Pesti Napló, 1857. július (8. évfolyam, 2235-2261. szám)

1857-07-22 / 2253. szám

165—2253. 8-dik évi foly­am. Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Vérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadói hivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körü­lti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1857. Szerda, jul. 22. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán Pesten, házhoz hordva. Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre.................8 frt p. p. j Félévre....................6 frt p. p. fii A n+TYKririTTn I j •• ,6 hasábos petit sor háromszori hirdetésnél 4 p.­kr. Ré­mraetmenyen­: tlljd­ .iyugdíj feülön 10pkr.Magán vita 6hasábos petit sor splir Szerkesztési iroda: egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet, PEST, július 22. Az erdők nemzetgazdászati jelentősége­­ az 1858. január 1-jén életbelépendő új erdőtörvény. VI. 1*3 Az új erdőtörvény, a­mint azt vázlatilag ismer­tettük, közgazdászati szempontból többféle rendé­szeti szabványokat tartalmaz, melyek azonban a közkivonatú eredményt csak azon esetre fogják szülni, ha foganatosításukra czélszerű intézkedések léteznek. Ily intézkedés többek között az erdő-védsze­­mélyzetnek felállítása, szervezése s működésé­nek a létező viszonyokhoz alkalmazott szabályozása. Az erdőknek elemi és emberi károktóli megóvása ugyanis csak folytonos, éber s ezenfelül szakavatott fel­vigyázat által eszközöltethetik. De a viszonyok s helyiségek, melyek közül ezen felvigyázat gyakor­­landó, sajátságos volta, mindenekelőtt helyismeretet és szakavatottságot igényel, mik nélkül kedvező eredményre nem számíthatni. Az uj erdőtörvény eziránt is rendelkezik (IV. fej.), de az ott említetteket az 1857. évi július 1-én kelt miniszteri rendelet részben bővíti, részben közelebb meghatározza. Az erdőigazgatási személyzet mellé az érd. törv. 52 §. értelmében az országos szokás szerint kellő védelmi személyzet, úgymint erdőkerülők, vadászok stb. rendelendő. Az ily erdővédelmi személyzethez tartozó egyén rendszerint felesketendő arra, misze­rint a reá bízott erdőre lehető gondossággal őrkö­­dendik, a károsítókat följelentendő letartóztatandja, ártatlant hamisan vádolni vagy gyanúsítani nem fog stb.­­ A fölesketésre illetőleg az erdővédelmi szol­gálatra nem bocsátandó más, mint ki magát aziránt, hogy az erdő­­s vadvédelmi szolgálatra előszabott állami vizsgálatot sikerrel letette, vagy életének 20-ik évét betöltötte, igazolja. Ellenben oly személyek, kik valamely bűntettben, erőszakosság­ból elkövetett vétségben vagy kihágásban, nyerész­kedésből keletkező vétségben , kihágásban (p. o. csa­lásban, sikkasztásban) vagy a közerkölcsiséggel el­lenkező vétségben vagy kihágásban bűnösöknek ta­­láltattak vagy csak a bizonyok elégtelensége miatt mentettek fel, az eskületételre nem bocsáthatnak, valamint azok sem, kik észlelési vagy emlékezőte­hetségeiknek gyengesége miatt, e czélra nem alkal­masak.­­ Hogy az erdővédelmi szolgálattól több­­rendű kizáratásnak van helye, azt annál inkább kell méltányolnunk, mennél nagyobb hatásköre s tekin­télye van az ily erdővédnek, ks ha bármi tekintetben hibás, ebből nemcsak az egyesek vagyonára, de a sze­mélyek egészségére, sőt életére is szomorú következ­mények könnyen keletkezhetnek. Az erdővéd ugyanis, ha kellőleg felesketett, az er­dővédelmi szolgálatban nyilvános őrnek te­kintendő s e tekintetben mindazon törvényes jogok­kal bir, mint valamely elöljárósági személy s polgári őr; megbántása az általános bün­tető törvény szerint kihágás vagy vétség sze­rint büntettetik. Mindenki köteles szolgálat­beli felszólításainak engedelmeskedni. Hogy azonban ezen jogokat gyakorolhassa, arra­­ nézve megkívántatik, hogy szolgálatban az előszab­­­bott szolgálati egyenruhát vagy legalább valamely könnyen megkülönböztető s kellő módon közzé teendő jegyet, akár valamely föveget vagy karkötött viseljen, hogy igy mindenki által kön­nyen felismertessék. Az erdészszemélyzet, részint saját személyének részint az erdőnek ragadozó s egyéb vadak, vagy vadorzók elleni védelmére fegyvert szokott viselni s ezen fegyverviselési jog­a mily nélkülöz­hetlen, és oly könnyen igen szomorú visszaélésekre szolgálhat alapul. Az új erdőtörvény e tekintetben is a helyes középet eltalálta amennyiben a szokott fegy­vernemek, n.­m. lőfegyver, vadászkés viselé­sét megengedi (53), de csak akkor, ha az er­­dész, mint ilyen szolgálati ruhája által könnyen fel­ismerhető, s fegyverével csak vétlen vé­delem esetében szabad élnie (54.§.)azaz ha megtámadtatik, máskor soha. Ha tehát valamely fa- vagy vadorzó az erdész felszólításának nem en­gedne vagy martalékjával elillani igyekeznék, az erdésznek joga van ugyan öt, az erdőből kiűzvén azon túl is üldözőbe venni, sőt letartóztatni, de ellene fegyverét használnia, utána lőnie, habár csak sebe­­sítési szándékból is, nem szabad; különben a vétlen önvédelem korlátain túl menvén, tettéért az általá­nos büntetőtörvény szerint feleletre vonandó. Azon igénytelen vázlatból, melyben hazánkra s különösen hazai erdészetü­nkre nézve oly felette fon­tos törvényt ismertetni igyekeztünk, s az itt ott ki­emelni megkísértett törvényhozási indokokból, nem lesz nehéz azon örvendező meggyőződésre jutnunk, miszerint az uj erdőtörvény vezérelvei, sőt egész szerkezetét tekintve, az okszerű erdőszertan s a fej­lődött nemzetgazdászati nézetek szellemében készült s hogy ennélfogva reménylenünk szabad, miszerint hazai erdőtenyésztésünk gyarapodására, kellőleg fo­ganatosítva, csak jótékony befolyással leend. A NEMZET NAPSZÁMOSAI.­ MAGYAR KORRAJZ.­ ­IRTA: Wa*­«» Cpr«s:*r«et MÁSODIK KÖTET. (Folytatás.) 1823. Jegyezze meg az olvasó jól e helyet, s a ki tán arra van hivatva, hogy szavának sulyját egy nemzet­nek sorsa fölött lebegtetheti, tudja meg, hogy a nem­zeti erények és gyöngeségek tanulmányozása nélkül száz meg száz hibát követhet el önszándéka és leg­­gyakrabb­an öntervei ellen; s e szerint aki a bor for­rásának lefolyását tudja, szüret után nem dugaszolja be oly keményen a hordót, hogy a forrásnak heve a lyukon hadd meneküljön. Robinson történetében ott van Pénteknek esete, midőn a víznek forrását látta, kétségbeesett, hogy a fa­zékból kiszalad a megelevenedett víz, azért mezte­len kézzel akarta megfogni, pedig ha a fazékot el­húzza a tűztől, fáj­dalom nélkül menti meg a fölzúdult szökevényt. Németh látta a küzdelmeket, azonban ő már meg­tette azt, mit megtennie kellett, akár mint a fejede­lemnek hűséges szolgája , akár mint egyszerű ma­gyar nemes ember , ki saját véleményét csak akkor mondá meg, mikor épen jónak látták őt e vélemény felől bővebben kérdeni. ,Director úr. ... mondja a minister, . . . önnek igaza lehet, hanem a magasabb politikában mindent számításba vesznek, és ha négy eset közöl az ön vé­leményét három esetben be lehetne bizonyítani az el­­hivésre, még azt is kénytelenek vagyunk tekintetbe venni, hogy a negyedik eset a másik hárommal el­lenkezőleg üthet ki, és ezen esetben mi mindent koc­­káztattunk, s erre nem vállalkozhatunk/ „Sajnálom, hogy kegyelmeségedet meg nem győz­hettem.“ .Hiában, biztosaknak kell lennünk az ered­ményről/ „Szabad kérdenem, mi ad biztosítást? Mondja Németh elszánva magát e kérdésre. *) Lásd „Pesti Napló“ 164. számát. ,A legszigorúbb parancs , még pedig haladék­talanul/ „Sajnálom !“ mondja Németh azon gondolattal fog­­­­lalkozva, hogy hivatalát ő felségének megköszönje, s nehogy az ügy folyamában az országban elkeseredé-­­­sek történjenek , hol a királyi ügyek igazgatóját szi­­­ goru eljárásra kényszeríthessék “ .Számolunk az ön erélyére is!– mondja a minister, Németh­nek egész kegyességgel, s a tűnődő ember hir­telen föleszmélt, látta, hogy mi szerep juthatna neki, hanem épen azért változtatta meg szándékát, mert ha csakugyan elkövetkeznék e siralmas állapot, hogy a megyékben zaj lenne, mégis jobb, ha ő áll a királyi ügyek élén , egyszersmint remélve hogy a következés tanulságot szerez, jó lesz akkor egy határozott ember kármentőnek , azért megmarad a kényes hivatalban. Vége volt a beszélgetésnek, ,Meddig marad ön itt?‘ kérdi a cancellár Némethet. „Még három napig ? ,Épen elég, . . . mondja a cancellár, — addig látni fogom önt, és szó nélkül ne menjen el/ „A­mint parancsolni méltóztatik! Hajtja meg ma­gát Németh, hogy a két urat fontos tanácskozmányá­­ban ne háborgassa, aztán elment az öreg járkálni, s a ki nem rostélt volna után, n­e­ni, hallhatta volna, midőn többször fölsóhajtott, többször pedig, elelmoz­dult, s egyszer hangosan mondja: ,Teremtettét, ha ezek ösmernék gyöngeségeinket, szép szóval a bőrt is lekérhetnék rólunk , de hát te­hetek én róla, hogy nem értik, a­mit beszélek. Huszonnégy óra alatt megjön a határozat, hogy az adó­pengőben fizetessék és mennyi számú katonaság álljon ki, s e tekintetben megkívántató rendszabá­lyok a legkeményebb parancsolat hangján küldettek el az illető helyekre. Mi­előtt elment volna Németh , a fejedelemnél ki­hallgatást nyert, s Németh azonnal észrevette, hogy a fejedelem szokatlanul levert , és valami gondolat küzködik benne, mi nyilvánulni szeretne, ha jó alka­lom és bizalmas ember kerülne hozzá. ,Volt a cancellárnál?‘ kérdi afölség olyan hangon, mintha a kérdésben már a tudomás is megvolna, de e kérdést csak ösztönzésül használta a beszélgetésre. „Voltam, fölséges uram“ —felel Németh, várva, hogy újabb kérdést hall, és minden figyelmét össze­szedte, hogy a ne­tán fönnforgó dologban ha sokat nem is, de keveset se mondjon. A fölség annyira elmélyedt, hogy szokása ellenére körüljárt a­­ szobában úgy , hogy Némethnek vele kellett menni, s a causarum director szüntelen a be­szédre ügyelve, a fölség mellett vigyázva járván, a vigyázat daczára egyszer úgy megcsuszam­odott, hogy minden erejéből is alig tudta az egyensúlyt megtartani. A fölség már utána akart kapni, de Németh még jókor helyreállván, az öreg Ferencz egész kegyelet­tel kezde beszélni. ,Öreg úr, miniszerem szóról szóra elmondá, a­mit ön mondott neki/ Németh látva, hogy a fejedelem bekezdésül akarja használni e szavakat, bizalmasabb jön, és némi meg­hatottsággal mondja: „Fölséges uram , megbocsátja vén szolgájának, hogy annyi őszintességgel szólt, mennyi talán nem is volna szabad, mit az is mutat, hogy véleménye nem hallgattatott meg.“ ,Azt véli öreg úr ?‘ „Legalább az eredmény az mutatja, fölséges uram, tehát kétségtelen, hogy hiába szóltam.“ ,Nem, egy általában nem szólt hiában, engemet meggyőzött, öreg úr/ Németh csodálkozott, e nyilatkozat ellentétben volt a kibocsátott rendeletekkel, tehát hol van itten an­nak nyoma, hogy az ő szava győzött ? ,Csudálkozik ön? . . . mondja első Ferencz, ... ne csudálkozzék , miniszereim magas talentumához bi­zalommal kell lennem főleg a viszály órájában, de minthogy őket meghatalmazom mindenre, ők pedig az első huszonnégy órában a kivitelhez fogtak, nem akarok munkájukba vágni. Vagy megértenek, vagy­­nem, oda lenn, s én önnek szavaihoz alkalmazkod­ván még többet hiszek a magyarokról, mint ön mon­dott : a legroszabb esetben közibük megyek, és mi megértendjük egymást. „Fölséges uram , hátha az első pillanatnak heve túlragad néhány embert ?“ A fejedelem gondolkozni kezdett, és ismét körül­­járkált,magával indítván Némethet, ki megint annyira az ország dolgaira figyelt, hogy a fejedelem mellett másodszor csúszott meg; de most már annyira, hogy h­a a fölség meg nem kapja, menthetlenül elesik: ,Öreg! . . . mondja első Ferencz erősen megfogván Némethnek kezét, látja ön , hogy a sors is arra int hogy el ne hagyjuk egymást/ „Hisz fölséged tartott meg engem.“ Mondja Né­meth, mire amaz önkénytelenü­l körülnézve mondja, közelebb állva: j ,Öreg úr, én magam is merésznek tartom e kisér­­­­letet, melyre az én hitem szerint nem volna szükség, [ • • • ígérje meg ön, hogy egy komoly órában őszinte­­ lesz hozzám, s engem gyámolítani fog azon értelem­­é­ben, melyet ön már eddigi beszédemből ismer/ „Csak későn ne jöjjek.“ .Már akkor előnyben leszünk, s akkor ideje lesz az ellenkező nézetre hatolni. Isten önnel, öregem, s számolok önnel ! A kihallgatásnak vége jön, Németh elutazására­­ megtette a készületeket, hanem hogy szó nélkül ne­­ menjen el, a cancellárnál jelentette magát.­­ „Elégedetlenül megy haza, director úr ?“ kérdi a­­ cancellár. ,Tehát már arezomon is meglátszik a bánat? „Akár azt is megmondjam, a­mit ön szive rejtekén­y­ban tartogat.“ ,Ugyan találja el, kegyelmes uram, legalább kön­­nyebbü­lve fogok haza felé menni, mert még nyom valami . „Hibáztat ön bennünket!“ ,Folytassa csak kegyelmes uram, majd meglátom, oly őszinte-e az én arczom , hogy szivem titkát is elárulja/ „Oh, e böcsületes magyar arcz mindenre megfelel/, ,Akkor nem vesződtetem kegyelmességedet az el­­számlálással, hanem hogy azt mondhassam, hogy én is mondtam valamit, ezennel figyelmeztetem kegyel­mes uramat, hogy nem jó nagyobb tüzet rak­ni, mint a mit egy maga is elothat az ember. Magamat ajánló mi (Vége a második kötetnek.) TUDOMáNY , IRODALOM ÉS MŰVÉSZET A KÖVÉREK. Regény, irta B. Eötvös József. I. k. 350. II. k. 370. k. VIII. thy. Ki régóta ritkán olvas regényt, nem fásult e el a szép, gyengéd kedélyérintések ellenében? vagy ellenkezőleg, ha megnyitá szivét előttök, nem enged-e nekik túlságos uralmat fölötte ? Ezt kérdem magam­tól, ki évek óta Soll und Haben, Barfaszele, Montepin s egy két hozzá hasonló piszokaranyozónak, végre Fáy Andrásunknak legújabb két regényen kivül egyetlen egy regényt is végig olvasni, nem bírtam vagy elegendő fiatal szívvel, vagy stészi önmegtaga­dással. — Ezt előre kelle bocsátanom, részint jelen merényletem mentségéül, részint, hogy olvasóm ke- A brit-indiai hadsereg. A kelet-indiai társaság óriási hatalomépületének­­ egyik alapját, mint tudva van, a benszülöttekből álló hadsereg képezi. Jelen pillanatban igen érdekes tud­ni némely részleteket e hadsereg szervezete­ és jelle­méről. A benszülöttekből álló hadsereg ezredei vegyesek ; mindegyik ezred különböző kasztból való s különbö­ző vallásu indiánokat foglal magában. A gyalogság­nál min­den ezrednek két­harmadrésze hindukból s egy harmadrésze muzulmánokból áll. A lovas ezre­­dek fele hindu, fele muzulmán. E hadseregben a főparancsnokságot az angolok viszik, kik a tiszti állomásokat igen drága áron vá­sárolják meg, mely állomások rendesen az őrnagy vagy kapitány rangján felül nem emelkedhetnek. E tiszti állomások azonban igen jól fizettetnek, s mint­hogy a tisztek katonai rangjukon kívül még polgári hivatalokat is viselnek, az állam szolgálatában ren­desen meg szoktak gazdagodni. Épen igy áll a dolog a katonákkal is, kik szolgálati éveik száma szerint havonkint 7—9 rúpia zsoldot is húznak. (Egy rúpia körülbelül 1 párt). Ha a rangfokozatokat tekintjük, melyekre egy sepoy felvergődhetik , ezek a követke­zők : a naik 12 rúpiával, a halvihar 14-et a jemmadar és summadar 40—60 rúpiával fizet­tetik havonkint. Az utóbbi két rangfokozat a legma­gasabb, mire egy benszülött felvergődhetik. A lovas­ságnál a zsold kissé magasabb. E szervezetből világosan láthatni, micsoda eszkö­zök használtatnak arra, hogy a benszülött katonák a zászlóhoz mintegy lebilincseltessenek. Egy részről a kasztok s vallásfelekezetek k­valitása, más részről az önhaszonlesés. [A benszülött katona, miután beállott, három évig tartozik szolgálni; ez idő lefolyta után szabadságában áll visszatérni hazájába. De ha tovább is megmarad a szolgálatban, havi pensiót kap, mely rangja szerint 4—9 rúpia közt változik. Az ind tár­sulat azonban nem érte be ez ingerlő szerekkel. Hogy a dicsvágynak is táplálékot nyújtson, két ren­det alapított:az érdemrendet és a brit-indiai rendet. Az elsőbb rendbeli kitüntetés, kizárólag a vitézség megjutalmazására szolgál, a második a hosz­­szú és hű szolgálat jutalma. Csak ezen eszélyes szervezet s talpraesett katonai nevelés által sikerülhetett a társaságnak Keletindiá­­ban egy jól fegyelmezett, alkalmazkodó, sőt bátor hadserget alapítni a benszülöttekből. Egyenkint vé­ve a sepoy még mindig azon indolens, elpuhult ázsiata, ki, mint hajdan Perus és Sardanapal idejében, m­a most ie oly könnyen esik a hódító mar­talékául. A sepoy alázatos és csúszó, s még a katonai egyenruha sem fedi el az indiai fajjal veleszületett szolgai érzelmet. De hadsorokba állítva, s európai módon begyakoroltatva ügyes tisztek vezénylete alatt, e benszülöttek szabályszerű­leg manővííroznak. A sepoy-ezredekkel India mostani elfoglalói kemény csatákat vívtak, s dicsőségteljes győzelmeket arattak így képezték egykor Nagy Sándor és tábornokai ázsiaiakból hadsergeiket, melyekkel Ázsiát foglal­ták el. Fridolin őrnagy, ki néhány hó előtt a „Revue des deux Mondes“-ban igen érdekes monographiát közölt brit Indiáról, a sepoyikat közelről látta, s azokat következőleg írja le : „A sepoy magatartása — úgymond — semmi kívánni valót sem hagy fen­n kissé vontató járásáról vehetni észre, hogy a csiz­mákban­ járáshoz nem szokott. Egyenruhája majd­nem ugyanaz, mint a királynő csapataié. A bőrgallér helyett üveggyöngyökből álló nyakravalót visel; a gombok és a szíjkészület némileg szintén különböz­nek ; csákó helyett kerek sipkát visel gyapjúból.­­ A sepoy külmagatartása egészben katonás, de mind­járt az első pillanatra észrevesszük, hogy hiányzik nála az egyenruha tudata, melyet visel. Megjelené­sében semmi sem emlékeztet a franczia katona mar­­tialis magatartására, vagy pedig az angol katona tapintatteljes, de tetőtül talpig büszke feszességére.“ A seppyik csappantyús puskákkal fegyverezvék , néhány század karabélyokkal s vágó szuronyokkal is el van látva, s mint gyorslövészek szervezve. A vezénylet és vezényszó angol. A sepoyk gyakorlata jó, csakhogy járásuk hanyag, s a mód, mely szerint a fegyvert kezelik, oly bizonytalan, hogy az még az avatatlan előtt is feltűnik. A benszülöttek hadsergé­­nek van rendes és nem rendes lovassága is és tüzér­sége, mely egészen európai mód szerint van rendezve. A lőporkocsikat azonban ökrök húzzák. A keletin­diai társulat végre három ezredet tart hadsergében, melyek az anyaország csapatainak mintájára szer­­vezvék és fegyverezvék, csupa európaiakból állanak s European Bengal fusiliers név alatt is­meretesek. A társaság hadserege azonban nem egyedüli fen­­tartója az angol hatalomnak Ázsiában; oldala mel­lett állanak a királynő hadsergének ezredei. Mind a ketten egymástól különbözők és függetlenek. A ki­rályi hadsereg tisztje nem szolgálhat seroy-ezredek­­ben, s ha mind a két hadsereg csapatai síkra szálla­nak, s mind a két csapat egyenlő rangban levő tiszt parancsnoksága alatt áll, a főparancsnokság az öre­gebb tisztet illeti. Az európai csapatok rendesen 15 évig szolgálnak Indiában, s hogy a katonák a meleg éghajlathoz hozzászokjanak, mielőtt Indiába jöné­­nek, Máltába, Gibraltárba, a fokra és Ausztráliába küldetnek helyőrségre. Mindamellett az európai ka­tonák igen sokat szenvednek az éghajlat miatt. 1000 ember közös, átlagosan véve, 129 rendesen kórház­ban fekszik, s minden katona neve évenkint három­szor jelenik meg a betegek névjegyzékén. Míg Ang­liában 1000 katona közöl 15 hal meg, Bengáliában 100 közöl 7. A 98-dik ezred például 718 emberrel jelent meg Indiában; 8 évi ott tartózkodása után csak 109 embere maradt. A magas zsold mind a tisz­tek­ mind a katonákra nézve igen nagy csáb. Egy katona a királyi csapatokból Indiában kap havon­­kint 15 rúpiát, ezenkívül naponkint egy adag kenye­ret, húst, b­eát, sót, rumot, és sört. Különös esetekben a katonák még pótlékot is kapnak. A tisztek fizetése igen jelentékeny. Brit-India tábornok-főkormányzójá­­nak fizetése 259,000 frt pengőben, s midőn a hadsereg élén áll, ezenkívül még 80,000 p forint pótlékot is kap. Bombay és Madras kormányzói 125,000 pengő forintot húznak, Ágra kormányzója 85,000 frt stb. A királyi hadseregben Indiában egy zászlótartó fize­tése 202 , hadnagyé 260, kapitányé 420, őrnagyé 780, ezredesé 1032 forint ausztriai pénz szerint ha­vonkint. Egy ezred parancsnoksága havonkint 400 forint pótlékra jogosít, egy századé 50 forintra. Azon angol tisztek, kik a sepoyk ezredeiben szol­gálnak, hasonló fizetést húznak, s még azon előny­ben is részesülnek, hogy katonai foglalatosságaikon kívül jól fizetett polgári hivatalokat is viselhetnek. Mindezen pénzbeli előnyöknek azonban árnyékol­daluk is van. Minden hadosztályt a szolgák egész serege s roppant mennyiségű podgyász kisér, mi sem­mivel sem áll hátrább annál a maga módja szerint,­­ mit a történet egy Xerxes és Darius seregeiről beszél.­­ Rendesen a szolgák, teherhordók, markotányosok stb. • száma, kik Indiában a síkra szállott csapatokat ki­­s­sérik, tízszer haladja felül a harczosok számát. A katonáknak s tiszteknek nagyszámú szolgáik vannak, ezeken kívül vannak még elefánt- és teve­­vezetők, ökörhajtók, a sátrak felállítására, a bete­­gek és sebesültek hordozó székekbeni szállítására szolgáló lascarok, mesteremberek, kereskedők, ba­

Next