Pesti Napló, 1861. március (12. évfolyam, 3316-3341. szám)
1861-03-31 / 3341. szám
75—3341. 2-ik évffolyam. Szerkesztési iroda: Sidp-utcza 1-B. szám, 1-ső emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek terén 7 dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési föltételek: Vidékre , postán . Helyben, házhoz hordva, félévre . . . . 10 frt 50 kr. a. é. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr. a. é. 1861. Vasárnap, mart. Hirdetmények dija: 6 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Magánvita 4 hasábos petit-sor 25 ujkr. Előfizetési fölhívás PESTI NAPLÓ april-juniusi évnegyedek folyamára. Előfizetési ár vidékre és helyben april- juniusi évnegyedre 5 frt 25 kr. o. o. Az előfizetések közvetlenül a „Pesti Napló“ kiadóhivatalához küldendők. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, martina 30. A török-croatiai és herczegovinai felkelők oly strategikus műveltséggel látszanak bírni, mintha tisztjeik közül többen képezték volna magukat katonai tanodákban, vagy az európai nagy hadiviseletek gyakorlati iskoláiban. Ha az ember csak az „Ost und West“ értesítéseit olvassa is, megdöbben e fölkelők éles és átható elméjén. A legelőnyösebb positiók vannak elfoglalva, a legügyesebben van az egybeköttetés Szerbországgal biztosítva, s az élelmezési vonal a körülmények szerint a legmegnyugtatóbb. Mi világosította föl ennyire a harczias raják értelmét? s miért borítja homályba minden régibb fölkeléseiket a mostaninak szabatos terve ? oly kérdés, melyet feszegetni nem akarunk. Úgy látszik, Kelet maholnap lángba borul. fijbion qpdajiBfii ,iot9S9V9a iost1 S ha még Csak ez a rémkép volna, mely Európa nyugalmát háborgatja ! De nincs-e majdnem törésig vive sok más kérdés? És Ausztria államférfiai jól használták föl azon időt, melyben a belviszonyokat rendezni lehetett? Bécsben elég szervezés történt a Lajthán inneniek és a Lajthán túliak számára, s mégis mindenütt a kedélyek alaphangulata : elkedvetlenedés, bizodalmatlanság. Melyik párt, melyik nemzetiség, melyik jogosult érdek az, mely csak valamennyire is kielégítve érezné magát? Apró cselszövények, sok vagy kevés ügyességgel tervezett csin és ellenesül foglalkoztatják, merítik ki a kormányférfiak erélyét. S néha úgy jön ki, mintha a byzanti pászárság állambölcsei támadtak volna föl sírjaikból, hogy e válságos időben a kibékítés és egyesítés helyett, a meghasonlások, sophisták és finomul átgondolt, de semmi czélra nem vezető fortélyok politikáját tegyék szembe az óriás eseményekkel, melyek hétmértföldes léptekkel közelgenek. A magyar országgyűlés ápril 2-ra, a dalmát országgyűlés ápril 6-ra, a horvát orsággyűlés april 13-ra, a birodalmianács april 29-re van egybehiva. A pátriárkka szintén nemzeti congressust tart, s már most Erdély is országgyűlést kap. Csak azokat az országgyűléseket és tanácskozatokat említem, melyek, midőn ekként tömböztettek, ha nem is azon intenzióval hivattak egybe, hogy egymás ellen működjenek, de a szentlélektől különösen megszállva kellene lenniök, ha a visszavonásokra csalogató alkalmakat mind elutasítnák maguktól. S mi magyarok mégis hiszünk annak lehetőségében, hogy a roppant caos, mely oly könnyen előidézhető, nem fog előidéztetni, vagy legalább nem általunk, nem a hazánkban lakó testvér nemzetek, sőt nem a horvátok által is. Távol vagyunk attól, hogy panaszkodni vagy vádolni akarjunk. Ámbár az osztrák ministerium a pragmatica sanctiot csak trónöröklési rendnek szeretné tekinteni; ámbár a koronázás kérdésében csak a koronázásra, nem pedig az azzal várhatatlan kapcsolatban álló inaugurale diploma tartalmára kíván visszaemlékezni; ámbár szentesített törvényeinket csak új petrovirozásokra kecsegtető objectumoknak áli; ámbár az 1848-ki állapotokból legább a nemzetiségek súrlódásait hiszi kaidézendőnek; ámbár a német örö 4tartományok rokonszerrvét sem tartja eűségesnek valódilag szabadelvű enmélyekkel fölfokozni; ámbár a birodalmi tanácsban oly intézményt létesít, mely a szétbontó törekvések küzdhomokjává fog előbb-utóbb válni, mert méltán alkalmazhatjuk rá a polgári háborúk megéneklésének e felkiáltását:re nec u notu am tam variae cultu gentes, tam dissona vulgi era“; ámbár az osztrák minisnisterium százados jogaink szebb részét áldozatul követeli, holott paragraphusokra rakott építményei egy lehelletre összedőlhetnek, s maga sem akar semmiért alkotmányos értelemben felelősséget vállalni; ámbár a Schmerling-kormánynak mindezen nézetei és eljárásai temérdek anyagot nyújthatnak a békétlenségre: nalisié etiumE: ! ! Mégis az ezer lehangoló és ingerlő körülmények daczára, mi magyarok most sem vesztettük el bizodalmunkat a békés megoldás iránt. A helyzet nagy mértékben válságos, s a bécsi vezéregyéniségek sok tekintetben korlátoltak és kicsinykedők, de ezen urak intenziói nem csinálják a világtörténetet, nem még az ausztriai birodalomét is. Fölöttük és ellenökre szövendik tovább magukat az események, cserélik ki és erősítik meg rokonszenveiket a népek, s lesz megmentve mindaz, ami haszonvehető, és újabb alakításokra alapul szolgálhat. Nem félünk nagyon, s nem várunk nagyot a bécsi miniszteri krcsisektől. Az, aki ott szabadelvű és az, aki conservatív államférfiúnak szokott neveztetni, csaknem ugyanazon rendszer szerint kompromittálja magát és zilálja össze a kérdéseket, miket kifejteni kellene. Az ausztriai császárság a megszűnt német császárságnak képzeltetik, s oly hagyományokban él, oly törekvéseknek hódol, melyek nemcsak Magyarország alkotmányával szemben, állandó fenyegetésként tűnnek föl, de még az örökös tartományok többségét is elégületlenné teszik. • Jáisorb Akár haladónak, akár hátrálónak neveztettek a bee i miniszterek, a birodalmat a 7 és fél millió német számára szerették volna szervezni, s főleg ahhoz mérték reformjaikat, hogy Ausztria német államként tűnhessék föl, s a német szövetség ügyeire nyerjen több befolyást. De miután majdnem négyötöde a birodalomnak más ajkú népekből áll, és érdekei a germanizálás által koczkáztattak, s miután Magyarország nem éreze semmi kedvet alkotmányos jogait a német szövetség oltárára innepi ajándékul letenni, —ékként következők, hogy azon bécsi minisztérium is, mely a szabadelvűség lobogóját tűzte ki, csakhamar az események tengerhullámaitól megdöbbenve, leeresztett vitorlákkal sietett vissza az absolutismus révébe s elvek helyett többé vagy kevesbbé, a szuronyra fektette politikai rendszerét. De minthogy az absolutismus semmi oly tulajdonnal nem bir, mely a tömegeket kecsegtesse és magához csábítsa; minthogy a nagy német nemzet, bár a bekszülésre van idomítva, de gondolkodó és bölcselő lévén, legalább elméletileg szabadelvű s alkotmányos: ennélfogva mindig megújulni láttuk azon sajátszerű tényt, hogy valahányszor a bécsi kormány a belszervezgetéssel akart magának a német szövetségben jobb állást készíteni, mindannyiszor határozottan ellenkező eredményhez jutott, mert elidegenítő magától az absolutizmus által, melyre hamar kelle visszatérnie, Németország közvéleményét, s a szabadság barátait a solidabb alapú porosz politika és befolyás zászlója alá terelte. Most megint arról van szó, hogy a szabadelvűség ezége alatt a német érdekek számára reformáltassék Ausztria. A birodalmi tanács tartaná össze s forrasztaná egybe Magyarországot, Gallicziát és Velenczét az 1815-ki szerződésben a Német Birodalom területéhez számított, és a német szövetségbe fölvett tartományokkal. De várjon a két és fél millió német majdnem annyi magyart, két annyi szlávot s aztán egy csoport románt és olaszt czepelhet-e Frankfurt felé? van-e annyi ereje neki? s van e a történelmi jogok ellenében az odrogirozott romáknak, melyek számára ezentúl kerestetik tartalom? Úgy hisszük, nincs. Az 1815 diki szerződések s az azokat pótló és kiegészítő okmányok szerint, az egész német birodalom területe a külmegtámadások ellen biztosítva van. S vajjon mi történnék, ha a Sz.István koronájához tartozó népek, ha az osztrák uralom alatt álló olaszok és lengyelek az erőtan törvényeivel ellenkező módon s úgyszólván csodaképen a birodalmi tanács által egyesíttetve, egy nyalábba kötve, szerepelni kezdenének s ribagukat* olyannak tekintenék, kiket a német szövetségnek az 1815-i szerződések daczára ugyanazon’jogokba és kötelezettségekbe A holnapi szentenn kellene részeltetni, mint a néhai római szent birodalom azon feudumait, melyek az osztrák örökös tartományokat (kéP&ttk&l öbeájaáítsa a opisMaixB igoláv ! Nem vezetne-e ez egyenesen arra, hogy Németország visszautasítsa az idegen vendégek roppant összegével együtt azon 7 és félmillió németet is, mely ily elemekkel megbővítve, csak denaturalizálná az egész német szövetséget? Ausztria nem volna-e kénytelen a birodalmi tanács kedvéért utóvégre a német szövetségből kilépni? S várjon remélhető-e a dolgoknak csak ily pontig vivése is? Nem hihetőbb-e, hogy, ha a birodalmi tanács Schmerling államminiszer terve szerint létesülne, akkor a 30 millió nemnémet elem képviselői egyesülnének a törpe minoritás ellen, s míg nyelvöket a vitatkozásokban érvényre juttatnák, egyszersmind történelmi multjukról, vagy a jövendőbe fektetett reményeikről sem feledkezve el, oly állapotot idéznének elő, mely ha nem is a slávok kezébe adná a suprematiát, de mindenesetre a németszövetségből kilépésre vezetne? Vagy még ennél is hihetőbb, sőt minden látnoki lélek nélkül is megjósolható, hogy ha a birodalmi tanács, megtömve annyi nemzetiséggel és huzalkodó érdekkel, működni kezdene, néhány hét alatt elég alkalmat nyújtana arra, hogy feloszlatása alkossa azon életkérdést, melyet az állam érdekében a reactionak hamar kellene megoldani. Ekkor visszaérkeztünk volna az absolutismushoz, mégpedig egy költséges és veszélyes absolutismushoz, mely czéljai kivitelére nagy áldozatok árán is talán kevés eszközzel, s még kevesebb idővel rendelkezhetnek , mert az európai viszonyok nem várnak addig, míg az osztrák államférfiak a naponkénti szervezés és visszaszervezés penelopei szövetét bevégzik. — Magyarország nem megy be a birodalmi tanácsba; ezt alaptörvényei és a pragmatica sanctio épségben fajtájáért teendi. De midőn nem megy be, alkalmasint Ausztriának a német szövetséggeli viszonyát védelmezi meg a szétbomlástól; vagy legalább hátráltatja az absolutismus diadalát és a németelem nullifiáltatását. S mi abban bízunk, hogy ezt, ha tán a bécsi ministerium nem is, de az uralkodó és a német ajkú népek méltányolni fogják. KEMÉNY ZSIGMOND. (Fk): Husvét vasárnapja fájdalmas emlékezetet kelt minden maagyar ember keblében. E napon, midőn az egyház és a természet a feltámadás ünnepét üli, midőn a visszatérő tavasz első langy szellőjével üdvözli a télen át megdermedt földet és köröskörül örömet lehelt minden életbe, e napon veszté el Magyarország e századbeli legnagyobb emberét. — 1860. husvét vasárnapján vette a nemzet azon rémhírt, hogy Széchenyi István nincs többé! Mely bánat sötét fátyola borult az ünnepi örömre és egyetlen nagy jajszó hallatszott az ország egyik végétől a másikig. Ő meghalt, és — ami a legborzasztóbb — ő vigasz és remény nélkül szállt a sírba. igUtaUoixxBoia Int geailssman Bias Kevés héttel tragikai vége előtt e lelkének egész erejével csüggött még az életen. Jól emlékezünk még egy jellemző vonásra, mely meglepő világot áraszt a szerencsétlen gróf életkedvére. Egy kis társaság ebéden volt nála. Ebéd után a napi események körül folyt a beszéd és ekkor fölolvastuk azon tudósítást, melyet egy hamburgi lap a miskolczi protestáns gyűlésről hozott. E tudósításban egyebek közte szavak fordultak elő: „az ősz báró Vay.“ Erre a gróf indulatosan fölugrott és öklével az asztalt verve, fölkiálta: „Micsoda gyöngédtelendaróczos emberek ezek a németek! Mi közük Vay ősz hajához? a báró tán nálamnál is fiatalabb, hanem — kérkedés nélkül mondhatjuk — mindkettőnk szellemi ereje bármily fiatal emberével mérkőzhetik! Angliában, Wellingtonról szólván, ki nálunknál sokkal öregebb volt, soha nem monda senki, hogy ősz herczeg, hanem aggastyán létére is még mindig avas herczegnek czimezték.“ A gróf sohá nem tudott megválni ezen themától és minden szavából az látszott ki, hogy nem akarna öreg lenni, hogy örömmel csügg még az életén. Mart*"- A motozás napjabbi száma api óta, a gróf komor lett és életunt, aki ama nap előtt és aztán utána látta őt, az nem ismert volna többé a kedélyes és szellemdús férfira. Báró Jósika halála, mely a grófnáli ebéd következményének tartatott, sötét gyanúval törte be a nagy férfi keblét és már most a kaleseményeket is saját komor hangulatának fátyolán át nézte. Majdnem rögeszmévé vált nála az, hogy a nyugati szövetségnek és ezzel az európai politika szabadabb elvű irányzatának vége, hogy Franczia és Angolország közt az ellenségeskedés elkerülhetetlen és hogy e hatalmak mindegyike kénytelen leeni az absolutistikus kormányok szövetségét keresni és így ez utóbbiak iránt előzékeny , engedékeny lenni. Az akkori rendőrségi miniszter b. Thierey ismeretes levele halálos döfés volt a gróf megtört szivébe; mindinkább elhalt azon remény, melyet b. Hübner hivatalba lépte nehány perezre keltett vala; a gróf megújulását látta a Bach-féle önkényrendszernek, hazája számára mit sem remélt többé és — mi volt neki az élet, midőn a haza jobb jövője iránti bizalom végképen eltűnt?! Halálra sebzett szive nem bírta meg mindezen kínos érzületeket, e sírba szállt, kétségbeesetten, egy hazafias fájdalom terhe alatt roskadván összedől« no o q „■£ lámcáies « , Iliiül no, Y' Hanem — resurrexit exossibus ulterl Épen a gróf halálának napjától — és részben épen e halál következtében — Magyarország sorsa jobbra fordult és a letiport remény virágok lassankint ismét föl-fölemelgették fejüket. Midőn az absolutismus épülete minden sarkaiban recsegni és aztán darab darab után hullani kezdett, hányszor mondtuk : „ha ő ezt láthatta volna! miért kelle neki épen most meghalnia MI“ ... Azóta egy év folyt le és ma higgadtabban nézve a dolgokat, nem tudjuk, van-e okunk a fölött sajnálkozni, hogy ő már nincs köztünk, hogy ő nem kénytelen velünk együtt átesni azon kemény válságon, melynek — úgy látszik — küszöbén állunk! Nem jobb-e, hogy ő otthenn háborítatlanul alussza örök álmát, míg mi itt fönn küzdünk, nem utópiákért vagy valamely párt tulzott követeléseiért, hanem a nemzet azon sarkalatos jogaiért, mikből még Széchenyi is egy hajszálnyit sem engedhetett volna. Semmi tudomásunk nincs azon állítólagos „politikai végrendeletre nézve, mely a boldogult gróf neve alatt nem régen egy bécsi lap által közzététetett, — nem is mernénk ezen okmány hitelessége mellett kezességet vállalni, de azt tudjuk, hogy Széchenyi mindig és mindenben a törvényesség és rend bajnoka volt, hogy a nemzet jogai mindenkor szentek voltak előtte és hogy azoknak törvényes eszközökkel, védelmét minden hazafi kötelességének hirdette. Midőn ma e nagy szellemet idézzük és egyszersmind azon magatartásra pillantunk, melyet a nemzet leglelkesebb fiának elválása óta követett, némi önérzettel mondhatjuk : ő meg lehet elégedve velünk, mi méltók voltunk hozzá. Az egész nemzet mint egy ember állott síkra alkotmányos jogainak védelmére és e küzdelemben, bármily heves is az, soha hajszálnyira nem távozott el a törvényesség teréről. Széchenyi lelke lebegett fölöttünk e válságos időben és amit a nemzet eddig tett, az ő szellemében tette. Ez nagy vigasztalás a multra nézve, melynek szenvedéseiért e gondolat bő kárpótlást nyújt, — ez hatalmas biztatás a jövőre nézve, mely, reméljük és hiszszük, e múltnak méltó folytatása leend! A buda-kanizsai vasút és a tétényi ,9d alsoj(91 «ui« lakhely. Ezen vasút oly előzmények után született, melyek eléggé igazolják az iránta támadt rosz hangulatot. Hazánk földe és érdekei itt, mint ezer más esetben, egy erőszakos és vesztegető kormány politikája kisegítésére használtattak föl. Mi fizettük a zsapolárt, ki a börtönbe kisért, a rendőrt, ki nyilatkozataink s gondolataink szabadságát elnyomta, a financzot, ki vagyonunkat felezte. Részint ingyen elvett földeinken épültek a vasutak, melyeknek árából az elnyomás keserű napjait hosszabbra nyújthatták, és végre ugyanezen rendszer védelmezéséért kellett áruba bocsátani mindjárt bölcsőjénél egy oly vállalatot, mely valamennyi között hazánkra és nemzetiségünkre nézve a legnagyobb horderejű lett volna. A „Bruck és társai“ kormányát előrelátással dicsérhetik sokan az olasz vaspályák eladásáért, n131'5*-' Jolt 30 13-dik tagt,108milliót kapni, mint utóbb talán semmit,és nagy államgazdászati bölcseséggel azt is hozzá tehetik,hogy a kormány helyesen tett midőn egy veszendő portékával szerzett pénzt s nem zsebünkből fedezte szükségeit, habár ráadásul egy oly társaság jogát kellett oda dobnia, melylyel jogosan nem rendelkezhetett volna. De mi e tettben, mint semmi másban nem bírjuk a kormánynak se előrelátását, se államgazdászati belátását fölismerni, és egyszerűen azt mondjuk, hogy eladta, mert pénzre volt szüksége, az operaciókbólmint az államadósság csinálását nevezik) ki volt fogyva, és eladta oly föl- ‘ tételek mellett, ahogy csak az uzsorás kezekbe került adós szokott túladni holmiján. A vásárlók jól tudták kivel van dolguk, fölhasználták a rájuk nézve kedvező alkalmat, s vettek olyolcsón, mint az eladó viszonyai parancsolták, nem is számítva arra, hogy az akkor hallgatásra kárhoztatott nemzet valaha fölszólalhasson jogai s mellőzött érdekei védelmére. De ez idő reményeinket túlszárnyaló gyorsasággal bekövetkezett, s nemzetünknek egy bevégzett ténnyel szemben is lesz elég erkölcsi ereje, hogy egy társaságnál, mely akarata ellen , az országgyűlés beegyezése nélkül kerítette kezére a halkereskedés legfőbb vonalát, hazai s nemzeti érdekeit érvényesítse. E nemzet elég belátással bír, hogy ez oly pálya gyors fölállítói irányában, hazánkat a tengerhez közelebb vivt összeköttetésbe hozott az olasz född? legyen s ne is akarjon méltánytalan — de azért érdekei mellőzését se nyugodtan tűrni. A társaság eredete, létezése kérrdői fogalmak szerint rászalás, vagy jó elítélés alá nem jöhet, de alkotmányos szempontból igen is kérdhetjük, hogy volt-e valakinek joga kívülünk a hazai föld bármily keskeny szalagját és érdekeit vásárba vinni? Miért tagadnák, miért rejtegetnek az illetők előtt, hogy a kérdés a hazai közvélemény előtt így van föltéve. Azonban meggyőződésünkl,hogy a speciális hazai és nemzeti érdekek méltánylása által a kérdés könnyen megoldható. A társaság kétségen kívül tudja, hogy jogát egy nemzetiségünk iránt ellenséges kormánytól nyerte, s hogy ha most annak szellemében működnék, vagy eredete történetét tovább akarná folytatni, azzal az ellenszenvet csak öregbítené. Magyarországon alig lesz ember, ki ne örvendene , hogy hazánk, ha bár Triest felé, de a tengerrel közel összeköttetésbe jöhet, de olyan sincs, ki a Horváthországon át Fiuméhoz vezető vona kiépítése előtt a triestihez szavazatot adt volna. Minket Horváthországgal több százados testvéri összeköttetésünk s nemzet érdekeink vannak a nevezett irányba. Miunk e vonalat életkérdésnek tekintik, a kormány jól tudta ezt, és minket elég roszban részesített, miszerint azon létében is, hogy a Zágráb-károlyvári vonlat a társaság szerződésébe foglalt, ne lássunk egyebet, mint irántunk a 'r ősz indulatának egy újabb jelét. — Nem természetesen támad-e itt a gondolat, hogy a kormány a társaságot e röld vonal kiépítése által urává — vagy ki nem építése által gátlójává akarta tenni az egész vonalnak. És igy, most mér szeretjük hinni, akaratlanul vak eszköze lett annak a kormánynak, mely a két testvérország külön szakadását e szerződés által is biztosítani — vagy viszonti egyesülését s egymássali barátságos közlekedését gátolni akarta. Itt, e ponton vagyunk legsérthetőbbek, itt kelhet a legnagyob fergeteg, itt — és nem a buda-kanizsai voonal személyzet atillájával — fog a társaság valódi taéltánylatot mutathatni hazai s nemzeti érdekeink iránt. Mi nem kívánunk tőlük áldozatot, de azt igenis megköveteljük, hogy miután Bruck és társi nem ellenezhetik többé, érdekeiket kössék össze a mienkkel, s amit ezután tesznek, az, ahelyett hogy ellenséges , barátságos legyen hazai s nemzeti érdekeinknek. Az országgyűlésnek egyik legnevezetesebb feladata leend Magyar- és Horvátország közti érdek-egységnek annyi kapcsát találni ki, menynyi az újösszetartást biztosíthatja, e kapcsok közt, az anyagi érdekeket és szellemi egybeolvadást előmozdító vaspaha, egyike lesz a legfontosabbaknak. A két országot senki és semmi sem kötelez, hogy egy részakaratú kormányfő hadsága s önállósága elébe von, különös tiszteletben tartson. A mely a zágráb-károlyvári vonalának biztosította, bizonyosan metsénytelenség előtt, mely a nem