Pesti Napló, 1870. augusztus (21. évfolyam, 176-206. szám)
1870-08-04 / 179. szám
179. szám Csütörtök, augustus 4.1870. 21 évi folyam. Szerkesztési iroda: Perencaiek tere 7. síim. Laatalat. £ lap eieUami rémit ill*15 minden kB*l*míny • uerkeesztigéghe» intézendo. Béceeetetlen levelek ezek amert keinktől fogadtatnak el. Kiadó-3iTatal: ferencaiek tere 7. Beám fiddniű*. A lap aayragi rétjét illeti a köilemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendtek. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, Potán. *Kz helyben, hádo hordva: Egény évre . . . itt írt Félévre. ... . A írt Kegyed érre ... 5 , 50 kr. Két kére. .... 8 , 00 kr Egy kára .... 1 , 85 kr. Hirdetmények díja: 0 hasábos petitsor sgysseri hirdetésnél haj kr. Bélyegig kttlen 30 njkr. Hyilt-ürt hasábos petit-eor U t*jkr. PEST, AUGUSTUS 3. Az országgyűlés első ülésszaka ma véget ért, s a képviselőház elnöke, kitűnő ékesszólásával elősorolta mindazon törvényhozási munkálatokat, melyek a kétszáz és néhány ülésnek köszönhetik eredetüket. Ha e létesült eredményeket a trénbeszédben foglalt ígéretekkel egybevetjük, a mérlegnek ama serpenyője, mely óhajainkat, a még nem teljesedett reményeket tartalmazza, kétségkívül igen fennen áll. A legszükségesebb berendezkedési ügyek befejezését, sőt némely organikus institutió létesültét is hasztalan keresnék a törvényhozásnak eddig véghez vitt dolgai között. Az igazságszolgáltatás ügyének teljes rendezése a jövőre maradt. Az államtanács és állambíróság felállítására tán még előmunkálatok sem történtek. Az állam és egyház közötti viszony szabályozására még csak holmi zsenge szárnypróbálgatás mutatkozott. A főrendiház reformja általános körvonalaiban szintúgy, mint részleteiben a jövő bizonytalan problémái közé tartozik. De ne folytassuk ezt a sorozatot. A helyes munkabeosztás, időkimélés, e takaros szász-germán tulajdon, nem tartozik keleti hevesvérűségünk sajátjai közé. S ez általános jellegen kívül a működés programmtalansága, az elodázhatlan körülmények iránti tekintet, a pártviszály, szóval a legkülönneműbb tényezők összehatása eredményezi, hogy az ülésszak mérlegében az aktivák nem sorakoznak oly számban, mint azt a valósítandó reformok sürgőssége, összes haladásunk igénylené. Ennek daczára azonban nincs okunk, hogy a lefolyt ülésszakra kedvetlenül tekintsünk vissza. Mi magát a ház tagjainak csoportosulását illeti, örömünkre vált, hogy a régi gárda kitűnőségei mellett számos új tehetséget láttunk fölmerülni. Képviselőválasztásaink sajátszerűsége ezt nem teszi épen könnyűvé. Ahol a tehetség s államférfiúi képzettség mellé nem sorakozik egyszersmind egy, több nemzedéken át csillogott név vagy gazdagság varázsa, ott az egyéni küszködés többnyire hasztalan a hatalmasoalitiók ellenében. Ennek daczára épen a kormánypárt körében — s itt tán nagyobb számmal, mint az ellenzék soraiban — figyelmet keltő, nagy tehetségű uj férfiakat látunk a képviselői asztalok körül csoportosulni, kik az ország e legdíszesebb állását csakis szorgalmuk s egyéni tetterejüknek köszönhetik. E fiatal emberek többnyire kitűnőn iskolázott, világos, modern fők; bírtak nem egyszer az ítélet s önelhatározás függetlenségével is, s kitűnő munkaerejüknek az osztályos bizottmányi ülésekben kiváló hasznát vették. Ha a nemzet majd két év múlva ismét a szavazó urnák elé áll, a tapasztaltakon okulva, velünk együtt a szavazóknak bizonyára jó nagy része fogja hangoztatni a szükséget, hogy új elemekkel friszíttessék fel a törvényhozói phalanx, s cotteriák uralma helyett az egyéni tehetség prestigéja biztosítsa a képváltást. Ha a pártok viszonyát tekintjük, nem láthattuk ugyan ebben ama titkos metamorphózis készülődését , melyről csak az imént is annyi tinta folyt; de láttunk mást, mi tán közviszonyainkra ennél szükségesebb, s mindenesetre igen örvendetes. Ha valaki a két párt egyes férfiaihoz ama kérdést intézné, hogy váljon kezdettől fogva elfoglalt álláspontjukban közeledtek-e egymáshoz vagy nem: feleletül természetesen a leghatározottabb tagadó feleletet, vagy olyan kétértelmű általánosságokat kapna, minekkel a reformpárt alkotói leplezték el az imént kétes positiojukat. De az események hatalmasabbak, mint az emberek. A kiegyezés a lefolyt ülésszak alatt is lassú, de biztos előmenetelt tett, eredményei napról-napra mindinkább elsimítják a legdurvább ellentéteket, s ez eredmények kiengesztelik azokat is, de a hozott áldozatokban nem ismerhették fel a viszonyok által parancsolt köveelmények szükségképes kielégíttetését. A magyar országgyűlés, Austriával való összeköttetésünk óta, még soha sem gyakorolt a birodalom külügyeire oly beolyást, aminőt most gyakorol. A magyar kormány s a magyar képviselőház nyilatkozataira a béke és háború kérdésében,mint döntőkre, figyel egész Európa. S ha még lehettek kétségeink, midőn látjuk, kézzelfoghatólag tapasztaljuk a honvédség, a nemzeti hadsereg ez alapjának hatalmas fejlődését, ki lenne oly bátor, hogy kislelkű aggályaival alterálni akarná a nemzet jogos büszkeségét, örömét, felpezsdülését? A közelgő veszély tán meghozza nekünk azt, mit a béke munkái közötti dictiózás s a viszonyokkal számolni tudó politikai belátástól sikertelenül tételeztünk föl. A veszély egy s ugyanazon alapon találja az egész nemzetet, a kiegyezés által teremtett alapon és pedig nem csak lényegére, de formájára nézve is. S ha a mű, melyről ellenfelei gúnyolódva jegyzék meg, hogy csakis a béke napjára jó, és a veszély pillanataiban bizonyítja be nagy arányai solidságát, vájjon nincs e okunk constatálni, hogy minél tovább élvezzük e mű áldásait, az annál mélyebb gyökeret is ver a kedélyekben ? De nemcsak Austriával szemben tapasztalhattuk a kiegyezésnek e consolidálását. Tapasztalhattuk ezt és pedig tetemes mértékben a velünk szövetségben levő társországokkal szemben is. A magyar s horvát közötti frigy oly szilárd alapon áll, hogy azt a legveszélyesebb incidens, a nemzeti hiúság és érzékenység kérdése, a minővé a fiumei ügy kifejlődött, sem ingatható meg. A nemzetiségekkel való számlánkat, mint már többször említek, magunk sem tartjuk teljesen bevégzettnek, s vajha a jelen válságos időkben való közös összetartásunk és szövetségünk lehetségessé tenné e tekintetben is oly frigy állandó megkötését, mely egyaránt biztosítja az ország integritását,népei szabadságát és a szabadságban korlátlan nemzeti fejlődésüket. A képviselőház elnökének sommatiója fölment minket az ülésszak részleteinek felsorolásától. Igen jól esett e beszédben ismételten hallanunk az egész háznak a semlegesség iránti, s a pártoknak a nemzeti nagy közérdek körüli legteljesb egyetértésének biztosítását. S reméljük, hogy amint a közveszély minket együtt talál, úgy együtt fogja találni a ház nagy compact többségét az a pillanat is, midőn a törvényhozásnak a szabadság, liberalizmus s korszellem iránti becsületbeli tartozásai lerovására kerül a sor! Pest, aug. 3. (A Batthyány-emlékre beérkezett pályamunkák) bírálására kiküldött bizottság működését befejezte. A bizottság tagjainak száma, mely eredetileg háromra volt határozva, ugyancsak a bizottság megválasztásával megbízott országos képzőművészeti társulat indítványa folytán,k ötre emeltetett, kik is következők: Dunaiszky szobrász, Keleti Gusztáv festész, Pucher építész, Radniczky bécsi műakadémiai tanár, Schulcz építész. E bizottság ma be is végezte működését a következő eredménynyel: Az első díjat a Schikedanz név alatt beadott pályamunkának, a második dijat az „Isten áldd meg a magyart“ jeligével ellátott pályaműnek ítélte kiadandónak de azért egyiket sem véli gyakorlatilag kivihetőnek , az elsőt különösen költségessége miatt. *nrjusiMütrim&KrLrim A háború előtörténete. (Az angol kékkönyvből.) A már több nap óta várt, s az angol cabinet által mindig elhalasztott kékkönyv végtére megjelent, s az angol kormány fáradozásait a béke fentartása körül tartalmazza. 77 lapon 124 okmányt terjeszt elő. Húsz nap alatt irta e vastag nyalábot az angol diplomatia, tanúbizonyságául annak, hogy mindent elkövetett a két czivódó fél kibékítésére.Ez okmányok azonban nem csak azt tartalmazzák, mit tett az angol kormány,hanem az osztrákmagyar és az orosz diplomatia magatartására is itt-ott igen érdekes világítást vetnek. Mindezekből kitűnik,hogy a viszálytól nem érintett hatalmak kibékítő, közbenjáró feladatuknak teljes odaadással megfeleltek. Hogy fáradozásuk mégsem sikerült, ez csak onnan eredt, hogy mindkét fél — mint most látszik — elannyira kikerülhetlennek tartotta a háborút,hogy azt úgyszólván szándékosan kereste. Az angol okmányok kiegészítését ama vöröskönyvtől várjuk, melyet Beust gróf nem sokára az összeülendő delegátiók elé fog terjeszteni. Reméljük, hogy Beust gróf szintén hű és tiszta képét fogja nyújtani az osztrák-magyar diplomatia közvetítő működésének.Ez a fönforgó körülmények között oly fontossággal bír, melyet bővebben nem is kell indokolni Az angol kékkönyvben közzétett első okmány a madridi angol követ, Layard sürgönye az angol külügyminiszterhez, amelylyel Layard tudtára adja a miniszternek, hogy Madridban jul. 2-án a kormánytanács hohenzollerni Lipót candidatiójával foglalkozott. A valóságos válság tehát e napon keletkezett. Innen dotálódik voltaképen azon viszály, melyet jelenleg a Rajna partjain vérbe fognak fullasztani. Az első fontosabb okmány a 13-dik számú, Granville, az angol külügyminiszter sürgönye Lyons lordhoz jut. 8 dikáról, melyben a külügyminiszter tudósítást ad a párisi nagykövetnek egy beszélgetésről, melyet, Bernstorff gróffal, a londoni észak-német nagykövettel folytatott. Ez utóbbi ez alkalommal kinyilatkoztatta, hogy kormánya nem avatkozik a spanyol trónjelöltség ügyeibe, s hogy a párisi porosz követ oly utasításokat kapott, miszerint tartózkodjék minden ilynemű beavatkozástól. Az észak-német kormány nem kívánja a trónjelöltségből eredhető háborút, ha azonban Francziaország a háborút erőszakolja, akkor ez oly háború leend, mely nem bír jogos okkal. Ha Francziaország keresve keresi az ürügyet Észak-Németországot megtámadni, ez kész leend magát védelmezni. A 15. számú, július 8. kelt okmányban a párisi nagykövet, tudtára adja az angol külügyminiszternek, hogy Grammont kijelentette előtte, miszerint Poroszország még mindig nem felelt Francziaország követeléseire. Emiatt ez utóbbinak okvetetlen háborúra kell készülődnie. Midőn e nyilatkozat folytán az angol nagykövet csodálkozását fejezte ki, a franczia kormány meglepő sietőssége fölött, Grammont herczeg a további késedelmezés teljes lehetetlenségét bizonyítgatta. Egyáltalán nem állíthatni — így nyilatkozott a franczia külügyminiszter — hogy Francziaország keresné a háborút, Sadova óta a jelöltségig valóságos példátlan türelmet, béketűrést és mérséklete mutat. Remélhető, hogy a porosz király nyíltan megfogja tiltani a herczegnek a spanyol korona elfogadását. Van azonban még egy más mód is, mely az egész kérdést helyesen megoldja, s erre Grammont herczeg, különösen figyelmeztetni kívánja az angol kormányt. Ez, az, ha a candidatus saját elhatározásától lép vissza. Az ily megoldás igen szerencsés és mindkét félre kielégítő volna, s Grammont herczeg kéri az angol minisztériumot, hogy ez irányban érvényesítse hathatós közbelépését. (Ez történt júl. 8-kán.) Akkor még Grammont helczeg maga is igen könnyen megoldhatónak tartotta az egész ügyet. Az angol kormány teljes készséggel engedett Grammont kérésének, de egyszersmind mérsékletre szólította föl Francziaországot is. Ez utóbbi hatalom azonban hadi készülődéseitől nem akart elállani. Az angol nagykövet Granvillehez intézett sürgönyében július 10-én így szól: „Grammont herczeg előttem kinyilatkoztatta, hogy a legegyszerűbb elővigyázat sürgősen követeli, miszerint Francziaország vissza ne maradjon a készülődésekben. 24 órára körülbelül Francziaország kész elhalasztani azon nagy, nyílt készülődéseket , melyek ez ország közvéleményét lángba borítanák. A franczia kormány bátorul cselekednék, ha Poroszországnak megengedné, mindenféle kifogásokkal időt, s ezzel együtt katonai előnyt nyerni. Ha Lipót herczeg most a király tanácsára visszavonná jelöltségét, a kérdés meg volna oldva. De ha a király tanácsára akaratánál megmarad , Francziaország azon kényszerhelyzetben leend, Poroszországnak háborút üzenni.“ Július 12-én, tehát két nappal később Lyons lord tudósítja a külügyminisztert, hogy Grammont herczeg nyilatkozata szerint a trónjelölt atyja annak rendje szerint visszavonta a jelöltséget. Ezután Lyons lord ezeket írja: „Grammont herczeg úgy nyilatkozott előttem, hogy a dolgok ily állása a franczia kormányt nagy zavarba hozza. Egy oldalról Francziaországban a közvélemény oly roppant módon ingerült, miszerint félő, hogy a kormány holnap megbukik, ha elintézettnek tekinti a dolgot, anélkül, hogy Poroszországtól teljes elégtételt nyert volna, más oldalról azonban a viszály eredeti oka el van hárítva. Spanyolország többé nem áll a két hatalom között s a viszály — ha ilyen léteznék — Franczia- és Poroszországra vonatkozik.“ Lyons lord csodálkozását nyilatkoztatta ki, hogy a viszályt még a visszalépés után sem tekinti a franczia kormány bevégzettnek. Ha most kiütne a háború, az egész világ Francziaország érzékenységét és büszkeségét vádolná. Poroszország mellett a dolgok ily állásánál egész Németország sorakoznék. Az angol nagykövet nyíltan kimondta, hogy Francziaország ellen föl fog kelni az egész világ közvéleménye.“ Erre Grammont kinyilatkoztatta, hogy a végeldöntés egy holnap tartandó miniszertanácstól függ, mely a császár elnöklete alatt fog tartatni, melynek eredménye mindjárt a törvényhozó testülettel fog közöltetni. Nem fogja többé láthatni az angol nagykövet, de biztosítja őt, hogy szavára a kormány lehető tekintettel leend. Válaszul e sürgönyre Granville sajnálja a dolgok ily fordulatát, a tagadja Grammont herczegnek a törvényhozó testületben tett ama nyikozatát, hogy Angolország a franczia kormány követeléseit jogosultnak vallja. Egy nappal később Granville sürgősen fölszólítja a párisi nagykövetet, hogy Grammont herczegtől végleges nyilatkozatokat kérjen. E nyilatkozatokról a 41-dik sürgöny tudósít Grammont herczeg ez alkalommal azt fejtegette, hogy a porosz király semmit, de egyáltalán semmit sem tett. Francziaország jelenleg sem kíván többet, minthogy a porosz kiály tiltsa meg Hohenzollern Lipótnak, hogy elhatározását jövőre nézve megváltoztassa. Csak észszerű,hogy Francziaország attól tart, miszerint a dolog ismétlődhetik, egészen úgy , amint Bukarestben történt. Grammont herczeg azután egy darab papírt vett kezébe, s a következő sorokat írta reája: Francziaország azt kívánja a porosz királytól, hogy tiltsa meg Hohenzollern herczegnek, visszatérni előbbi szándékára (Tehát Francziaország nem követelt Vilmos királytól oly ígéreteket, melyeket Európa előtt oly módon megsértették volna, mint azt a háború megindulása előtt a porosz táviratok jelezték.) Angolország azt ajánlotta Poroszországnak, hogy teljesítse a franczia kormány kívonatát, de erre nem volt rábírható. Bernstorff gróf sajnálatát fejezte ki az angol külügyminiszter előtt, hogy ilyet tanácsolt Poroszországnak. A berlini kormány a mérséklet legszélsőbb határáig ment. „Inkább a háború, mint ily önmeggyalázság!“ És a háború csakugyan meg is üzentetett. A háború. Végre megindult a nagy franczia hadsereg és az ellenségeskedések ma már német területen nagyobb terjedelemben kezdetüket vették. Saarbrücken porosz város, mely meglehetős számú katonaság által volt megszállva, heves küzdelem után a francziák hatalmába került. Olvasóink ismerik már ama hivatalos franczia sürgönyt, mely ez eseményt tudomásunkra hozta. Maga a császár és a császári herczeg is az Ütközet közelében volt. A támadás délelőtt tizenegy órakor történt s néhány zászlóalj úgy látszik erős küzdelem után megszállta a gersweileri és sz arnoldi magaslatokat, melyek elseje nyugatról, másodika pedig délről uralja Saarbrückent. A csatározás nem tartott tovább egy óránál. Ez eseményt természetesen indirecte a porosz hivatalos távirat is megerősíti, mert következőleg adja elő az ügyet : „A Saarlouis, Trier és Saarbrücken közötti összeköttetés egészen szabad és akadálytalan. Saarburgot és Merziget a mieink megszállották. Mint már előbb jelentettük egy ellenséges gyalog osztály, melyet tüzérség is kisért, megtámadta Saarbrückent, de visszautasittatott. Ez esetnél részünkről egy dzsidás meglövetett és két lövész sebet kapott. Két ló is meglövetett. Ellenséges hadiosztályok indultak sz. Arnold és Gersweiler felé s az erdőségeket megszállták.“ Mindebből az látszik ki, hogy a francziák rohammal elfoglalták a sz. arnoldi és gersweileri dombokat, melyek Saarbrücken közvetlen közelében vannak, mire a poroszok e várost elhagyták, mi a sürgöny első részéből lesz kétségtelenné, hol az mondatik, hogy a poroszok megszállották Merziget, mely mintegy két és Saarburgot, mely mintegy négy mértföldnyire van Saarbrückentől. Hogy ez utóbbi várost is megszállva tartják-e még a poroszok, arról a sürgöny nagybölcsen hallgat. Mindez nagyon valószínűvé teszi azt, hogy a francziák részéről említett elfoglalása Saarbrückennek csakugyan megtörtént. Ezek után igen valószínű, hogy kisebb nagyobb, de mindig komoly jellemű öszszeütközés naponként fog történni, és hogy a nagy csata napja is közvetlen közelségben áll. Különben kisebb csetepaték már legközelebb is nagyobb számmal fordultak elő. Egy müncheni magánsürgöny szerint porosz és bajor vértesek kémszemlén voltak Sturzelbronn felé, hol francziákra találtak Az összeütközésben egy franczia tiszt elesett s két porosz megsebesült. A bajorok nem szenvedtek veszteséget. Egy baseli magánsürgöny szerint tegnapelőtt porosz- bajor és franczia csapatok között ismét előőrsi összeütközés történt. „A chassepolk igen messze lőnek s ügyes lövészek kezében vészthozókká lehetnek“ — mondja a porosz színezetű sürgöny. A franczia hajóhad műveletein még mindig a titok fátyla lebeg. Egy friedrichshafeni magánsürgöny tesz némi említést róla. E szerint a franczia hajóhad tegnap 41/* órakor vitorlázott el ott dél felé. Nyolcz hajó pedig kelet felé tart. Hová ? azt legközelebb mindenesetre megtudjuk már. Poroszország nem német lakosainak hangulatáról figyelemre méltó hírek érkeznek. Krakói hírek szerint Polse a nagyherczegségnek , Poroszország lengyel birtokának különböző kisebb városaiban és falvaiban lázadás tört ki. E mozgalmak leverésére Posen, Bromberg és Mezerits városokból nagymennyiségű katonaságot kelle küldeni. E lázadások a tartalékhonvédség fegyver alá hívása folytán keletkeztek, s hír szerint egy manifestum előzte meg őket, melyet valamely magát a „lengyel királyság ideiglenes kormányának“ nevező bizottság bocsátott ki, és titokban tömegesen terjeszte. Ez irat azt mondja, hogy Lengyelország helyreállítása Francziaország segélyével s Ausztria megegyezésével fog történni. Későbbi sürgönyök szerint e lázadások legtöbbjét még kitörésekor véresen leverték, de az egész nagyherczegségben számos előkelő férfiú, a többek közt a porosz országgyűlés több tagja fogatott el. Hannoverában és Éjszak- Schleswigben sem a legmegnyugtatóbb a közhangulat. Hannoverában még egyre tartanak az elfogatások, míg Éjszaki Schleswigben az ostromállapot kihirdetése után minden dán vagy dán érzelmű lap a kormány által elnyomatott. Megjegyezzük, hogy e híreket mind német és Poroszország pártján álló lapokból veszszük. Egy német lapnak azt táviratolják Párisból, hogy a párisi mozgó nemzetőrség több zászlóaljának Chalonsba menetekor nyugtalan jelenetek fordultak elő. A sok intelligens elemeket tartalmazó zászlóaljakból gyakran lehetett „éljen a köztársaság“ kiáltásokat hallani. A parancsnok azzal fenyegetődzött hogy az illetőket hadi törvényszék elé állíttatja, mire a fegyelem többé meg nem zavartatott. Páris és az északi departement mozgósított ezredeinek azon feladatuk van, hogy a mostalakított második nagy tartalék hadsereghez csatlakozzanak. E hadsereg hír szerint 250,000 emberből állandó szükség esetén azonnal a harcrtérre fog indulni. Az angol-porosz czivakodásnak úgy látszik Anglia engedékenysége legközelebb véget vetend. Tudvalevőleg a kőszén s fegyver kivitel Francziaországba képezte Bismarck s a német lapok panaszainak tárgyát. A Times legújabban következőket ir ez ügyben : „A kőszénszállitás hadihajók s valószínűleg fegyvergyárak részére is meg fog tiltatni s e tilalom remélhetőleg kielégitendi Németországot, de még ez nem elég, a fegyver és kőszénkivitelt is meg kell tiltani, szükség esetén új törvények által, ha a létezők elégtelenek.“ — E szerint Anglia el akarja magáról hárítani a gyanút, mintha ő a két hadakozó fél küzdelmét kereskedelmileg kizsákmányolni óhajtaná. A csatatérről. (Saját tudósítónktól.) (Cs.) Frankfurt, júl. 29. Minél közelebb vagyunk a döntő következményű napokhoz, annál kevesebb a hír, mely a nyugtalan várakozásnak tápot adhatna.A határokon, hol a két ellenfél farkasszemet nézi egymással, naponként történnek apró csetepaték, melyekben, természetesen, mindig a francziák húzzák a rövidebbet. De egy ily fegyveres találka kedvezőtlen kimenetelét mégis elég őszinte volt a sokszor hazug hír másodszorra legalább leplezetlenül mondani el. A badeni tisztek esetét értem, mely tagadhatlanul merészen kigondolt „Schwabenstreich“ lett volna, ha meg nem hiusul. Először azt hirdették a táviratok, hogy „négy bádeni tiszt bevágtatott Hagenau franczia városba, ott az őket föltartóztatni akarókat letiporták, egy franczia lanciert levágtak, s annak lovát is elhozva, sértetlenül érkeztek vissza.“ Csakhamar azonban odamódosult a hír, hogy négy bádeni tiszt négy dragonyossal együtt szándékozott kémszemlét tenni Hagenau környékén ; a czél tökéletesen el lett érve, de a nyolc közül csupán a vezénylő tiszt gr. Zepperlin érkezett vissza; a többieket franczia huszárok levágták vagy elfogták. Ez mind csak előjátéka a százezerek nagy küzdelmének, melynek rövid napok alatt tanúja lesz a világ. A németek két nagy feladatot eddig teljesen elértek :t.i. a franczia hadakkal egyenlő számú csapatokat tudtak a határokon felállítani,s másodszor bizalmat tudtak a nép nagy részében szerezni fegyvereik győzelme iránt. Ez utóbbi szerfölött szükséges volt, mert nélküle teljességgel nem lehetett volna számítani még csak negatív eredményre sem. A porosz lapok szándékos, gyakran fönhéjázó biztatásai, a fran-czia Seregek és fegyverek jelességének, a meny- nyíre csak lehetett ócsárlósa, a többi német la-