött táboroz, melyek a mieinkhez hasonlitnak, s bennünket a tüzérségben felülmúl. A másik azon hadsereg, oldalunkra vagy hátunk mögé helyezvén magát, már is legalább egyszer rohamot futott positiónk ellen. — Jóllehet nekünk sok oly előny hiányzik, melyekkel egy ostromló sereg bírni szokott, szerencsére mégsem vagyunk némi, ellenkező előny nélkül, mert positiónk oly erős az orsz birtok e zugában, hogy mi képesek vagyunk, a vunknál számra erősebb ellenséget visszaverni. Jé hét tehát a sajátképein ostrom csak lassú léptekkel halad előre, a hadjárat eredményei mégis nagyobb részt a mi javunkra ütöttek ki. A flottátás az arsenált, mik Szebasztopolnak a jelentőséget kölcsönzők, már félig megsemmisítettük, s csapatainknak semmi egyéb nem hiányzik agyőzelemre, mint — erősítések. Egy másik vezérczikkében megjegyzi a „Times.“ Mi azon gondolatban vállaltuk el az expeditiót, hogy a mi contingensünk legalább is 30,000 embert fogna tenni, és a szakértők mindnyájan elég világosan értésünkre adok , hogy háborúban minden hadseregnek készen kell arra lenni , hogy valódi létszámának harmadrészét évenként újólag toborzza. A legutolsó tudósítások szerint a mi contingensünk még csak 15,700 harczképes katonát számlált , hogy e számot most ismét 30,000-re vihessük, egyszerre 14,300 embert kellene elküldenünk. De azon pillanatban, melyben a segélycsapatok az uj léget szivandják, a puszta földön alszanak s magokat az ellenség tüzének kiteszik, a folytonos kevesbülés ugyanazon törvényének vettetvék alá, mint maga a hadsereg, melynek erősítésére kiindultak, úgy hogy a csapatok utánküldésének szükségessége még mindig fenmarad. Némely ifjabb olvasónak ezen követelés méltatlannak látszik ugyan, de az utolsó európai háborúban, midőn Anglia lakossága, gazdagsága s közlekedési eszközei sokkal csekélyebbek valának, nemcsak egy tőlünk 3000 mföldre levő csatatéren tartottunk hadsergeket, hanem a lakott föld sok egyéb pontján is, még pedig egyszerre. Mindenütt háborúval valánk körülvéve, s pillanatig sem késtünk őrködni a fölött, vájjon nincs az ellenség nyakunkon. Valóban az akkori Angliát legjobban lehetett ama gyönyörű szobrászművel összehasonlítni, mely egy gyümölcsöt vivő fiút ábrázol; a fiú többet visz, mint amennyit kényelmesen összetarthatna, mégis, nera gondolva azzal, hogy mind is elvesztheti, terhének egy részecskéjét sem akarja elhagyni. Nekünk egyszerre volt háborúnk egész Európában, Kelet- és Nyugat-Indiában, s azt látszottunk gondolni, hogy mind a mellett még egy pár háborúval több nekünk nem ártott volna. — Tudjuk, hogy minden munka igen szeret felhalmozódni, ha azt rosszul látjuk el, s ha megszoktuk annak fontosságát kelletinél alább becsülni, így, míg egy részről a félszigeti háborút elvállaltuk, egy expeditiót küldtünk Sziczíliába, s az egyesült államokkal viszálkodásba keveredtünk. — E pillanatban, szerencsénkre, Oroszországot kivéve, az egész világgal békében élünk, s hadoperatióink egyedül Szebasztopol ostromlására szorítják. Munkánk tisztán ki van előttünk jelölve, s valóságos botrány, ha azt becsületesen be nem tudjuk végezni. Most mindenek fölött legszükségesebb az, hogy haderőnket mindig 30,000 ember létszámmal tartsuk fen, egy Portshmouttól alig 14 napi gőzös távolságra levő ponton. Ha ezt nem tehetjük, vagy sajátképen tenni nem akarjuk, inkább veressük meg magunkat mindjárt, s mondjunk a brit országnak „Istenhozzád“-ot!“ A „Herald“ a kabinetnek a következő bünrovást .»- ------- “Jiho, .18 hónap előtt óvást tettünk Aberdeen lord német politikája ellen; most látjuk annak következményeit. De hagyjuk ezt, hanem azt mondjuk a brit közönségnek, hogy a miniszteriális sajtó által kitrombitált erősítések, épen annyi, mint egy izzó kőre bocsátott vízcsep, mert valóban csak egy rakás áldozatot küldünk, ugyanazon halál torkába, melyre elődeik találtak. Igazolásunkra megjegyezzük, miszerint mi itt semmit sem leplezünk föl, mit az orosz tábornokok ép oly jól nem tudnának. Bizonyságul szolgálhat erre a Párisban közzétett memorandum Paskievitstől. De szükséges, hogy az angolok is tudjanak annyit, mint az orosz tábornokok, s a nyomorult peelitákat kötelességük teljesítésére kényszerítni. Az egész krimiai expeditiót a könnyű lovas divisiónak a kamara-völgybeni megsemmisítésével hasonlíthatjuk össze. A szövetségesek egész hadserge nem ment többre 50,000 embernél. — Tudták-e a miniszterek, hogy e haderő igen is gyenge volt ? Nekik tudniok kellett, hogy a besszarábiai hadsereg már uton volt Krimiába, mert a „Sidon“ néhány bombát vetett az orosz csapatokra, midőn azok a part hosszában Odessából Perekopba vonultak. Már aug. 7-kén, egy hónappal a Várnábeli elindulás előtt, figyelmeztettük a kormányt Oroszország borzasztó hadkészületeire, hogy magát Krimiában védelmezhesse. A kormány azonban süket maradt, vagy legalább tetteté magát. Az Alma mellett hadsergünk 4000 embert vesztett, oct. 28-kan már csak 15,000-et számlált, ide számítván a segélycsapatokat is. Mily erős lehet most 20 napi munka után a futóárkokban s az oct. 8-dikai csata után? És mégis itt legfölebb 6000 vagy 7000 emberből álló segélycsapat elküldése, mint valami nagy tett kürtöltetik ki ! — Nincs igazunk, ha azt mondjuk, hogy ezen 7000 ember nem egyéb álgyutölteléknél?“ A „Times“-nak táviratozzák Páriából, nov. 16-ról. E hó vége előtt Marseille- és Toulonból még 2 hadosztály küldetik Krimiába. — Szebenből, 16-ról: Több török csapatosztály Bessarábia határain áll. A törökök Babadaghot megszállották. — Bécsből, ma reggelről: Ferencz József császár három nappal ezelőtt sajátkezűleg írott levelet küldött Napoleon császárhoz. Tartalma volna, hogy „azon esetben, ha a keleti kérdés tavaszig el nem intéztetik, Ausztria tovább szenvedőleges néző nem fog maradni.“ Törökország,Konstantinápoly, nov. 5. A .Montioule-nek írják. Minthogy Raghib pasakutari kormányzó magaviselete az e városban levő keresztény ügynököknek a panaszra méltó okot szolgáltatott: a Porta ezen hivatalnokához vezéri iratot intézett, hogy neki nyomatékosan ajánlja a kötelességéhez illőbb eljárást. A Porta ez alkalmat felhasználta, hogy a tartományi kormányzókhoz új eljárási parancsot küldjön, a térítési törekvés által előidézett viszályok elintézésére nézve. Ezen eljárási parancs így hangzik: Mindenfelől panaszok érkeznek, hogy különböző helyeken a keresztények, kik arra kívánságukat jelentik és gyermekek, kik még az érettségi kort el nem érték, az izlám kebelébe fölvétetnek, a törvény által parancsolt formaságok teljesítése és előleges vizsgálat nélkül, miket hasonló esetben foganatosítni kelletik. A vallás szabályai és az izlám szelleme nem tűrik, hogy azokkal roszul bánjanak, kik más valláshoz tartozva önként és kényszerítés nélkül térnek át hitünkre. Ha a megtérés őszinte szívből ered, és minden kételyen fölül áll, akkor valósággal meg-