Pesti Napló, 1865. augusztus (16. évfolyam, 4586–4610. szám)
1865-08-08 / 4592. szám
180 -4592. Szerkesztési iroda, Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal, Kedd, aug. 8. 1865. 16 évi folyam Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI MPLC Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre , 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetérnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-téri 6 hasábos petitsor 25 uj kr. FESTI NAPLÓ következő folyamára: August—septemberi 2 hóra...................................3 TGAO Mara?* August—octoberi 3 hóra . . . .... . a« ,, August—decemberi 5 hóra................................. » 99 fft 99 Julius 1-től kezdve teljes példányokkal szolgálhatunk. A „PESTI NAPLÓ“ kiadó-hivatala. Pest, aug. 7. 1865. (**) Lajtán túli collegáink boszankodása és haragja a rendszerváltozás bekövetkezte óta különösen két irányban nyilatkozott. Haragudtak először azért, hogy a Schruerling-minisztériummal a rendszer is lelépett, s azután , hogy a lelépés vagy leléptetés által üresen hagyott miniszteri helyekre egy egész hónapig nem neveztek ki újakat. Másodszor pedig egész a kifakadásig elégedetlenkedtek azért, hogy az új kormány tagjai nem az universális centrálisaik ismeretes csoportjából vétettek; hogy az új államminiszter hatásköre nem terjed ki a Lajtán inneni részekre; és végre hogy az államminiszteri körlevél csak a pontos és hű administrativ kezelése körül nyújt vezéreszméket, de nem tartalmaz politikai programmot, s különösen — hogy nincsenek benne hangzatos phrasisok. Mi innen a Lajtán mindig csak tisztán magyar szempontból tekintve a változást — azt örömmel üdvözöltük, mert ha nem oly előjelek után, s nem oly tényező közbejöttével történik is az meg, mint ahogy megtörtént, míg a tizenhét évig tartott szerencsétlen kísérletek alatt a központi kormány részéről annyi szeretetlenséget, annyi igaztalanságot,tasztaltunk, hogy ránk nézve minden változás csak biztató hatású lehetett, brrt legyen az — a mi ügyeinket illetőleg bármily félszeg vigasztalással. Annyit mindenesetre feltehettünk, hogy a voltnál, mely a lehető legroszabb volt, sajtóbb már nem érhet bennünket. De ily meggyőződés mellett sem helyeselhettük a centralisták idétlen jajveszéklését. A következés megmutatta, hogy nekünk volt igazunk. Ama körlevél, mely politikai programmot nem tartalmaz, melyben hangzatos phrasisok, teljesitni nem is szándékolt lármás ígéretek nem fordulnak elő, mely hallgat a reiichsrathról, nem említi a Verfassungot: a maga egyszerűségében sokkal több biztosítékát nyújtja az egyéni és politikai szabadságoknak, mint a decemberi híres Circulare, mely minden részletezett programmja, minden válogatott phrasisai, s minden nagyhangú ígéretei mellett is — teljes négy éven át csakis elhangzott szóvirágok, elfelejtett ígéretek maradtak. Most azonban az alkotmányosságnak e legújabb szervezetű hada sajátszerű panaszszal áll elő, s e panaszából még sajátszerűbb vigasztalást merít. Megütközik rajta, hogy a Lajthán inneni sajtó az új rendszert és kormányát illetőleg bámulatos egyetértésben él. Bármennyire eltérjenek is egymástól a lapok politikai programjaik elve és részleteiben, de ez egyre, tudniillik a rendszerváltozás , s a most alakult új kormány támogatására nézve nincs köztük semmi véleménykülönbség; mindnyájan különböző hangszeren ugyanazon nótát zengedezzük, majd meg ugyanazon lánczot járjuk. Ezen méltán megütközik a „C. Oest. Ztg.« — Szerinte Schmerling úr alatt is tarttak tanácskozmányokat, készítettek javaslatokat, melyek mind a kiegyenlítést czélozták; de végre mi volt az utolsó szó ? — A kiegyenlítés kérdésében illetékes testület csak az országyűlés. „Magyarország minden tekintélye, minden pártvezére, notabilitásai, népemberei megtagadták formulázását egy programotnak, mely az országgyűlési képviselet előtt mint érvénytelen — füst és ködben oszlott volna fel.“ A „Constitutionelle Oest. org“ elismeri, hogy ezen állítás mellett a jog és az igazság szólott, de ép azért elismeri azt is, hogy bármily összhangzó legyen is a magyar lapok magatartása, s azoknak a rendszerváltozást kisérő ítélete, ennek nincs sem ereje, sem jelentősége, — mert : „Illetékes csak az országgyűlés.“ — Ez a vigasztalás ! Nem tehettük fel eddig, hogy a magyar országgyűlés az „Oest. Zig“-ékra ily nem várt vigasztalás legyen. Azonban legyen. De mivel ezen illetékes testület utóvégre is a Lajthán inneni összhangzó véleményből, s nem a Lajthán túli disharmóniából kerül ki, mi jósolni merjük — bár a centralisták nagy fájdalmára, hogy ezen országgyűlés a magyar közlönyöknek a rendszerváltozást kísérő helyeslését nem fogja meghazudtolni. Megfoghatatlan előttük ez egyetértés még azért is, mert ekkorig a magyar kancellár, s általában a magyar kormány programmja nem ismeretes? A magyar lapok tehát olyasvalamit támogatnak, miről biztos és hiteles tudomásuk nincs, nem lehet. Hogy mi — innét a Lajtán, országunk kormányának, feltéve, hogy az, mint a mostani, nemzeti — politikai irányát felismerjük és megértsük, erre nálunk nem szükséges írott programra, sem kihirdetett politikai hitvallás. Mi magyarok Urunk Megváltónk születésének 884-ik esztendeje óta a hármas hegy tövei körül, s a Duna Tisza partjai közt szabad független és alkotmányos nemzet vagyunk, s ha a Mindenható még két évtizedet ép erőben és egészségben velünk eléret, megtarthatjuk alkotmányos nemzeti életünk ezredéves jubi- lleumát is, melyre bécsi testvéreinket minden pajkoskodó különczködéseik dácsára is — a legszivélyesebb magyar vendégszerettet fogjuk meghívni. E viszontagságos évezred alatt önállóan kezeltük országos ügyeinket, alkottunk törvényeket, teljesítettük az önfenntartás kötelességeit, s hordoztuk az államháztartás minden gondját. A közügyekbeni eme folytonos részvét nálunk a pártéletnek idők mentével oly iskolázott állást szerzett, s arra oly megismertető jelleget nyomott , hogy elég egyik vagy másik polgártársunknak, ki közügyeink élére hivatott meg, pusztán nevét hallani, hogy magunkat egész biztossággal tájékozzuk az irány felől, mely a törvények végrehajtásában, s az újak kezdeményezésében a kormány politikáját szabályozza. Ezúttal is így vagyunk kormányunknak eddig ismert két vezértagját illetőleg. Tudjuk róluk, hogy a haza alkotmánya és törvényei oly sérthetetlenek előttök, mint a vallás parancsolatai szentek a keresztény ember öntudata előtt; tudjuk, hogy midőn a fejedelem bizalma alapján az ország politikai kormányának vezetésére vállalkoztak , ezt nem azon akarattal tették, hogy az eddigi bizonytalanságot folytatva, a közdemoralisatióra, a közelszegényedésre dolgozzanak; nem! — hanem igenis azért, hogy a milliókba került visszaéléseket megszüntetve, a nemzetnek alkotmányos önállása, összes politikai jogai visszaadassanak, s ekképen visszaszerezve a sokat szenvedetteknek az önmegnyugvást, a létezés biztosságát, emeljék a közjólétet, a közgyarapodást, a közerkölcsiséget; tudjuk végre azt is, hogy bokrosak a nehézségek, miket újból elhárítniok kell, hogy a megindulás után biztosabban haladhassanak, és ennek tulajdonítjuk a késlekedést némely intézkedésekben, melyek pedig a közmegnyugtatásra nagyon szükségesek; de épen azért, mert e nehézségeket ismerjük, vagy legalább sejtjük, érezzük szükségét annak is, hogy nemzeti létünk rendezésének ez erőművénél közülünk senkit a türelem el ne hagyjon . h°gy —mint egy ősnemzet megifjult ivadéka,a jogfolytonosság axiómája körül csoportosulva, úgy egyetértsünk mi is, mint egyetértett négy évvel ezelőtt az alkotmányosságnak még csak gyermekkorát élő centralizáló bécsi sajtó a jogeljátszás theóriása körül. Mi akkor sajnáltuk a felötlő botlást, de nem botránkoztunk meg rajta, mert a gyermekéveknek sok meg lehet engedve, mi a férfi korban hiba. Tegyék most ők is ezt velünk, ne vegyék rész néven, hogy mi egyetértünk, hogy nem czivakodunk, hogy türelemmel várjuk aug. 18-kát, midőn országgyűlésünk összehivatik, hogy bizalommal nézünk az intézkedés elé, mely közigazgatási és törvénykezési szervezetünket provisorius jellegétől megszabadítja. Ne zsémbeskedjenek ezért — mert egy nemzetnek eme lelki állapota azon nagykorúságra mutat, melyre idő, viszontagságok, csapások néha rendkivülileg készítik el az elméket. — Úgy látszik, az idővel egyet s mást felejtettünk, de viszont sokat is tanultunk, — például megtanultunk — egyetérteni! Bécsi dolgok — Az „Ostdeutsche Post“ csak most kezdi fájlalni, amit Bach és Schmerling korszakában kell vala fájlalnia. Felfedezte, hogy Ausztria politikáját az experimentálás jellemzi. A kísérleti politikát sajátja a hirteleni ugrások, a tapogatódzás és kapkodás különböző irányban. Melyik experimentumot hibáztatja a bécsi lap, Bach úrét, Sohmerlingét vagy pedig az újabb Belcredi félét, és melyiket tartja jónak ? — Szavaiból vegye ki az olvasó. „A kormány kelte fel — úgymond — a magyar kérdést az octoberi diploma varázsvesszejével, s a felébredés szilaj és rakonczátlan volt (nem volt-e természetes, s nem találta-e meg saját magában a csillapodást? Ezt a históriai tényt nem érinti az „O. d. P.“) Megriadva tér vissza a kormány az elhagyott útra (t. i. a centralisatiohoz), és a februári pátensigyekezett a valóban sok jelentőségű és nagy egységeszmét fenntartani.“ Pia ez így van, — aminthogy csakugyan oly formán áll, — maguk a centralisták elismerik, hogy Schmerling ur azt akarta, amit b. Bach, ha más eszközökkel is, — mert Schmerling ur, bár ijedtében, de b. Bach nagyszerű eszméjének, az egyesitésnek útjára tért. Mit tett Schmerling ur a februári pátens által? Erre így felel az „Ostdeutche Post:“ „Egy centrális parlamentet alkotott, s remélte, hogy ezt a centrális parlamentet megvalósítja az egész birodalomra nézve. — Tudtam, hogy a magyarok nem fognak a reichsrathba menni , nehogy , amint ők mondák , ott majorizáltassanak ; de az eszme nagysága arra bírta a kormányt, hogy ragaszkodjék azon központi intézményhez, s a magyarok ellenszegülése, a délszlávok késlekedő tartózkodása és a csehek zúgolódó visszavonulása ellenére, ki akart tartani az alkotmány keresztülvitele le mellett. De ime,estvéről reggelre mindennek meg kellett változni! A türelmetlenség átszakasztotta a szijjas kitartás gátját, s mivel a hegy nem jött a prophétához, a prophéta ment a hegyhez! — Ma még merev ellentétben volt az ellenszegülő népekkel, s holnap már gyöngéd ölelkezésben azokkal, stb. Ismervén az „Ostd. Post“ közelebbről követett szokását, hogy a dolgok uj rendet gyanusítni, s a februári intézményeket és férfiakat dicsérni iparkodik, anélkül, hogy egész nyilt határozottsággal mondaná ki nézetét, s csak az egész czikk irányából és egyes szavakból vehetjük ki, mit akar, a fentebbiek után elmondhatjuk, hogy ő a centralisatio nagy eszméjének híve,mert azt magasztalja legvilágosabban, s így a háromféle experimentum közül legkedvesebb neki a Schmerling-féle, sőt a Bachét is többre becsülné, ha saját maga előtt is bevallani nem átallaná. A czikk tendentiája pedig az volna, hogy kárhoztatni kell az új experimentumot, s inkább ki kell vóla tartani az előbbi mellett, vagy legalább nem ugrással, hanem lassú fejlesztéssel menni tovább. Azonban bár a februári experimentum dicséretére indul ki az „Ostd. P.,“ egészen más jön ki belőle. Alig lehet néhány sorban jobban elvádolni azt a politikát. Az experimentálás ellen a politikában sem lehet egész átalánosságban kifogásunk. Vannak kétes helyzetek, melyekből bajos bizonyos tapogatódzások, és útkeresés nélkül kijutni, s melyekben leghelytelenebb egyenesen torony irányában menni a dolognak. B. Bach elég huszárosan vágott neki a centralisatio eszméjének. Schmerling úr kerülőbb úton akart hozzájutni, de úti programmjából mit sem akart engedni (legfeljebb utolsó időben nyilatkozott késznek más ösvényre térni). Mindkét nagy experimentum meghiúsult , mert az elemek és viszonyok számbavétele nélkül volt tervezve. A kérdés az experimentumoknál csak az: a dolgok természetéhez van-e alkalmazva, s ígérhet e sikert ? Nagyon mellékes kérdés, milyen nagyszerű az experimentum. Ha nem sikerül, annál nagyobbszerű és több kárral jár a belebukás is. Nagyszerű eszme lehet az, hogy a malomra felfelé hajtsuk a vizet (a magyarokat a reichsrathba) , hogy a birodalom egész területét egy niveaura szállítsuk vagy emeljük, s vén cserfákat olyan hajlíthatókká tegyünk, mint a nádszál stb., de az experimentum nyilván a dolgok természetével való ismeretlenséget árulja el, — se az alakítandó tárgyra, se az eszközök nem létére, csak csupán a nagy czélra gondolván, a politikus oly utakra jut, melyeket ha kézzel foghatóbb tárgyakban követne valaki, az iskolás gyermek is előre megjóslaná végét, nem hogy mint az „O. d. P.“ jónak látta volna — kitartásra kellene buzdítni. De csodálatosabb az „O. d. Post“ azon állítása, hogy Schmerling úr előre látta a magyarok kimaradását a reichsrathból, más szókkal: előre látta a centrális parlament nagy eszméjének meghiúsultát, s mégis dicséretes volt a februári eszme melletti kitartás. Midőn ilyen experimentummal felhagy a kormány, midőn — az „O. d. P.“ szerint — a népek számba nem vétele helyett a népekkel való megbarátkozás az új experimentum egyik czélja, midőn az experimentum úgy indult, hogy valami merész s a lehetlenséggel határos eszme és valami dologeröltető programm helyett a valódi szükségek kitapogatásához mérten, megfontolva, de annál biztosabban akarja intézni lépteit, akkor rászalni az experimentálást se helyén nincs, se nem talál a szó a tárgyra. Az experimentálás azon rosz értelemben, melyben a német lap akarja vétetni, azokra illik, kik erőszakot akarnak tenni a dolgok természetén, s akkor lett volna helyén felszólalni ellene, midőn Schmerling úr megindult volt útjára, melyet az tett legkalandosabbá, hogy tétlenül várakozott az út közepén, máig sem tudni micsoda időváltozásra számítván. Aztán utóbbi időben nem maga a reichsrath mondá-e ki a más útra térés — vagy, ha jobban tetszik — más modorú experimentum szükségét ezen szavakban : „Selbsterkenntniss und Umkehr?“ s nem maga az „O. d. P.“ is az elsők közé tartozott-e, kik jelszavul választák a fölirat ama szavait ? — A „Selbsterkentniss“re a birodalmi tanács elég világos tükröt tárta fel, de az „Umkehr“t a volt kormány azon egész „vis inertiae“vel igyekezett gátolni, mely hatalmában állott. Nem kitünt-e, hogy azon kormánytól az óhajtott „Umkehr“ nem várható? Nem szükséges volt-e hát más férfiakat és más módokat keresni a nagy kérdések megoldására? Nemzeti színház. Mindenkor készséggel szolgáltam felvilágosítással a tekintélyesebb lapok felszóllalásaira s elvemhez híven, teszem azt most is, midőn a „Pesti Napló“ aug. 3-diki számában a „Nemzeti színház“ rovata alatt közlöttekre következőleg válaszolok. A nemzeti színház elsőrendű és régibb tagjainak szerződésük szerint 6 heti szabadságidejük van, s csak az újabban szerződtetteknek és ezután szerződtetendőknek van és lesz 4 heti. Azok, kik szabadságidejüket július első napján kezdték élvezni, aug. 16 án kötelesek visszatérni, s közülök, valamint a 4 heti szabadságidővel bírók közül is néhányat orvosi bizonyítványnyal igazolt betegség gátol működésük megkezdésében. E hetodikétől kezdve az egész személyzet együtt leend, amikor aztán az igazgatóság fő gondja lesz a jó és változatos műsorozatkészítés. A helyárak rendszerint a szinlapon állnak, s csak néha nem tétetnek ki részletesen, mikor t. i. a másnapra szólló előleges hirdetés, vagy, mint épen aug. 1-én : a bérlethirdetmény veszi igénybe a színlap korlátolt terét ; erre egyébiránt minden színház színlapja szolgáltat példát, de mindamellett is intézkedtem, hogy jövőben a helyárak egész terjedelmükben naponként a szinlapra nyomassanak. Azon előadások ezentúl mindenkor 7 órakor fognak kezdetni. Múlt júniusban, midőn az előadások rendszerint nyolczadfélkor kezdődtek, történt egy párszor, hogy a hosszabb színdarabok vagy operák kezdete 7 órára létetett, de ez csak azért történt, hogy a darabnak 10 órára vége lehessen. — Végre a fentirt czikkben foglalt azon tételre nézve, hogy e hó 1-jő napján az előadások Ilka nevű dalművel (mely egyébiránt a közönségnek kedvelt dalműve) kezdettek meg, megjegyzendő, hogy miután a társulat nagy részének szabadságideje július végéig tart, augustus 1-je napján csak olyan színdarabbal, vagy dalművel lehet megkezdeni az előadást, melyhez legkevesebb előkészület kívántatik. Pest, augustus 4-én, 1865. Radnótfáy Sámuel, udvari tanácsos és igazgató. Vidéki hangok. Sz.-Fehérvárról. Nyilvánosság és sajtó az alkotmányos élet főkellékei. Nem csalódunk,ha állítjuk, hogy nemzetünk a nyilvánosságot a sajtónál többre becsüli, megszoktuk nyíltan kibeszélni magunkat, s ez erényünk, vagy ha úgy tetszik gyengeségünk volt. Gyűléseink pezsgő vérünkről tanúskodtak. — Elvharczot harczolunk a zöld asztalnál, de ellenszenvet ritkán vittünk magunkkal a társadalmi életbe, sőt kedélyesen kaczintánk öszsze poharainkat, éltetvén a hazát azon tágas és méltóságos értelemben, melyet annak szerény alkotmányunk és történelmi múltúnk adott — éltetvén jobbjainkat, és tervezgetvén szebb jövőnket. Most még nincs nyilvános életünk. Évek óta tévedezünk elszórtan, s ez oka, hogy a bizalmas nyílt közlekedés helyét nem ritkán elleneink által koholt vagy hibás felfogáson épült tévtanok vájták fel. A nyilvános élet szellentyűje megtisztítja a léget, a képzelődés és hibás fogalom káprázatait szétűzi, a részakarat mesterkedéseit leálcrázza, az egészséges eszméknek életet ad, a jóakaratnak tért nyit, s ha itt ott zajgást tanúsít is — de következményeiben áldást hagy maga után. A sajtó hazánkban tiszteletet érdemlő állást foglalt el. Eltekintve a vélemények elágazásától, az önálló lapok érdekeink mellett — saját módjuk szerint harczolának. Természetes, hogy a hazai sajtó működése kielégítő nem lehetett. Midőn ellenünk minden suhancz büntelenül kígyót békát kiálthatott, midőn a hatalom felettünk kénye szerint rendelkezett, és mi hallgatásra, elvonulásra valánk kárhoztatva , mit tehetett egyebet sajtónk — mint szenvedőleg hallgatott! Ámde mi megértettük, hogy e hallgatás a legjobb ékesszállás — a legjobban, melyet követnünk kell vala. Nem lehet tagadnunk, hogy a birodalom nem magyar ajkú lapjai közt egy pár hazánk tiszteletét kivívta, és mi örömmel olvasunk a „Debatte“ keletkezése előtt is azokban oly közleményeket, melyek a szomszéd tartományok népe iránti becsülésünket és tiszteletünket fokozni képesek valának. — Mert hiszen mi jól ismerjük, s mert ismerjük, becsüljük is az örökös tartományok munkás, becsületes felvilágosult és velünk együtt szenvedő lakosságát, s midőn a reánk tukmált kormányzati elvek ellen harczolunk, soha nem volt gondolatunkban, egyszersmind a birodalom népe ellen gyűlöletet szítani minden nép — nemes érteményében — jó és szeretetre méltó, miért ne szeretnék mi azon népcsoportozatot, mely velünk él, mely a mi életünkben saját sorsának, és jólétének kiegyenlítőjét szokta tekinteni. És a hírlapok hangja — mely ily tant hirdetett — jól esett nekünk. Nem igy valünk azokkal, melyeknek minden szava: „Vae victis“ féle falánkot árult el. Ezen elfogult hang nemcsak fájdalmas, hanem undorító is volt előttünk. A letűnt idők tanúságai közt a figyelmes szemlélő fekete vonalként áthúzódni látja azon tapasztalást, miszerint a rendszernek s a vele szövetkezett hírlapirodalomnak megátalkodott modora volt: elhitetni, hogy csak a kormány uralkodik — kivételt oly események képeztek, melyeket a korona felelőssége alá tolni czélszerűnek látszott. Magyar királyi tekintély közel volt ahoz, hogy csak eszme legyen. — Most az osztrák császár egyesülten a meghallgatott magyar királylyal a cselekvés terére lépett, uralkodni és kormányozni fog. És ezen leyális érzelmű lapok félre verik a harangot, s a helyett, hogy emléküket szerény visszavonulással feledtetnék, aláaknázni akarják a művet, melynek minden esetre első dicsősége az, hogy nélkülük, sőt ellenük alakul. Ily sajtó elítélte magát. Örömmel szemléljük, hogy a magyar hírlapirodalom oly hangot vett fel, oly modort követ, mely a nyilt szabad véleménynyel a méltányosságot párosítja — érzi, hogy ügye erős és az erő nemes szokott lenni. D. Zs. Pest város hiteltelekkönyvét illetőleg. Fővárosunk kereskedelmi forgalmának élénkülése folytán naponként szaporodó pénz- és hitelintézet érdeke, valamint számtalan magánjogi viszonyok biztosíthatásának szüksége, már rég kívánatossá tette, egy czélirányos hiteltelekkönyvi intézvény létesítését; — mert: igaz ugyan, hogy a váltótörvénynek magyar hazánkbani behozatala óta kereskedelmi körökben a legtöbb pénz váltóüzlet utján forog, s igy a hiteltelekkönyvvel érintkezésbe igen kevés jön, — de a váltó hitel jobban személyi mint anyagi lévén, — ha kedvezőtlen viszonyok beálltával a személyi hitel biztosítéka „nesze semmi, fogd meg jól“-lá válik , — nem egyedül a hitel telekkönyve a mentő rév, hol legtöbb esetben az elveszett vagyonnak legalább egy részét meg lehet menteni. A birodalmi igazságügy-minisztériumnak 1853. ápril 18 án kelt bevezető rendeletével szervezett, s az ide vonatkozó pótlólagos kibocsátványok által tökéletessített „telekkönyvi rendszer,“ mint igen czélirányos, nemcsak a hazai szakavatottak, hanem a külföld elismerő méltánylását is megnyerte; s ha hiányai vannak, azok csupán a bureaucratiai szellemű sokirás (Vielschreiberei) következményeire szoritvák, melyen némi csekély módosítások által könnyen lehetene segitni. — Ha tehát Pest város 1. tanácsa az eddig vezetett, leghelyesebben birtoknyilvántartási jegyzéknek nevezhető telekkönyv helyett a kor igényeinek megfelelő rendszeres hiteltelekkönyvet határozott készíttetni, úgy annak eszközlését előreláthatólag a fent hivatkozott rendeletekben foglalt, s az országbírói értekezletben is változatlanul hagyott „helyszínelési utasítások“ értelmében rendelendő meg. Mivel pedig már egy bizottmány is küldetett ki azon kérdés tárgyalására, ha vájjon nem volna-e czélszerű a hiteltelekkönyv rendszeresítését a legközelebb fo