Pesti Napló, 1856. február (7. évfolyam, 1768-1794. szám)
1856-02-26 / 1791. szám
208—KOI. ?-ik évffolyam. Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása : Angol királynőhöz czímzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1850. Kedd, febr. 20. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán : Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. Hirdetmények dlel ■ 0 BasaD0s Petit sor 4 Pkr* Belyegdíj kulun 10 pkr ____________________________| _______Magán vita 5 hasábos petit sor 5 pkr. Egyetem-utcza 2-ik szám , l-s5 emelet, resten, házhoz hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre . . . 8 frt p. p. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A FESTI HAPLO Martius—junius négy hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 6 frt 40 kr. Budapesten házhozhordással — — 5 frt 30 kr. Valamint vidékre 1 frt 40 krjával martius hóra is elfogadtatik. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten a lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadóhivatala. PEST, febr. Béke-e vagy háború? Az európai sajtó legnagyobb részében a nyilvános vélemény, a béke olajágát tartja kezében , ellenben az illető kormányok intézkedései a háború eszközeinek növelésével foglalkoznak. E perez tehát még nem a megoldás, de a talány percre — s igy méltán lehet kérdeni : béke-e vagy háború ?... Talán — midőn e sorok napvilágot látnak — már megnyíltak azon tanács csarnokai, hol sorsunk fölött a koczka elvettetik ... oly nemzetek képviselői élnek ott egy részről, kik a történetben természeti s nemzeti hivatásuknál fogva, a civilisatio fokozatos emelkedését és haladását, értelmi és társadalmi contingensekkel, a gondolat és tett minden alakjában elősegítették — s az események és küzdelmek hosszú során át, lángeszűknek halhatlan emléket emeltek, ... mig más részről oly nemzetek képviselői vesznek részt, kiknek múltja és jelene csak egy rejtett jövendő csirájául szolgál, s kik még csak hitében élnek annak, hogy reájok jövendő s e jövendőben nagy szerep vár. És igy bizton feltehetjük, miszerint az elsők nem fogják feledni, hogy még mindent meg nem mondottak, mindent meg nem tettek s igy nem sülyedhetnek tagadásáig a jövendő századok történeti s észszerű emelkedésének ... addig az utóbbiak, a jövendő történeti s észszerű emelkedésében, magokat szintén tényezőkül reményük. E hatalmas areopag végzéseit nem bírták tollamra megelőzni . . . s igy midőn a czilnül felvetett kérdés taglalatába bocsátkozom, csak azon észszerű alapokra támaszkodhatom, melyek a körülmények s események nyílt könyvéből mindenki tudomására tárvák. Támaszkodhatom továbbá az orosz czár ,igenjének azon ösztönszerü hatására, mely egész Európa nyilvános véleményét, perez alatt, mint egy varázsütéssel megváltoztatta, s melynek nyomását, úgy a fejedelmek, mint a diplomatia egyiránt érezik, s érezik még azok is, kik nem tartják épen sz. Írásnak azon mondatot: „az ösztön a legfőbb törvényhozó, s ki azt törvénybe írja, az Isten előmondása alatt ir.“ Mielőtt azonban, a béke vagy háború kérdése tájékozásába bocsátkozhatnám, előre kell érintenem azon okot, mi a háborút előidézte, s azon eseményeket, melyek a háború alatt eddig kifejlődtek. Első Napóleonnak, Anglia által kierőszakolt bukása, s a franczia császárság romjaira épített világbéke, világhatalommá emelték Angliát, s oly magasságig növelték Oroszország hatalmát s berfolyását az európai continens ügyeire, hogy Angliának méltó vetélytársává vált. A többi nagyhatalmak, tisztán európai érdekek korláti közé szorittattak — mig Angliának világbefolyása lett, s hogy Oroszország is ilyenné váljék, csak nyílt útra, s hogy ez utat megszerezhesse, a Dardanellákra volt szüksége. A bécsi congressus határozatait aláíró kormányok , nem egyenlő megelégedéssel oszlottak szét, s míg egyoldalról, a jövendő, béke általi biztosításának mindnyájan örültek, nem egy kormányférfinak nehéz gond szállta meg fejét, mikint fog államuk hajója, Anglia és Oroszország politikai szirtei közt, biztos révbe evezni?... És e nehéz gond nem puszta aggodalom agyréme volt; alig telt bele néhány év, s Oroszország minden európai kormánynál s minden európai kérdésekben, ügyes tapintatú diplomatái által, mint a conservativ érdekek fő őre , első helyen ült Europa tanácsában, míg Anglia Virgil „Aeol“jához hasonlítva magát, büszkén harsogta Europa fülébe : „Cella sédét Aeolns arcé,1, „Sceptra tenens, moliitque animos el temperál iras.“ „Ni faciat, maria ac terras coelumque profundum“ „Quippe ferant rapidi secum, rerrantque per auras.'1 Egy középeurópai coalitio lehetetlensége még súlyosabbá tette ez állapotot, s csak nem tökéletesen megfosztá érdekeik védelmének teljes erejétől, a többi európai államokat. . . . így Francziaországnak, Oroszország tanácsára, meg kellett hunyászkodni Anglia előtt 1826-ban a portugalli kérdésben, míg Ausztria, Angolország tanácsára engedni volt kénytelen az 1828-ki orosz-török háborúban. E két eset, az egymás iránti rég táplált féltékenységtől kísérve, tökéletesen megvetette alapját az Anglia és Oroszország közötti végszakadásnak, s ha nem tört is ki nyilván az egymásiránti gyűlölet, de annál hevesebben lappangott a diplomatiai édes formák alatt. Anglia a spanyol kérdésben kétszer koppantott Oroszország kezére, két trónváltozást idézve elő Francziaországban, . . . míg erre Oroszország Lengyelország bekeblezésével, Perzsiában- túlnyomó befolyásával, s a fekete-tengeri arsenalok növelésével s tökéletesbitésével felelt. Oroszország diplomatái nem szűntek meg Sz. Pétervárra jelenteni, hogy Angliában szellemi forradalom működik, ellenkező a continens uralkodói nyugalmával, mely kész nyúlni a legsötétebb eszközökhez is, ha háborúra kerül a dolog, csak hogy eleget tehessen kevélységének, s telítetlen ragadozási vágyának, melyek különösen jellemzők. *) Más részről Angliában elvvé vált azon meggyőződés, hogy mindaddig, míg a Dardanellák nincsenek elfoglalva, Oroszágnak mindazon föltételek alá kell magát vetnie, melyeket Anglia ebbe szab . . . s viszont, Oroszország a Dardanellák birtokában mindazon föltételeket elfogadtathatja Angliával, mi neki tetszeni fog. És valóban, Oroszország, ezen Európát Ázsiától elválasztó egyenes csatorna birtokában, melynek erődei két tenger felett uralkodnak, s melyet ötven hadihajóval s ötvenezer matrózzal ellátva, meginhatlannak tart a hadtudományos világ — fügét mutathatna, nemcsak Anglia, de egész Európa hadihajóinak; törvényt szabna egész Ázsia mohamedán népességének; Perzsiából előőrsöt állítana India elfoglalására; Ausztriát a Duna és Adriai tenger közé bezárva, gondolatától is megfosztaná Oroszország megtámadhatóságának . Egyptomot minden perezben fenyegethetné; a levantei kereskedést önkényűleg szabályozhatná; Görögországot csak kebelére kellene szorítania, s ha ily körülmények közt, Anglia kényszerítetnék az élethalál-harczot megvívni Indiában, legelőször is fel kellene áldoznia Máltát s a roniai szigeteket. . . . A Dardanellák elfoglalása szerint, ha ez Oroszország által történnék, hasonlítatlan fontosságú, bármily más európai vagy ázsiai foglalásnál, mert míg ezek, soha sem zárnák ki Oroszország megtámadhatóságát , addig amaz Oroszországot hozzáférhetlenné varázsolná. Hogy egy oly hozzáférhetlen állam létezése, oly roppant anyagi s kormányzási erővel kezében, mily rész volna Európára nézve, nem szükség fejtegetnem. Oroszországnak e czélja elérésére két út állott nyitva : egy részről csökkenteni Törökország ellenállási erejét, hogy igy egy szerencsés ,,coup de maine által czélját elérvén az európai háborút, a már lírt Dardanellák uralma alatt, állhassa ki, vagy más részről, mi nagyobb fontosságú, lépés— *) Lásd Pozzo di Borgo 63 Lieven sürgönyeit. TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Dalos Pista. Eredeti víg népszínmű három felvonásban Szigligetitől. (Először adatott a nemz. színházban febr. 22.) Alig tévedünk, ha Szigligetinek szinmű-írói pályája szerencséjét, eredeti termékenységén kívül, különösen ama két körülménynek tulajdonítjuk, hogy ő először tökéletesen ismeri a színpadot s ennélfogva a siker biztosítása végett ügyesen fel tudja használni mindazon apró fogásokat, melyek rendszerint elkerülik más irók figyelmét , kiket hozzá , mint kiválólag gyakorlati szinműiróhoz képest elméleti szinműiróknak lehetne nevezni ; másodszor , hogy ő a színpadon kívül tökéletesen ismeri egyszersmind a magyar közönség azon legnagyobb részét, mely a műveltségnek úgyszólván első hold-negyedében áll s melynek tetszésétől mégis leginkább függ a mű sikere, miért is főleg ennek szája ízéhez alkalmazza színi dolgozatait, és pedig — mint a tapasztalás bizonyítja — színműiralmunkban eddig páratlan szerencsével. Ezen két tényezőből magyarázhatni, hogy Szigligeti különösen a népszínmű mestere, hogy e szakban gyöngébb művei is oly sokáig s oly állandóan fentartják magukat a színpadon, s midőn egy-egy új darabja tűnik fel, az csaknem kivétel nélkül mindig köztetszésben részesül. Ezt tapasztaltuk legközelebb is „Dalos Pista“ első adatásakor. Ezen új darabnak tárgybeli motívuma (tárgybelinek mondjuk, nehogy valaki „indok“ot értsen alatta) vagy, ha jobban tetszik, rugója eléggé közönséges és számtalanszor felhasznált. Gondosi Bálint (Szilágyi), ki sok év előtt elhagyta volt hazáját, Hamburgban letelepedve mint bankár nagy kincset gyűjtött, s nem lévén családja, visszajön Magyarországba, örökösévé teendő egyetlen rokonát, unokaöcscsét, Gondosi Pistát (Németi), a szegény gazdatiszti írnokot, ki azonban nyomasztó körülményei daczára mindig jókedvű mint a pacsirta, s oly énekes is, miért Kis-Kakasdon s a környéken csak Dalos Pistának nevezik. Az öreg ur azonban nem akarja csak úgy vaktában unokaöcscsére hagyni millióját; tudni kívánja, ha a fiú érdemes-e szeretetére, e végből kipróbálja őt. Ezen próbára tevés képezi a mű anyagát, melyért, habár a nagyon elhasznált motívum némi naiv kezdetlegesség színét kölcsönzi a darabnak, koránsem lehet a szerzőt kárhoztatni, még pedig annál kevésbbé, mert a próbáratevés iránt különösen a népies felfogás és költészet mindig nagy előszeretettel viseltetik. Ez eleven allegóriában, mely valamennyi allegória közt kétségtelenül a legéletrevalóbb, a költői reflexió legegyszerűbben s határozottabban tükröződik vissza. Ez látszik a mondákban, midőn valamely czél vagy jutalom elnyerését kiállandó vagy végrehajtandó dolgokhoz kötik, vagy akkor is, midőn a jó diadalmaskodván a rész fölött, az, ki a költői igazságszolgáltatást kezeli, mielőtt ítéletet tenne, kérdést intéz a miképeni büntetés iránt, s e kérdés folytán mindig a bűnös maga mondja ki saját fejére az ítéletet. Ily próbára tevés képezi azon adomák legnagyobb részének is tartalmát, melyek a legnépszerűbb király, Mátyásról keringnek ez országban , s ezek közöl többet színművé dolgozottan is bírunk , mint „Hűség próbája“ Kisfaludy Károlytól, „Mátyás diák“ Balogh Istvántól, „Bányarém“ Vallói Imrétől. A valódi tragikum is hozzáfér e tárgyhoz. Gyönyörű költői beszélyünk „Fehér Lászlóról“ tragikai képben tünteti fel a próbára tett nővér áldozatát, de persze túl nem emelkedik a népies látkörön. Fehér Anna igenleges ellenképét nagyszerűen mutatja Shakspeare Izabellája *), ki a próbatűzből mint szin arany válik ki. A próbáratevés rugója a tragikumot e nemben legmagasb fokára fejleszti „Timon“ban, melynek komikai másolatát — nyílt bevallással — „Dalos Pista“ III—dik felvonásában találjuk epizódképen fölhasználva. Mindezeknél fogva nem juthat eszünkbe kifogást tenni az elhasznált anyag újra felhasználásáért, mert a dolog régi ugyan, de mindig új marad, és nem is az anyagban, de annak feldolgozásában kell az eredetiséget keresni. — Constant Benjamin kiszámította, hogy tragikai összeütközés nem lehetséges több, mint huszonnyolcz, s hány száz író használta fel s fogja még felhasználni száz meg százféleképen ! Azért hát ne vessünk kelleténél nagyobb súlyt a mű anyagára, s a tárgyat vizsgáljuk mindig a tárgyalásban. Dalos Pistánál az a legelső kérdés, a végczélnak megfelelő próbának vettetik-e alá? Erre azt kell felelni, hogy csak a 3-dik felvonásbeli próba valóban próba, mert azon elhatárzás, hogy maga emberségéből, mint énekes, éljen, mulattató epizódot alkot ugyan a 2-dik felvonásból, de nem viszi előbbre a dolgot, s úgy tekinthető, mint külön kis vígjáték a nagyban. A másik kérdés aztán, kiállja-e Pistánk a valódi próbát ? és miképen állja ki ? S midőn erre azt kell felelnünk, hogy a próbát csak féligmeddig állja ki, sőt a darab végével majdnem roszabb, mint eleinte, és mégis diadalmat ül: nem lehet félreismernünk, hogy itt következetlenség és hiba lappang a keresztülvitelben. Lássuk csak röviden, hogy állnak a dolgok. Rózsi (Munkácsy Fs.) árva leány, kit Pista szülei fogadtak föl. Ezek elhalván, Pista gondoskodott a leányról. Nagyon szeretik egymást, persze csak testvéri szeretet ürügye alatt. Ifjúkori pajtásaik: Hajnalosi Szerafin pesti iparlovag (Szerdahelyi) és ennek húga Teréz divatárusnő (Eötvös Borcsa). Ezek Pestre édesgetik őket. Rózsi mint segéd dolgozik Teréznél, Pista az operához akarja magát szerződtetni mint énekes. Pista és Szerafin az öreg Gondositól kapnak pénzt kölcsön, ki uzsorás álarcza alatt forgolódik s vizsgálódik körülöttük. Pista megbukik az énekpróbán, s most kezdődik a tulajdonképi próbáratevés (a 2-dik felvonás végén). Az áluzsorás nagy jószágot biztosít Pistának azon feltét alatt, hogy annak tulajdonosnéját év múlva, de látatlanban elveszi. Másik feltét, hogy egész éven át hűnek kell lennie az ismeretlen tulajdonosnéhoz. Szegény Pista ellent nem állhat, elhagyja Rózsiját s elmegy a jószágra. Itt ügyesen gazdálkodik, és Rózsira gondol. Pénzt is küld neki, mit ez nem fogad el. A nagybácsi úgy látszik maga is fél, hogy roszul üt ki a dolog , mert Rózsi és Teréz egyszerre csak ott teremnek. Pista csupa habozás: nem tudja, Rózsit válassza-e s legyen vele szegény, — vagy tartsa meg gyáván a gazdagságot, Rózsiról lemondva, ki őt úgy szereti, s kit ő is szeret. Bizony ki nem állja a próbát! ... De mégis kiállja, hanem oly fordulattal, mely inkább válik szégyenére, mint becsületére. Fátyolozott nő lép be: ez az ismeretlen tulajdonosnő. Lefátyolozza magát, s oly rút arczut mutat be, hogy még Szerafin is elborzad tőle. Ily rút arczú nőt Pista nem vehet feleségül, s most kezd lejebb sülyedni a mérleg azon csészéje, melyben Rózsi van a szegénységgel. Valóban menthetlen megoldás , ily nyersen durván materialisztikus úton. Mennyivel szebb, illőbb,igazabb volna szép és fiatal és derék nőt Pista elé állítani, s Pistából mégis kifejleszteni a becsületes elhatározást. Ez pedig épen nem volna nehéz , mert Pista csak szeles kissé, különben épszivü és becsülettudó. (Hogy Pista később bármi szép nőért sem adná Rózsit, annak nincs visszaható ereje az említettük fordulatpontra. S ezen későbbi nemes szándéka is csak újra nemtelen vegyülékkel bir : mert midőn azt mondják neki, hogy az ismeretlen nő nagyon szép, ő fél azt megnézni, — nehogy ismét netalán eltántorodjék Rózsijától! Ez tehát csak új adat azon imént megrovtult materialismusra.) Rózsi betegeskedése is nagyon beteg mellék indok Pista megtérítésére. Hanem az öreg úr, ki — mint Rodolphe a „Párisi titkok“ban — a personificált gondviselés, megelégli Pista vértanuságát, s hatásos modorban (Rózsit t. i. fátyolozottan vezetik be, mint a jószág rejtélyes tulajdonosnéját) egyesíti a szeretőket, s megnyilatkozik elöttök mint édes nagybátyjok. — Szerafin büntetése igen jól van kigondolva. Az öreg úr t. i. összevásárlá ennek minden váltóit, s most választást enged neki, hogy vagy sétáljon az adósok börtönébe, vagy menjen az ő bankári irodájába dolgozni. A gondolat, hogy ez a világ fia, ki eddig mindenkin paczkázott, szinte kötéllel „becsületes embernek“ van fogva, szépészetileg szintúgy komikus mint erkölcsileg kielégítő. Szerafin legjobb alak az új színműben; hogy azonban legjobbá lett, azt nem kisebb mértékben köszönheti képviselőjének, mint az írónak. Mint köznapi iparlovag és csaló, Szerafin koránsem lehetne kedvenczünkké, sőt kellemetlen, visszataszító volna; igy azonban szeretjük őt : mert iparlovagsága nem aljas számítás, csak könnyelműség; s mert meg van jellemében azon kedélyes vonás, mely p. D. Falstaffal is kibékit. Apró következetlenségeket, s mindazon részleteket, melyek Szerafint erkölcsi szempontból igen kevéssé menthetőnek tüntetik fel, Szerdahelyi el tudta simítani játékával, s ő Szerafint valóban alkotta azzá, aminek lennie kell, hogy kedélyes kópé létében megmaradhasson, azaz, a darab czéljának megfelelő műalak lehessen. Szerafin, ki könnyelműségében nem átall szorgalmatos húga kenyerén élni, a leghűbb ragaszkodással viseltetik ifjúkori pajtása, Pista iránt. Ezt nemcsak azzal tanúsítja, hogy pesti dandy létére is legőszintébb szeretettel üdvözli kissé rüpökös vidéki barátját, de főleg azzal, hogy, elfogultságában, barátja hangját, mely minden más ember ítélete szerint (a szintén elfogult Rózsiét kivéve) hasznavehetlen, ö váltig magasztalja s kimerültetlen kincsek biztosítékául tekinti. Hogy ö a mellett barátja erszényéből akar élni, nem eshetik roszaló betudás alá, mert hiszen ö kártyáját előre megmutatja barátjának s viszonti esetben hasonlóképen cselekednék barátjával. Az ő ingyenélősdisége tehát csak annál komikusabbá teszi helyzetét. Így kell e jellemet a darab után megmagyarázni, s igy magyarázta meg azt Szerdahelyi játéka, melyben a művész gazdag találékonysága, találó s öszhangzó kivitele nagyban és kicsinyben,ízlése és elméssége folytonos villanyzó erővel hatottak a közönségre. Jellemző volt minden egyes mozdulata, s egyöntetű és következetes egész magaviselete. Semmi hézagot sem lehetett észrevenni játékában, ki volt töltve minden szó, jellemezve minden hangulat. így például, midőn az első felvonásban a fővárosi urfi életét rajzolja a bámuló Pistának , a „non bhalance“ szónál zsebkendőjét vonja elő, orrát törli s ismét oldalzsebébe ereszti a kendőt. Nem hisszük, hogy az ő dandys „norehalance“fogalmát másféle mozdulattal találóbb? *) „Measure for measure“ czímű drámájában, melynek czímét angolul hagytam meg, mert a „Szeget szeggel“ nem egészen felel meg neki, a „Mint ti mértek, úgy mérnek nektek“ pedig igen hosszas.