Pesti Napló, 1856. október (7. évfolyam, 2001-2031. szám)
1856-10-14 / 2014. szám
431—2014. 7-ik évffolyam. Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása : Angol királynőhez filmzeli szálloda, 63 st Mini. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal : Egyerom-utcza, 2 ik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közleményen (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok , hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 19 56. Kedd, oct 14. Ooii/flpsi lel te telek: Vidékre, postán: SVfíégyodrk ... 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. | 11’11 elm till vole élly | ** hasábos petit sor 4 pkr. Bélyegdij külön 10 pkr _________ _____ _________Megán vita 6 hasábos petit sor 5 pkr. «gyetMrotor» 2-ik szám , 186 emelet, Pesten, házhoz hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre . . . . 8 frt p. p. Előfizetési felhivés K FESTI NIFLO 1856-ik évi October—decemberi folyamára. Vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhozhordással 4 frt. Az előfizetések elfogadtatna minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten lekapok kiadóhivatalában, egyetem-uteza 2-dik szám takarékpénztár-épület, földszint. A Pesti Napló kiadó-hivatala PEST, oct. 14 Egyleti jogaink és érdekeink. Az egyesületi mozgalmak s érdekek, Europa jelenkorának utolsó századnegyedében, különösen igénybe vették a törvényhozás s a népek cselekvőségét. A kik ismerni fogják Angolországnak 1824—30-dik, s Francziaország júliusi királyságának történeteit, tudják okvetlenül, mikép amott a Canning merész irányú minisztériumának hajthatatlan dacza, — emitt pedig az ország munkás osztályát minden oldalról sanyarú ínséggel fenyegető pauperismus ébresztő föl, — az egyesületi szellemet. Midőn Angliában a leghevesebb parliamentusák folytak s az irhoni catholicismus már- már martaléka jön az angol egyház túlnyomó por, litiai befolyásának, egy férfiú a népből, kinek neve és sorsa addig ismeretlen volt. — O’Connell Daniel ügyvéd, teremte korunkban a leghatalmasabb egyletet a ,,katholicusok társulata“ (the catholic association) czíme alatt. Kevés évekkel később, mint mondák, a júliusi forradalom következtében, mely trónt és nyugalmat igen, de kenyeret s megelégedést nem tudott a népnek adni, Párisban és Francziországban egy hasonirányu társulat szervezte volt magát, s csakhamar oly előre vergődött, hogy a Montmartre utczának egy szennyes zugából, törvényeket s alkotmányokat diktálna a legitim hatalom lenézéséve. Ezen egylet, a népbarátok (ami du peuple) társulatának viselte czimét. Nem kelle több, hogy e szellem, mely a polgári jogérzet élénkségében s mindinkább lobogó hevében fogamszott, ragályos, de más részt jótékony befolyást ne gyakoroljon a száraz föld népeire. Helvéczia s Németország leginkább ki voltak téve ezen befolyásnak. Nálunk gróf Széchenyi István volt az egyesületi szellem legtöbb terjesztője, legbölcsebb irányadója és a kicsapongásoktól, mig lehetett, oltalmazója. Ismérveit előttünk azon számos társulatok és egyesületek, melyek hazánkban a lefolyt s előbbi két évtized alatt keletkezének. S nagyítás nélkül mondhatjuk, hogy mindazon társadalmi reformok, melyek ez új korban nemzetünk életrevalósága mellett tanúskodhatnak, az egyesületi szellem gyümölcseiül tűnnek föl. Az egyesületi szellem azonban, mely saját születésének jogszerűségét sok tekintetben fölebb helyezi az államnál, oda kényszeríté a törvényhozást s a kormányokat, miképp határai s cselekvőségének köre kijelöltetnék. Így történt, hogy Francziaországban Guizot indítványa nyomán, a napóleoni codex 291-ik §-sa s az úgynevezett September! törvények által (1834-ben), — Németország számos államaiban (1835-ben) pedig, a szövetségi gyűlés határozatainál fogva minden politikai irányzatú társulatok s egyesületek, szigorúan betiltattak. Az ausztriai törvényhozás — természetesen hazánkat mellőzve — már a mult század közepén lelt némely intézkedéseket az ily politikai irányzatú egyletek működése s hatáskörére nézve ; ilyenek különösen Mária Theréziának 1764- ben kibocsátott részletes rendelkezései, melyek által megparancsoltatik, miszerint minden , s különösen pedig a politikai társulatok, alapszabályaikat s czélaikat a kormánynak bejelentsék. 1766-ban különösen a szabad kőművesek s rozenkrenzerek társulatára nézve, valamint 1785- s 1791-ben, midőn a birodalmi rendőrség szerveztetek, újabb rendeletek bocsájtattak közre ezen tárgyban. Mindezen részletes intézkedések azonban megsemmisíltettek az államormány által 1840- s 1843-dik év november hó 5-dikén kibocsájtott egyleti törvények által, melyek már nemcsak a politikai hanem az iparmozgalmi s nemzetgazdászati társulatokra nézve is, átalános s határozott szabályokat foglalnak magukban. Midőn Magyarországban az új államrend életbe léptettetett, az itt megállapított elvek vétettek ugyan alapul, azonban azok, mikép az 1852-dik év, november 26-dikáról kelt egyleti törvényekből is láthatók, módosíttattak, sőt korszerűleg alkalmaztattak a mi nemzeti viszonyainkhoz. Ezen törvény az, mely nekünk most, minden társulati s egyesületi vállalkozásaink és működéseinkben,sinórmértékül szolgál. Ezen törvény, kivévén a politikai, s a büntető törvénykönyvnek 287—291, 293—295-iklusaiba ütköző titkos társulatok iránti egyesüléseket, tért nyit azon nemes cselekvőségnek, mely által a jó honpolgár, valamint saját magán, úgy hazájának érdekében, a törvény átahna alatt mindent megkísérthet, mindent megtehet. Engedélyek, melyekhez egyszersmind a közhatalom gyámolítása is kötve van, különösen következő közhasznú czélok végett adatnak, úgymint: a) tudományok és művészetek előmozdítása ; b) a mezőgazdászat, bánya- és erdőügy, iparüzleti szorgalom, kereskedelem, vagy a termesztés akármely ágainak általános viszonylataiban serkentése s fölelevenítése; c) két vagy több helyek közti szabályszerű szállítási összeköttetés vizen vagy szárazon ; d) vaspályák, hidak, ország- és viziutak építése s jókarban tartása; e) bányavállalatok; f) gyarmatosítás; g) hitelintézetek; h) biztosító intézetek; i) általános ápoló s járadéki intézetek; j) takarék-pénztárak; k) kölcsön-s zálogintézetek; l) az engedelem mellett fönálló egyleteknek fiók-társulatai fölállítása. Íme, mily széles határa a hazafias s polgári tevékenységnek ! Mily szép mező arra , miszerint egy nemzet, mely praetenciálja, hogy életre való, s jövendőjének kell lenni, s bebizonyíthassa életre valóságát , s megvethesse alapját jövő fölvirágzásának! Már régen mondatott, mikép Magyarországban csak társadalmi, s egyesületi erélyes mozgalmak segítségével lehet ahoz remény, hogy az európai haladó népekkel egyenlépést tarthassunk. Mit tettünk eddig saját ösztönünkből a ma kijelölt mezőkön? Mi nem kívánunk lehetetlent, s tudjuk, hogy Isten mindenhatóságához tartozik, egy percz alatt világot alkotni. Tudjuk azt is, hogy elmaradozott A DANDERYDI KÁNTOR ÉLMÉNYEI. SVÉD BESZÉLYEK. (Folytatás.) VI. A borsai fiatal óriás. Füzéreket, ülve, kötöttünk, Lanyhák raja lette köröttünk, Hallatta sok ifjú, dalát; Kürtből riadoztak a hangok, Mig ejtve a falvi harangok Csendültek a légkörön át. Ezen dalt, mely még ifjúságunk idejéből oly ismeretes, éneklő mintegy harmincz év előtt, langy, tiszta nyári alkonyon a szépenos ubilak erkélyén az akkor divatos gitár mellett egy szép, bájaival igéző leányka. E dal most már ódon hangzatunak tetszik, hanem akkor uj volt s mindig is újnak kellene maradnia, mert hisz Észak falusi nyár alkonyának egész kellemessége rejlik benne. Bizonyos családok minden időben különösen szívjóságuk által váltak ki. A jó folyvást és háborítatlanul szállott nemzedékeken át szülőkről a gyermekekre. Épen így van a dolog a formák teljével s az arczvonalak szabályszerűségével. Imezt családi szépségnek nevezzük, amazt pedig családi erénynek. Valószínűleg házassági frigyei a szépek csak szépekkel, a jók csak jókkal kötöttek. Innen eredtek aztán mind a léleknek, mind pedig a testnek külön jelves fajai. Ritkán találjuk mindkettőt egyesülten. Ez talán igen sok jó volna egyszerre, talán több volna, mint mennyit a férfi veleje megbizhat, vagy szíve megérdemelhet. A bölcs teremtő igen jól tudta, hogy mit cselekvék, midőn a georginát szépséggel, az ibolyát ellenben csak illattal ajándékozta meg, midőn tövist adott a rózsának s az euphorbia skarlátvörös leveleibe mérget rejtett. Mindezt elmondottuk, a nélkül, hogy ezzel attól, kinek dalára csak imént figyeltünk, a szív tulajdonit megtagadni akarnók, melyek a kül bájjal egyesülve a nagy teremtő remekművét tüntetik föl. Ha az éneklő lányka fejét a sötét hajzattal, a kissé magas homlokkal, nagy elevenkék szemekkel, a finom csak kissé hajlott orral, a duzmadó kis szájjal, az azt környező nagy uralkodói vonással, a kis majdnem észrevétlenül hasított által szemléltük, és továbbá a nem igen hosszú és vastag nyakat s az emelkedett de nem szerfölött előre bukó mellett — ha mi mindezt pontosan szemügyre vettük, úgy tűnt előttünk fel, mintha mi ugyanezen alakot már egyszer láttuk és csodáltuk volna, talán egy látogatáskor a gripsholmi kastélyban. *) Lásd „Pesti Napló“ 2013. számát, melynek falairól ékes faragványu aranyos keretből pillantott az reánk le. Ezen családi arczkóp színei idővel megfakulhatnak, a vászon szétmálhatik, elszakadhat, vagy más egyéb módon mehet veszendőbe. Hanem ez mit sem tesz. Korábban vagy későbben ugyanazon családban annak uj eredetije születnük, melyet a művész legnagyobb sietséggel másoljon le s e másolatot aztán az előbbinek helyére függessze fel. Az uj másolatot, mely a régihez tökéletesen hasonló, szintúgy fogják, valamint az elébtenni, csodálni, sőt talán az elevenebb színek fénye miatt még nagyobb mértékben, s a kastély régi falai ragyogni fognak az örök ifjúság és szépség el. Ily eredeti kép volt ez éneklő hölgy is az erkélyen. Ő azon irigyletre méltó korban vala, midőn, hogy Balzac szavaival éljünk, a nőalakja egy tónak nyugalma, tisztasága és elevenségével bir. A tó csak harminczadik éve felé kezd kiszáradni, s csak ekkor vehetni észre nyomát azon patakoknak, melyek egykor azt képezték. Szózatának véghangjai alig lebbentek el, midőn lódobogás hallatszott az útról, mely az ubilak erkélyoldala s a park közt kanyarodik el, melynek hatalmas tölgyei ágaikat gazdag lombtetőül terjesztik az út fölé s csaknem az erkély rostélyzatát érintik. Nem sokára egy paripa jelent meg, mely lovagjával egy porfelhőn keresztül száguldott el az erkély mellett, de még sem oly villámgyorsan, hogy a lovagnak ideje ne lett volna fövegét leemelni s homlokát oly mélyen aláhajtani, hogy az majdnem a ló fejét érintette. A fiatal hölgy elpirulással, a leggyöngédebbel és szebbel, milyent valaha öröm-érzet egy tizenkilencz éves arezon előidézhet, viszonzá a lovag üdvözlését s biborajkain mosoly tündöklőit, hasonló a nap fényéhez egy rubin-ékszeren. De ugyanezen pillanatban az erkélyen egy magastermetű férfi alakja mutatkozott, kinek arczvonalaiban nagy hasonlatosság volt a fiatal hölgyeivel; legalább e hasonlatosság oly nagy volt, milyen a kövült és élő növény közt lehet. „Már ez mégis rettentő pori“ szólt a férfiú. Ki lovagolt el itt? . . . Aha! látom már! a belgai fiatal óriás . . már ez aztán felséges lovaglás !„ „Ezen zész ló nem illik bajnoki alakjához,“ jegyzé meg a hajadon. „A villámgyors arab ló, a puszták madara volna ily lovaghoz méltó.“ „Ó igen , a lovat nem épen roszul üli meg. . . de ma már másodízben történik, hogy itt elvágtatni látom . . . Valami dolga lehet e vidéken.“ „Az új pálinkaégető házzal van elfoglalva.“ „Pálinkaégető házzal? Ah igen! ... Ö emelkedik a művészetben ! . . Azt gondolom , hogy csak csűrök és istálók mindaz, a mit az utóvilágnak csodákul lenhagy.“ „Bizd öt meg paloták építésével, s a feladatnak becsülettel fog megfelelni !“ „Bizonyosan tudod ezt, gyermekem?“ „Én sok szép, önkeze által készített rajzokat és mintákat láttam.“ „Azt hiszem, te csodálója vagy az építészetnek?“ „Hisz ez igen méltányos. . . Szeretném tudni, hogy enélkül mikép teremtenénk magunknak lakhelyet.“ „Ez igaz; hallom, hogy te a haszonra gondolsz ... de amint imént érintem , nem tudom, vájjon fog-e valaha lovakon, teheneken és pálinkafőző üstökön kívül más az ő vízmentes fedeleinek örvendeni. . . , és ami a szépet illeti, daczolok veled, és kétlem, hogy mindazon martinólipalotákon, mikép ezen danderydi Tessin állított, bármi csak nemileg középszerű díszt is találhatnál fel.“ „Én pedig sok szépet találtam föl,“ vélekedek a hölgy. „Már ezeket magam is szeretném ismerni.“ „Ő az egész vidéknek szolgálatára áll. Ha a szél egy szegény parasztnak vagy szénégetőnek istálóját vagy csűrét feldönti, segélyére mingyárt itt terem, és ezt sokszor legkisebb kárpótlás nélkül megteszi. . Ha valamely munkásnak dolga nincs, legott felfogadja őt s napi bért ad neki, ámbár ő maga mitsem kap a munkáért... mindez , úgy gondolnám, sok kő- és agyagékességet felülmúl.“ „E mellett bizonyosan nem fog meggazdagodni.“ „Nem, és mégis mindég megelégedettnek látszik. . . Sok embert ismerek, kik sok ezer tallérokkal nem képesek oly megelégült arczot mulatni, mint ő.“ „Téged, amint látom, nagyon érdekel ezen fiatal építész ?“ „Igen, hiszen hallom, mint emeli őt mindenki az egekig. . . És hogy ne érdekelne engem oly ember, ki minden lépésnél, melyet pályáján tesz, egy-egy jó tettnek adja bizonyítványát? . . Hát csodálkozhatni-e ezen, kedves atyám? . . Ha koszorút akarok magamnak kötni, legörömestebb odamegyek, hol tudom hogy a legtöbb és legszebb virágokat találhatom... És mily nemesen viseli gondját öreg és beteg atyjának? . . Láthatni-e őt valaha a városba utazni csupán mulatság végett?“ „Ó édes gyermekem ! az ember nem örömest megy mulatni városba, ha lapos az erszény.“ „Nem mindig teli erszény szerez kedvet és mulatságot. . . erre nézve sok példát hozhatnék fel.“ „De a kedvelt úr kedvét leli a vadászatban , és drága ideje koránsem tartóztatja ől vissza, hogy egész napokon át ne kalandozzon az erdőkben szerte.“ „Mivel ezt tudod atyám, tehát azt is elmondhatom neked, mire használja a vadat, melyet jeles fegyvere soha sem hibáz el.“ „Tehát ugyan mire használja?“ „Munkásainak és más szegény embereknek ajándékozza.“ ..Ha még vajat, kenyeret, s különösen pálinkát is ad hozzá, úgy valóságos ujoncz parasztrendet alkot maga körül!“ A leányzó hallgatott, úgy látszék, mintha bizonyos boszúság árnyazná arczát atyjának ezen gunyoros megjegyzése fölött. „De ő kedves földjeinek nem mindig csak gyomrát zsírozza,“ folytatá az atya, „néhanéha igen bőkezűleg kenegeti meg hátukat is. . Hisz emlékezhetel még, hogy ő és alpajtársa az enstai fogadói mármár készek voltak több mint húsz parasztnak karját és csontjait törni össze ?“ „Erről én is hallottam valamit. . . Hogy igazságtalanul megsértett és támadott barátját megszabadítsa, keveredett ő ezen ügybe s mint győztes lépett ki abból; ez öt, kedves atyám, egyetlen ember szemében sem alázhatja le, és legkevésbbé a te szemedben. . . Egy tiz ellen, hisz ez egészen a te módod szerint van!“ folytatá a hölgy, miközben arczát atyjának vállára fekteté s egyik kezét annak nyaka köré fonta. „Bizonyosan, gyermekem!– szólt helybenhagyólag az atya, mialatt leányának fejét simogatta. „Egy tiz ellen, mondod? Mondd inkább : egy busz ellen, mert ez a szegény vézna és halvány fogadós nem igen sok érvényes ütleget fog kioszthatni. . . Ha az építész az előkorban él, úgy bizonyosan, Aszgantyr és Staikodder oldala mellett halhatlan nevet szerez magának.“ „Ha erős testben szelíd és nemes lélek lakozik, akkor a férfi olyan, milyennek mindig lennie kellene“ vélekekedék a hölgy. „Nekem korán évi tetszik azon nyers erő, mely, mint egykor a regevilág titánjai, hegyet hegyre torlaszt, hogy eget és isteneket ostromoljon. . . Ha ellenben az erőt csak arra használják hogy az útból félreháruljon a botránykő, mely mások szerencséjét és nyugalmát akadályozza, ha egy szóval : a gyengének és elnyomatosnak védpajzsul szolgál, akkor, atyám a férfi nagy és dicső, akkor egy második isten!“ . Lelkemre mondom, úgy beszélsz , hogy szinte aggódni kezdek miattad !" szólalt fel az atya, mialatt az ábrándozó hölgy arczát kémzegeté, mert ez lánghetűkkel ismétlé azon szavakat, miket nyelve imént kimondott. Miután azonban az atya ily módon egy ideig leányát vizsgálta, oly hangos hahotára fakadt, hogy azerkély rostélyzata, melyhez támaszkodott, megrendült bele. „Ha még sokáig így tart,“ szólt az atya , „úgy végre még szögletmérőt vagy gyalupadet kell eziterpajzsomba fölvenni, ha, ha ha !.... Peterson asszony!. . . . már ez ugyancsak átkozott szép név volna, ha ha, ha!“ „Ő ennyire a dolog nem fog kerülni,“ viszonzá a leányzó, anélkül mégis, hogy atyjának vidámságát osztaná. „Egyébiránt ami ezen oly szerencsétlen hangzású nevet illeti, az előttem korán sem tetszik oly rútnak, mint p. o. Oxhufwud asszony vagy Swinhufvoud aszszony; Hätsko asszonyt nem is említve. *) „Hästesko!“ igazitá meg az atya. „No’s tehát nem bánom. Hastesko,“ utánigazitá leánya , csakhogy igy svédül kissé roszabbul van... hanem arról bizonyossá tehetem atyám, folytatá beszédét fölemelt fejjel s oly pillanattal, mely világosan tanusitá, hogy szive világában egymaga akar uralkodni: „igen atyám, szentül erősítem , hogy, ha valaha férjet választok, úgy annak, a mennyire csak lehet ezen danderydi jelentéktelen építészhez kell hasonlítnia.“ „Jere be már te kis bohó!“ szólt az atya az döbbent tréfás hangon. „Nem szabad többé az erkelyen maradnod..., Egy uj porfelhő minden eszedet tova fogná so-I „ *)A Manefred városka mellett a Malar déli partján, Stockholmól 7 mftre fekvő Gripsholm kir. kéjkastélybian a történeti személyeknek egy gazdag és jeles képcsarnoka van. S c h i r f. *) Azaz : Ökörfej, Disznófej, Lópatkó (tulajdonéra) — megannyi nagy tekintélyű nemes, baror családok Svécziában. Sc