Pesti Napló, 1865. augusztus (16. évfolyam, 4586–4610. szám)
1865-08-01 / 4586. szám
k Bécsi dolgok* A vasárnapi „Wiener Ztung“-ban, mintegy a szombati kinevezések pótlékául, a következendő újabb rendieteket találjuk : „A cs. kir. apostoli felsége f. évi julius 20 -án kelt legfelsőbb elhatározásánál fogva megszűnteté a cs. kir. pénzügyminisztérium eddigi szervezetét és felosztását a vezetés tekintetében, s méltóztatott megengedni a pénzügyminisztériumnak két sectióra való felosztását, melyek egyike a pénzügyi igazgatást kezeli, másik a budget- és hitelügyet foglalandja magában, s mindezen két sectióhoz, a pénzügyminiszter fő vezetése alá, két osztályfőnöki hivatal állíttatik fel harmadrendű rangosztálylyal.“ Ugyanazon nap kelt legfelsőbb kéziratnál fogva a pénzügyminisztériumban a pénzügyi igazgatás osztályfőnökévé Kappel-Savenay Lajos Vincze lovag, eddigi cs. kir. csehországi országos pénzügyi igazgatóság alelnöke, s ugyanazon minisztériumban a budget- és kölcsönügy osztályfőnökéül Becke Károly Ferencz lovag, a tengerészeti cs. k. központi hatóság alelnöke neveztetett ki. „A cs. k. apostoli Felsége jul. 27-dikén kelt legmagasb kéziratával dr. Hein Ferencz lovagot a bécsi országos főtörvényszék elnökévé méltóztatott kinevezni.“ Végre a „Debatte“ is tüzetesebben hozzászól az új változáshoz, miután eddig meglehetős tartózkodóan viselte magát. Röviden jellemezvén az eddigi minisztérium politikáját, mely a februári alkotmány betűihez való merev ragaszkodás mellett a birodalomban a kivételes állapotokat vonta maga után, az újonnan kinevezett minisztériumra megy által, és szól mindenekelőtt az új pénzügyminiszterről. Larisch grófnak — úgymond — nem lesz talán meg az a routinje a zálogüzletekhez, melyben Plener úr — nem nagy dicséretére — kitűnt, de hallomás szerint előbbi jeles nemzetgazda, s azonkívül hogy iparos, oly érdek képviselője is, melylyel eddig oly mostohán bántak — ez a mezei gazdaság, a földbirtok érdeke. A bécsi börze embereinek igaz, nincs érzéke emez érdek iránt, de nemcsak az a feladat, hogy ideiglenes kisegítő módok találtassanak a pillanati szükségben, hanem hogy maradandó, gyökeres javulás álljon be , s erre szükséges a mezei gazdaság emelése. A statistika ebben a részben érdekes adatokat szolgáltat. Nagy-Brittanniában a népességnek 31 százaléka foglalkozik földmiveléssel, míg a kereskedéssel és iparral foglalkozók a népesség 52 százalékát teszik. Ausztriában a népességnek mintegy 62 százaléka foglalkozik földmiveléssel és erdei gazdasággal, míg iparral csak 122 százaléka, és kereskedéssel csak 2 százaléka. Nagy- Brittanniában a mezei gazdasági tőke úgy áll az ipar- és kereskedelem tőkéjéhez, mint 1 a 2-höz. Ausztriában a mezei gazdasági tőke legalább is 15,000 millió, míg a kereskedelmi és ipartőke legfeljebb 6000 millió. Csak ennyiből is világos, minő anyagi érdek az, mely Ausztriában legnagyobb fontosságú, s leginkább alapul szolgálhat arra, hogy a financziákban maradandó és szilárd rend uralkodjék. Erre pedig szükséges, hogy ezen ügyet gondos és hozzáértő kéz vezesse. Kétszeresen szükséges ez oly pillanatban, midőn az adótörvények terjedelmes reformja nemcsak legsürgősb feladatai közé tartozik a kormánynak, hanem maga a reichsrath is állandó napirenden tartja ezen ügyet. Azonban a minisztérium nem fogja mellőzni és nem is mellőzheti a többi érdekeket sem. Kereskedelem és ipar hű segédei a mezei gazdaságnak. E részben is hiányoztak eddig a kapacitások. Azt hitték, a kezelési rutiné képes pótolni a teremtő erőt és gyümölcsöző eszméket. A népek jólétének árán volt e tévedés megvásárolva. Az új minisztérium igyekezni fog ezen hézagokat is kitölteni, és megteremteni a szükséges garantiákat a belföldi ipar felvirágzására. A „Debatte“ ezután átmegy azon kérdésre: miként fogadják az egyes országok és tartományok népei az új minisztériumot ? Minden elfogulatlannak a miniszterváltozás azzal ajánlja magát legjobban, hogy az teljes szakítás a bureaucratismussal. A bureaucraticus Hydra mindenik feje, mely az államnak annyi szellemi, anyagi és szabadságbeli áldozatába került, elesett. Oly kormány pedig, mely a bureaucratiát nem akarja használni, — azon bureaucratiát, mely az alkotmányosságot meghamisitá, minden kérdést elmérgezett, s az országok és községek autonómiáját alá tudta vetni, ily kormány csak a népek füg- 6 O 11 ig n ér t e 1 m i a t szé h e n keresheti t. fi maszál, igyekeznie kell a felvilágosult közvéleményt megnyernie, — egy szóval alkotmányosnak kell lennie. Kétségkívül így fogják fel a dolgot a monarchia legtöbb részeiben is. A magyar korona országaiban az új kormány a hitelnek legnagyobb tőkéjét találandja. A lengyelek, csehek s a német tartományok lakosságának egy nagy része nem fognak bizalmatlankodni ott, ahol Magyarország bízik, s ők, kik a legsúlyosb bureaucraticus nyomás alatt vannak, örömest fognak támogatni oly kormányt, mely megtöri a bureaucratismus mindenhatóságát és mindenütt jelenvalóságát. Ezért el lehet mondani, hogy az új cabinet a birodalom népei többségének cabinetje, ha talán nem is a mostani képviselőház többségéé. Minde mellett a „Debatte“ óhajtja, hogy a kisebbség is meg legyen nyugtatva. Ezért szükséges lenne a hallgatással felhagyni, mivel a bureaucratia ezen hallgatást gyanúsítások terjesztésére használja fel. Belcredi és Larisch gróf annyival inkább megszólalhatnak, mivel nincs semmi titkolni valójuk, és semmi olyas nincsen szándékukban, a mi magyar tiszttársaik, s a Lajthán túli ás inneni hazafiak támogatására ne számíthatna. Gróf Belcredi, az új államminiszter, július 30-ikán megkezdi hivatalos működését. A nevezett nap fogadá az államminisztérium összes hivatalszemélyzetét. — Hosszú beszéddel köszönte őket, melyben a politikai beligazgatásról is átalános elveket monda el. Beszéde nemcsak azért uj, mivel már kinevezésénél fogva sem foglalja be Magyarországot is, hanem más tekintetben is ellentéte a Schmerlingianismusnak. Ő nem barátja — úgymond — a beligazgatásbeli centralisationak, hanem ellenkezőleg a decentralisationak. A részletes kérdéseket menten az egyes tartományokra lehet bízni. Közelebbről ismerik azok a viszonyokat, s inkább tekintettel vannak rájuk. A központi hatóságoknak annál több idejök és erejök marad az elvi és rendszerkérdésekre, melyek épen most nagy mennyiségben várnak a törvényhozásra. Az alája rendelt hivatalnokoknak egész erejök igénybe lesz véve. Ha az egyes hivatalnok egész erejét megfeszíti, lehetséges lesz nélkülözni a hivatalnokok nagy számát, s ekkor az államkincstár is azon helyzetben lehet, hogy az egyesek munkára méltóbban jutalmaztassák. Belcredi úr továbbá nem barátja a meglehetősen elhatározott formaságoknak. Becsüli anynyiban a formát, amennyiben az ügyvezetésbeli rendtartásra szükséges, de az ügyek elintézése csupán forma szerint nem elintézés, — előtte csak a tárgyi elintézésnek van értéke. Mindenekfelett pedig a hivatalos titkok megtartását kívánja. Értik a nyilvánosság nagy fontosságát, de az idő előtti nyilvánosság valamint a magán, úgy a közügyekben nagy kárral járhat. Valameddig az ügy hivatalos tárgyalás alatt van, a hivatal tulajdona, és senkinek sincs joga arról felvilágosítást kérni. Mihelyt az elintézés megtörtént, elenyészik a titkolódzás szüksége, s ezt se gyakorolni, se követelni nem fogja. A titoktartásért minden hivatalnokot felelőssé tesz. A „Wanderer“ az államtanácsról (mielőtt Holzgethan úr kineveztetését tudta volna) többek közt így szól: Schwied lovag és b. Flieszer nyugalomba helyeztetése után az államtanács öt tagból áll. Ezek: Geringer, Almásy, Ozsegovicz, Quesar és Halbhuber. Különben valódi alkotmányos rendszer mellett oly’ tesület, mint az eddigi államtanács, meg nem állhat. Hallatlan az, hogy oly testület, mely csak az uralkodónak felelős, s csupa hivatalnokokból alakíttatik, oda tolakodjék a parliament és az uralkodó közé, hogy alkotmányosság mellett létezhessék egy titokban működő és parlamentáris ellenőrzés alá nem vehető hatóság; és végre hogy az államtanács elnöke, mint K. Lichtenfels volt, a miniszteri tanácsban székeljen, anélkül, hogy a miniszteri felelősségben részt vegyen. Úgy, amint van, az államtanács meg nem állhat. Az alkotmányosság meg nem tűri ezen intézményt, és felesleges is. — A „Botschafter“ utolsó száma hétfőn, 31-dikén jelent meg. Hosszú búcsúszóban fejti ki ,mit akart.“ Azon megnyugvással hajtja le fejét, hogy egész politikája következetes összefüggésben volt. Íga a polgári, magános vagy nyilvános élet minden hivatása megkíván, de amely annyira nélkülözhetlen azon egyéniségeknél, kik a kereskedelmet választották életpályájukul, miszerint nem lehet azt épen a kereskedői ifjúságnak eléggé és ismételve nem ajánlani. Csakugyan a kereskedelmi pálya az, mely a legnagyobb, a legkülönfélébb, a leggyakrabb kísértéseknek van kitéve, mert míg a fiatal kereskedő egyrészről folytonosan oly tárgyak és szerek körül forog, melyek kivált az ifjúságra különös vonzó csábbal birnak, másrészről főnökeinek bizalma, hivatásának viszonyai által, inkább és gyakrabban, mint bárki más van oly körülmények közé helyezve, melyekben a legcsekélyebb ballépés a legmélyebb érvénybe sülyesztheti, örökre elvesztheti. A lélekismeretes, igazságos ember nemcsak az úz Isten, de felebarátja kedvében is áll; a becsületes, lélekismeretes eljárást már e földön, úgyszólván minden percben közvetlen követi az eredmény dús gyümölcse. Midőn tehát önöknek azon kívánságomat fejezem ki, hogy szorgalom által tekintélyesebb társadalmi állásra vergődhessenek ; midőn arra intem önöket, hogy takarékosak és elővigyázók legyenek, nehogy azt, amit szeretenének, ismét el ne veszítsék ; legforróbb kívánatom az, hogy lélekismeretesek, tántoríthatlanul becsületesek legyenek. Mert bármily sorsnak leend az egyik vagy másik kitéve, a becsületesség lesz mentő őrangyala minden helyzetben ; csupán ez által lesz boldog világpolgár, és csupán ez által fog díszére válhatni hazánknak, szüleinek és intézetünknek. In Pest, julius 31. 1865. (**) "Az egy'k hónapig tartott miniszterválság be van végezve. A bécsi hivatalos lap múlt szombati száma közli a legfelsőbb rendeleteket, melyek a birodalom kormányát véglegesen megalakítják. A bécsi sajtó részletes, sőt apróságig menő elemzésébe bocsátkozik a kinevezési és elbocsátási határozatoknak. Örül, hogy az uj minisztérium nem Majláthról neveztetik, mint ahogy egymást idő előtt ijesztgették, hanem Belcredi-minisztérium leend. Ez örömét fokozza még a bizonyosság, hogy Belcredi gróf nem egyszerűleg csak belügyminiszterré, hanem egyszersmind államminiszterré is ki van nevezve, — minthogy a minisztertanácsban elnökösködési joggal is felruháztatok, tehát még előkelőbb attribútummal bir, mint előde, Schmerling lovag,ki e kiváltságos állást Rechberg gróf ellenében nem bírta kivívni. E megnyugvás, ez önelégültség egy kis alteratiót szenved a néhány szó miatt, mely az új államminiszter úr kinevezési okiratában előfordul, hogy t. i. megbizatik mindazon tartományok politikai és közigazgatási ügyeinek vezetésével , melyek nem tartoznak a magyar korona alá. Azt hittük, hogy a bécsi szabadelvű (!) sajtó e parányi kis engedményben a birodalmi tanács felszólalása iránti elismerést fog felfedezni, és helyeslésével buzdítandja a kormányt a kiegyenlítést czélzó további intézkedések megtételére. Hittük, hogy ez igen méltányos, s a szándékolt czél megközelítése tekintetéből nélkülözhetlen tényben egy biztosítéki adatot látnak arra, hogy a kormány az alkotmányos jogokat tiszteli, azokat épségben akarja tartani, s hogy még ott sem hajlandó magát túltenni az idő, szokás és törvény által megállapított formákon, hol csupán átmeneti állást foglalva el — bizonyos postulátumokat tán mellőzhetni is vélne. E feltevésünkben meglehetősen csalódtunk. A bécsi szabadelvűeknek sajátszerű modoruk van a liberális elveknek úgy magyarázása, mint alkalmazására is. Annyira beleszerelmesedtek a négy év előtt született, de embrionális állapotából ki nem fejlődhetett universalis centralisatio merev eszméjébe, hogy e mellett országos autonómia, nemzeti jog, belügyi önállás, törvényes önkormányzat stb. — megannyi merényletként tűnnek fel ama terv ellen, melyet az idő agyrémnek bizonyított be. Mi nem akarjuk bécsi jóbarátunk ellenében vitatni, mennyire volt szükséges “a magyar szent korona országainak politikai és közigazgatási ügyeit a birodalom többi tartományáétól elkülöníteni, mert e szükséget csak a rögeszmék rabjai tagadhatják, ilyenekkel pedig nem vitázhatunk ; de azt meg kell említenünk, hogy ő Felségének e legújabb intézkedése Magyarország elismerésére számíthat. Kik kiegyenlítést akarnak, az ezt könynyítő, sőt lehetségesítő feltételektől nem kell irtózniok. A birodalmi tanácsban is hangsúlyozva volt a jogfolytonosság. Avagy annyit jelentene-e ez, hogy a lépés mely a tizenhét éves visszaélést megszüntetni, s a dolgok folyamát rendes és törvényes medrükbe visszavezetni komolyan igyekszik, és azoknál keltsen bizalmatlanságot , kik azt fellelkesülésük magasztos percében leghangosabban sürgették ! Ily következetlenséget nem teszünk fel a lelépett rendszer liberalistáiról, habár az örömöt, melyet a felett éreznek, hogy a magyar ügyek a miniszteri tanácsban mégis csak az államminiszter befolyása alatt intéztetnek el, legjobb néven kárörömnek nevezhetjük. Azonban meghagyjuk nekik e kárörömöt is, boldoguljanak vele, mert erős bennünk a meggyőződés, hogy az akarat, mely ügyeink rendbehozatalának nagy művére vállalkozott, épen a jogfolytonosságból indulva ki, nem félrendszabályokkal, s nem is meddő kísérletekkel fog a kitűzött czél felé törekedni, hanem e helyett az alkotmány szellemét tartva szem előtt, már az előintézkedéseknél figyelembe lesznek véve a törvények, melyeknek elévüléséről túl a Lajthán annyi mivitelen nótát zengedeztek ; és meggyőződünk arról is, hogy ama nemzeti önállás, melyet Magyarországnak alkotmánya és alapszerződései biztosítanak, mennyire csak a viszonyok engedik, egykori épségében vissza fog állíttatni, s így lehetőnek tartjuk azt is, hogy a bécsi centralisták mostani káröröme is elhamarkodott kárörömmé válik. Ily feltevések mellett tekintve a legújabban megalakult birodalmi kormányt, mi abban amaz elemeket véljük felfedezhetni, melyekre a legmagasabb akaratnak szüksége volt, hogy a birodalom keleti részeivel a kiegyenlítés minél előbb és minél tökéletesebb bevégzett ténynyé váljék. Mi tehát azon férfiakat, kik e fontos munkára egyesültek és vállalkoztak, pályájuk kezdetén üdvözöljük — azon óhajtás kifejezésével, hogy e szerencsekivánatunkat részükről minél előbb eredménygazdag tettek igazolják. Mert csak igy lesz elérhető, hogy ne csak jó szomszédok, de jó testvérek is maradjunk, kiknek a közös ügyekről ne csak elvont fogalmuk, de okuk is legyen azok iránt érdeklődni. 174 - 4586. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Kedd, aug. 1. 1865. 16 évi folyam Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI STAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva : Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre : 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 új kr. Bélyegdíj külön 30 njkr. Nyílt tér: 5 hasábos petit-sor 25 nj kr. a PESTI NAPLÓ következő folyamára: August—septemberi 2 hóra............................ August—octoberi 3 hóra.................................. August—decemberi 5 hóra ...... Július 1-től kezdve teljes példányokkal szolgálhatunk. A „PESTI NAPLÓ“ kiadóhivatala: 3 tf'« 30 ® 99a « •• ® 99 — A pesti kereskedelmi akadémia iskolai évét házi ünnepélylyel zárták be f. hó 29-én. Jelen volt a 150 akadémiai növendéken kívül az igazgató választmány, az igazgató, a tanárok és szép számú közönség. A tanulmányi bizottmány elnöke az ünnepélyt alkalomszerű beszéddel nyitá meg. Ezután az igazgató emelt szót, s kiosztá a kilépőknek a képesítési okmányokat, s végre ez utóbbiak közül ketten tartottak beszédeket. 1° elnkk 1 .«ö R a vitát következőleg hangzik : Igen tisztelt gyülekezet ! Szerény nézetem szerint nem zárhatjuk be az iskolai évet anélkül, hogy hálás érzelmeinket ne nyilvánítsuk, hogy köszönetünket ne fejezzük ki azok irányában, kik főiskolánkat folytonosan nagyobb vagy kisebb segélylyel istápolják, mert csak ez által vált lehetségessé ezen, a hazai kereskedők magasabb kiképeztetését célzó intézetünket fenntartani. Mondjunk tehát köszönetet a két kereskedelmi testületnek és a Lloyd társaságnak, melyek ezerekkel, a pesti magyar kereskedelmi banknak, a pesti takarékpénztárnak és az első magyar általános biztosító társaságnak, melyek szintén évenkénti tetemes segélylyel gyámolítják tanodánkat. Legyen szabad ez alkalommal azon reményünket kifejeznünk, hogy az említett, úgy talán majd más hazai intézeteink is ezután szintén fel fogják karolni közhasznú főtanodánk ügyét, mert kell hogy azon meggyőződés mindinkább gyökeret verjen, miszerint a kereskedelmi magasabb kiképeztetés egyszersmind a kereskedelem emelésének főelőmozdítója. Leróván hálakötelezettségünket, önökhöz fordulok ifjak, kik intézetünktől búcsút vesznek, a nagy világban k keresendők szerencséjüket. Önök helyzete külön-külön egyátalában igen eltérő. Az egyiket a természet gazdagabban áldotta meg szellemi adományokkal, míg a másik észbeli tehetsége szűkebben van kimérve; az egyik tehetős, sőt gazdag szülők fia, kik minden szükségét fedezik, vagy talán saját üzletükben nyitnak tért további fejlődésének, míg mások, kiknek a sors kevésbé szerencsés helyzetet jelölt ki, már most kényszerítvék idegen kereskedelmi házakban keresni napi élelmüket. — De a végeredmény sem egy, és nem fejlődik ki arányosan az ifjúkori többé vagy kevésbé szerencsés kezdeményezésből, mert sokszor tapasztaltuk, hogy épen a tehetős szülők fiai, kiket már bölcsösökben a szerencse ringatott, nem bírták a számukra látszólag már eleve biztosított életpályájukon keresztül tisztesebb állást fenntartani; míg gyakran látunk szerényebb származású és nem épen kitűnő tehetségekkel ellátott egyéneket, kik szorgalom és más jó tulajdonok, de leginkább tántoríthatatlan becsületesség által magasabb és igen tisztességes polctra tudták magukat emelni. És ime, megérintettem azon pontot, amelyet a legnagyobb, a legéletbevágóbb fontosságúnak tartok, és amelyet önöknek most — főiskolánk elhagyása alkalmával — leginkább kívánok szívükre fektetni. Tántoríthatatlan becsületesség! Ez oly tulajdon, melyet ugyan minden pá r tiszai ágostai hitvallású egyházkerület gyűlése. Felka, jul. 29. Az ágost. hitv. tiszai egyházkerület július 26-án a szepesi XVI. városban tartá ez idei közgyűlését, melyre Zsedényi felügyelő és Máday superintendens urak az itteni protestáns egyház küldöttei által ünnepélyesen üdvözöltetvén, már f. hó 25 én körünkben megjelentek, a tanári vizsgára kiküldött választmánynak reggel elnökölvén, délután kerületi gyámintézeti gyűlés, este pedig német nyelven Lumni ezer úr svedléri lelkész szónoklata mellett gyámintézeti isteni tisztelet tartatott, amely alkalommal bejött offertorium, 158 forintnak fele, mint szeretet adománya, a kerületbeli legszegényebb egyháznak, Oláh-Pataknak, másik fele pedig az egyetem gyámintézetnek Pesten adatott át. Július 26-án reggeli 8 órakor magyar nyelven Kotzmann úr süvetei lelkész szónoklata mellett a templomban a közgyűlés tanácskozására Istennek áldása s a szent léleknek segedelme kikéretvén, az egyházkerület közgyűlése Zsedényi és Máday urak elnöklete alatt megtartatott, melyet méltóságos Zsedényi felügyelő - ur feszült figyelemmel kísért beszéddel megnyitván, előszavaiban kiemelé, hogy a magyar protestáns egyház, úgy mint nemzetünk, csak múltjára alapíthatja legbátrabban jövendőjét, s haladásának pályázásán saját történetéből helyesebben meríthető teendőinek szabályait, mint néhány fők elvont eszméletéből vagy más egyházak intézményei és történeteiből, melyek silány s gyakran szerencsétlen utánzásra és veszedelmes kísérletekre csábíthatnak. Az egyház képviselőinek tehát him vok szükség annak történetei tudományát philosophiájával együtt, miből értvék: mikor, mely körülmények közt vala nyert, és mikor, mikben tévesztett a várt siker, a birniok szükség józan tapintattal, melynek malasztos befolyásával nem mindenkor az határozandja meg végzéseit, miként kellene lenni a dolgoknak, hanem a lehetőségek, kivihetőségek közt mi a legjobb, s ezt nem vetik meg azért, hogy mind azt haza nem hozhatják, mit jogosan követelhetnek. A közelebb múlt évek szomorú bizonyságot tenek arról, hogy a protestáns egyház jogai és szabadságainak csak minimumát érhetheté, s hogy ezt is veszélyeztette volna, ha a tények és viszonyok hatalmával szembe szólván, nem inkább azok által tört volna utat legsúlyosabb körülmények közt törvényes óhajtásának elérésére. így 1859-ben az egyház jogát azon a mezőn védte, mely az akkori kormány által megtámadására választatott, s a kinyitott tért annyiban elfoglalta, a mennyiben ezt az 1790. XXVI. t. sz., azaz önállása és autonómiájának sértése nélkül tehette. Bár az egyház jogainak teljes birtokába nem léphetett, bár a jog folytonosságát, annak szigorú fogalmai sze