Pesti Napló, 1861. február (12. évfolyam, 3293-3315. szám)
1861-02-27 / 3314. szám
Választmányi vélemény azon módosításokra nézve, melyeket a régi magyar büntetőjognak elhatározott ideiglenes visszaállítása, az 1848-ik évi változott viszonyok alapján szükséges. Az országbírói nagyméltóságú tanácskozmány határozata szerint az 1843-ik évi büntetőtörvényjavaslat általánosan elismert nagybecsű értékénél fogva, a legközelebbi országgyűlés e tárgybani tanácskozásai alapjául veendőnek kijelentetvén , alálírtakat azzal méltóztatott a nagyméltóságú tanácskozmány megbízni, minő módosítások lennének szükségesek arra, hogy a régi magyar büntetőjog elhatározott ideiglenes visszaállítása, a kor követelményeivel, — tekintettel az 1848 iki törvényesen megváltozott viszonyokból keletkezett helyzetre, — öszhangzásba hozattathassék. Ki lévén e határozatban tűzve az irány, mely az alólirt választmányt feladása megoldásánál vezesse, mindenekelőtt szükségesnek látta körvonalazni önmagának azon kört, melyben a nagyméltóságú tanácskozmány határozatának egy részről szavai szerint,másrészt szellemében is, foroghatni vélt. Ehhez képest a választmány kijelenti, hogy a visszaállítani határozott régi magyar büntetőtörvény rendeleteinek és gyakorlati szabályoknak részletezését, annyiban amennyiben ezek meghagyhatók, márcsak az elhatározott visszaállítás elvénél fogva sem tartotta szükségesnek,hanem csupán a szükségelt módosítások kijelölésére érezte magát hivatva, hogy továbbá ezen módosításoknál tartózkodnia kellett egyedül a törvényhozást illethető új szabályok alkotásától, valamint azon túlra sem lehetett terjeszkednie, mint amit a régi magyar büntető törvényeknek és gyakorlatnak az 1848-ik évi törvényhozás utján változott helyzettel öszhangzásba hozatala megkívánt, sőt a mit ezen 1848-iki törvények szellemének alkalmazása csak meg is engedhetett. Ezeket a választmány mozoghatási terének előző ismertetéséül előre bocsátva, feladásának megoldásául, alázatos véleménye szerint, az alábbi pontokban foglalt általános elvek kimondását tarta szükségesnek-A bűntettekről és rendőri kihágásokról, a régi magyar törvények különböztetőleg rendelkezvén, ezen különbség jövőre is fennmaradottnak értendő. II. A nemesek és nemnemesek elkövetett büntettek büntetésmódjának, nemének és mértékének meghatározása tekintetében, a nemes és nemnemes között többé különbség nem lehet, hanem a nemnemes is a nemeshez emeltetik. Ehhez képest habár a régi magyar büntetőjog szerint a testi büntetés alkalmazása mindeddig általában véve gyakorlatban volt, s elvben még az 1848-diki örvényhozás által sem töröltetett el, ezen választmány mindazáltal, tekintettel egyrészt a kor humánusabb iányzatú követelményeire, másrészt pdig az 1848-ki örvények szellemére, mely szerint a magyar királyi Duria e választmány tudomására jutott ítéleteiben ott s,hol a testi büntetés alkalmazása az alsó bíróságok által megállapítva volt, 1849 iktől kezdve itéletileg mellőzte, ezen alapelvektől vezéreltetve jövőre a büntető eljárás körében, a nemnemesekre is, a büntettek minden nemesnél, teljesen megszüntetendőnek javalja, ezen javaslatát a magyar Királyi Curia fennebb említett ítéleteiből keletkezett gyakorlattal is indokolhatván. Óhajtotta volna a választmány a testi büntetés alkalmazásának megszüntetését, az előrehaladt szelisebb kor igényei szerint, nemcsak a bűntettekre, hanem általában a kihágásokra is javaslatba hozni; teríntve azonban, hogy az ily kihágásoknak, főkép a nezes rendőrieknek, melyekre az 1840 ki törvényhozás — a 9 ik czikkben, több abban felhozott esetekről a testi fenyítéket amúgy is fenntartandónak látta, és egyéb kihágásoknál csakis a leggyorsabb mérsékelt esti fenyíték által lehet sikeresen gátat vetni; hogy a fennálló büntetéseknek — ide alkalmaztató egyéb nemei, a népség azon osztályánál, hol az enféle kicsapongások a leggyakoriabbak, a szerint, a mint foglalkozásuk és keresetmódjuk különbünk, egészen ellenkező hatásúak, olyannyira, hogy míg az egyiknél a büntetés czélját meghiúsítja, másiknál pedig hatásában túl szigoruvá teszi, hogy az 1848-ik évi törvényhozás, az alig gyakorlatban volt testi büntetést a XXII-ik törvényczikk 11-diksában megállapított ujóbbi tágas kivételei , illetőleg megszorítással fenntartván, ez azon is, valamint az osztrák büntető rendszer behozataáig, s ezentúl is azon büntető törvénykönyv 248-iksa és az 1854-ik ápril 20 án kiadott rendőri szabáyok szerint, sőt a visszaesések esetében a 24-dik j-nál fogva bűntetteknél is szakadatlanul alkalmazásian volt, hogy a kihágások ezen neménél nemcsak egy nevelt és szabad államban mai napig is fönnáll a testi enyíték, mint ezen esetekben majdnem csak egyetlen ikeresen alkalmazható s alig pótolható megtorlási szköz; ezeknél fogva a büntetés oly nemének rögtöni megszüntetését indítványozni, mely míg ma czélszervvel nem pótoltatik, a közrend és nyugalom érdekéén nélkülözhetetlennek mutatkozik,s ugyanzon törvényhozás által, mely épen az előrehaladt kor tényeivel nagyban számot vetve a polgári osztályoközötti különbséget megszüntette, kétségtelenül épen fölhozott tekintet, és hason hatályú más humánus, egyenlőn sújtó büntetés helyettesítésének nehézségéél fogva fönntartatott, annál kevésbbé tartotta magát ivatva ezen választmány, minél kétségtelenebb, hogy elkerülhetetlenül szükséges büntetési helyettesítés egyedül a törvényhozás köréhez tartozhatik. Miért is kényszerítve érzi magát a választmány a esti büntetésnek egészbeni megszüntetése iránt tápláltzándékával fölhagyni, és a kihágásokra nézve, a esti büntetés óvatos alkalmazását, azon megnyugtató meggyőződésben fönntartani, miszerint, ha nem árthatott is talán az előrehaladt kor igélyeivel lépést, de legalább az e tekinetben eddig törvényesen és tettleg önnállott állapotból, semminemű viszzalépést nem tett. Ugyanis az 1848-ik évi XXII-ik t. ez. 31. §-a a nemzetőrség tagjait a testi büntetés alól föloldván ezzel kimondotta,hogy e mentességet egyelőre másokra is értetni nem akarta, a miért is testi büntetés megszüntetése, az idézett törvény értelmében, csak azokra lenne ugyan terjeszthető, kik azon 1848-ki XXII-ik. ez. 1-sorában körülírt nemzetőri qualificatiókkal bírnak; miután azonban a törvény szelleméből azt kell következtetni, hogy az 1848 diki törvényhozás, a testi bűnezést, bizonyos qualificatiók létezése esetében, csakugyan meg akarta szüntetni, a választmány a testi büntetés alóli mentességet, még a kihágások eseteit is befoglaló egész teljességében, azokra is kiterjesztendőnek véleményezi, kik az 1848 ik évi V-ik törvényczikkely szerint politikai jogok gyakorlatára képesitvék, annál is inkább, mert ezen alap szélesebb, s a jog, mely az ott megszabott szélesebb qualificatiók ’alapján adatott, jelesebb. III. A nemesek vagy nemnemesek által elkövetett bűntettek iránti eljárás tekintetében a régi magyar törvények szerint fönnállott különbség, jövőre hasonlóul megszüntetendő, mégpedig nem a nemes jogának csonkításával, de a nemnemesnek is a nemeshez emelésével. Minélfogva, az előző vizsgálat vagy e nélküli befogatás, letartóztatás vagy szabad lábon hagyatás, kezességre bocsátás, védelem és perorvoslatok használhatása tekintetében a régi magyar büntető törvényeknek és gyakorlatnak, azon szabályai illetőleg rendeletei, melyek előbb csak a nemesek által elkövetett bűntettekre valónak alkalmazhatók, jövőben a nemnemesek által elkövetett bűntettekre is egyaránt alkalmazandók. Hogy azonban IV. Az által, ha minden, bár csekélyebb büntetést maga után vonható büntettek, mindannyiszor írott perbeli tárgyalásra utasíttatnának, valamint a büntető törvény szolgáltatás ne hátráltassák, és kivált kisebb vagyonú akár nemesek, akár nemneresek, nagyobb perköltségek általi terheltetéstől megkíméltessenek, a nemesek iránt is fönnállott gyakorlat alapján, a sommás utáni elítélés, csupán azon bűnvádi keresetek kivételével, hol főbenjáró büntetésre van az intézve, vagy ha ez kisebb büntetésre intéztetett is, ott, ahol ez több büntettek, és többeknek bűnrészessége által bonyolítva van, különben szabályszerűleg minden egyéb bűnvádi keresetekre alkalmazandó, de a felebbvitel ily sommás elítélések eseteiben is, mind a vádló mind a vádlott részéről megszorítás nélkül használható, s a bíróság által az ítélet foganatba vétele előtt föltétlenül megengedendő. A rövid utáni elítélés ezen szabálya alól,a kivételnek csak akkor leend helye, ha a vádlott az írott perbeli tárgyalást kivánandja, az eljáró bíróság pedig e kivonatát alaposnak találandja, ezen elhatározástól fölebbvitelnek helye nem lévén. A kihágások eseteiben egyes bírósági személy által hozott ítélet ellen, ilyennek értetvén a szolgabiró és esküdt társa által együtt hozott ítéletek is, az ítélet végrehajtása előtti fölebbvitel, a megyei törvényszékre illetőleg városi tanácshoz, még azok részéről is, kik ily esetekben a festi büntetés alól kivéve nincsenek megszorítás neki is használható, s feltétlenül megengedendő, nemcsak, hanem az is megkívántatik, hogy az ily esetekben eljárandó egyes bírósági személy meghozott ítéletét a vádlottnak legalább két tanú előtt kihirdetni, illetőleg fölebbvitel nem használása esetében azt előttük végrehajtani tartozik. VI. A semmisítési folyamodvány iránti eljárás, a fölebbviteli eljárással azonosnak tekintendő. A vallatásnál teszi büntetés vagy bármi kínzás alkalmazását, már az 1790—91. évi 42-ik törvényczikkely is eltiltván, ezen törvény tilalmának megszegésével netalán történendő visszaélések megbüntetése iránt, újabb intézkedések szüksége fönn nem foroghat. VIII. Az átmeneti módra nézve, annak általános elvképem kimondásánál, hogy a javallott módosítások mellett visszaállítandó régi magyar törvények és gyakorlati szabályok, mind anyagi mind alaki jog tekintetében a kitűzendő naptól, az ezt megelőző időben elkövetett, de még el nem ítélt bűntényekre nézve is alkalmazandók, különben több szabályok elhatározása azért nem szükségeltetik, mert a módosítva visszaállítandó magyar törvények, a most tényleg fönnállóknál, sokban szelídebbek, és semmiben sem szigorúabbak. Ezen általános elvek azok, melyekbe foglalt módosítások mellett, alkotmányos életünkkel teljességgel össze nem férő osztrák törvénykezés megszüntethetvén, ezek helyébe a régi írott és szokásos büntető törvényeink az ország egyetemes óhajtásához képest azonnal ideiglenes hatályba léptethetnek, anélkül, hogy a közfegyelem veszélyeztetve, és vszont a kor szelidebb igényei figyelmen kívül hagyattak volna. Kelt Pesten, 1861. évi febr. 21-én. Szentiványi Vincze s. k., Sárközy Kázmér s. k., Kis Andor s. k., Fábry István s. k., Somoskeőy Antal s. k., Fabinyi Theofil s. k., Nyeviczkey József s. k., Jendrassik Miksa s. k., Holovich Boldizsár s. k., I. V. Hatodik ülés. 1861. február 16-kán. (Tárgy : Albizottmányi javaslat a büntető törvény iránt.) Elnök : Nem szükség a nm. tanácskozmánynak figyelmét ezen igen fontos és komoly tárgyra nézve kikérni. Mindamellett, hogy a törvénykezésben, legalább részemről, különbséget nem tehetnék egyik vagy másik tárgy között, miután mindenütt jog, személy és vagyonbeli bátorság forog fenn, tekintve mindazáltal a mostani állapotot, és épen jelenlegi büntető törvénykezésünk hiányait, az bizonyosan nagy mértékben fogja a nm. tanácskozmány figyelmét igénybe venni. Méltóztassanak e tárgyra nézve, mielőtt részletekbe bocsátkozhatnánk, és mielőtt a nm. tanácskozmány kívánsága következtében az egyik vagy másik melléklet fel fogna olastatni, magára a főkérdésre nézve, mely az albizottmány indítványát képezi, általános nézeteiket kimondani. Szent-Iványi Vincze: Nagyméltóságú tanácskozmány ! A most felolvasott vélemény két részre oszlik : a büntető törvénykönyv és sajtótörvényre.. Ezen megkülönböztetés után megjegyzem, hogy én ez alkalommal egyedül a büntető törvénykönyvre vonatkozólag kívánok a dolog érdeméhez szólani s követni fogom azon elvi irányt, melyet a nm. tanácskozmány maga elé tűzött, mert habár az elvi vitatkozások alkalmával nem volt szerencsém részt vehetni e tanácskozmány értekezleteiben, igyekeztem mindazáltal a nyilvánosságnak is átadott közleményekből magamnak kellő tudomást szerezni valamint a viták menete, úgy a nyert eredmények felől is. Ezek szerint csupán az elfogadott elvek alkalmazásáról lehet hát most is szó, midőn az e tekintetben eljáró választmány véleménye képezi tanácskozásunk egyik — mint az országbíró ő exja megnyitó beszédében mondani méltóztatott — tán legfontosabb tárgyát. És valóban, ha figyelembe vesszük azt, hogy az e nembeli törvények mily óvatossággal készíttettek hazánkon kívül is, ha visszagondolunk arra, hogy 1790 óta a fenyítő eljárás rendezése több országgyűlésen át foglalkoztató törvényhozásunkat , e körülmény egyrészt létező intézményeink hiányait, másrészt pedig e tárgynak azon nagyszerű fontosságát bizonyítja, mely oly tetemes, 50 évet meghaladó időt, alapos tanulmányozásokat s bővebb megfontolást ven igénybe, míg odáig érlelődhetek, hogy az 1843-as országgyűlés tanácskozásainak közvetlen tárgyát képezhető, midőn is egyik része Ő cs. k. Apostoli Felsége királyi jóváhagyása alá terjesztetett, másik része pedig az alsó tábla által elfogadtatott, illetőleg pedig harmadik része átdolgoztatott. Az igy keletkezett ezen büntető törvényjavaslat felett discussiót előidézni nincs czélomban s elmondani e részbeni gyönge nézeteimet annál kevésbbé tartom magam illetékesnek, minél nagyobb megnyugvást találok az eljáró választmány bírálatában, mely azt — elismert tekintélyének súlyával — újabban is nemcsak helyesli, de némi módosításokkal ideiglenesen el is fogadhatónak ítéli. Azonban az országos helyzet jelen stádiumában véleményem szerint a döntő kérdések egyike az idő kérdése is. A nm. tanácskozmány az eljáró választmányt — szavaival élve —azzal méltóztatott megbízni: „minő ideiglenes intézkedések voltaának addig is, míg az országgyűlés véglegesen intézkedik, rögtön szükségesek a büntető törvénykezésnek alkotmányszerű helyreállítására ? A választmány mindenekelőtt — mint hallók — indokolt előterjesztésében kiemeli a tényleg behozott fenyítőrendszer tarthatlanságát, s e részben kétségtelenül egyetértünk mindnyájan. Továbbá átmegy a régi magyar büntetőjogra, s fölemlíti ennek mindig érzett hiányait, sőt azon nehézségeket is, melyek a magyar államrend alapjának 1848-ban közbejött törvényes megváltoztatásával a helyzetből önként felmerülvén, a régi magyar fenyitő eljárásnak teljes visszaállitását véleménye szerint gátolják, s igy sem az eddig fennállott osztrák törvénynek további alkalmazhatását, sem a régi büntetőjognak bár ideiglenes visszaállítását czélszerűnek nem találván, alapos indokok kíséretében azon úgynevezett 1843-as büntető törvényjavaslatot ajánlja némi csekély módosításokkal ideiglenesen életbe léptettetni, mely egy törvény által kiküldött országos választmány által dolgoztatott ki. A kérdést ekként állítva, azt hiszem, hogy alig lehetne a nm. tanácskozmánynak egyéb teendője, mint minden vitatás nélkül elfogadni az eljáró választmány alapos véleményét, még azon esetben is, ha némi aggodalmak foroghatnának fönn ezen eljárás gyakorlati alkalmazására nézve, figyelemmel főkép a magánbörtön rendszerére, s csakis ennyiben térek én el az eljáró választmány indokolásától — amennyiben t. i. véleményem szerint magát a szóban forgó rendszert a büntetések fokozatos mértéke teljességgel nem pótolhatja, mivel itt magában a rendszerben fekszik egy magasb szempontnak — az egyén ilyetáni javíthatásának leglényegesb súlya — tehát maga az elv, mely másként nem pótolható. De tekintetbe vévén ezen 1843-as törvényjavaslat egyéb előnyeit, s mérlegelve a régi magyar büntetőjog megszaporodott hiányait, a választás mindezek ellenére a kettő közt szerintem legalább nehéz nem lenne. Azonban engedje meg a nem tanácskozmány, hogy elmondhassam kételyeimet, melyek bennem támadtak az iránt: várjon ezen javaslat elfogadása mellett ahelyett, hogy mielőbb czélt érnénk, nem távolíttatunk-e inkább ettől messze távol el ? A főczél, — mint ez e tanácskozmány által az elvi megállapodások alkalmával felállíttatott — az , hogy a tényleg behozott törvénykezés alkotmányszerű átalakításánál, a régi törvénykezés mind ott, hol ez lehetséges, visszaállíttatván, az igazságszolgáltatás folytonosságának fönntartása mellett a személy és vagyonbiztonság ne veszélyeztessék, s hogy továbbá a munkába vett átalakítás gyorsan, sőt — az országbíró önméltósága mai szavai szerint is — lehetőleg rögtön végrehajtassák! Ehhez törvény kell, vagy a jelen abnormis helyzetben olyneműz intézkedés, mely törvényeinkből merítvén eredetét, lehető legrövidebb idő alatt életbe léptethessék. Mert hogy állunk? A törvényhatóságok megfogható okoknál fogva a tényleg behozott birodalmi törvénykezési eljárást mellőzvén, az előbbinek további legfelsőbb intézkedésig leendő visszaállítása pedig meg nem engedtetvén, az egész országban egy ismeretlen neme állott be a törvényszünetnek, mely még az által súlyosbodik, hogy azt az egyes hatóságok ittott egymástól természetesen eltérő codificatiók által pótolni magukat hivatva, vagy kényszerítve találják. Égető szükséggé vált tehát e részben haladék nélkül intézkedni, amennyiben ezen állapot így teljességgel fenn nem tartathatik, főleg ott, hol számba kell venni az erkölcsiség tekinteteit is. Így látván a helyzetet, tegyük fel, hogy a nm. tanácskozmány minden vitatág nélkül — mihez én is járulok — elfogadván a választmány igen alapos véleménye szerint az 1843-as törvényjavaslatot, ezt haladék nélkül fel is terjeszti, kérdem, számíthatni-e arra csak némi valószínűséggel is, hogy ezen felette fontos ügyben oly gyorsan, mint kívánatos volna, a legfelsőbb válasz leérkezhetik ? A tárgy fontos és véleményem szerint oly nehézségekkel van összefüggésben, melyek — mellőzve egyebet — az ország és korona közti vitatkozások több kérdéseit foglalják magukban. Ehhez járul, hogy minden törvényt előbb tanulmányozni kell, miszerint teljes megnyugvással alkalmaztathassék; — kell, hogy az állam alattvalók egyeteme által is ismertessék. S ismét bátor vagyok kérdeni, hogy helyzetünkben , midőn a rögtönös szükség forog kérdésben, s egy kulter jelmére is nagyszerű 1300 §-kat meghaladó, és sem a birák, sem a nép által nem ismert törvényről van a szó, — van-e minderre idő ? Ezen nézetektől vezéreltetve, meg fog bocsátani a nm. tmány, ha én innen eredt aggodalmim közt fő tekintettel a czél óhajtott elérhetésére azon eszmének figyelembe vételét bátor vagyok a nm. tmány figyelmébe ajánlani, hogy amennyiben a 843-as javaslatot oly gyorsan, mint ez múlhatlaul szükségeltetnék — életbe léptethetnek nem reménylhetem, vájjon nem lenne-e czélszerű, sőt ismeretes helyzetünkben múlhatlanul szükséges is, a régi büntető magyar jogot, mint oly intézkedést, melyet az ország ismer, s mely hosszú évek során keresztül mint szokásos törvény alkalmazásban volt, ideiglenesen visszaállítani ? Igaz ugyan, hogy amint az eljáró választmány helyesen jegyzi meg, ezen visszaállítás lehetőségét az osztálykülönbségek eltörlése gátolván, a visszalépés lehetlenné vált. Mindnyájan ismerjük azon különbségeket, melyek a régi magyar büntető eljárás alkalmazásánál a nemes és nem nemes osztályokat illetőleg fenállottak , és valamint azok akkor a kiváltságos helyzet természetes kifolyásai lehettek, úgy ép oly természetes ma, hogy ezek a megváltozott helyzetben többé elő nem fordulhatnak. Itt azonban engemet és az eljáró választmány által elősorolt nehézségek világos előadása győzött meg arról, hogy e nehézségek megszüntetése, a dolog lényegének tetemesebb érintése nélkül eszközölhető. Véleményem szerint attól függ az egész , mennyiben látná a nm. tanácskozmány helyét annak, hogy azon kivételek, melyek eddigelé a volt kiváltságos osztály érdekében fennállottak, azokra is kiterjesztetnének, kik ehhez nem tartoztak? Ily körülmények közt az lenne tehát eldöntendő, hogy a fenyítő eljárás körében átalános szabályul mondatnék-e ki — a büntetés nemeire nézve is — a fenállott különbség átalános megszüntetése, s igy az összes népességnek mintegy azok közé felemelése, kik eddig a kiváltságos osztályhoz tartoztak; vagy pedig, ha a közfegyelem sikeres fentartása szempontjából ezen átalánosításnak hely nem adathatnék, — a fokozat mily mértéke lenne e részben felállítandó ? Ezen második esetben — miután e fontos kérdés nem csak disputabilis, de a vitatkozást meg is érdemli, én csak példa kedvéért hozok fel némely eszméket. Én t. i. lehető qualificátiónak látnám, ha például ily kivétel alá esnének mindazok, kik írni s olvasni tudnak ; vagy mindazok, kik politikai jogok gyakorlatára méltóknak ismertettek el; vagy pedig mellőzvén az efféle qualificátiókat, a chiptények nemei lennének világosan és határozottan kijelölendők. Én azt hiszem, hogy ily, minden esetre azonban eléggé széles alapú qualificatio felállítása mellett teljesen ki lehetne elégíteni a kor humánusabb irányzatú követelményeit, anélkül hogy a szükséges fegyelem fentartása veszélyeztetnékép azon néposztálynál, mely leginkább ki van téve a kísérleteknek, a büntetés szóban forgó nemének kényszerített alkalmazására okot szolgáltatni. Mindezeknél fogva tehát abban központosul véleményem , hogy én, ki a 843-as törvényjavaslatot e nemben hasonlíthatlannak tartom, ennek mielőbb leendő életbeléptetését annyira óhajtom, miszerint részemről azt cs. k. Felségéhez ez alkalommal intézendő felterjesztésben nyilván kimondatni kívánnám azt is, hogy e jeles munka a jövő országgyűlésen a büntető törvény tárgyalásánál is minden esetre alapul vétessék. Tekintettel azonban egyedül a rögtönös szükségre, minthogy egy részről a kérdéses javaslat elhamarkodott életbe léptetése nem is tenné meg azon hatást, melyet ettől méltán várhatni, a figyelemmel arra is, miszerint alig lehetne reményleni, hogy ezen roppant fontosságú terjedelmes munkálat iránt, oly gyorsan, mint ezt helyzetünk igényli, legfelsőbb megállapodás keletkezhetnék: én a feliratban ezek megemlítésével azon kérelmet, s illetőleg kivánatot javaslanám a cs. k. Felségéhez terjesztetni, miszerint a tényleg behozott úgynevezett birodalmi büntető Codexnek a haza jogos közérzülete alapján kívánatos mielőbbi megszüntethetése, s a törvénykezés elemének is alkotmányszerű haladékot nem szenvedhető átalakíthatása tekintetéből legfelsőbbieg megengedtetnék a régi magyar büntető rendszert az általam csak példaként felhozott, s minden esetre a megváltozott 848-as államrend alapjához alkalmazandó módosításokkal visszaállítani. Egyébiránt önként értetődik, hogy ha szerény véleményem a nm. tanácskormány méltánylatára alaposnak ítéltetnék, ez esetben a szükségest módosítások kellő formulázása végett egy választmány lenne kiküldendő. F a b i n y i: Az osztrák büntető jog hatályának, és a büntető eljárásnak Magyarországom megszűnte-? tése alkalmával, kétségen kívül igen nagy nehézségekre találunk, azért mert büntető codexünk nem volt, sőt büntető írott trvényeink is csak igen kevés számmal vannak, ezeknek is nagy része a r igényeinek meg nem felel, és így alig alkalmazható. Bár csekély nézetem az albizottmány javaslatától eltér, én is érzem a korszerű büntető törvények hiányát, mert lapozva törvénykönyvünket, kénytelenek vagyunk beismerni, hogy a politikai bűntényeket tárgyazó 1715. és 1723. évi törvénycikkek egyátalán nem tekinthetők kimerítőknek, a bíró önkényét szabályozóknak és e szerint a honpolgárok nyugalmát kellőleg biztosítóknak. Nem tagadhatom, hogy a testi sérelmeket okozó bűntetteknek a hatalmaskodás esetei közé való soroztatása ép oly tökéletlen, mint amilyen kevéssé alkalmazható a 10 dénár* lopott tolvajra László király II. könyvében foglalt akasztófávali büntetés, és hogy többeket ne említsek, roszul kell esnie, hogy aki becsületünkben sért, azt polgári per útján becstelenítés miatt kell keresnünk és a büntető közhatalom a kellő elégtételről nem gondoskodik. Írott büntető törvényünk mindezen hiányai igen meggyőzőleg hatottak a tisztelt albizottmányra, és annak tudatában, hogy leírjuk a büntető códexnek egy javaslatát, mely bár törvény erőre emelve nincs, az 1844-ki országgyűlésen elfogadva lett, ennek némi módosításokbal behozatalát hozta javaslatba. Én tökéletesen érzem, miként oly jeles büntetőcódexnek behozatala, mint amilyen az országgyűlési törvényjavaslat, e nemzetet azon miveit európai státusok közé sorolná, mik megelégedéssel tekinthetnek e részbeni törvényeikre, és azon fáradozások, mik az 1790. országgyűlés óta létettek, dús jutalmat találnának ezen a kor igényeinek, szabatossága és a humanitásnak abban letett elveinél fogva egyaránt jeles büntető