Pesti Napló, 1856. december (7. évfolyam, 2061-2088. szám)
1856-12-03 / 2063. szám
480-2063. 1-ik évifolyam. Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása : Angol fcirílynfihei ciimzett szálloda, 63 ik sílm. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. Rrrc ptmVpk Hl Ifi * ^ bajiból petit ior 4 pkr* Bélyegdij külön lö pkr mraetmenyek alja . Magán viu 6 ha8áb08 tht B0I 5 pkr# egyetenvntoza 2-ik szám,l-ső emelet, Vidékre, postán: Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. 1856. Szerda, dec. 3. Előfizetési feltételek: Pesten, hízhoz hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre . . . . 8 frt p. p. PEST, dec. 3 Fontos határozat földtehermentési kötelezvényeinkre nézve. I. Egy nagy fontosságú jogi megoldást nyertünk. Tudni fogja a t. ez. közönség, miszerint azon hitelezők, kik az urbériséget vesztett földesuraknak 1848 előtt pénzt kölcsönöztek, most a kárpótlás kirendelésénél nem akarták elfogadni a földtehermentesítési papírokat. Ebből számtalan pörök támadtak, s azon czél, miszerint a különben is megrendült birtokállapot a hitelezők megrohanásaiból származó szétmállástól — a moratórium által megóvassék, — veszélyeztetve volt. A bíróságok és törvényszékek nem jártak s nem járhattak el azon egy jogelv szerint a fönforgó vitákban , mivel az 1854 ik év január 16-ki nyílt— parancs nem kényszerítő, hanem csak engeteg (permissiv) rendszabályokat jelölt ki a kárpótlási papírok elfogadására nézve, — a honnét aztán az is következett, hogy a bíróságok néhol csak a betáblázott hitelezőket kényszerítették a földtehermentesítési kötvények elfogadására, azokat pedig, kik igényeiket be nem tábláztatták, vagy a kárpótlási utalások tárgyalása elől magukat kivonták, nem. A jelen miniszteri rendelet most a kényszeres elfogadást, valamint amazokra, úgy ezekre nézve is megparancsolá. Tekintve az országló hatalom nemes czélt, mely arra van irányozva, hogy a magyar földbirtokállapot ujjabban ne neveszélyeztessék, és tekintve azt, hogy e rendelet által a földtehermentesítési papirok hitele is állandóan biztosítva jön a börzöni árfolyam ingadozásai ellen, — valóban csak jót reményihetünk már most, a moratorium végleges megoldására nézve is. Az érintett magas rendelet következőleg szól : — „Az 1856. január 1. és 1854. január 16-án kelt legfelsőbb nyiltparancsok értelmében, s ezen legfelsőbb nyiltparancsok egyes határozatainak összefüggésében fekszik, miszerint azon hitelezők, kiknek utalását az adós az 1854-diki január 16-án kelt nyiltparancs 30-iki §-a s az 1856-ik január 1-én keltnek 29-ik §-a értelmében kellő módon s időben kérte, —ezen nyiltparancsnak határozataihoz képest s az idézett szakaszokban foglalt megszorítások mellett világos vagy hallgatag beleegyezésük nélkül is az 1854. január 16-ki nyiltparancs 46-ik s ez ugyanezen év és hó elsején keltnek 45-ik §-sában előszabott sorrendben a földtehermentesitési tőkére, a földtehermentesitési kötelezvények névszerinti értékében utalandók legyenek. Ugyanez áll a be nem táblázott valamint a betáblázott hitelezőkre nézve, s az utóbbiakat illetőleg az 1854. január 16-ki nyiltparancs 30-ai §-sa s az 1856. január elsején kelt 29-ik §-ban kelt említett esetekben akkor is, ha ők ezen nyilt parancsok 44, illetőleg 43. §§. értelmében kijelentették, miszerint ők az adós ingatlan javaira nyert elsőbbségi jogokkal a tárgyalás alatt levő kármentesítési tőkét kizárva, megelégednek.“ Midőn ezen igen fontos és igen érdekes miniszteri rendeletet ekkép egész tartalmában megismertettük a közönséggel,még csak azon különös eseteket kivánjuk megérinteni, melyek az ezen rendeletben fölemlített 1854 január 16-ki nyiltparancs 30-diki §-ára vonatkozólag érintetnek. Ezen 30-dikosban ugyanis a lejárt s tüstént fölmondható adósságok vagyis pénzkölcsönök értetnek,m oly pénzkölcsönök tudniillik, melyeiket az urbériséget vesztett földbirtokosoknak, a hitelezők, még 1848. előtt hiteleztek, biztosítékul mást nem tekintvén, mint csupán az ily adósoknak Magyarország- s a hozzákapcsolt tartományokban fekvő javait. Mert azon esetekre nézve, a midőn tudniillik valamely magyarországi földbirtokos, kinek az ausztriai császári birodalom egyéb tartományaiban is vannak jószágai, s e fölvett pénzösszeg az ottani javakra is betábláztatott, — valamint az 1854—ik évi január 16-án kelt cs. k. nyiltparancs, úgy a jelen miniszteri rendelet, hatálylyal csak annyiban bir, ha a hitelezők követeléseiket vagy forma szerint bejelentették a földtehermentési tőkék általi kielégítésre, vagy pedig az adósok az ily követelések kielégítését is az úrbérkárpótlási papírokra kérték utalványoztak. Nevezetes s különös meggondolásra méltó kitétele a jelen miniszteri rendeletnek az, mely szerint rendeli, hogy : a kényszeres elfogadás elve áll azon hitelezőkre is, kik be nem tábláztatták a kölcsönzött pénzösszeget. Ez mondom nevezetes pont, mert az 1854-diki január 16-dikán kelt cs. k. nyilt parancs 44-diki illetőleg 43. §-sában az volt rendelve, miszerint, ha a tárgyalási határidőre oly hitelezők jelentek meg, kik a hirdetvényi határidő alatt 1853. márczius 1-éig betáblázott követeléseiket bejelenteni elmulasztották — vagy pedig be nem táblázott követeléseket jelentettek be, — szabad választásuktól függött vagy az adósnak ingatlan javaira nyert elsőbbségi joggá a tárgyalás alatti kárpótlási tőkék kizárása mellett megelégedni, vagy pedig az ezen tőkéből lejárt s tüszint fölmondható követeléseknek saját nevükre szóló földtehermentesítési kötelezvények általi kielégítését kérni. A szabad választás ezen joga azonban azt eredményezte, hogy, sok hitelező, akinek ínyére nem volt a börzejátékoktól függő árfolyam hullámzásai miatt bizonytalan értékűvé vált földtehermentesítési kötelezvények által kielégíttetni, — a kirendelt tárgyalásokra meg sem jelentek,— akik pedig — mert alig ismerik szabad választási jogukat is — megjelentek, a szóban levő kötelezvényeket nem akarták név szerinti értékben elfogadni. A bíróságnak pedig, minthogy az érintett 30. 43. 44-ik §-okban törvényesen adott szabadságot és menedéket korlátoznia nem lehetett, másrészt ellenben kötelességében állt az állam által biztosított földtehermentesítési kötelezvények hitelét is respectáztatni : — nagyon arbitrarius helyzezetbe kelle jönni. Mindennek most vége van — „lumen adest!“ — kiálthatjuk reszkető örömmel. Azonban szó van még a jelen miniszteri rendeletben az 1856-os évi január 1-től kelt 29-ik, s az 1854-ik évi január 16-káról kelt cs. k. nyiltparancs 46. §-aiban kijelölt némely esetekről, melyeket — minthogy a tisztelt közönségnek azokra nézve is biztos eligazodásra van szüksége, a következő czikkben fogunk taglalni. MÉSZÁROS KÁROLY: TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Histoire du Consulat et de 1’Empire. Par Thiers ancien president du conseil des ministres, membre de ia chambre des députés et de l’academie francaise. Tome XII., XIII., XIV.) (Folytatás.) Oroszországban a háború mély szomorúságot, de egyszersmind szilárd határozottságot idézett fel, melynek kifejezést maga Sándor adott, midőn őszintén bevallá , hogy igenis rettentő dolog Napóleonnal háborúba keveredni, de ha a béke nem volna más után, mint függetlenségének feláldozásával kivívható, ő inkább kész Szibéria havasai közé bujdosni ki népe maradványaival, semmint fejedelmi jogainak védelmétől gyáván elállani. „Európában az akkori közvélemény szerint, írja Thiers, főbenjáró vakmerőségnek tartatott , Napóleonnal, az ő lángeszével és vitéz hadseregeivel daczolni merni. Auszterlitz, Jena, Eylau, Friedland rettentő emléke okozta, hogy sem a hazafiság nemes érzelmei, sem az európai aristokratia lángoló gyűlölete nem voltak képesek, a rettegésnek jellegét letörölni azon gondolatról, hogy itt újra egy tusa kezdődik, mely annyiszor s mindig oly szerencsétlenül ütött ki. . . A gondviselés, mely nagyon is jól őrzi titkait, még nem szólt vala közbe. Az oroszok még nem sejtették, hogy nagyságuknak, Napoleon pedig, hogy bukásának előestéjén áll !“ — A hazafi szívek mindamellett sem voltak híjával a vigasztalásnak, reménynek és egynémely eszközök sikerében vetett birodalomnak. „Masséna legközelebbi szerencsétlensége Portugáliában, melyet az angolok pusztításai idéztek elő, s mely azóta némi barbár kérkedéssel kürtöltetett ki Európa szerte, e sziveket is foglalkoztatá; és átalán lehet hallani, hogy ők nem idegen birtoknak felperzselése által, mint ezt az angolok Portugáliában tették, hanem önnönmaguk mezeiket hamvasztva el, Napóleont a Massénaénál is irtóztatóbb helyzetbe hozandják. Az orosz hadsereg minden osztályában az volt a bátorító jelszó , hogy mindent fel kell gyújtani és megsemmisíteni, s felgyújtván és megsemmisítvén mindent, egyetlen kardcsapás nélkül az ország mélyébe húzódni. Majd kitűnik akkor, mire képes a francziák eme rettenetes császárja amaz elpusztított mezőségeken, hol magát katonái, s füvet lovai számára hasztalan keresend. Az uj Pharao el fog veszni e megmérhetetlen pusztaságban, miként amaz veszett el a feneketlen örvényben.“ (XIII., 323-4.) Sándor czár a maga részéről számtalanszor ismételte , hogy ő a zárrendszer alapját tevő berlini és majlandi rendeletekben nem vett részt, s igy ezeket nem kötelezhetik ; hogy ő mindamellett kész Napóleonnak szövetségének fentartása végett tetemes áldozatokat hozni, csak az Istenért! ne kívánják tőle, hogy egy részről minden kereskedésnek megszüntetése által népét a legvégsőbb szegénységbe döntse; másrészről pedig önfejedelmiségének feltétlen meghódolás általi meggyalázása folytán, ennek megvetését, sőt haragját magára vonja; hogy Anglia már is a kimerülés pontán áll, s Napoleon zárva tartván előtte a continenst azon módra, a mint ezt jelenleg teszi, s az Oroszország ellen vezetendett sereget Weltington ellen fordítván , bizonyos lehet benne, hogy egy év alatt kirondja az óhajtott békét, hogy ellenkezőleg cselekedve, Napóleon előre nem látott események tömkelegébe, melyek hordereje kiszámíthatlan, verheti magát, s Angolország kezeibe játszhatja a siker mindazon biztosítékait, melyeket maga elveszített ; hogy végre , bármi történjék, ő részéről rendíthetetlen állandó vonalon, melyet maga elé húzott; seregei Niemen-en innen foglalandnak helyet, s nem ők lesznek az elsők, melyek e folyón átkeltek, mert ő akarja, hogy nemzete és az egész világ tanúi legyenek, mikép a támadó fél nem ő volt! (XIII., 335.) Napoleon hadserege , mely csudálatos rendben haladt előre Rajnától Oderáig, Oderától Vistuláig, Vistulától Niemenig, állt 423 ezer emberből, kik a működő hadtestet képezték; ezekhez még a 130 ezernyi tartaléksereg, továbbá a kisebb őrállomásokon elszórt vagy 12 ezernyi csapat, s végre a zárrendszerre felügyelő s majdnem 40 ezerre rugó osztályok számítandók,melyek összesen a főhadtesttel együtt a 600,000-rét meghaladó roppant számot tüntetik fel. A lovak száma 145,000-, a lovasoké 85,000-, a tüzéreké 40,000-, a szekereké 20,000-re ment. „A rendező lángésznek, kiált fel Thiers, ki e számokat egyes csapatok és nemzetek felszámlálása által hitelesíti, mennyi és mily erőlködése nem kivárttatott hozzá, hogy e teméntelen sokasága az élőlényeknek ugyanazon czélra és irányban mozgásba tétessék ; ha főleg hozzá képzeljük még azon 150,000-ret is mely Francziaországban visszamaradott; továbbá azon 50,000-ret, mely Olaszországban állomásozott; s végre azon 300,000-ret, mely Spanyolhonban harczolt, vagyis összesen egy millió százezer embert, egyesítvét egyetlen egynek hatalmas kezében! De egyszersmind mily és mennyi veszély, hogy ez óriási, annyi mesterséggel összeállított gép egy pillanat alatt mállik szét, ha azt hirtelen valamely külső physikai erő találja megrendíteni ! Akkor, hasonlólag azon hatalmas gépszervezetekhez, a mai tudomány ezen csodáihoz, melyek ellenállhatatlan egyeséggel mozognak és működnek, valamig az erő és kerekek öszhangzásban vannak ; de ez összehangzás pillanatra megzavartatván, rendetlenségbe esnek, melyet semmi emberi kéz sem képes azontúl feltartóztatni, akkor , mondjuk, amaz óriási mű is iszonyú recsegéssel rogyhatik össze egy pillanat alatt, romjaival fedvén be az egész világot! . . . . Napóleon tehát vagy müve végső diadalának, vagy a kihágásig vitt ugyanazon műve végső bukásának , az egyetemes uralomnak, vagy a végső, a történetben példa nélküli tönkrejutásnak előestéjén állt. Szerencsétlenségére, őt nem mentheti azon hazafiul örökölt gyűlölet, mely Hannib a szivét emésztette, mert az érzelem, mely őt az örvénybe ragadó, a legmértéktelenebb nagyravágyás volt, mely valaha egy szerencsen a szivében fogamzott !“ (XIII., 350—51.) Az egy millió száz ezer főnyi hadseregben kilenczszáz ezer franczia találtatott, kiknek eltartása Napóleonnak évenkint csupán 503 millió frankjába került. A kérdésre, hogy lehetett Napóleonnak 500 millió frankon 900 ezer katonát eltartani, Thiers azt válaszolja, hogy e 900 ezer közül 300 ezer Spanyolországban működve, ezen ország által tartatott ki, s a franczia kincstárnak csupán 40 milliójába került. Hasonló történt azokkal, kik Illyriában és Németországban állomásoztak. Hozzájárul, hogy a pénz értéke is akkor sokkal nagyobb volt, mint mai nap. Napóleon 1812. május 9-én indult el Páriából a császárné társaságában, s kissé megállapodván Mainzban, ugyanazon hó 16-án Drezdába érkezett, hová a continens hódoló, vagy hódolni kényszerített fejedelmei és nagyjai tömegesen gyülekeztek. „Gyászos elmenetel, — kiált fel Thiers, — melyet sem az emberek, sem az intézmények nem voltak képesek, megakadályozni! Az emberek nem, hiszen senki sem találtatott, ki magának meghallgattatást kivívni képes volt, vagy ezt csak megkísérteni is merészelte volna. Az intézmények szinte nem, hiszen nem létezett csak egyetlenegy, s ez az ő akaratja, azon akarat, mely őt Niemenbez és Moszkvába ragadta!“ (XIII., 406.) A vállalat, melybe ereszkedett, magában is elég merész és veszélyes volt : a tömeg mindamellett is még rendkívüliebb terveket gondolt ki, s tulajdonított neki. Mondaték, hogy Oroszországból egyenesen Indiák felé tartand, s ott az angolokat, miként egykor Egyptomban a törököket, tönkre teendi, s egyéb ezer meg ezer ehhez hasonló ábrándok és kalandor álmok forogtak közszájon. Mindenki érzi, hogy a történet várpontjához közeledik; magának Napóleonnak is voltak pillanatai, melyekben egy, eddigelé ismeretlen érzés, az indokolatlan rettegésnek háborgása foglalta el lelkét. Ezek a gondviselés intései voltak, melyeket ő bízva lángeszében, szerencsés csillagában és seregei vitézsége, száma és jegyében, fájdalom figyelem nélkül csakhamar szélnek eresztett. Ferencz császár Bécsből, leányát, a franczia császárnét meglátogatandó, Dresdába lővén, magával hozta Napóleonnak való kézbesítés végett a Bonaparte család genealógiáját, melyet bizonyos tudós régi okmányokból az ő meghagyásából összeállított, s melyben meg volt mutatva, hogy a Bonaparték a középkorban Trevisóban uralkodtak. A Napóleonnak Dresdában hozott nem egészen őszinte bókok és hódolatokról emlékezvén, Thiers a következő megjegyzést teszi : „Az emberi lélek átalán véve oly gyarló, s a szellem oly ingadozó, hogy számos, még becsületes emberek is lelkismereti furdalás nélkül engedik át magokat az ilyetén kétszínűségnek, helyzetük visszaságával mentvén magokat, vagy a mi gyakran megtörténik, nem is keresnek mentséget : elég ügyesek óvón , menekülni ama furdalás elöl a rá való nem gondolás által.“ (XIII., 409.) Napóleonnak Dresdában, ezen mutatása alatt az egész világ Lengyelország visszaállításának eszméjével foglalkozott, s Napóleon maga is érezte a szükséget, hogy ez ügyben ha nem is véglegesen határozni, de mindenesetre valamiben megállapodnia kell. Egy csapással, mely az auszterlitzi-, jénai- és friedlandihoz hasonlítana, Napóleon az orosz háborút befejezhetőnek hitte, s ez esetre Lengyelország visszaállításának kikiáltásával nem akarta a Sándor-czárrali békealkudozásokat megnehezíteni. Másrészről meg a lengyelek, kiknek hazafiságát oly áldozatteljes módon zsákmányolta ki, részükről szintén kívántak valami jutalmat hosszas, önodaengedő s egészen hű szolgálataikért. Oly határozatra hajlott tehát, mely anélkül, hogy kezét a remélhetőleg bekövetkezendő békealkudozások idejére megkötné , a lengyelek nemzeti vágyainak és reményeinek mégis eléggé hízeleghetett. Megemlékezvén tudnillik rá, hogy 1807-ben itteni első hadjárata alkalmával Posenben, Krakóban, Varsóban s egyéb nagyobb városokban, melyek rendesen a nemzeti érzelmeknek tűzhelyei szoktak lenni, sok enthusiasmusra talált ugyan, de koránsem azon általános és ellenállhatatlan lelkesedésre az egész országban, mely az önálló nemzeti létnek kétségtelen biztosítékát képezi; más részről pedig látván, hogy egyedül a lengyel hadsereg az, melyben e lelkesedés a kellő mértékben megvan, s igy a jövendő nemzeti önálló lét magvai tekintethetik , tanácsolta a lengyeleknek, hogy 150—200 ezerre menő hadsereget igyekezzenek lábraállítani, miszerint azon esetre, ha ő a kicsikart béke után seregeit visszahúzni lesz kénytelen, elég tekintélyes hatalmat képezzenek önállóságuknak minden megtámadó elleni biztosítására. Részéről most többet nem tehet, mint hogy valamely tekintélyes diplomatát franczia követi czímmel küldend Varsóba, miáltal világosan értésére adandja az egész világnak, hogy ő a varsói nagyherczegségben nem csak külön, de Szászországhoz csatolt, hanem önálló új államot is lát, mely idővel lengyel királysággá fejlődhetik ki. A követet valósággal ki is nevezte; eleinte Talleyrandra gondolt; de miután ez ezen állomást elfogadni vonakodott, szándékától elállott, s követül Varsóba az ismeretes Prad t, mechelni érseket küldötte. Ezalatt az orosz diplomatia, ismerve az új svéd trónörökös Napóleon iránti gyűlölségét, ennek segélyével létrehozta az 1812. ápril 5-én megkötötött titkos szövetséget, melyben Oroszország Norvég birtokát a jelenés jövőre Svédországnak biztosította, mibe, ha Dánia a Németországbani kártalanítás ígérete mellett beegyezni s vonakodnék, azonnal haddal less megtámadandó. Bér-Igazítás. A tegnapi szám főczikkében 2-ik hasáb 13 és 13-ik sor. • helyett, aludjék végkép hüvelyébe fegyverük* — olvasd „dugják végkép hüvelybe fegyverüket“ 3-ik hasáb 3-ik sore helyett „a párizsi béke a mint a Dover“ olvasd „a párizsi béke oka a mint Dover“ stb. a 2-ik hasáb alulról felfelé a hetedik sor végén kimaradt a kérdőjel. Néhány szó az érmelléki és hegyközi oskolák állapotáról. Hát a taneszközök mik? kérdené valaki, ezek bizony olyanok, mint a kezelők. Sok helységben kivételt teszek, mert vagy egy jó pártfogó, vagy maga a tanító részén egy két szükséges eszközt, de azt, mit a tanító vesz, más nem használhatja, mert ha tovább megy, magával viszi, amit pedig a pártfogó vesz, azt, ha van is egy valaki, ki akaratja mellett képes használni, használja, de jöhet egy másik, ki a használható könyveket vagy eszközöket félredobja , vagy a mestergerendán a pornak kedvelt fészkévé válik, vagy pedig ládafenekén a penész rajta rágódik. Mondhatnék sok iskolát, hol nem ismernek egy egyszerű Magyarország mappáját, nem egy jó és hasznos olvasókönyvet, melyből, — ha bár keveset de mégis, — nemi ismeretet szerezhetnének egy vagy más tárgyról: egyedül csak a zsoltár a mindenes kézikönyv, ezt olvasgatnák és tanulgatnák, de ez is a felőbb elmondottam módszer mellett elég silányul. Képzelhetni, hol olvasást nem helyesen tanulnak, mennyivel roszabbul vagy helytelenebből tanulhatják az írást. Megtörténik, hogy három négy évi tanulás után is, irtóztató rosszul imák, mely írást még most is, sokan a tanítók közöl a legavultabb módon tanítják, a men