Pesti Napló, 1871. november (22. évfolyam, 252-276. szám)
1871-11-26 / 273. szám
273. szám Vasárnap november 26. 1871 22. évi folyam. Szerkesztési iroda: Farepcziek tere 7. szám. L emelet. C lep szellemi részét illető minden köztemény a szerkesztőiéihez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó hivatal: F.rraciiek-t.T. 7. mám IXIájssinl A lap anyagi részét ill.tíf kSzl*mények (•lSfimtéti pénz , kisdia kSrttli panaszok, hirdetmények) • kiadó-hivatalhoz intézzendtik. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, pontán t ▼*ér helyben, hithet hordja i Égé» érre , , , 11 frt. Félérr. .... 11 frt. Nagyedért. ... 1 , 60 kr. Két hóra .... 3 , 70 kr-Sf.1 hóra ... 1 , 85 kr Hirdetmények dija: • hatébon petitsor egyszeri hirdetésnél 9 njkr. Bélyegdij külön 80 njkr. Nyílttéri 5 hatéból petittől 36 njkr. Előfizetési felhívás „PISTI IPSIKI Előfizetési árak : Egész évre..............................22 ft. Fél évre.............................kft. Negyed évre........................5ft50kr. Külön előfizetési íveket nem küldünk szét Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadóhivatala“ czim alatt Pest, ferencziek tere, 7. sz. alá küldendők. Pest, nov. 25. Tegnapelőtt bővebben kifejtettük nézeteinket azon okokra vonatkozólag, melyek a költségvetési vita lehető megrövidítését kívánatossá teszik. Örömmel constatálhattuk egyúttal, hogy az ellenzék azon tagjai, kik pénzügyi kérdésekben a legilletékesebbek, nem idegenkednek egy előleges conferentia eszméjétől, melyben a kormány részéről Lónyay és Kerkapoly, a baloldal részéről pedig azok vennének részt, kik általában mint a párt pénzügyi kapacitásai ismeretesek. Az ellenzék főorgánuma, a „Hon”tegnap ugyancsak ki is jelentette, hogy ellenzéki részről sem a kitűzött czél ellen nincs kifogás, sem a proponált eljárási mód nem találtatik olyannak, melybe az ellenzék pénzügyi tekintélyei jó lelkiismerettel bele ne mehetnének. E nyilatkozat egyébiránt nem is lepett meg bennünket, mert megbízható forrásból úgy hallottuk, hogy egy, a minoritási javaslatot kiindulási pontul vevő előleges tanácskozás eszméje először is ellenzéki körökben szülemlett meg, s valószínűleg kifolyása volt azon ellenzéki férfiak patriotismusának, kiknél az ellenzékeskedés nem czél, hanem csak eszköz, s kik többre becsülik a nyugodt capacitatio útján elért reális eredményt azon kétes értékű népszerűségnél, mely sallangos, de eredménytelen szónoklatok által érhető el. Fájdalom, az ellenzék jobb velleitásai feletti örömünk nem tartott sokáig. Rövid huszonnégy óra múlt el, s ime, megjelen ma reggel Tisza Kálmán úr moniteurje s fensősége büszke tudatában hirdeti a világnak : „a baloldali kör egy rövid értekezletet tartott, melynek határozata értelmében Ghyczy Kálmán értesíteni fogja Lónyay kormányelnök urat, hogy pártunk imparlamentáris eljárásnak tekintené a budgettárgyalás iránt megszorító alkudozásokba s előleges szabályozásokba ereszkedni...“ Tehát „rövid értekezlet“ — azaz a bal ang .___■ oldali körben a józanabb elemekkel s ezek főképviselőjével, Ghyczy Kálmánnal csak amúgy röviden szoktak elbánni! Hisz azon kérdés, legyen-e az országnak kellő időben költségvetése, vagy ne, raboltassék-e haszon nélkül a nemzet ideje, vagy ne, hosszabb megfontolást hogy is érdemelhetne. Minek hosszas vitatkozásokba ereszkedni e kérdések felett, mikor elég egy dlubb-határozat , Ghyczy Kálmán „értesíteni fogja“ a kormányelnököt, miszerint a baloldalra nézve nem az a fődolog, keresztülviszi-e pénzügyi óhajtásainak egy részét, hanem az, hogy Tisza Kálmán mielőbb miniszterelnök s Móricz Pál úr mielőbb pénzügyminiszter lehessen. Egyébiránt nagyon is értjük a baloldali kör ama határozatát. Ha a szóban forgó előleges tanácskozmányok megtartottak volna, ha nem is mindenkorra, de legalább egy időre előtérbe lépnek az ellenzék azon tiszteletreméltó egyéniségei, akikről ismeretes, hogy nem egyéni ragyogás és dicsvágy, hanem a haza java képezi cselekvéseik főrugóját. Nagyon is kitalált volna tűnni a különbség a politikai rabulisták s a valódi politikai tehetségek közt, s a világ tudatára jutott volna annak, mily óriási űr választja el azon tárgyalási módot, melyhez csupán :prókátori furfang s pillanatszülte ötletek hatásra számított csoportosítása szükséges, azon parliamentáris megvitatási módszertől , melyhez tudomány, tanulmány s érett megfontolás kívántatik meg. Aki ellenzéki politikusainkat ismeri, az jól tudja, hogy ilyszerű összehasonlítások mily kevéssé fekhetnek Tisza Kálmán érdekében, s hogy mily kevéssé óhajtják ez utóbbinak barátjai, hogy a közönségnek alkalom nyújtassék párhuzamokat vonni közte és Ghyczy Kálmán között. Mert hisz nem titok, hogy Ghyczy Kálmán nemcsak általában véve legtehetségesebb tagja ellenzékünknek, hanem rá pénzügyi tekintetben egyenesen azon mondást lehet alkalmazni, melyet Kölcsey unokaöcscseinek nevelője e nagy írónak mondott, midőn ez csodálkozását fejezte ki rokonainak rész tanulása felett. Ki tehet róla, hogy az egész Kölcsey-család minden talentuma a tekintetes urban öszpontosult ? — igy hangzott e mondás. Nem akarjuk állítani, hogy az ellenzék soraiban Ghyczyn kívül épen ne volnának műveit politikusok, kiknek véleményeit a Deák-párt is mindig méltánylattal hallgatja meg; tagadhatatlan azonban, hogy ezek egy igen kis számú csoportot képeznek, mely minden alkalommal, midőn egy józanabb irányt megkisérleni hajlandó volna, terrorizáltatik azon mameluksereg által, mely vakon esküszik Tisza Kálmán minden szavára. Így történik aztán, hogy ellenzékünk politikája máig sem bír felülemelkedni a közös ügyek s a delegátiók elleni otromba agitatió színvonalán. Innen van, hogy politikai életünk hosszú sorozatát képezi a meddő alaki vitáknak, a sivár, kilátásnélküli küzdelmeknek. Ennek tulajdonítandó, hogy ellenzékünk öt éves politikai működése egyetlen termékeny eszmével sem gazdagította közéletünket, s hogy az egész egy örömtelen sisyphusi munka képét nyújtja, mely mindig csak azon ponthoz tér ismét vissza, ahonnét kiindult: denique censeo delegationes ense déléndas! Leverő politikai reflexióink vége tehát az, hogy az idén ismét nem lesz kellő időben megszavazott költségvetésünk. E szomorú tény pénzügyi s politikai hátrányai alig kiszámíthatók. Ha azonban a haza érdekei minden kényszerítő ok nélkül károsittatnak, vigasztaljon bennünket s az egész országot azon boldogító remény, hogy sok és hoszszu beszédeket fogunk hallhatni oly financier-ktől, kiket — az igaz — a világ eddig nem igen ismert s a kik nem is fogják pénzügyi bajainknak orvosságát kitalálni, de akik igen is jól értenek ahhoz: biglében feleresztve kitálalni az országos ülésekben azt, amit a bizottsági tárgyalások alkalmával szemes előrelátással felszedegettek. Ha csupán pártunk érdeke lebegne szemünk előtt, úgy bizonyára nem volna okunk bánkódni a dolgok e fordulata felett. A budget ezúttal kellő időben előterjesztetett, a delegációk is elég korán befejezték tárgyalásaikat. Ha tehát a költségvetés kellő időben létre nem jöhet, ezért sem pártunkat, sem a reá támaszkodó kormányt, sem az általa alkotott intézményeket okolni nem lehet. A felelősség egyedül az ellenzéket terheli, és pedig különösen az ellenzék azon árnyalatát, mely a pártszempontot a közérdek fölé helyezi s a párt egyes jobb belátáso s szándékú tagjait a pártkörben elnémítani szokta. Vajha az ellenzék azon kiváló tagjai, kik ellen e pártterrorizmus intézve van, végre-valahára leráznák a rájuk nehezedő bilincseket, melyek némaságra kényszerítik őket akkor, mikor a közérdek azt kívánná, hogy erélyes kezdeményezéssel pártjuk élére álljanak, s tényleg elfoglalják ott azon vezérszerepet, melyet az országban minden gondolkozó fő nekik ítél oda, de a melyet a közjó végtelen kárára tehetségre nézve jelentéktelen, de ügyes, vállalkozó egyének gyakorolnak. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Heti tárcza. (Halász hazafisága. — Uj-Pest. — Sherry. — Blaháné pere. — Tömeges kérvény.) E hét képei tarkán váltogatják egymást. Melyiket nézze meg az ember ? Delectálja-e magát Halász Boldizsár lángoló hazafiságán, melynek végső határa a két óráig tartó országos ülés, de pontban háromkor már lelohad ? Az ifjú Pest tervein sétáljon-e végig az akadémiában, melyet egy Dankósajtó folytonos működése s néhány százezernyi lakos hirteleni megteremtése oly könnyen létrehozhat ? Vagy azt a pohár sherryt szelítsük meg, mely a döntő szavazót az étkezőben időztetvén, a lapbiztosíték tárgyában oly nagy befolyást gyakorolt a magyar szabadelvűség győzelmére ? Minderről hallgatunk. Fontos kérdések várnak megoldásra. A közönségnek, még a legtörvényismerőbb résznek is aligha lesz homályos sejtelme azon kiváló befolyásról, melyet az 1486. évi 17-dik, vagy az 1492 : 38. törvényczikk a „Strike“ legközelebbi előadására gyakorolt. Hihetőleg szinte oly kevéssé fogják még jogászgyűlésünk csillagai, codifikátoraink, vagy jogtudósaink is gyanítani, mily összefüggésben áll a decisió 9-na ad implementum contractus Orczy Bódog úrral, vagy a jövő heti játékrenddel. Ezt megfejteni kötelességem. Blaháné Debreczenből szakadt Pestre, a szakasztó két Orczy igazgatóé. Azonban Debreczen nem volt hajlandó énekét nélkülöznie mert egy rideg szerződés 1872. év aug. 31-ig, különbeni ezer o. é. írt kötbér lefizetésének terhe alatt, a szélfúvásos hortobágyi pusztához csatolt, a debreczeni szinház pert indított „elsőrendű alperes“ Blaháné és „másodrendű alperes“ Orczy Bódog ellen. Ez a száraz tény. E pernek irományai feküsznek előttünk, s mi hajlandók vagyunk — mélyebb meghányás s buvárlás után — ez okiratokat. olvasóink előtt a tudomány hideg szövetnekével megvilágítani. Az első okirat a debreczeni igazgatóság keresetlevele, melynek kivonati ismertetése a következő : „Blaha Jánosné, Kölesy (Reindl) Lujza aszszony“ lekötelezte „magát s művészetét“ Debreczennek, lekötelezte pedig magát és művészetét 1872-ki aug. 31-ig. Közben azonban 1871. máj. 1-től kezdve „elszegődött“ Pestre a nemz. színházhoz. Ennélfogva „az 1486 : 17—1492 : 38.“ és több törvény alapján ki idéztessék Blaháné Debreczenben „annyiszor, a mennyiszer elrendelendő végrehajtás terhe alatt“ énekelni, Orcy K. pedig osztozzék vele udvariasan a perköltségek fedezésében. Ez okiratban mindenekelőtt meglep azon igen finom jogi különbség, mely a kedves énekesnő személyes művészete közt létezik, midőn beadó a „magát és művészetét“ kifejezéssel mintegy kikerülni akarja azon könnyen származható anomáliát, hogy Blaháné a debreczenieket kijátszandó, „magát“ ugyan Pesten hagyná, és csupán „művészetét“ küldené a legközelebbi vonattal le, hogy a debreczeni szerződést betöltse. Azon finomság, mely e megkülönböztetésben lappang, szellemdús czélzatossággal lép fel az „elszegődött“ szóban. Megvalljuk, csak némi kételylyel merjük véleményünket e szó használatára nézve kijelenteni. Oldalvágást tartalmaz-e, midőn a folyamodó e szót a tarnóczai ismerős népdalból kölcsön veszi, hol a bojtár tíz forint és húsz karajczáron, tehát igen jutányosan „szegődik“ el, holott Blaháné eléggé önző volt ez összegnél jóval többért szegődni el a nemzeti színházhoz ? Vagy talán egyszerűen meg akarja tőle a szerződőképességet vonni, s csupán cselédi szegődésre tartja képesnek ? Ez, első pillanatra jogosulatlannak látszó felfogást támogatja az ezen keresetlevél folytán elrendelt tárgyalás alkalmával kijelentett azon felperesi kívánság, hogy az elbocsátott vagy eltávozott színészek „elbocsátási bizonyítványnyal“ bírjanak, pl. hogy az illető (szín)háznál ennyi s ennyi évig becsületesen és hűségesen szavaltak, énekeltek és szelíd, megférhető maguk viseletével az általános megelégedést kiérdemelték. A művészi szerződések amennyire más szempontból tekintetnek ez új műszó alkalmazása által, annyira megváltozik a színész s igazgató közti viszony a folyamodás azon óhajtása által, hogy Blaháné Lujza „annyiszor amennyiszer alkalmazandó végrehajtás terhe alatt“ köteleztessék népdalait elénekelni illetőleg brachiummal kénytelenit tessék játszani. A gyakorlati eljárásra nézve kár a folyamodás szűkszavúsága, mert nem eléggé világos, hogy a kar- (mindenesetre : férfikar-) hatalom csak a színpadig alkalmaztatandó-e, vagy azontúl is a játék menete alatt két szuronyos őr assistentiája vétetnék igénybe a szereplő támogatására ? Mily üdítő befolyással bírhat a közönség kegyének e kézzelfogható kitüntetése a színész vagy színésznő hangulatára, mily serkentőleg hatna e „végrehajtás“ a közreműködőnek kedvére, szellemére, az sokkal szembeszökőbb, semhogy magyarázatra szorulna. Ez érdekes keresetlevélre a tárgyalás következik, melyben „elsőrendű alperes“ az 1000 frt kötbér lefizetésére késznek nyilatkozik, „másodrendű alperes“ ügyvédi kifogások bástyája mögé menekszik. Erre aztán Debreczen ítélt. A törvényszék egészen az igazgató részére áll, mind mnnyelvileg, mert a „szegődés“ kifejezést ép oly következetesen fentartja, amily örömmel s tán keresve is alkalmazza, indokolásában pedig Blahánét „magát és művészetét“ nagy hévvel követeli Csokonai szoborvárosának. E hévről, e hangról kell néhány észrevételünket megtennünk. Már a keresetlevélben, a száraz ügyvédi stylon át átcsengve ütik meg fülünket érzelmi, objectiv hangok. Azt mondtuk: a fülünk cseng s tovább olvastunk annál is inkább, mert egy igazgatónál sohasem tudni, hol kezdődik az érzelem s hol végződik a pénztár, a debreczeni igazgató pedig Blaháné — fájdalmát tisztán pénzügyi alapokra fekteti, midőn az „e szerződésszegésből eredhető károkéért követeli vissza „magát s művészetét.“ Nem titkolhatjuk el meglepetésünket, midőn ugyanez érzelmű hangokat hevesebben,áradozóbban halljuk a debreczeni ítéletben megcsendülni. Mi ez ?... nem csalódunk-e ? Mintha egyéni fájdalom s keserűség rezegne át e méla mondáson , már pedig a kötelezettségét mindenki teljesíteni tartozik s ki mint kötelezte magát, akként nyer törvényt s igazságot. Mily szenvedés búvik itt a száraz köpeny alá ? Vagy nem is egyéni fájdalom ez, talán az egész péterfiának, koléggiomnak, csapó-utczának bánata nyillalik át e sorokon és ezer meg ezer ujj integet benne, hogy „jöjj vissza és énekeld el nekünk a venyigedalt.“ Nem — nem — az nem lehetséges ! Mi sokkal mélyebben tiszteljük hazai — főleg vidéki igazságszolgáltatásunkat, sokkal inkább meg vagyunk győződve hozzáférhetlenségéről, sokkal jobban tudjuk, mily kis szerepet játszanak igazságszolgáltatásunkban az egyéni indokok, semhogy azon vakmerő föltevésnek tért engedhetnénk, hogy a debreczeni törvényszék nem a jog, nem a törvény szigorú betűje értelmében járt el, hanem talán Blaháné ezüstcsengő hangjától megvesztegetve vagy önállósága föláldozásával szemének élősdijévé fajulhatott volna. Pour des beaux gieux. Ez nálunk nem járja. „Elsőrendű alperes“ semmi befolyással sem bírhatott a debreczeni ítéletre, mely a kötbér lefizetését nem fogadja el, hanem „magát és művészetét“ kívánja. — „elsőrendű alperes“ hangezüst-készletével megvesztegetést nem gyakorolt,ez ítélet létrehozatalára itt tisztán csak a decisio nona és az 1492: 38. vagy 1486 : 17. működött közre. S valóban szerencsés gondolat volt őseinktől, előrelátó apáinktól már 1492-ben gondoskodni Blaháné jövendő szerepléséről, és a hollós királynak gyöngéd előszeretete tükröződik vissza Debreczen iránt, hogy 1486-ban, tehát csak 385 évvel előzve meg az operette korát, törvényt hozott a debreczeni népszínmű és daljáték érdekében! És az élesszemű szinház, mely századok poros irományaiból kiszemeli azt, és a derék törvényszék, mely az ősi törvény halottas vázába életet önt s e rémmel az elröppenő madarat lépen fogja! Ha Blahánéra e borzasztó rém-idézet sem hatott, ha a decisio nona meg nem borsóztatta, ha az 1492: 38. t. sz. szigorú szabványa után sem váltott rögtön vasúti jegyet a debreczeni vonatra, akkor megáll az eszünk és Therese dala jut eszünkbe: „il n’y a rien sacré pour une“ —chanteuse. Blaháné, megszabadulandó a fejére idézett borzasztó törvények hatásától, felfolyamodott a kir. táblához s a kir. tábla nem hatva meg a debreczeni ítélet felségesen fogalmazott e helyétől, hogy : „Magyarországon a már szegődésben álló félnek újabb szegődtetése nem szabados“ (mily mesteri styl!), elég hideg volt felperest egyszerűen, röviden elutasítani s a debreczeni ítéletet megsemmisíteni. Képzelhető, hogy ezzel Debreczen meg nem elégszik, a szinház feljebb megy a kúriához. E folyamodás az egyéni izgalomnak sokkal élénkebb jeleit árulja el, semhogy azokat hallgatással mellőzhetnők. Haragja főleg „másodrendű alperes“ ellen fordul. Oh! „másodrendű alperes,“ feketelelkü másodrendű alperes, álnoklelkü másodrendű alperes, te, a ki „hamisan megtagadtad,“ hogy tudtál a szép Mai számunkhoz másfél iv melléklet van csatolva. Pest, nov. 25. (Az új osztrák minisztérium, mint táviratilag értesülünk, ma d. u. 3 órakor tette le ő felsége kezébe az esküt. Elnök: hg. Auersperg, belügy Lasser, igazságügy Glaser, közoktatásügy Stremayr, kereskedelmi ügy Bauhaus, földművelési ügy Chlumetzky, pénzügy Holzgethan, tárczanélküli miniszter Unger, s a honv. minisztérium ideigl. vezetője Horst alezredes. — Ez tehát Ausztria új parlamentáris kormánya, mely működését azzal inaugurálta, hogy a reichsrathot decz. 21-dikére hivta össze. (Az országos Deákpárt), mint értesülünk, nem sokára megkezdi működését, elnöke Szapáry Antal gróf jövő deczember 10-ére Pestre ülést hiv össze, melyre a vidéki Deákpártok elnökei meghivatnak. (A Deák-párt értekezletén),mely ma d. u. 5 órától 8-ig tartott, Bánó constatálja, hogy az utak roszak az országban, márpedig nem csak a vasúti közlekedés, hanem a honvédelmi tekintetek is azt követelik, hogy az utak jó karban legyenek. Erre Deák felszólalása folytán a közlekedési miniszter és a miniszterelnök ígérik, hogy kellő tanulmányozás után a jövő országgyűlés elé e tárgyban törvényjavaslat fog terjesztetni. Bujanovics Sándor volt jegyző helyébe a párt Szeniczey Ödönt fogja megválasztani. Ezután tárgyaltatott a Duna gőzhajótársasággal kötött szerződés elfogadására vonatkozó törvényjavaslat, melyre nézve gr. Szapáry Gyul, mint az e tárgyban alakított küldöttség előadója, e tárgyat tüzetesen fejtegeté. Hozzászóltak : Deák, Lónyay, Kerkapoly, Falk, Wahrmann, Hoffmann, Korizmics, és a megállapodás abban történt, hogy a párt az egyezményt (lásd alább) elfogadja. (Az első dunagőzhajózási társasulat jövedelembiztosításának megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot a Deák-párt utolsó értekezlete alkalmával egy bizottságnak adta ki véleményadás végett. A társaság a fenálló jövedelembiztosítási szerződés értelmében az 1858-tól 1865-ig az államtól 8.500.000 frtot vett fel, hozzászámítva ennek 4% -os kamatját(2 millió),mindössze 11 s egy fél milló tartozása van az állam irányában. 1866-tól 1869-ig jövedelmi feleslege ellenben, 4.028.000 frtra ment, ebből a kapott biztosítási előlegek törlesztését kellett volna eszközölni, de a társaság, mivel — mint mondá — nem tudta, hová fizesse azt, ebből mit sem törlesztett. Lónyay Bivnt magyar pénzügyminiszter a társasággal egy szerződés megkötését javaslá, mely szerint az első dunai gőzhajótársulat jövedelembiztosítása megszüntetett volna, de a társaság köteles lett volna 2.750,00 p. é. forintot a 70 és 30 quóta arány szerint készpénzben a két pénzügyminiszternek rendelkezés alá bocsátani. 1870-ben a társaság üzlete 945,420 frt hiányt mutatott fel, melyet szintén az államnak kellett volna pótolni. Azon módozat, melyet Lónyay ajánlott, az államra nézve kevésbé előnyösnek tartatott, azért Kerkapoly pénzügyminiszer ugyane tárgyban más törvényjavaslatot nyújtott be. E törvényjavaslat, midőn a Deákpárt által kiküldött bizottságban tárgyaltatott, különböző vélemény-nyilvánulatokra adott alkalmat. Hoffmann Pál azt javasolta, hogy az állam azon jövedelemtöbbletet vegye igénybe, melyet a társaság 1866-tól 69-ig felmutathat, s mely, mint mondjuk, 4,028,000 ftra megy. A dunagőzhajózásitársaság azonban a szerződéshez egy pótczikket ajánlott fel. E szerint ugyanis a mohács-barcsi vasúton oly mérvű szállítmányokat ígért tenni, melyek az államnak évenként 90,000 frt hasznot biztosítanak,vagy a szállítmányok elmaradása esetén a mondott összeget az államnak biztosítá. A bizottság e pótczikk felvétele mellett ráállott arra, hogy a társaság tartozása fejében az államnak 2.750.000 frtot fizessen s ezen összeg azután a magyar és osztrák pénzügyi kormányzat közt a 70 és 30% quóta-arányban osztassék meg. (Lapunkban ez ügy már többször volt említve s most azért mondtuk el a föntebbiekben részleteit, hogy a t. olvasó világosan lássa, miről van szó). Fest, nov. 25. Ha nem is a sűrű eredmény, van más alkalom, mely időszakonként emlékeztet bennünket arra, hogy codificálunk, és ezen jó alkalom — a költségvetés megállapítása. A pénzügyi bizottság codificationális czélokra a jövő évre ismét 50.000 frtot hoz javaslatba. Távol vagyunk attól, az összeget soknak mondani. Csak az a kérdés, jól használtatik-e fel ? Mert az olynemű beruházásokra, mint amilyen lenne például a jó magánjog, 50.000 frt bizony még édes kevés. Tekintve pedig a felhasználás minőségét, illetőleg a codificálásnál követett eljárás rendszerét — miután az csak a beavatottak titkát látszik képezni — mi, fájdalom, e részben csak az egyes jelenségekből vont következtetésekre vagyunk utalva. Így vonjuk Hoffmann Pál úrnak minap megjelent, a magyar magánjog általános részét tárgyszó munkájából azon következtetést, hogy magánjogunk számára, közvetlenül és egyenesen, valamely önállóan kidolgozott, eredeti nagy mű előállítása czéloztatik. Dicsőséges feladat, de nem találjuk practicusnak. Önálló codifikálásról csak ott lehet szó, ahol a munkához, a nemzeti jogforrások és hazai jogtudomány, elegendő joganyagot szolgáltatnak. Előfeltétele tehát a népéletben nyilvánuló önálló jogfejlődés és ennek megfelelő jogirodalom. A nyugati államok példáját akarjuk követni, és ezzel épen ellenkezően cselekszünk. Azoknál is volt idő, midőn a létező jog az átalakult művelődési állapotnak és megszaporodott forgalomnak már meg nem felelt. Előbb recipiálták a római jogot. Ez regenerálta az egész jogéletet. Gyökeres átváltozást idézett elő a nép felfogásában és általában a jogi gondolkozásban. Miután pedig a római jog ily hatalmas befolyása alatt a nép jogi meggyőződése, annak saját benső ereje által századokon át fejlesztetek, és a tudomány is hatalmas lendületet vett, az önálló jogfejlődésnek már ily előrehaladt állapotában hozzáfogtak a képződött jogtételek formulázásához és egybefoglalásához. Hogy csak egy ecetet felhozzak, mielőtt Poroszországban a codificáláshoz hozzáfogtak,előbb kivonatot készítettek a létező jogból, nevezetesen az érvényben volt római jogból, a particulars jogokból és ítélőszéki döntvényekből. Főleg az igy egybeállított és idő múltával nemzetivé vált jogtételek formulázásából állottja codificatio. Mi pedig jóformán tabula rasa-t csinálunk régi jogunkból, és minden átmenet, minden önálló jogfejlődés nélkül — a nyugati jogtudomány dús termékei mellett — önálló magánjogot akarunk magunk számára alkotni, ilyet mondhatni a semmiből teremteni. Az eddig felmutatott eredmény — Hoffmann úr munkája — mutatja, hogy ez nem sikerül.