Pesti Napló, 1861. február (12. évfolyam, 3293-3315. szám)

1861-02-27 / 3314. szám

Választmányi vélemény azon módosításokra nézve, melyeket a régi magyar büntetőjognak elhatározott ideiglenes visszaállítása, az 1848-ik évi változott viszonyok alapján szükséges. Az országbírói nagyméltóságú tanácskozmány határozata szerint az 1843-ik évi büntetőtörvényjavas­­lat általánosan elismert nagybecsű értékénél fogva, a legközelebbi országgyűlés e tárgybani tanácskozásai alapjául veendőnek kijelentetvén , alálírtakat azzal méltóztatott a nagyméltóságú tanácskozmány meg­bízni, minő módosítások lennének szükségesek arra, hogy a régi magyar büntetőjog elhatározott ideiglenes visszaállítása, a kor követelményeivel, — tekintettel az 1848 iki törvényesen megváltozott viszonyokból keletkezett helyzetre, — öszhangzásba hozattathassék. Ki lévén e határozatban tűzve az irány, mely az alólirt választmányt feladása megoldásánál vezesse, mindenek­előtt szükségesnek látta körvonalazni ön­magának azon kört, melyben a nagyméltóságú tanács­kozmány határozatának egy részről szavai szerint,más­részt szellemében is, foroghatni vélt. Ehhez képest a választmány kijelenti, hogy a visszaállítani határozott régi magyar büntetőtörvény rendeleteinek és gyakorlati szabályoknak részletezé­sét, annyiban a­mennyiben ezek meghagyhatók, már­­csak az elhatározott visszaállítás elvénél fogva sem tartotta szükségesnek,hanem csupán a szükségelt mó­dosítások kijelölésére érezte magát hivatva, hogy továbbá ezen módosításoknál tartózkodnia kellett egyedül a törvényhozást illethető új szabályok alko­­­tásától, valamint azon túlra sem lehetett terjeszkednie, mint a­mit a régi magyar büntető törvényeknek és gyakorlatnak az 1848-ik évi törvényhozás utján vál­tozott helyzettel öszhangzásba hozatala megkívánt, sőt a mit ezen 1848-iki törvények szellemének alkal­mazása csak meg is engedhetett. Ezeket a választmány mozoghatási terének előző ismertetéséül előre bocsátva, feladásának megoldá­sául, alázatos véleménye szerint, az alábbi pontokban foglalt általános elvek kimondását tarta szüksé­gesnek-A bűntettekről és rendőri kihágásokról, a régi magyar törvények különböztetőleg rendelkezvén, ezen különbség jövőre is fennmaradottnak értendő. II. A nemesek és nemnemesek elkövetett büntettek büntetésmódjának, nemének és mértékének meghatá­rozása tekintetében, a nemes és nemnemes között többé különbség nem lehet, hanem a nemnemes is a nemeshez emeltetik. Ehhez képest habár a régi magyar büntetőjog szerint a testi büntetés alkalmazása mindeddig általá­­ban véve gyakorlatban volt, s elvben még az 1848-diki örvényhozás által sem töröltetett el, ezen választmány mindazáltal, tekintettel egyrészt a kor humánusabb iányzatú követelményeire, másrészt p­dig az 1848-ki örvények szellemére, mely szerint a magyar királyi Duria e választmány tudomására jutott ítéleteiben ott s,­hol a testi büntetés alkalmazása az alsó bíróságok által megállapítva volt, 1849 iktől kezdve itéletileg mellőzte, ezen alapelvektől vezéreltetve jövőre a bü­ntető eljárás körében, a nemnemesekre is, a büntettek minden nemesnél, teljesen megszün­­tetendőnek javalja, ezen javaslatát a magyar Királyi Curia fennebb említett ítéleteiből keletkezett gyakorlattal is indokolhatván. Óhajtotta volna a választmány a testi büntetés alkalmazásának megszüntetését, az előrehaladt szeli­­sebb kor igényei szerint, nemcsak a bűntettekre, ha­­nem általában a kihágásokra is javaslatba hozni­; te­­ríntve azonban, hogy az ily kihágásoknak, főkép a nezes rendőrieknek, melyekre az 1840 ki törvényho­­zás — a 9 ik czikkben, több abban felhozott esetek­ről a testi fenyítéket amúgy is fenntartandónak látta, és egyéb kihágásoknál csakis a leggyorsabb mérsékelt esti fenyíték által lehet sikeresen gátat vetni; hogy a fennálló büntetéseknek — ide alkalmaz­tató egyéb nemei, a népség azon osztályánál, hol az enféle kicsapongások a leggyakoriabbak, a szerint, a mint foglalkozásuk és k­e­r­e­s­e­t­módjuk különbü­nk, egészen ellenkező hatásúak, olyannyira, hogy míg az egyiknél a büntetés czélját meghiúsítja, másiknál pedig hatásában túl szigoruvá teszi, hogy az 1848-ik évi törvényhozás, az a­lig gya­korlatban volt testi büntetést a XXII-ik törvényczikk 11-dik­s­ában megállapított ujóbbi tágas kivétel­ei , illetőleg megszorítással fenntartván, ez azo­­n is, valamint az osztrák büntető rendszer behozata­­áig, s ezentúl is azon büntető törvénykönyv 248-ik­­­sa és az 1854-ik ápril 20 án kiadott rendőri szabá­­yok szerint, sőt a visszaesések esetében a 24-dik j-nál fogva bűntetteknél is szakadatlanul alkalmazás­­ian volt, hogy a kihágások ezen neménél nemcsak egy nevelt és szabad államban mai napig is fönnáll a testi enyíték, mint ezen esetekben majdnem csak egyetlen ikeresen alkalmazható s alig pótolható megtorlási szköz; ezeknél fogva a büntetés oly nemének rögtöni megszüntetését indítványozni, mely míg ma czélszer­vvel nem pótoltatik, a közrend és nyugalom érdeké­én nélkülöz­hetetlennek mutatkozik,s ugyan­­zon törvényhozás által, mely épen az előrehaladt kor tényeivel nagyban számot vetve a polgári osztályok­özötti különbséget megszüntette, kétségtelenül épen fölhozott tekintet, és hason hatályú más humánus, e­gyenlőn sújtó büntetés helyettesítésének nehézségé­­él fogva fönntartatott, annál kevésbbé tartotta magát ivatva ezen választmány, minél kétségtelenebb, hogy­­ elkerülhetetlenül szükséges büntetési helyettesítés e­gyedül a törvényhozás köréhez tartozhatik. Miért is kényszerítve érzi magát a választmány a esti büntetésnek egészbeni megszüntetése iránt táplált­zándékával fölhagyni, és a kihágásokra nézve, a esti büntetés óvatos alkalmazását, azon megnyugtató meggyőződésben fönntartani, miszerint, ha nem árthatott is talán az előrehaladt kor igé­­lyeivel lépést, de legalább az e tekin­­etben eddig törvényesen és tettleg önnállott állapotból, semminemű visz­­zalépést nem tett. Ugyanis az 1848-ik évi XXII-ik t. ez. 31. §-a a nemzetőrség tagjait a testi büntetés alól föloldván ezzel kimondotta,hogy e mentességet egyelőre másokra is értetni nem akarta, a miért is testi büntetés megszüntetése, az idézett törvény értel­mében, csak azokra lenne ugyan terjeszthető, kik azon 1848-ki XXII-ik­­. ez. 1-so­r­ában körülírt nemzetőri qualificatiókkal bírnak; miután azonban a törvény szelleméből azt kell következtetni, hogy az 1848 diki törvényhozás, a testi bűn­ezést, bizonyos qualificatiók létezése esetében, csakugyan meg akarta szüntetni, a választmány a testi büntetés alóli mentességet, még a k­i­h­ágá­so­k e­se­t­ei­t is befoglaló egész teljességében, azokra is kiterjesztendőnek véle­ményezi, kik az 1848 ik évi V-ik törvényczikkely sze­rint politikai jogok gyakorlatára képesitvék, annál is inkább, mert ezen alap szélesebb, s a jog, mely az ott megszabott szélesebb qualificatiók ’alapján adatott, jelesebb. III. A nemesek vagy nemnemesek által elkövetett bűntettek iránti eljárás tekintetében a régi magyar tör­vények szerint fönnállott különbség, jövőre hasonlóul megszüntetendő, még­pedig nem a nemes jogának csonkításával, de a nemnemesnek is a ne­meshez emelésével. Minélfogva, az előző vizs­gálat vagy e nélküli befogatás, letartóztatás vagy sza­bad lábon­ hagyatás, kezességre bocsátás, védelem és perorvoslatok használhatása tekintetében a régi ma­gyar büntető törvényeknek és gyakorlatnak, azon sza­bályai illetőleg rendeletei, melyek előbb csak a nemesek által elkövetett bűntettekre valónak alkalmazhatók, jövőben a nemnemesek által elkövetett bűntettekre is egyaránt alkalmazan­dók. Hogy azonban IV. Az által, ha minden, bár csekélyebb büntetést maga után vonható büntettek, mindannyiszor írott perbeli tárgyalásra utasíttatnának, valamint a büntető törvény szolgáltatás ne hátráltassák, és kivált kisebb vagyonú akár nemesek, akár nemne­resek, nagyobb perköltségek általi terheltetéstől megkíméltessenek, a nemesek iránt is fönnállott gyakorlat alapj­án, a sommás utáni elítélés, csupán azon bűn­vádi keresetek kivételével, hol főbenjáró büntetésre van az intézve, vagy ha ez kisebb büntetésre intézte­­tett is, ott, a­hol ez több büntettek, és többeknek bűn­­részessége által bonyolítva van, különben szabálysze­­rűleg minden egyéb bűnvádi keresetekre alkalma­zandó, de a felebbvitel ily sommás elítélések eseteiben is, mind a vádló mind a vádlott részéről megszorítás nélkül használható, s a bíróság által az ítélet foganatba vétele előtt föltétlenül megengedendő. A rövid utáni elítélés ezen szabálya alól,a kivételnek csak akkor leend helye, ha a vádlott az írott perbeli tárgyalást kivá­­nandja, az eljáró bíróság pedig e kivonatát alapos­nak találandja, ezen elhatározástól fölebbvitelnek he­lye nem lévén. A kihágások eseteiben egyes bírósági személy által hozott ítélet ellen, ilyennek értetvén a szolgabiró és esküdt társa által együtt hozott ítéletek is, az ítélet végrehajtása előtti fölebbvitel, a megyei törvényszékre illetőleg városi tanácshoz, még azok részéről is, kik ily esetekben a festi büntetés alól kivéve nincsenek megszorítás n­eki is használható, s feltétlenül megenge­dendő, nemcsak, hanem az is megkívántatik, hogy az ily esetekben eljárandó egyes bírósági személy meg­hozott ítéletét a vádlottnak legalább két tanú előtt kihirdetni, illetőleg fölebbvitel nem használása eseté­ben azt előttük végrehajtani tartozik. VI. A semmisítési folyamodvány iránti eljárás, a fölebbviteli eljárással azonosnak tekintendő.­­ A vallatásnál teszi büntetés vagy bármi kínzás alkalmazását, már az 1790—91. évi 42-ik törvényczik­kely is eltiltván, ezen törvény tilalmának megszegésé­vel netalán történendő visszaélések megbüntetése iránt, újabb intézkedések szüksége fönn nem foroghat. VIII. Az átmeneti módra nézve, annak általános elv­­képem­ kimondásánál, hogy a javallott módosítások mellett visszaállítandó régi magyar törvények és gya­korlati szabályok, mind anyagi mind alaki jog tekinte­tében a kitűzendő naptól, az ezt megelőző időben elkö­vetett, de még el nem ítélt bűntényekre nézve is alkal­mazandók, különben több szabályok elhatározása azért nem szükségeltetik, mert a módosítva visszaállítandó magyar törvények, a most tényleg fönnállóknál, sokban szelídebbek, és semmiben sem szigorúabbak. Ezen általános elvek azok, melyekbe foglalt mó­dosítások mellett, alkotmányos életünkkel teljességgel össze nem férő osztrák törvénykezés megszüntethet­vén, ezek helyébe a régi írott és szokásos büntető tör­vényeink az ország egyetemes óhajtásához képest azonnal ideiglenes hatályba léptethetnek, a­nélkül, hogy a közfegyelem veszélyeztetve, és v­szont a kor szelidebb igényei figyelmen kívül hagyattak volna. Kelt Pesten, 1861. évi febr. 21-én. Szentiványi Vincze s. k., Sárközy Kázmér s. k., Kis Andor s. k., Fábry István s. k., Somoskeőy Antal s. k., Fabinyi Theofil s. k., Nyeviczkey József s. k., Jendrassik Miksa s. k., Holovich Boldizsár s. k., I. V. Hatodik ülés. 1861. február 16-kán. (Tárgy : Albizottmányi javaslat a büntető törvény iránt.) Elnök : Nem szükség a nm. tanácskozm­ánynak figyelmét ezen igen fontos és komoly tárgyra nézve ki­kérni. Mindamellett, hogy a törvénykezésben, legalább részemről, különbséget nem tehetnék egyik vagy má­sik tárgy között, miután mindenütt jog, személy és va­­gyonbeli bátorság forog fenn, tekintve mindazáltal a mostani állapotot, és épen jelenlegi büntető törvény­kezésünk hiányait, az bizonyosan nagy mértékben fogja a nm. tanácskozmány figyelmét igénybe venni. Méltóztassanak e tárgyra nézve, mielőtt részletekbe bocsátkozhatnánk, és mielőtt a nm. tanácskozmány kí­vánsága következtében az egyik vagy másik melléklet fel fogna ol­astatni, magára a főkérdésre nézve, mely az albizottmány indítványát képezi, általános nézetei­ket kimondani. Szent-Iványi Vincze: Nagyméltóságú tanács­kozmány ! A most felolvasott vélemény két részre osz­lik : a büntető törvénykönyv és sajtótörvényre.. Ezen megkülönböztetés után megjegyzem, hogy én ez alka­lommal egyedül a büntető törvénykönyvre vonatkozó­lag kívánok a dolog érdeméhez szólani s követni fo­gom azon elvi irányt, melyet a nm. tanácskozmány maga elé tűzött, mert habár az elvi vitatkozások al­kalmával nem volt szerencsém részt vehetni e tanács­kozmány értekezleteiben, igyekeztem mindazáltal a nyilvánosságnak is átadott közleményekből magamnak kellő tudomást szerezni valamint a viták menete, úgy a nyert eredmények felől is. Ezek szerint csupán az elfogadott elvek alkal­mazásáról lehet hát most is szó, midőn az e tekintet­ben eljáró választmány véleménye képezi tanácskozá­sunk egyik — mint az országbíró ő exja megnyitó be­szédében mondani méltóztatott — tán legfontosabb tárgyát. És valóban, ha figyelembe vesszük azt, hogy az e nembeli törvények mily óvatossággal készíttettek hazánkon kívül is, ha visszagondolunk arra, hogy 1790 óta a fenyítő eljárás rendezése több országgyű­lésen át foglalkoztató törvényhozásunkat , e körülmény egyrészt létező intézményeink hiányait, másrészt pe­dig e tárgynak azon nagyszerű fontosságát bizonyítja, mely oly tetemes, 50 évet meghaladó időt, alapos ta­nulmányozásokat s bővebb megfontolást ven igénybe, míg odáig érlelődhetek, hogy az 1843-as országgyűlés tanácskozásainak közvetlen tárgyát képezhető, midőn is egyik része Ő cs. k. Apostoli Felsége királyi jóvá­hagyása alá terjesztetett, másik része pedig az alsó tábla által elfogadtatott, illetőleg pedig harmadik ré­sze átdolgoztatott. Az igy keletkezett ezen büntető törvényjavaslat felett discussiót előidézni nincs czélomban s elmondani e részbeni gyönge nézeteimet annál kevésbbé tartom magam illetékesnek, minél nagyobb megnyugvást ta­lálok az eljáró választmány bírálatában, mely azt — elismert tekintélyének súlyával — újabban is nemcsak helyesli, de némi módosításokkal ideiglenesen el is fogadhatónak ítéli. Azonban az országos helyzet jelen stádiumában véleményem szerint a döntő kérdések egyike az idő kérdése is. A nm. tanácskozmány az eljáró választmányt — szavaival élve —azzal méltóztatott megbízni: „minő ideiglenes intézkedések voltaának addig is, míg az or­szággyűlés véglegesen intézkedik, rögtön szükségesek a büntető törvénykezésnek alkotmányszerű helyreállí­tására ?­ A választmány mindenekelőtt — mint hallók — indokolt előterjesztésében kiemeli a tényleg beho­zott fenyítőrendszer tarthatlanságát, s e részben két­ségtelenül egyetértünk mindnyájan. Továbbá átmegy a régi magyar büntető­jogra, s fölemlíti ennek mindig érzett hiányait, sőt azon nehézségeket is, melyek a magyar államrend alapjának 1848-ban közbejött tör­vényes megváltoztatásával a helyzetből önként felme­rülvén, a régi magyar fenyitő eljárásnak teljes vissza­­á­llitását véleménye szerint gátolják, s igy sem az ed­dig fennállott osztrák törvénynek további alkalmazha­­tását, sem a régi büntető­jognak bár ideiglenes vissza­állítását czélszerűnek nem találván, alapos indokok kíséretében azon úgynevezett 1843-as büntető törvény­­javaslatot ajánlja némi csekély módosításokkal ideig­lenesen életbe léptettetni, mely egy törvény által kikül­dött országos választmány által dolgoztatott ki. A kérdést ekként állítva, azt hiszem, hogy alig lehetne a nm. tanácskozmánynak egyéb teendője, mint minden vitatás nélkül elfogadni az eljáró választmány alapos véleményét, még azon esetben is, ha némi ag­godalmak foroghatnának fönn ezen eljárás gyakorlati alkalmazására nézve, figyelemmel főkép a magán­bör­tön rendszerére, s csak­is ennyiben térek én el az el­járó választmány indokolásától — a­mennyiben t. i. véleményem szerint magát a szóban forgó rendszert a büntetések fokozatos mértéke teljességgel nem pótol­hatja, mivel itt magában a rendszerben fekszik egy magasb szempontnak — az egyén ily­etáni javíthatá­­sának leglényegesb súlya — tehát maga az elv, mely másként nem pótolható. De tekintetbe vévén ezen 1­843-as törvényjavas­lat egyéb előnyeit, s mérlegelve a régi magyar büntető­jog megszaporodott hiányait, a választás mindezek ellenére a kettő közt szerintem legalább nehéz nem lenne. Azonban engedje meg a nem tanácskozmány, hogy elmondhassam kételyeimet, melyek bennem tá­madtak az iránt: várjon ezen javaslat elfogadása mel­lett a­helyett, hogy mielőbb czélt érnénk, nem távolít­­tatunk-e inkább ettől messze távol el ? A főczél, — mint ez e tanácskozmány által az elvi megállapodások alkalmával felállíttatott — az , hogy a tényleg behozott törvénykezés alkotmányszerű átalakításánál, a régi törvénykezés mind ott, hol ez le­hetséges, visszaállíttatván, az igazságszolgáltatás foly­tonosságának fönntartása mellett a személy és vagyon­biztonság ne veszélyeztessék, s hogy továbbá a mun­kába vett átalakítás gyorsan, sőt — az országbíró ö­nméltósága mai szavai szerint is — lehetőleg rögtön végrehajtassák! Ehhez törvény kell, vagy a jelen abnormis hely­zetben olyneműz intézkedés, mely törvényeinkből me­rítvén eredetét, lehető legrövidebb idő alatt életbe lép­tethessék. Mert hogy­ állunk? A törvényhatóságok meg­fogható okoknál fogva a tényleg behozott birodalmi törvénykezési eljárást mellőzvén, az előbbinek további legfelsőbb intézkedésig leendő visszaállítása pedig meg nem engedtetvén, az egész országban egy isme­retlen neme állott be a törvényszünetnek, mely még az által súlyosbodik, hogy azt az egyes hatóságok itt­­ott egymástól természetesen eltérő codificatiók által pótolni magukat hivatva, vagy kényszerítve találják. Égető szükséggé vált tehát e részben haladék nélkül intézkedni, a­mennyiben ezen állapot így tel­jességgel fenn nem tartathatik, főleg ott, hol számba kell venni az erkölcsiség tekinteteit is. Így látván a helyzetet, tegyük fel, hogy a nm. tanácskozmány minden vitatág nélkül — mihez én is járulok — elfogadván a választmány igen alapos vé­leménye szerint az 1843-as törvényjavaslatot, ezt ha­ladék nélkül fel is terjeszti, kérdem, számíthatni-e arra csak némi valószínűséggel is, hogy ezen felette fontos ügyben oly gyorsan, mint kívánatos volna, a legfelsőbb válasz leérkezhetik ? A tárgy fontos és véleményem szerint oly nehézségekkel van összefüggésben, melyek — mellőzve egyebet — az ország és korona közti vi­tatkozások több kérdéseit foglalják magukban. Ehhez járul, hogy minden törvényt előbb tanul­mányozni kell, miszerint teljes megnyugvással alkal­maztathassék; — kell, hogy az állam­ alattvalók egye­teme által is ismertessék. S ismét bátor vagyok kér­deni, hogy helyzetünkben , midőn a rögtönös szükség forog kérdésben, s egy ku­lter jelmére is nagyszerű 1300 §-kat meghaladó, és sem a birák, sem a nép által nem ismert törvényről van a szó, — van-e mind­erre idő ? Ezen nézetektől vezéreltetve, meg fog bocsátani a nm. tmány, ha én innen eredt aggodalmim közt fő tekintettel a czél óhajtott elérhetésére azon eszmének figyelembe vételét bátor vagyok a nm. tmány figyel­mébe ajánlani, hogy a­mennyiben a 843-as javaslatot oly gyorsan, mint ez múlhatla­ul szükségeltetnék — életbe léptethetnek nem reménylhetem, vájjon nem lenne-e czélszerű, sőt ismeretes helyzetünkben múlhat­­lanul szükséges is, a régi büntető magyar jogot, mint oly intézkedést, melyet az ország ismer, s mely hosszú évek során keresztül mint szokásos törvény alkalma­zásban volt, ideiglenesen visszaállítani ? Igaz ugyan, hogy a­mint az eljáró választmány helyesen jegyzi meg, ezen visszaállítás lehetőségét az osztály­különbségek eltörlése gátolván, a visszalépés lehetlenné vált. Mindnyájan ismerjük azon különbségeket, melyek a régi magyar büntető eljárás alkalmazásánál a ne­mes és nem nemes osztályokat illetőleg fenállottak , é­s valamint azok akkor a kiváltságos helyzet természe­tes kifolyásai lehettek, úgy ép oly természetes ma, hogy ezek a megváltozott helyzetben többé elő nem fordulhatnak. Itt azonban engemet és az eljáró választmány által elősorolt nehézségek világos előadása győzött meg arról, hogy e nehézségek megszüntetése, a dolog lényegének tetemesebb érintése nélkül eszközölhető. Véleményem szerint attól függ az egész , mennyiben látná a nm. tanácskozmány helyét annak, hogy azon kivételek, melyek eddigelé a volt kiváltságos osztály érdekében fennál­lottak, azokra is kiterjesztetnének, kik ehhez nem tartoztak? Ily körülmények közt az lenne tehát eldöntendő, hogy a fenyítő eljárás körében átalános szabályul mondatnék-e ki — a büntetés nemeire nézve is — a fenállott különbség átalános megszüntetése, s igy az összes népességnek mintegy azok közé felemelése, kik eddig a kiváltságos osztályhoz tartoztak; vagy pedig, ha a közfegyelem sikeres­ fentartása szempont­jából ezen átalánosításnak hely nem adathatnék, — a fokozat mily mértéke lenne e részben felállítandó ? Ezen második esetben — miután e fontos kérdés nem csak disputabilis, de a vitatkozást meg is érdemli, én csak példa kedvéért hozok fel némely eszméket. Én t. i. lehető qualificátiónak látnám, ha például ily kivétel alá esnének mindazok, kik írni s olvasni tudnak ;­­ vagy mindazok, kik politikai jogok gya­korlatára méltóknak ismertettek el; vagy pedig mel­lőzvén az efféle qualificátiókat, a chiptények nemei lennének világosan és határozottan kijelölendők. Én azt hiszem, hogy ily, minden esetre azonban eléggé széles alapú qualificatio felállítása mellett teljesen ki lehetne elégíteni a kor humánusabb irányzatú követel­ményeit, a­nélkül hogy a szükséges fegyelem fentar­­tása veszélyeztetnék­ép azon néposztálynál, mely leg­inkább ki van téve a kísérleteknek, a büntetés szóban forgó nemének kényszerített alkalmazására okot szol­gáltatni. Mindezeknél fogva tehát abban központosul vé­leményem , hogy én, ki a 843-as törvényjavaslatot e nemben hasonlíthatlannak tartom, ennek mielőbb le­endő életbeléptetését annyira óhajtom, miszerint ré­szemről az­t cs. k. Felségéhez ez alkalommal intézen­dő felterjesztésben nyilván kimondatni kívánnám azt is, hogy e jeles munka a jövő országgyűlésen a bün­tető törvény tárgyalásánál is minden esetre alapul vé­tessék. Tekintettel azonban egyedül a rögtönös szük­ségre, minthogy egy részről a kérdéses javaslat elha­markodott életbe léptetése nem is tenné meg azon hatást, melyet ettől méltán várhatni, a figyelemmel arra is, miszerint alig lehetne reményleni, hogy ezen roppant fontosságú terjedelmes munkálat iránt, oly gyorsan, mint ezt helyzetünk igényli, leg­felsőbb megállapodás keletkezhetnék: én a feliratban ezek megemlítésével azon kérelmet, s illetőleg kivána­­tot javaslanám a cs. k. Felségéhez terjesztetni, misze­rint a t­é­n­y­l­e­g behozott úgynevezett birodalmi bün­tető Codexnek a haza jogos közérzülete alapján kívá­natos mielőbbi megszüntethetése, s a törvénykezés e­lemének is alkotmányszerű haladékot nem szenved­hető átalakíthatása tekintetéből legfelsőbbieg megen­gedtetnék a régi magyar büntető rendszert az általam csak példaként felhozott, s minden esetre a meg­változott 848-as államrend alapjához alkalmazandó módosításokkal visszaállítani. Egyébiránt önként értetődik, hogy ha szerény véleményem a nm. tanácskormány méltánylatára ala­posnak ítéltetnék, ez esetben a szükségest módosítá­sok kellő formulázása végett egy választmány lenne kiküldendő. F a b i n y i: Az osztrák büntető jog hatályának, és a büntető eljárásnak Magyarországom megszűnte-? tése alkalmával, kétségen kívül igen nagy nehézsé­gekre találunk, azért mert büntető codexünk nem volt, sőt büntető írott t­rvényeink is csak igen kevés szám­mal vannak, ezeknek is nagy része a­ r igényeinek meg nem felel, és így alig alkalmazható. Bár csekély nézetem az albizottmány javaslatá­tól eltér, én is érzem a korszerű büntető törvények hi­ányát, mert lapozva törvénykönyvünket, kénytelenek vagyunk beismerni, hogy a politikai bűntényeket tár­gy­azó 1715. és 1723. évi törvénycikkek egyátalán nem tekinthetők kimerítőknek, a bíró önkényét szabályozóknak és e szerint a honpolgárok nyugal­mát kellőleg biztosítóknak. Nem tagadhatom, hogy a testi sérelmeket okozó bűntetteknek a hatalmaskodás esetei közé való soroz­­tatása ép oly tökéletlen, mint a­milyen kevéssé al­kalmazható a 10 dénár* lopott tolvajra László király II. könyvében foglalt akasztófávali büntetés, és hogy többeket ne említsek, roszul kell esnie, hogy a­ki be­csületünkben sért, azt polgári per útján becstelenítés miatt kell keresnünk és a büntető közhatalom a kellő elégtételről nem gondoskodik. Írott büntető törvényünk mindezen hiányai igen meggyőzőleg hatottak a tisztelt albizottmányra, és an­nak tudatában, hogy leírjuk a büntető códexnek egy javaslatát, mely bár törvény erőre emelve nincs, az 1844-ki országgyűlésen elfogadva lett, ennek némi mó­­dosításokbal­ behozatalát hozta javaslatba. Én tökéletesen érzem, miként oly jeles büntető­­códexnek behozatala, mint a­milyen az országgyűlési törvényjavaslat, e nemzetet azon miveit európai státu­sok közé sorolná, mik megelégedéssel tekinthetnek e részbeni törvényeikre, és azon fáradozások, mik az 1790. országgyűlés óta létettek, dús jutalmat találnának ezen a kor igényeinek, szabatossága és a humanitás­nak abban letett elveinél fogva egyaránt jeles büntető

Next