Pesti Napló, 1855. szeptember (6. évfolyam, 1643-1666. szám)

1855-09-19 / 1656. szám

A szakismeret és kitartás diadalmaskodott az akadá­lyokon, s midőn e sorokat írjuk, nincs hely e hazában, a hova Entz faiskolájának hire ne ment volna. Minden­felé szétküldé csemetéinek árjegyzékét; mindenfelől kap folyvást megrendeléseket, s azon állapotban van, hogy e megrendeléseknek pontosan meg is tud felelni. Mezőgazdaságunk fejlődési történeteiben olvassuk, mi jótevőleg halott Fejér megyében a példa, melyet a derék Lilien adott gazdasága czélszerűbb rendezése ál­tal. Meg vagyunk győződve, hogy hasonló hatással le­szen Dr Entz példája mindazon gazdáinkra, a­kik a fő­városba jővén, nem mulasztják el meglátogatni faisko­láját. Biztatást találnak a sikerben, mely az erélyes ki­tartást mindenütt kiséri, ha erős akarat értelemmel pá­rosul. Buzdítást találnak e faiskola derék igazgatójának lelkes szavaiban, oktatási tanácsaiban. E hatással azonban mind nem elégszik meg hazai ker­tészetünk eme tekintélye. Nem elégli, hogy a jobb gyümölcs­fajok terjesztése által irtó háborút szent a roszabbaknak, melyeket bővebb termése miatt tenyészt a legtöbb vidék. Tudja, hogy a szorgalmat a tudomány teheti gyümölcsözővé, s a kertészeti ismeretek terjesz­tése végett a sajtót is eszközül használja. Kertészeti füzeteit értjük, melyekben oly alaposan értekezett már eddig is a haszonkertészet több részeiről. Senki sem is­meri jobban a hangot, melyen közönségünkhöz szólani kell. Tudja, hogy mivel a kertészeink száma szintoly cse­kély, mint miveit gazdáinké. Látja, hogy a tudomány ezen ága is egy becses növényhez hasonlít hazánkban, melyet egészen körü­lnőtt a gyom. Az előítéletek dud­­váját értem, melyet Entz, midőn kertészkedni tanít is, gondosan irtogat. Előadását ennélfogva bőbeszédűnek mondhatná talán a szakember, de ő nem kimivelt szak­emberek számára írja füzeteit. Valóban ő igen jól ismeri közönségét, s midőn megtámadja előítéleteiket, biztatja, lelkesíti is egyszersmind őket. Bizonyos magyaros za­mat ömlik el egész előadásán : jele, hogy eltalálta a hangot, melyen népünkhöz szólani kell. A népről szóltam , mivel Entz nem fényűzési czikk­­nek, nem üvegházi növénynek óhajtja kertészetünket. Óhajtja, hogy egy virágos, egy gyümölcsös kert legyen az egész föld, melyet hazánknak nevezünk. Nemrég olvashatátok e lapban is, mely örömmel számítja öt dol­gozótársai közé, buzdítását a faültetés ügyében, midőn a tagosításról értekezett. Óhajtja ennélfogva , hogy a kertészetnek min­den városban, minden községben le­gyenek értelmes és buzgó apostolai. E nemes czélból a kertészeti ismeretek terjesztésének egyik focusává igyekvők tenni a kertet, melynek igazgatója, így alakult kertész-képző iskolája, mely már két éve működik nagy sikerrel. Ez iskola érdekében kívánjuk fölhívni a köz­figyelmet. A tandíj csekélysége (első évre 100, másodikra 80, harmadikra 60 pft) mutatja, hogy Dr. Entz úr nem ha­szonvágy­, hanem a hazafiság sugallatának engedett,mi­dőn intézetét létrehozta. Oly csekély e tandíj, mennyit minden nagyobb község adakozásokból is könnyen begyűjthet, hogy magának értelmes hasonkertészt neveljen. E csekély áldozatra hívjuk föl községeinket önérde­­kekben. Egy két miveit kertész ügyvezetése alatt minden köz­ségben hamar alakulhatna faiskola, nemcsak a lakosok kertei számára, hanem az utak és mesgyék beültetésére is. A legjobb út és mód, mihamar virágzó parkokká al­a­­kítani egész határokat; legegyszerűbb, legolcsóbb mód­szebbé tenni hazánk földét és gyümölcsözőbbé. A tanítás, mint tudjuk Entz iskolájában novemberben veszi kezdetét. — Télen a melegágyi munkákon kívül, szünideje van a kertésznek. E szünidő, midőn a termé­szet alszik, a legalkalmasabb elméleti tanulmányokra. A­mint ébredni kezd a növényi élet, kezdődnek a külső munkák, s azok kíséretében a gyakorlati útmutatások. gj^Az elméleti tanulmányokat a növénytant és a földne­mek ismeretére szükséges ásványtant, a kertészetre ká­­ ­r.mamammmaammamamamaaamamaammammamaaamamammmmmamaaaaaaammmmmaammmmaamaamama ros és hasznos állatok természetrajzát s a természet- és vegytan némi elemeit is Dr. Entz maga adja elő. Jobb tanárt bizonyára nem talál vala növendékeihez. Már fenebb érintem népszerű előadását; kiemelhet­­i nem elmélete gyakorlati irányát is, mely már az előis­­­­meretek tanításában csupán kitűzött czéljait tartja szem előtt, s mindent példával világosit, mindent szemléletivé teszen; a gyakorlati útmutatások közben pedig mindun­talan visszatér az elmélet elveire, melyek kimagyaráz­zák az élet tüneményeit a növényvilágban. A kertészet azonban szintén alkalmazott része a gaz­daságtannak. Dr. Entz jól tudja ezt. Egy élet tapaszta­latai támogatják elméleti ismereteit. Egy év előtt né­­hány fővárosiak fölkérték őt, adna oktatást vasárnapon­ként a kertészetben. Én is részt vettem ez oktatásban, hogy növénytani ismereteimet e gyakorlati iskolában is gyapítsam. Hányszor monda derék mesterünk : „Ezt igy meg igy olvassuk a külföldi főleg német kertész-köny­vekben , a mi viszonyaink közt,­a mi éghajlatunk alatt azonban másként áll a dolog.“ S elmondta tanárunk a különbségeket, melyek az elmélet alkalmazásában eltér­nünk parancsolnak a külföldi kertészek tanácsaitól tö­mérdek adattal igazolván állításait saját tapasztalá­saiból. Ily férfiú által hirdetve, kétszeresen gyümölcsöző a tudomány. S e buzgó és jeles szakember közhasznú intézete pár­tolására hívjuk föl ezennel hazánkfiait CSENGERI ANTAL. A pesti evang. theologiai tanintézetről A Il­ik József császár türelmi parancsa és a Il­ ik Leopold által szentesített 1791 -ki országos törvény , a­melynek 26-ik czikke a két felekezeti evangélikusoknak szabad­ságot adott uj egyházak és iskolák alapítására, — a ma­gyarhoni protestáns egyházban uj életet, uj korszakot idézett elő. — Legtöbb egyházaink, iskoláikkal együtt, kivált a hon nyugoti részében, ezen idő óta keletkeztek, ezen törvény alapján alakult. Ezen törvény lett új éle­tünk alapja és palládiuma ; közelebb Pesten ez vetkez­tette ki ereje és érvényéből a város azon szabadalmát, miszerint senki nem igaz és orthodox katholikus, pol­gárul semmi szín alatt be nem fogadtatott, sem tüzetett. E törvény alapján épült itten mind a két evang­­hitfele­­kezet egyháza és temploma, alakultak elemi és gymna­­siumi iskoláik. E törvényből fejlett ki, ezen időpontnál indult meg egy, Pesten alkotandó magas­ iskolá­nak is eszméje, melynek változatos, viszontagságos fej­leményéről és jövőjei irányáról most rövid vázlatot kí­vánok előterjeszteni. Vay József jön elsőben indítványt és készítő tervet, már 1796-ik évben, egy, Pesten felállítandó universitas iránt. Ennek keletkezni kellett volna az országos két evang­­hitfelekezet és a nem egyesült görög egyház anyagi erejéből, kormányoztatnia a nevezett három egy­ház kebeléből alakítandó választmány által, a felvigyázat a metropolitát és a protestánsok general conventjét il­letvén.­­ A köztanácskozás­ és tárgyalásra kitűzött nap, u. m. június 23-a előtt azonban a metropolita Pest­ről eltávozott, a határidőre nem jelentek meg az ágost. hitvallásnak is, sőt a dunántúli helv. hitv. hu­­erintenden­­tiából is senki el nem jött, ennélfogva az ügykérdés fej­tegetése elnapoltatott. De az életrevaló eszme jó földbe esett, a józan ész és hű emlékezet földébe, a hitbuzgó keblekbe, és a nemes szivek melegében ápoltatott, mig nem a közönyösség élettelenségét és a fagylaló tél részeit fölváltaná egy szép kikelet hajnala. — Úgy látszik, a tüneményekből ítélve, hogy az eszme, kivált a pesti ref. egyház kebe­lében őriztetett nagy gonddal. Legalább itt tűnt fel újra, itt emelkedett ki a lepel alól, mikor a pesti reform, temp­lom építése iránt 1816-ban intézkedések tétettek; mert azon, nyomtatványban most is kézen forgó kérelem­­szózatban, melyben hitsorsosink országszerte felhivat­nak az építendő templom részére alamizsnálkodni, nyil­ván im­e sorok olvastatnak: „Ekklézsiánk akkori cura­­torai és érdemes tagjai elvégezték, hogy míg a temp­lom felállhatna, addig az oskolának rendeltetett épület oratóriumul szolgáljon, a minthogy attól fogva ekklé­zsiánk abban az épületben tartotta és tartja még most is közönséges isteni tiszteletét. Ez az oskola épületének ilyen végre lett fordíttatása állott abban ellent, hogy még valamely nagyobb oskola itt fel nem állíttat­hatott, holott hazánkban egyedül itt lehetne és kellene részünkről olyan iskolát fundálni, a­hol ifjaink, más tu­dományok mellett, a múlhatatlanul szükségessé lett né­met nyelvet nemcsak könyvekből, hanem mindennapi gyakorlásból is haszonnal tanulhatnák! — A pesti ref. egyház kebeléből fakadt ki ujonan 1839 ben a dunamelléki superintendentiához intézett szózat egy, Pesten felállí­tandó anyaiskola ügyében, komolyan s ünnepélyesen fogadván a pesti egyház, hogy „buzgó lelkesedéssel, semmi fáradságot, semmi áldozatot nem fog kímélni, hogy az egyházkerület magas czélját mentől hamarább elérhesse, meggyőződve arról , hogy e fontos lépést maradékokra átszálló áldás követné.“ E szózat hatályos viszhangot, az eszme rokonszenve­­ket költött és a feltisztelt egyházkerület 1839-dik évi november 10-kén tartott gyűlésében, a szőnyegkérdés­­nek minden oldalról megfontolása végett, 12 tagból álló választmány neveztetett ki.­­ Ezen bizottmány munká­latában elősorolt indokok és figyelmeztetéseknél fogva, a dunamelléki superintendenciának 1840-dik évi júniusi közgyűlése egyenlő akarattal abban állapodott meg, hogy a nagy czél kivitelére irányzott lépések mindenesetre megtétessenek, és hogy a felállítandó intézet maga ki­tűzött czéljának annyival inkább megfeleljen, jónak ta­lálta szándékát és tervét a ref. négy egyházkerületek­nek legközelebb tartandó köz-conventje elé terjeszteni.­­ Az 1840-diki September 9- és 10-dik napjain tartatott conventnek a középponti főiskola fölállítá­sát tárgyazó terv bemutattatván, a a tisztelt főconvent határozatilag kijelenté egy, Pesten felállítandó és kor­­szerűleg rendezendő főiskolának az egész hazára nézve sok­oldalú és messze terjedő hasznáról­ meggyőző­dését, és annak létre­hozására segéd­kezeket nyúj­tani ígért.­­ Ennek valósításán, a testvér egyházke­rületek megbízásából, a dunamelléki ref superintenden­­tia munkált, egy 30 tagból álló bizottmány által, mely­hez 1843-ik évi január 6-kán csatlakozott az ágost. hiv. evangelicusok conventje által kinevezett választ­mány, egy közös prot. főiskola létesítése végett. Az uni­­ált bizottmány sikerrel munkált 1848-ik évi május 15-ig, a mikor is, a bizottmány javaslatára, a dunamelléki egy­házkerület közgyűlése, „a változott politikai viszonyok és az akkori körülmények szülte kedély-izgatottság miatti működésétől sikert nem várhatván, a pesti prot. főiskola ügyét nem tette ugyan le, hanem csak ideigle­nesen felfüggesztette. Az 1848- i­9-ki közbejött események után,az átalaku­­lás korszakában,a magas kormány kiadván a gymnasiumok új rendezetét, miszerint azok alakítandók valának, néhai superintendens Polgár Mihály oz­im­e kérdést intéztet a kecskeméti egyházhoz: „Várjon felajánlja-e az egyházke­rületi iskolára kathedráit az esetben, ha ez egyházban teljes gymnasium nem létesülendne is ? E kérdésre az érdeklett egyház, 1851-ik évi augustus 23-diki tanács­­kozmányából, jegyzőkönyvileg tudatta, hogy két rendes tanszéket fentartani kész, és értesítette superintendens urat, hogy ezen ajánlás által minden eddigi anyagi ere­jét csak nem egészen kimerítette, és gymnasiumát, ha­bár csak magántanintézetképen fentartani szinte elhatá­rozta. E tudósítvány szolgált alapjául az egyházkerületi azon intézkedésnek, miszerint, hogy nyivános gymnasi­­uma lehessen ezen superintendentiának, ez II.Körössel fogott kezet a gymnasiumra nézve, Kecskemétre pedig a theologiai kar és praeparandiába 6 tanárt állítani ter­vezett, kik közöl Kecskemét kettőt, a superintendentia négyet látna el fizetéssel.­ Azonban a kecskeméti egy­ház utóbb kijelentvén, hogy nem érzi és nem érzendi magát kötelezettnek úgy czímzett ajánlata beváltásá­ra , tehát azt a theologiai seminariumra nem adhat­ja , mivel a kecskeméti egyház teljes főiskolára tévén föltételes ajánlatot, ennek be nem álltával, az általa szervezendő és felsőbbleg parancsolt főgymnásiumára fordí­ta;“ a cs. k. Pest kerületi tanhatóság pedig, 1852 jun. 25. kelt intézvény által, elrendelvén, hogy „Super­intendens­ur intézkedjék, miszerint az egyházkerület­nek theol. seminariuma és praeparandiája az 185­2-ki tanév alatt ott, hol az itt fenforgó anyagi kérdések meg­oldása azt legtanácsosabbnak fogja mutatni, okvetetle­­nül rendezve legyen, ha szinte eltekintve a régi viszo­nyoktól, melyekben az egyházkerület és Kecskemét is­koláikra nézve eddig egymással állottak, máshova, péld. N.­Körösre kellene is a nevezett intézeteket áttenni“ , az egyházkerületi iskolai bizottmány fájdalmasan érezve, hogy a kecskeméti egyház azon szövetségtől, miszerint Kecskeméten a gymnasium fölötti tanosztály eddigelé a nevezett egyház és superintendencia közös erejével tar­tatott fenn, elállóit és nem rem­énylhetvén többé, a hatá­rozott nyilatkozat után, segélyt a theologiai collegium és tanítóképezde javára Kecskeméttől, azon javaslatot tette superintendens úrnak a theologiai tanintézetre nézve, hogy az Pesten állítassák fel,mindazon okokra való tekin­tetből, melyeknél fogv­a az egyházkerület szinte 9 éven át munkás volt a pesti prot. főiskola létesítésében, közelebb azért, hogy anyaiskoláinkban meglévőn szüntetve a phi­­losophiai kar, ifjainknak alkalom nyújtassék a pesti egye­temben hallgathatni a philosophiai tanulmányokat, és al­kalma legyen a superintendenciának. Pesten oly jeles tu­dós egyének, mint segédtanárok által gyámolitatnia a theol. tanintézetre nézve, kiket vidéki iskoláinknak meg­nyerni alig lehetne. —Superintendens úr, egyszersmind kecskeméti lelkész, az iskolai bizottmány és esperesi kar javaslatát el nem fogadta, hanem a kecskeméti egy­ház minden segélyt megtagadván az ottani theol. colle­­giumtól, az abban esett hézagot és hiányt segédtanárok által pótoltatta, kik a rendes tanárokkal együtt mind az egyházkerületi s iskolai pénztárból fizettettek, valamint a collegium egyéb szükségei innen fedeztettek, miglen 1853 kezdetén ő maga adott utasítást a gyülekezetek akaratának kitudására nézve. Ezen intézkedés folytán a dunamelléki egyházkerület 242 anyaegyházainak négy­ötöde írásba foglalt nyi­latkozatot adott, kijelentvén, hogy Pesten kíván theo­logiai collegiumot felállittatni. — Ezen öszhangzó , szinte közakaratot nem lehetett nem méltányolni; ennél fogva főt. Báthori Gábor helyettes superintendens ur, tiszttársai hozzájárultával, ezt az 1791—ki 26. t. sz. ér­telmében, 1854-ik évi October 12-én, legfelsőbb helyre fölterjesztette, honnan 1855-ik évi junius 29-től érke­zett kegyes intézvénynél fogva : a) A dunamelléki helv. hitv. evangelika superinten­­dentia Pesten theologiai intézetet állíthat. b) E czélra fordíthatja azon pénzeket, melyek ezen egyházkerületben a Pesten felállítandó prot. főiskolára gyüjtettek, mint szintén más illetékes és megszerezhető pénzalapokat. c) Ezen tanintézet külső és belső elrendezése az 1791. 26. t. sz. 5. §. szabályozása szerint, a superin­­tendentiára bizatik. (Folytatása következik). TÖRÖK PÁL. Nem állítani, hogy a maga idejében szintúgy classicus volt Tinódi, mint később Gyöngyösi, utóbb Kisfaludy Sándor, holott jelen fejlődésünkben egyik sem az már. Hallottátok a mesét Polycrates gyűrűjéről, mely mindig előkerült? Így kerül elő a műtörténetben, időnként, ugyanazon mód és világnéz­et, például a classicai, más más színezetben, mihez képest szabad legyen jó eleve kimondani meggyőződésemet, hogy annál szebb, tartal­masabb és elevenebb valamely nép költészeti élete, mennél több korszakban kerül elő ugyanazon műalak, mert annál több benne a magát újra szülő erő­s életre­valóság. És ezúttal nem törődöm vele, ha netán egy né­mely olvasót megfosztok afféle szokott képzetmódtól, mely szerint az irodalom haladását, az idő folytán ki­nyúlt egyenes vonalnak tekinti. Sőt inkább emelkedés az; más szóval: egymás utáni és egymás fölötti pálya, mint a sas fellengése, midőn utat ir le elöttünk a magas­ságban-De mű bölcsészileg is hatalmunkban áll értelmezni a classicismust. Ugyanis ha a művészet az eszmének érzé­­kileg felfogható alakban való megjelenése s előállítása , classicai művészet leszen az, melyben tartalom és alak legmélyebb conkrét egységben vannak egymásba áttéve, mit aztán eléggé ismert nevén ideálnak szoktunk nevezni, a­honnan önként előáll a következtetés szük­sége, hogy tehát kell lenni oly művészetnek is, melyben tartalom és alak nincsenek úgy összeolvadva, egymásba átvive, hanem lazul függenek együvé, azaz a gondolat nem jelenik meg magához méltó, s egyméretű alakban, hanem a kettő közötti egység vagy nincs még elérve, és ezen alkotás rendszerint megelőzi történeti­le­g a classikait, vagy fel van már oldva, mely ismét a történetben utána szokott jönn imennek. A classicismus tehát viszonyos fogalom, vagyis csak egyik módja a művészeti eszme előállításának, s a­mint megvannak elsőségei, azonképen gyönge oldalai szint­úgy, s ha erény hozzá eljutni, szinte oly szükség túl­­menni rajta, vagy megszabadulni tőle a tovább juthatás kedvéért, föltévén egyszer mindenkorra, hogy élő s jö­vőre számítható népről, ne pedig rohadóról legyen szó. A szerint már, a mint költő vagy műbiró más más elv szárnyai alatt mivelték magukat, összeütközés keletkez­hetik egyik mint másik között, mely sehol sem olyárté­­kony, mint ha ítész, ki például a classicait nézi és veszi, főleg kihalt népekről varrva hímet, zsinórmértékül, a költőt, ki élő nemzet tagja és nem épen classicai művész, bírálja. Ez után esett meg nálunk, hogy Kölcsey kegyet­len igazságot követett el Csokonain, Kazinczy Kisfaludy Sándoron, Toldy az 1830 óta keletkezett szépirókon azon egyetlen okból, mert mind a három ítész,hogy úgy szóljak, kizárólag classikai miveltség;s én hiszem, hogy Kölcsey, Kazinczy ha élnek és a sivatag elmélet helyett a műtörténész állását foglalják el, máskép ítélnek vala költőikről ; a mint ezt utánok Toldy már is teszi, midőn a magyar költészet történetében a kigunyolt s fonákul mért költőket, egyiket mint másikat, rehabilitálja. Régen tudalik, hogy Ítésznek, ha méltóan óhajt ítélni a művész fölött, be kell magát élni annak világába. Wer den Dichter will verstehen, Muss in Dichters Lande ge­hen (Goethe). De a költőnek nemcsak hazája van, ha­nem világa is, hol a képzeteknek saját nesze, köre és szí­­nezete tündérkedik lelkeink előtt, s ezen ugynevezhető poétái község fuvallatát senkinek sem kell jobban meg­érezni, mint az Ítésznek. Csalódom-e vagy nem, de ne­kem úgy látszik, hogy e tekintetek szépirodalmunkban ma sincsenek kellő érvénybe hozva. Megtörtént már az is, hogy a közérzület kevésbbé csalódott némely költők iránt, mint a legilletékesbnek hitt elmélet; és bizonyo­san, midőn Bacsányi föltétlenül Kisfaludy S. mellé, Fáy, az Élet és Literaturában, Csokonai javára nyilatkoztak, im­e közérzületnek voltak szószólói. Nézetem szerint, ha egyik másik költőn igaztalansá­­got követtek el ítészeink, onnan van, mert a classicis­­musban absolut becset hittek s ugyanekkor az irodalom életét megkötötték elméleteikkel. De az elméletnél erő­sebb a szellem és nem hagy magán tekintélynek, sza­bályoknak kifogni. Igen sokszor volt már irodalmunkban sürgetve a classicismus, és kiosztva is pálmája. De ha mindazon lépések, melyek túlvittek mégis rajta, romlásra vitték volna irodalmunkat, úgy ma nem volna irodalom. Berzsenyi már Vörösmartyban is „messzevitt regényes szertelenséget“ látott. Hát Kuthy s egyebekben mit lá­tott volna! Bizonyosan kétségbeesést az irodalom jöven­dője fölött, de azért nem kell megijednünk. Ha tehát látjuk, hogy némely idő költői, s a velük járó világnéz­et, miután le voltak szállítva, újra fölemeltetnek, új szempont alá vétetnek: oda kell kijutni okoskodá­sunkkal, hogy a művészeti élet saját processuson megy át, s alkotásaiban bizonyos rhythmusát tartja meg a ha­ladásnak ; és van idő, mikor a művészetből elég neki az eszme, ha szinte nem a legszebb formában jelent is meg; máskor pedig erősen követeli a formát, mindaddig, míg azt teljesen ki nem villa, érvényre nem emelte, azaz a nyelvet tökéletesen ki nem képesítő költői alkotásra. Úgy hiszem , a fejlődés ezen formai követelései találtak szót és kifejezést azon egész ú­j iskolában, mely Kazinczy után Köl­­cseyben látta legtöbb pártolóját, mivelőjét.Az eszme nagy­­ságára nem volt annyi gond; az háttérbe volt szorítva, mi rendesen minden nép classicismusának bélyege. De ha olykor enged az eszme a formáért, viszont ennek is kell engedni amazért, midőn uj művészet áll elő, mely ha nem classicai is, de szintoly igényei vannak az ítészet méltatására. Ez teszi szükségessé az irodalmi uj szem­pontok fölvételét. Van e oly ideverő példa, mint Zrínyié? Ha ez a forma és nem inkább a költői fogamzás, az esz­me nagysága után mérjük , bátran kihagyhatjuk irodal­munk történetéből. Most így fejezem ki magamat : a classicai műalkotás, a műszellem iskolája, szüksége. Nélküle derekas művé­szet nem állhat elő; következéskép el kell foglalni he­lyét a történetben és pedig hang- és törvényadó tekin­­télylyel. Vegyük csak csak min­ irodalmunkban azt a magát összeszedhetlen elárjongást, tétovás elterjengést, mely a Kazinczy előtti kort nagyban jellemzi. Semmi sem volt a maga helyén; sem elv sem kitisztázott meggyő­ződés. Az egész múzsasereg fegyellen had, kalóz nép, téveteg nyáj. Kazinczy rendbe kapá őket az ízléssel. Clauren érzelgő szeretői nem nézték a közös csillagot epedőbb szemekkel, mint a mester tanítványai az elvet. Ő maga könnyű és fordulatos stilista, metsző és hízelgő egyszersmind, szoktató és tanító, a mint akaró, — jóté­kony szellemként hatott be mindenüvé. Tanai gyöngék, szükkörűek, de annál melegebbek, mint gyapont góczá­­ban az összefogott sugarak. Leginkább a lyrában voltak intései, egyéb tanokban eltapintásai, és lelkesedése több mindennél; miért ez túláradt mindenkor tudomá­nyán s­­tészeti erején. A­kit megdicsért, meg volt di­csérve, ha szinte méltatlanul is. Ő tudta mindenki gyön­géjét, hozzáférhető oldalát. E végből, jól, roszul, czi­­meket választott levelei fölé; és irá csodálkozása, bá­mulása jeleit a „ritka fényű“ férfinak, valahányszor némi tehetséggel biró újabb irod­ára feltűnni. Szóval: megvolt benne a vezér iró gyönge és erős oldala ; igy lett első, míg élt, folyvást; az eredmény mindebből az irodalmi egység, összetartás. „Mi a szép?“ talán sohasem volt többször kérdezve, magyarázva, mint Kazinczy korában; kivált miután a bölcsészeti szellő is be kezdett lengeni a szépirodalom­ba. Bár tudták, bár nem, kimagyarázni magukat a kor ítészei és költői, de annyi bizonyos, hogy ők a szépet az eszményben (ideal), a művészetet a classicaiban helyezék. Elvök volt az eszmény, s ennek közelében tar­tózkodott, egy kettő kivételével, valamennyi költői elme, s a költői világ apródonként, de hatalmas erősödéssel, czélzatos, rendszeres szellemvilággá formálódott. Még ekkor kevéssé voltak üstökösei a művészetnek, kik a szép törvényeitől, valamely geniális ábránd vagy sze­szély miatt erőködtek volna elszakadni; de annál több az állócsillag, kik a mestertől vett ragyogást melegen szórták vissza, s fényt ha vettek, adtak is. És épen inner elvhűség az, mely a magyar költészet történeté­ben eldöntő befolyással bírt; mert szigorával, követke­zetességével mintegy derekában erősíté meg a költői művészetet minden még azon időre is, ha netalán óvat­­lan elme, dulakodó kedély, magával meghasonlott lélek tévedne csarnokába, így a classicai műelv becse el van ismerve, méltá­nyolva; nélküle életrevaló, nemes művészet nem is képzelhető, sőt a mennyiben az a tartalom és alaknak legmélyebb egyesülése, el van ismerve az is, hogy ez adja minden irodalomban a legmagasb művészetet. Nem csoda tehát, ha némely művészek és műbirák elméje egyedül csak benne lát megnyugtatót, kielégítőt­epedé­­seinek. 1830 táján a classicai műalkatnak két leghatalmasabb mivelője : Kazinczy és Kisfaludy Károly halálával az a­­ szép füzér, melyet amaz plántált, imet kötött az Auro­rában, kezde azonnal feloldódni. Az ő elveik, meggyő­ződéseik érvényre jutottak már, s mint alkotó elv és szülemlő fogalom ömlöttek szét az irodalom erezetében. Irányuk : a nemes, szabályos és nyugodt tisztaság mély­ségesen jön beoltva irodalmunkba. A költői tartalmat a­mi illeti, tetszettek a szelíd, gyöngéd érzelmek, az erősebbek ritkán. Tárgy és ki­dolgozás gondos, válogatott. A szenvedély alig ecsetelve, sőt gyakran meghalva mint a görög szobrok legtöbbjén. Egyszerűség, mint a három huru lanton. Szemérem, minő a múzsáké. S én nem tudom, van-e oly tiszta ki­fejezése más irodalmakban, úgy tárgy mint kidolgozásra nézve, a classicus elvnek, mint nálunk Bajza, Kölcsey és Szemere Pál költészetében ? Az elv, melyről szó van, elfoglaló az irodalmat, és kezdenek mutatkozni azonnal árnyékoldalai is. De míg ezeket felmutatnám, hadd említsem meg, hogy a classi­cai iskola legnagyobb tanítványai, Czuczor, Vörösmarty sőt Kisfaludy Károly is, kezdtek kinőni a classicai sza­batosság öltönyéből; s úgy látom, hogy annak, mit Íz­lés neve alatt ismert a mester, nem voltak föltétlen bá­­mulói, s nagyobbra kezdék becsülni a költői gondolatot, lelkesítő eszmét, melyért van minden forma, sőt az egész művészet is. És vájjon nem megtörtént-e, hogy a köl­tészeti kör mindegyre szűkülni kezde már, az ének egy­hangúságot való veendő, az erő a kifejezés tisztaságá­ban csaknem tartalmatlan finomsággá lágyult fel; éspe­dig, a classikai el­­­tulsága miatt, az ítészetnek alig tet­szett más, mint az érzelmes, lágy, komoly, az úgyneve­zett, s fölszínre hozott sötétliszta; és Katona József mindez idők folytán, nyersesége miatt, nem számítta­tott a nemzet költői sorába? A classicai elv nem tarthatá ki tovább a szellem ru­­galmát s meg kelle buknia, és soknak történni a forma és ízlés rovására — a gondolatért. ERDÉLYI JÁNOS: Igazitás.Lapunk 1652dik száma imez­­ső csikkben Ildik oldal 4 hasáb, alulról 6. sorban , másikra helyett mási­kon. III. oldal első hasáb Danteról helyett Daniéval; 3. hasáb felülről 7. sor gondoskodása helyett gondolko­dása olvasandó. PESTI NAPLÓ, Pest, sept. 19. A m. belügyminisztérium tu­dományos és hivatalos vizsgálatokat rendelt a pusztító jár­vány keletkezése és terjedése felett. Az e tekintetben tett észlelések és a tapasztalatok egybegyű­jtetvén közzé fog­nak tétetni.­­ A budapesti kir. orvosegylet gyűlésén Dr. Halász érdekes jelentése után az egylet több tagja közlé a járvány ideje alatt gyű­jtött tapasztalatait. Jegyző­könyvileg, vagy valami emlékiratban a jövő tanulságára gyüjtetnek e, feljegyeztetnek e az észlelések eredményei, Magyar könyvészet. 455. Kis lelki kincs, melyben a sz. mi­­­e és áj­ta­tosságok foglaltatnak. Most újonnan imádságok és énekekkel megbövittetett, 37 fametszetü képpel. Pesten, 1855. Nyomatja s kiadja Bucsánszky Alajos. Kis 12­ rét 224 lap. Ara kemény kötetben, tokban 16 pkr. 456. Mindennapi ájtatos gyakorlások, melyben reggeli, estvéri imádságok és énekek foglaltatnak. Több képpel. Pesten, 1855. Nyomatja és kiadja Bu­csánszky Alajos. Kis 12 rét. 108 lap. Ára kemény kö­tésben, tokban 16 kr. p.

Next