Pesti Napló, 1866. augusztus (17. évfolyam, 4885-4909. szám)
1866-08-08 / 4891. szám
181 4891. Szerda, augustus 18. 1866. 17 évi folyam. Szerkesztési iroda: Kiadó-hivatal: l'srencziek tere 7. sírm. 1. emelet . Up szellemi részit illeti minden kisleraíny a szerkesztőséghez intézendő. Birmentetlen teretek esek ismert kezektől fogadtztaak eL Ferencziek tere 7. sírm földiünk A. Up anyagi részét illeti közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendik. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán: ▼ 187 helyben, házhoz hordva ! Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények dija: 7 hasábos petitsor egyszeri érdelésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 34 stb. tfyüt-tér: S hasábot év 25 nj kr. Pest, aug. 7 1866. □ Ha Oroszország azon panaszkodik, hogy a berlini udvar most már a keleti tengeren igen veszélyes versenytársa leend , ezt természetesnek találjuk. Valóban, mihelyt a porosz flotta az egész német birodalom katonai és kereskedelmi érdekeit fogja védeni és terjeszteni azon vizen, melyet az orosz csaknem monopolizált , akkor még Pétervárnak helyzete sem lesz többé olyan kedvező, amilyennek az alapító Péter czár méltán képzelhette. Értjük tehát a czár kegyelt vagy ismét kegyelembe vett Journaljainak a porosz hódítások miatt támadt panaszait, de azt nem foghatjuk fel, hogy miért kell ezért épen Ausztriát büntetni, vagy respective zsákmány alá vetni. Pedig a pétervári hírlapirodalom egyszerre — s hihetőleg felső parancsból — összejörten, és az osztráktól a porosz foglalások miatt el akarja venni Gallicziát. A Golos Gallicziára vetvén szemét, állítja, miként Oroszországnak egyenesen a gondviseléstől nyert küldetése a ruthénok óhajtásainak teljesítése, kik Gallicziában az orosz nemzetiségnek előcsapatai. A „Gazette de Saint-Petersburg“ minden commentár nélkül constatálja, hogy Lengyelországban Gallicziának Oroszországhoz csatlása közszájon forog. A „Gazette de Moscau,“ az ó-oroszpárt közsege, hihetőleg Napóleonra célozva, attól tart, hogy Ausztria bizonyos körülmények között az Oroszország elleni érdekek eszközéül használtathatik fel, és jóslatokba merülve, látja, hogy Ausztria szláv népessége mint keresend magának erős támaszt Péterváron. A G 6os bámulatos őszinteséggel tudatja is azon érvet, melynél fogva Galliczia Oroszországba keblezendő. Ha t. i. Olaszország Ausztriának hadat szent Velencze miatt, pusztán és egyedül a grammaticára és szótárra építvén jogát, akkor Oroszország a gondviseléstől nyert küldetésénél fogva még inkább elfoglalhatja Gallicziát, és törekedhetik arra , hogy magát természetes határai közt constituálja, mint Francziaország tévé, midőn 1859 ben birtokába kerítette a tengermelléki olasz Alpokat. Tehát megint nemzetiségi kérdést akarnak szőnyegre vonni. De vájjon a gallicziai ruthén miért állíttatik elszakadni akarónak, holott annak jelét, tudtunkra, épen oly kevéssé adta, mint a felső-magyarországi? S ha Gallicziát valaha Európa hatalmai és közvélemény- foglalási objectumnak tekintenék, kezeskedik-e a Golos arról, hogy a ruthénok és nem a lengyelek érdekében történnének a spoliatiok? A pétervári lapok, miután Olasz- és Poroszország a nemzetiség nevében szakítottak el szerződéseket és hódítottak meg nagy területeket, nem késnek harmadik nemzetiségi követelőnek felállítani Oroszországot, mely különben is területileg majdnem felét bírja Európának, s mind európai, mind pedig ázsiai tartományaiban ráadásul a nemzetiségek igen tarka collectióját halmozá össze, tőlük megválni szándékában sincs. Nem akarunk a nemzetiségi kérdés elemzésébe vegyülni, de annyi bizonyos, hogy ha az olasz és porosz annexiók végrehajtói a nemzetiség egységére, mint bekeblezési jogra, utalhattak volna is, ezen jog a panslavismust nem illetné meg, miután az nem egy nyelv, hanem egy egész nyelvrészek nevében követel foglalásokat és bekeblezéseket, mintha például a latin fajok valamelyik hatalmas ágense a portugál, spanyol franczia, olasz és román nemzet egységének nevében akarna birodalmához idegen országokat csatolni. Az sem áll, amit a Golos mond,hogy az olasz nemzet pusztán csak a grammatikára és szótárra építve követelte volna mindazon tért magának, ahová nyelve kiterjed. Mert bár azon új nemzetközi jog, mely mostanság a szerződéseket szét kezdi tépni, egy kevéssé még zavaros; annyit mégis tapasztalunk, hogy valahányszor a nemzetiségi kérdés a szerződések felett diadalmaskodott, az mindig oly népeken történt, kik parázsló múlttal birtak,kik a világtörténetben nagy szerepet játszottak es kikről lealáztatásuk alatt is el lehetet mondani, mit a költő Pompejusról emlitett, hogy t. i. „stat magni nominis umbra,“ , kik a régi emlékektől lelkesülve, össze tudták szedni erejöket függetlenségök kivívására. S ugyan mi közük van a különben jeles és tisztelt ruthénoknak e nemzeekkel ? Miért akarja Oroszország Gallicziát nemzetiségi izgatások színhelyévé avatni, miért használja fel a leyális ruthénok nevét ott, hol ha van újjászületési igény, az egy más nemzetet illetne meg? A pétervári udvarnak, ha volt kifogása , minthogy lehetett is — a most lefolyt háború ellen, lépett volna nyíltan fel, mint nagyhatalomhoz illik. Gallicziát azért foglalni el, hogy ő is nyerjen valamit, ha más sokat nyert, nemcsak gyöngédtelen eljárás volna, de rája nézve veszélyes is, miután ily kiséret mind a legyet, mind pedig a keleti kérdést felidézné, s a küzdelem közt beazonyítaná, hogy a szlávok nevezetes része Oroszországnak ellensége, és önállóságra törekedvén, saját tengelye körül akar forogni. Pest, aug. 7. A „Magyar Világ“ a leglényegesebb kérdésekben nagy titkot csinál politikai nézeteiből és elveiből, s ha mégis czikkez, nem lehet más czélja, mint az, hogy mi jobbra, hol balra tett elhajlásaival vaudi irányára nézve tévedésben tartsa a közönséget. — A legcathegorikusabb kérdésekre nem felel, hanem azt tünteti, mintha bizonyos fokig egyetértene a kérdezővel, s rész néven veszi, feleslegesnek akarja felmutatni magát a kérdést is. A politikai czikk-eráknak kétségkívül czélja van. Habár a „M. V.“ pártja az opportunitás pártjának nevezi is magát, mi több tiszteletet adunk meg neki, midőn felteszszük, hogy a magyar pártorgánum nem csupán a körülmények véletlenénél fogva mutatja magát ma egészen Deákpártinak és holnap 47 esnek. Lennie kell vezércsillagának , változhatlan elvének, mely felé kitartóan törekszik, a mellett, hogy tacticája örökös lavírozás. Hogy ez az elv kissé különböző a mienktől, s különböző mondhatni az öszszes közmeggyőződéstől , azt sajnosan tapasztaltuk az országgyűlés alatt. Tán a közvéleménytől való ezen eltérés miatt is titkolja a „Magyar Világ“ valódi elveit. Azonban a legkanyargóbb útnak is, ha elegendő távolságra szemmel kísérjük, általános irányából megtudhatni fő czélját, s erre nézve, úgy véljük, elég hosszú a „Magyar Világ“ pályája. Elkísér bennünket, kezet fog velünk bizonyos általánosságokban. Nem is igen szeret czikkellen mást, mint oly általánosságokat mondani, melyek alá telhetőleg elférjenek a legkülönbözőbb pártnézetek is. Nyilvánvaló, hogy ez sokat árt egy-egy hírlap érdekeinek, mert az a nagy közönséghez, a néphez szólván, feladatával, természetével ellenkezik a homályos beszéd, az általánosságok puszta köde és párája. Ez ugyan az ő dolga, s nem is roszólásképen, hanem mentségéül hoztuk fel, meg lévén győződve, hogy a „Magyar Világinak nagyon fontos okai vannak ezen hírlapi érdekei ellen való eljárásra. Mert midőn elkísér bennünket bizonyos általánosságaig, nagyon fontos és életbevágó elvkérdéseknél elpártol tőlünk, s a „Hírnök“ felé hajlik. Hiszen ezt maga is bevallja: „Találkozhatunk — úgymond —a „Hírnök“kel és a ,,Na pó“-val egyes nézetekben, „de a magunk utján maradunk“ stb. És minő nézetek azok, melyekben a „Magyar Világ“ a „Hírnök“-kel találkozik, s a „Naplódnak merő ellentéte lesz? — Ezen egyes nézet — ismételjük múltkor kijelentett véleményünket, mely tapasztaláson épül— a parlamentáris alkotmányosság kérdése. _ A „Magyar Világ“ nem akarja, hogy a minisztérium egész összeségében felelős legyen az országgyűlésnek; ezt a „Hírnök“ sem akarja, csakhogy legalább bevallja egész határozottsággal. A „Napló“ pedig ezt egyik leglényegesebb dolognak tartja, s olyannak, miben az 1848-as törvényeken változtatni nem lehet. Miután előbb csak kérdeztük tőle, úgy vélekedik-e mint mi, és kérdésünkre nem felelt, fölösleges is újra felhívni őt, jelentse ki, hogy ezen lényeges pontra nézve helyben hagyja-e felfogásunkat, mert előbbi nem-felelése is elég bizonyíték ennek alapossága mellett. És mégis rész néven veszi, hogy a „Hírnök“kel egy sorba tettük a parlamentarismusról való nézete dolgában! — Megengedjük, hogy vannak eltérések a „Hírnök“ és „Világ“ közt, sőt ki is emeltük, hogy amaz túlzóbb, nyíltabb, vagy, ha úgy tetszik, tapintatlanabb. De hogy a miniszteri felelősség kérdésében a két lap se értene egyet, arról a „Világ“ meg nem győzött, kísérletet sem ten most sem, hogy erről meggyőzzön. Némely kérdések felett vitázott ugyan közelebbről a „Debatte“ a „Hírnök“kel, s a „Világ“ át is vette a „Debatte“ czikkét, de mindez nem vezethet tévedésbe senkit, aki nem az ügyvédi fogásokat, hanem magát a lényeget, a tárgyat tartja szemmel. Mindenkinek félzülhetett, hogy midőn ez a vita folyt, ugyanakkor az „Osterr. Ztg,“ melyről az egész monarchiában csak a „Hírnök“ nem akarja elhinni, hogy a mostani minisztérium közlönye, átvette a „Hírnök“ azon czikkét, melyben az mondatott, hogy az ausztriai monarchiában nem állhatnak meg a civilizált világ többi országaiban létező formák, s így nem a miniszterek felelősségében álló Parlamentarismus sem. Miután pedig a „Magyar Világ“ is a mostani kormány politikájának egyik támogatója, ép úgy, mint az „Österr. Zrg.“ — s a minisztérium testületi felelősségének elvét ép úgy nem szereti, mint a „Hírnök,“ — hasztalan a tények ellenében minden óvástétel, s alaptalan, mintha mi gyanusítanók a „M. Világ“-ot. S anynyival méltatlanabb a vád, mivel a „Magyar Világ,“ ha csakugyan gyanúsítva érzi magát, nem áll elő, hogy nyíltan bevallja elveit és a fennforgó kérdésben való nézeteit. A „Magyar Világ“ csak sejtenünk engedi, legújabb czikkében is, hogy a miniszterek felelősségét nem úgy fogja fel, mint mi. Szavai ezek : „Elméletileg pedig nem bírjuk előre meghatározni, a „Pesti Napló“ parlamentarismusa hogyan fér össze a pragmatica sanctióval és az országgyűlési feliratokkal, melyek a közös ügyek, a közös monarchia létezését elismerik?“ Ez még a legtöbb, amit a czikkben találunk a kérdésről, s épen nem kielégítő, mert nem értjük, miért gondolja összeférhetlennek a „M. V.“ a pragmatica sanctióval és a közös ügyekkel a minisztérium felelősségét ? Ellenben mindenki érteni fogja, ha mi azt mondjuk, hogy a miniszterek felelősségének nem léte okvetlenül absolutismus felé vezeti az államot, mert ha a minisztérium független az ország képviseletének többségétől , ha az nem a nemzet közvéleményéből meríti k erejét, akkor a kezébe adott hatalmi eszközökre kell okvetlenül támaszkodnia a képviselet daczára, mi fél absolutizmus, és csak ama hatalmi eszközök nagyobb mérvű használatától függ, melyek közt ott van az országgyűlés szétoszlatása is, hogy teljessé legyen az absolutismus. Így áll maga az elmélet, oda nem véve is az 1848-iki gyakorlati törvényeket, melyek jogilag máig is érvényesek, s melyekben, ha a Parlamentarismus szó nem mondatik is ki, ott van az kifejtve a maga egész lényegében. Nem szavak, hanem fontos elvkérdések felett vitázván, nem terjeszkedünk ki a „Magyar Világ“ minden kis fogására, mely vasárnapi számában foglaltatik, — csak azt jegyezzük meg egy személyes kérdésre (—yuréra), hogy ha a „M. V.“ a benne megjelent czikkekkel nem is ért egyet mindenben, egy egy pártlap csak oly czikket ad ki, mely átalános tendentiáiban egyez a lapéival. Egyes specialitásokban lehet eltérő a vélemény egy-egy lap különböző munkatársai közt, de a fő elveket joggal veszszük egyezőknek alapéival, kivált midőn — mint jelen esetben is — az elvet s még a modort is egyezőnek találtuk. Azért teljesen nyugodt lelkiismerettel vagyunk, hogy a „Magyar Világ“ iránt nem voltunk igazságtalanok az y-os czikkek tárgyában. A magyar mérnök egylet. Már minap említem, hogy az alakuló magyar mérnök-egylet eddig is szép számú tagokkal bir, de hogy oly nagy viszhangra találjon az egész hazában, azt sejteni igen, de kimondani nem mertem, s most már feleslegessé is vált erről elmélkedni, midőn azon nagy társaság, mely aug. 5 ikén a városerdei Páva-szigeten e végre egybegyűlt, oly hangosan szól ,hogy nem lesz, de van már magyar mérnök-egyesület. Megható jelenet ez, a műipari tudományok annyi régi bajnokát és fiatal képviselőit először e hazában így együtt látni ! Itt győződhetik meg bárki, hogy miennyire lelkesül a magyar egy eszme, egy egyesület valódításáért, mely nemzeti. Őszintén megvallva, reményeink, melyeket a főváros ebbeli értelmiségéhez kötöttünk, nem teljesültek egészen, mert bizony nagyon sokakat kerestek szemeink, kiket itt véltünk találni — de fájdalom, hiányoztak, hiszszük azonban, hogy csak rövid időre. Annál inkább meglepő nagy számmal volt minden megye képviselve, s minden oldalról csak azt lehetett hallani, hogy az otthon maradottakat a legszigorúbb kötelesség parancsa vonta el körünktől, de szívben, lélekben mind nálunk vannak. Hét óra tájban Horán Ernő és Reitter Ferencz főmérnök urak vezetése alatt útnak indultunk az állatkert megtekintésére. Mennyi meglepő szépet lehetne ezen kies telepítvényről mondani , ez azonban más alkalomnak legyen fenntartva. A gyülekezet nem mint zoológusok, hanem mint technicusok léptek az állatkertbe, de azért az állatok is igen szemügyre lettek véve, mert azokból igen jeles példányokat lehet látni. Az épületekben ritka szép összhangzás és egyöntetűség található, anélkül, hogy a szem bármi monotonságot fedezne fel. Különösen kitűnnek a szép vasmunkálatok. A nagy számú épületek legtöbbnyire Koch és Skalniczky urak által vannak tervezve, kikre az összes kivitel van bízva. A famunkákat Strohoffer úr eszközlé. Kilencz óra tájban ismét a Pávaszigeten voltunk, hogy ott mindenki kénye kedve szerint étvágyának hódoljon. Legérdekesebb volt itt az ismerkedés, hány ősz kartárs találkozott talán évtizedeken át nem látott iskolatársával! A jó kedv nem is hiányzott, úgy a jó magyar zene sem, és így nem lehet csodálni, hogy a pohárköszöntések nagyon hamar megkezdődtek. Az üdvözlő köszöntést a vidéki tagtársakhoz a fővárosiak nevében Petényi Ottó mondotta, ki különben lelkesen felköszönte még Xántus Jánost, Herrich Károlyt, Reittert, Poroszkayt, Toldy Ferenczet, Hollán Ernőért Papp Elek ivott, Banovits Stoczek Józsefért stb. Tizenegy órakor oszlani kezdtünk, mert vasárnap az alakuló közgyűlésre mi is erővel akartunk megjelenni. A vasárnapi közgyűlésről hallgatok itt, mert arról külön jelentés közöltetett e lapokban. Hollán Ernő nagy tetszéssel fogadott megnyitó beszéde egész terjedelmében közölve van, hanem megemlítem a délutáni, na tigrishez“ czímzett szállodában tartott tanácskozást, melyben Bartosságh Károly, dárdai főmérnök korelnökölt. A gyűlés tárgya volt: az alapszabályok tervezetének módosítása, hol ismét a vidéki tagtársak egybuzgósága oly szépen nyilvánult. Az alapszabályok tervezetében a tagok belsőkre és külsőkre voltak osztályozva. Mert a belső tag, ki az egylet lapjait, helyisége használatát és könyvtárát élvezi, évenként 12 forint tagdíjt lett volna fizetendő; külső tag ellenben, ki mindezekben nem részesül, csak 6-ot fizetne. A vidéki tagok az egyenlő 10 forint fizetését hozták határozatba. Az egész értekezletet a legnagyobb érdekeltség jellemzi. Az értekezlet után a jelen volt tagok nagy része a „vadászkürt“ szállodában egy barátságos vacsorára gyűltek össze, s mint már a magyar ember természetében megvan, a pohárköszöntések csakhamar megkezdődtek. Különösen megemlítendőnek tartom Petényi Ottónak, az esetleg jelen volt alsóházi elnökre, Szentványi Károlyra mondott toasztját, melyre és Manojlovits képviselő igen szívélyesen válaszoltak, nemkülönben Papp Eleknek Deák Ferenczre irott köszöntését. GYENGŐ LÁSZLÓ: Vidéki tudósítások. Ó-Kanizsa, aug. 3. Alsó Bácskából fehér holló egy-egy tudósítás a lapok hasábjain. Igaz ugyan, hogy örömöket, megelégedést innen sem kürtölhetni, a bajokat pedig és csapásokat, hogy kínzó hatásuk némileg csillapuljon, jelenben is, mint hajdan a boldog időkben, szöllö lébe fojtani szokása a bácskai embernek ! Azonban e kipróbált antidotum ez egyszer elveszti hatását; kezdjük érezni, hogy ott is fáj, hol nem is gondoltuk volna. A harczi zaj elcsendesedtével bánatosan ismét visszatér minden elme jelen szomorú anyagi helyzetünk taglalgatásához, mely a háború előtt támadva, ez által kissé félre tolatott ugyan, de csak azért, hogy most kétszeresen elfoglaljon minden gondolkozó főt, kétségbeejtsen minden érző kebelt. Most, midőn a nyomtatás átalánosan folyamatban van, láthatni a májusi fagy és a rá következett két havi roppant szárazságnak leverő eredményét, mely vidékünkre nézve annál sujtóbb, minthogy az 1863 -i kölcsön még most is nyakunkon van, tavalyi termésünk pedig a középszerűn alul volt, itt tehát a közönséget tekintve, gabnakészletről szó sincs. Szomorú, midőn látni kénytelünk a példanélküli nagy gabnakazalok és asztagokat, melyek az ismeretlen előtt a legboldogabb évet gyanittatnák; ámde csak szalma, és csupán szalma az, mit magukban rejtenek. Vannak egész búza táblák, melyekért a nyomtatást meg sem kísérlik, mig mások a megkezdést abban hagyják, mert nem képesek egy nap annyi búza szemet kicsépelni, mennyi a munkások élelmezésére elegendő. Láttunk 15—20 keresztnyi ágyást, mely egész napi munka után alig egy vékát eresztett. Legjobb búza termése van annak, ki keresztenként megkapja a vékát, azonban az átlagos termés vidékünkön e mennyiségen jóval alul áll. „Rosz termést vártam, hallani mindenfelé, de ennyire roszat mégsem.“ Így állunk búza dolgában. Árpánk valamivel többet fizet, de hasonlag alul a reménylett mennyiségen. Zab teljesen elsült, hire sincs, kivéve helylyel-helylyel mentesitett tiszai réteinken. Kukoriczához még’néhány nap előtt volt némi reményünk,annálinkább, mert múlt héten két ízben is volt esőnk; azonban ezen esők minden hatását megsemmisítő a rájuk következett nagy hideg szél, mely még ma is dühöng valóságos őszi kiadásban, és így reményeinkkel e tekintetben is ott vagyunk, hol 63-ban, midőn 50 holdnyi kukoricza-termés egy abrakra épen elegendő volt. Szóval, gazdasági állapotunk, mely mindenünk, és vele összekötött anyagi helyzetünk a lehető legszomorítóbb, mélyen, hogy miképen leend segítve, mi módon enyhíthetjük a fenyegető bajt, képzelni sem bírjuk jelen körülményeinkben ; részint mert a csapás általános, mint az idevágó tudósítások mindenünnen jelzik, részint mert az út is csukva áll előlünk a segíthetésre , mert bizony az a sok rubrika és subrubrikával el nem éretik. Mert például nem rubrika e az, midőn ezelőtt még hat héttel felszólíttattak községeink az iránt nyilatkozni, hogy milyen lesz az idén a kukoricza termés ? hat héttel ezelőtt, midőn még most sem tudjuk bizonyosan: lehet a legjobb esetben */4 rész termésünk, de lehet semmi is, mi valószínűbb. Míg együtt volt országgyűlésünk, minden szem felé irányult, mert hittük, és bizalmunk teljes volt, hogy belátván a veszélyt, hatalmas szavával nem engedi a dolgot utolsó végletig ereszteni, és idejében segíttetni fog rajtunk, hittük, hogy ha másban nem is, ebben legalább hallgatni fognak rája. Mint sok egyébben, ebben is csalódnunk kellett. Jelenben országgyűlésünk nincs, és a m. kormány egyedül kezeli, vezeti az ínségügyet, mily eredménynyel ? nem tudjuk, mert eddig nem látjuk, de a legjobbat reméljük. Hanem azt érezzük, hogy sietni kell, mert valóban, mint Szász Károly úr megjegyzi, iszonyú lehet a kiábrándulás. Már most is seregestől köszönnek le az árendások és felesek, nem nyerhetvén magát, mivel a jövő vetést eszközöljék, mi azzal fenyeget, hogy nagy mennyiségű szántóföldek vetetlen maradnak; másrészt pedig a minden vidékről csapatonként érkező kéregetők száma borzasztóan int már most is, hogy nagy leend a kenyérért kiáltók serege. Látni-e szánandók közt igen gyakran becsületes kinézésű egyéneket, de kik, munkát nem kaphatván, eladott munkaeszközeik, sőt nélkülözhető ruhájuk áfábóltáplálkoztak egy ideig, mi azonban már elfogyván, a rendes koldusok számát szaporítják. Miért is nem kis gond az, mi az ínségügy magas vezetőit terhelheti, mert többféle és nagymérvű kár, hogy legyen a nyújtandó segély. Erre nézve csak azon óhajt merjük koczkáztatni, hogy legalább a birtokra esendő segélynél az eljárás czélszerűbb legyen, mint 1863-ban volt, és hogy az ne gabonában nyujtassék, mely csak drágulva juthat az illetők kezéhez, mi tehát a bajt látszólag enyhíti ugyan, valóságban pedig növeli! példa 63! Adjanak pénzt, lehetőségig olcsó pénz az, mire szükség van, többi a mi gondunk, és nem kell gyámság. Próbálják meg, ha nem hiszik, hogy sokan lesznek, kik inkább nem vetnek, mint a 63-hoz hasonló módon kapjanak gabonát: a forró kása, mely egyszer megégette szájunkat, még most is gőzölög mindannyiunk előtt. Azért is kérve kérjük, hallgattassunk meg már egyszer mi is, mi, kiknek bizony nem áll érdekében az ügy állását akár szépíteni, akár torzítani, aztán a közállapottal is vagyunk legalább annyi ismeretségben, mint azok, kik egyes vidékeken ez ügyet hivatalból kezelik. Ennek folytán nem tudjuk, mit szóljunk felőle, és mire véljük azon eljárást, hogy míg a kormány az Ínségügyben relátiókat sürget, és a termésről táblázati kimutatásokat készíttet, hogy állítólagosn adóelengedés alapjául szolgálhassanak, s az alatt meg oly rendelet érkezik községünkbe, mely szigorúan meghagyja, miszerint holmi 124 ezer forintra menő adóhátralék 21 nap alatt beszedessék, mert ellenkező esetben kimélet nélkül katonai executio fog küldetni, és annak segélyével az adó behajtatni. Finom illustrátiója jelen állapotunknak ! Tehát osztályrészünk summa summarum: ad-executio! Már sokféle fajtáját láttuk az igaz az adóbehajtás művészetének, de hogy milyen lesz az, mely az idén itt adót lesz képes behajtatni, arra csakugyan kiváncsiak vagyunk, mert gyenge erőnkkel még képzelni sem bírjuk. Az ujonczozás helyett elrendelt toborzás nálunk is megindíttatott múlt hó 22 én, more patrio zene szóval, nemzeti zászló alatt. Azóta éjjel nappal folytattatik, a bor pedig foly akadt is eddig 23 alkalmasnak ítélt önkénytesünk, és így még csak hát kellene, ha két leleményes ficzkó, mindjárt a beállítás után, pénzzel együtt meg nem szökött volna. Városunk illetménye 30 egyén, talán majd meglesz. Nem nagy hévvel megy, pedig városunk minden önkénytesnek a kormány 10 forintját 100 ra egészíti ki. Néhány ezer forintba kerül ugyan, de közhaszon belőle az, hogy némileg megtisztultunk, lévén a felcsapottak közt különféle vidékekről, kik itt csavarogtak. Hőstetteik sorát már itt elkezdék, amennyiben egy éjjel vitézségeknek sok ablak esett áldozatul, tetézik mosdatlan kifakadásokkal stb. Mint halljuk, már több helyen, hol a competentiának toborzás útján való kiállításához kevés a remény, a rendes ujonczozás elrendeltetett.