Pesti Napló, 1856. december (7. évfolyam, 2061-2088. szám)

1856-12-04 / 2064. szám

481-2064. 7-ik évffolyam Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása : Angol kirilynfihez czímzett szálloda, 6- ik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1856. Csütörtök, dec. 4. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán: Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. Hirdetmények dija : » “itítílk?."1* %getero-utora 2-ik Síim, l-ső emulét, Pesten, hézhol hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p.^ Félévre . . . . 8 frt p. p. PEST. dec. 3 Az új házassági jog alapelvei. VI. Igen nagy érdekkel, s a dolgok jövőbeni alakulása iránti figyelemmel kisértetik az uj házassági törvénynek azon elve, mely az u. n. vegyes házasságokra vonatkozik. Mi rendkívülileg óhajtanók, ha némely tényeknek emlékünkbeni felidézésével, csak némileg is hathatnánk a kedélyek megnyugtatására , mire valóban hazánkban elegendő okunk is lehet. Mindenekelőtt azon általános elveket, és kiindulási alapokat kell érintenem, melyeken e tárgy lényege és kifejlődése nyugszik. A keresztény egyház még a legelső századokban nyilatkozott a haereticusokkal kötendő házasság ellen, s már a 4-ik századból van világos egyházzsinati határozás, mely az ily házasságokat tilalmazza.1) — A katholika egyház ez elvéhez folytonosan ragaszkodott s ragaszkodik jelenleg is. Azonban rászallása csak a helytelenítésig, a tiltásig terjeszkedő , de nem odáig is, hogy a megkötött vegyes házassági viszonyt érvénytelennek tekintené.— A katholika egyház a vegyes házasságokat sohsem tekinté concubinatusnak, azok érvényét mindig elismerő, s csak abban helyző szigorát, mikép a kötött viszony eltűrésénél tovább nem ereszkedett. Ez annak kifejezése, mikép az egyház e viszonyt nem pártolható, s terjedését elő nem segétheté, miután abban részint az elcsábítás, részint a gyermekek *) Az e 1 v i r a i zsinatnak. 16. fej. ez áll : Haeretici (qui erant ab Ecclesia catholic a) si se transferre noluerint ad ecclesiam catholicam, nec ipsis catholicas dandas esse pue11 as , s e d neque judaeis , neque haereticis dare piacúit. Si contra interdictum fecerint parentes, abstineri per quinquennium placet. Knopp vollständ. kath. Eherecht. S. 378. nek kebelébeli elragadásának veszélyét látta, honnan az e házasságok körüli gátló, részint pedig érdekbiztosító intézkedései. Innen az, miszerint arra, hogy a vegyes házasság megengedettnek tekintessék, dispensatio kívántatik éspedig magától a római curiától, s csak fontos okokból adatva, hogy biztosíték követeltetik a katholikus fél elszakadása ellen s a gyermekek kath. hitbeni nevelése mellett; hogy az összeketésnél minden egyházi szertartásoknak, imáknak, megáldásnak használása eljtassék; hogy a kath. lelkész pusztán mint mondják passiva jelenlétre köteleztetett, minden biztosítékok megadása mellett is. — Azonban a kath. egyház a mellett, hogy nem érvénytelenítő a vegyes házasságokat, azonfelül még az elősorolt szabályok szigorán is minél többet igyekezett enyhíteni. Ennek kétségtelen jeleül szolgál, miszerint Európának majd minden államában megengedő a recuma, hogy a vegyes házasság a trienti zsinat kiszabott formáitól is eltérőleg köttethessék, tehát a nemkatholikus lelkész előtt is , miszerint biztosítékok nélkül is megengedé a kath. lelkész jelenlétét sürgős esetekben nagyobb rész eltávolítására, miszerint azt, hogy számos országban a sz.széki felmentés kérése elmulasztani, hogy a lelkészek áldásukat is adták a vegyes házasokra, eltűrte s elnézte, habár az egyházi tan óvás melletti fentartása mellett is.3 *) A kath. egyháznak ezen elvei közösek minden 2) Németalföldön 1741., Orosz-Lengyelországban 1780., Izlandban 1785., Quebeks Granadában 1764., Poroszországban 1830., Magyarországban 1811., Roskoványi , de matrimoniis mixtis. Quinque Ecclesiis — mely igen kitűnő munka számtalan nagyfontosságu történelmi adatot foglalt magában ; minek folytán a külföld legelső egyházi jogtudósai is forrásul s tekintélyül használják. 3) így különösen Magyarországban és Némethorban, hol a klérus a legnemesb szellemű türelmet s engedékenységet tanúsított. Míg ellenben Franczia-Angolországban, Svájczban, Belgiumban az érintett szigorú s igen nehéz korlátú egybeadási rendszer van gyakorlatban, keresztény hitfelekezettel, olyanok, melyek mindezük felekezet vallásos meggyőződéséből s buzgalmából szükségkép folynak. Azon források, melyekből érintett korlátozó szabályai folynak ki, feltalálhatók minden hitfelekezetnél. Mert nem lévén keresztény hitfelekezet, mely öntanait legtökéletesebbeknek, legüdvösebbeknek nem tartaná, nincs egy is, mely biztosítékok után nem törekednék hatáskörének összebbszoritása, hívei számának fogyása ellen; mely tehát veszélyt nem látna a vegyes házasságokban azáltal, hogy egyik vagy másik házasfélnek szükségkép igazságtalannak kell lenni ön egyháza iránt — ha részint önhitt elveiket,részint gyermekeik vallásos nevelését összhangzásba akarják hozni. Azért nemcsak a kath. egyház, hanem a protestáns is roszalja legrégibb idők óta a vegyes házasságokat. Főkép az előbbi századokban igen is szigorú volt. Nem hiányzik kebelében azoknak végképi eltiltása is.5) Ez újabb időkben e szigor felői visszatérés sokban és sok helyütt nyilvánul. Poroszország zsinatai 1853. a vegyes házasságot a lelki üdvre felette veszélyesnek lenni nyilvániták, s azért korlátozandónak s akadályozandónak találták. A többi nem katholikus felekezetek is hason törekvésüek. A görög keleti egyház a vegyes házasságot végkép semmisnek nyilatkoztatta. Az orosz egyház I. Pé-ter előtt szintén érvénytelenítő, s azután szigorú büntetésekkel biztosította, a gyermekeknek az orthodox hitbeni neveltetése múlhatlan feltételt képezvén. E szerint a kiindulási pontra, az alapelvre nézve a vegyes házasságok tárgyában a keresztény hitfelekezetek között nincs különbség. Felekezetességi természeténél fogva mindenike ön hatáskörét kívánja biztosítani. Egy sincs, mely hívei számának szaporítására inkább ne törekednék, mint annak fogyasztására. Ha e tekintetben hibás felfogásból panasz hallható a katholika egyház ellen, az épen úgy szól a nem kath. egyházak ellen is. És ha az egyházak ily irányt nyilvánitnak, helyes-e, hogy az állam nagy előnyöket nyújtson a vegyes házasságok terjedésére, holott e házasságok igen gyakran a vallásos indifferentismus tűzhelyeit képezik, s a gyermekek erkölcsi nevelésére kártékonyan hatnak? Azonban kétségtelen az is, hogy ez ügynek más oldala is van. Nincs tekintet, melyen az emberek öntermészetüket megtagadni, benső szükségleteikről lemondani készek lennének. Az, ha benső s többnyire forró érzelmeink kielégítésére tárgyat szabadon nem kereshetnénk, vagy a feltalált tárgyat birtokunkba nem szerezhetnék, a legvégtelenebb boldogtalanság bölcsője lenne. Azért különösen azon kérdés áll elő: váljon az uj házassági jog nem teszi-e lehetlenné a természet legszentebb hivatásának s vágyainak kielégítését? Erre bizton felelhetünk nemmel — és pedig különösen mi Magyarországban. Mi teljesen biztosak lehetünk a vegyes házasságok létesülhetése iránt. E biztosítékul szolgál a II. függelék 66 mely a köz egyházi jog elvét elfogadva a vegyes házasságokat érvényeseknek ismeri; a 38. §., mely az 1841. apr. 30. Magyarországra szóló sz. széki utasítást megerősiti s megengedi, hogy vegyes házasság nem kath. lelkész előtt is keletkezhessenek; az I. függ. 19.§.,mely szinte megerősíti, hogy a kath. lelkész távollétében is létesittethessék. Egy pár jegyzet RISTORI előadá sairól A kik a színésznők helyeivel színházunkban ismeretesek , (és voltak ilyek) talán nevetséges önhittséggel vádoltak, midőn kijelölt helyünkön hiányzani láttak, mig én az orchestrum egy zugában a közönség szemétől félre vonulva a szellemi mulatság óráit tanulmányomra fordítottam. S ki hitte volna? az ön figyelmét szerkesztő úr épen e félrevonultságom vonta magára, s önnek, trónnal kezemben úgy tűntem fel, mint Ristori művészi diadalainak Clipja. Megvallom, jegyzeteim e nagy munkára igen szerények, azok inkább csak a gyakorlati téren használhatók, s önmivelésemet fogják egyben másban irányozhatni. Különben is annyi meg annyi nagy és kis műbiró fáradozott már Ristori dicsőítésében s tehetsége és játéka oly sok oldalról jön megvilágítva, hogy én az elmondottakhoz vagy már többször ismételt, vagy másoktól átvett eszméket adhatnék csak. Ha azonban az a behatás, mit reám jön, önt vagy olvasóit némileg érdekli, szívesen adok szavakat tapsaimnak, s értelmet lelkesedésemnek. Természetes, hogy nálam ez nem lehetett oly zavartalan és tiszta, mint azoknál, akik a színművészetet világpolgári álláspontján élvezik; reám, ki e hazának leánya, s nyelvét zengő színművészetének egyik szerény tagja vagyok — miért ne mondanám ki — ? a közlelkesedésnek egy kissé keserű íze is volt, ellenkezőleg olasz szomszédommal, akinél a művészet feletti lelkesedést a visszaemlékezés honára még erősebb szárnyakra emelte, s minduntalan büszkén ismételhető : „Látjátok, a ki úgy elragad, a kinek lábainál már Európa legmiveltebb nemzeteinek virágbokrétái és koszorúi halomban hevernek, a kinek világdicsőség övedzi homlokát, ő a miénk, hazám nyelvére tanítja meg az idegent, költőinkkel osztja meg habárait!“ — — Arczom sugározhatott-e az övével ? Nem elkomorodva kellett-e azon gondolatban tépelődnöm, ki fog valaha édes honom nyelvének, magasabb színművészetének, világszerte ily büszkeséget, elragadtatást biztosítani, és átalában, hogy színpadi körülményeink olyanok-e, melyek a bár kétségtelen tehetséget is ily nagyszerűbb irányba indítják? A hazának egyetlen színháza képes lesz-e mostani viszonyai közt valakinél e nagy hivatást teljesíteni ? Annyi körben működve, adhat-e a drámának időt és erőt fölvirágzására? Nyerhet-e költőinktől anyagot a tragoedia hatalmas musájának elővarázsolására ?. . . Bocsánat, ha e megoldatlan s még talán tettleg szőnyegre sem hozott kérdések miatt olasz szomszédom örömét irigyeltem, sugárzó önérzetét nem oszthattam, és látva azt, hogy közönségünk mily hév lélekkel tudja kisérni és méltányolni azt a művészetet, mely az emberi szívhez legérthetőbben s legmeghatóbban szól, s mily szomjúsággal kap a miveltségéhez méltó műélveken, — lehetlen volt, hogy a felfeldördülő tapsok az önvádat ne ébreszszék fel bennem — másokért is. Látni való, hogy mig az olasz színművésznőnek azon dicső kötelesség jutott : egy Silviot és Alfierit tolmácsolni s a fényes koszorúkat, örökös viszsugárral honára, beavatni , én saját kötelességeink tudatában némi fáj— érzettől nem tartóztathatom meg magamat. S ez volt az egyedüli felhő, mely e méltó élvezetek közben lelkem láthatárán átvonult. Szerencse, hogy ön pillantott át hozzám és nem valami tisztátlan lelkű, a ki lelkesedésem közt e borongásban még talán — ah de nem is akarom kimondani . . . mit látott volna. A kicsiny és oly művésznő irányában, mint Ristori,nem talál tért, az irigység pedig a művészet útjain legkevésbbé bir józan értelemmel színművészek közt, akiknél a legmagasabb tökéletesség is mindig az egyén határai és sajátságai közt mozog, egyik azzá sohase lehet, ami a másik; s a legáltalánosabb lelki állapotok és szenvedélyek az egyén és egyénizés különbfélesége által nyerik meg legbecsebb eredetiségüket. Mily különbféle elágazásban lehet a színésznek természeti és művészetileg kifejlett egyéniségét érvényesíteni és a tökéletesség fokaira emelni, mutatják a különböző szerepkörben tündöklő színészi tehetségek. Ki bírná az életből a költői képzelembe átment annyi meg annyiféle jellemalakokat mind egyforma sikerrel előállítani? Hányszor korlátozzák még a leghatalmasb alakító erőt is az egyéni hajlamok és tulajdonok. Innen egyiknél a naivitás kellemének, másiknál a tragikum erejének kifejezettebb nyilatkozata, a szenvedélyek lágyabb és viharosabb festése: egy Gretchen és Mirra.Képzelhető volna-e e kettőnek személyesítése ugyan egy művészi egyén által hasonló tökéletességgel ? Bizonyára nem. És így lehet érteni azon állítás igazságát, hogy a legnagyobb művészek bizonyos tekintetben egyoldalúak , s továbbá hogy az emberiség benső tulajdonai mirind változatainak visszatükrözésében egy színész sem zárja el másik elöl az utat, egy színész sem meríti ki a másik elöl az anyagot az élet kifogyhatatlan tárháza irányában, melyből a jó színpadi költemények és jellemek készülnek. Nem tudom érthetően fejeztem-e ki magamat? az előbbiekből átmehetek-e azon következtetésre, mily tévedésen alapszanak azon párhuzamok, melyek több műbiró által Rachel és Ristori közt vonattak, oly szándékkal, hogy egyiknek művészetét a másiké által megsemmisítsék vagy legalább kisebbítsék ? Mindkettő eredeti nagyságban megállhat együtt és még akárhányan mellettük, akikre Thalia vagy Melpomene hasonlóan árasztaná ki kegyét. A művészet országa nagy világ, melyben a legnagyobb hódítók sem foglalnak el mindent és így nagyszerű hatásuk sem csüggedésre, sem csüggesztésre nem ok a valódi tehetségnek. A múlt napokban mégis a legdivatosabb kérdés, amit Ristori vendégjátéka nálunk is felébresztett, az volt : Ristori vagy Rachel-e nagyobb ? A színésznek szerencsétlen sorsa az, hogy műve, bármily remek legyen, pillanatokhoz van kötve. Midőn legbűvölőbb képleteire reáeresztik a függönyt, olyan az, mintha a festésznek elégetnék vásznát, melyet ecsetével megelevenített, a szobrásznak összetörnék márványát, melyből remekét alkotá. A benyomások, miket a színész tett , a függöny legördülte után mindinkább elhalványulnak, s természetesen azok, melyeket utóbb kapunk, elevenebben élnek lelkünkben. E körülménynek sokat tulajdonítok azon ítéletben, mely Rachel fölött Ristorinak nyújta a pálmát; ha számba nem veszem is azt, hogy a művészi tekintély fővárosa, Paris ezzel egy kis bőszül akart állani személyes bálványán és romboló szellemét tragikai hősnője koronáján is megpróbálta. „A sápadt asszony“, ki most levetve az Andromaque, Phedrák, Camillák stb. tunikáját, mesze Páristól, Saidban Egyptom lágy éghajlata alatt várja javulását, mint Prometheus a sziklához, a betegágyához bilincselve, a tragikai ürömserleg helyett gyógyszert vive ajkához, lelki szenvedélyek helyett,testi szenvedések által gyötörtetve, mély hatásának tulajdoníthatja, hogy neve és emléke egy pályatársának leglázasabb diadalai közt is oly sűrűn előfordul ; nemes megnyugvással veheti, hogy Melpomene oltáránál az áldozok sorában oly utódot láthat, mint Ristori, ki a leghatalmasabb szenvedélyek lobogó fáklyáját bizonyára az ő művészete tüzénél gyújtotta meg, s kinek előnye ő felette az, hogy ez művészi hatásának délpontján van, mig ő a világ szinpadának legfájdalmasabb coulissáji: a kórágy függönyei mögé kénytelen vonulni . . . hogy e tetőpontra hágott két színművésznő nem csorbítja meg egymást, azt kölcsönös erényeik, és különváló sajátságaik bizonyítják. Mindkettő gyújtó varázst öntött hazája nyelvébe. Mindkettő új fényt kölcsönzött színpadi classicusaiknak. Alakító szellemük által, egyiknél Racine, Corneille, Voltaire, másiknál Alfieri és Peltico remekül fogantatott alakjai hagyták el betüsírjukat. Mindkettő előadásában művészi tökélyre jutott a szép és igaz. Rachelnél a szavalat a rézjáték és tagmozdulatok bámulatos ereje mellett, meg volt még, amit csak nemzetétől kölcsönözhetett, az elragadó finomság és grace, a rendkívül ruganyos alakitó erő, melynek segélyével két egymásra következő estvén az ó és uj világnak tudott szolgálni. Egyenlő erővel mindegyiknek jellemében és ízlésében. Az antique szobrok leszálltak talapjukról és mint Tisbék, Lecouvreurök és Lady Tartuffek egészen otthonosan a legbájosabb kellemmel, salomi könnyűséggel és ezer apró finomsággal egészen álbűvölve mozogtak a Podesták és Lajosok teremében. A festőileg redőzött tunica és a suhogó selyem rococo, a gyilok és szagos üveg, az őserejű bősz szenvedélyek, valamint a convenience szelidebb szenvelgései Rachelnek egyaránt hatalmában voltak. Ezenkívül a mindent jellemzőleg kifejező hang zenéje mellett azon metsző, megdöbbentő, kitűnő öröm és fájdalmi felkiáltások, melyek a színészre nézve oly nehezek s a költőknek oly kényelmesek, mint péld. azok a tömérdeket rejtő „oh“ „ah“ és „Helas“ok. „Rachel“nél és „Ristori“nál — e két nevet nem a pedáns párhuzam kedvéért említve együtt, hanem mert egyik a másikának legméltóbb mértéke — a természet adományaival, egyes dolgokban, különbözőig járt el. Rachel termete, kis száraz feje, alkatának gyöngéd körvonalai finom metszetű égő szemei csak a művészet hatalmánál fogva nyerhették meg azon fejedelmi parancsoló tekintélyt, melyet tragikai utóda már természeti alkotónál fogva kevesebb fáradsággal bir, amiért náluk a művészi teljes átalakítás érdeme épen fordítva áll: emennél egy újabbkori szerepben látnák azt az önmegtagadást, amit amaz az ókori hősnők szerepében feltüntetett. Sajnálom, hogy Ristori asszony ennek mélyebb megítélésére játéksorozatában csak oly futólagos alkalmat nyújtott, mint a tőle látott rövid s úgyszólván csak egyes tréfás helyzeteket feltüntető vígjáték (I gelosi fortunati). De viszont abban az irányban, amint Rachel nemzetének egyes kiválóbb sajátságait hasznára tudta fordítani, Ristori sem pihent s az olasz nép tulajdonságaiból, szelleméből és Olaszország művészi kincseiből nagyban gyarapította ábrázolatait; e részben legelőbb szemünkbe tűnik tiszta gazdag plasticája, az eleven, tüzvérü s népe jellemével rokon költői ihlet, s végre hogy többet ne említsek a vallásos magasztosultság is, melylyel „Mária Ssvárdaajának oly mélyen gondolt jellemző színezetet adott. Ez annál szerencsésebben ütött ki, mivel már maga a német költő is több helyütt e kiváló jelleggel tünteti föl katholicus királynéját. Ugyan ebben a szerepben Rachel kevésb benső hatással volt, mert vegyes színekből alkotá össze e jellemet s egyebek közt, a történethez nem épen hűtlenül. Mariában a kelleme hatalmával uralkodó nőt jobban előtérbe hozá, míg Ristori a fölvett vallásos alapvonással megindítóbbá tette a börtönben szenvedő királynőt, a bűnbánó nőt és jogosabb fenség fegyverével ruházta fel a királyi rokonával versenyre szállót; mindenek felett kibékítő hatásúvá teszi a nézőre nézve e felfogás a vérpadra menetet boszantó jellenetét. A hit magasan feltartott jelvényében Mariának lelki megnyugvását és kiengesztelődését látjuk, mi iránta s a gondviselés iránt bennünket is megnyugtat. BULYOVSZKY LILLA. (Vége köv.) * Walter : Kirchenrecht aller Christl. Confessionen 11. Ausg. 1854.§. 324. dr. Reinerding : Die Principien det kirchlichen Recht« in Antehung der Mischehen 1853 §. 93. és Roskoványi váczi püspöknek többször emiitett classicus müve : de Matr. mixtis. 5) A Puritánok 1648. hitvallomásukban a pápistákkali házasodást egészen eltiltották. Egy szász egyházi rendelet 1620-tól teljes biztosítékot követel a gyermekeknek Luther vallásában neveltetésük iránt.