Pesti Napló, 1857. augusztus (8. évfolyam, 2262-2285. szám)

1857-08-08 / 2268. szám

180-2268. 8-dik évf­folyam. Szerkesztő szállása : Uri-utéza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. t­érmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szán, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hvatalhoz intézendők. 1857. Szombat, aug. 8 Előfizetési feltételek: Vidékre, postán Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. Tj" i , t I j.* nsssDos petit sor Háromszori mraeiesnei * p. tr. ne­­iliraetmenyek Clljd­ .iy­gdij külön lOpkr. Magán vita 6hasábon petit gor 5pkr Szerkesztési iroda: Egyel um-'-.t/ za 2-dik szám, 1 -ső emelet, Perien, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre.................6 frt p. p. PEST, Augustus 8. Tájékozás (Fk.) A legújabb törökországi minisztervál­tozás „jelentősége“ most kiderült, azaz kide­rült, hogy semmit sem jelent és hogy min­den úgy marad, a­mint volt, csak egy zászló­val kevesebb leng Konstantinápolyban, t. i. a franczia követé, ki azt — miként mai lapunk jelenti — levétette és útra készül. A fran­czia Mencsikoff, miként látjuk legalábbis olyan jól játszó szerepét, mint négy év előtt az o­r­o­s­z, a porta minisztereivel már nem is a dragomán, hanem kavasz által közlekedik, s miután nem hajtanak parancsára — mert más kifejezés nincs a franczia követ fellépé­sének jellemzésére — egyszerűen hátat akar forditani a török fővárosnak. Hanem ezen hírek, bármily érthetők is, mégis annyiban szakadozottak, a mennyiben egy nagy hézagot kitöltetlenül hagynak s igy lehetlenné teszik annak megítélését, kinek van tulajdonképen igaza? Kétségtelen t. i. hogy Thouvenel báró, midőn a választások megsemmisítését és Vogonidesz herczeg leté­­tetését kívánta, okokra és tényekre hi­vatkozott. Mit hozott fel azok ellenében a porta? ez az, a­miről sehol sem találunk emlí­tést. Ha a franczia követ állításait alapo­soknak találta, akkor csakugyan nem maradt volna egyéb teendője, mint a választásokat egyszerűen megsemmisíteni s a hatalmával visszaélő kaimakamt hivatalától megfosztani; ha a dolog igy áll, akkor a porta makacssága indokoltnak nem látszanék. Ha pedig a franczia követ által felhozott érvek nem állhatnak fen, ha a porta az ő vádjait alaposan megc­áfolta, akkor ismét franczia részen volna az igazságtalanság. Ismételjük tehát, hogy — míg e pont nin­csen tisztába hozva­­- az illető felek maga­viseletét részrehajlatlanul megítélni lehetetlen. A tény maga, szárazon tekintve, egyes szemnek látszik egy szövevényes terv hosszú lánczában, mert habár Napoleon Lajos csilla-­­ga újabb időben nem látszik már oly biztos­­ vezérnek, a minő eddigelé való, még­sem hi-­­hetni, hogy a franczia császár, kinek bele-­­­egyezése nélkül a követ sohasem tett volna ily végső lépést, hogy a franczia császár — mondjuk — hasonló zajos rendszabályhoz fo­lyamodott volna, minden következmény ko­moly megfontolása nélkül. Igaz, hogy Nápolylyal is félbesza­­kasztotta a diplomatiai összeköttetést, a­nél­kül, hogy ebből háború támadt volna, ha­nem Törökország irányában a do­log egészen másként áll. — Először hiányzik ott azon ijesztő, mely Nápolyban háttérben állt, a „véres rém“, mely merev pillantásával a nyűgöt kezét lenyűgözte, midőn az Nápoly ellen fegyvert emelni készült; másodszor Ná­poly oly alárendelt szerepet játszik az európai politikában, hogy vele minden érezhető hát­rány nélkül akár évekre félbeszakíthatni a di­plomatiai közlekedést, míg Keleten első­rendű érdekek forognak szőnyegen s az ot­tani ügyek menete, nevezetesen franczia rész­ről annál éberebb figyelmet és ellenőrködést igényel, miután ott, az ildomos osztrák diplo­matával kell versenyeznie. Törökországgal a diplomatiai közlekedést félbeszakítani, e rend­szabályon pedig túl nem menni, egysze­rűen annyit jelentene, mint a csata előtt megfutamodni s a harczmezőt kardcsapás nél­kül az ellennek átengedni. Ilyent tenni, Fran­­cziaországnak nemcsak tekintélye, hanem érdeke is tiltja. Tehát minden esetre lesz küzdelem, még pedig — miként már a minap mondtuk — első­sorban Francziaország és Ausztria közt; Oroszország és Anglia, Poroszország és Szar­­dinia második és harmadik sorban áll; Török­ország pedig, more consueto a czivakodók közt, hogy innen is onnan is minél bőveb­ben részesüljön az ütlegben. Csak egyet szeretnénk tudni : ha a­zultán néha néha csendes éjeken abla­kához lépvén, a nyugvó város tetői s a me­csetek ormai felett elpillant, s az elláthatlan tengert nézi, mely teljes gyönyörűségében te­rül el a jellegtelen ég alatt : várjon nem gon­dolja-e magában, minő boldog lehetne e város, ezen ország, ezen nép s annak fejedelme, ha annyi, de annyi jó barátja nem volna, hogy minden harmadik évben egy másiknak kiker­­getésére kell készülnie! A NEMZET NAPSZÁMOSAI. MAGYAR KORRAJZ. IRTA: Cl« 1»«- ■■ _ HARMADIK KÖTET. Mi lesz már ebből ? Messze város az a Bécs a vörös szomszédoknak, és rajtuk is meglátszott, mint a mesebeli kecskén, hogy a vásárra nem maga jó szántából megyen, ha­nem úgy kergetik. Míg az öregek Bécs felé czammognak, kerüljünk Budára, hol Németh a fiatalabb emberekkel akar el­bánni, de csak olyan kurtán, hogy maga is jókor Bécsben legyen, így a korholás nem sokáig tartott, ha óraszámra vesszük, de hogy a módja meg legyen adva, ő is megcsóválta előbb őket, és három napig nem ereszte be őket. A legelső fiatal ember­ elszánt képű gyerek, s in­kább tréfának tarta a dolgot, mint komolyságnak, s azt gondolta : kiszidnak, aztán megint haza megyek. ,Hány esztendős vagy, öcsém ?" „Huszonnégy !“ Felel a kérdett. ,Tehát nagykorú ember, kinek törvényeink szerint igen szép jogai vannak,s ha rákerül, törvényt is csi­nálhat, igaz-e ?4 „Úgy van megírva a corpus juris­ban.“ Mondja a fiatal ember némi élességgel. ,Oh, kedves öcsém, abban nagyon sok van megírva.4 „Elég vastag, belefér.“ Mondja újabb éllel a fiú, nem gyanítva, hogy kivel kötött ki. ,Értelmesen beszélsz, öcsém, — mondja Németh megtartva nyugalmát, s a kérdezgetést folytatva, ... tudod, mit, te fiatalabb ember vagy, most jöttél ki az oskolából, te bizonyosan jobban tudod ezt a nagy könyvet, mint én, kérdezgessük ki egymást.­ A fiatal ember megdöbbent, Németh híres volt, hogy a corpus jurist kis ujjában hordja, kétség­telen tehát, hogy a fiatal ember kudarc­ot vall, ha valamely kérdésre felelni nem tudna, ezért ugyan megbánta, hogy a beszélgetést a daczoláson kezdé. Látod, öcsém, — mondja Németh, — idáig jött a hire, hogy a múltkori gyűlésen annyi ember előtt ököllel verted ezt a két nagy könyvet, s olyan nagy hangon, melynek fele is elég, hogy a padláson is *) Lásd „Pesti Napló“ 176. számát, kiüsse magát, egy óráig kiabáltad, hogy ebben van megírva a jussunk; de látod, ámbár az a könyv igen vastag, de mivel nekünk szentírásunk, a­ki arra ököllel üt, jól meggondolja, hogy azzal a vastag könyvvel vissza is lehet ütni, s ha azt nem tudja a mi benne van, — szent, hogy vissza is ütik, tehát kérdezzük ki egymást.4 .Méltóságos uram bizonyosan tréfál ?4 Mondja a fiatal ember elengedve az előbbi kényes hangot. „Isten úgyse nem tréfálok öcsém, . . . állítja Né­meth, ... ma ráérek az ilyen dologra is, a­mit én nem tudok, azt te mondod meg, s a­mit te nem tudsz, talán tudom én, s ha valamelyik nagyon keveset tud, arról a másik azt gondolhatja, a­mit akar, tehát kezdjünk hozzá.“ ,Méltóságos uram, . . . mondja a meglepett fiatal ember, ki nagyon észrevette, hogy az öreg mivel akarja megbüntetni tulságáért, — meg akar bennünket szégyeníteni ?, „Azt gondolod?“ ,Mást nem gondolhatok, méltóságos uram.4 „De ti ki fogjátok állni a sarat, hisz ti ököllel mertek a törvénykönyvre ütni!“ ,És méltóságod nem akar megbocsájtani a fiatal ember hevesség­nek ?4 „Mért nem! . . . Mondja a director megelégedvén a megadással, és utána teszi, . . . fiatal ember csak akkor szóljon, ha kérdik, vagy az öregek már kibe­szélgették magukat; különben, öcsém, a fiatal em­bert illetlenül ragadja el a tűz, s az azt is el­mondja, a­mit elmondani nem okosság, s úgy járhat, mint a nagy idai czigányok, maguk elmondák, hogy idő előtt elfogyott a puskaporuk; és jaj nekünk, ha egyszer azt bizonyíthatják be, hogy mi nem any­­nyira nyakasok, mint inkább tudatlanok va­gyunk.“ A fiúk a szemrehányást megértették, s mindany­­nyian megilletődötten távozának azon kemény em­bertől, ki rajtuk ily könnyen kifogott vasvessző nél­kül, s az öreg is meg volt győződve, hogy az ép lel­kű, de heves vérű fiuknak többet használt e kurta leczke, mint akármi szigor. ,Te még itt maradsz.“ Mondja a director Imrének, ki ugyan egy csöppet sem tartott a szégyentől, de a többinek megszégyenülését látni szintén nem óhajta. „Parancsol méltóságos uram.“ ,Te velem jösz Bécsbe, téged az után szidlak meg, mert e gyermekek mellett eszedre vén vagy, a vének közé pedig Bécsbe éveidre igen fiatal, azért megta­­nu­lak arra, hogy a ki a lében kanál akar lenni, vi­gyázzon, hogy a szirti lébe ne ragadjon.” Imre igen jól ismeré az öreg urnák gondolkodását, miről amaz sem kételkedett; de ha már szárnyai alól­­ röpült ki az ifjú madár, nem akará magát gyanittatni­­ az öreg, hogy ő biztatta, s annál inkább sajnálta volna, hogy ideje korán szárnyát elégesse. A hosszú után ráért gondolkodni a fiú saját viszo­nyáról, mely egy nagy lökést kapott egy nem várt körülménynél fogva, tudniillik Keszy Benedeknek iia a kállói kudarcz után nem keríthetvén meg a ve­szett fejszét, most már a nyele után látott, s a pörös gyermeket unokájának nejéül kívánta, s ez érdemben a canczellárnál a leghatalmasabb pártfogóra akadt. Mielőtt Bécsbe indultak, kapott Imre egy levelet, melyben elég körülményesen megírja a lány, hogy kezére mikép vetik el a koczkát, tehát mindent kö­vessen el, hogy a két öreget összebékéltesse. Szeretett volna kezet csókolni Némethnek, hogy épen a bécsi útban akarja megszidni, különben bajos volna két öreggel találkozni nagy alkalmatlanság nélkül, hisz mindig levették egymást a szomszédos udvarról. Így Bécsben a legkedvezőbb alkalom lesz a két öreggel találkozni kémek nélkül, s ha itt sem sikerül a kibékülés, úgy nem tudom, mikor találko­zik alkalmasabb idő. Dehogy szállt volna egy vendéglőbe a két ember, kikkel Balogh kanonok is hivatalos lévén, tőle meg­tudta az egyik, hova száll a másik ?­s így könnyű volt egymást kikerülni. A hosszú út is megrázta őket, de még jobban meg­viselte a gond, az a nagy bizonytalanság, hogy miért rendelték őket ide ? meddig fogják itt tartani ? s a legfőbb pedig meg az, haza­eresztik-e őket ? Balogh nem győzte őket vigasztalni, ámbár bajos volt a vigasztalás olyan embernek, ki hazudni nem tudott, de mint papnak igen kéznél való orvossága volt az isteni gondviselés, melyben bízni mindenki köteles, hanem ennyi nem mindig volt elég a két öreg embernek. Minél tovább voltak Bécsben, annál inkább unták a bizonytalanságot, s a két öreg végre nem magára, hanem unokájára gondolt, kinek sorsa fölött idáig elég könnyelműek voltak, most pedig majdnem ki­fogytak az időből, hogy ké­r­elmesen intézzenek el valamit. Férjhez adni, ez lett volna a legjobb gondolat, csakhogy a lány nem olyan mint a szám, hogy az ember a lutriba teszi, s ott egy kis szerencsével ki­húzzák,­­ hanem a férjhezadáshoz előbb egyesség kellene, pedig az nehezebb mesterség, mint Trójának ostroma, mert ahhoz nem kellett több tíz esztendő­nél, ők azonban már huszonöt éve pörölgetnek együtt. Koczogat valaki­­ ,Szabad.4 „Szerencsés jó napot kívánok, kedves urambá­tyám !“ Köszönt be Imre az egyikhez. ,Isten hozott öcsém, . . . soha jobbkor, mint most, nojsz most ráérek beszélgetni reggeltől estig.4 „Jó lesz, urambátyám — mondja Imre, . . . tehát kezdje el azt a nagy pört, ha már ép­p engem akar prókátorává tenni. “ ,Dejsz, öcsém, egyébbé is tennélek én, ha kedved volna hozzá.4 „Példának okáért mivé?“ ,Majd a végén azt is megmondom, öcsém, ha nem mondj előbb valami újságot, sütnek e bennünket? vagy csak főznek ?­ „Melyiket szeretné jobban, kedves urambátyám ?“ .Öcsém, azt tartom, már mindegy volna nekem, csak húznának nyársba, vagy tennének vasfazékba, csak n­ondjanak valamit, mert ez a bizonytalanság megöl.­ „Szinte megsajnálom urambátyámat.“ ,Én értem nem nagy kár, kedves öcsém, mert én maholnap úgyis kitalálok ebből a múlandó világból, hanem most már unokáimért nem tudok hová lenni, de — tűnődik az öreg, — de úgy kell nekem, bár­csak magam láthatnám magamat, mikor karóba húz­nának, így elvesztegetni az időt a sok czivakodással, most már mi haszna, nem örültem semmit annak a gyermeknek, s ha ma visszakapnám is, megint csak másé lenne, ha férjhez menne.­ „Majd ráér még urambátyám örülni, ha haza mehet.“ ,Ne is hozd elő, öcsém, — nem olyan vendégségbe hívtak, honnét akkor megyen el az ember, mikor tetszik.­ „S ha mégis hamarjában eleresztenék ?“ ,Ne bolondits öcsém, — az eleje ugyan lassan kez­dődik, már harmadik hét óta vagyunk itt, s még azt sem kérdezték, mi a nevünk?... csak azt lesd, hogy innét hamar elszabaduljunk.4 „Én holnap indulok vissza.“ ,El ne menj, csak még egypár napig ne menj öcsém.4 „Szenni akar valamit, kedves urambátyám ?“ ,Hej öcsém, szennék én valamit, csak azt tudnám, hogy még a magam ura vagyok.4 „Hátha én mondanék előbb valamit urambátyám­­nak.“ ,Csak beszélj, mert a­mit gondolok és mondok, annak fele mindig visszamarad.4 . A franczia Mencsikoff. Pest, aug. 7. A mit utolsó közlésünkben a stambuli miniszterválság valószinüleges jelleméről irtunk, tö­kéletesen valósul. — Ali pasának a kabinet vezé­révé neveztetése nincs kapcsolatban semmi rendszer­­változtatással. R­e­s­i­d pasa és pártfogója R­ed­el­i­t­t­e lord úgy látszik egyben másban fe­­detlen hagyák hadállásukat, névszerint amaz idő előtt kötelezettségeket vállalván magára az unió­párt képviselőivel szemközt, könnyen juthatott oly diplomatiai vak­utczába, honnan hogy kijusson, csak úgy t­dott magán segíteni, hogy ideiglen kilépett az állam­tanácsból. Az angol követ viszont, a­kinek az ind fölkelés miatt helyzete tán nem látszott nagyon biztosnak, túlnyomó befolyását egy más, az ő államá­val szoros szövetségben álló hatalmasságra akará át­­ruházni, hogy azt a legközelebbi fő ostrom alkalmá­val azon esetre is, ha Nagybritanniának szerényen kellene magát viselnie, a nemegyesítés számára ér­vényesíteni lehessen. E fogással az egyesítés mellett álló követek első támadása el­len hárítva. Tény azonban, hogy Orosz-, Franczia-, Poroszország és Szardinia képviselői meg vannak bízva, hogy, mint előbb egyenként és szóval, most együtt, közös jegy­zékben tiltakozzanak a moldvaországi választások ellen; sőt Thouvenel bárónak még az is meg volt hagyva, hogy Franczia- és Törökország diplomatiai összeköttetésének megszakításával fenyegetődzék , ha a franczia kormány kivonatához képest a moldva választások nem fognak pure et simple megsemmi­­síttetni s a­zultán — egy idegen hatalomtól pártolt ellenzéki párt kedvéért - közvetve nem tesz le fel­­ségi jogairól. E nyilatkozat már hivatalosan megtör­tént az „Őst. Corrrespondenz“-nek következő tudósítása szerint: „ A Stambulból legközelebb érkezett távirati tudó­sítások után jelöljük meg azon stádiumot, melybe a moldvaországi választási operatiók következtében kifejlődött krízis lépett. „Miután a franczia követ részéről a megtörtént vá­lasztások megsemmisítése categorice követeltetett, a porta f. hó 4-dikén késznek nyilatkozott Moldva és Oláhország karmakámjait személyesen a török fővá­rosba hí­vi, hogy a választásoknáli eljárás pontosabb vizsgálat alá vétessék. „Thouvenel úr azonban úgy hitte, miszerint neki ez ajánlatot nem kell elfogadni s a választások azonnali s föltétlen megsemmisitéséhez ragaszkodott s kinyilatkoztatta, hogy megtagadás esetében lobo­góját 24 óra múlva behuzatja. „Erre a porta f. hó 5-én fenebbi ajánlatát ismé­telte, azon hozzátétellel, hogy azon setre, ha Thou­venel úr megmarad a mellett, hogy e választ meg­tagadásnak tekintse, a porta kénytelen leend minden felelősségét a következményekért egyedül reá ru­házni. A porta egyszersmind kijelente azt is, hogy a­zultán írásban fog fordulni a francziák császárához. „Ennek következtében a franczia kö­vet behúzatta lobogóját, de Ali pasát, a külügyek miniszterét mégis értesíté, hogy csak néhány nap múlva utazik el. „Ez utóbbi körülmény helyt enged még a remény­nek miszerint még nem tűnt el minden kilátás e vi­szálynak békés utáni kiegyenlítésére.“ Az első közvetlen lépés tehát egy új világháború felé megtétetett. Thouvenel úr elveté a koc­kát, a­nélkül, hogy bevárná a közelebbi tengerentúli pos­tát, mielőtt tudná, mit fog Lajos Napóleon az osbornei látogatáskor kivihetni. Azon remények egyébiránt, melyeket a tuileriákban Anglia engedé­kenységére nézve netalán táplálnak, mint halljuk aligha fognak teljesedni, ha azok lényegbe vágó, nemcsak merő formaszerű engedményekre irányul­nak. Jól értesült körökben (Bécsben) bizonyosképen állítják, hogy Palmerston 1. már ki is nyilatkoz­­tatá, hogy készebb a legvégsőre, de a Dunafejede­­lemségekben mégsem engedi a tért Oroszországnak. Hasonértelmű sürgönyök érkeztek Bécsbe néhány nappal ezelőtt Al­­­pasától is. A török nagyvezér azonkívül még biztosítá a bécsi kormányt, hogy ő rendületlenül azon elvek szerint fog eljárni, melyeket a párisi tanácskozmányon is képviselt, s melyek annyira egyeznek az ausztriai kormány nézeteivel, hogy a nagyvezért az Istvánrend nagykeresztjével tisztelők meg. Mint látjuk a felek a végletekig mentek. Néhány nap múlva megtudjuk, hogy Thouvenel úr elhagy­ta-e Stambult ? úgy látszik, hogy Francziaország a keleten folytatott kihívó taktikája által inkább dél­nyugati Európában akar magának engedményeket kierőszakolni, mint magában a keleten gyökeret verni. Mennyiben fogja azokat Oroszország segélyé­vel kivívhatni, Va­gy valami korszerű köpenyforga­tással megnyerhetni , a jövő mutatja meg. Tény, hogy Párisban a muratismusnak adandó néhány en­gedmény fejében eltűnnek, bármiképen alakítanák újjá a keleti részeket. Ezt messziről már többször tudaták Bécsben. Vádirat a franczia császár élete ellen összeesküdt olaszok perében. (Vége.) „T­i­b­a­­­d­i Olaszországban született látszerkészítő (opticus), ki azonban 1850 óta Párisban lakik. Be­vallotta, hogy 1852-ben Londonba utazott, hol egy évig tartózkodott, hogy 1857. január havában oda visszatért s ezúttal csak három hétig mulatott Lon­donban. Vádlott első kihallgattatása óta védte magát, miután mindent tagadott, s mindvégig e védelmi rendszer mellett megmaradt. Egyszerű tagadásai azonban bizonyos, a vizsgálatnak kezdetén bebizo­nyult tényekre nézve nem volának elegendők. Midőn például azt állította, hogy Massarentit ne­m ismeri, két a postán elfogott levelet tettek el­be, melyek kö­zöl az egyiket Massarenti jun. 8-kán, a másikat pedig ugyanazon hó 12-kén intézett hozzá; mind a két levél a következő szavakkal kezdődött : „Car­o T­i­b­a­l­d­i.“ Kényszeríttetvén ismét kivallani, hogy

Next