Pesti Napló, 1862. június (13. évfolyam, 3692-3714. szám)
1862-06-01 / 3692. szám
126-3692 13-ik évf folyam. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferenciek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési föltételek : Vidékre, postán: Helyben, házhoz hordva. Félévre . . . . 10 frt 50 kr. a. é. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr. a. é. Vasárnap, jan. 1.1862. Hirdetmények díja: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 ujkr. Előfizetés nyittatik „PESTI NAPLÓ“ junius—septemberi négyhavi folyamára Előfizetési ár 1 forint. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, május 31. 1802. (Fk) Egy „nagyjelentőségű“ politikus, kinek nevét, fájdalom, nem szolgáltathatjuk át a kortársak csodálásának, azt írja, hogy ő nem hisz azon mindenféle háborúkban, miket a „Napló,“ illetőleg e sorok írója, évek óta „remél és jósol.“ Tundtunkra mi soha semmiféle háborút nem „reméltünk,“ és bármily nagy előmeneteleket tett a rendőrségi); ügy,általán anynyira mégsem vagyunk, hogy az emberek gondolatait és érzelmeit, reményeit és aggodalmait ki lehetne kémlelni. Ami pedig a „jóslatokat“ illeti, a „Napló“ csak két háborút „jósolt“, amennyiben a tudva levő tényekből kiinduló egyszerű hozzávetéseket „jóslatok“nak nevezhetni; e két háború a keleti és az olaszországi volt, és mind a kettő — akár hisz bennük érdemes honfitársunk, akár nem — ma a történelmi tények közé tartozik. Azt meghiszszük,hogy egyiknek másiknak ínyére volna, ha az összes sajtó színezett üvegein át nézné mindig a helyzetet , a színeket pedig azoktól kölcsönözné, kik a közvéleményt saját érdekeik szerint vezérelni óhajtanák, hanem,fájdalom, vannak oly merész emberek, kik önálló véleménynyel bátorkodnak lenni, kik cseppet sem gondolnak azzal, hogy mit hisz vagy nem hisz Péter vagy Pál, hanem arra ügyelnek, mi való, vagy legalább valószínű, mi nem! Tudjuk, miszerint az sem számolhat bizonyos körök, tetszésére, hogy mi kelet helyzetét nagyon aggasztónak tartjuk, és egyre irányozzuk feléje a figyelmet, nem mintha háborús",remélnénk“ vagy „jóslanánk“, hanem, mert egy válság bekövetkezését lehetségesnek, hogy ne mondjuk valószínűnek hiszszük,és mivel azt kívánjuk, hogy e válság ne csak készületlenül ne lepje meg az osztrák birodalmat, hanem, mert azt is óhajtjuk, hogy e monarchia minél nagyobb hasznot törekedjék húzni oly eseményekből, miknek elhárítása mégsem áll hatalmában. Egyébiránt aggodalmainkkal koránt sem állunk elszigetelten, hanem azok mindig nagyobb tért nyernek a közvéleményben is. Szerdán este a bécsi tőzsdén valódi panique uralkodott, mert magán távsürgönyök szerint az orosz kormány arra inte alattvalóit, hogy nagyobbszerű vállalatokba ne ereszkedjenek , mert keleten újabb bonyodalmak várhatók. Másnap egy kőnyomatú lap, melyet még inspiráltnak is tartanak, azon hitt közlé, miszerint — ha a törökök Montenegro határán átlépnek — bizton várható Oroszország részéről valami erélyes lépés, „alkalmasint katonai demonstratió kíséretében,“ és ezen hír mindenféle verziókban más lapokban is felmerült. Azt hiszszük, hogy ily megegyező tudósításokat mégsem lehet egészen figyelem nélkül hagyni , főleg miután a tényleges viszonyok valószínűségek mellett szólnak. Formaszerű „tiltakozás“ történt-e Orosz- és Francziaország részéről Montenegró megszállása ellen, nem tudjuk, a diplomatia nagyon finom megkülönböztetéseket szokott tenni a szavak közt, de az kétségtelen, hogy a nevezett két hatalomMontenegró érdekében tett valami felszólalást a fényes portánál. A porta azonban nemcsak visszautassa a két hatalom beavatkozását, hanem még tovább is ment, és mintegy daczból Montenegró pártfogói ellen, parancsot küldött Omer pasának, hogy most minden áron törekedjék a fekete hegyek közé nyomulni, és a kis béreznépet saját területén megtámadni. Hogy ezen demonstrátió még kirívóbb szint nyerjen, a bécsi török követség hivatalosan tétetett közzé egy távirati sürgönyt, mely szerint „a török csapatok máris montenegrói területen ütötték fel sátraikat.“ Azt hiszszük hogy Grortschakoff hg még a portánál sokkal hatalmasabb ellenfél részéről sem tűrne ily kihívó eljárást, és aligha egész csendesen fogja zsebre tenni az imént emitett demonstrátiókat. Midőn tudva jön, hogy a porta Montenegró megszálását megparancsolta, Balabine úrnak, a bécsi orosz követnek meghagyatott, hogy Drezdába menjen, némelyek szerint azért, mert az ottani távírdai sodronyt Sz. Pétervárott kényelmesebbnek tartják, mint a bécsit, mások szerint pedig azért, hogy a követ ne legyen kénytelen választ adni azon kérdésekre, miket Rechberg gróf hozzá intézni találna. Csütörtökön Balabine úr visszatért Bécsbe, és már most alkalmasint tökéletesen el van látva azon utasításokkal, mik a keleti ügy legközelebbi fordulatára vonatkoznak. Ha valaki ezen fordulat közelségében nem akar hinni, ez ellen semmi kifogásunk nincs, mert itt nem tényekről, nem is jóslatokról, hanem egyedül magánvéleményről, a helyzet egyéni megítéléséről van szó, de azért mi részünkről mégis azt hiszszük, hogy a közeljövő e felfogásunkat igazolni fogja. Nem állítjuk, hogy azért tüstént „háború“ lesz a porta és Oroszország közt, hanem az anyagi vereségen kívül van erkölcsi is, és ez utóbbit a porta ez ízben aligha el fogja kerülhetni, miután nem valószínű, hogy ennek elhárítására akárcsak meg fognak moczczanni azok, kiknek segélyére a porta számolhatott, midőn oly nagy hetykén lépett fel Montenegró hatalmas pártfogói ellenében. A Széchenyi-emlék s a hid előtti tér. A szép tavaszi estvéken, melyek, midőn egy kis jótékony eső a pesti tüdőkre kevés figyelmet fordító társadalom által nem fékezett porfellegeket leverte, oly gyönyörű képét mutatják az egymás után epedő Buda- Pestnek, annyival inkább szeretünk, a dunaparti nagy panoráma élvezetében merengve, s a főváros jövő nagyságának álmaival mulatva, a lánczhíd körül sétálni, mert azon vidéken most, az akadémia palotája is épül, s a városi szépitő bizottmány is ugyancsak dolgozik. Itt fog állni egykor a legnagyobb magyar emléke, innét fog Széchenyi magas szobra, élő eredetije tevékeny szillemének teremtményeire, teljes munkássága gyümölcseie, az öntudatos nyugalom fenséges kifejezésével letekinteni. Kit ne érdekelne e magyar hazában gr. Széchenyi István neves emlékezete ? Kinek nem dobog föl keble büszkeségtől, hogy e férfiút honfitársának mondhatja? S kinek nem facsarja szivét éles fájdalom, ha a cserkoszorus honpolgár fátumszerü végére gondol. Eszméljetek vissza a kegyeletes halotti emlékünnepélyek hosszú, gazdag díszsorára, melyekkel az ország minden része, a nagy test minden tagja, a fővárosok előkelő s müveit közönségén kezdve, a falusi kunyhók egyszerű jámbor népéig, versenyezve hódolt Széchenyi István szent emlékének? (mert nemcsak a Rómában canonizált japáni vértanuk érdemlik a „szent“ nevet.) Még zengeni fognak füleitekben a „Tuba mirum spargens sonum“ lélekemelő hangjai, s a protestáns hitszónokok ész- és szívhez egyiránt szóló egyházi szónoklataik; látni fogjátok a lelkesült visszaemlékezés szemeivel a gyász fáblák lobogását, s azok fényének visszasugárzását a zokogó nők bőven fakadó könyzáporában, mely a magas castrum dolorisnak letépett, kebelre tűzött, s emlékül megőrzött koszorúira hullott. De ezen múló, tünde jelenségein túl a nemzeti kegyelet s tiszteletnek, érezte a nemzet, hogy maradandó gránit- s érczemléket is kell emelni azon vezérnek, ki népét a középkor sötétéből, a dicstelen tétlenség párnáiról, a sivatag pusztából, mint magas világitó torony, mint lelkesítő harczi kürt, s egyszersmind, ha kelle, a pulyák bőrén csattogó ostor, mint egy uj Mózes, világosságra, munkásságra, virágzó jövő küszöbére vezeté ; azon nagy embernek, ki, mint Shakespearről mondá, nem tudom ki: „Isten után e hazában legtöbbet teremtett. “ Ezen nemzeti közóhajtás perczig sem késő tolmácsa lett a magyar akadémia elnöke, m. gróf Dessewffy Emil ur, az alkalmatos időpontok megragadásának e nagy mestere, midőn a Széchenyi-emlék felállítását inditványozá, a kezdeményezést, valamint a további előmozdítást s felügyelést is a főleg Széchenyi által teremtett magyar akadémia teendői közé ölelvén fel. Az aláírási ívek szétküldettek, s az adakozás úgy testületek és egyesületek, mint egyesek részéről szép sikerrel indult meg, és foly mai napig. Az emlékpénztár kezelőjének, Bertha Sándor, m. akad. pénztári ellenőr urnak legutolsó kimutatása szerint 75.000 ft gyűlt össze, mely öszszeg a pesti takarékpénztárban letéve kamatot. De miért nem lehet tehát e dologban mindekkorig tovább haladni? — miért nem vétetett munkába az emlék, melyre nézhetni, s melynek látásán lelkesülhetni a nemzet annyira óhajt ? A Széchenyi-emlék felállításának nemzeti közóhajtáson alapult, és az akadémia által megindított eszméje a kormány részéről sem talált ellenzésre; csupán az találtatott szükségesnek, hogy ne csupán az akadémia e czélra kinevezett bizottmánya, hanem más hazai egyletek s intézetek küldöttei is részt vegyenek a nemes munkában, s egy közös nagy országos bizottmánynyá olvadjanak össze az akadémiai elnökség elölüléses vezetése alatt. A bizottmány, mint halljuk, már minden oldalról ki van nevezve, s majdnem teljesen összeállítva, és igen kívánatos, hogy működését mielőbb megkezdje, valamint remélhető is, hogy ez már nemsokára meg fog történhetni. Az elnökséget, e sok tagú bizottmányban, mint már említek, az emlék emelését indítványozott akadémiai elnök fogja vinni; részt vesznek pedig benne számos közhatóság s hazai egyesület, társulat, intézet, végre többen gr. Széchenyi tisztelői s közelebbi barátai közül, kik vele, becses életén keresztül szoros viszonyban állottak, s annak nevezetesb perczeiben vele együtt, oldalánál, vagy vezérlete alatt működtek, hatottak, fáradoztak. Nevezetesen az akadémiai igazgató tanács részéről : gróf Károlyi György s gr. Andrássy György az 1827-diki első eredeti alapítók sorából, továbbá b. Eötvös József akad. másod elnök, b. Vay Miklós, gr. Cziráky János és Deák Ferencz igazg. tanácstagok; maga a tudományos akadémia részéről: Kubinyi Ágoston tiszt. tag, Ipolyi Arnold r. tag, és Barabás Miklós, Henszlmann Imre és Trefort Ágoston lev. tagok; a pestvárosi tanács részéről : Gratzer János tanácsnok ; Buda főváros részéről: Paulovits János főpolgármester; a lánczhíd-részvénytársaság részéről: Wodianer Albert; az alagút-társaság részéről: Walheim János ; a hengermalomtársaság részéről Kochmeister Frigyes; a balatoni gőzhajózás részéről Somsich Pál; a pesti kereskedői testülettől: Vecsey Sándor; a pesti műegylet részéről: Than Móricz festőművész; a magyar képzőművészeti társulat részéről: Skalniczky Antal építész. A tiszaszabályozó társulatok mind fel vannak részvétre szállitva, s ekkorig részükről: gr. Andrássy Gyula, Darányi Ignácz, Desewffy János, Fráter Pál, Lónyay Albert és Menyhért, s Rónay Lajos vannak megbizva. Részt fognak még venni, de választottaik neveit nem közölték : a gazdasági egyesület, a pesti nemzeti casino, a lovarda-egylet, és néhány tiszaszabályozó társulat. Mint magán egyének Széchenyi barátai s tisztelői közül, de egyszersmind egyenkint műkedvelők s műértők, részt veendenek a bizottmányban : Clark Ádám, a dicsőült gróf segéde a lánczhíd építésénél, gr. Erdődy Sándor , hg. Esterházy Pál, tallósi gr. Esterházy Mihály , egyik társa az akadémia alapításában, Hartleben Adolf s Heckenaszt Gusztáv könyvkiadók, Hild József épitész, Lonovics József érsek és septemvir, ki a nagy beteget utolsó éveiben sokat környezte, lelkes társalgásával szellemileg táplálta s derítette, és általa igen tiszteltetett és szerettetett ; gr. Mikó Imre, Erdély Széchenyije, Rottenbiller Lipót, pesti volt főpolgármester, gr. Zichy Edmund és gr. Wadstein János , kitűnő mtibarátok, az utóbbi maga is jeles a festészetben, és Széchenyinek egykori társa a Dunán le, Sztambulig, midőn a vaskapu meggyőzője saját hajóján utazott. Tehát minden társaság, testület, vállalat, melyek fölött Széchenyi szelleme leng, s melyek nagy részint az ő agyából ugrottak elő, mint fölfegyverkezett bajnokai a polgárosodásnak, úgy a fővárosnak a Duna jobb s bal partján fekvő része, hol a nemes gróf nagyszerű munkásságának legfőbb szinhelye s központja volt, mely bizton elmondhatja a Széchenyi-emléket kereső idegennek: „circum spice,“ közmegelégedésre képviselvék a bizottmányban; végre több műértő s műkedvelő hazafi, kinek keblét a cosmopolitikus műérdeken kívül egyszersmind a nagy magyar iránti nemzeti tisztelet is melegíti, össze lesz gyűjtve az oltár körül, melyre Széchenyi István neve van írva. Mindebben, úgy hiszszük, elegendő biztosíték fekszik, miszerint alaposan lehessen reméllem, hogy ezen bizottmány híven s ügyesen megfelelend szép feladatának. Mert egyesülve vannak benne Széchenyi legközelebbi barátai és tisztelői, s műkedvelő és műértő szakemberek, szív és ész, kegyelet és tudomány, meleg hazafiság és ízlésbeli képzettség. Hátra van még, hogy e jól összeállított bizottmány mielőbb ki legyen egészítve, hogy azután tudhassa, legalább megközelítőleg : mily összeget eredményezett az akadémia által megindított aláírás ? Ezt még tudni nem lehet, mert még 330 aláírási iv kám van a gyűjtők kezeiben, noha a beküldési határidő még múlt év júl. 1-re volt kitűzve. Ebben fekszik az eddigi késedelem egyedüli oka, s ezért nagyon is kívánatos, hogy a még keringő (vagy részint talán asztalfiókokban heverő) ívek mielőbb s minél szebb eredménynyel bejöjjenek. Széchenyinek, a valóban nagynak, a háladatos haza kisszerű emléket nem emelhet, de azon helyre, hová az emlék tervezve van, a lánczhíd elébe, már a hely fekvésénél s környezeténél fogva sem jöhetne kisebbszerű emlék. — Szépre és nagyra pedig sok pénz kell, és hosszabb előkészület. Nincs tehát veszteni való idő. Siessünk a bizottmányt azon helyzetbe tenni, hogy működését megkezdhesse. Ily eszmék s vágyak kisérik naponkint a dunaparti sétát, de nem nélkülözhetünk egyúttal egy kis lamentót, melyet bizonyos ízetlen és czélellenes vállalkozások e helyen felidéznek. Igen helyesen mondta el Szemere londoni leveleiben, hogy „ha a városok fejlődése puszta véletlenre bizatik, ha növekedésük alapjául bizonyos elv és terv nem szolgál, lehet ugyan belőlük nagy város, de hiányozni fog a szépség, a harmónia s a combinált kényelem.“ Áll ezen igazság kisebb mértékek s arányokra alkalmazva is, s hangosan kiáltja, hogy „előre kell számítani.“ S mit látunk a dunaparti sétán ? a város, a híd, s az akadémia előtti tért szegleteket képező fasorokkal ülteti be, miáltal az egész úgy alakul, hogy nagyszerű díszéből okvetlenül veszteni fog, s a felállítandó Széchenyi emlékhelye nem lesz, nem lehet többé oly szép, mint különben lehetne. Ezt csak sajnálattal látja mindenki, ki holnapnál tovább gondol, ki Pestet valóban szépnek, s a benyomást, melyet e tér (a világ egyik legszebb tere) teend, nagyszerűnek óhajtja. Vagy a fákat majd későbben ki fogják-e vágatni ? Ha nem volt igen szívemelő azon egyszeri pesti polgármester arany mondata, ki ama híres szavakat ejtette, hogy „a fa nem városba, hanem erdőre való“, más részről az sem kívánatos ám, hogy az ültetések a jövőrei tekintet s minden oldalú combinatió nélkül történjenek; s miután már ültetések eddig is történtek, óhajtandó , hogy e tekintetben ne tétessék legalább semmi olyan további lépés, mi a nehézségeket szaporítaná. — De annyival kívánatos az is , hogy a Széchenyi emléket létesítendő bizottmány munkálkodását mielőbb megkezdje, s hogy — mint ennek szükséges megelőzője — az aláírási ívek, és pedig ugyancsak megtöltve, beérkezzenek. Addig pedig a tisztelt városi tanács, ha az egykori polgármester doctrináját nem tartja is, hagyjon fel a további ültetésekkel, mert csak az emlék iránti terv megállapítása után lehet egészen tisztába lőni az iránt, ha kell-e s lehet-e beültetni azon tért, és ha igen, miképen, mily alakban, minő fákkal és fasorokkal ? Másik rémkép, mely a sétálót kiséri, azon hallomás, hogy a Dunaparton az akadémia mellett épülő házak, p. o. a gőzhajótársaságé, és szomszédai négy emeletesek akarnak lenni. Mennyire megromlik ez által az egész Dunasor szépséges harmóniája ! A négy emeletes házak nyerészkedő építtetőnek igen hasznosak lehetnek ugyan, mert a levegő négyszögölét nem kell 200 ftjával fizetni, s mert négy emeletre is csak egy tető kell, mint kettőre , de őszintén szólva, biz azok nem embernek való lakók, ha csak ezen ember nem Quasimodo, a Notre Dame harangozója, s a negyedik emeletben született gyermekek igen magas születésűek ugyan, valódi „hochgeborne“, de ezen dicsőséget aligha föl nem cserélnék azzal, ha oly egészséges mellű anyáktól születhetnének , kiket a negyedik emelet mászása tüdőbetegekké nem tett és sorvadásba nem ejtett! — Én legalább, ha rendőrség volnék , sok mindenbe nem avatkoznám, a mibe a gondos Polizei avatkozni szeret, de négyemeletes házak épitését nem engedném. TÓTH LŐRINCZ: Román lapszemle. A „Concordia“ pesti román lap 37. számában, e czim alatt, a magyar alkotmányt egészben, vagy a diplomát fogadjuk el? Aradról A. J. több s diplomatisták aláírásával ellátott következő czikk jelent meg. „Erdély országgyűlése“ czim alatt Hosszú József úr a „Concordiába“ egy czikket irt, melyben az országgyűlése által hozott törvényeket, mint a melyek sok szép jogokat foglalnak magukban, kiemelvén, azokat a román érdekekre nézve sokkal hasznosabbaknak lenni állítja, mint a diplomát, mely a román nemzetiséget s nyelvet nem pártolja. Ha e vélemény nyilvánítása oly czélból létezik, hogy kölcsönös eszmecsere s az érvek túlsúlya folytán egymást megértve valamelyik rész felé egyesülhessünk, úgy azt annyival is inkább méltányoljuk, minthogy saját óhajtásunk is nem más, mint a teljes egyenjogúság alapján bármely nemzetiségnek testvéri jobbot nyújtani. Megoldása ezen kérdésnek: „vájjon czélszerűbb lenne-e az ország alkotmányába belépve, a pesti országgyűlésen boldogságunkat keresni — vagy pedig a diplomát elfogadni ?“ — csupán azon eredményektől vagy hiányoktól függ, melyeket az ország törvényhozásától vagy a diploma, s azzal kapcsolt császári kéziratoktól várhatunk. Szükséges tehát ezeket megfejtenünk, s ha őszinték akarunk lenni, meg is fogjuk érteni egymást. Hogy csak egy igazságos alkotmány lehet üdvös, senki kétségbe nem vonhatja ; azonban ezt csak oly alkotmányról mondhatjuk, mely a szó teljes értelmében, egy alapos , átalános, mindnyájára kiterjedt, s mindenekben egyenjogú szabályt tartalmaz, s melynek határvonalán belül, minden afféle rólunk nélkülünk végzésektől független egyes törvények legyenek hozhatók ; ily alkotmányt pedig Magyarországban nem ismertünk, s alkalmasint elleneink sem ismernek. De engedjük meg egyelőre, hogy az országgyűlés törvényei bár mint is, teremthetnének egy bizonyos alkotmányt, s vizsgáljuk meg román szempontból, mennyiben hasznosak vagy veszélyesek, mert utolsó esetben nem pártolhatjuk azokat. Ha czikkiró ezen törvényeknek üdvös voltát a románok érdekében nem az ősi alkotmány alapján bizonyítgatta volna, mi is szinte csak az újabb kor mellett maradnánk, e szerint azonban meg kell említenünk : Miként az 1475 : 2. 4. — 1537 : 5. 6. 7. — 1642 : 27. — 1659 : 67. s több t. ez. értelmében az országgyűlés egyenesen a jobbágyok megterheltetésére szavazta meg az adó mennyiséget; e mellett termesztményeinek egy részét s az ingyen munkát (robot) elvette a földesur, — az 1537 : 3. 1. ez. a jobbágyokat még az adó kivetési összeírásába sem engedte meg részt venni. — Zsigmond 4. D. 3. t. ez. az úri szabadságosokat kiváltságokban részesítvén, annál súlyosabban nyomta a jobbágyság vállait. Az ország gyűlése által, mely egyedül mágnásokból s nemesekből állott, valamelyik király vagy királyné részére megszavazott pénzbeli ajánlatot, valamint az országgyűlési s más egyébb állami költségeket az 1655 . 13. 14. t. sz. szerint nem az ajánlóktól, hanem a „porttós“, vagy is jobbágyoktól hajtották be. Későbben a katonáskodási szolgálattal is, melyet előbb magok a mágnások s nemesek apródaikkal együtt teljesítettek, a jobbágyokat kötelezőleg terhelték meg, s e szerint ezeknek gyermekei, kiket ugyancsak nekiek kellett ruházni s táplálni, csakis az urak védelmére katonáskodtak. Werbőczy hármas könyve a románokat jövevényeknek tekintvén, baromi sorsra alacsonyitotta le azokat, s mi több, még a közvetlen folyamodási jog sem volt nektek megengedve (Gaz. Trans. 91. sz. 1861.); nehogy ez által az urak iazságtalanságai napfényre jöhessenek. Figyelembe vévén tehát az országgyűlés által alkotott vagy elfogadott törvényeket, világos, miként azok a köznemességre nézve némileg, a bureaucrat vagy nem bureaucrat mágnások érdekében pedig nagyon kedvezők, de a néposztályt, s különösen a románokat illetőleg, kik minden haszon nélkül a legnyomasztóbb terheket viselték, s kivált, miután törvénybe igtattatott, „privilegia Valachorum tollantur“ kimondhatlanul nyomasztók valának. Ebből vette eredetét természetesen a románoknak mai helyzete, a mennyiben kitűnőbb családjai, hogy a gyaláztatás elöl menekülhessenek, más idegen nemzetiséghez átmenvén, a román nemzet kényszerülve jön elsülyedni. Az országyűlésének adós ujjoncz állítási joga magában igen szép, ámde az a nemtelen osztályt semmi kedvezményben nem részesítette, sőt annak kárára volt, amennyiben az aristocratia idejében körülhálózván a fejedelmet, oda működőt, nehogy aristocratico bureaucraticus érdekeik rövidségére tegyen valamit, ugyan ezen osztály által megszavazott (ide tartozik a Leopold féle diploma is) törvényekkel csakis önmagukat kívánták biztosítani az ellen, nehogy valamikép a fejedelem a jobbágyokat terhelő kötelezettségek egy részével őket nehezítse; de azért is tették ezt, hogy az elnyomott jobbágy annál kevésbbé lehessen képes az úri követelményeket teljesíthetni. De nem is lehetett akkoriban egyebet várni egy, csak mágnásokból, bureaucraták, és aristocratákból állott országgyűléstől, melyben ha találtatott is vagy egy köznemes ember, az köteles volt aristocraticus elveket vallani, valamint voksát is a hatalmasbbak akaratának alárendelni, különben meg nem választatott volna követül. Itt rejlik annak oka, hogy midőn Mária Tr. az országgyűlésén a jobbágyság sorsa enyhitését ki nem vihette, az úrbéri visszonyok szabályozását biztosok útján eszközölte ki, de csak Magyarországban, mert Erdélyben nem volt képes azt végrehajtani. A nemesség főbb osztálya második József alatt nyelvét s nemzetiségét az anyagi érdekeknél feljebb kezdvén becsülni, s ezeknek szilárdítására magát elhatározván, e terv kivitelére szük•ségem,karta a nép rokonszenvének megnyer-