Pesti Napló, 1857. augusztus (8. évfolyam, 2262-2285. szám)
1857-08-08 / 2268. szám
180-2268. 8-dik évffolyam. Szerkesztő szállása : Uri-utéza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. térmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szán, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hvatalhoz intézendők. 1857. Szombat, aug. 8 Előfizetési feltételek: Vidékre, postán Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. Tj" i , t I j.* nsssDos petit sor Háromszori mraeiesnei * p. tr. neiliraetmenyek Clljd .iygdij külön lOpkr. Magán vita 6hasábon petit gor 5pkr Szerkesztési iroda: Egyel um-'-.t/ za 2-dik szám, 1 -ső emelet, Perien, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre.................6 frt p. p. PEST, Augustus 8. Tájékozás (Fk.) A legújabb törökországi miniszterváltozás „jelentősége“ most kiderült, azaz kiderült, hogy semmit sem jelent és hogy minden úgy marad, amint volt, csak egy zászlóval kevesebb leng Konstantinápolyban, t. i. a franczia követé, ki azt — miként mai lapunk jelenti — levétette és útra készül. A franczia Mencsikoff, miként látjuk legalábbis olyan jól játszó szerepét, mint négy év előtt az orosz, a porta minisztereivel már nem is a dragomán, hanem kavasz által közlekedik, s miután nem hajtanak parancsára — mert más kifejezés nincs a franczia követ fellépésének jellemzésére — egyszerűen hátat akar forditani a török fővárosnak. Hanem ezen hírek, bármily érthetők is, mégis annyiban szakadozottak, a mennyiben egy nagy hézagot kitöltetlenül hagynak s igy lehetlenné teszik annak megítélését, kinek van tulajdonképen igaza? Kétségtelen t. i. hogy Thouvenel báró, midőn a választások megsemmisítését és Vogonidesz herczeg letétetését kívánta, okokra és tényekre hivatkozott. Mit hozott fel azok ellenében a porta? ez az, amiről sehol sem találunk említést. Ha a franczia követ állításait alaposoknak találta, akkor csakugyan nem maradt volna egyéb teendője, mint a választásokat egyszerűen megsemmisíteni s a hatalmával visszaélő kaimakamt hivatalától megfosztani; ha a dolog igy áll, akkor a porta makacssága indokoltnak nem látszanék. Ha pedig a franczia követ által felhozott érvek nem állhatnak fen, ha a porta az ő vádjait alaposan megcáfolta, akkor ismét franczia részen volna az igazságtalanság. Ismételjük tehát, hogy — míg e pont nincsen tisztába hozva- az illető felek magaviseletét részrehajlatlanul megítélni lehetetlen. A tény maga, szárazon tekintve, egyes szemnek látszik egy szövevényes terv hosszú lánczában, mert habár Napoleon Lajos csilla-ga újabb időben nem látszik már oly biztos vezérnek, a minő eddigelé való, mégsem hi-hetni, hogy a franczia császár, kinek bele-egyezése nélkül a követ sohasem tett volna ily végső lépést, hogy a franczia császár — mondjuk — hasonló zajos rendszabályhoz folyamodott volna, minden következmény komoly megfontolása nélkül. Igaz, hogy Nápolylyal is félbeszakasztotta a diplomatiai összeköttetést, anélkül, hogy ebből háború támadt volna, hanem Törökország irányában a dolog egészen másként áll. — Először hiányzik ott azon ijesztő, mely Nápolyban háttérben állt, a „véres rém“, mely merev pillantásával a nyűgöt kezét lenyűgözte, midőn az Nápoly ellen fegyvert emelni készült; másodszor Nápoly oly alárendelt szerepet játszik az európai politikában, hogy vele minden érezhető hátrány nélkül akár évekre félbeszakíthatni a diplomatiai közlekedést, míg Keleten elsőrendű érdekek forognak szőnyegen s az ottani ügyek menete, nevezetesen franczia részről annál éberebb figyelmet és ellenőrködést igényel, miután ott, az ildomos osztrák diplomatával kell versenyeznie. Törökországgal a diplomatiai közlekedést félbeszakítani, e rendszabályon pedig túl nem menni, egyszerűen annyit jelentene, mint a csata előtt megfutamodni s a harczmezőt kardcsapás nélkül az ellennek átengedni. Ilyent tenni, Francziaországnak nemcsak tekintélye, hanem érdeke is tiltja. Tehát minden esetre lesz küzdelem, még pedig — miként már a minap mondtuk — elsősorban Francziaország és Ausztria közt; Oroszország és Anglia, Poroszország és Szardinia második és harmadik sorban áll; Törökország pedig, more consueto a czivakodók közt, hogy innen is onnan is minél bővebben részesüljön az ütlegben. Csak egyet szeretnénk tudni : ha azultán néha néha csendes éjeken ablakához lépvén, a nyugvó város tetői s a mecsetek ormai felett elpillant, s az elláthatlan tengert nézi, mely teljes gyönyörűségében terül el a jellegtelen ég alatt : várjon nem gondolja-e magában, minő boldog lehetne e város, ezen ország, ezen nép s annak fejedelme, ha annyi, de annyi jó barátja nem volna, hogy minden harmadik évben egy másiknak kikergetésére kell készülnie! A NEMZET NAPSZÁMOSAI. MAGYAR KORRAJZ. IRTA: Cl« 1»«- ■■ _ HARMADIK KÖTET. Mi lesz már ebből ? Messze város az a Bécs a vörös szomszédoknak, és rajtuk is meglátszott, mint a mesebeli kecskén, hogy a vásárra nem maga jó szántából megyen, hanem úgy kergetik. Míg az öregek Bécs felé czammognak, kerüljünk Budára, hol Németh a fiatalabb emberekkel akar elbánni, de csak olyan kurtán, hogy maga is jókor Bécsben legyen, így a korholás nem sokáig tartott, ha óraszámra vesszük, de hogy a módja meg legyen adva, ő is megcsóválta előbb őket, és három napig nem ereszte be őket. A legelső fiatal ember elszánt képű gyerek, s inkább tréfának tarta a dolgot, mint komolyságnak, s azt gondolta : kiszidnak, aztán megint haza megyek. ,Hány esztendős vagy, öcsém ?" „Huszonnégy !“ Felel a kérdett. ,Tehát nagykorú ember, kinek törvényeink szerint igen szép jogai vannak,s ha rákerül, törvényt is csinálhat, igaz-e ?4 „Úgy van megírva a corpus jurisban.“ Mondja a fiatal ember némi élességgel. ,Oh, kedves öcsém, abban nagyon sok van megírva.4 „Elég vastag, belefér.“ Mondja újabb éllel a fiú, nem gyanítva, hogy kivel kötött ki. ,Értelmesen beszélsz, öcsém, — mondja Németh megtartva nyugalmát, s a kérdezgetést folytatva, ... tudod, mit, te fiatalabb ember vagy, most jöttél ki az oskolából, te bizonyosan jobban tudod ezt a nagy könyvet, mint én, kérdezgessük ki egymást. A fiatal ember megdöbbent, Németh híres volt, hogy a corpus jurist kis ujjában hordja, kétségtelen tehát, hogy a fiatal ember kudarcot vall, ha valamely kérdésre felelni nem tudna, ezért ugyan megbánta, hogy a beszélgetést a daczoláson kezdé. Látod, öcsém, — mondja Németh, — idáig jött a hire, hogy a múltkori gyűlésen annyi ember előtt ököllel verted ezt a két nagy könyvet, s olyan nagy hangon, melynek fele is elég, hogy a padláson is *) Lásd „Pesti Napló“ 176. számát, kiüsse magát, egy óráig kiabáltad, hogy ebben van megírva a jussunk; de látod, ámbár az a könyv igen vastag, de mivel nekünk szentírásunk, aki arra ököllel üt, jól meggondolja, hogy azzal a vastag könyvvel vissza is lehet ütni, s ha azt nem tudja a mi benne van, — szent, hogy vissza is ütik, tehát kérdezzük ki egymást.4 .Méltóságos uram bizonyosan tréfál ?4 Mondja a fiatal ember elengedve az előbbi kényes hangot. „Isten úgyse nem tréfálok öcsém, . . . állítja Németh, ... ma ráérek az ilyen dologra is, amit én nem tudok, azt te mondod meg, s amit te nem tudsz, talán tudom én, s ha valamelyik nagyon keveset tud, arról a másik azt gondolhatja, amit akar, tehát kezdjünk hozzá.“ ,Méltóságos uram, . . . mondja a meglepett fiatal ember, ki nagyon észrevette, hogy az öreg mivel akarja megbüntetni tulságáért, — meg akar bennünket szégyeníteni ?, „Azt gondolod?“ ,Mást nem gondolhatok, méltóságos uram.4 „De ti ki fogjátok állni a sarat, hisz ti ököllel mertek a törvénykönyvre ütni!“ ,És méltóságod nem akar megbocsájtani a fiatal ember hevességnek ?4 „Mért nem! . . . Mondja a director megelégedvén a megadással, és utána teszi, . . . fiatal ember csak akkor szóljon, ha kérdik, vagy az öregek már kibeszélgették magukat; különben, öcsém, a fiatal embert illetlenül ragadja el a tűz, s az azt is elmondja, amit elmondani nem okosság, s úgy járhat, mint a nagy idai czigányok, maguk elmondák, hogy idő előtt elfogyott a puskaporuk; és jaj nekünk, ha egyszer azt bizonyíthatják be, hogy mi nem anynyira nyakasok, mint inkább tudatlanok vagyunk.“ A fiúk a szemrehányást megértették, s mindanynyian megilletődötten távozának azon kemény embertől, ki rajtuk ily könnyen kifogott vasvessző nélkül, s az öreg is meg volt győződve, hogy az ép lelkű, de heves vérű fiuknak többet használt e kurta leczke, mint akármi szigor. ,Te még itt maradsz.“ Mondja a director Imrének, ki ugyan egy csöppet sem tartott a szégyentől, de a többinek megszégyenülését látni szintén nem óhajta. „Parancsol méltóságos uram.“ ,Te velem jösz Bécsbe, téged az után szidlak meg, mert e gyermekek mellett eszedre vén vagy, a vének közé pedig Bécsbe éveidre igen fiatal, azért megtanulak arra, hogy a ki a lében kanál akar lenni, vigyázzon, hogy a szirti lébe ne ragadjon.” Imre igen jól ismeré az öreg urnák gondolkodását, miről amaz sem kételkedett; de ha már szárnyai alól röpült ki az ifjú madár, nem akará magát gyanittatni az öreg, hogy ő biztatta, s annál inkább sajnálta volna, hogy ideje korán szárnyát elégesse. A hosszú után ráért gondolkodni a fiú saját viszonyáról, mely egy nagy lökést kapott egy nem várt körülménynél fogva, tudniillik Keszy Benedeknek iia a kállói kudarcz után nem keríthetvén meg a veszett fejszét, most már a nyele után látott, s a pörös gyermeket unokájának nejéül kívánta, s ez érdemben a canczellárnál a leghatalmasabb pártfogóra akadt. Mielőtt Bécsbe indultak, kapott Imre egy levelet, melyben elég körülményesen megírja a lány, hogy kezére mikép vetik el a koczkát, tehát mindent kövessen el, hogy a két öreget összebékéltesse. Szeretett volna kezet csókolni Némethnek, hogy épen a bécsi útban akarja megszidni, különben bajos volna két öreggel találkozni nagy alkalmatlanság nélkül, hisz mindig levették egymást a szomszédos udvarról. Így Bécsben a legkedvezőbb alkalom lesz a két öreggel találkozni kémek nélkül, s ha itt sem sikerül a kibékülés, úgy nem tudom, mikor találkozik alkalmasabb idő. Dehogy szállt volna egy vendéglőbe a két ember, kikkel Balogh kanonok is hivatalos lévén, tőle megtudta az egyik, hova száll a másik ?s így könnyű volt egymást kikerülni. A hosszú út is megrázta őket, de még jobban megviselte a gond, az a nagy bizonytalanság, hogy miért rendelték őket ide ? meddig fogják itt tartani ? s a legfőbb pedig meg az, hazaeresztik-e őket ? Balogh nem győzte őket vigasztalni, ámbár bajos volt a vigasztalás olyan embernek, ki hazudni nem tudott, de mint papnak igen kéznél való orvossága volt az isteni gondviselés, melyben bízni mindenki köteles, hanem ennyi nem mindig volt elég a két öreg embernek. Minél tovább voltak Bécsben, annál inkább unták a bizonytalanságot, s a két öreg végre nem magára, hanem unokájára gondolt, kinek sorsa fölött idáig elég könnyelműek voltak, most pedig majdnem kifogytak az időből, hogy kérelmesen intézzenek el valamit. Férjhez adni, ez lett volna a legjobb gondolat, csakhogy a lány nem olyan mint a szám, hogy az ember a lutriba teszi, s ott egy kis szerencsével kihúzzák, hanem a férjhezadáshoz előbb egyesség kellene, pedig az nehezebb mesterség, mint Trójának ostroma, mert ahhoz nem kellett több tíz esztendőnél, ők azonban már huszonöt éve pörölgetnek együtt. Koczogat valaki ,Szabad.4 „Szerencsés jó napot kívánok, kedves urambátyám !“ Köszönt be Imre az egyikhez. ,Isten hozott öcsém, . . . soha jobbkor, mint most, nojsz most ráérek beszélgetni reggeltől estig.4 „Jó lesz, urambátyám — mondja Imre, . . . tehát kezdje el azt a nagy pört, ha már épp engem akar prókátorává tenni. “ ,Dejsz, öcsém, egyébbé is tennélek én, ha kedved volna hozzá.4 „Példának okáért mivé?“ ,Majd a végén azt is megmondom, öcsém, ha nem mondj előbb valami újságot, sütnek e bennünket? vagy csak főznek ? „Melyiket szeretné jobban, kedves urambátyám ?“ .Öcsém, azt tartom, már mindegy volna nekem, csak húznának nyársba, vagy tennének vasfazékba, csak nondjanak valamit, mert ez a bizonytalanság megöl. „Szinte megsajnálom urambátyámat.“ ,Én értem nem nagy kár, kedves öcsém, mert én maholnap úgyis kitalálok ebből a múlandó világból, hanem most már unokáimért nem tudok hová lenni, de — tűnődik az öreg, — de úgy kell nekem, bárcsak magam láthatnám magamat, mikor karóba húznának, így elvesztegetni az időt a sok czivakodással, most már mi haszna, nem örültem semmit annak a gyermeknek, s ha ma visszakapnám is, megint csak másé lenne, ha férjhez menne. „Majd ráér még urambátyám örülni, ha haza mehet.“ ,Ne is hozd elő, öcsém, — nem olyan vendégségbe hívtak, honnét akkor megyen el az ember, mikor tetszik. „S ha mégis hamarjában eleresztenék ?“ ,Ne bolondits öcsém, — az eleje ugyan lassan kezdődik, már harmadik hét óta vagyunk itt, s még azt sem kérdezték, mi a nevünk?... csak azt lesd, hogy innét hamar elszabaduljunk.4 „Én holnap indulok vissza.“ ,El ne menj, csak még egypár napig ne menj öcsém.4 „Szenni akar valamit, kedves urambátyám ?“ ,Hej öcsém, szennék én valamit, csak azt tudnám, hogy még a magam ura vagyok.4 „Hátha én mondanék előbb valamit urambátyámnak.“ ,Csak beszélj, mert amit gondolok és mondok, annak fele mindig visszamarad.4 . A franczia Mencsikoff. Pest, aug. 7. A mit utolsó közlésünkben a stambuli miniszterválság valószinüleges jelleméről irtunk, tökéletesen valósul. — Ali pasának a kabinet vezérévé neveztetése nincs kapcsolatban semmi rendszerváltoztatással. Resid pasa és pártfogója Redelitte lord úgy látszik egyben másban fedetlen hagyák hadállásukat, névszerint amaz idő előtt kötelezettségeket vállalván magára az uniópárt képviselőivel szemközt, könnyen juthatott oly diplomatiai vakutczába, honnan hogy kijusson, csak úgy tdott magán segíteni, hogy ideiglen kilépett az államtanácsból. Az angol követ viszont, akinek az ind fölkelés miatt helyzete tán nem látszott nagyon biztosnak, túlnyomó befolyását egy más, az ő államával szoros szövetségben álló hatalmasságra akará átruházni, hogy azt a legközelebbi fő ostrom alkalmával azon esetre is, ha Nagybritanniának szerényen kellene magát viselnie, a nemegyesítés számára érvényesíteni lehessen. E fogással az egyesítés mellett álló követek első támadása ellen hárítva. Tény azonban, hogy Orosz-, Franczia-, Poroszország és Szardinia képviselői meg vannak bízva, hogy, mint előbb egyenként és szóval, most együtt, közös jegyzékben tiltakozzanak a moldvaországi választások ellen; sőt Thouvenel bárónak még az is meg volt hagyva, hogy Franczia- és Törökország diplomatiai összeköttetésének megszakításával fenyegetődzék , ha a franczia kormány kivonatához képest a moldva választások nem fognak pure et simple megsemmisíttetni s azultán — egy idegen hatalomtól pártolt ellenzéki párt kedvéért - közvetve nem tesz le felségi jogairól. E nyilatkozat már hivatalosan megtörtént az „Őst. Corrrespondenz“-nek következő tudósítása szerint: „ A Stambulból legközelebb érkezett távirati tudósítások után jelöljük meg azon stádiumot, melybe a moldvaországi választási operatiók következtében kifejlődött krízis lépett. „Miután a franczia követ részéről a megtörtént választások megsemmisítése categorice követeltetett, a porta f. hó 4-dikén késznek nyilatkozott Moldva és Oláhország karmakámjait személyesen a török fővárosba hívi, hogy a választásoknáli eljárás pontosabb vizsgálat alá vétessék. „Thouvenel úr azonban úgy hitte, miszerint neki ez ajánlatot nem kell elfogadni s a választások azonnali s föltétlen megsemmisitéséhez ragaszkodott s kinyilatkoztatta, hogy megtagadás esetében lobogóját 24 óra múlva behuzatja. „Erre a porta f. hó 5-én fenebbi ajánlatát ismételte, azon hozzátétellel, hogy azon setre, ha Thouvenel úr megmarad a mellett, hogy e választ megtagadásnak tekintse, a porta kénytelen leend minden felelősségét a következményekért egyedül reá ruházni. A porta egyszersmind kijelente azt is, hogy azultán írásban fog fordulni a francziák császárához. „Ennek következtében a franczia követ behúzatta lobogóját, de Ali pasát, a külügyek miniszterét mégis értesíté, hogy csak néhány nap múlva utazik el. „Ez utóbbi körülmény helyt enged még a reménynek miszerint még nem tűnt el minden kilátás e viszálynak békés utáni kiegyenlítésére.“ Az első közvetlen lépés tehát egy új világháború felé megtétetett. Thouvenel úr elveté a kockát, anélkül, hogy bevárná a közelebbi tengerentúli postát, mielőtt tudná, mit fog Lajos Napóleon az osbornei látogatáskor kivihetni. Azon remények egyébiránt, melyeket a tuileriákban Anglia engedékenységére nézve netalán táplálnak, mint halljuk aligha fognak teljesedni, ha azok lényegbe vágó, nemcsak merő formaszerű engedményekre irányulnak. Jól értesült körökben (Bécsben) bizonyosképen állítják, hogy Palmerston 1. már ki is nyilatkoztatá, hogy készebb a legvégsőre, de a Dunafejedelemségekben mégsem engedi a tért Oroszországnak. Hasonértelmű sürgönyök érkeztek Bécsbe néhány nappal ezelőtt Alpasától is. A török nagyvezér azonkívül még biztosítá a bécsi kormányt, hogy ő rendületlenül azon elvek szerint fog eljárni, melyeket a párisi tanácskozmányon is képviselt, s melyek annyira egyeznek az ausztriai kormány nézeteivel, hogy a nagyvezért az Istvánrend nagykeresztjével tisztelők meg. Mint látjuk a felek a végletekig mentek. Néhány nap múlva megtudjuk, hogy Thouvenel úr elhagyta-e Stambult ? úgy látszik, hogy Francziaország a keleten folytatott kihívó taktikája által inkább délnyugati Európában akar magának engedményeket kierőszakolni, mint magában a keleten gyökeret verni. Mennyiben fogja azokat Oroszország segélyével kivívhatni, Vagy valami korszerű köpenyforgatással megnyerhetni , a jövő mutatja meg. Tény, hogy Párisban a muratismusnak adandó néhány engedmény fejében eltűnnek, bármiképen alakítanák újjá a keleti részeket. Ezt messziről már többször tudaták Bécsben. Vádirat a franczia császár élete ellen összeesküdt olaszok perében. (Vége.) „Tibadi Olaszországban született látszerkészítő (opticus), ki azonban 1850 óta Párisban lakik. Bevallotta, hogy 1852-ben Londonba utazott, hol egy évig tartózkodott, hogy 1857. január havában oda visszatért s ezúttal csak három hétig mulatott Londonban. Vádlott első kihallgattatása óta védte magát, miután mindent tagadott, s mindvégig e védelmi rendszer mellett megmaradt. Egyszerű tagadásai azonban bizonyos, a vizsgálatnak kezdetén bebizonyult tényekre nézve nem volának elegendők. Midőn például azt állította, hogy Massarentit nem ismeri, két a postán elfogott levelet tettek elbe, melyek közöl az egyiket Massarenti jun. 8-kán, a másikat pedig ugyanazon hó 12-kén intézett hozzá; mind a két levél a következő szavakkal kezdődött : „Caro Tibaldi.“ Kényszeríttetvén ismét kivallani, hogy