Pesti Napló, 1870. június (21. évfolyam, 124-146. szám)
1870-06-01 / 124. szám
124. szám Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bementetlen levelek csak ismert Kekektől fogadtatnak el. Isr* -r ' ti1.»1 Kiadóhivatal : Ferencziek tér* 7. szám földszint. A lp anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intéz r endók. Szerda, junius 1. 1870. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, helybeli házhoz hordva. E..ész évre . . . 12 frt. Ké.évre....................11 frt. .Negyedévre ... 5 „ 50 kr. K 1hóra. .... 3 „ 70 kr. E v hóra .... 1 , ’S5 kr. REGGELI KIADÁS: 21. évi folyam. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 új kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér : 8 hasábos petitsor 25 új kr. PEST, MÁJUS 31. A Francziaország politikai élete rohamos gyorsasággal siet előre. A plebiscitum nagy adtását a minisztérium kiegészítése , a császár trónbeszéde követé. Mindezt azonban a változást szerető párisiak már régen elfeledték. Egy más — és a mi fődolog új, — színjáték foglalkoztatja őket. Az ellenzéki elemek egy része különvált, s a politikai eszély tanácsai szerint — miként ő mondja — ideiglenesen, de nézetünk szerint állandóan kibékült a császárság elvével. Míg ez esemény Picard úr salonjának rejtekében végbement, a minisztérium élet-halál-harczot vívott a kamrában az ellenzékkel. Nem a küzdelem, hanem előzményei voltak vésztjóslók a kabinetre. A pessimisták már darabokra törve láták az alig megalakult Ollivierkormányt. Roucer s az udvari párt sötét szellemét ismét fölidézték a senatus sir- Szern mélyéből, és a szabadelvű császárságot, melyre nyolcadfél millió franczia polgár csak imént nyomta a szentesítés bélyegét, már a reactio vagy forradalom örvényébe merültnek hitték. E félelmek és remények egész sorából mi sem valósult. Ollivier nem remélt könynyűséggel nem remélt fényes diadalt aratott, s a szövetség, melyet a parliament két legszélsőbb árnyalata ellene megalkotott, teljes fiascóval ért véget. Sajátságos látvány lehetett, midőn a radicális ellenzék kezét nyújta az absolutismus satellitáinak, hogy egyesülten aknázzák alá a minisztérium állását. Az engesztelhetetlen Rethmond s az ultrareactionar Duvernois egyesülése oly valami, mely a pártok teljes bomlását szokta jelezni! A kamratöbbségre is e természetellenes coalitió oly megfélemlítő hatást gyakorolt, hogy compact tömegben sorakozott Ollivier mellé, s a vereség helyére neki nem várt győzelmet készíten. A válság tehát egyelőre el van hárítva s Ollivier feladata, hogy bekövetkeztét a jövendőben lehetetlenné tegye. Oly ponton áll ő, mely a minden oldalról jövő viharnak és támadásnak egyaránt ki van téve. Alatta az elgesztelhetlenek minden árnyalata hordja össze a gyuanyag nagy mennyiségét, fölötte az udvari párt finom kezei fonják nagy ügyességgel a hálókat s e két véglet között a bukástól csak a Valódi szabadelvüség útja óvhatja meg őt. De bármennyire méltánylandók is állásának nehézségei, úgy látszik, mintha Olliviert a tett tapasztalatok oly irányra terelnék mely ellenkezésben áll a szabadság és haladás követelményeivel. Meglehet, hogy Ollivier a miniszter székének magaslatáról nézve az eseményeket s onnan kutatva a nemzet szükségleteit más eredményre jutott, mint Ollivier az egykori képviselő. Ez nem egyszer megtörtént már, de azt kimenteni nem lehetne, ha a mai miniszter a január 2-ai miniszter programmját defavoyálná. A régi Ollivier működésének köszönhető, hogy a politikai érzülettel bíró pártok rövid idő alatt ismét kibékültek a császársággal, mely hátat fordítva régi és kipróbált hűségű szolgálnak a közvéleményben, a nemzet fiai közül választott új támaszt magának. A szabadelvű kormány s a jövő iránt nyújtott dús remények hozták a császársághoz közelebb az engesztelhetlen ellenzék számra és politikái érettségre nézve egyaránt tekintélyes részét. Ugyanazok, kik még néhány hét előtt apostataként átkozták őt, bizalommal közelednek azon kormányformához, melyet ő képvisel és melyet nemrég még a szabadsággal összeférhetlennek mondottak. Ollivier eszélye és kormányának határozott szabadelvű iránya okozta az ellenzék rendkívüli vereségét a plebiscitumkor és ama bomlást, mely legújabban a törvényhozó test oppositiójának sorában mutatkozik. Itt is bebizonyult amaz igazság, hogy a szabadság minden nehézséget, minden gátat leküzdeni képes, ha szilárd akarat kíséretében jelentkezik a közélet küzdterén. Ollivier — irigyeinek minden kicsinyes becsmérlése daczára — ma büszkén vallhatja magáról, hogy a franczia nemzetnek egy, alapjaiban szabadelvű és a további fejlesztésre képességgel bíró alkotmányt szerze. Ez az ő érdeme a nemzeti ügy körül. A császárnak pedig joggal mondhatja, hogy őt és családját a háborogni kezdő nemzettel kibékítette. A régi Ollivier híven eleget ten ígéreteinek minden irányban. Úgy látszik azonban, hogy a plebiscitum részegítő dicsősége reá és jövő programjára is csöndes, de mély hatást gyakorolt. Azóta politikai tevékenységén nevezetes változást vehetni észre. Már kabinetének kiegészítése sem mondható szerencsésnek. Az új miniszterek nyomukba sem léphetnek azoknak, kiknek örökségét átvették s multjuk nem olyan, mely nagy reményeket kelthetne jövendő működések iránt. Maga Ollivier ama téves nézetnek látszik hódolni, mely az új franczia alkotmányt minden betűjében szentnek és meg nem változtathatónak tekinti. Szerinte ez a császár végső szava, mely első pontjától egész az utolsóig a törvényhozó test részéről soha és semmi áron sem módosítható. E hibás nézet magyarázza meg Ollivier ingadozását, mely legújabban tapasztalható. Nem kezdi meg a törvényhozás útján Francziaország közéletének reformját, hanem a jogi törvénykönyvek revisiójára irányozza a kamara figyelmét. A municipiumok szervezését, a központosítás és önkormányzat nagy kérdéseinek megoldását nemcsak nem sietteti, hanem hosszú időre elnapolja oly törvényjavaslat előterjesztése által, mely nem egyéb, mint a régi , valóban észellenes, s a kormány mindenhatóságát megalkotó állapotok szentesitése. Nem az udvari párt, melyet a mai nap A „PESTI NAPLÓ" TÁRCZÁJA. Tarabanov herczegnő. (A „Revue des deux Mondes“-ből.) I. (Folytatás.) Most először beszélt Embs báróról, és kétségkívül nem sok gondja volt reá, hogy szabad lábra helyeztessék. — Egyébiránt, folytatá egy pereznyi hallgatás után, tudja meg, hogy én a sors áldozata vagyok születésem óta. Mi lett volna, mi lenne még belőlem, elhagyatva mindenki által, egy ellenséges világ közepette, melybe a végzet védtelenül taszított, ha az élet esélyei ellen nem öltötttem volna magamra a bátorság és merészség fegyvereit ? Ön az igazságot kívánja tőlem. Ön nem hinné el, ha el is mondanám egészen. Mi az az igazság? Mi a hazugság ? A sajátszerű színműben, melyet kárhoztatva vagyunk eljátszani, és melyben nem mi választjuk szerepünket, mondja nekem, képes ön megkülönböztetni az árcrákat az arczoktól ? Mindenki ámítja magát és amit másokat. Mindnyájan hazudnak, de némelyek következetesség nélkül és önvesztőket okozzák, mások uralkodni tudnak a jövőn; ezek is hazudnak,, ha úgy tetszik, de rendszeresen, és én ezek közé akarok tartozni. Kárhoztasson, számítsa be, ha meri, vétkemül, hogy szeretem önt és hogy magamatmegmentve, önt is meg akarom menteni magammal együtt. Ezen vallomás, melyet megfejthetlen vakmerőségnek lehetne tekinteni, mélyen ki volt számítva elméjében. Ő már nem elégedett meg azzal, hogy a herczeget lábainál látta és hogy korlátlanul uralkodott akarata fölött; ő a jövőre nézve el akart távolítani minden aggodalmat és a herczeget még teljesebben rabjává tenni az által, hogy bűntársává tette a nélkül, hogy beavatná terveibe, vagy hogy felfedezné előtte születése titkát, melyet alkalmasint maga sem ismert. Nem csalódottja herczeg most már megigézve látszott lenni. Leveleiben borzadva irt ugyan a rendszerről, de elfogadta ellentállás nélkül; mi több, ő segíté a herczegnőt a koholmányok épületének támasztásában, melyet az emelt, összeesküdt vele barátja Hornstein ellen, oktatta, mikép tarthatja fogva az érzéki vágyak által és szolgáltatta neki az eszközöket hozzá. Megfordítva a herczegnő azon mértékben, melyben a herczeg jobban hatalmába került, feltűnőbb közönyösséggel látszott vele bánni. Oda jutott, hogy csak megvetést érezhetett oly könynyű zsákmány irányában ? Vagy a herczeget, ki a porosz király elleni perének vesztése által tökéletesen tönkre jutott, már nem találta elég fényes partinak. Kedélyének változékonysága, szivódó szenvedélye lázongó kitöréseivel, melyeket szüntelenül el kellett fojtani, fárasztani kezdék-e a herczegnőt, vagy végre, most talán más gondolatokat táplált ? Tény az, hogy nem beszélt többé a házasságról, és sajnálkozás nélkül látszik megnyugodni annak határozatlan elnapolásában. Az 1773 év végén voltak. A herczegnő az obersteini kastélyban telepedett meg. Ez időszak felé egyszerre új hírek terjedtek rá vonatkozólag. Ő nem volt többé az eddigi kalandornő, a czimek, melyeket viselt, valóban illették őt és születése titkának elrejtésére adattak neki; ő nem volt más, mint Tarakanov herczegnő, Erzsébet orosz czárnő leánya. Miután egy zárdába vitetett, hol meg akarták mérgezni, később Libériába küldték, de őreinek könyörületessége kiszabadítá őt a száműzetésből, honnan a perzsa udvarhoz került, melyet azután az országban kiütött zavarok folytán elhagyott. Ezen elbeszélés, mely különösen pontos részletekkel kísértetett, a közvéleményben a herczegnőnek kedvező változást idézett elő. A limburgi herczeg teljes hitelt adott azoknak , ezen nem lehet csodálkozni; de ő nem maradt egyedül , midőn a karácsonyi ünnepekre nővéréhez, a hohenlohe - bartensteini grófnőhöz ment, — azt irá a herczegnőnek, hogy körülötte az egész világ csakugyan Erzsébet és Bassumovszki leányának hiszi őt ; felbátoritá őt, hogy ne kétkedjék a jövőben, és mily mértékben volt meggyőződve azon Hitelről, melyet a herczegnő az orosz udvarnál egykor találni fog, az bizonyítja, hogy teljes alakú meghatalmazást küldött neki, hogy a birodalom nagykancellárjával alkudozzék azon követelésekre nézve,melyeket Schleswig-Holstein iránt az oldenburgi ház ellen támasztott. A mese most teljes volt és a herczegnő előtt kaland és nagyravágyással teljes új pályát nyitott meg, mely vészes sikamlósága által romlásba sodorta őt. Különben oly ügyesen terjesztetett a mese, hogy akkor lehetetlen volt szerzőjét eltalálni. II. Az 1772. évi nyár derekán a lengyel függetlenség utósó bástyája leomlott Orosz- és Poroszország összeesküvése ellenében. A bari szövetségesek kénytelenek voltak a hősi védelem után átadni a városokat, melyeknek birtokában voltak, Czeustochowot, Finiecket, Landskront, azután szétszóródtak, és nagy részük, hogy meneküljön a győzők bosznja elől, vagy hogy a szétszakgatott és rablánczra vert hazát ne lássák, azon utat választották a száműzetésbe, melyen egy század óta annyian követték. Legnagyobb részük Radzivil herczeg, vilnai palatínus sorsához kötötte a maga sorsát. Ez megszökvén Varsóból, hol némikép fogoly volt, a szövetségesekből egy csapatot gyűjtött, és egy utolsó kísérletet tett. Legyőzetvén az oroszok által Niewitznél, Francziaország felé fordult, azon hiú reményben, hogy most, a bűn bevégzése után, egyebet fog ott találni, mint meddő rokonszenvnyilatkozatokat. Ezen újabb csalódása daczára a herczeg mégis egy kiáltványt bocsátott ki a szövetségesek nevében, melyben a lengyel király elpártolását hirdette, és eszélyesen elzárkózván azon kecsegtetések elől, melyek neki Varsóból tétettek, Strassburgban telepedett meg, utóbb Manheimba tette át lakását. Innen a confoederatio egyik volt fejét, legmegbízhatóbb hívei egyikét Konstantinápolyba küldte és megkínálta a nagyurat, ki ekkor háborúban volt Oroszországgal, a lengyelek segélyével, kik készek voltak zászlói alatt harczolni, és kérette egyszersmind számukra a szükséges összegeket, hogy a török had csataterére mehessenek. Az olcsó élet, a lakosok rokonszenves fogadása sok lengyelt tartott vissza Pfalzban. A gazdagabbak Manheimban laktak, a többiek a körülfekvő falvakban helyezkedtek el. Ez utóbbiak között volt Mussbachban, nem messze a várostól, egy fiatal ember, feltűnő intelligentiával és csinos külsővel, kinek neve Domanski volt. Előbb a kurlandi herczeg alatt szolgált, azután a legelsők közé tartozott, kik a confoederatióba léptek, és több ütközetben kitüntette magát heves vitézsége által. Fellengző és szenvedélyes természet volt, teli dicsvágygyal és odaadással, a közönséges életben nagyon félénk, hősi vitézségű a csatatéren. Noha középrangú családból származott, Radzivil megkedvelte és különös bizalmat mutatott irányában. Domanski egy Richter József nevű, poseni fiút tartott szolgálatában, ki valamikor Francziaországban Oginski inasa volt, azután a voldomiri herczegnőnél szolgált, kit Németországba követett. Ez gyakran beszélt Domanskinak egykori úrnőjéről. Az 1773. évi deczember hóban, a limburgi herczeg távollétében a herczegnő nehány napra Manheimba utazott. Itt találkozott vele Domanski és azonnal szenvedélyesen belészeretett. Alig tért innen vissza, egy idegen jött Obersteinbe és ott maradt január végéig. Keveset járt ki, nem fogadott senkit gondosan kerülni látszott mindent, mivel figyelmet vonhatott volna magára; alkonyatkor sétát tett egy utón, mely a kastély előtt haladt el, és egy futár ismételt alkalommal látta őt árnyékos helyen állani egy alakkal, mely csuklyás fekete köpenybe volt burkolva és melyben egy ízben a herczegnőt vélte felismerni. Ez a legnagyobb óvatossággal volt kénytelen élni, hogy kijátszssza a herczeg féltékeny éberségét, ki csak hosszú idő múlva tudta meg e kalandot, és a kifejezések, melyeket leveleiben a mussbachi ismeretlen tekintetében használ, mutatják, mily veszélyben forgott volna a herczegnő, ha ármánya akkor felfedeztetik. Az ismeretlen kedvese volt-e neki ? Ő nő volt és nem volt igen rideg szivü, de a szerelem csak eszköz volt nála. Ha ő tehát nem mulatztott semmit, mi Domanski — mert ez volt az ismeretlen — szenvedélyét felcsigázhatta, elégséges volt részéről őt vissza nem taszítani, hogy biztos legyen hűségéről. És épen ezen időben kezdtek az uj hírek terjedni a herczegnő születéséről. Talán a bizalmas viszonyban, mely köztük fejlődött, egyetértőleg gondolták ki a misét, mely megengedje, hogy többé el ne váljanak egymástól és egyesítsék sorsukat ? Ezt szabad volna hinnünk a herczegnő nagy közönyössége mellett a szerelem iránt, melyet komolyabb tervek érdekében szokott felhasználni. Inkább azt lehetne gondolni, hogy Domanski csak ágense volt Radzivilnek, és hogy ez a történészek által elfogadott versió szerint, kigondolta a szerepet és megtalálta azt, ki eljátszsza, politikája érdekében; de hogyan juthatott Radzivill, ki a herczegnőt soha sem látta, hasonló gondolattanság mindenütt lengő szabadelvű áramlat jó hosszú időre ártalmatlanná ten, hanem a saját elveihez való hűtlenség fogja az Ollivier-kormány bukását előidézni. Ha csakugyan megmaradna amaz észellenes hitben, hogy az új franczia alkotmány minden egyes pontja ép oly szent és megváltozhatlan, mint a vallás parancsa, úgy nemsokára Bethmond és Duvernois urak szövetkezése nélkül is eljövend kormányának végórája. Nem a forradalom és nem a reactio lesznek utódai, hanem ama párt, mely meghamisítás nélkül, csorbutatlanul fogja megvalósítani azon programmot, melyet a január 2-ki Ollivier ígért. Pest, május 31. (Jókai és Horn.) Jókai a mai „Hóldban körülbelül négy hasábnyi czikkben mondja el észrevételeit Hornnak programm-féle nyilatkozatára, melyet tegnap ismertetünk. Ez észrevételek rövid faeiltja az, hogy a „reform-párt“ alakulása ellen nem volna Jókainak sok kifogása, ha ez úgy eszközöltetnék, hogy a jobboldal adná fel eddigi álláspontját, s bevezetésül megbuktatná a kormány „reactionarius“ megyejavaslatát. Ily imputatiót részünkről legalább kétszer is meg kellene gondolnunk, különösen, ha számba veszszük, hogy a baloldali új szövetségesekben oly politika partizánjaihoz lenne szerencsénk, melyet Jókainak is — habár hallgatólag s közvetve, s összes szeretetreméltóságával, de mindennek daczára, nem kevésbé határozottan — ez „észrevételeiben“ is el kell ítélnie. Horn azt mondá, hogy a sivár közjogi álláspont bénítja az ellenzék eljárását. Jókai ezt nem tagadja, de azt mondja : „nem szükséges a pártokat arra szólítani fel, hogy közjogi elveikről mondjanak le, de ne beszéljünk másról,mint a szőnyegen levő reformokról.“ Igen, de boldog isten, mi marad akkor a baloldal összes ellenzéki álláspontjából ? Horn továbbá azt mondá, hogy az ellenzéknek meg kellene buktatni a kormányt, de nem meri ezt. Jókai nem tagadja ezt sem , — sőt ennél sokkal többet mond. Egyrészről úgy gondolja a szövetkezést a reformkérdésekben a jobb s baloldal egyes tagjai között, hogy — ha e szövetkezés folytán a kormány megbuknék, akkor eme, a baloldallal szövetkezett jobboldaliak foglalnák el e kormányt s ki lenne kerülve egyrészt minden válság, melyet az ellenzék közjogi programmja támaszthatna, másrészt pedig a baloldaliak megelégedve azzal, hogy jobboldali társaik számára „kikaparták a gesztenyét“, közjogi programmjukat egész illetetlenségében vinnék vissza szűzies visszavonultságukba. No én nem tudom, hogy a baloldalon ily hadjáratra valakinek szörnyű nagy kedve lehetne; de hát Jókai jobban tudhatja ezt, de pontra nézve ne vitázzunk vele. Azt azonban tudom, hogy elítélni egy párt politikai irányát alig lehetne jobban annál, mint ami ez állításban foglaltatik. Jókai azonban még ennél is jobban elítéli, éspedig „észrevételeinek“ egy más helye által, ahol így szól: „A balközépnek magasabb hazai érdekek tiltják bizonyos területeken megjelenését , honnan a kormánypárt majoritását szerzi. Mi nem szíthatunk tüzet a horvát, román és szláv nemzeti küzdelmek aknáiban.* Kétségkívül igaz, s ha volt ellenkező eset — s készséggel bevalljuk, hogy a balközépnél nagyon kevés, vagy tán nem is volt —, mindenkoron siettünk figyelmeztetni az ellenzéket „a magasabb hazai érdekekre.“ De ha ez áll, nem mondaná meg Jókai azt is,hogy milyen magyar ellenzéki politika az, melynek a nemzetiségek sorában csakis úgy szerezhetni párthíveket,hogy „a nemzeti küzdelmek aknáiban tüzet szítanak ?“ Nem mondaná meg, hogy mennyi előrelátás, politikai raison fekszik ily politikában! S ha ő maga is ily véleményben van ezen politikáról, nem tartja-e természetesnek, hogy mi meg kétszeres hévvel is ragaszkodunk a kiegyezési műhöz, mely nem szitja, hanem épen ellenkezőleg lohasztja a tüzet . . „a nemzeti küzdelmek aknáiban !“ . . Jókai észrevételeiben még sok mű pont is van, melyhez nagyon is elférne egy csomó ellenészrevétel, de hisz mutatványul ennyi is elég, s közvetlen czélja e fejtegetéseknek úgy sincs. Jókai hamis helyzetben van Hornnal szemben, innen erednek furcsánál furcsább ellenmondásai, s Horn a baloldal elleni polémiáiban kétségkívül a dolog veleje körül járt. De ha tekintjük másrészt azt a szerepet, melyet Horn ma a politikai pártok között elfoglal, mostani fáradozása nem nyújthat több érdeket, mint bármely oly kísérlet, melynek eredménytelenségéről mindenki meg van győződve, meglehet , hogy a kísérletet tevő is. Az osztályok, név szerint az I. III. IV. és VIII. osztály ma nyilvános ülés után összegyűlvén, a sz. péter-fiumei vasútra vonatkozó törvényjavaslatot vették tárgyalás alá és fogadták el. A központi bizottság ennek folytán ma 12 * fél órakor teljes számmal ülhetett össze, s ugyancsak a sz. péter-fiumei vasútvonal tárgyalásához foghatott. A törvényjavaslatot tárgyalván, azt lényeges módosítások nélkül , csak irályi változtatásokat tevén , elfogadta. Az osztályok közül ezenkívül többen azon kérdéssel foglalkoztak, várjon fel vegyék-e a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslatot. Eddigi értesülésünk szerint az V. és VII. osztály abban állapodott meg, hogy haladéktalanul tárgyalás alá veszi a törvényjavaslatot. (A kép v. ház osztályaiból) egy másokból a következő értesítést veszszük : Az III III. IV. VII. osztály holnap reggel 10 órakor megkezdi a köztörvényhatóságokról szóló törvényjavaslatot. A II osztály már ma megkezdte és általánosságban elfogadván, lényegtelen módosításokkal áttárgyalta és elfogadta az I fejezetet. Az ellenzék részéről Marthényi Dezső támadta meg a törvényjavaslatot s a tárgyalás megkezdése alkalmával kívánta az ellenzék által készített szerkezet felolvasását. Ez azonban, minthogy a javaslat már ismeretes elutasíttatott, miután egyfelől Eötvös József b. miniszter, másrészről meg Majthényi nézeteiket kifejtették volna belementek a részletes tárgyalásba. A részletes tárgyalás folytán Majthényi minden pontnál felolvasta az ellenzéki javaslat szerkezetét, melyet azonban a többség nem fogadott el. Azon pontra nézve, mely a megyék költségeire szánt összegeknek kivevését illeti beszavatott azon szó, hogy aránylag kapják pénzeket a pénzügyminisztertől. A IX osztály ünnep után tárgyalja a municipális törvényjavaslatot. (A II. osztály) június 1-én délelőtt 10 órakor ülést tart. Jankovics Antal osztályelnök. (A VIIIk osztály) június hó 1. napjá° dél.e. 10 órakor az országházban a szokott helyiségben ülést tart. Tárgy:ai a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslat. (A IV-ik osztály) július hó 1. napján dél.e. 10 órakor az országházban a szokott helyiségben ülést tart. Tárgy : a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslat. (A baloldali kor) tegnap esti (máj. 30.) értekezleten, melyen a szélsőbal árnyalat képviselői is jelen voltak, az általuk ajánlott 6 pontozat került vitatás alá. E pontok a következők. 1. Az államtörvényszéket a képviselőház választja. 2. A megyei bizottság tagjai általános, egyenes és titkos szavazat mellett községen kint 3 évre választatnak. 3. A kiválasztó az egyszersmind választható. 4. A kisgyűlés tagjai napidíjat húznak. 5. A tisztviselőket kijelölés nélkül ajánlat, vagy bejelentés nyomá választják ezeknek törvényes képességét egy e végre választott bizottság önválasztotta elnök alatt dönti el. 6. A tisztviselők nem bírnak szavazattal. Minden pontozatok tüzetes vitatás alá vétettek, de mint a vita folyamából kitűnt, az ajánlott pontok elfodása a „Hon“szerint kevés valószínűséggel bír. ---- I . . ..........HP' — ■ ■ Erdély. (Egy erdélyi képviselőtől.) II. Erdély már maga az unió által is a legnagyobb előnyükben részesült.Kicsinysége, gyengesége, etlettographiai viszonyai, valamint földrajzi helyzete miatt a jövő kétes esélyeinek kitéve, az egyesülés által egy másodrangú európai állam részévé vált, s ezen arányban nyerte ereje gyarapodását, anyagi valamint szellemi államérdekei biztosítását. Bármennyire fontosak is azonban ezen előnyök, ezzel minden elérve még korán sincs. Nincs egyén, annál kevésbé ország, vagy egyes országrész,mely bármely jelen nyeremény által jövője iránti gondoskodástól felmentve érezhetné magát. Egyén, ország vagy országrész, mely ezt tenné, azon pazérhoz hasonlítana, ki okos fáradozása vagy talán a szerencsés véletlen által nyert kincsét könnyelműleg vesztegetné el. Miben áll tehát az irányszabály Erdély jövőjére nézve ? Abban, hogy azon különbségek, melyek az államszerkezetben Királyhágón innen és túl léteznek, minél inkább eltűnjenek, hogy a magyar állam Királyhágón innen és túl, minél szebben ha lehet dicsően fejlődjék és háromadszor hogy a különbségek elenyésztetése, valamint ama fejlődés a Királyhágón innen és túl létező érdekeknek kellő figyelembe vételével történjék. E harmadik szabályt mi nem találtuk ki, csupán a létező, a kétségtelen tényekre és viszonyokra alkalmazzuk. Erdélynek, mint előbb is említők, a magyarországiaktól eltérő első rangú érdekei nincsenek , de igen is vannak másod, harmad s talán még alsóbb fokozatú külön érdekei. Ezen érdekek közt vannak önmagukban véve is fontosak, együtt pedig komoly jelentőségre tömörülnek azok, mert tőle függ Erdély jövő szerencsés fejlődése, jólléte. Ezen állításunkat tagadni lehetetlen, a mindennapi tapasztalat igazolja azt. Mi-