Pesti Napló, 1869. augusztus (20. évfolyam, 175–199. szám)

1869-08-08 / 181. szám

181. szám. Szerkesztői iroda: Ferenc­siak­ tere 7. alám. I. em­elett. C l»i. •.■Allem! részét illető minden tS­.t'Omény a szerkesztöségben intézendő. tlen levelek csak ismert ke*ektöl fogadaznak el.— Ferencziek tere 7. szám földszint-síiadóhivatal: A lap anyagi részét illeti­ kösle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI HA Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, helyben, hásonz bordv*i Kg és* évre ... 22 frt. Félévre....................11 frt. Negyed évre ... 5­­­60 kr. Két hárs................... 8 „ 10 kr_ Egy h/h rs .... I 86 kr. Hirdetmények díja: 1 hasábos pu­lsoi egyszeri hír­­detésnél 7 új kr Bélyegdíj kü­lhn 80 njkr. Nyílt tér : 6 hasébes petit ».,, 25 nj kr. --------------­ Előfizetési felhivás* PESTI NAPLÓ 1869-ki julius—deczemberi folyamára. Előfizetési feltételek : Pesten L 4 4 k­­o • hordva, vidd ki, postán küldve: A julius—deczemberi fél évre . . .11 frt. — A július septemberi negyedévre . 5 frt 50 ki*, egy hónapra ....... 1 frt 85 kr Az „Athenaen m“, irodalitii d* nyomdai rdnevénytársulat, mint tulajdonos ás kiadó. Pe*f, au­g. 1 ISIW. Válasz Ghiczy Kálmán urnak a deficit ügyében. T. Ghiczy K.ur a„Hon“ julius 31-diki reggeli kiadásában 11 hasábos czikket hoz a deficit kérdésében. Hivatkozva pártfelének egyik lapjára, tűzijátéknak, pénzügyeink feldicsőit­ésé­­nek, utolsó rakéta szétrobbanásának gú­nyolja a pénzügyminiszter úrnak f. évi jul. 14-én Máriássy Béla úr interpellációja folytán adott azon feleletet, mely által kijelenté, hogy a bírói szervezés költsé­geit az ország rendes jövedelmeiből fedez­hetni hiszi, mert a pénzügyek kezelésének harmadfél évi ideje alatt „még eddig de­ficit nem terhelte a magyar államot.“ Megvalljuk, hogy ezen interpellatio elegendő arra, hogy a művelt világ min­ket elítéljen, mert ha eltekintünk is a ná­lunk elég terjedelmes rablási krónikától, azt nem tagadhatjuk, hogy az álladalmi társulatnak fő alapja a személy- és vagyonbiztonság. Attól tételezni fel az igazság ügyét, hogy marad-e egy­néhány fillér a justitia regnorum funda­mentum-TM , valóban jellemző egy ese­mény ! A botránykő nálunk még­sem az, hogy ily kérdés általános indignatiót elő nem idézett, hanem az, hogy midőn a pénzügy­­miniszter ezen költség fedezését lehetőnek nyilvánítá, indokolásul azt mondta, hogy még eddig a magyar államot deficit nem terheli. Ghiczy azé a dicsőség, hogy miután pártja az igazságügyben legyőzetett, a támadási jelszót a pénzügyben kiadhatta. Ő mondá ki, hogy def­i­citün­k csak azért nincs, mert a pénzügymi­niszter a költségvetésben sok­kal kevesebbre tette a bevétele­ket, mint a­mennyiek valóban! Azt hittük, hogy ezen tarth­atlan nyi­latkozat csak véletlen szórakozásból csúsz­hatott be G. úr szónoklatába, azért elein­­tén nem kívántunk rá észrevételt tenni, mert nem tehettük fel, hogy valaki ko­molyan azt vélje, miszerint a deficitet ily csekélység által mellőzhetni képes; de azt sem foghattuk fel, hogy mikép lehes­sen a költségvetésben a valódi bevéte­leket felvenni; tudván, hogy azok csak későbben folynak be, s ennélfogva a va­lódiságról eleve szó sem lehet. De miután az ellenzéki lapok Ghiczy úr vezéri jelszavára a pénzügyminiszter úr beszédét elferdítették, azt fogták rá, hogy pénzbőségről beszélt,­­ hogy en­nek folytán a közös költségeket szándé­­kolta szaporítani­ minden kigondolható gúnyt s személyes sértegetéseket szórtak ellene ; kikerülhetlenné vált ezen tévedé­sek forrását, G. úr vezéri jelszavát sző­nyegre hozni. S igy történt, hogy midőn a „Pesti Napló“-nak folyó évi julius 21-diki és 23-diki kiadásában ezen sok rendbeli sér­téseket s ráfogásokat visszautasítottuk; egyszersmind G. urat is figyelmeztet­ik arra, hogy a bevételeknek ki­sebbre tett előirányzata által a deficitet mellőzni nem lehet. G. ur ezen egyszerű tényt nem akarja felfogni, hanem a helyett terjedelmes czikkének­l­ső hasábján azt állítja, h­o­g­y a deficitnek két neme van; egyik a pénztárban, másik a költségvetésben mutatkozik. Mi ellenben az véljük, hogy ebből egy is sok. Azonban a kérdés tisztázása végett mellékesen megjegyezzük, miszerint ez úgy hangzik, mintha azt mondaná, hogy két háza van, egyik papirosra festve a szekrényben, másik kőből építve az ud­varon. Ha már G­­ur szerint a deficitnek két neme van, úgy a vele viszonylagos ellen­tétben álló feleslegnek is két, megfelelő nemének kellene lenni, és pedig egyiknek a pénztárban, másiknak az előirányzat­ban. Részünkről csak a pénztári felesle­get igényeljük az állam részére; a mási­kat pedig, mely papíron áll, könnyen el­ajándékozhatjuk. Azonban nem szükség, hogy G.­urnák ezen deficitbeli dualismusát tovább fejte­gessük, miután azt saját maga c­áfolja meg, midőn czikkének 3-ik hasábján azt írja: „s ennélfogva bocsásson meg ne­kem névtelen czikki­’e, ha továbbá i­s a­z­t állítom, hogy mind­addig m­i­g azon s­z­á­m­adá­sok a­n­n­a­k rendje szerint kiegészítve, s az után az 1848-ik esztendei III. t. ez. 37. §-a szerint az or­szággyülés által megvizs­gálva s jóváhagyva nem lesznek, teljes határozott­sággal nem állítható, hogy a­z 1867-ik évi állami háztar­tás­b­a­n d­e­f­i­c­i­t n­e­m m­u­t­at­koz­o­t­t.“ Ezt értem s tökéletesen magamévá te­szem, mert a dolog természetéből foly. De ha a deficit teljes határozottsággal csak a számadások megvizsgálása által derül ki, hogy leszünk a másikkal t. i. a költségvetési deficittel , hiszen a költség­­vetés nem számadás. A tárczába beírt pénz csak akkor képvisel értéket, ha a megfelelő pénzösz­­szeg valósággal a tárczában van. A költ­ségvetési va­l­ó­s­z­í­n a deficit, is csak akkor válik való deficitté, ha a pénz­tárban is deficit van ;a dualizmusnak tehát itt nincs helye, mert az írás csak feljegyzé­se a kö­tségvetésben a történhető do­lognak, a számadásban pedig a már megtörtént ténynek. A papíron tervezett vagy arra rajzolt házban nem lehet lakni, s azért nem tar­tom czélnak hanem tájékozó eszköz­nek a főezér biztosabb s észszerűbb elérésére ; ennélfogva mi a költségvetést, nem ismerjük el czélnak, hanem segéd­eszköznek arra, hogy a kormány a meg­szavazott költségnél többet ki ne adhasson; ezt meg lehet eleve ha­tározni, de a bevételeket, nem. A költségvetés kivált a bevételek­re nézve csak valószínű tervnek tartom, még­pedig olyan tervnek, melyet ezer eset közül 999-szer másít meg­ a valósá­gos eredmény. Mivel pedig a deficitnek vagy felesleg­nek egyik főtényezőjét a bevéte­lek képezik, deficit vagy feleslegről a zárszámadás végéig komolyan szólni nem lehet. Általában G.­urnák költségvetési defi­citjét azért gondolom tarthatlannak, mert a költségvetés nem tiltja azt, hogy több ne jöjjön be, mint előiratott, s ha csak­ugyan a pénzügyminiszter úr nézete sze­rint annyi folyt be, mennyi a megszava­zott kiadásokat fedezi, akkor deficitről nem lehet szólni. Ha az államháztartás olyan volna, mint egy gép, p. o. egy jó óra, melynek se elébb, se hátrább járni nem szabad, s így az volna a miniszter feladata, hogy annál mi megszavaztatott, egy fillérrel se me­részeljen többet bevenni, és az engedé­lyezettnél kevesebbet kiadni, akkor volna, a G­ úr költségvetési deficitjének támasz­pontja, de úgy a­hogy a dolgok a vilá­gon most állnak, nincs értelme. A második hasábon egy magánzónák példájával akar minket arról felvilágosí­tani, hogy mi a vége annak, ha a jöve­delem helyett a tőkevagyon is a kiadások közé kerül. Ezt köszönetünk mellett to­vábbi észrevétel nélkül hagyhatjuk, mint oly dolgot, mely minden ember előtt is­meretes. A 2-ik hasáb közepén G. úr egy kép­­zelődési h­arczba bocsátkozik saját magá­val. Azt mondja, hogy a pénzügyminisz­ter által az 1867-ik évre beadott szám­adást nem tartja számadásnak, még akkor sem, ha a pénzügyminiszter azt annak keresztelné. Azután elszámolja ezen szám­adás hiányait, mely hiányok végett azt számadásnak nem lehet tartani, ha csak az országgyűlés magát gúny tárgyává nem akarja tenni. S ily tusakodás közt azt is megjegyzi, hogy maga a pénzügy­­miniszter sem tartja azt száma­dásnak, mert, azon évre a számadás még nincs befejezve. Ha már a pénzügyminiszter sem tartja a kérdéses okmányt számadásnak, s még azt is kijelentette, hogy a számadás befe­jezve nincs, nem értjük, hogy mit szán­dékozik G. ur panaszával elérni. Ebből csak azt, látjuk, hogy G. urnak ideje a karlsbadi kúra előtt még sincs oly szűkre mérve, mint az i­ső hasábon állitja; különben ily képzelődési aggodal­makat nem teremthetett, volna önmagá­nak, hogy idejét vele kitöltse. Ha a terjedelmes czikknek hiányait kellene kimutatnunk, bizonyosan első he­lyen állanának azon képzelt bajokból eredő tusakodások (vagy tudja Isten mi­nek nevezendő aggodalmak) melyek sűrű ismétlés által már sok embernek bajt okoztak. A 3-ik hasábon azt mondja G. ur, hogy a deficit csak a zárszámadások jóváha­gyásakor tűnik ki; erről már a kétféle deficit, rovatában szóltunk, miért is átme­hetünk azon pontra­, melyben G. ur azt állítja, hogy az 1868. évben pénztári deficit nincs, de költségvetési hiány van 16.335.800 ft. Ezen hiány létezését kö­vetkezőkben indokolja : „úgy de ezen összegek nem az 1868-ik esztendei pénz­ügyi kezeléshez tartozók, activumai vol­tak az államnak, annak vagyonát képez­ték, folyóvá tételük az állam vagyonának kisebbítésével egy­értelmű, s a mi általuk fedeztetett, az valóságos deficit.“ Erre megjegyzem, hogy abból, mert a kiadási vagy bevételi tételek más évi p. v. kezeléshez tartoznak, még nem lehet deficitet következtetni; nincs a világon sem állami sem magán­háztartás, mely­ben a bevételek és kiadások némely téte­le egyik évből a másikba át, ne l húzódnék; csupán azok mondhatják az ellenkezőt, kiknek semmijük sincs, s igy a­ deczembe­ri s januariusi kezelésük nem húzódhatik át. Ha ezen áthúzódás deficitet fejezne ki, akkor Rothschildnek — vagy legyen az bár­ki — a világ leggazdagabb embe­rének lenne legnagyobb deficitje. Ha p. G. urnák haszonbérlője két évig nem fi­zetett semmit, s az idén hátralékát egy­szerre kifizeti, ebből könnyebben foly az, hogy a múltban volt deficitje mint az, hogy jelenleg lesz. Azt, állítani, hogy ha a régi tartozás be nem folyt volna, adós­­ságcsinálással kellett volna helyet pótol­ni, nem nyomatékos vélelem ; azért, van országgyűlés, hogy a legjobbat érvénye­sítse s nem teszem fel róla, hogy ily eset­ben vagy a bevételek szaporításával,­­ vagy a kiadások korlátozásával egy tete­mes deficitet meg nem tudna előzni. De ha még­is vagy a törvényhozás több kiadásokat szavazna meg, mint meny­nyit a reményleti jövedelmek képesek fedezni, vagy a várhatott jövedelmek rend­kívüli viszonyok által tetemesen csökken­tek: az ezek valamelyikéből az év végén valóban mutatkozott deficit végett a mi­nisztert okozni nem lehet, mert neki nincs hatalma az országgyűlés­i vagy a bal­sors végzetét megmásítani. Meg kell jegyeznem továbbá, hogy az activum vagy az állam vagyonának el­költése még magában nem okoz deficitet , s egészen hibás nézet egyszerűen azt állí­tani hogy a­mi az állam vagyonát kiseb­bíti, az deficitet idéz elő, hiszen a befolyt adó, jövedék, kincstári készlet stb. szintén vagyon, s még­is rendeltetéséhez képest, kiadatik, még­pedig a­nélkül, hogy defi­citről szó lehetne. Ha a vagyon kisebbítés egyszerűen deficitnek neveztethetnék, ak­kor minden kiadás deficitet szülne. Ebből látható, hogy G. úr igen ideális térre vit­te a deficitet. Meg kell harmadszor jegyeznem, hogy G. úr csak a tőke vagyon f°gyas­ztá­­sát érthette akkor, midőn a vagyon kiseb­bítését, mint deficitet jelzette meg. Meg kell végre jegyeznem, hogy az adóbeli, bérleti, vagy más jövedelmi hát­ralékok nem eszközölhetnek kiadásuk által deficitet, mert a tőkevagyont nem kisebbíttették, sőt ellenkezőleg ép a defi­citet mellőzik az által, hogy a múltban hátramaradt követelést a jelenben hasz­nálhatóvá, tehát hiányt fedezővé teszik. A G. ur 16 millió múlt 1868-ik évi de­ficitje tehát csak idealizmus, s úgy áll a valóságos deficithez, mint a papirosra fes­tett ház a lakható házhoz. A deficitnek állított 16 millió forintból csak 90 ezer forint származik elidegení­­tett tőkevagyonból , de ezt nem a magyar, hanem még az osztrák kormány idegení­tette el 1867 előtt; a többi mind jövedel­mi mar­adék, melyből ép úgy lehetett vol­na, tőke, mint G. urból jobboldali k­pvi­selő; ki tehet, róla, hogy a végzet azt máskép intézte el. Nem áll tehát G. urnak azon nézete, hogy a közös activák 8 millió frtnyi ösz­­szege deficitet eredményez, mert ez nem államtőke, ilyent nem öröklöttünk Bécsi­ből , hanem a régi jövedelmek maradvá­nyai, melyeket bonyolódott viszonyuknál fogva még nem lehetett elkülöníteni. Még kevésbé áll azon nézete, hogy a korona javaiból 570 ezer forint, az adó­hátralékból 6.372.000 frt., a bérleti hátra­lékokból 1.245.000 frt erejéig engedmé­nyezett kiadást deficitnek kell tekinteni ; és pedig azért nem áll,­­ mert ezek olyan jövedelmi summák , a melyek egyik évből a­ másik évre szoktak húzód­ni, s bizonyára áthúzódik a jelenlegi évből is kivált az egyenes a­dakból egy jó adag hátralék a jövő évekre. Nem oszthatom G. urnak azon nézetét, hogy ha a fentebbi összegek az ország rendelkezése alatt nem állottak volna, an­­nak helyét kölcsön felvételével kellett volna pótolni. Majd ha, a­mit szívemből kivánok, hogy teljesedjék, G. úr még vagy két évtizeden át képviselő lesz, sa­ját tapasztalásából meg fogja tudni, hogy az ily épen nem óhajtott forrás évről évre megújul, mert, higye el, hogy alig van állam a széles világo­n, melynek ily fáj­­da más activumai vagy követelései nem volnának. Nekünk adó és bérletből vagy öt évi költségvetési időszakra elegendő hátralékunk van, s az eddig tapasztalt fizetésbeli készség mellett hihető, hogy elég fog ezutánra is maradni. G. úr a 69. évi költségvetésből is láthatja, hogy is­mét van közös activa, bérlet és adóhátra­lék, s fájdalom lesz ebből ezutánra is. De azért mert a jövedelmek nem elég pon­tossággal folynak be, ha azok utólagosan mégis befolytak, a deficitet, nem idéz­nek elő. Mi tehát G. ur költségvetési deficitjét mind­addig nem ismerjük el, míg a zár­számadásokból, mint azon forrásból, me­lyet G. ur a 3-ik hasábon a deficit krité­­riumának nyilvánít, valódi deficitnek be nem bizonyíttatik. A 4-ik hasábon a beruházásokról s ar­ról szól, hogy a rendkívüli kiadások közé rendesek is soroztattak. G. úr azt hiszi, hogy a keleti marhavész ellen tett kiadá­sok, az erdélyhoni földtehermentési alap segélyezése, távirdák és épületek újonnan felállítása a rendes költségekhez lettek volna sorozandók. Ezen vélemény tart­­hatlanságát csak az nem ismeri fel, a­ki abban a hitben van, hogy marhavész örökké és rendesen létezik, s hogy mi örökké építünk, és új t­ávirodákat létesí­tünk stb. Ha már G. az elidegenítésekről szólt, kár volt meg nem említeni, hogy valamit, szereztünk is p.o. Gödöllőt és Mácsát, kár volt azt is fel nem említeni, hogy költsé­geink nem ok nélkül növekedtek, mert van országgyűlésünk, van saját kormá­nyunk, megyei hatóságaink, keletkezőben van honvédseregünk és rendes bírói szer­vezetünk stb. mind­ezek költségbe kerül­nek, s az őszinteség azt kivánná, hogy ne ignor­áljuk. Továbbá beismeri G. úr, hogy vannak esetek, melyekben több kiadás szüks­­el­­tetik, mint a­mennyit a bevételek fedez­nek, s ezt azután „valóságos defi­citnek“ nevezi. Ebben, de csak is ebben van igaza, s igen örülök, hogy maga G. úr is bevallja, hogy van valóságos deficit; ebből önkényt következik, hogyy az nem valóságos csak mondva­csinált dolog mint p. o. a papiros ház vagy a végleges számadások eredménye előtt képzelt akár költségvetésbeli­nek akár pénztárinak nevezett deficit. Szól G. úr még­ az adóhátralékokról is, de ezekről a költségvetési deficitet fenn­­tartja. Örülök, hogy ezt nem sorozta a valóságosok közé. Az 5-ik hasáb az 1869. évi költségve­tési ideális deficitet taglalja, mire a szá­mok kivételével mind azt alkalmazandó­nak s érvényesnek tartom, mit az előbbi évről xxxár elmondtam. G. ur­­xgyan mind a 68-ik mind a 69-ik évi xxgyxxevezett költségvetési defi­citjeinek számait a törvényből idézte. — Nekem a számtételek ellen nincs kifogá­som, de azt xxem hallgathatom el, hogy hamis értelmet csúsztatott alájuk, midőxx az elmar­adt és utólagosan beszedhető jö­vedelmekről úgy beszélt, mint (tőke) va­gyon elidegenítésről., Ugyan az 5 ik hasábon azt mondja, hogy: „teljes hitelt adok a p. v. minisz­ter úr szavainak abban, hogy pénztári hiánynyal ez évben ne­m fog küzködni, de hozzá­teszi hogy­ ezt nagyr­­ész­ben azon előrelátásnak köszönheti, mely­­lyel már az 1868-dik évi államköltség­vetés , az államnak azon évben vár­ható rendes jövedelmeit az általa készí­tett fedezeti előirányzatban kisebb ösz­­szegekkel vette az előirányzatba fel, mint azok rendes biztos(V) számítás sze­rint felszámithatók valának.“ Tehát valamiixt a 3-ik hasábon, xxgy itt is teljesexx hiszi G. ur, hogy pénztári hiánynyal a miniszter ur nem fog küzde­ni s­okát is adja, hogy miért, nem. Már a „P. Napló“ julius 21-ki és 23-iki kiadásában figyelmeztettük G. urat arra, hogy a deficitet azzal nem lehet m­ellőzni, ha a­ bevételek a valószínűeknél — vagy mint G. ur mondja, a biztosan számíthatóknál — kisebbekre előterveztet­nek, s ezt magában véve oly megdönt­hetően igaznak tartjuk, hogy bizonyítani feleslegesnek ismerjük, mert ha G. ur nézete volna az igazabb, akkor soha és sehol deficit xxem léteznék, íxniután ez eset­­bexx több pénzügyi tudományra s ügyes­­ségxre nem lenne szükség,­­ mint ar­­r­a, hogy xi bevételek az előir­ányzatban azon pontig szállíttassanak le, mely meg­felel axxnak, hogy a deficit megszünjék. G. úr ezen figyelm­eztet­ésünkr­e annyit engedett le előbbi nézetéből, hogy most a deficitnek csak nagy részét godolja ez után mellőzhetőnek. S már nem a való, hanexxi a biztosan számítható az­az valószixxű bevételek elő­irányzásáról beszél. Midőxx G. úr már engedményeket adott, reményleni lehet, hogy okkal móddal a második deficit­­t, is leengedi. íx megkisért­­jü­k tehát a szerencsét. Ha igaz, hogy a jövő bevételeket előr­e tudni s meghatározni nem lehet, s azért kénytelenek vagyunk az előirányzatban csak biztos (?) számítás szerinti, igazab­­ban valószínű bevételekkel beérni; ha igaz, hogy a valódi bevételek az előter­­vezetteknél nagyobbak is, kiseb­bek is lehetnek; s ezen kívül még a kiadások is lehetnek az előirány­zottaknál kisebbek; végre ha igaz, hogy ezer eset közül 999-szer a szám­adási eredm­ény a költségvetéstől eltér, úgy az is bizonyos, hogy az előirányzat­ban a való deficitet, vagy felesleget soha sem lehet előbb meghatározni, míg a végleges számadás összeállítva nincs. Azt meghatározni kivált pénz dolgá­ban, hogy mi történik egy év lefolyása alatt: nincs az emberek hatalmában ; hogy mikép változhatnak akár magán­embernek, akár az államnak bevételei egy év alatt, azt előre sen­ki sem tudhat­ja, mert ez az emberek akaratán kívül esik, nem az akarattól, hanem a véletlen­ig szeszélyétől függ. A kiadásoknál az ember hatalma tovább terjedhet, de ige­n korlátlanul. Remény­em, miszerint ezekből G. úr is szíveskedik átlátni, hogy a költségvetési hiány vagy felesleg csupa illusio, melyet az elemek, eu­eberek, és a kérlelhetlen viszonyok halomra dönthetnek, mert a valószínű­ség, mire a költségvetés Mai számunkhoz egy egész ív melléklet van csatolva. Vasárnap, aug. 8.1869. 20. évi folyam.

Next