Pesti Napló, 1864. március (15. évfolyam, 4212-4237. szám)
1864-03-31 / 4237. szám
74—4237 15. évf folyam. 1864. Csütörtök, martius 31. Szerkesztési iroda: Kiadó-hivatal. Előfizetési feltételek: Hirdetmények ^la: Ferencziek taván, 7-dik szám, földszint. Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva : 7 hasábos petit-sor egyszen hirdetésnél 7 akr. Ferencziek térek 7-dik szám, 1-ső emelet. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési penz, kiadása körüli Félévre . . . . 10 írt 50 krt. ) Bélyegdíj külön 30iyfavHagányiU 6 hasábos ........................................................... Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ tipril.júniusi évnegyedes folyamára. ilőfizetési ár 5 frt 25 kr. Aj„Pesti Napló“ kiadóhivatala- Pest, mart. 30. 1864. A csatatérről hallgat a hir szava; valószínű, hogy az ünnepek alatt nem fordult elő semmi tény, mely azt megszólalaltathatná. Pár német hajót elfoglaltak a dán czirkálók; Sonderburg kis városkában néhány házat meggyújtottak a porosz tüzérek; Fridericiában capitulatiót ajánlott az ostromló erő, s elutasítá azt a védhad. Ez legrövidebb kivonata a harczi jelentéseknek. Gazdagabb ennél az, mit a diplomatia nyújt. Ha a táviró nem csal, Anglia értekezleti javaslatát most már nemcsak Poroszország és Ausztria támogatják, hanem elfogadja azt Orosz- és Francziaország is. Vagyis Európa öt nagy hatalma egyetért abban, hogy a dán-német viszály egy conferentiában egyenlíttessék ki, melynek sem előleges programmja meg nem állapítandó, sem a hadviselő felek tevékenysége ez által legkevésbbé sem akadályozandó. Az ügyállás mai statusquo-ja tehát érintetlen hagyatnék. E tudósítást úgy a bécsi, mint a berlini hírek öszhangzólag erősítik, s így a sokáig kétségbevont, majd különféle változatokban ismételve megújított conferentia-terv, végre valósulást érhet. Sem a túlzás, sem a közöny nem igen erőködik ez ellen cáfoló okokat keresni, másodrendű dolog az a politika számítása előtt, hogy a conferentia összeül; súlya csak ama kérdésnek van, lesz-e eredménye, és minő? És itt a conjecturált, avatott és óvatlan combinatióknak egész sorát találjuk. Keveset aggódnak azon, ha várjon Svédország, melynek hozzájárulásáról hallgat a krónika, alkalmazkodik-e a helyzet új fordulatához, vagy mulatságát fogja találni tovább is harczi készületeiben, de melyeknek az öt nagyhatalommal szemben hasznát úgy se vehetné, az sem okoz fejtörést, ha vájjon elfogadólag nyilatkozik-e Dánia ? — Szemben egész Európával ő sem támaszkodhatik kevés számú alattvalóinak még oly kitűnő bátorságára, engednie kell, s engedni fog a viszonyok kényszerűségének. Ennél több gondot szerez, ha vájjon elfogadja-e a meghívást a német szövetség ? Az első ajánlatnál a Bund nem fordult elő a meghívandó hatalmak jegyzékében , minthogy azonban később úgy Ausztria mint Francziaország részéről Németország részvételétől a ketaláni végzemények érvénye létetett függővé, sőt Francziaország saját hozzájárulásának sine qua non feltételeként hozta fel állítólag a Bund meghivatását, — mindezek a javaslattevő Angliát arra bírták, hogy a német szövetséget, mely eddig ezen minőségében semmiféle ilyen aktusokban részt nem vett , ezúttal külön és egyenes meghívással tisztelje meg. Tudjuk, hogy a meghívó levél iránti véleményezés bevett szokás szerint bizottsághoz utasíttatott. Ezen bizottság e hét folytán fog megállapodásbról jelentést tenni. Ha az előjelek nem csalnak, a vélemény a meghívásra kedvezőleg fog hangzani, s ez esetben semmi kétség, hogy a diéta is elfogadólag fog határozni. Innét azonban nyomban támad a másik kérdés: miként képviseltesse magát a szövetség a conferentián ? Valamelyik nagyhatalmat bízza-e meg plenipotentiájával, vagy a szövetséges hatalmak közül egyet külön e czélból delegáljon ? E házi kérdés oly természetű, mely minden másodrendűsége mellett a nehézségeket inkább feltornyosíthatná, mint maga az elv: részt vegyen-e a szövetség az értekezletben ? — Azonban ezúttal itt is kedvezően kezd lengedezni a szél. — Bécsi lapok szerint az osztrák kabinet indítványa oda lenne irányozva, hogy a német szövetség mandátuma Poroszországnak adassék, s Ausztria nagyhatalmi minőségében pártolója lenne a Bund igényeinek. E szövetségesi előzékenység igen könynyíti a Bund eljárását, s elősegíti az értekezlet létrejöttét, de az által még semmi biztosítéka sem látható a megnyitott értekezlet sikerének. Németországban általános többsége van a nézetnek, hogy a peres herczegségekből a hadviselő felek csapatai kivonuljanak, s a lakosság a herczegségek politikai sorsát suffrage universel útján döntse el szabadon, minden külnyomás nélkül. Jól értesültek azt tartják, hogy Coburg herczeg főleg e pont körül értekezett Napóleon császárral, s hogy ő franczia felségét e nézet számára meg is nyeré ; más oldalról meg azt emlegetik, hogy a német közvélemény megnyugtatására Augusztenburg herczeget nem lehet csak úgy könnyedén félre tenni, hanem szükséges annak agnatusi jogait ünnepélyesen elismerni, s eszerint—minthogy Dánia mostani trónörököse gyógyíthatlan bajban szenved, Georgios király pedig addig tán megszökik a classikus földön, s nem kíván trónt cserélni, melyeknek mindegyike úgy is csak a hatalmasabbak árnyékában állhat fenn — alkalmat nyitni előtte, hogy maholnap a dán trónra léphessen. Nem folytatjuk a kilátások és tervezetek e tarka sorozatát, elégnek véljük a berlini lapok megjegyzésére hivatkozni, melyek a londoni conferentiát úgy üdvözlik, mint melynek úgy sem leend semmi eredménye. Nem tudnák, vagy legalább nem sejtenék ezt Londonban ? — De igen, s hogy Russel gróf mégis oly erélyt fejt ki annak létrehozása körül, ennek okát abban vélik feltalálhatni, mert a minden oldalról szorongatott britt kabinetnek egy bevégzett diplomatiai tényre volt szüksége, melyre a teendő heves támadások ellen hivatkozhassék, s tán takaródzhassék is. Vékony takaró az áprilisi csípős szél ellen, kényelmes fekvést alatta már a belga „Indep,“ sem ígér. Bécsi dolgok. A bécsi „Presse“ a következendő sorokkal vezeti be a Magyar Földhitelintézet igazgatóságának közelebbi nyilatkozatát: Felfogható, hogy a Magyar Földhitelintézethez, melynek megalapítása oly időbe esik, midőn Magyarországon egy, emberi emlékezet óta elő nem fordult ínség uralkodik, annyian folyamodnak segélyért, hogy lehetetlen eleget tenni minden folyamodónak, ha csak nem akarják egy új intézet jövőjét kérdésessé tenni, mely nem arra van hivatva, hogy az országot a szűk éven keresztül segítse, hanem hogy jövő években termékenyítőleg hasson a földmivelésre. De azon közönség, mely e zálogleveleket vásárolja, a papírnak még bebizonyított biztossága mellett is, csupán csak azért, mert még kevéssé ismeretes, még folyvást kicsiny. Ennél fogva eme papíroknak nagyobb mennyiségben való kibocsátása csak árfolyamát csökkentette volna nagyobb mértékben, mint helyes ok lett volna rá, s igy azon érdek szenvedett volna csorbát, melyet elő akartak vala mozdutni. Hogy — eme szemrehányás kikerülésére — az igazgatóság inkább a szűkkeblűség vádjának teszi ki magát, hogy sem eltérjen azon útról, mely az intézetet lassanként, de biztosan vezérli czéljához, valóban csak méltánylattal elismerhető, s ily rendszabály ép annyira érdekében áll a kölcsönért folyamodó földbirtokosnak mint a záloglevelet bíró hitelezőknek.írtuk tegnap, hogy Ferdinand Miksa főherczeg, ki múlt héten utazott volt el Bécsből Triesztbe, s illetőleg Miramareba, elhalasztó a mexikói küldöttség ünnepélyes fogadását, mely az ünnepekre volt kitűzve. A „Constit. Oest. Ztg.“-ban ezt olvassuk: „Ferdinand Miksa föherczeg elindulása Bécsből, váratlan órában, s minden szertartás nélkül történt, mely alkalomra pedig a déli vasút indóháza fel volt díszítve. Kevéssel azután Ferencz Károly föherczeg Salzburgba, Rainer föherczeg Münchenen át a Bodenseehez, Leopold főleg, külügyminiszteri altitkár Meysenburg kíséretében, Triestbe indult. Ezen esetről néhány nap óta különböző, hírek keringenek, melyek mindenike a mexikói örökösödési kérdésre vonatkozik, mit a mexikói korona elfogadása előtt kell rendezni. A kérdés miben létéről majd mit sem lehet tudni, annál nagyobb a kíváncsiság. Mindamellett a lapok, melyek e tárgyhoz szólottak, csak átalánosságokra terjedtek ki, főkép discretióból, miután személyes kérdés forog szóban. A közönségben szájról szájra járó híreknek egyelőre annál kevésbbé kell hitelt adni, mivel néhány nap alatt hiteles felvilágosítás fog megjelenni e tárgyban.“ A „Gener. Correspondent“ megcáfolja azon hiteket, melyek egy további új kölcsönre vonatkoztak. — Igen komolynak látszik azon bukaresti tudósítás, hogy a Galaczra szánt fegyvert szállító hajókat a franczia hatóság védelme alá vette a török ellenében. A franczia consul magatartása ugyanis, mint a bécsi „Presse“ értesül, határozott, a porta pedig semmiesetre sem akar elállani azon jogától, hogy ilynemű fegyverszállítmányokat elkobozhat és útjukat állhatja. — A „Gener. Correspondenz“ kijavítja azon előbbi hírét, hogy Türr és Klapka Konstantinápolyba érkeztek volna; megjegyzi azonban, hogy Konstantinápolyban a lengyel, magyar és olasz emigratio főbbjei értekezletet tartottak, s hogy ezen előleges értekezletet egy másik fogja követni Gonuában vagy Milanóban, melyben határozatok hozatnak. Moldvában az emigránsok száma már 2000-re szaporodott, így,írja a „G. Corr.“, és e szám a lengyel földről jött újabbakkal folytonosan szaporodik. A „Constit. Oest. Ztg“-nak újabban írják Triestből: Leopold főherczeggel s Meysenburg külügyi altitkárral az államtanács feje, Lichtenfels báró is odaérkezett. Miramareban azonnal tanácskozás tartatott, s telegráf útján azt a hírt lehet várni, hogy minden szükséges okmány alá van már írva a mexikói császárság dolgában. Van-e szükségünk mű- és gyáriparra ? Ha nemzetünk ezeréves történetére visszapillantunk, s annak fény és árnyoldalait vizsgáljuk , azt fogjuk találni, hogy tetteiben és törekvéseiben bármi körülmények közepett, mindig nemzeti nagyságának kiküzdése s hatalmának terjesztése szolgált ösztönül, és pedig a méltányosság és lovagiasság ama mértéke szerint, miért önmaga számára egy nagy világrész közbecsülését vívta ki. Tagadhatlan, hogy ezt a dicséretre méltó ösztön annyi századokon keresztül máig is fenntartja magát nemzetünkben, s magánéletünk mezején egyesekben még inkább tapasztalható, ugyannyira, hogy e miatt a világ méltán adhatta a „nemes és büszke nemzet“ czímet nemzetünknek. Habár ezen elnevezés öntudatunknak jól esett is , valljuk meg, hogy ezen, különben méltányos hizelgés, szellemi s anyagi érdekeinkre káros hatással volt. Mert igy nagyobb része fajunknak a születés, vagyoni állapot és rang szerint egyik a másika felett felülemelkedni kívánván , ebbeli vágyainak mindent örömest áldozott, a nélkül, hogy figyelt volna azon számítási lehetőségre, mely nélkül az önfenntartás nem képzelhető ; márpedig ott, hol az anyagi érdekek szenvednek, ezen szenvedő állapot a szellemi érdekekre is káros befolyást gyakorol. Ez volna tehát egyik fő oka azon bajoknak, melyekkel kénytelenek vagyunk megküzdeni, vigasztalásul azonban oly meggyőződéssel, hogy megváltozott viszonyaink folytán a bennünk gyökeret vert nemes ösztön mellett most már csakis számítás által segíthetünk azokon, mindinkább tapasztalván, hogy más hatalmas nemzetek is a dicsvágygyal párhuzamos számítás által eszközölték ki szellemi és anyagi jólétüket. Hogy pedig bajainkon segíteni a legkomolyabban akarunk , ebbeli törekvéseinket igazolják a mind megannyi szép eszmék, melyek nem csekély részben már nemzetünk áldozatkészsége által életet is nyertek ; de tanúskodik a mellett az „országos iparegylet“ tervének keresztülvitele is ; és még nőkre nem hivatkozhatnánk, mint olyanokra, melyekre, mint nemzetünk résen álló szellemének nagy műveire, büszkén tekinthet e hazának minden fia. Bősz akarat volna tehát bárki részéről is, ha azt akarná állítani nemzetünkről, hogy bajain csupa indolentiából segíteni nem akar, sőt inkább nemzetünk az, mely a kor igényeit követve, mindig hatalmasan törtet előre azon ösvényen, melyet magasztos czéljai elérhetése végett más nagy nemzetek is önmaguknak kijelölnek, azzal a különbséggel azonban, hogy míg más nemzetek az előrehaladás pályáján biztosan közelítenek kitűzött czéljaik felé, mi, magyarok, csaknem minden pereben számíthatunk oly akadályokra, melyek bennünket üdvös terveink keresztülvitelében évtizedekkel visszataszítanak. De tagadhatlan az is, hogy alig van nemzet, melynek önmaga iránt annyi kötelességei és teendői volnának, mint épen nekünk, magyaroknak, kivált megváltozott viszonyaink következtében, nemzetünk életének mostani új sphaerájában, hol annyi előrehaladt nemzetekkel jöttünk szorosabb összeköttetésbe, a minden irányban szétágazó vasutak és kereskedés folytán jól felfogott érdekeink közösségének szempontjából. Ebbéli törekvésünk eléggé igazolja tehát ama komoly számítást, melyre üdvös terveinket most már basírozznk, s melynek alapján szorosan vizsgáljuk mindazon okokat, melyek bajainkat előidézők, melyek mezőgazdaságunk terén is számosak ; következőleg nem ok nélkül teszem azon kérdést: van-e szükségünk ma és gyáriparra ? Úgy hiszem, hogy ezen kérdésemre minden elfogulatlan és komolyan számító az „igen“ szóval fog válaszolni; helyesen is, mivel mindnyájan tudjuk, hogy jövedelmeinkkel, szükségeink arányához képest, roppant deficitben vagyunk , mit is az itt következő adatok eléggé igazolnak. Ugyanis, amint tudjuk, a kapcsolt részeken kívül Magyarország területe 4000 □ mértföld, s minden □ mértföld, 1100 □ ölével számítva, 3333 holdat, s igy a 4000 □ mértföld 63,332,000 holdat foglal magában, mely mennyiségből a 8,475,495 holdból álló erdőséget levonván." marad élelmiszerek termelésére 44,856,505 hold. Ezen területen, rozsértékre vive, termesztünk évenként mintegy 84,000,000 mérő élelmiszert, tehát egy holdról nem egészen 2 mérő élelmiszert nyerünk. Igaz, hogy a 44,856,505 holdba bele vannak foglalva a rétek, legelők, szőlők és hasznavehetetlen földrészek; de mégis, tekintettel földünk minőségére, a termőképességet még egyszerannyira vihetnék fel, s ez által marhatenyésztő- Bünket is nagyban előmozditanák, kivált ha még mamalmainkat is szaporítjuk, melyek, mig a gabnaneműeknek lisztben még inkább előnyös eladását elősegítik, a honunkban visszamaradt hulladék és korpa nagyban növeli a marhatenyésztéshez megkivántató táp- és hizlalási szereket A fentebb számozott 84,000,000 mérő élelmiszerből eladhatunk körülbelül 26,000,000 mérőt évenként egyremásra, s így a gabonaneműtekből mégis többletet mutatunk fel, azonban figyelembe kell vennünk, hogy csakis gabnatermésünk adja a többletet, míg más terményeinknél még mindig minusban vagyunk. Mert a 8,475,495 hold erdőségből, a számításba jöhető hamuzok és gubacsi jövedelmei mellőzésével, csakis tüzelési és más egyéb helybeli f a szükségeinket fedezzük, s a nem csekély részt részint a közlekedés, részint a mu és gyáripar hiánya, s igy a megkivántató okszerű kezelés lehetetlensége folytán, a rothadásnak vagyunk kénytelenek átengedni, s rengeteg erdőinkből jóformán semmi kivitelünk. Mert a külföldre évenként eladni szokott egy pár ezer akó bor árát az évenként termesztett 17,740,620 akó bor értékéhez képest szép jövedelemnek csak nem mondhatjuk! Mert az évenként eladott 300,000 mázsa gyapjút posztóban a külföldről kétszeres árért váltjuk vissza, mit is, valamint dohánybeli veszteségünket. „A magyar gyapjú értékesítése“ és „A magyar dohány jövedelem szempontjából“ czímű czikkeimben, számokkal elég érthetően kimutattam. Végre pedig mennyit adunk ki más egyéb fényűzési és gyarmatáru czikkekért is a mű- és gyáriparban gazdag nyugatnak, holott virágzó mü- és gyáriparunk esetére, saját szükségünk fedezése mellett, szép jövedelemforrást teremthetnénk önmagunknak, kiváltkép keleten. Ezen adatok nyomán tehát kétségbevonhatlan mü- és gyáriparunk szüksége, s e mellett szól benunk kedvező fekvése is, mert míg a felföld túlnépesedése, szűk gabnatermelése, rengeteg erdői és folyói által legalkalmasabbnak mutatkozik gyárakra, akik alföld bő termése által hatalmas anyagjait nem a külföldre, hanem honunk felvidékére szállíthatná, mely kölcsönös művelet által biztosítva lenne mezőgazdaságunk jövője, amikor aztán elmondhatnék, hogy: öröm és boldogságban „él nemzet e hazán!“ KUNSCH JÓZSEF:. Vidéki tudósítások. Szabolcsból, martiusban. Ha nem csalódom, egyik múlt évi tudósításomban említem, hogy egy magasztos eszme foglalkoztatja a kebleket, a szabolcsi kórház létesítésének eszméje, melynek megtestesítése a szenvedő emberiség érdekében oly kívánatos, s tekintve az e részbeni hiányt, és hátrányt, melynek Szabolcs kitéve van, oly elkerülhetetlenül szükséges; és megmost édes örömmel tudatom, miként a magasztos eszme közel létesülésének néz elébe, s csak is Szabolcs értelmiségétől függ, hogy e szent, és humánus jó akarat, támogattatván az irgalom és felebaráti szeretet fenséges érzelmei, s tettei által, mielőbb megtestesülve legyen. — Előttem fekszenek a kórházegyesület megerősített alapszabályai, előttem az eszme létesítője, a lelkes dr. Korányi Frigyes felhívása, előttem az ideiglenes választmány felszólítása, s mert hosszas észlelés, s tapasztalaton alapult statistikai adatokat tartalmaznak azok, a szerkesztőség engedelmével egész terjedelmében közölni jónak látom azt: „Egy évtizede múlt, mióta szerencsém van Szabolcsmegyében mint gyakorló orvos működni s azon bizalomnál fogva, melylyel e megye tisztelt lakosainál találkoztam, ezen évtized bő alkalmat nyújtott a megye minden vidékén, mindennemű és sorsú lakosainak egészségi viszonyaival megismerkedni. A korszak, melyben orvosi képeztetésemet nyertem, kiválólag alkalmas volt arra, hogy az ifjak látköre saját énjükön túl terjedjen s különösen, hogy az események és fejlemények horderejét a szeretett hon jóllétére való befolyástól mérjék, s mindent, mi a nagy világban történhetik, a hon sorsával összeköttetésben átgondolni megszokják. Talán ezen irány következése volt, hogy betegeimben nem csak szenvedő embereket, hanem nemzetem egy-egy tagját láttam; hogy figyelmem tovább elterjedt a szükségelt orvosi rendelkezésnél, sa közegészségügy néppontjára emelkedve, ebben nem csak orvosi kérdést, hanem a mint a tárgy természete magával is hozza — hazám anyagi jóllétének egy tükrözetét, egy háládatos jövőt ígérő működési tért, s a nemzet haladásának egy hatalmas tényezőjét ismertem fel. A mint orvosi tevékenységem köre tágulni kezdett, feltűnt betegeim sorozatában azon aránytalanság, mely a mivelt osztálybeliek és az úgynevezett föld népe körüli betegek közt létezett, s mely kiáltó ellentmondásban volt a nép szám szerinti túlsúlyával és azon tudattal, hogy körülményeik a megbetegedést sokféleképen előmozdítják. De különben is bármerre fordultam legyen, az egyre hangzó temetkezési harang és a halott utáni tudakozódásom bizonyossá tettek a felől, hogy a nép betegei számosan vágynak le csak az én jegyzékeimből hibáznak. Még kiáltóbban szóltak erről azon légiói a bénáknak, nyomorékoknak, kiket minden bnesu vagy vásár alkalmával látnom lehetett, s kikre figyelmemet kiterjesztvén, meggyőződtem , miszerint legnagyobb részök oly betegségi folyamatok által nyomorodott el, melyek kellő időben a tudomány kívánalmai szerint gyógyítás alába kerültek volna, nyom nélkül enyészendettek volna el, s a hazának, a munkának az egyének egy tekintélyes száma lett volna megtartva. Nyilvános lett tehát, hogy a föld népe közt a betegek száma nagy, a betegségek lefolyása aránytalanul károsabb, semmint a gyógykezelési tudomány jelen álláspontjának megfelel, a halálozás aránytalanul nagy s némely esetekben pusztító, mint az például 1853-ki vörheny járvány alatt, vagy az 1855-ki cholera alatt volt, a midőn eltekintve attól, hogy a megbetegedések száma emberi igyekezettől nem függő okok miatt határtalanul nagyobb volt a nép közt, mint a több kevesebb anyagi és szellemi jóllétben élő osztály közt; a halálozás a megbetegedettek számához képest, az utóbbi osztályban alig tett 6—10 százalékot, mig a nép közt az 50, sőt helyenkint a 60 százlélit is meghaladta. A múlt tél borzasztó világításban erősiték meg ezen tapasztalást, midőn megyénkben a kanyaró berontott, egy oly betegség, mely a többi heveny kiütések közt a legszelídebbnek nevezhető, s mely habár ez alkalommal szokatlan részneműséggel lépett is fel, mégis az orvosilag kezelt beteg gyermekeknek alig 2—3 százlékját vitte áldozatul, mig a nép közt több helységekben, mint tudtomra Kálló-Semjén, Napkor, Pazony, Oros, Apagy, Anarcson, stb. 2— 3 év nemzedéket csak nem teljesen enyészetbe vitte. Ezen tapasztaláshoz eljutván, egy igen komor és leverő sejtelem kezdett ébredni bennem, azon általános elismert tény értelme iránt, miszerint a magyar faj nem szaporodik, azon tény iránt , mely történeti tekintetben gyászemléke azon Isten határozatnak , miszerint e nemzetnek kellett századokon át azon sziklavonalnak lenni, mely a keletről folyvást torlódó barbár hullámok első súlyos rohamát, saját állománya szétporlásának árán felfogta, s mely megött a nyugati civilisatio és ipar határtalanul több nyugalom és biztossággal fejlődhetett; azon tény iránt, mely nehéz kő gyanánt nyomja a nemzete sorsán aggódó hazafit, melyet nehéz kő gyanánt vetnek elleneink a mérlegbe, ha a statistikus század a jogok megillető arányát osztja, azon tény iránt, mely nagy Széchenyink által nyilváníttatott, midőn mondá, hogy az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni, ha — magyar, mert kevesen vagyunk ! Okát keresni ezen tagadhatlan ténynek, azt tűztem ki feladatomul. Az ok csak kétféle lehetett, vagy hiányzik a magyar nép közt a szaporodási képesség: vagy ez meg van, de a nemzedék sem ér emberi kort, hanem idő előtt elhull. Hogy az elsőre nézve tisztába jöhessek, több lelkész urak szívességéből az anyakönyveket vettem kutatás alá, hogy lássam minden egyes házasságban hány gyermek nemzetett, mennyi év lefolyása alatt születtek és közülök hány érte el kifejlődését, hány halt el a gyermekkorban, még sokkal pontosabb jegyzéket gyűjthettem a nálam betegként megjelent nők pontos kikérdezéséből, mint a sok tekintetben hiányos anyakönyvekből arra nézve, hogy alapos e a vélemény, miszerint a magyar faj szaporodási képessége csekély ? Ezen fáradalmas, de biztos ítéletre egyedül alapot nyújtó kutatás eredményét 1861-ben, midőn az országgyűlés együttléte alkalmasnak ígérte az időt a közegészségügy fontos kérdésének szellőztetésére .• orvosi szaklapunkban az „Orvosi Hetilapéban közöltem, honnan az egykori tisztelt tanárom Balassa János úr által a „Magyarország“ czímű napilap hasábjaiba vitetett át a czélra, hogy az illetők figyelme a közegészségügy hiányaira és javítási eszközeire felhivassék. Nem látnám helyén ez alkalommal a hosszadalmas és fárasztó számításokba bocsátkozni, melyeket a fent említett orvosi szaklapban közöltem volt, legyen elég a számítások eredményeit következőkben felemlítenem: 350 anyától lehetett biztosan megtudnom született gyermekeik számát, az egybevetés szerint minden anyára kerek számban 78 gyermek esik. Azon anyáknak, kiktől gyermekeik élethoszszára nézve biztos felvilágosítást nyerhettem : öszvesen 1650 gyermekök volt, ezen gyemekek közül a 14 ik évet nem érte el csak 738, a 14-ik éven alul elhalt 912, vagyis egy anyának 8 gyermeke közül a 14-ik évet csak 3 érte el. Ezen számításból tehát nyilvános, hogy a magyar népben a szaporodási képesség igen magas. De nyilvános az is, hogy a gyermekek közt a halandóság rendkívül nagy. Számításaimban itt nem állapodtam meg, hanem kutatás alá vettem az úgynevezett népmozgalmi táblázatokat, hogy lássam a szabolcsmegyei népesség szaporodása csakugyan megfelel-e az első számításból kivont eredménynek. Vizsgálataim 1853-ik és novembertől 1857-ik év végéig, tehát négy év és két hónap hosszára terjednek, alapjukat az akkor hivatozott rendszer szerint körülírt Szabolcs megye képezte, melynek összesen 144,975 lakosa volt. Ezen népesség közt az ötven hónap alatt született 28,218 gyermek. Ha már most áll azon arány, miszerint 1650 gyermek közül 14 év alatt 912 hal el, akkor az aránynak a megyei lakosságra történő alkalmazása mellett 28,218 gyermek születése mellett a megyei lakosságnak ötven hónap alatt gyarapodni kellett volna 3776 egyénnel, miután a megyéből történt elköltözések száma oly csekély, hogy tekintetbe nem jöhet. Az említett időszakbeli népmozgalmi táblázatok azonban egészen ellenkező eredményt mutatnak ki, azt t. i. hogy a megyei lakosság azon időszak alatt 3078-al fogyatkozott, vagyis annyival több ember halt meg, mint született, s azt egész bizonyossággal mondhatni, hogy ezen halálozási túlsúly egészen a földmivelő népre háramlik. Ezen számadás eredménye nem lehet, hogy mindenkit meg ne döbbentsen ! És nem foglaltatik-e benne egy égreható segélykiáltás azok részéről, kik sem elég mód.