Pesti Napló, 1861. március (12. évfolyam, 3316-3341. szám)

1861-03-31 / 3341. szám

75—3341. 2-ik évf­folyam. Szerkesztési iroda: Sidp-utcza 1-B. szám, 1-ső emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo­gadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek terén 7 dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési föltételek: Vidékre , postán . Helyben, házhoz hordva, félévre . . . . 10 frt 50 kr. a. é. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr. a. é. 1861.­­ Vasárnap, mart. Hirdetmények dija: 6 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Magánvita 4 hasábos petit-sor 25 ujkr. Előfizetési fölhívás PESTI NAPLÓ april-juniusi évnegyedek folyamára. Előfizetési ár vidékre és helyben april- juniusi évnegyedre 5 frt 25 kr. o. o. Az előfizetések közvetlenül a „Pesti Napló“ kiadóhivatalához küldendők. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, martina 30. A török-croat­iai és herczegovinai fel­kelők oly strategikus műveltséggel látsza­nak bírni, mintha tisztjeik közül többen képezték volna magukat katonai tano­dákban, vagy az európai nagy hadivise­­letek gyakorlati iskoláiban. Ha az ember csak az „Ost und West“ értesítéseit olvassa is, megdöbben e föl­­kelők éles és átható elméjén. A legelőnyösebb positiók vannak el­foglalva, a legügyesebben van az egybe­­köttetés Szerbországgal biztosítva, s az élelmezési vonal a körülmények szerint a legmegnyugtatóbb. Mi világosította föl ennyire a harczias raják értelmét? s miért borítja ho­mályba minden régibb fölkeléseiket a mostaninak szabatos terve ? oly kérdés, melyet feszegetni nem akarunk. Úgy látszik, Kelet maholnap lángba borul. fijbion qpdajiBfii ,iot9­S9V9a iost­1 S ha még Csak ez a rémkép volna, mely Európa nyugalmát háborgatja ! De nincs-e majdnem törésig vive sok más kérdés? És Ausztria államférfiai jól használták­­­ föl azon időt, melyben a belviszonyo­­kat rendezni lehetett? Bécsben elég szervezés történt a Laj­­thán inneniek és a Lajthán túliak számára, s mégis mindenütt a kedélyek alaphan­­gu­lata : elkedvetlenedés, bizo­­dalmat­lanság. Melyik párt, melyik nemzetiség, me­lyik jogosult érdek az, mely csak vala­mennyire is kie­légítve érezné magát? Apró cselszövények, sok vagy kevés ügyességgel tervezett csin­ és ellenesül foglalkoztatják, merítik ki a kormány­­férfiak erélyét. S néha úgy jön ki, mint­ha a byzanti pászárság állambölcsei tá­madtak volna föl sírjaikból, hogy e vál­ságos időben a kibékítés és egyesítés he­lyett, a meghasonlások, sophist­ák és finomul átgondolt, de semmi czélra nem vezető fortélyok politikáját tegyék szem­be az óriás eseményekkel, melyek hét­­m­értföldes léptekkel közelgenek. A magyar országgyűlés ápril 2-ra, a dalmát országgyűlés ápril 6-ra, a horvát orsággyűlés april 13-ra, a birodalmi­anács april 29-re van egybehiva. A pá­triárkka szintén nemzeti congressust tart, s már most Erdély is országgyűlést kap. Csak azokat az országgyűléseket és tanácskozatokat említem, melyek, midőn ekként tömböztettek, ha nem is azon in­­tenzióval hivattak egybe, hogy egymás ellen működjenek, de a szentlélek­től kü­lönösen megszállva kellene lenniök, ha a visszavonásokra csalogató alkalmakat mind elutasítnák maguktól. S mi magyarok még­is hiszünk annak lehetőségében, hogy a roppant c­aos, mely oly könnyen előidézhető, nem fog előidéztetni, vagy legalább nem általunk, nem a hazánkban lakó testvér nemzetek, sőt nem a horvátok által is. Távol vagyunk attól, hogy panasz­kodni vagy vádolni akarjunk. Ámbár az osztrák ministerium a prag­­matica sanctiot csak trónöröklési rend­nek szeretné tekinteni; ámbár a ko­ronázás kérdésében csak a koronázásra, nem pedig az azzal várhatatlan kapcso­latban álló inaugurale diploma tartalmára kíván visszaemlékezni; ámbár szentesített törvényeinket csak új petro­­virozásokra kecsegtető objectumoknak áli; ámbár az 1848-ki állapotokból leg­ább a nemzetiségek súrlódásait hiszi kaidézendőnek; ámbár a német örö­ 4­­tartományok rokonszerrvét sem tartja e­űségesnek valódilag szabadelvű en­­­mélyekkel fölfokozni; ámbár a biro­dalmi tanácsban oly intézményt létesít, mely a szétbontó törekvések küzdhomok­­jává fog előbb-utóbb válni, mert méltán alkalmazhatjuk rá a polgári háborúk megéneklésének e felkiáltását:­­re nec u n­ot­u a­m tam va­riae cultu gentes, tam dissona vulgi era“; ámbár az osztrák minis­­nisterium százados jogaink szebb részét áldozatul követeli, holott paragraphu­­sokra rakott építményei egy lehelletre összedőlhetnek, s maga sem akar sem­miért alkotmányos értelemben felelőssé­get vállalni; ámbár a Schmerling-kor­­mánynak mindezen nézetei és eljárásai temérdek anyagot nyújthatnak a békét­lenségre: nalisié etiumE: ! ! Mégis az ezer lehangoló és ingerlő kö­rülmények daczára, mi magyarok most sem vesztettük el bizodalmunkat a békés megoldás iránt. A helyzet nagy mértékben válságos, s a bécsi vezér­egyéniségek sok tekintet­ben korlátoltak és kicsinykedők, de ezen urak inten­ziói nem csinálják a világ­­történetet, nem még az ausztriai biroda­lomét is. Fölöttük és ellenökre szövendik tovább magukat az események, cserélik ki és erő­sítik meg rokonszenveiket a népek, s lesz megmentve mindaz, a­mi haszonvehető, és újabb alakításokra alapul szolgálhat. Nem félünk nagyon, s nem várunk na­gyot a bécsi miniszteri krcsisektől. Az, a­ki ott szabadelvű és az, a­ki con­­servatív államférfiúnak szokott neveztetni, csaknem ugyanazon rendszer szerint kom­­promittálja magát és zilálja össze a kér­déseket, miket kifejteni kellene. Az ausztriai császárság a megszűnt né­met császárságnak képzeltetik, s oly ha­gyományokban él, oly törekvéseknek hódol, melyek nemcsak Magyarország al­kotmányával szemben, állandó fenyege­tésként tűnnek föl, de még az örökös tartományok többségét is elégületlenné teszik. • Jáisorb Akár haladónak, akár hátrálónak ne­veztettek a bee i miniszterek, a birodal­mat a 7 és fél millió német számára sze­rették volna szervezni, s főleg ahhoz mérték reformjaikat, hogy Ausztria német államként tűnhessék föl, s a német szö­vetség ügyeire nyerjen több befolyást. De miután majdnem négyötöde a biro­dalomnak más ajkú népekből áll, és érde­kei a germanizálás által koczkáztattak, s miután Magyarország nem éreze semmi kedvet­­ alkotmányos jogait a német szö­vetség oltárára innepi ajándékul letenni, —­ék­ként következők, hogy azon bécsi minisztérium is, mely a szabadelvűség lobogóját tűzte ki, csakhamar az esemé­nyek tenger­hullámaitól megdöbbenve, leeresztett vitorlákkal sietett vissza az absolutismus révébe s elvek helyett többé vagy kevesbbé, a szuronyra fek­tette politikai rendszerét. De minthogy az absolutismus sem­mi oly tulajdonnal nem bir, mely a töme­geket kecsegtesse és magához csábítsa; minthogy a nagy német nemzet, bár a bekszülésre van idomítva, de gondolkodó és bölcselő lévén, legalább elméletileg szabadelvű s alkotmányos: ennélfogva mindig megújulni láttuk azon sajátszerű tényt, hogy valahányszor a bécsi kor­mány a belszervezgetéssel akart magának a német szövetségben jobb állást készí­teni, mindannyiszor határozottan ellen­kező eredményhez jutott, mert elidege­nítő magától az absolutizmus által, mely­re hamar kelle visszatérnie, Németország közvéleményét, s a szabadság barátait a s­o­l­i­d­a­b­b alapú porosz politika és befo­lyás zászlója alá terelte. Most megint arról van szó, hogy a sza­­badelvűség ezége alatt a német érdekek számára reformáltassék Ausztria. A birodalmi tanács tartaná össze s for­rasztaná egybe Magyarországot, Galli­­cziát és Velenczét az 1815-ki szerződés­ben a Német Birodalom területéhez számí­tott, és a német szövetségbe fölvett tarto­mányokkal. De várjon a két és fél millió német majdnem annyi magyart, két annyi szlá­­vot s aztán egy csoport románt és olaszt czepelhet-e Frankfurt felé? van-e annyi ereje neki? s van e a történelmi jogok el­lenében az od­rogirozott romáknak, me­lyek számára ezentúl kerestetik tartalom? Úgy hisszük, nincs. Az 1815 diki szerződések s az azokat pótló és kiegészítő okmányok szerint, az egész német birodalom területe a kül­­megtámadások ellen biztosítva van. S vajjon mi történnék, ha a Sz.­István koronájához tartozó népek, ha az osztrák uralom alatt álló olaszok és lengyelek az erőtan törvényeivel ellenkező módon s úgyszólván csodaképen a birodalmi ta­nács által egyesíttetve, egy nyalábba kötve, szerepelni kezdenének s ribagukat* olyannak tekintenék, kiket a német szö­vetségnek az 1815-i szerződések daczára ugyanazon’jogokba és kötelezettségekbe A holnapi szent­enn kellene részeltetni, mint a néhai római szent birodalom azon feudumait, me­lyek az osztrák örökös tartományokat (kéP&ttk&l öbeájaáítsa a opisMaixB igoláv ! Nem vezetne-e ez egyenesen arra, hogy Németország visszautasítsa az idegen ven­dégek roppant összegével együtt azon 7 és félmillió németet is, mely ily elemek­kel megbővítve, csak denaturalizálná az egész német szövetséget? Ausztria nem volna-e kénytelen a biro­dalmi tanács kedvéért utóvégre a német szövetségből kilépni? S várjon remélhető-e a dolgoknak csak ily pontig vivése is? Nem hihetőbb-e, hogy, ha a birodalmi tanács Schmerling államminiszer terve szerint létesülne, akkor a 30 millió nem­német elem képviselői egyesülnének a törpe minoritás ellen, s míg nyelvöket a vitatkozásokban érvényre juttatnák, egy­szersmind történelmi multjukról, vagy a jövendőbe fektetett reményeikről sem feledkezve el, oly állapotot idéznének elő, mely ha nem is a slávok kezébe adná a suprematiát, de mindenesetre a német­­szövetségből kilépésre vezetne? Vagy még ennél is hihetőbb, sőt min­den látnoki lélek nélkül is megjósolható, hogy ha a birodalmi tanács, megtömve annyi nemzetiséggel és huzalkodó érdek­kel, működni kezdene, néhány hét alatt elég alkalmat nyújtana arra, hogy felosz­latása alkossa azon életkérdést, melyet az állam érdekében a reactionak hamar kellene megoldani. Ekkor visszaérkeztünk volna az abso­­lutismushoz, még­pedig egy költséges és veszélyes absolutismushoz, mely czéljai kivitelére nagy áldozatok árán is talán kevés eszközzel, s még kevesebb idővel rendelkezhetnek , mert az európai viszo­nyok nem várnak addig, míg az osztrák államférfiak a naponkénti szervezés és visszaszervezés penelopei szövetét be­­végzik. — Magyarország nem megy be a biro­dalmi tanácsba; ezt alaptörvényei és a prag­matica sanctio épségben fajtájáért teendi. De midőn nem megy be, alkalmasint Ausztriának a német szövetséggeli viszonyát védelmezi meg a szétbomlástól; vagy legalább hátráltat­ja az absolutismus diadalát és a német­elem nullifi­áltatását. S mi abban bízunk, hogy ezt, ha tán a bécsi min­isterium nem is, de az ural­kodó és a német ajkú népek méltányolni fogják. KEMÉNY ZSIGMOND. (Fk): Husvét vasárnapja fájdalmas em­lékezetet kelt minden maagyar ember keblében. E napon, midőn az egyház és a termé­szet a feltámadás ünnepét üli, midőn a visszatérő tavasz első langy szellőjével üdvözli a télen át megdermedt földet és köröskörül örömet lehelt minden életbe, e napon veszté el Magyarország e szá­zadbeli legnagyobb emberét. — 1860. husvét vasárnapján vette a nemzet azon rémhírt, hogy Széchenyi István nincs többé! Mely bánat sötét fátyola borult az ün­nepi örömre és egyetlen nagy jajszó hal­latszott az ország egyik végétől a má­sikig. Ő meghalt, és — a­mi a legborzasztóbb — ő vigasz és remény nélkül szállt a sírba. igUtaUoixxBoia Int geailssman Bias Kevés héttel tragikai vége előtt e lel­kének egész erejével csü­ggött még az életen. Jól emlékezünk még egy jellemző vonásra, mely meglepő világot áraszt a szerencsétlen gróf életkedvére. Egy kis társaság ebéden volt nála. Ebéd után a napi események körül folyt a beszéd és ekkor fölolvastuk azon tudósítást, melyet egy hamburgi lap a miskolczi protestáns gyűlésről hozott. E tudósításban egyebek közte szavak fordultak elő: „az ősz báró Vay.“ Erre a gróf indulatosan fölugrott és öklével az asztalt verve, fölkiálta: „Mi­­csoda gyöngédtelendaróczos emberek ezek a németek! Mi közük Vay ősz hajához? a báró tán nálamnál is fiatalabb, hanem — kérkedés nélkül mondhatjuk — mind­kettőnk szellemi ereje bármily fiatal em­berével mérkőzhetik! Angliában, Wel­­lingtonról szólván, ki nálunknál sokkal öregebb volt, soha nem monda senki, hogy ősz herczeg, hanem aggastyán lé­tére is még mindig avas herczegnek czimezték.“ A gróf sohá nem tudott meg­válni ezen themától és minden szavából az látszott ki, hogy nem akarna öreg lenni, hogy örömmel csügg még az életén. Mart*"- A motozás napja­­­bbi száma api óta, a gróf komor lett és életunt, a­ki ama nap előtt és aztán utána látta őt, az nem ismert volna többé a kedélyes és szel­lemdús férfira. Báró Jósika halála, mely a grófnáli ebéd következményének tarta­tott, sötét gyanúval törte be a nagy férfi keblét és már most a kaleseményeket is saját komor hangulatának fátyolán át nézte. Majdnem rögeszmévé vált nála az, hogy a nyugati szövetségnek és ezzel az európai politika szabadabb elvű irányza­tának vége, hogy Franczia­ és Angolor­szág közt az ellenségeskedés elkerülhe­tetlen és hogy e hatalmak mindegyi­ke kénytelen leeni az absolutistikus kor­mányok szövetségét keresni és így ez utóbbiak iránt előzékeny , engedékeny lenni. Az akkori rendőrségi miniszter b. Thierey ismeretes levele halálos döfés volt a gróf megtört szivébe; mindinkább elhalt azon remény, melyet b. Hübner hiva­talba lépte nehány perezre keltett vala; a gróf megújulását látta a Bach-féle önkény­rendszernek, hazája számára mit sem re­mélt többé és — mi volt neki az élet, midőn a haza jobb jövője iránti bizalom végképen eltűnt?! Halálra sebzett szive nem bírta meg mindezen kínos érzülete­ket, e sírba szállt, kétségbeesetten, egy hazafias fájdalom terhe alatt roskadván összedől« no o q „■£ lám­cáies « , Iliiül no­, Y' Hanem — resurrexit exossibus ulterl Épen a gróf halálának napjától — és részben épen e halál következtében — Magyarország sorsa jobbra fordult és a letiport remény virágok lassankint ismét föl-fölemelgették fejüket. Midőn az ab­solutismus épülete minden sarkaiban re­csegni és aztán darab darab után hullani kezdett, hányszor mondtuk : „ha ő ezt láthatta volna! miért kelle neki épen most meghalnia MI“ ... Azóta egy év folyt le és ma higgadtab­ban nézve a dolgokat, nem tudjuk, van-e okunk a fölött sajnálkozni, hogy ő már nincs köztünk, hogy ő nem kénytelen velünk együtt átesni azon kemény vál­ságon, melynek — úgy látszik — küszö­bén állunk! Nem jobb-e, hogy ő otthenn háborí­tatlanul alussza örök álmát, míg mi itt fönn küzdünk, nem utópiákért vagy valamely párt tulzott követelései­ért, hanem a nemzet azon sarkalatos jo­gaiért, mikből még Széchenyi is egy haj­szálnyit sem engedhetett volna. Semmi tudomásunk nincs azon állító­lagos „politikai végrendeletre nézve, mely a boldogult gróf neve alatt nem ré­gen egy bécsi lap által közzététetett, — nem is mernénk ezen okmány hitelessé­ge mellett kezességet vállalni, de azt tud­juk, hogy Széchenyi mindig és minden­ben a törvényesség és rend baj­noka volt, hogy a nemzet jogai minden­kor szentek voltak előtte és hogy azok­nak törvényes eszközökkel, védelmét minden hazafi kötelességének hirdette. Midőn ma e nagy szellemet idézzük és egyszersmind azon magatartásra pillan­tunk, melyet a nemzet leglelkesebb fiá­nak elválása óta követett, némi önérzet­tel mondhatjuk : ő meg lehet elégedve velünk, mi méltók voltunk hozzá. Az egész nemzet mint egy ember állott síkra alkotmányos jogainak védelmére és e küzdelemben, bármily heves is az, soha hajszálnyira nem távozott el a törvényes­ség teréről. Széchenyi lelke lebegett fölöttünk e válságos időben és a­mit a nemzet eddig tett, az ő szellemében tette. Ez nagy vigasztalás a mult­ra nézve, melynek szenvedéseiért e gondolat bő kárpótlást nyújt, — ez hatalmas bizta­tás a jövőre nézve, mely, reméljük és hisz­­szük, e múltnak méltó folytatása leend! A buda-kanizsai vasút és a tétényi ,9d alsoj(91 «ui« lakh­ely. Ezen vasút oly előzmények után szüle­tett, melyek eléggé igazolják az iránta támadt rosz hangulatot. Hazánk földe és érdekei itt, mint ezer más esetben, egy erőszakos és vesztegető kormány politi­kája kisegítésére használtattak föl. Mi fizettük a zsapolárt, ki a börtönbe kisért, a rendőrt, ki nyilatkozataink s gondolata­ink szabadságát elnyomta,­­ a financzot, ki vagyonunkat felezte. Részint ingyen elvett földeinken épültek a vasutak, me­­lyeknek árából az elnyomás keserű nap­jait hosszabbra nyújthatták, és végre ugyanezen rendszer védelmezéséért kel­lett áruba bocsátani mindjárt bölcsőjénél egy oly vállalatot, mely valamennyi kö­zött hazánkra és nemzetiségünkre nézve a­ legnagyobb horderejű lett volna. A „Bruck és társai“ kormányát előre­látással dicsérhetik sokan az olasz vaspá­lyák eladás­áért, n131'5*-' Jolt 30 13-dik tagt,108­­milliót kapni, mint utóbb talán semmit,é­s nagy államgazdászati bölcseséggel azt is hozzá tehetik,hogy a kormány helyesen tett midőn egy veszendő portékával szerzett pénzt s nem zsebünkből fedezte szüksé­geit, habár ráadásul egy oly társaság jo­gát kellett oda dobnia, melylyel jogosan nem rendelkezhetett volna. De mi e tettben, mint semmi másban nem bírjuk a kormánynak se előrelátását, se államgazdászati belátását fölismerni, és egyszerűen azt mondjuk, hogy eladta, mert pénzre volt szüksége,­­ az operaci­­ókból­­mint az államadósság csinálását nevezik) ki volt fogyva, és eladta oly föl- ‘ tételek mellett, a­hogy csak az uzsorás kezekbe került adós szokott túladni hol­miján. A vásárlók jól tudták kivel van dolguk, fölhasználták a rájuk nézve ked­vező alkalmat, s vettek oly­­olcsón, mint az eladó viszonyai parancsolták, nem is számítva arra, hogy az akkor hallgatásra kárhoztatott nemzet valaha fölszólalhas­son jogai s mellőzött érdekei védelmére. De ez idő reményeinket túlszárnyaló gyor­sasággal bekövetkezett, s nemzetünknek egy bevégzett ténnyel szemben is lesz elég erkölcsi ereje, hogy egy társaságnál, mely akarata ellen , az országgyűlés be­­­egyezése nélkül kerítette kezére a hal­­­kereskedés legfőbb vonalát, hazai s nem­­zeti érdekeit érvényesítse.­­ E nemzet elég belátással bír, hogy ez oly pálya gyors fölállítói irányában,­­ hazánkat a tengerhez közelebb vivt összeköttetésbe hozott az olasz född? legyen s ne is akarjon méltánytalan — de azért érdekei mellőzését se nyugodtan tűrni. A társaság eredete, létezése ké­r­r­dői fogalmak szerint rászalás, vagy jó elítélés alá nem jöhet, de alkotmányos szempontból igen is kérdhetjük, hogy volt-e valakinek joga kívülünk a hazai föld bármily keskeny szalagját és érde­keit vásárba vinni? Miért tagadnák, mi­ért rejtegetnek az illetők előtt, hogy a kérdés a hazai közvélemény előtt így van föltéve. Azonban meggyőződésünkl,­hogy a spe­ciális hazai és nemzeti érdekek méltány­lása által a kérdés könnyen megoldható. A társaság kétségen kívül tudja, hogy jogát egy nemzetiségünk iránt ellenséges kormánytól nyerte, s hogy ha most an­nak szellemében működnék, vagy eredete történetét tovább akarná folytatni, azzal az ellenszenvet csak öregbítené. Magyarországon alig lesz ember, ki ne örvendene , hogy hazánk, ha bár Triest felé, de a tengerrel közel összeköttetésbe jöhet, de olyan sincs, ki a H­orvát­hországon át Fiuméhoz vezető vona kiépítése előtt a triestihez szavazatot adt volna. Minket Horváthországgal­ több százados testvéri összeköttetésünk s nemzet érdekeink van­nak a nevezett irányba. Miunk e vonalat életkérdésnek tekintik, a kormány jól tudta ezt, és minket elég roszban része­sített, miszerint azon létében is, hogy a Zágráb-károlyvári vonlat a társa­ság szerződésébe foglalt­, ne lássunk egyebet, mint irántunk a 'r ősz indulatá­nak egy újabb jelét. — Nem termé­szetesen támad-e itt a gondolat, hogy a kormány a társaságot e röld vonal ki­építése által urává — vagy ki nem épí­tése által gátlójává akarta tenni az egész vonalnak. És igy, most mér szeretjük hinni, akaratlanul vak eszköze lett annak a kormánynak, mely a két testvér­ország külön szakadását e szerződés által is biz­tosítani — vagy viszonti egyesülését s egymássali barátságos közlekedését gá­tolni akarta. Itt, e ponton vagyunk leg­sérthetőbbek, itt kelhet a legnagyob fergeteg, itt — és nem a buda-kanizsai vo­­o­nal személyzet atillájával — fog a tár­saság valódi taéltánylatot mutathatni ha­­­zai s nemzeti érdekeink iránt. Mi nem kívánunk tőlük áldozatot, de azt igenis megköveteljük, hogy miután Bruck és társi nem ellenezhetik többé, érdekeiket kössék össze a mienkkel, s a­mit ezután tesznek, az, a­helyett hogy el­lenséges , barátságos legyen hazai s nemzeti érdekeinknek. Az országgyűlés­nek egyik legnevezetesebb feladata leend Magyar- és Horvátország közti érdek-­­egységnek annyi kapcsát találni ki, meny­nyi az újösszetartást biztosíthatja, e kap­csok közt, az anyagi érdekeket é­s szel­lemi egybeolvadást előmozdító vaspah­a, egyike lesz a legfontosabbaknak. A k­ét országot senki és semmi sem kötelez, hogy egy részakaratú kormányfő hadsága s önállósága elébe von, különös tiszteletben tartson.­ A­­ mely a zágráb-károlyvári vonalá­nak biztosította, bizonyosan me­­tsénytelenség előtt, mely a nem

Next