Pesti Napló, 1866. szeptember (17. évfolyam, 4910-4934. szám)
1866-09-27 / 4931. szám
221-4931. Csütörtök, September 27.1866. 17. évi folyam. Szerkesztési iroda: * Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kiréktől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre , 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre , 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 1 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 gj kr. Bélyegdij külön 30 nj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petitsor 25 nj kr. Előfizetési felhívás elapok October—decemberi folyamára Előfizetési ár 5 ft 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. Pest, sept. 26.1866. (Fk) Csak az kellene még, hogy egyik bécsi lapnak azon hite valósulna, miszerint azon „öregebb“ osztrák diplomaták, kik a legújabb események által eddigi állomásaikat már nem nyerhetik vissza, a fiatalabbak helyére fognak tétetni, hogy tapasztalásaikat ezentúl is értékesítsék a monarchia érdekében. Ezen, feleslegesekké vált diplomata urak száma nem lehet csekély. Olaszországban vagy fél tucat önálló kormány megszűnt, Németországban pedig még több is, és azon éjszaki német udvaroknál, melyek név szerint önállók maradtak ugyan, de az éjszaki német szövetséghez , magyarán mondva,Poroszországhoz tartoznak, Ausztriának külön képviselőre nincs szüksége. Nincs szerencsénk az ádáz végzet martalékául esett urakat közelebbről ismerni, és tehetségeik felett sem lehet ítélnünk. Az eredményt tekintve, mindazáltal azt kell mondanunk, hogy „tapasztalásaik“ daczára, valóban nem sok hasznot hajtottak ezen excellenciák az őket fizető államnak. A „fiatalok“ képességéről sincs részletes tudomásunk, s az összes osztrák diplomatia évek óta folytatott működésének sikerét tekintve, úgy hiszszük, hogy egészben véve a fiatalok az öregeknek csak oly kevéssé tehetnek szemrehányásokat, mint ezek amazoknak. A különbség köztük mindazáltal abban állhat, hogy a fiatalabbak, kik úgy is csak alárendelt helyeket foglaltak el eddig, aránylag mégis alkalmasabbak lehetnek arra, miszerint penészes hagyományokkal szakaszszanak, mint az öregek, kik ama hagyományokat nemcsak tanulták , hanem úgyszólván már az anyatejjel szopták be. Egy ízben alkalmunk volt amaz „öregebbek“ egyikével szólni a jelenczei kérdésről, mely alkalommal azon véleményt fejeztük ki, hogy aligha okosabbat tehetne az osztrák kormány, mint Velenczéről lemondani. A vita sokáig tartott, a diplomata ellenvetései mindig gyöngébbek lettek, végre pedig azt mondá: „Habár igaz s volna mindaz, amit ön mond, de a dolgot szóba sem lehet hozni, mert ez meg ez ilyesmiről hallani sem akar.“ Ezzel természetesen vége volt a szóváltásnak s ily érv ellen nincs cáfolat, mert ha azt mondjuk rá, hogy bizony sok dolog van a világon, melyről a szegény népek sem akarnának hallani, és miket mindazáltal nemcsak hallaniok kell, hanem még érezniük is, azon feleletre kellett volna készülnünk, hogy quod licet Jovi, et cetera. E kis adat jellemző, mert az osztrák diplomatia egyik főlhibája abban állott, hogy mindig csak azt mondta, amit itt vagy ott „hallani szerettek,“ csak azon különbséggel, hogy míg némelyek maguk is már annyira beleélték volt magukat az előítéletekbe, hogy mindent ezeknek szemüvegén át néztek, s így csak azt látták vagy vélték látni, ami befolyásos körökben tetszett, addig mások látták ugyan a valót, de azt gondolták magukban: nem leszek bolond, hogy megégetem a számat, és disponibilitásba, vagy épen nyugalomba helyeztetem magamat; a kellemetlent még mindig elég korán fogják megtudni az illetők. Az ily szántszándékos vagy önkénytelen csalódások fenntartatását még a legújabb időben is az segíti leginkább, hogy a külpolitikát mindig valami mysteriumnak tekintették, melynek fátyola mögé pillantani csak kevés avatott szemnek volt szabad. Egyik 1848. évbeli osztrák minisztertől hallottuk, hogy akkorában e collegáinak túlnyomó többségével együtt a külügyek mibenlétéről semmit sem tudott, sőt hogy az ily dolgokban az újságok nem egyszer sokkal jobban voltak értesülve, mint a miniszter urak. Köztudomású dolog, hogy 1848 on innen is nem egyszer ugyanezt lehetett mondani, és amely lapnak például jó párisi levelezője volt, az sokat tudhatott meg, amiről Bécsben még úgynevezett hivatalos köröknek sem volt tudomásuk. A hiba ugyanaz volt, melyet főleg az utolsó háború alkalmával az osztrák hadvezényletnek lobbantanak szemére. Az egyes tábornok parancsot kapott, hogy ide vagy amoda álljon, erre vagy amarra menjen, de mily összefüggésben áll az ő mozdulata az egészszel, a tervnek mily részlete az, melynek kivitele tőle kívántatik, ezt ő nem tudta. Ha aztán valami váratlan akadályba ütközött, nem lehetett önállóan más utat módot választani a kitűzött czél elérésére, mert, amint mondjuk, a tulajdonképi czélt nem ismerte, hanem tétlenül megállott, futárt küldött a főhadiszállásra, onnan új utasítást kért, és míg ez megérkezett , addig az illető már rendesen meg volt verve, viszszaszorítva, úgy hogy a czél már most semmiképen nem volt elérhető.— Akármit beszélnek a gyufapuska csodáiról, fő oka a poroszok győzelmének mégis az volt, hogy minden porosz hadvezér nemcsak azt tudta, hogy mit kell tennie, hanem egyszersmind, hogy miért kell ezt meg amazt tennie; nemcsak eszköz volt ő, hanem gondolkozó tagja a hadi vezényletnek, mely öntudatosan és a mozgásnak teljes szabadságával működött közre az előtte teljesen világos közös czél elérésére. Ez — igaz — egyfelől képességet tételez fel minden egyes szereplő részéről, másfelől pedig felelősséggel jár; amaz nem minden ember sajátja, imert nem minden ember szereti; sokkal könynyebb és kényelmesebb betű szerint végrehajtani a főnök utasításait, de aztán erre hárítani minden felelősséget is, így volt ez az osztrák diplomatánál is. A lefolyt évekre visszapillantva, nem akadunk akár csak egyetlen előnyre, melyet ő kivívott, vagy egyetlen calamitásra, melyet ő feltartóztathatott volna. Köröskörül allianceok támadtak, tervek szövődtek, ármányok forraltattak, de az osztrák diplomatia semmit sem tett és semmit sem gátolt. Mi lehet ennek oka ? Hisz bűvölni mások sem tudnak. Tehát vagy nem volt elegendő képesség Ausztria képviselőiben, vagy nem engedtek nekik elegendő tért e képesség érvényesítésére. Egyik csak oly baj, mint a másik, az eredmény egyaránt kedvezőtlen. Csak e napokban olvastuk a lapokban, hogy Moustier marquis berlini követ létekor, midőn egyszer udvari bálba kocsizott, a zsandártisztek közé vágatott, kik hintáját fel akarták tartóztatni, és a királyi terembe lépve, a mély hajlongások közt feléje közeledő Manteuffel miniszterre támadott: „Az imént megverettem ennek egyik tisztjét, aki nem tudja, hogy a franczia császár képviselőjét nem szabad feltartóztatni, midőn a királyhoz megy.“ Nem akarunk ezen daróczos argumentum ad kominem védői lenni, hanem kérdjük : vájjon osztrák diplomata merne-e ilyesmit tenni ? És ha keze még oly nagyon viszketne is, ha ezerszer inkább volna igaza, mint az említett esetben Moustier marquisnak, nem fogna-e azonnal száz meg száz scrupulus felébredni lelkében, száz meg száz aggasztó kérdés, hogy mit mondanak majd Bécsben? Nem fog-e a tett alattomban helyeseltetni, de a tettes nyilvánosan defavoyáltatni, elmozdíttatni, kenyerétől megfosztatni ? Innen magyarázható aztán, a mi egyik hazánkfiával történt, a kinek inasa egy olábhoni faluban senkitől sem kaphatta a főzésre szükséges fát; keressen magának a „niemez,“ vala a válasz; de midőn földink azt szente a jó embereknek, hogy ő nem osztrák, hanem franczia, és ha Bukarestbe jö, panaszt fog tenni a franczia képviselőnél, azonnal ingyen kapta meg azt, amit azelőtt pénzen sem lehetett megszereznie. Tehát vagy a képesség, vagy az önállóság, vagy mindkettő egyszerre hiányzott eddig az osztrák diplomatiában, sőt ahol eleinte képesség volt, el kellett vesznie, midőn folyvást szűk, merev formák közé szorittatott, és minden önálló fellépés senkinek sem használt, csak a fellépőnek ártott, így az osztrák követek feladata mindinkább a „repraesentatió“ra szorítkozott; első kellék magas társalmi rang volt, és a diplomatia fiatalabb, de kevésbé kitűnő születésű tagjai azon nyomasztó tudattal működtek, hogy örökkön-örökké segédmunkások fognak maradni, és hogy a magasabb polcoktól áthághatlan sorompó zárja el őket. Nem ezen fiatalabbakat még inkább háttérbe szorítani, s még a már kinyert állomásoktól is elmozdítani őket a vénebbek javára, hanem az osztrák diplomatiát testben lélekben megifjítani, ez volna az osztrák kormány feladata, ha európai dolgokban ezentúl is több mint szenvedőséges szerepet akar játszani. Az öregebbek, a testileg vagy szellemileg gyöngék, élvezzék az őket megillető nyugdíjt; bármily nagy legyen az, bármily terhet róna ez az államra, a kár soha nem lehetne oly nagy, mintha ezen urak azontúl is az eddigi kerékvágásban tartanák az osztrák diplomatia tevékenységét. A külpolitika pedig szűnjék meg házi ügy lenni, és legyen igazán közügygyé, melynek előserélésében tudatosan, és ha kell, önállóan közremunkálni, akárhány golyója van az illető czímerében díszelgő koronának, akármily rangot foglal el a diplomatia hierarchiájában, az e téren működő minden igazi talentum hivatva legyen. Eíresi dolgok. A sept. 26 -i „Wien. Ztg“ hivatalos részében következő legmagasabb kinevezések hirdettetnek ki. B. Paumgarten Ferencz altábornagy Galliczia, Lodomeria és a krakkói nagyherczegség eddigi helytartója ebbeli hivatalától felmentetvén , helyébe gróf Goluchowski Agenor neveztetett ki. Csehországi helytartóvá gr. Rothkirch Panthen Károly lett kinevezve. Tegetthoff Vilmos szolgálatának más terem fenntartásával a hajóhad vezényletétől felmentetett , s helyébe Pokorny Alajos sorhajó kapitány mozdittatott elő. A ma érkezett bécsi lapok némely tudósításai szerint a kormány komolyan készül (tehát még csak készül!) az alkotmánykérdés megoldásához. A „Fr. Bt.“ szerint Prágából jelentik, hogy azonnal az olaszországi béke után a Landtagok egybe hivatnak, fontosabb ügyeik elintézésére, s egyúttal a birodalom több tartományaiban kihirdetve volt ostromállapot is meg fog szüntettetni. Prágai kormánykörökben hozzátették, hogy a tartománygyűlések tartama rövid leend, s csakhamar követi azokat a Reichsrath, s egyszersmind a magyar országgyűlés összehívása. Ehhez a „Politik“ még azt is hozzáteszi, hogy a kormány elhatározása (mi iránt ?) nemsokára várható, valamint Bec redi gróf visszalépése is. A „Fremdenblatt“ szerint a fennebbiek meglehetősen összehangzanak azokkal, miket a bécsi miniszteri körökben beszélnek, s végre is a kormány határozott lépései várhatók. Más lapok kétlik a „Politik“ visszalépési hírét, egyébiránt bizonytalannak tartják, hogy az alkotmánykérdés megoldási munkájának vezetése az ő kezeiben hagyatik. Az Olaszorsággal vezetett béketárgyalások a ma érkezett lapok tudósításai szerint befejezvék A sept 25 én tartott ülésben sikerült az Ausztria és Olaszország közt függő pénzügyi kérdést megoldani. A megállapodás szerint Olaszország, mint államterhet elvállalja Monte Veneto (tartományi) adósságot, ezenkívül az 1854-ks államkölcsönből Velenczére eső 35 millió ezüst forintot megtérít. Az államadósság ezen részéből zürichi szerződés szerint Lombardiára 40 millió esett. Olaszország minden kártérítés nélkül veszi át a velenczei királyságban levő , el nem szállítható hadi szereket. Határkérdéseket meghatalmazottak nem tárgyaltak, ez iránt a béke végleges megkötése után külön bizottság fog kiküldetni. — A „France“ a magyar alkotmány kérdésről ezt írja : Most már ismerjük az intézkedést, amelyet a bécsi kormány Magyarország irányában tenni szándékozik. Az autonómia fenn lesz tartva, de az egész monarchia közös ügyei : hadsereg, pénzügy, kereskedés, ipar a központi kormány hatósága alá tartozandnak. A magyar országgyűlés feladata lesz tanácskozni a kormány közösügyi törvényjavaslata felett, és szótöbbséggel határozni felette. (Úgy látszik, a „France“ a magyar országgyűlés ügyrendjét is a franczia kamráké után méri.) Vidéki tudósítások. Veszprém, sept. 18. Részben B.Fereden idézésem, részben azon körülmény miatt, hogy hívatlan — értesitetlen vendégnek helyét nem akartam elfoglalni ott, hova alkotmányos fogalmakkal egyező eljárás mellett, oly nevezetes ügyben, mint az ínség Ügye, minden bizottmányi tagot meg kellett volna hívni: a veszprém megyei központi inségügyi bizottmánynak f. hó 6-iks következő napjain tartott nagygyűlésében nem vettem részt, s igy részletekbe hatolan nem ismertethetvén, csak is a köztudomásúvá lett eredménynek közlésére szorítkozom. Amint az elnöklő főispán a gyűlést megnyitott beszédében értésére adta a meghívottaknak, gyűlés föladatául a kormány által kizárólag vetőmagra részint már folyóvá tett, részint reménybeni pénzsegélynek (200,000 frt tétetett folyóvá megyénk számára) a körülmények — csapás fokozatának tekintetbe vételével, méltányos felosztása tűzetett ki. Mellőzve az adóslevél szerkezete ellen támasztatott nehézségekből eredeti vitákat, mellőzve a bélyegmentességi reményeket lehangoló, felsőbb hatósága által nyert s fel is mutatott utasítására hivatkozással indokoló közbeszólását egy pénzügyi hivatalnoknak, az elnöklő főispán őrságának e közbeszólás által támasztott izgatottság s keserű felszólalások lecsendesítésére s elnémítására irányzott azon hullámcsendesítési mesteri szózatát , illetőleg ígéretét, hogy a folyóvá tett s teendő összegek az ő utalványozására ki fognak adatni, ami pedig a bélyegilletéket il éti, bizottmányelnöki minőségében távirdai úton kérdést intézend Magyarország tárnokához; — mindezen érdekes részleteket mellőzve, csak anynyit említek, hogy a viták tengerén — az ügyet is elmerítéssel fenyegetett hullámokat érintett e szózat után — a megye teremében jön nagy csendesség, mert a gyűlés d. u. négy óráig azon ígérettel, hogy a távirdai után érkezendő válasz akkor tudatni fog, felfüggesztetett. A délutáni gyűlés azonban azon elnöki kijeentéssel kezdődött, hogy, miután a kir. biztosoknak a bélyeg alkalmazása elleni felterjesztései mellett a veszprém megyei közpönségügyi bizottmány is teend hasonirányú felterjesztést, és ezek eredménytelensége esetén is az összes segély utáni bélyegilleték nem leend magasabb 400 frtnál; a pénzügyhatóság megbízottja is kijelentette már nála, hogy az ő utalványozására minden akadékoskodás nélkül kiadandja a pénzt, bélyegilleték kérdését ezúttal mellőztetni óhajta. S mert a távirdai válasz felöli tudósítás elmaradt, sőt a bélyegilleték alkalmazásánál a felterjesztések sikertelenségének lehetősége is kiátásba helyeztetett, s úgy e gyűlés — mint a megye több községeit az ínség daczára is fenyegető katonai executió kétségtelenné tették, hogy fensőbb közigazgatási, pénzügyi és katonai hatóságok az ínségügyet érdeklőleg ahelyett, hogy összevágólag működnének, épen ellentételesen járnak el, s a közigazgatási hatóságoknak az ínség enyhítésére irányzott működése hasonló Sysiphus köréhez, mely a pénzügyi satonai hatóságok intézkedései által emelt hegyről épen a czél közelébe értekor gurul vissza, s mert sokan — még pedig a megyének tekintéyes tagjai, úgy értelem, mint birtok s politikai dicső múlt tekintetében vezérszerepvitelre hivatott tagjai közöl nem megyeileg kezelt összegétért nem akarták magukra vállalni az erkölcsi felelősség súlyát! a viták hullámai ismét duzzadozni kezdtek, s csak is az elnöklő főispán tapintatteljes eljárásának sikerült motos componere fluctus, s keresztülvinni, hogy a központi bizottmány az inségügy vezetésébe beavatkozástól visszadöbbentő lehetőségek daczára is a jelen gyűlés kitűzött főfeladatának megoldásához látott, s a vetőmag megszerezhetéséért megyénk részére folyóvá tett segélyösszeget a községek között földterületekhöz s az őszi gabnanemüekben a fagy által okozott csapás mértékéhez arányitottan igazság és méltányosságtól vezérelve felosztotta. Mily szükséges lett volna minden községnek képviseltetése, kitűnik abból is, hogy a központi inségügyi bizottmányban egyes községeknek fagy által sujtottsága kérdésessé tétetett a nélkül, hogy érdekeik védelmezésére tér nyittatott volna előttök. Tán épen e körülményben rejlik oka annak, hogy vannak községek, melyek épen egy harmadát nyerték segélyül azon összegnek, melynek vetőmagjai szükségességét kimutatták. Nézetem szerint a birtokos osztályt kellett volna oly mérvben segélyezni, hogy ne csak vető — hanem élelmi mag szükségletét is beszerezhesse, s földeinek munkáltatására — leromlott szellőjének újjáalakítására képesítve legyen. A birtokos osztály ez esetben fogott volna munkát adni azon osztálynak, melynek egyedüli jövedelmező tőkéjét a munkaerő képezi, mely tőke jelenleg épen azért nem jövedelmez, mert a birtokos osztály minden erejéből kimeríttetvén, a ránehezedő pénz és élelmiszerek hiánya miatt kénytelen földjét és szőllőjét saját erejével — úgy, a mifit ily csekély erő alkalmazása mellett lehető — munkálni. — Ha a birtokosok tökéletesen kisegítő kölcsönre tehetnének szert, a munkás osztály azonnal találna foglalkozást, s ereje a gazdászatot emelve lenne értékesíthető. De most, mikor a m. kormány oly csekély összeget fordíthat a birtokos osztály segélyezésére, mely a szükségelt őszi vetőmagnak beszedésére sem elegendő, mikor élelmiszerét még a telkes gazda is csak úgy szerezheti be, ha a kilátásba helyzett közmunka adás alkalmával az ő munkaereje is igénybe vétetik: igen természetes, hogy mint önmaga és családja fenntarthatásáért szinte közmunka által leendő segélyezésre szoruló — a sajátképpeni munkás osztálynak adhatna ugyan munkát, de nem adhat fizetést, sőt még élelmet sem, s igy ezen osztályról a kormánynak közmunkaalapok kijelölése, s erőinek ott leendő foglalkozása és jövedelmezővé tétele által kell gondoskodni. Ily közmunka-alapul volnának kijelölendők Veszprém megyében a székesfehérvár-veszprémi, és a győr-pápa-keszthelyi vaspályák kiépíthetéséért megyénk területén teendő földmunkálatok, a Mezőföldnek Balaton-Füreddel egyenes iránybani összeköthetéséért a Veszprém kenesei országút dukai pontjától Dukán, Papvásárján, Fűzfőn, Vörös-Berényen át Alsó-Eörs felé vezetendő jó út, s amit a vaspálya után első helyen kellett volna említenem, a veszprémpápai országutnak herendi pontjától Szent - Gálon, Nagy- Vázsonyon — a veszprém-nagyvázsonyi országos utat átmetszve, Tóth-Vázsony és Barnagh között Pécseli határig vezetendő, s innen Zalamegye által Pécselén keresztül, Aszófeőig folytatandó, s ott a Veszprémtapolczai országúiba vezetendő országútnak kiépítése. A közlekedési eszközök jósága , czélirányosan, az érdekek tekintetbe vételével szaporítása, jó,karban tartása élénkíti a forgalmat, s nagy mértékben emeli azon vidék anyagi jobblétét, emelkedését, felvirágozását, mely általuk összeköttetésbe van hozva a világkereskedelemmel. Közlekedési utak, forgalmat élénkítő, a szállítást könnyítő és olcsóvá tevő utak hiánya, vagy a létezőknek roszasága mellett, anyagi tekintetben lehetetlen az előrehaladás. S mert az államnak minden polgára egyenlőn emeli a közterheket, jogosítva is van megkívánni, hogy az állam által érdekei ne hanyagoltassanak el, s a közmunkára fordított országos erő az ő érdekei emelésére is értékesítessék, joggal követelheti, hogy jó utak által hozassék összeköttetésbe a világkereskedelemmel. Az általam indítványozott herend-szent-gálnagy vázsony - tót - vázsony - barnagh - pécsel- aszóféki országút által oly községek közlekedése könnyíttetnék, melyek forgalmi könnyűség tekintetében valódi mostohagyermekei voltak az államnak,melyeknek anyagi jobbléte emeléséről közlekedési jó utak építtetése által nem történt gondoskodás, s vannak közöttök olyanok (Pécset és az ezzel szomszéd B.-K.-Szöllős), melyeknek szőlőhegyeiben igen értékes, de a közlekedési nehézségek miatt kellőleg mind ez ideig nem hasznosíthatott kincs rejlik, mely most mintegy elásva hever, de az általam ajánlott, s a nevezett községek által már több ízben kiépíttetni kért országutnak elkészítése esetén ragyogni fog. A Bakonyságra és Balatonmellékére nézve, mely két vidék jelenleg csak nagy kerülővel, vagy nyaktöréssel fenyegető utakon érintkezhetik egymással, kiáltó szükség ez országutnak kiépítése. A Bakony, a Balatonmelléknek boraira, s Balatonmelléke a Bakonynak rengeteg erdejébeni fára van utalva. A két vidéket anyagi érdekeik kölcsönösen utalják egymásra, s érdekeik kielégítése jó ut által leendő egyenes összeköttetésüket igényeli. Anyagi jobblétek emelkedését eddig is nagy mértékben gátolta ezen útvonalnak hiánya, melynek szükségessége már régen elismertetett, s kiépíttetésére Zala megye saját területén 1850 dik év előtt meg is tette a szükséges előmunkálatokat, kijelölte a leendő útvonalat, mely kijelölésnek bizonysága az Aszófeőtől a pécseli erdőig vágott egyenes utat is, s csakis a közbejött, anyagi érdekeinkre is emelés helyett levetőleg hatott szomorú körülményeknek lehet tulajdonítani, hogy mint több más közérdekű vállalat, úgy ez is hajótörést szenvedett, hogy az eszme testet nem ölthetett, s meg nem testesülhetése miatt oly sok községnek anyagi érdekei, s annyi éven át szenvedtek. Az életre való eszmének megtestesülését azonban, ha gátolhatják is ideiglenesen, de magát az eszmét meg nem ölhetik, újra előtérbe nyomul az, küzdő bajnokok lépnek fel mellette, hogy megtestesülhessen. Az érintett itt is megtalálta küzdő bajnokait az érdeklett vidékek birtokosaiban, Zalamegye Tapolczán tartott inségügyi bizottmányában újra megpendült kiépíttetésének eszméje, s mikor a munkanélküli szegény néposztálynak jövedelmi forrás nyithatásáért a közmunka-alapok kijelöltettek, Bohonszky Antal, pécseli közbirtokosnak, s többeknek lelkes felszólalására ezen út, mint a legszükségesebbek egyike, jön közmunka alapul kijelölve. Veszprémben Szent- Gál közbirtokosai, élükön Tamás Károly községbirával, Tóth Józseffel s többekkel szinte megtették az út kiépíttetése végett szükségelt előlépéseket, s nem lehet kétség a felől, hogy Veszprém és Zala megyék e tekintetben intézkedésre hivatott férfiai egyetértőleg fogják ez útvonalnak kiépittetését közmunka alapul kijelölni. Kettős czél éretik el ez útnak kiépittetése által, mert a szegény néposztályra nézve itt adandó munka által tétetik lehetővé önnfenntartása, élelmének és ruházatának beszerzése, e mellett oly vidékek, melyek eddig egymástól és részben (rész utaik miatt) a világkereskedelemtől is el voltak zárva, egymáshoz közelebb, s a kereskedelmi forgalomba behozatván, anyagi jobbléteknek szilárd alapja megvettetik. Nevezetes körülmény az is, hogy kiépíttetése nem sokba kerül, mert azon vonalnak, melyen át vezetendő lesz, mindenütt mellette van az útkészítéséhez szükségelt anyag (kő, kőpor stb.), s az út talaja szinte köves lévén, az alap természettel szilárd, s igy tartós. Véghey Dezső ügyvéd, ki máris országszerte ismert nevet vívott ki magának, a régészet terén siker által koszorúzottan tett kutatásai által, s a levéltárak penészes homályából, rejtekhelyéből a történelmi adatgyűjtők és tudomány-búvárokra nézve magas értékű, becses okmányokat hozott napfényre, jelenleg szülőföldén Veszprém városban folytatja régészeti nyomozódásait, ügyvédi foglalkozásaitól szabad idejét a Veszprém városban található levéltárak átnézésére, megvizsgálására, s az ezekben felfedezett becses okmányok lemásolására fordítván. A veszprémi főtisztelendő káptalan is megnyitotta értékes s több század összegyűjtött okmányaival gazdag levéltárát a tudományos kutató előtt. E levéltár egyike a legrendezettebbeknek, s a főt. káptalan e levéltárnak úgy rendezettsége, mint a tudomány, s hazai történelem emelése s ez utóbbira fényt derithetésére a nyomozók előtt megnyitásáért dicséretet és köszönetet érdemel. Bámulatra méltó az az erély, kitartás, önmagáról megfeledkezéssel határos fáradhatatlanság, melyet az okmánykutató e nagy terjedelmű kincses bányának kiaknázásában tanúsít, s mert ez anyagilag nem jutalmazó téren működésre nem önérdek, hanem a hazai történelemre fényt deríthető okmányok felfedezésére sarkaló hazafias lelkesedés s szenvedély ösztönözi, s a szenvedéllyel szakértelem párosul, nem lehet kétség a felől, hogy ez érdekes leányának egyetlen egy kincse sem maradandósi homályban, amit a tudomány és hazai történelem értékesíthet, az mind ki leend aknázva. Máris fedezett fel magas értékű Árpádok korábeli okmányokat. A tudomány és hazai történelem szempontjából valódi nyereménynek tekinthető, hogy e jól rendezett, s okmánygazdag levéltár ily hozzá méltó szakértő nyomozó előtt nyittatott meg. IM.