Pesti Napló, 1864. április (15. évfolyam, 4238-4262. szám)

1864-04-08 / 4243. szám

„1863 ban Oroszország maga magát menti fel Lengyelországban a bécsi congressus stipulatiói alól. Francziaország nem hivatkozott az euró­pai jog ezen nemzetközi czimére, de nem is ta­gadta azt meg, de melyet ma ugyanazon hata­lom semmisít meg, melynek leginkább érdeké­ben áll azzal fedezkedni. „Végre mi történt 1864 ben a dán ügyben? A hűségek helyzete az 1852-ki szerződés álta szabályoztatok. Francziaország ezt aláírta; alá­írását mint loydi­st és komolyt tekinté. Távo attól, hogy felköltse az antagonismust, melyet ezen conventio­roszul engesztelt ki, inkább an­nak lecsendesítésén, kiegyeztetése működött. Fáradságának nem lett sikere. A londoni szer­ződést ma az ágyuk tépik szét. Az Eider part­jain a fegyverek ereje még egyszer az írott jog fölé emelkedik. „Szemben ezen összeütközéssel mit kelle ten­nie, és mit tehete Francziaország? Kész volt minden combinatióra, mely a vérontás megszün­tetését czérta, de nem lehetett feladata a be­avatkozás. Ha aláírta a l­ndoni szerződést, an­nak végrehajtását nem garantírozta inkább , mint a többi szerződő felek ; nincs kevésbé kö­telezve, mint Ausztria és Poroszország, s kevés­bé van érdekelve, mint ezek. A be nem avatko­zás tehát rá nézve parancsoló kötelesség volt. „De tagadólagos helyzetben maradva, azért nem marad közönyös. Megilletődve nézi egy kis népnek egyenetlen har­czát oly nagy erővel szemben. Természetes és hagyományos rokon­­szenvét Dánia iránt növelte ennek hősiességi bámulata, s kívánta a nemzetiségek iránti tisz­teletét összeegyeztetni a dán monarchia fenntar­tásának őszinte óhajtásával. „Ilyenek viszonyai, midőn a conferentiát el­fogadja. Meg fog e ott jelenni, mint elhamarkod­va gyanítják, megállapított tervvel, a szerződési jognak fölébe helyezve a mai souverainitás alap­elvét, a népszavazatot? Ezt hinni, szerintünk, hi­ba. A császári politika elvei és előzményeiből ítélve, nem hihetjük, hogy jelenlegi magatartása eltérő legyen. „A dán-német ügyben ép úgy, mint a keleti, olasz és lengyel kérdésben, nem Francziaország az, melynek kezei lerontják a fennálló szerződé­seket; az e miatti felelősséget a történelem előtt visszautasítja. Természetellenes lenne szerepe, ha Európa felháborítását keresné. — Ki­békiz­­ni akarja azt, s e czél valóban méltó rá és ural­kodójára. „Nem ő az tehát, ki Europa conventionalis jogának ez új lapját készül kihasítani ; nem ő az, ki IX. Keresztély trónra léptekor meg­­tagadá követjének elfogadását a végből, hogy a herczegségek örökösödési kérdése merüljön fel azon pillanatban, midőn a dán korona egy uj fejedelem homlokára tétetett. Nem ő támasz­­tá, éleszté, tartá fenn, s tévé népszerűvé az au­­gustenburgi herczeg követelését, mint kihívást és fenyegetést Dánia integritása ellen. Nem ő proserikálta mindenütt, iskolákban és templo­mokban a dán nyelvet, hogy helyére a németet léptesse, mint a nemzeti restauratio kezdetét. Nem ő tünteté el a középületekről Keresztély király czimereit, megoldva ekként erővel a kér­dést, mielőtt az írott egyezmények törvényesen módosíttattak volna. „És ma sem Francziaország az, mely eluta­sítja az 1852-ki szerződést, mint a leendő con­­ferentia alkudozásainak hasisát,mely azt elévült­nek jelentené,s felmentené magát kötelezettségei alól. Nem ! — ez nem az ő helyzete. Ha Fran­cziaország jó akaratában, teljes szabadságában bár­mit is egyszer aláírt, ez aláírást tiszteletben tartja. Ha tehát a szerződő felek megegyeznek ezen okmány fenntartásában, a császár kor­mánya azt hiszi, hogy nincs semmi oka ezzel ellenkezni. Csupán fájlalná, hogy annyi vér hí­jába ontatott. „Azonban mindent előre kell látni. Ha a lon­doni szerződés kivihetlennek ismertetnék, ha a herczegségekben a dán monarchia javára általa alakított souverainitás megsemmiztetett, ha Schleswig-Holsteinban többé nem lenne kor­mány, szóval , ha az Eider melletti népek ur nélkül lennének, mi történjék akkor? Minő eljárás illeti meg Európát, hogy ezen tartomá­nyokban bármily politikai államot alkosson? „Két eszköz van erre. Az erő és a jog. „Az erő, a bécsi congressus eljárási módja. A szent szövetség, támaszkodva két millió szu­ronyra, elosztotta, felosztotta, szét­választa a népeket, rendelkezett sorsukról, szabályozta jövőjüket, azonban ilyen erőszak csak egy Waterlooi nap után lehetséges. „Hátra van tehát a jog, vagyis a népségek óhajtása. De, jól meg kell jegyezni, ezen elvre itt nem lehetne hivatkozni, mint forradalmi emeltyűre, hogy Európa közjoga felforgattas­sék, vagy megnjittassék. Nem is arról van szó, hogy az egy szervezett és elismert souveraini­­tással létessék ellenkezésbe, sőt ellenkezőleg, használtatik, hogy általa egy felforgatott souve­rainitás, vagy a souverainitásnak bizonyos fel­tétele reconstituáltassék. „Arról van szó, hogy a modern közjog új el­­vei úgy Dániára, mint Németországra is alkal­maztassanak. A herczegségekben három elkü­lönített elem van: a dán, a német, s a vegyes elem. A németek, valamint a dánok fegyverei a kérdést elvághatják, de a népség óhajtásai meg­oldhatják azt­.E szerint Francziaország helyzete tiszta. Semmit se tett a londoni szerződés szétbontásá­ra ; készt azt megerősíteni, ha az azt aláíró ha­talmak megegyeznek fenntartásában, s a diéta is aláírja. „De a más, s nem e kezével széttépett conven­tionális jog hiányában Francziaország, híven el­veihez és küldetéséhez, visszautasítja az erő minden expediensét. Erősen ragaszkodik ama nagy elvhez, mely — ha jól kerestetnék, bizo­nyosan értelemben feltalálható a politikai társa­dalmak eredetében, mely úgy Capet Hugó, mint Habsburg Rudolf legitimitását teszi, s mely vég­legesen elszakadt a történelemtől, hogy Európa közjogába lépjen.“ A conferentia basisa. Határozottan kívánja-e Napóleon a népszava­zatot a Schleswig-holsteini ügyben, vagy csak azon esetben, ha a londoni szerződés nem fog elfogadtatni kiindulási alapul ? Ez a nap legnevezetesebb politikai kérdése. Hamlet „to be or not to by“-je az elbei herczeg­­ségekre nézve. A londoni franczia követhez intézett sürgöny még nincs előttünk, de ha előttünk lenne is, an­nak soraiból még nem egy könnyen lehet biz­tossággal. következtetni a franczia politika irá­nyára. Az ily sürgönyök mondatain néha pythiai szellem leng. Lássuk a sürgöny analysisét, s állítsuk össze azon szórványos párisi tudósításokat, melyek e tárgyban Párisból veszik eredetüket. A kölni lap szerint a sürgöny, miután azt mu­togatta, hogy Francziaország semmi titkos c­é­­lokban sem töri fejét, azt mondja : „Bármily bölcs legyen is a londoni szerződés, bármeny­nyire érezzen is rokonszenvet Francziaország Dánia iránt, a szerződés foganatosítása elé tor­nyosuló nehézségeket még­sem lehet félreismer­ni. Németország ellenállása, a herczegségek nyi­­atkozatai, sokak visszatartózkodása, többek k­ikörü részvéte, s több német udvarnak azon okból való kiválása, hogy a protocollum még más egyezmények alá van rendelve, s a Bund által is kétségbe vonatik annak érvényessége, mind megannyi fontos akadályok. Oly népek viszályáról van szó, melyeknél magas mérvben­­ van fejlődve a nemzetiség érzése ; mi termé­szetesebb, mint egy általánosan elfogadott alap hiányában békebasisul a „népség kívánságát“ jelölni ki ? A kölni lap, támaszkodva egy más párisi tudósításra is, a franczia politikát így jel­­emzi: Francziaország kijelentendi, hogy ő nem ingatta meg a londoni jegyzőkönyvet, sem nem jelente ki azt megszűnt szerződésnek, de az ese­mények ingatták meg és szüntették meg, s e sze­rint az már használ­atlan, ergo: népszavazat. Mi magunk is azt hiszszük, hogy ezen felfogás inkább beleillik a tények logikájának keretébe, mint az, mely szerint Napóleon két oly különböző pólust — londoni jegyzőkönyv vagy plebiscitum — állított volna fel alterna­tívául. A „France“ legutóbbi számának egy igen ne­vezetes czikke igazolja állításunkat, mely sze­rint Napóleon császár ugyan óhajtotta volna a lndoni szerződés érvényben maradását, de mi­után azt az „ágyuk szaggatták szét,“ miután az épen más hatalmak által függesztetek fel, nincs más mód a dán-német ügy megoldására, mint vagy erőszak, vagy a j­o­g, vagyis a schleswig - holsteiniak közszava­zata. A frankfurti „Aut. Corr.“ curiosus adatokat közöl az iránt, hogy mikép fogadta el Napóleon császár a nemzetiségi elvet a herczegsé­­geket illetőleg. Az említett lap s­erint a koburgi herczeg a következő négy pontból álló programmot ter­jesztette Napóleon elé. 1­ er. Az augustenbur­­giak örökösödési joga Holsteinban elismertetik. 2*or. A dán és szövetséges hadak kiürítik Schleswiget. 3 or. Schleswig lakossága ideig­lenes országos kormányt alakít. 4 er. S ha ez megtörtént, közszavazat által fog nyilatkozni az iránt, hogy Dániához vagy Holstheinhoz akar-e csatlakozni. A döntő értekezés alkalmával a császár végül a következőleg nyilatkozott a herczeg programmjáról: „E h b i é­n, j­e l' ac­cept­e.“ (No jól van, elfogadom). Az említett lap szerint több német kormánynyal közöltetett Drouyn­ de Lhuysnek a berlini franczia köret­hez intézett sürgönye , melyben kijelentetik, hogy a franczia kormány a „suffrage universel” ajánlandja alapul. Hihetőleg ezen sürgöny kö­vetkeztében fújta azután a „Norddeutsche“ is a közszavazat nótáját. Az „Autogr. Corr.“ azonban még nevezete­sebb újdonságot is tud. Jelesen, hogy ugyan­­aznap, midőn a német népgyűlé­­sek, s maguk a herczegségek kép­visel­ő­i ünn­ep­é­ly­es­en fenntartják ö­n­e­l­határ­ozási j­ogukat, a londoni jegyzőkönyvet aláírt hatalmak egyike categorice ezen állás­pontra állott (Francziaország.) Hogy a német népgyűlések — a jó Isten tud­ná hány száz — hogyan nyilatkoztak, mind­nyájan frissen emlékezünk. Hogy a holsteniak többször ki­jelentették rendi gyűléseik által önelhatározási jogaik fenn­tartását — nem feledhettük el, — s ha talán a diplomaták elfeledték volna, felfrissül az előbbi kijelentések emléke a holsteini rendek­nek f. hó 5-én Kielben hozott azon óvására, mely szerint azok tilta­koznak a herczegség nevében a nagyhatalmak minden egyoldalú eljárása s intézkedése ellen, s új­­ból elismerik az a­u­gu­s­t­e­n­b­u­r­gi herczeget, VIII. Frigyes név alatt, herczegekül. A holsteini rendek 40 főnyi számban voltak együtt: 9 hiányzott, Scheel- Plessen, Blome, Beventlow, s még egy pár dán érzelmű. Ha már most tekintetbe veszszük mindezen jelenségeket, hiszszük, hogy Napóleon császár programmja egy szóból áll, s ennek neve : n­é­p­­szavazat. A németországi népgyűlések is szóba jövén, a frankfurti lapok szerint Schleswig-Holstein mellett — Ausztria, Poroszország — kivételével 18 millió német polgár nyilatkozott, ide nem értve a herczegségek lakóit. Hal a főszereplőknek van tér engedve, hol ké­pességeiket, s gyönyörű rococo-ruháikat kitün­tethetik. Jókainé a megtért anyát, Prielle Corn, az áldozatkész Jeannet, Lendvainé a szenvedő Blankát szépen és jól adták. Ez utóbbi annál inkább dicsérendő, mert a méreg hatásaiból mi­nél kevesebbet mutatott. Egressy a herczeget sok méltósággal adta. Ezek, s a többiek azon­ban mind sebablonszerű jellemek; csupán Mont­­bazon és Biasson mutatnak némi eredetiségre. Montbazon (Szerdahelyi) addig tanulmányozza az orvosi könyveket, m ig­azon elvet állítja fel, hogy a felindulás árt az egészs­gnek, s rövidíti az életet. Azért is ő óvakodik minden felindulás­tól , de beleszeretvén Jeanneba, a körülmények­nél fogva folytonos emotiókb­a jő. Brasson (Tóth József) egy vén juhász, Jeanne kedvéért gyűlöli a herczegnét és leányát, Blankát, s mindenféle babonasághoz folyamodik, hogy Gaston szivét elidegeiítse Blankától, s e­miatt a mérgezés gyanújába esik, mitől szive idegen. Az egész előadás lelkiismeretes szorgalomra mutatott, s a korszerű új jelmezek igen szépek. De mind­ennél sokkal örvendetesebb újdon­ságról van alkalmunk szólani. Ugyanis, végre valahára, egy hosszú év múlva, csődöt hirdet­nek a nemzeti színházi tanoda tanári állomá­saira. Nem lehet panasz, hogy a dolgot elhirte­­lenkedték. Mikor lesz belőle valami ? a hirdet­ményben nincs kijelentve. A folyamodás határ­ideje ápril végére van téve, s így, ha a kineve­zések azonnal megtörténnek, tán mégis remél­hető, hogy a tanoda folyó év October első nap­ján megnyílik. Miután az ezen tanodára fordí­tandó évenkénti 10,000 ft már a most lefolyt színházi évre is meg volt adva, October 1-jén a tanodának már 15,000 ftja lesz. Ezen összeget hihetőleg a felszerelésre fordítják. Mi azt hiszszük, a bebútorozáson, zongorá­kon és színpadi állványokon kívül, szükség lesz sokféle gazdag képgyűjteményre, s egy kis vá­logatott könyvtárra is. Ezek nélkül sem a taná­rok, sem a tanítványok nem fognának boldo­gulni. Az ily képek legczélszerűbben diszitendik e tanoda falait. Ilyenek a régi és újabbkori re­mek szobrok képmásolatai, hogy a növendék ezeknek folytonos szemlélése által hozzá­sz­ó­­jék a szép és jellemző állásokhoz, s elleshesse az antik ruharedőzetek titkait. Ilyenek a jel­mezképek korrendben, hogy az archaeologiából a színésznek legszükségesebb ismeretek minél élénkebben megmaradjanak emlékében. Ilye­nek a franczia és berlini színi jelmezképek, a színek összeválasztására nézve. Ilyenek a re­­mekebb drámai művek egyes jeleneteinek ké­pei. Az ethnographiára nézve a népfajok, s azok osztályainak képei stb. Ez által nemcsak a tano­da, de maga a nemzeti színház is nyerni fog, mely, tudtunkkal, ily gyűjteményekkel nem igen di­csekedhetik. Ezen képtár annál is szükségesebb, mert a színésznek festővé és szobrászszá kell magát képeznie tulajdon személyében. A könyv­tár p­edig azért szükséges, hogy a tanár a nö­vendéket hasznos könyvek olvasása által az ön­képzésre szoktathassa, mi nélkül igazi nagy szí­­nészszé még senki sem jön ; mert vajmi kevés az, mire a tanár a növendéket taníthatja, s vaj­mi sok, a­mit tudnia kellene! Az iskola terve nincs közölve, s így nem tud­hatjuk, hány éves lesz a cursus , azonban a ki­jelölt tantárgyak több évet feltételeznek. A ki­jelölt tantárgyakat, kisebb nagyobb terjedelem­ben, mi is mind szükségeseknek tartjuk, s azt leginkább helyeseljük, hogy legelső helyre „a magyar nyelv és költészet“ létetett. Ennek kell a tanoda alapjának és legfőbb czél­jának lenni. A magyar nyelv alapos és tudomá­nyos ismerete nélkül sohasem fog valak szépen és tisztán beszélni, mert magyarul minden ma­gyar ember tud, de szépen és tisztán beszélni még a műveltebb osztálybeliek is csak igen ke­vesen. Hallunk mindenféle felolvasást és szava­latot , de az utolsó szótagig tiszta és mérték sze­rinti kiejtést nagyon ritkán. A tájkiejtésnek csak némely comicumban van helye; színpadon a tiszta írói nyelvnek kell hangzani. A színpi­d­­nak azon iskolának kell lenni, melyről a közön­ség megtanul magyarul beszélni. Nem szabad a magas é helyett az é és e; az á helyett az á és a stb. közt valami középest; nem szabad a ket­tős mássalhangzók helyett egyest; az ly helyett j­ót stb­ mondani. Nem szabad a szavak elejét meg, s a szavak közepén némely szótagokat el­harapni A magyar nyelvben minden szótagnak meg van a maga mértéke, s csak akkor fog a színpad a nyelv iskolája lenni, ha ez a­ leggyor­­sabb recitálásban is a legszigorúbban megtar­­tatik. Második helyen említi a hirdetmény a dra­maturgiát , hihetőleg egész terjedelemben, mert nem hiszszük, hogy a szavalat és mimika elmé­letei, melyek külön nem jelöltetnek ki, felesleges tanulmányoknak tart vínának. A dramaturgia az a tudomány, melyből, a­ki nem tud mindent, sem­mit sem tud. Azokival e részben az elmélet, gya­korlati szemlélődés nélkül, szintén csak sántikál. Nem elég egy vagy több dramaturgiát végig ta­nulmányozni, a színműi remekek legjelesebb kritikai ismertetéseit átolvasni: mindezek csak szövétnekek, melyek világánál a művek olvasá­sa közben saját szemünkkel kell látnunk azok­nak szépségeit és hiányait. Sőt helyesebb, ha a növendék előbb olvassa el a darabot,s gondolko­zik felőle, s csak azután veszi kezébe a com­mentátorokat, s ezek által mintegy megbizonyo­sodik saját észrevételei igazságáról. Szóval, a tanár azon legyen, hogy a színésznövendéknek kritikai képességét fejleszsze ki; mert csak igy fog, a tanodából kikerülve, tulajdon lábán járhatni, s csak igy lesz képesítve arra, hogy a tanodában nem tárgyalt darabok szerepeit helye­sen foghassa fel. A többi tantárgyak közt legnevezetesebbek, mik az emberismere­t a tapasztalati lélektanra vonatkoznak, s mik a hirdetményben más sza­vakkal vannak körülírva. Ezeket alaposan és tudományosan, s a legnagyobb terjedelemben kell tanítani, mert ezek nélkül a színész csak sejtelmekből indul ki, s lehet routinirozott szí­nész, de biztos és következ­tes jellemábrázoló soha. Végül tantárgyul van kijelölve a „sz­er­e­p­­lés, színpadi gyakorlat és honosság.“ Te­hát a színészed tanulmányok elméletén kí­­vül a gyakorlat is , s azért nagyon cso­dálkozunk a hirdet­mény e szavain : „min­den állomásra — az aligazgatóit kivéve — színészek is folyamodhatnak.“ — Mert miután színpadi gyakorlat kívántatik, mi azt hiszszük, színpadi tanárságot csakis színészek, vagy volt színészek vállalhatnak el; természetesen olya­nok, kik a kijelölt tudományokat is alaposan értik. Valamint annak sem látjuk okát, miért nem folyamodhatik az aligazgatóságért színész, midőn az például a zongoramesternek is meg van engedve ? Vagy ez tán inkább érthet a dra­maturgiához és színészethez, mint a színész az énekléshez ? A hirdetményben a táncz, vívás és testgya­korlat sincs említve , pedig mi azt hiszszük, a test hajlékonysága, a tartás nemessége, s a mozdulatok könnyűsége ezek nélkül meg nem szerezhető; de tán ezekről már gondoskodva van. Előttünk mindennél fontosabb kérdés a szín­padi gyakorlatoknál a tanítás módja. Erről azonban csak akkor szólandunk bővebben, ha majd az iskola tervét is látni fogjuk. Addig is kijelentjük, hogy e részben czélszerű­nek csak azon módot tartjuk, mely szerint a színésznö­­vendék, a tanár felügyelete alatt, saját erején fejlődik ki. Az író és művész különben is után­záson kezdi, s a tanár épen ettől igyekeznék minél előbb megszabadítni a növendéket. Ne a tanár szavaljon és játszik, hogy a növendék utánozza, hanem a növendék találja ki a jót és igazat; különben csak a modort örökítjük meg. Mi nem a tanár copiáit, hanem önálló és teremtő művészeket akarunk , s nagyon ügyel­jen a tanár, nehogy növendéke idővel úgy nyi­latkozzék, mint egy igen jeles művészszé lett conservatoriumi színésznö vendék, ki azt mondá: „Hogy azzá legyek, a mi vagyok, előbb feled­­nem kellett, a mit a conservatoriumban tanul­tam , s ahhoz két annyi időre volt szükségem, mint a mennyit ott töltöttem.“ Egyébiránt ez nálunk csak kezdet, s legjobb mesterünk az idő és praxis lesz. Némely kül­honi conservatoriumokról szállongó balhirek kö­zül minket leginkább sértett az, hogy némely tanár a leányoknak előbb tanára, aztán szépte­vője, a végül üldözője szokott lenni. Ez nálunk hihetőleg máskép lesz , mert nagyon sajnálnék, ha pár év múlva becsületes szülők átallanák gyermekeiket a tanodába járatni. Felelős szerkesztő : B. Kolofk­y ZsiglHOD . A franczia kormány sürgönye a schles­­wig-holsteini ügyben. Táviratból, s a lapunkban közlött analysisek után ismerik olvasóink körülbelül azon sürgöny tartalmát, melyet Drouyn de Lhuys múlt hó 20-tól a londoni franczia követhez intézett a schleswig-holsteini, jelesen pedig a conferentiai ügyben. A franczia kormány ezen sürgöny szerint programoiként terjesztendő a conferen­­tia elé a népszavazat alkalmazá­­sát. Most tehát alig lehet többé kétség az iránt, hogy a franczia kormány még nem választott határozottan az alternatíva közül: londoni szer­ződés­e, vagy „suffrage universel.“ A sürgöny szövege így hangzik : „Páris, mart. 20. Az angol kormány jelen­leg ismét kísérleteket tesz a conferentia össze­hívására, s a hadfolytató felek most már nem idegenkednek annyira, mint ezen alkudozások megkezdésével. Tudja ön, hogy mi a conferen­­tiában való részvétel ellen semmi kifogást sem­­ teszünk, ha az a többi udvarok által is elfogad­­tatik, s én önt a császári kormány czélzatairól, ezen ügyet érdeklőleg, még a f. hó 14-én kelt sürgönyömben értesítettem. Óhajtom azonban, hogy ön a conferentiában való részvétel előtt adja tudtul azon eszméket és érzületet, melyek­kel mi a conferentiában részt veszünk. — Ezen barátságos közlés alkalmasabb lesz, mint azt eddig az alkalom engedné azon magatartás vo­­natát kijelölni, melyet a császári kormány a német dán ügyben ez ideig szeme előtt tartott. Egyszersmind, mint reménylém, oda fog hatni, hogy szűnjék meg azon hátsógondolatok reánk fogása, melyeket ma nekünk oly örömest tulaj­donítanak. „A béketörekvési kísérletek részvételében két nagy érdekkel állunk szemközt. Egyik oldalon tekintetbe kell vennünk azon szabályzatokat, melyek az európai egyensúly érdekében meg­állapíthattak és Francziaország aláírásával el vannak látva. Másfelől lehetetlen tekintetbe nem vennünk azon elutasító érzületet, mely az 1852-ki diplomatiai felhatalmazottak műve ellen nyilvá­nul. Távol vagyunk attól, hogy kétségbe vonjuk azon combinatio bölcsességét, melyet Európa közjogának védelmezése alá törekedett helyezni a londoni szerződés, s ha nem veszszük tekin­tetbe Németország ellenzését, s a herczegségek nyilatkozványait, és csak Dánia iránti hagyo­mányos rokonszenvünk szavára hallgatnánk, minden törekvésünk oda lenne irányozva, hogy a szerződést érvényben tartsuk.­­ Azonban nem lehet félreismernünk azon akadályokat, melyek az 1852-diki szerződés tiszta és egy­szerű alkalmazásának útjában állanak. Ha a londoni szerződés némely hatalomra nézve kü­lön tétellel és tekintélylyel­ bir, mely a Német­ország és Dánia közt fennálló kötelezettségek­hez van kapcsolva, másfelől ugyan­ e szerződés más hatalmasságokra nézve épen azon kötele­zettségeknek van alávetve, melyektől külön nem választható. A német államok közül némelyek m­egtagadák a csatlakozást, vagy bizonyos kor­látolt alakban társultak e szerződéshez, mások előbb elfogadták ugyan, de most alóla felment­ve mondják magukat. „Végre a német szövetség, úgy látszik, tagadja egy oly okmány érvényét, melynek készítésé­ben maga nem vett részt. „A felfogások eme különbségével szemben, mely áthághatlan akadályok támasztásával fe­nyeget, elmulaszthatlannak látom, hogy a je­len háború által érintett érdekeket megvizsgál­juk, a­nélkül, hogy kizárólag a szerződés betűje kötne. Eme meghasonlás tárgya és jelleme nyilván azon néptörzsek versengése, melyek a dán mo­narchiát alkotják. Mindenikénél kitünteti ma­gát saját nemzeti érzelme, minek erejét kétség­be vonni nem lehet. Mi látszhatik hát természe­tesebbnek, mint átalánosan elismert szabály hiányában a nép óhajtásának alapul vétele? „Emez eszközt, mely megegyez mindkét fél valódi érdekeivel, legalkalmasbbnak látjuk egy méltányos, s a tartósság kellékeivel biró kiegye­zés létesítésére. Midőn közjogunk egy alapelvé­nek alkalmazását kívánjuk, s midőn mi vala­mint Dániára, úgy Németországra nézve emez elv előnyét igénybe veszszük, e kérdés legigaz­ságosabb és könnyebb megoldását hiszszük in­dítványozni, mely kérdés egész Európában igen nagy nyugtalanságot okoz. „Fogadja stb. Drouyn de Lhuys.“ Lengyelország. A hivatalos „Wiener Ztung“-nak Írják a(po­­rozs) lengyel határról : 30-káról 31-kére éjjel egy, a lebani kerületből (porosz terület) jövő fel­kelő csapat akart átvonulni a weidenburgi ke­rületen, hogy a lengyel-orosz területre jusson. A csapat állott 500 gyalogból, 40 lovasból 9 kocsival. Néhány nappal azelőtt gyülekezett ez a koczkovói erdőbe, s a környéket nem kis ag­godalomba ejté. De habár a csapat több napo­kig megfordult a szomszéd falukon, semminemű kihágást nem követett el. Körülbelül éjfélkor vonult át a csapat egész csendben, s a­nélkül, hogy bántott volna vala­kit, a keleti poroszországi birtokon, Tantcske­­nen, Koslau felé, a határszélnek tartván. Másnap reggel, mintegy 5 órakor érkezett nyomába egy fél század porosz vadász, mely üldözőbe vette a csapatot. Nem tudni, mond a tudósító, várjon utolérték-e a vadászok a csapatot a csak mint­egy 3 mértföldre levő határig. Azonban egy másik tudósítás a „Dr. Zig“-ban Soldauból így szól : Ma éjjel körülbelöl egy mértföldnyire innen összecsapás történt a porosz katonaság s egy felkelő csapat köz­ött. A felkelők különféle fegy­vereket, hadiszereket vive magukkal, át akarták lépni a határt , de 6 porosz gyalog katona s 1 huszár feltartóztató mindaddig, míg erősítés ér­kezett, s ekkor harcz fejlődött ki. A felkelők kö­zül halva maradt 1, halálos sebet kapott s bele­halt 2 ember, 4 könnyű sebet kapott, elfogatott 13 ember, s egy fegyverrel és hadiszerekkel meg­rakott szekér A felkelő csapat a lengyel erdő­ségekbe vonult el. Porosz részről csak egy ló öletett meg, s egy ló megsebesült. Már el­őbb, 29 skép, mintegy 90 fegyveres fel­kelő ment át Josephatnál (strasburgi kerület) az orosz-lengyel határon. A csapat éjjel szedte össze magát, s őrzetlen utakon vonult el. A po­rosz katonaságnak csak néhány fegyver- és ka­tonai ruhadarabot sikerült elfognia, miután a fel­kelők egy ladikon átszállottak a Drevencz vi­­zén. Mindjárt ez átkelés után a felkelők az oro­szokra bukkantak, kik azonnal megtámadták őket, s néhányat kivéve, mind leöldösték. A me­nekültek közül néhány visszaúszván a vizen, a poroszok fogták el. Majd mindenik németül be­szélt. Az ing alatt mellőkön sárga érez keresz­tet viseltek zöld szalagon, hadügyminiszternek f. hó 3-kán estéről. A düip­­peli hadállás bombázása ma folytattatott. Az égés Sonderburgban meglehetős jelentékeny volt, sebesült ma kevesebb jön. Fridericiánál délig semmi sem történt. A menekülő sonder­­burgiaknak nincs megengedve, hogy Ulkebu­llbe menjenek. A koronaherczeg Thistedben volt, s aztán Mors szigetére mene. — Hamburg, apr. 6. A Schleswig hol­steini rendek, kik tegnap Kidben üléseztek, egy monstre­ feliratot köröztettek a londoni con­­ferentiához. A felirat merev Augustenburg-szi­­nezetű. Sundewittben a rosz­idő folytán a hadműve­letekben szünet állott be. — Altona, apr. 5. A schleswig-holsteini újság jelenti Kidből. Holsteini rendi képviselők ma tiltakozást írtak alá a hatalmasságoknak minden oly határzata ellen, mely a herczegségek jogait megrövidítené, s Behn tanárt, Reinckét és Holstein grófot megbízták, hogy a tiltako­zást kézbesítsék a Bundnak, valamint a többi hatalmasságoknak is. — Kiel, apr. 5. A holsteini rendek összejö­­vetele ma történt meg; 49 követ közül 40 volt jelen , a többi közt hiányoztak: S­c­h­e­e­k-Pr­e­a­­sen, Blome és Raventlow-Jersbeck. Elnök : Reineke. Egyhangúlag óvás fogadta­tott el a nagyhatalmak minden egyoldalú intéz­kedése ellen az örökösödési kérdésben, s VIII. F­r­i­g­y­e­s hg­ismételt elismerése. Ezen nyilat­kozatnak az illető helyen leendő átnyujtása vé­gett bizottmány választott. — London, ápr. 6. Az alsóház ülésében Dillwyn következő interpellate jelent be hol­napra : Kapott e a kormány tudósítást Sonder­­burgnak előleges jelentés nélkül tör­tént bo­báz­­tatásáról, s figyelmeztette-e a porosz kormányt, hogy a civilizált nemzetek szokásaival megegye­ző háborút viseljen ? — Amsterdam, april 6. Az orániai her­czeg s a franczia követ megérkeztek, hogy Napóleon herczeget fogadják. A király legköze­lebb a fővárosba fog érkezni. Napóleon herczeg f. hó 8-kán utazik el. — Turin, apr. 6. A senatus apr. 12-dikére összehivatott. Távirati jelentések — Hamburg, april 6. Cuxhavenből jelentik ide . A csatornában os­ztrák hadihajók láthatók, köztük egy nagy fregatté. E hajók valószínüleg azon osztrák hajórajból valók, a­mely hosszabb idő óta a lissaboni kikötőben állomásozott. — Hamburg, april 5. Az april 4-iki Ber­­ling-féle újság következő jelentését közli a dán Esti posta P­e 81, april 7. — Garibaldi megérkezett Southamptonba. Mielőtt a hajóból kiszállt volna, üdvözletére ment Sutherland­ig, Seely parla­menti tag, az Angliában élő olaszok küldött­sége, Cowan Newcastleből és a southamp­­toni községtanács több tagja. A „Times“ leve­lezője szerint : „Garibaldi az olasz légió egy­szerű egyenruhájában volt, mely neki ige­n jól áll, s mely arczképei nagyobb részén is látható. Valamivel kisebb a középtermetűnél, azonban jól megtermett izmos alakja természetes erőt és élénkséget gyanittat, mit még sántítása sem csökkent. Arcza, ha barátival nem mulat, ren­desen komor, beszéde, különösen az olasz, rend­kívül élénk, szemei körül jóságra mutató vonás, melyet nehezen írhatni le. Egyébiránt arczképei hasonlítnak, csakhogy azokon idősebbnek és magasabbnak látszik.“ Mielőtt a „Ripon“ hajót odahagyta volna,N­e­­grettinek, barátja és földijei egyikének egy kis írott lapocskát adott, melyen e szavak valá­­nak : „Barátim, csak semmi politikai demonstra­tio, s mindenekfelett semmi csoportosulás!“ A tbk a polgárnagy vendége, a városházhoz fedet­len kocsin vitték. A számára adott lakomán szó­lásra hívták fel, mely alkalommal rövid szavak­­ban elmondá, hogy ő és az egész olasz nemzet, örök hálával tartoznak az angoloknak. — Az „Independance“ szerint a pápa a hús­véti nagymisén, szemtanuk állítása szerint, csak rendkívüli megerőltetéssel vett részt. Rómában hagyományos szokás — úgymond a tudósító — hogy a pápa rosszullétét a nép előtt titkolják, és őt a népnek mutatják. Ez azonban nem gátja a franczia kormányt, hogy követének utasítást adjon a pápai trón hirteleni megürülése esetére.­­ A „Militärische Zig“ szerint ő Felsége­­ megengedte, hogy az ausztriai birodalomban Mexicó részére egy önkénytes csapatot toborz­­zanak. Az önkénytesek száma 6000 katonára és 300 matrózra mehet fel : három gyalog zász­lóalj, 1 huszár- és 1 ukrános ezredre, 1 utász és 1 mérnöki századra van engedély adva, melyhez 1 üteg is járul. A tisztek a császári hadseregből vézetnek, a legénység önkényte­­sekből áll ki. A tisztek egy ranggal magasab­bat nyernek, s 6 év múlva visszatérhetnek előbbi minőségekben. A tisztek száma 260ra van szab­va, s már 200 jelentette is magát. Belgiumból is áll ki egy 2000 embernyi szabad csapat.

Next