Pesti Napló, 1871. szeptember (22. évfolyam, 201-225. szám)
1871-09-12 / 209. szám
209. szám. Kedd, September 12.1871 22. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencsiek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panazszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán Tg7 helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 6 . 50 kr. Két hóra .... 3 . 70 kr Egy hóra ... 1 .85 kr Hirdetmények dija: 5 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: 5 hasábos petitsor 25 ujkr. Előfizetési felhívás „PISTI ÉPLba. Előfizetési árak : Egész évre . . . . . . 22 ft. Fél évre..................................kft. Negyed évre............................5 ft 50 kr. 9. Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadóhivatala“ czim alatt az „Athenaeum“-hoz Pest, ferencziek tere,7. sz. alá küldendők !___ ■ ^ Pest, sept. 11. „Mazuranics megválasztatásához különböző botrányos combinátiókat fűznek az emberek — de alaptalanul. Avagy tán Andrássy gróf nem tüntette-e ki magát, más rendszert szolgálván ? Vagy Thiers mindig köztársasági volt-e? Avagy királyunknak fényes nevéhez nem fűzdődnek-e különféle rendszerek ? Ki tarthatná Mazuranicsot oly rövidlátónak, hogy időt időtől nem tudna megkülönböztetni s nem tudná megkülönböztetni s nem birná megítélni, mi lehetséges, és mi nem? Azon útról, melyen az egész nép halad, nem fog letérni Mazuranics Iván sem!“ Minden netaláni tévedés kikerülése czéljából mindjárt kinyilatkoztatjuk, hogy nem az „Ellenőriből, hanem a zágrábi „Obzor“-ból idézünk. A délszláv szélsők lapja ily módon mutatja be a világnak pártja legújabb vezérét. Az „Ellenőr“ még eddig nem nyilatkozott azon váratlan nyereményről, melyet a balközép Mazuranics Iván ő excellentiája személyében a legutolsó napokban nyert. Mi már látjuk Mazuranics urat kezet szorítani Tisza Kálmánnal — mert hisz e derék úriembert csak elküldik a horvátok Pestre — közvetlen közelében helyet foglalni. Miért ne tenné, mikor oly szívesen, oly barátilag hívogatták? Az ellenzéki lap nem kérdezte a horvátoktól: voltaképen hát mit akartok ti ? Mi nyomja sziveteket? Akarjátok-e föntartani a magyar korona egységét, integritását, elismeritek-e a magyar állam souverainitását, s ha igen, mily formák között akarjátok politikátokat érvényesíteni ? Az „Ellenőrnek“ eszébe sem jutott ily kérdést intézni Zágráb felé, ő csak kitárta karját, hogy dobogó keblére ölelhesse az oly sóvárogva várt új pártfeleket ? Ki fog még sokat kérdezősködni, s kufár módon alkudozni akkor, mikor annyi ,,fővel“ szaporodhatik egyszerre a párt? Itt csakugyan fölösleges minden szó. Ezeket a horvátokat csakugyan különös szerencse kezdi kisérni. Megtettek ők eddig is minden lépést, de hiába. Régi összeköttetéseikre és érdemeikre hivatkozva, fordultak segélyért a katonai reactióhoz. A katonai reactió azonban körülnézvén s látván, hogy roszul állanak a dolgok, azt felelte nekik, hogy szivesen, de nem lehet. Kopogtattak azután egy főherczeg ajtaján, ki még nem rég Jellachich bán emléke előtt tüntette ki érzelmeit, és a magas állású férfiú a szentesített törvényekre utalta a délszláv kérelmezőket. Innét Strossmayer úr Prágába zarándokolt. Segíts Samiel, hol vagy Rieger és Palaczky ? Rieger és Palaczky azonban úgy vélekedtek, hogy elég bajuk van nekik a németekkel, őrültség volna tehát még a magyarokba is belekötniök. Magánál a fejedelemnél, akit ők „császárjuknak“ neveznek, is meg akartak tenni minden lépést. Még odáig sem jutottak, hogy kívánságaikat szóval előterjeszthették volna. És most, welche Wendung durch Gottes Fügung! Kerestek mindenütt, ahol józanul egyáltalán csak kereshettek segélyt, s nem találtak. Csak egy helyen nem kerestek, csak egy ajtón nem kopogtattak, csak egy oldalra nem kínálták a szövetséget, s ez az egy hely magától kínálkozik, ez az egy ajtó önkényt nyílik, ez egy szövetséges maga hívja őket! Ez a magyar ellenzék ! Csakugyan nem tudjuk, min csodálkozzunk jobban: a horvátok szerencséjén, vagy a mi ellenzékünk jószívűségén! Hanem egy szerény megjegyzésünk volna nekünk e szövetségajánlatra, melyelannyira momentuosus, hogy a mikor csak szerit ejthetjük, vissza kell rá térnünk, nehogy a „magyar“ ellenzéknek e tette időnek előtte feledésbe menjen. A magyar ellenzék kitárta karját, a testvéri csókra hegyezte ajkait. De o csodákcsodája, Zágrábból még mindig nem érkezett válasz, a hívogató szó nem vett föl viszhangot! A pártlapok némák. A vezérek hallgatnak. A sok programmbeszéd közül egy sem emlékszik meg azon ajánlatról, melytől ellenzékünk valószínűleg politikájának egy új korszakát szeretné datálni. Mit jelent ez? Avagy csakugyan azt kell-e majd megérnünk, hogy a horvát „testvérek“ vonakodnak belépni oly lúgosba, melynek ajtaját az „Ellenőr“ őrzi? Ők, kiket oly szépen hívogattak, s kiktől az ajánlott „szállásért“ semmit, de épenséggel semmit sem kértek? Nem hiszszük, mert hisz a Strosmayerék nem igen válogatták eddig sem szövetségeseiket, vagy azokat, kiket ilyenekké akartak tenni; de ezért e sik hallgatás gondolkodóba ejthetné az „Ellenőr“-t s azokat, kiknek nevében ő édes szavakkal fogadta azokat, a kik még meg sem érkeztek, s kikről még azt sem tudhatja, hogy egyáltalán jöhetnek-e majd vagy nem ? A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Tárcza Valenciából. Sept. 2. Megérkeztem valahára a 300 tornyú Valenciába, de mivel a spanyolt még a magyarnál is jobban bántja a czimborság, mielőtt belépnénk, mutassuk be egész czímében : „La muy noble, inclita, antiqua real, insigne, magnifica, illustre, salza, coronades y janas acabado de celebrar ciudad Valencia del Cid.“ *) Ezt az egy utat rögtönöztem Granadából a programmon kívül, és ez volt a legkedvesebb. A granadai úttól igen féltem, mert Granada, mint az útleírók említik, el van zárva a világtól, és 7 órai postautat kell tenni Artegreától Lojáig meredek hegyek között. Kellemesen csalódtam azonban, mert a vasút már Salinasig ki lévén építve, csak két órai postautat kell tenni, no de ezt is megemlegeti az ember, mert a kilencz öszvér vonta fregatt, egyaránt rohan hegyen, völgyön, árkon, vizen; igen, vizen is, mert kevés híd van Andalusiában, és így a vizeken gázlólag kell átmenni. Spanyol utazásom legszebb része a valencziai volt, kivált Jativától Valencziáig. Utaztam én már eleget olaj- és narancsfák között, de ezek soha nem tettek valami mély benyomást reám, mert e fák többnyire elszórva voltak. Cargagente körül azonban meglep a táj szépsége, ez Spanyolország éden kertje; itt az olajfák meszsze elnyúló erdőt képeznek, a narancsfák sötét leveleikkel, egész rengeteg erdők összehajlanak, úgy hogy a vasút órahosszakig illatos árnyak között megy, mely sehol meg nem szakad; minden egyes kert telve pálmákkal, valóságos parkot képeznek, gránitalma, aloe, a déli égöv minden növénye buján van itt, majd minden kerthez gyönyörű nyárilak van építve, melyek a hegyek oldalain mintegy lovagvárakat képeznek, egynémelyike még a móroktól származik. Egyáltalában kedélyes ez az egész spanyolországi utazás, ennek sehol sincs párja, csak hogy touristára azért költséges, hogy első helyen kell folyvást utaznia, a kissé előkelőbb (büszke) spanyolok kivétel nélkül ezen utaznak és csak úgy lehet ismerkedni. A második hely rendesen üres, amit nem is csodálok, mert épen nem különbözik a mi vasutaink harmadik helyétől, óriási fabárka 50—60 üléssel, fapadokkal, azzal a különbséggel, hogy az ülés szalmával kitömött kanavászszal, néhol bőrrel van bevonva; a harmadik hely ép ilyen, csak hogy itt a fapadoknak nincs hátsó támasztéka, csupán egy szál odaszegezett lécz; azonban a harmadik helyen valóságos commune uralt, és csakis itt lehet a népéletet tanulmányozni, én megkísértem az első helyről a harmadikra átszállni. Cordovától Sevilláig igen jól mulattam, de ez teljesen elég is volt A spanyol vasutak nem pontosak, mintha ezek nem is óra szerint mennének, minden vonat 2—3 órával rendesen elkésik, az utolsó állomásokon azután rohan keresztül, úgy hogy legkedvezőbb esetben másfél órát késik, de ezt már oly bizonyosnak veszik, hogy a felszálló utasok már ehhez alkalmazkodnak- de meg kell gondolnunk, hogy a spanyol vasutak legnagyobb része még új intézmény, a spanyolnak ehhez még bele kell szoknia. A spanyol indóházak dísztelenek, a legtöbb apró viskókból áll, némelyikén ablak sincs, mert az indóház kis szerepet játszik a közlekedésnél, miután Spanyolországban azon helyes intézkedésre találtam, hogy minden valamire való városban van a szállításra egy magán despacto, ami egész napon át nyitva van. Itt az ember azután kényelmesen válthat jegyet a legtávolabb helyekre is, nyugtát kap, amelylyel beszáll, és minden vonat változtatáskor az előre már hivatalosan értesített vezénynek átadja az azon útra szóló vasúti vagy postajegyet, és így az indóháznál sem tolakodni nem kell, sem nem kell futkosni és tudakozódni a sok indóház között, mert a despachotól minden vonathoz félórával előbb társaskocsi indul. (2 reál.) Ez meghonosítandó intézkedés lenne, de annál helytelenebb az, hogy a nagyobb állomások közelében megállítják a vonatot, és a vezénynök előbb összeszedi a jegyeket, ami néha félórába is belekerül, és csak úgy hajtanak az állomáshoz, pedig azt ott is megtehetnék. A spanyol vasúti mutatóban (Guya) külön meg van nevezve azon állomási hely, hol vendéglő (Fonde) van. Rendesen öt-hat órányi távolra van egy, itt az utazónak társas reggelivel vagy ebéddel szolgálnak, borral együtt 12—14 reál, ami általános ár egész Spanyolországban, még a legnagyobb szállodákban, és magában Madridban is. A spanyol azonban inkább maga magát élelmezi az utón, egész élelmi raktárt hord magával, és az egész utón folyvást telített asztal van, és úgy a második, mint a harmadik helyen. A harmadik helyen utazó főkép megtölti otthon az alforját, ez egy óriási tarisznya, mit a vállon hordanak, a szája fel van vágva és ezt vetik a vállra, a lelógó egyik vége az élelemtár, a másik a pincze, no de a vendégszeretetben és kinálgatásban túltesznek a magyaron; a spanyol közönségesebb nép nem eszik meg egy darab süteményt, hogy azt legalább 8—10 részre (a bányán ben ülnek) ne oszsza és kikit meg ne kínáljon , ép igy jár sorba a bota is, bőrkulacs, melynek szája fából van, s a legnagyobb megsértés a visszautasítás; a cigarilla pedig egész communistice járja; még a vasúti vezénynököt is folyvást kinálgatják, hanem azután nem is csinálnak valami lelkiismeretes dolgot belőle, a salámi héjat, gyümölcs hulladékot a vagyonokban szétdobálják, még a második helyen is. Az állomásoknál a vezénynök nem kiabálja az állomások nevét, kiki maga vigyázzon, az ajtók sincsenek bezárva, kiki ott ugrik le és fel, ahol neki tetszik, a jegyeket sem nagyon nézik, az állomásoknál kiki siet le vízért és élelemért, van azután dolga a vezénynököknek, kiabálnak, négyszerötször is csengetnek még az utasok behelyezkednek, legnagyobb része pedig csak akkor ugrál fel, midőn már megy a vonat. Az indóházakhoz szabad a bemenet, és így minden vonatot körülvesznek a vízhordók, gyümölcsárusok, de leginkább a koldusok: ez igazi spanyol állapot. Valencziáról kevés újat írhatnék, mi a nagyobb földrajzokban benne ne lenne, egyedül tisztaságát óhajtom megdicsérni, valamint bikaviadal körét, mely legnagyobb egész Spanyolországban, a város szélén, épen az indóház mellett van építve, két emeletes, valóságos amphiteátrum szerű massiv kőépület; holnap, vasárnapra világhírű bikaviadalra készülnek, melyen mint hirdetik, maga Amadeo király fog elnökölni és vezényelni. A spanyol nép eddigelé jóformán csak a lapokból tudta, hogy neki királya is van, az egész ország mély közönynyel van iránta. Iz. Zorilla tehát azon ügyes tanácsot adta e királynak, hogy utazza be országát és igy a király minisztere kíséretében, megindult az útra, holnap várják ép ide. — Nyilvános dolog, hogy a király mennyire idegenkedett kezdetben a bika viadalok iránt; ezt fel is használták ellenei, annak bebizonyítására,hogy az olasz származású király mennyire ellensége a spanyol erkölcsök (?) és szokásoknak és ime most elnökölnie kell a viadalon. Egyébiránt fogadtatása mindenütt lelkes lesz, erről már gondoskodott Zorilla, az egész spanyol hadsereget csaknem talpra állítá, az egész vonalat, melyen a király átutazand, megtöltő katonasággal, úgy hogy utam alatt az országúton csaknem minden századik lépésen 2—4 fegyveres katonát láttam, s amerre csak elnéztem, még a hegyekről is lecsillámlott fegyvereik fénye, a vidék telve van carlista érzelműekkel, sőt tüntetésekről is beszéltek. Zorilla tehát valóságos ostromállapotba helyezte a király által meglátogatandó helyeket. Ebből ítélhetők meg majdan a hírlapok hírei, melyek mindenütt e király lelkesült fogadtatásáról fognak szólni, s ebből ítéld meg Sz. Zorilla politikáját, ki hivatalos lapjában a felmerült carlista mozgalmi híreket „őrült elmék szüleményének“ nevezé, s egyik félhivatalos lapjában ki is jelenté, hogy ha Don Carlos elfogatnék, mint lázadó nyomban főbe is lövetnék. A spanyol lapok csaknem kivétel nélkül belpolitikájukkal foglalkoznak, még a francziának szentelnek pár sort, de a többi nemzetekről alig emlékeznek meg, legfeljebb egy-egy rövid sürgönyben, és így Ausztria-Magyarországról mit sem olvasok, jól esett tehát tegnap a „Tiempót“ kapnom kezembe: ebben kivételesen egy czikk volt Ausztriáról, melyben erősen hangsúlyozzák, hogy Bismarck herczeg még Ausztria belügyeiben is mily döntő hatást gyakorol, hogy Hohenvwarth gróf egyenesen az ő ajánlottja, sőt hogy a foederalistikus mozgalmakat is maga a herczeg szítja, csakhogy az osztrák németeket elidegenítse a Habsburgi tróntól, hogy Ferencz József császár mennyire hajlik e képmutató sugalmazásokra, melyek harmadik kézen át jutnak hozzá, annak fényes tanújelét adta el az Ischli találkozáskor, és akkor szentesitá a reichsrath feloszlatását, mely nyílt döfés az osztrák németek szivébe, kiket Bismarck gróf igy óhajtana megnyerni. Már oly rég távol lévén, s nem ismervén az eseményeket, véleményemmel nem kisérhetem e czikket, de sokkal érdekesebbnek tartom mégis, semhogy elhallgassam. Milassin Vilmos. *) Magyarul hát igy fordithatnám le : A kitünőleg nemes, tekintetes, ősi, hűséges, jeles, nagyságos, méltóságos, bölcs, koronázó és a dicséretben kimerültetlen Valencia, Cid városa. M. Ha a szép ajánlat nem fogadtatnék el! ! Ha Zágrábban úgy okoskodnának, hogy vásárra vitt barátságnak nem lehet nagy az értéke ! Ha az ellenzék itt is kosarat kapna ! Még gondolni is borzasztó!! Fest. sept. 11. (Ma délben teljes minisztertanács) tartatott, melyre, a „Reform“ s az „Ung. Lloyd“ szerint Jekelfalusy székesfehérvári püspök megidéztetett. Az összegyűlt miniszterek előtt itt ő Felségének kézirata olvastatott fel, melyben a király a nevezett püspök eljárását a csalhatlansági dogma kihirdetése és a tetszvényjogfigyelmen kívül hagyása miatt határozottan kárhoztatja, s ezért őt megdorgálja. Jekelfalusy püspök a felolvasott legmagasb kézirat után, mely különben az összes magyar katholikus episcopatushoz van intézve, kijelenté, hogy a királyi hatalomnak aláveti magát, és ahhoz alkalmazkodik. — Reméljük, hogy e kir. kézirat, ha az csakugyan létezik, nyilvánosságra is hozatik. (Belügyminiszter úr)a közelebbi napokban Csongrád, Békés, Somogy, Doboka, Zemplén, Szepes, Bars, Temes megyék és Fogaras vidék szervezési munkálatait intézte el. (Külföldi aláírások hitelesítése.) Többször fordult elő azon eset, hogy első folyamodású bíróságok, okmányok aláíratása és az aláírásoknak bíróság által leendő hitelesíttetése végett Angolországban az ügy sürgőssége miatt közvetlenül a közös császári és királyi külügyminisztériumhoz fordultak. A megkeresett közös külügyminisztérium az ily sürgős megkereséseket a legnagyobb készséggel teljesítette ugyan oly mérvben, mint azt az angol törvények megengedik, de hogy a mindig ismétlődő kérdezősködés és felvilágosításnak vége szakadjon, az igazságügy minisztériumhoz fordult azon kérdéssel, várjon tekintve azon körülményt, hogy az angol törvények törvényszéki hitelesítést nem ismernek, hanem azt a közjegyző által végeztetik, nem volna-e tanácsos és a felekre nézve hasznosabb az aláírásoknak törvényszékileg leendő hitelesítésétől eltérni. Amennyiben azonban a törvényszéki hitelesítés helyébe a közjegyzői hitelesítés lépne, akkor mindenekelőtt a költség volna biztosítandó, és azután csak megfontolandó, minő hitelesítés volna kívánatos a közjegyzői aláírást illetőleg, míg a londoni osztrák-magyar nagykövetség azon helyzetig jut, hogy az okmányt hitelesítési záradékával elláthassa. A közös külügyminisztérium vélekedése szerint ezen hosszadalmas eljárás az által rövidíttetnék meg, ha az említett okmányokat a felek az ottani nagykövetség vagy főügynök előtt köteleztetnének aláírni, mely esetben az aláírások az ottani hitelesítéssel azonnal elláttathatnának, fr. aBBairechi ity Páris decapitalizatiója. Pest, sept. 11. Három nap óta Páris nem Francziaország fővárosa többé. A nemzetgyűlés szembetűnő többséggel törvényerőre emelte Ravinel és társainak azon indítványát, mely szerint a nemzetgyűlés, a kormány és a minisztériumok székhelye ne többé Páris, hanem Versailles, a régi franczia királyok egykori székvárosa legyen. A kamra maga jónak látta e határozatot némileg elburkolva tálalni az ország elé, mert akként szövegezte azt, hogy csak a statusquo fentartását mondotta ki, csak a tényleges állapotot szentesítette. De midőn minden oly indítványt visszautasított, mely a kormánynak Párisba való visszaköltözésére hosszabb-rövidebb határidőt tűz ki, először bizalmatlansági szavazatot adott a fővárosnak, másrészt a jelen állapotnak állandósítására irányuló szándékát is elárulta. Különben a határozat az előzmények után nem lephet meg senkit. A monarchikus többség már Bordeauxban szent borzadályt mutatott Páris iránt, Versaillesba költözött, állítólag mert Páriában tanácskozási szabadságát a porosz ágyuk korlátolták, valójában pedig, mert neheztelt reá és remegett a főváros lakosságának democratikus eszmeáramlatától. A commune lázadása a a szakítást Páris s a nemzetgyűlés többsége közt a végletekig fejleszté. A nemzetgyűlés biztosítani akarja magát a forradalmi eruptiók ellen, és pedig akként, hogy elvonul a vulcanicus talajról. Ez az önbiztosításnak igen sajátságos neme Forradalmak ellen egyedüli biztos szer a forradalom okainak eltávolítása, de ahelyett, hogy a kamra ezen munkára adná magát, úgy tesz, mint az üldözött struczmadár, a porondba rejti fejét, behunyja szemét s azt hiszi, ha ő nem látja a vadászt, ezt sem láthatja meg őt. Ha a nemzetgyűlés folyton tápot ad az elégedetlenségnek, lesz Párisban forradalom, akárhol tartózkodjék is a kamra. A forradalmakat nem gyártják, a viszonyokból nőnek ki azok s mig ez utóbbiak kedvezőkké nem alakulnak, Páris forradalmainak évkönyvei nem rekeszthetők be. A legújabb határozat csak a közelégedetlenségnek ad táplálékot. S Párist degradálva, a jövendő invasiot fölmentik azon a kötelezettség alól, hogy a franczia világváros iránt kíméletet tanúsítson. Sept.6-án kezdé meg a kamra az illető törvényjavaslat tárgyalását. Ez oly rögtönözve történt, hogy az ellene följegyzett szónokok nem készülhettek a beszédre s igy kissé „fésülhetlen“ szónoklatokat tartottak. Naglet Alfred mindenek előtt pénzügyi szempontokban ellenezte a Versaillesba költözködést. Ez 10 millióba kerülend, nem számítva"a párisi házak és telkek várható nagy értékveszteségét. A dolog politikai oldalára térve át, Spanyolországra utalt,hol nem a főváros," hanem a vidék az örökös lázadások fészke, mi sokkal veszélyesebb, mert az országot sohasem engedi nyugalomra jutni. Páris csak azon forradalmak végrehajtója volt, melyeket az egész ország kívánt és sürgetett. 1792-ben megbuktatta a külfölddel összeesküdött monarchiát, de nem bánta a nemzetgyűlést. A forradalommal járó kihágások, gyilkosságok sat. pedig a vidéken és oly mérvben előfordultak, mint a fővárosban. A sept. 4-ki forradalom egyidejűleg minden nagyobb városban végbement. Különben a legtöbb forradalom Páris jogérzetének kitörése volt. 1851-ben maguk a legitimisták lázadásra hívták föl a várost. Szerencse, hogy oly országban, mely gyakori forradalmi kitörésekre van kárhoztatva, van város, mely a forradalmat maga végezi el. Párisban a forradalom három napig szokott tartani; Barcellonában három hónapig s alig ér véget itt, újból kitör Malagaban s végig járja a vidéket. Szónok a társadalmi rend nevében követeli a Párisban maradást. Rabvi ne, az indítványozó, ezek ellenében csak azt tudta fölhozni, hogy maga Páris fog biztonság tekintetében nyerni a rendszabály által. Dreo Páris nagyszerű áldozataival akarta az odavaló visszatérés kívánságát indokolni. Ezek a September 6-ki vita főmozzanatai. Másnap tovább folyt s véget ért a részben igen általános vita. C és a n n e bizottsági előadó a többség által megtapsolt s Páris elleni támadásokkal teli beszédben védte a javaslatot. Kiemelte, hogy Párisban a szenvedélyesen felizgatott nép folyton fenyegeti a nemzetgyűlést, mert minden pillanatban megtámadhatja azt, mig Versailles távol van s ide nem egy könynyen hatolhatnak a felizgatott tömegek. Más orországokban is sikerrel vitték keresztül a főváros áttételét, mint például Oroszországban. Blanc Lajos képviselő kiemelte, hogy nem szabad Európával elhitetni, miszerint a párisi s a vidéki lakosság közt antagonismus létezik. Tudják meg Francziaország ellenségei, hogy Csak franczia polgárok állanak velük szemben. Mit fognak oly kormányról gondolni, mely csak a távolból képes a rend fentartására irányuló kötelességeinek eleget tenni ? Nem fog-e a megalázott, decapitalizált Páris a lázadás fővárosává válni ? A Brumaire 18-ha nem Versaillesban ért véget ? Páris nem bűntársa, hanem színhelye a lázadásoknak. Pénzügyi szem ■pontokból is ellenzi a Versaillesba költözést, mi nem 10, hanem 30—50 millióba fogna kerülni. Me aux clericalis képviselő rövid beszéde után Say Leo, a Seine megye praefectje emelt szót a főváros érdekében, mire az általános vita csakhamar berekesztett. A törvényhatóságok rendezéséhez, Belső-Szolnok megye, szervezési munkálata, mely tudósítónk közlése szerint ép oly alapos és kimerítő, mint a törvény szellemének megfelelő terveket foglal magában, már beterjesztetett a kormányhoz. A munkálatból közöljük e rövid kivonatot: Belső-Szolnokm. lakossága 138,307, lélek,területe 58 □ mfld, az eddigi 10 szolgabirói járás helyett 9 járásra osztatott s a megyebeli községek helyirati fekvéseik tekintetbe vételével ezekbe már beosztattak. A választókerületek száma 16, melyekben 6400 választó íratott össze, akik 133 bizottsági tagot fognak választani. A tisztikar létszáma azon legalsóbb fokban állapitatott meg, melyen alól a jóadministratió kockáztatása nélkül menni nem lehetett, mint új állomások terveztettek, alszámvevő és útbiztos. A fizetések megállapításánál a megye figyelemmel volt azon összegre, melyet a pénzügyminiszter az egyenes államadókból leütött és igyekezett költségvetését a takarékosság elvére alapítani, így az alispán fizetése 1500 frt, főjegyző 1000 frt, ügyészé 500 frt, árvaszéki elnök 900 frt, szolgabiró 790 frt stb. állapíttatott meg. Különben e megye is óhajtja, hogy a törvény 11. §, akként módosíttassék, hogy a törvényhatósági tisztviselők is kellően javadalmaztassanak, és hogy a 90. §-ban érintett adóleszállítás ne az összes, hanem csak a személyes kereseti adóból történjék. A hatáskör és munkaelosztás iránt e megye kimerítő és tüzetes szabályrendeletet alkotott. Az állandó választmány részére, mely 21 tagból fog állani, szintén tüzetes eljárási utasítás készíttetett. A választók névjegyzékébe az 1848. II. t. ez. 4. §. értelmében, és az 1868. évi deczember 23-án kelt miniszteri utasítás 2 pontja b. és c. betűje szerint a községek képviselői és az erkölcsi személyek is felvétettek. Az árvaszék szervezése s munkaköre tárgyában szintén kimeritő tervezetek készítettek. Virilis szavazattal bíró egyéneknél a legmagasabb adóösszeg 2250 frt, a legkisebb 82 frt. Bars vármegye szervezési munkálatából a következő adatokat emeljük ki. E megye 137,191 lelket számlál, 5 közigazgatási kerületre osztatik; a választókerületek száma 26, a választóké 853, a választandó bizottsági tagok száma 124. A szolgabirák mellé alszolgabirák is alkalmaztatnak. A fizetések ekként állanak: alispán 2000 frt, 300 úti átalány, főjegyző 1600