Pesti Napló, 1855. április (6. évfolyam, 1518-1541. szám)
1855-04-20 / 1533. szám
1855. hatodik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve : Pesten házhoz hordva , évnegyedre 5 ftt. — scr. p. Fiflívre 10 „ — „ „ Fuldvre . 8 frt — la. p. A havi előfizetés , mint a Évnegyedre 4 frt — kr. p. «Smonent e 1 a d S e Is »»geztei. . . Szerkesztési iroda , Driurosa 8. n. A lap politikai tartalmi Ulete minden közlés a 8ZKREKSZTO-HTVATALHOZ, __________________________ viyagi ügyek tárgyiaft pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő : minteza 8-k szám Bementetlen levelek csupán rendes leveletBlnktől fogadtatnak el. 90-1533 Hirdetések 51 hasábos petit-sora 4 pgp krajczárjával számíttatik. A be- Igtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magánviták Bt hasábos sora 5 pengő krajcírjával számíttatik. — A felvételi díj szinte mindenkor el B/ re lefizetendő s Péntek, apr. 20-án. HIRDETÉSEK és MAGÁN VITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában Megjelelt a PF8T1 NAPLÓ — hétfőn és finnepntáns napokat kivéve — feleévnyi alakjában, mindennap reggeli órákban Előfizetési felhívás. & wm®1®e Április — június három hónapos folyamára, délire postán küldve 5 frt. Budapeteit házhoz hordással, 4 forint Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, uriutcza B. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könykereskedésében, úri- és kigyóutcza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadóhivatala. TISZAI KÉPEK. Polgár, april 10. II. Ha a tényt, elvonva mindentől, magában tekintjük, s meggondoljuk, hogy egy védműve vala az intézve : oly ,vandalszerü az, oly szoros logicai lánczolatban van ama fönebbi átkok, és humánus óhajokkal, hogy kigondolói, sürgetői, és végrehajtóji, ama bemutatott, gyönyörű mákvirágok, bármelyik jelszava csoportjába, mintha csak onnan nőttek volna ki, valóban beillenének. De mi nem akarjuk őket, a tény otrombasága, és vandalizmusáig, lealacsonyítni, még ama csoportok bármelyikébe sem sorozni; sőt tudván a borsod-részi események és csapásokat, szeretjük hinni, miszerint e nyomor, e csapás elhárítására volt az intézve. Igaz, ily czél, ily szándék, hatalmas védbástya, s az ellen, kinek ily véds van, — nehogy azt, mi magában szent, s keresztényi kegyeletet érdemlő, láttassunk ostromolni — valóban hajlandók volnánk, ostromlépteinket megszüntetni. De úgy vesszük észre uraim, miszerint önöket, e hatalmas bástya rém fedezi egészen, s közelebbről tekintve, az erős mellett, igen gyönge népei is vannak, s épen ez ad néktünk jogot a dolog érdemében, néhány komoly szót váltani...? Mint tény áll előttünk, hogy egy országos töltés bevágatott. Ki ilyesmit merészel, annak mindkét zsebe ugyan tele legyen okokkal, hogy magát igazolhassa, s ugyan számtanilag kimutassa: cselekvénye megüti e a tizenhárom próbát; tett e annyi hasznot, — de ez ily esetben nem elég — hanem tett e itt ugyan busásan több hasznot, mint másfelől kárt? és sokkal csekélyebb categóriájú érdekeknek nem áldozott föl nagyobbakat? s még amellett anélkül, hogy valami föltűnő eredményt mutathatna föl! Ne csodálkozzanak uraim, ha már eleve is ily nézeteket kezdünk pengetni; ne, hogy káros érdekek feláldozásáról szólunk, anélkül hogy az elemekről, melyeknek a vihar nyitott kaput, emlékeznénk; ne, ha oly hangon szólunk, mintha kizárólag önök csináltak volna rést a pusztító elemeknek. Mert ha tudták, hogy van már rés, és mégis újat vágtak, ne felejtsék uraim, hogy épen azért lett az ár oly káros egész mentett vidéknek, mert két roppant torkolaton jöhetett. Ha pedig nem tudták, miért fogtak, oly ha bele balázs módjára oly műtéteihez, melyről tudhatták, hogy reánk nézve is életkérdés, s vidékünknek áldást semmi esetre sem fog hozni! E körül nem tekintés, e kárhozatos gondatlanság, önöket a viharnak solidáris társaivá bélyegzi ; s miután művök annyira egynemű, eredményben annyira egygyé olvad , hogy elválaszthatatlan amazétól : igen természetes , hogy ily szövetségesek közöl, az a felelős végre is, kinek esze lévén és okosabban is tehetett volna; valamint természetes az is, hogy ily társak közöl csak azt szólítjuk, akivel beszélni lehet. Önök tehát amott segíteni akartak, azért vágták ki a töltést. Szép, valóban magasztos czél, csak az kár, hogy oly különös, és soha nem helyeselhető eszközt választottak kivitelére ! — A Tisza ártérnek mintegy kétszáz négyszeg mértföldnyi árterületén sok falu, sok határ úszik most vízben, és hála istennek, itt ott, töltések is futnak már rajta; de nem hisszük, hogy valahol ily védelmi, ily segítő elvet léptettek volna életbe; mert még a nem igen műveit fejű ember is látja , s mintegy ösztönszerüleg érzi azt, hogy a szent czélhoz szent eszköz illik. Igen uraim, a ki szent czélra törekszik, szent után járjon; mert a szent czél a megrontható eszközt nem szentesíti; míg viszont az ilyen eszköz, a legszentebb czélnak is elhomályosítja dicskörét. Bonum ex integra causa, malum ex quolibet defectu! Helyes-e pedig az oly eszköz, melylyel valaki, mig egyfelől a nyomort szüntetni akarja, ugyan azt a másikon előidézi? Helyes-e az ily eszköz, mely midőn védeni akar, szent érdekeket sért s vet áldozatul már különben is megtörtént, s nagyobbá alig tehető bajoknak, a nélkül hogy azokat megszüntetné s feltűnő eredményt mutathatna föl. Meglehet, a borsodi részen ily eszközök helyesek; mi bevalljuk gyengeségünket, miszerint ezt belátni képesek nem vagyunk. Annyi bizonyos, hogy Szederkénynek, melyért úgy látszik, az érvágás történt, mit sem használt a műtétés. Mi addig leomlott épület, az úgyis bevégzett tény való, ami pedig vízben és omlandóban való, az érnyitás meg nem mentette. Mert a helyszínen tett mérnöki vizsgálat nyomán kétségtelen az, hogy egy hét alatt három ujjnyi, és csak valamicske apadás volt észrevehető. Mi ez oly épület vagy szántónak, mely három négy lábnyira van víz alatt? Ha tehát azt gondolták önök uraim, hogy mihelyt a töltést megnyitják vidékükön, azonnal bottal üthetik nyomát az árnak, igen csalódtak. Avagy azt gondolták túlparti atyánkfiai, hogy Dobtól Tabányig van áradás a Tiszatöltések miatt , azt nem hihetjük, hogy így fogták volna fel a mostani áradást, sőt tudniok kellett, hogy az idei ár nem egyes folyóknak, hanem az öszves tiszai rendszerhez tartozó folyóknak egyetemes s még hozzá egyidejű megáradása; ily körülmény mellett tudniok kellett azt is, hogy ha bár egész Tisza mentén minden töltést elhánynak is önök, egyhamar alig fognak szárazon járhatni, vagy szánthatni oly helyen, hol most nagyobb mennyiségű víz van, s valóban váratlan nagy szerencse lenne, ha még ezután két három héttel ezt teljesedve látnák. Ennyi idő pedig igen sok arra, hogy egy nyomor vályog-épület , ha már csakugyan vízben van, sírba bocsássa romlandó sátorát; a mely vetés pedig tiz tizenkét napig viz alatt áll, arról többet — a ki gazda, tudhatja — úgy sem aratnak. Min vala tehát segítve ? A közel tiszamenti falukban csolnakon járnak még most is; az átvágással, — mint Mózes vesszejének a tenger, — megnyílt a közlekedés? nem sziget-e még máig is, és Velencze minden hozzánk közelebbi község? Hol tehát a nagyszerű eredmény, mely a túlvidék sérelmeit ellensúlyozza? Avagy azért vágattak kitöltéseink, hogy ennyi időre három négy ujjnyival többet lássanak ki a romokból. Igaz talán nem a romokért, hanem a fönállókért; nem mi a víz alatt volt vetés, hanem a kün levőkért történt a műtétés ? Igen, de hát önök uraim csak a magokét, a mentett vidéknek pedig fönálló házait, viruló vetéseit, nem vették tekintetbe? nem e szétrombolt közlekedésünket, melyet ezrekbe kerülend helyreállítani? Igazán látszik, hogy önök menteni akartak, és pedig minden áron, s ezért mi fizessük le önöknek ? Nem voltunk a tanácskozásban, hol az ítélet: denique censeo Carthaginem esse delendam, kimondatott; nem tudjuk, ama lépésig még eljutottak, mily nehézségeken hatoltak keresztül; nem tudjuk, mit gondoltak meg , mit nem; annyit mindazonáltal látunk, s mondhatunk , miszerint ha önöknek nem sok nehézség merült fel szerencsétlen határozatuk előtt, majd merülnek utána csak a legközelebbi tiszai gyűlésen is ; pedig oly kérdések , oly nehézségek , melyeket megoldani , elintézni, alkalmasint nehezebb leend, mint egy töltést kivágni. Annyit mondhatunk, miszerint sokat meggondolhattak önök, — mert okos emberektől sok kitelik — de mégsem látszik, hogy azt mind átgondolták volna, mi határozatukkal kapcsolatban áll; nem horderejét ama veszélyes elvnek, melyet fölállítottak, s kimondták önök, midőn az első ásónyomot, töltéseink lszakítására tették; különben máskép határoztak, máskép jártak volna el. Önök azt gondolhatták uraim: nagy veszélyben úgy mentse magát kiki, amint lehet; de gondoltak-e arra, hogy e végszükség joga, egész erejében alig illetheti azt, ki a veszélytől magát nem érzi? hogy a mi mentőszereink a töltések, melyeket önök bevágtak, avagy azt gondolták, hogy a védelem joga, csak túl érvényes, érvényes, bár milyen legyen az ? Azt gondolhatták önök, a kivágás nem nagy munka, s legegyszerűbb védeszköz reánk nézve ; egypár ásónyom elég, azután a víz kimos annyit, mennyi nekünk kell. De azt gondolóra vették-e, hogy ha önöknek védszer lesz a kivágás, az lesz-e a túlsó vidéknek és töltéseinknek, melyeket majd kétfelől fog fuldosni a hullám? Túlparti barátaink, — kik még egy talpalatnyi töltést sem mutathatnak föl, — meggondolták-e, mily nehéz, mily költséges munka töltést építeni? meg-e azt, hogy ha kikezdik a töltést, többecske is elmehet belőle, mint önöknek kell; sőt hogy oly roham mellett, milyet a mostani vízállás szükségeskép eszközöl, ki sem számíthatni, mennyi fog elsétálni a töltésből ? vagy minél több, annál jobb ? Meglehet, mert különben a nyílás két partját, — mely már száz öt körül van egymástól — ekkorig, oly barbárilag védetlenül önök nem hagyták volna! Önök azt gondolhatták: hadd menjen át a víz, ott annyi kárt úgy sem tesz. De azt meggondolták-e, hogy e mentesített részeken, - épen a mentesítés jóhiszemében — tömérdek föld vétetett művelés alá, melynek zöldelő reménye most természetesen semmivé lön. S meggondolták-e, mily nagyszerű — százezrekre menő csak a polgári és margitai határban — haszonbéri kötéseknek jön itt bázisa, épen ama mentesítési előny, melyet önök a viharral kezet fogva, semmivé tettek? meggondolták-e, ez átvágásból, mily szerencsétlen bonyodalmak keletkezendnek, e szerződők között mily nehézségek merülhetnek föl, a milliókra menő ártérköltségek fizetésénél ? meggondolták-e önök, meddig hat le az az ártér, melyet épen e töltések fedeznek? hogy a lágyság nyolczezer holdas medencéje, csak egér oda ama recipiensekhez képest, melyek a Hortobágy, Kosi, Berettyó lánczolatai által, épen amaz ártéri rendszerhez tartoznak, melynek egyik kiindulási főpontja, ama tájon van, hol a hullámoknak kaput méltóztattak nyitni. « Bécs, ápr. 18. — Minél szigorúbban őriztetnek a conferentia titkai, annál nagyobb figyelem van az azoknák küleseményekre, hogy azokból, lehetséges anyagot nyerhessenek a további politikai combinaliókra. Tegnap tudomás szerint az orosz futárnak előbbeni estvén Sz. Pétervárról történt megérkezte után valamennyi meghatalmazottak ülést tartottak. Oroszország képviselői abban a pétervári kabinet válaszát előterjesztették. Oroszország nem akarja a harmadik pontot, mint mondják, a szövetségesek teljes értelmében elfogadni, de más javaslatokat tett volna, melyek Oroszország békézes hajlamát tanúsítják. Már a tegnapi ülés után bizalmas értekezlet tartotott a szövetséges hatalmak képviselői közt; ma két óra tájban e tanácskozásokat folytatták, anélkül, hogy az orosz meghatalmazottak jelen lettek volna, s mindenki a legközelebbi napokban leendő komoly elhatározásoknak néz eléje, főleg miután hire jár, hogy Russell lord, elutazását péntekre, Drouin de Lhuys pedig szombatra állapította meg. Már a tegnapi értekezletek után az esti gőzkocsivonattal futárok indultak Paris és Londonba. Lapszemle. „Elmondván a keleti hadjárat tervéről a teljes valót— így kezdi a „Moniteur,“ lapunk ápril 17-diki számában közlött czikkének második „politikai“ részét — fennmarad elősorolnunk, miként fogta fel a politika saját szerepét, kötelességét, Francziaország becsületét és Európa érdekét. Czikkíró a közvélemény felvilágosítása végett a következő kérdéseket tűzte ki fejtegetésül: Mik voltak a háború általános okai? Az Angliával egyesült Francziaország mily érdekből vállalkozott a harczra? Mi e háború czélja? Miként kell érteni az alkudozások alapjául elfogadott négy pontot? Igazságos és hasznos-e Oroszországnak uralmát a Feketetengeren korlátozni ? Mi lesz a bécsi értekezletek eredményes hatása a béke vagy háború kérdésére? Oroszország a szent helyek kérdése által csak ürügyet keresett s Krisztus sírját uralma lépcsője gyanánt akarta használni. A franczia kormány azonban leálarczozván a sz. pétervári kabinetet, kitűnt, hogy • A ROM TITKAI Regény. Irta Észther, stb. szerzője. Ünnepély. I. (Folytatás. *) Elemérre e találkozás alighanem épen azon benyomást tette mint a nőre, mert hidegen, de legkisebb árnyalata nélkül a sérteni vágynak szegezte pár pillanatra tekintetét Ilonára; aztán egy szelíd, mondanék magasztosan rokonszenvest, cserélvén Auréliával, köszönt, s balra fordulván, a másik terembe ment át. E pillanatban valami sajátos nesz terjedt a teremben s egyik a másiknak susogta, hogy a császári hritek megérkeztek s az udvar fog mindjárt megjelenni. Nemsokára azután a császár és császárné léptek be, fogadtatva gróf Kinszky Ferdinánd és neje által. Jelen voltak a számos vendégek közt a napok hőse savoyai Eugen, Nándorfehérvár és Szerbia kormányzója, würtembergi Sándor herczeg s Mercy Claudius a temesi bánságé, gróf Wirmont, Stahrenberg és sokan mások, kiket itt hosszas lenne megnevezni. A magyar urak közöl is számosan, a többi közt Pálffy János hadvezér, Czobor Márk, annak neje és leánya, kikhez még visszatérendünk; a főudvarmester Draskovics János , a koronaőrök egyike Kolonics Ádám sat. és számos idegenek voltak láthatók. Gróf Kinszky a császári családot s annak kíséretét a második teremnek egyik oldalfala előtt, végig vonuló gazdag szőnyegekkel borított s veres selyem kárpitokkal mennyezett emelvényre vezette. A császár maga tábornagyi díszruhában, az akkori bővebb szabás szerint volt öltözve, az arany gyapjú *) Lásd „P. Napló“ 1532. *x. renddel nyakában s dús fodoritott hajékkel. Tiszta arczu, kissé telett férfiú volt s nejével a császárnéval együtt a társaság legszebb alakjai közé tartozott. Ha az emelvényen, a császári családot, veres bársony támlányokon, a női kíséretet, részint kartalan kerékszékeken tabouretteken ülve, részint állva, s a férfiakat tisztes távolban, vagy megszólittatván a császár s császárné közelében állva gondoljuk, az emelvény előtt pedig a terem tágas hajójában az oda özönlő sokaságot, akkor meglehetős fogalmunk leend ezen ünnepélyről, melyet bővebben ecsetelni nem tartjuk szükségesnek. Később a császár és császárné körüljárták a különböző teremeket s többekkel a bel és külföldi vendégek közöl szóltak. Különösen feltűnhetett az, hogy Elieser egy volt azok közöl, kikkel a császár hoszasan, majdnem kedélyesen beszélgetett, s olykori nevetéséről ítélve, Eliesernek nem egyszer sikerült mosolyt idézni ajkaira. Ismerte tehát a császár ezen embert, s mivel nevén szólította, nincsen okunk tovább azt titkolni. E név Czobor Pál, kiről hasonlóul volt említés téve előzményeink közt. Rokona, távoli vagy közeli volt-e Elieser Czobor Márknak, barátságos, vagy ellenszenves volt-e jelenben a viszony a két férfiú közt, lehetlen leendő elhatározni. — Annyi igaz, hogy egy szót sem váltottak még együtt, anélkül, hogy egymást kerülnék, vagy arczaik valami kedvetlen hangulatot árulnának el. Czobor Márkné leányával párszor haladott el Elieser mellett. A két hölgy a legpompásabb volt az egész társaságban. Látszott mindkettőn a kissé különczködő öltözetekre fordított idő, melyen minden szikrázott és csillogott. — Ilma némi kíváncsisággal nyugtatta éles tekintetét a férfirn, de anyja őt észre sem látszott venni — bár később Czobor Pál elég hosszasan társalgott Ilmával. Egészen más árnyalatot vett fel a két hölgynek tekintete, midőn Elemér illemteljes udvariassággal köszönt nekik. Mindketten elhalaványodtak. A szintoly fényes mint matrónailag szép Sárának egy megvető haragos tekintete találkozott az ifjúéval; mig Ilma, nem tudjuk, őszintén vagy segélyből, elég hallhatóan elnevette magát; azután anyjához fordult, s még mindig nevetve sugdosott neki valamit. Elemér ezt jól észrevehette, de nem látszott tudomást venni a dologról. Egyszerre a császár, ki épen az ifjú közelében haladt el, megállt s Elieserhez — ki Elemér mellett időzött, fordulván németül szólt: mikor fogja kegyed nekem öcscsét bemutatni ? A császár nem szerette a feszességet, társalgásában valami egyszerűség volt, melyről sajátkezűleg irt levelei is tanúskodnak : például az, melyet később Pálfy Miklós nádornak irt, a pragmatica sanctio elfogadtatása után, hol az öreg, Nádorfehérvár alatt megsebesittetett s azóta sánta férfiút igy szólítja meg: Mein lieber alter krumber Palatine! sat.; a levél szövegében pedig Niker 1-nek nevezi. Ezen egyszerűség némi kíváncsisággal vegyülve tűnt fel a császárnak Elieserhez, vagy inkább Czobor Pálhoz intézett kérdésében is. Elieser azonnal bemutatta Elemért, kinek csinos alakja, s a császár rövid alkalmi kérdéseire tett feleletet, úgy látszott,nem kedvetlen benyomást tenek. Czobor Márkné Ilmával s Ilona Auréliával elég közel álltak arra, hogy e bemutatást lássák. Ilona vonásain leginkább feltűnt a harag. Ez szemtelenség súgta leányának, ki aligha egy értelemben volt anyjával : — meg nem foghatom Pál bátyánknak gondatlanságát! — Lehetlen, hogy ezen ügyes csalót minden képzelt hasonlatossága mellett Elemérhez, valóban halottaiból feltámadott fiamnak higye, miután halála törvényerejűleg be van bizonyítva. — Mit mondasz erre Aurélia ? A leányka elpirult, de semmit sem felelt. Őfelségének bemutatni e kalandort! folytatá Ilona halk, de haragtelt hangon. — Mit fog a vén szeszélyes ember mondani, ha e vándorlovag le leend álezazva! Ilona, talán félve, hogy elárulja a kedvetlen benyomást, melyet neki az általa kalandornak nyilvánított ál Elemérnek jelenléte okozott, az itt mindig sürüdő vendégek közé vegyült. II. Czobor Márkné is félrevonult s midőn a szomszédterembe ért, pár üres széket foglalt el egy roppant arany gyertyatartó közelében, melyben körülbelül 20 —24 gyertya égett. Ah — a felséges bohózat! szólt Ilma bájosan és csintalanul nevetve : — íme gyönyörűséges vendégünk, ékesen kimosakodva s gróf Kinszky házához bevezetve! — Meglátja kedves anyám, hogy Pál bátyám még az udvarnál is bevezeti — miután ő felsége elég kegyes volt vele szólni. Kitelik tőle ! mond Czobor Márkné hangnyomattal. — Fiatal korában annyi bohóságot vitt véghez, a mennyi csak egy embertől kitelik. — Nem tudja, mit csináljon sok pénzével ! — Miután itt Bécsben tökéletesen felkészült háza van, melyben egyes egyedül él, tavai pedig Parisban egy palotát vett s azt is felkészítette, most hallom, Londonban vásárolt egy házat, mely szint annyi fénynyel és kényelemmel bilánd, mint a többi! Tudva van történelmileg, legalább nem egy hazai évlapjaink közöl említi e Czobornak egészen sajátos rendkívüli fényűzését, s azt, hogy Bécsben, Párisban és Londonban házai voltak. Ah!mond Ilma — Londonban is! —Ha egyszer kedvünk lenne egy utat tenni Európában, minden fővárosban a legjobb szállásra és fogadtatásra számíthatnánk, mert hiszen Pál bátyám vendégszeretete közmondásos. Ha ily rokonokat szed fel után útfélen, mond Sára , azokat felruházza s felpénzeii, hogy végre is valami roppant botrány érje a Czobor nevet, úgy szerencsét kívánok annak , ki vendégszeretetével élni akar; én részemről soha sem fogom azt igénybe venni. Tréfáltam, kedves anyám, mond Ilma , azután hangjának buskomoly lejtést adván, bánatos arczkifejezéssel folytató : — valóban szomorú, s megfoghatlan elöttem, miként lehet valaki oly szemtelen és vakmerő, egy halottnak szerepében fellépni ! — Szeretném tőle a lopott arany poharat visszakérni, s látni, minő szemmel felel, ha őt itt nyilvánosan elrablott sajátomért felszólítom.