Pesti Napló, 1871. november (22. évfolyam, 252-276. szám)

1871-11-26 / 273. szám

273. szám Vasárnap november 26. 1871 22. évi folyam. Szerkesztési iroda: Farepcziek­ tere 7. szám. L emelet. C lep szellemi részét illető minden köztemény a szerkesztőiéihez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó hivatal: F.rraciiek-t.T. 7. mám IXIájssinl A lap anyagi részét ill.tíf kSzl*­­mények (•lSfimtéti pénz , kisdia kSrttli panaszok, hirdetmények) • kiadó-hivatalhoz intézzendtik. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, pontán t ▼*ér helyben, hithet hordja i Égé» érre , , , 11 frt. Félérr. .... 11 frt. Nagyedért. ... 1 , 60 kr. Két hóra .... 3 , 70 kr-Sf.1 hóra ... 1 , 85 kr­ Hirdetmények dija: • hatébon petitsor egyszeri hir­­detésnél 9 njkr. Bélyegdij külön 80 njkr. Nyílttéri 5 hatéból petittől 36 njkr. Előfizetési felhívás „PISTI IPSIKI Előfizetési árak : Egész évre..............................22 ft. Fél évre.............................k­ft. Negyed évre........................5ft50kr. Külön előfizetési íveket nem küldünk szét Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó­hiva­tala“ czim alatt Pest, ferencziek­ tere, 7. sz. alá küldendők. Pest, nov. 25. Tegnapelőtt bővebben kifejtettük néze­teinket azon okokra vonatkozólag, me­lyek a költségvetési vita lehető megrövi­­dítését kívánatossá teszik. Örömmel con­­statálhattuk egyúttal, hogy az ellenzék azon tagjai, kik pénzügyi kérdésekben a legilletékesebbek, nem idegenkednek egy előleges conferentia eszméjétől, melyben a kormány részéről Lónyay és Ker­­­kapoly, a baloldal részéről pedig azo­k vennének részt, kik általában mint a párt pénzügyi kapacitásai ismeretesek. Az ellenzék főorgánuma, a „Hon”teg­nap ugyancsak ki is jelentette, hogy el­lenzéki részről sem a kitűzött czél ellen nincs kifogás, sem a proponált eljárási mód nem találtatik olyannak, melybe az ellenzék pénzügyi tekintélyei jó lelkiis­merettel bele ne mehetnének. E nyilatko­zat egyébiránt nem is lepett meg ben­nünket, mert megbízható forrásból úgy hallottuk, hogy egy, a minoritási javasla­tot kiindulási pontul vevő előleges ta­nácskozás eszméje először is ellen­zéki körökben szülemlett meg, s valószínűleg kifolyása volt azon ellen­zéki férfiak patriotismusának, kiknél az ellenzékeskedés nem czél, hanem csak eszköz, s kik többre becsülik a nyugodt capacitatio útján elért reális eredményt azon kétes értékű népszerűségnél, mely sallangos, de eredménytelen szónoklatok által érhető el. Fájdalom, az ellenzék jobb velleitásai feletti örömünk nem tartott sokáig. Rövid huszonnégy óra múlt el, s ime, megje­len ma reggel Tisza Kálmán úr moni­­teurje s fensősége büszke tudatában hir­deti a világnak : „a baloldali kör egy rö­vid értekezletet tartott, melynek határo­zata értelmében Ghyczy Kálmán ér­tesíteni fogj­a Lónyay kormányelnök urat, hogy pártunk imparlamentáris eljá­rásnak tekintené a budgettárgyalás iránt megszorító alkudozásokba s előleges sza­bályozásokba ereszkedni...“ Tehát „rövid értekezlet“ — azaz a bal­ an­g .­___■ oldali körben a józanabb elemekkel s ezek főképviselőjével, Ghyczy Kálmánnal csak amúgy röviden szoktak elbánni! Hisz azon kérdés, legyen-e az országnak kellő időben költségvetése, vagy ne, raboltas­­sék-e haszon nélkül a nemzet ideje, vagy ne, hosszabb megfontolást hogy is érde­melhetne. Minek hosszas vitatkozásokba ereszkedni e kérdések felett, mikor elég egy dlubb-határozat , Ghyczy Kálmán „értesíteni fogja“ a kormányelnö­köt, miszerint a baloldalra nézve nem az a fődolog, keresztülviszi-e pénzügyi óhaj­tásainak egy részét, hanem az, hogy Ti­sza Kálmán mielőbb miniszterelnök s Mó­ricz Pál úr mielőbb pénzügyminiszter le­hessen. Egyébiránt nagyon is értjük a balol­dali kör ama határozatát. Ha a szóban forgó előleges tanácskozmányok megtar­tottak volna, ha nem is mindenkorra, de legalább egy időre előtérbe lépnek az el­lenzék azon tiszteletreméltó egyéniségei, a­kikről ismeretes, hogy nem egyéni ra­­gyogás és dicsvágy, hanem a haza java képezi cselekvéseik főrugóját. Nagyon is ki­talált volna tűnni a különbség a politi­kai rabulisták s a valódi politikai tehetsé­gek közt, s a világ tudatára jutott volna annak, mily óriási űr választja el azon tárgyalási módot, melyhez csupán :pró­­kátori furfang s pillanatszülte ötletek ha­tásra számított csoportosítása szükséges, azon parliamentáris megvitatási módszer­től , melyhez tudomány, tanulmány s érett megfontolás kívántatik meg. A­ki ellenzéki politikusainkat ismeri, az jól tudja, hogy ilyszerű összehasonlí­tások mily kevéssé fekhetnek Tisza Kál­mán érdekében, s hogy mily kevéssé óhajtják ez utóbbinak barátjai, hogy a közönségnek alkalom nyújtassék párhu­zamokat vonni közte és Ghyczy Kálmán között. Mert hisz nem titok, hogy Ghyczy Kálmán nemcsak általában véve legte­hetségesebb tagja ellenzékünknek, hanem rá pénzügyi tekintetben egyenesen azon mondást lehet alkalmazni, melyet Köl­csey unokaöcscseinek nevelője e nagy írónak mondott, midőn ez csodálkozá­sát fejezte ki rokonainak rész tanulása felett. Ki tehet róla, hogy az egész Köl­­csey-család minden talentuma a tekintetes urban öszpontosult ? — igy hangzott e mondás. Nem akarjuk állítani, hogy az ellenzék soraiban Ghyczyn kívül épen ne volná­nak műveit politikusok, kiknek vélemé­nyeit a Deák-párt is mindig méltánylat­­tal hallgatja meg; tagadhatatlan azonban, hogy ezek egy igen kis számú csoportot képeznek, mely minden alkalommal, mi­dőn egy józanabb irányt megkisérleni hajlandó volna, terrorizáltatik azon ma­­meluksereg által, mely vakon esküszik Tisza Kálmán minden szavára. Így történik aztán, hogy ellenzékünk politikája máig sem bír felülemelkedni a közös ügyek s a delegátiók elleni otromba agitatió színvonalán. Innen van, hogy po­litikai életünk hosszú sorozatát képezi a meddő alaki vitáknak, a sivár, kilátás­nélküli küzdelmeknek. Ennek tulajdoní­tandó, hogy ellenzékünk öt éves politikai működése egyetlen termé­keny eszmével sem gazdagította közéletünket, s hogy az egész egy örömtelen sisyphusi munka ké­pét nyújtja, mely mindig csak azon pont­hoz tér ismét vissza, a­honnét kiindult: denique censeo delegationes ense délén­das! Leverő politikai reflexióink vége tehát az, hogy az idén ismét nem lesz kellő időben megszavazott költ­ségvetésünk. E szomorú tény pénz­­ügyi s politikai hátrányai alig kiszámít­hatók. Ha azonban a haza érdekei minden kényszerítő ok nélkül károsittatnak, vi­gasztaljon bennünket s az egész országot azon boldogító remény, hogy sok és hosz­­szu beszédeket fogunk hallhatni oly finan­­cier-ktől, kiket — az igaz — a világ ed­dig nem igen ismert s a kik nem is fog­ják pénzügyi bajainknak orvosságát k­i­­találni, de a­kik igen is jól értenek ah­hoz: big­lében feleresztve kitálalni az országos ülésekben azt, a­mit a bizottsági tárgyalások alkalmával szemes előrelátás­sal felszedegettek. Ha csupán pártunk érdeke lebegne szemünk előtt, úgy bizonyára nem volna okunk bánkódni a dolgok e fordulata fe­lett. A budget ezúttal kellő időben előter­jesztetett, a delegációk is elég korán be­fejezték tárgyalásaikat. Ha tehát a költ­ségvetés kellő időben létre nem jöhet, ezért se­m pártunkat, sem a reá támaszko­dó kormányt, sem az általa alkotott in­tézményeket okolni nem lehet. A fele­lősség egyedül az ellenzéket terheli, és pedig különösen az ellenzék az­o­n ár­n­y­a­l­at­át, mely a pártszempontot a közérdek fölé hely­ezi s a párt egyes jobb be­­látáso s szándékú tagjait a pártkörben el­némítani szokta. Vajha az ellenzék azon kiváló tagjai, kik ellen e pártterrorizmus intézve van, végre-valahára leráznák a rájuk nehezedő bilincseket, melyek némaságra kénysze­rítik őket akkor, mikor a közérdek azt kívánná, hogy erélyes kezdeményezéssel pártjuk élére álljanak, s tényleg elfoglal­ják ott azon vezérszerepet, melyet az or­szágban minden gondolkozó fő nekik ítél oda, de a melyet a közjó végtelen kárára tehetségre nézve jelentéktelen, de ügyes, vállalkozó egyének gyakorolnak. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Heti tárcza. (Halász hazafisága. — Uj-Pest. — Sherry. — Bla­­háné pere. — Tömeges kérvény.) E hét képei tarkán váltogatják egymást. Me­lyiket nézze meg az ember ? Delectálja-e magát Halász Boldizsár lángoló hazafiságán, melynek végső határa a két óráig tartó országos ülés, de pontban háromkor már lelohad ? Az ifjú Pest tervein sétáljon-e végig az aka­démiában, melyet egy Dankósajtó folytonos mű­ködése s néhány százezernyi lakos hirteleni meg­teremtése oly könnyen létrehozhat ? Vagy azt a pohár sherryt szelítsük meg, mely a döntő szavazót az étkezőben időztetvén, a lap­­biztosíték tárgyában oly nagy befolyást gyako­rolt a magyar szabadelvűség győzelmére ? Minderről hallgatunk. Fontos­ kérdések várnak megoldásra. A közönségnek, még a legtörvényismerőbb résznek is aligha lesz homályos sejtelme azon kiváló befolyásról, melyet az 1486. évi 17-dik, vagy az 1492 : 38. törvényczikk a „Strike“ leg­közelebbi előadására gyakorolt. Hihetőleg szinte oly kevéssé fogják még jo­­gászgyűlésünk csillagai, codifikátoraink, vagy jogtudósaink is gyanítani, mily összefüggésben áll a decisió 9-na ad implementum contractus Orczy Bódog úrral, vagy a jövő heti játék­renddel. Ezt megfejteni kötelességem. Blaháné Debreczenből szakadt Pestre, a sza­kasztó két Orczy igazgatóé. Azonban Debreczen nem volt hajlandó énekét nélkülöznie mert egy rideg szerződés 1872. év aug. 31-ig, különbeni ezer o. é. írt kötbér lefizetésének terhe alatt, a szélfúvásos hortobágyi pusztához csatolt, a deb­­reczeni szinház pert indított „elsőrendű alpe­res“ Blaháné és „másodrendű alperes“ Orczy Bódog ellen. Ez a száraz tény. E pernek irományai feküsznek előttünk, s mi hajlandók vagyunk — mélyebb meghányás s buvárlás után — ez okiratokat­­. olvasóink előtt a tudomány hideg szövetnekével megvilá­gítani. Az első okirat a debreczeni igazgatóság ke­resetlevele, melynek kivonati ismertetése a kö­vetkező : „Blaha Jánosné, Kölesy (Reindl) Lujza asz­­szony“ lekötelezte „magát s művészetét“ Debre­­czennek, lekötelezte pedig magát és művészetét 1872-ki aug. 31-ig. Közben azonban 1871. máj. 1-től kezdve „elszegődött“ Pestre a nemz. szín­házhoz. Ennélfogva „az 1486 : 17—1492 : 38.“ és több törvény alapján k­i­ idéztessék Blaháné Debreczenben „annyiszor, a mennyiszer elren­­delendő végrehajtás terhe alatt“ énekelni, Orc­y K. pedig osztozzék vele udvariasan a perköltsé­gek fedezésében. Ez okiratban mindenekelőtt meglep azon igen finom jogi különbség, mely a kedves énekesnő személye­s művészete közt létezik, midőn beadó a „magát és művészetét“ kifejezéssel mintegy kikerülni akarja azon könnyen származható ano­máliát, hogy Blaháné a debreczenieket kiját­szandó, „magát“ ugyan Pesten hagyná, és csu­pán „művészetét“ küldené a legközelebbi vo­nattal le, hogy a debreczeni szerződést betöltse. Azon finomság, mely e megkülönböztetésben lappang, szellemdús czélzatossággal lép fel az „elszegődött“ szóban. Megvalljuk, csak némi kételylyel merjük véleményünket e szó haszná­latára nézve kijelenteni. Oldalvágást tartalmaz-e, midőn a folyamodó e szót a tarnóczai ismerős népdalból kölcsön veszi, hol a bojtár tíz forint és húsz karajczáron, tehát igen jutányosan „sze­gődik“ el, holott Blaháné eléggé önző volt ez összegnél jóval többért szegődni el a nemzeti színházhoz ? Vagy talán egyszerűen meg akarja tőle a szerződő­képességet vonni, s csupán cselédi szegődésre tartja képesnek ? Ez, első pillanatra jogosulatlannak látszó felfogást támogatja az ezen keresetlevél folytán elrendelt tárgyalás al­kalmával kijelentett azon felperesi kívánság, hogy az elbocsátott vagy eltávozott színészek „elbocsátási bizonyítványnyal“ bírjanak, pl. hogy az illető (szín)háznál ennyi s ennyi évig becsületesen és hűségesen szavaltak, énekeltek és szelíd, megférhető maguk viseletével az általá­nos megelégedést kiérdemelték. A művészi szerződések a­mennyire más szem­pontból tekintetnek ez új műszó alkalmazása által, annyira megváltozik a színész s igazgató közti viszony a folyamodás azon óhajtása által, hogy Blaháné Lujza „annyiszor amennyiszer alkalmazandó végrehajtás terhe alatt“ kötelez­­tessék népdalait elénekelni illetőleg brachium­­mal kénytelenit tessék játszani. A gyakorlati el­járásra nézve kár a folyamodás szűkszavúsága, mert nem eléggé világos, hogy a kar- (minden­esetre : férfikar-) hatalom csak a színpadig al­­kalmaztatandó-e, vagy azontúl is a játék menete alatt két szuronyos őr assistentiája vétetnék igénybe a szereplő támogatására ? Mily üdítő befolyással bírhat a közönség ke­gyének e kézzelfogható kitüntetése a színész vagy színésznő hangulatára, mily serkentőleg hatna e „végrehajtás“ a közreműködőnek ked­vére, szellemére, az sokkal szembeszökőbb, sem­hogy magyarázatra szorulna. Ez érdekes keresetlevélre a tárgyalás követ­kezik, melyben „elsőrendű alperes“ az 1000 frt kötbér lefizetésére késznek nyilatkozik, „má­sodrendű alperes“ ügyvédi kifogások bástyája mögé menekszik. Erre aztán Debreczen ítélt. A törvényszék egészen az igazgató részére áll, mind mnnyelvileg, mert a „szegődés“ kifejezést ép oly következetesen fentartja, a­mily öröm­mel s tán keresve is alkalmazza, indokolásában pedig Blahánét „magát és művészetét“ nagy hévvel követeli Csokonai szoborvárosának. E hévről, e hangról kell néhány észrevételün­ket megtennünk. Már a keresetlevélben, a száraz ügyvédi sty­­lon át­ átcsengve ütik meg fülünket érzelmi, ob­­jectiv hangok. Azt mondtuk: a fülünk cseng s tovább olvas­tunk annál is inkább, mert egy igazgatónál soha­sem tudni, hol kezdődik az érzelem s hol végző­dik a pénztár, a debreczeni igazgató pedig Bla­háné — fájdalmát tisztán pénzügyi alapokra fek­teti, midőn az „e szerződésszegésből eredhető károkéért követeli vissza „magát s művészetét.“ Nem titkolhatjuk el meglepetésünket, midőn ugyanez érzelmű hangokat hevesebben,áradozób­­ban halljuk a debreczeni ítéletben megcsendül­ni. Mi ez ?... nem csalódunk-e ? Mintha egyéni fájdalom s keserűség rezegne át e méla mondá­son , már pedig a­ kötelezettségét mindenki tel­jesíteni tartozik s ki mint kötelezte magát, ak­ként nyer törvényt s igazságot. Mily szenvedés búvik itt a száraz köpeny alá ? Vagy nem is egyéni fájdalom ez, talán az egész péterfiának, koléggiomnak, csapó-utczának bánata nyillalik át e sorokon és ezer meg ezer ujj integet benne, hogy „jöjj vissza és énekeld el nekünk a venyi­gedalt.“ Nem — nem — az nem lehetséges ! Mi sokkal mélyebben tiszteljük hazai — fő­leg vidéki igazságszolgáltatásunkat, sokkal in­kább meg vagyunk győződve hozzáférhetlensé­­géről, sokkal jobban tudjuk, mily kis szerepet játszanak igazságszolgáltatásunkban az egyéni indokok, semhogy azon vakmerő föltevésnek tért engedhetnénk, hogy a debreczeni törvény­szék nem a jog, nem a törvény szigorú betűje értelmében járt el, hanem talán Blaháné ezüst­csengő hangjától megvesztegetve vagy önálló­sága föláldozásával szemének élősdijévé fajulha­tott volna. Pour des beaux gieux. Ez nálunk nem járja. „Elsőrendű alperes“ semmi befo­lyással sem bírhatott a debreczeni ítéletre, mely a kötbér lefizetését nem fogadja el, hanem „ma­gát és művészetét“ kívánja. — „elsőrendű al­peres“ hangezüst-készletével megvesztegetést nem gyakorolt,ez ítélet létrehozatalára itt tisztán csak a decisio nona és az 1492: 38. vagy 1486 : 17. működött közre. S valóban szerencsés gon­dolat volt őseinktől, előrelátó apáinktól már 1492-ben gondoskodni Blaháné jövendő szerep­léséről, és a hollós királynak gyöngéd előszere­tete tükröződik vissza Debreczen iránt, hogy 1486-ban, tehát csak 385 évvel előzve meg az operette korát, törvényt hozott a­ debreczeni népszínmű és daljáték érdekében! És az éles­­szemű szinház, mely századok poros irományai­ból kiszemeli azt, és a derék törvényszék, mely az ősi törvény halottas vázába életet önt s e rémmel az elröppenő madarat lépen fogja! Ha Blahánéra e borzasztó rém-idézet sem hatott, ha a decisio nona meg nem borsóztatta, ha az 1492: 38. t. sz. szigorú szabványa után sem váltott rögtön vasúti jegyet a debreczeni vonatra, akkor megáll az eszünk és Therese dala jut eszünk­be: „il n’y­ a rien sacré pour une“ —chanteuse. Blaháné, megszabadulandó a fejére idézett borzasztó törvények hatásától, felfolyamodott a kir. táblához s a kir. tábla nem hatva meg a debreczeni ítélet felségesen fogalmazott e helyé­től, hogy : „Magyarországon a már szegődésben álló félnek újabb szegődtetése nem szabados“ (mily mesteri styl!), elég hideg volt felperest egyszerűen, röviden elutasítani s a debreczeni ítéletet megsemmisíteni. Képzelhető, hogy ezzel Debreczen meg nem elégszik, a szinház feljebb megy a kúriához. E folyamodás az egyéni izga­lomnak sokkal élénkebb jeleit árulja el, semhogy azokat hallgatással mellőzhetnők. Haragja főleg „másodrendű alperes“ ellen fordul. Oh! „másod­rendű alperes,“ feketelelkü másodrendű alpe­res, álnoklelkü másodrendű alperes, te, a ki „hamisan megtagadtad,“ hogy tudtál a szép Mai számunkhoz másfél iv melléklet van csatolva. Pest, nov. 25. (Az új osztrák minisztérium,­ mint táviratilag értesülünk, ma d. u. 3 órakor tette le ő felsége kezébe az esküt. Elnök: hg. Auersperg, belügy Lasser, igazságügy Glaser, közoktatásügy Stremayr, kereskedelmi ügy Bau­­haus, földművelési ügy Chlumetzky, pénzügy Holzgethan, tárczanélküli miniszter Unger, s a honv. minisztérium ideigl. vezetője Horst alez­redes. — Ez tehát Ausztria új parlamentáris kormánya, mely működését azzal inaugurálta, hogy a reichsrathot decz. 21-dikére hivta össze. (Az országos Deákpárt), mint ér­tesülünk, nem sokára megkezdi működését, el­nöke Szapáry Antal gróf jövő deczember 10-ére Pestre ülést hiv össze, melyre a vidéki Deákpártok elnökei meghivatnak. (A Deák-párt értekezletén),mely ma d. u. 5 órától 8-ig tartott, Bánó constatálja, hogy az utak roszak az országban, már­pedig nem csak a vasúti közlekedés, hanem a honvé­delmi tekintetek is azt követelik, hogy az utak jó karban legyenek. Erre Deák felszólalása folytán a közlekedési miniszter és a miniszter­­elnök ígérik, hogy kellő tanulmányozás után a jövő országgyűlés elé e tárgyban törvényjavas­lat fog terjesztetni. Bujanovics Sándor volt jegyző helyébe a párt Szeniczey Ödönt fogja megválasztani. Ezután tárgyaltatott a Duna gőzhajótársaság­­gal kötött szerződés elfogadására vonatkozó törvényjavaslat, melyre nézve gr. Szapáry Gyu­l, mint az e tárgyban alakított küldöttség előadója, e tárgyat tüzetesen fejtegeté. Hozzá­szóltak : Deák, Lónyay, Kerkapoly, Falk, Wahrmann, Hoffmann, Koriz­­m­i­cs, és a megállapodás abban történt, hogy a párt az egyezményt (lásd alább) elfo­gadja. (Az első dunagőzhajózási társa­­sulat j­ö­v­e­d­e­l­e­m­­­b­i­z­t­o­s­ít­á­s­á­n­ak megszüntetéséről­ szóló törvényjavasla­tot a Deák-párt utolsó értekezlete alkalmával egy bizottságnak adta ki véleményadás végett. A társaság a fenálló jövedelembiztosítási szerződés értelmében az 1858-tól 1865-ig az ál­lamtól 8.500.000 frtot vett fel, hozzászámítva en­nek 4% -os kamatját(2 millió),mindössze 1­1 s egy fél milló tartozása van az állam irányában. 1866-tól 1869-ig jövedelmi feleslege ellenben, 4.028.000 frtra ment, ebből a kapott biztosítási előlegek törlesztését kellett volna eszközölni, de a társaság, mivel — mint mondá — nem tudta, hová fizesse azt,­ ebből mit sem törlesz­tett. Lónyay Bivnt magyar pénzügyminiszter a társasággal egy szerződés megkötését java­s­­lá, mely szerint az első dunai gőzhaj­ótársulat jövedelembiztosítása megszüntetett volna, de a társaság köteles lett volna 2.750,00 p. é. forintot a 70 és 30 quóta­ arány szerint készpénzben a két pénzügyminiszternek rendelkezés alá bocsá­tani. 1870-ben a társaság üzlete 945,420 frt hiányt mutatott fel, melyet szintén az államnak kellett volna pótolni. Azon módozat, melyet Lónyay ajánlott, az államra nézve kevésbé elő­nyösnek tartatott, azért Kerkapoly pénzügy­­miniszer ugyane tárgyban más törvényjavaslatot nyújtott be. E törvényjavaslat, midőn a Deákpárt által kiküldött bizottságban tárgyaltatott, különbö­ző vélemény-nyilvánulatokra adott alkalmat. Hoffmann Pál azt javasolta, hogy az ál­lam azon jövedelemtöbbletet vegye igénybe, melyet a társaság 1866-tól 69-ig felmutathat, s mely, mint mondjuk, 4,028,000 ftra megy. A du­nagőzhajózási­­társaság azonban a szerződéshez egy pótczikket ajánlott fel. E szerint ugyanis a mohács-barcsi vasúton oly mérvű szállítmányokat ígért tenni, melyek az államnak évenként 90,000 frt hasznot biztosítanak,vagy a szállítmányok elmara­dása esetén a mondott összeget az államnak biz­­tosítá. A bizottság e pótczikk felvétele mellett ráállott arra, hogy a társaság tartozása fejében az államnak 2.750.000 frtot fizessen s ezen összeg azután a magyar és osztrák pénzügyi kor­mányzat közt a 70 és 30% quóta-arány­ban osztassék meg. (Lapunkban ez ügy már többször volt említve s most azért mondtuk el a föntebbiekben részleteit, hogy a t. olvasó vilá­gosan lássa, miről van szó). Fest, nov. 25. Ha nem is a sűrű eredmény, van más alka­lom, mely időszakonként emlékeztet bennünket arra, hogy codificálunk, és ezen jó alkalom — a költségvetés megállapítása. A pénzügyi bizottság codificationális czélok­­ra a jövő évre ismét 50.000 frtot hoz javaslatba. Távol vagyunk attól, az összeget soknak mon­dani. Csak az a kérdés, jól használtatik-e fel ? Mert az olynemű beruházásokra, mint a­milyen lenne például a jó magánjog, 50.000 frt bizony még édes kevés. Tekintve pedig a felhasználás minőségét, il­letőleg a codificálásnál követett eljárás rendsze­rét — miután az csak a beavatottak titkát lát­szik képezni — mi, fájdalom, e részben csak az egyes jelenségekből vont következtetésekre va­gyunk utalva. Így vonjuk Hoffmann Pál úrnak minap meg­jelent, a magyar magánjog általános részét tár­gyszó munkájából azon következtetést, hogy magánjogunk számára, közvetlenül és egyene­sen, valamely önállóan kidolgozott, eredeti nagy mű előállítása czéloztatik. Dicsőséges feladat, de nem találjuk practi­­cusnak. Önálló codifikálásról csak ott lehet szó, a­hol a munkához, a nemzeti jogforrások és hazai jogtudomány, elegendő joganyagot szolgál­tatnak. Előfeltétele tehát a népéletben nyilvánuló ön­álló jogfejlődés és ennek megfelelő jogiro­dalom. A nyugati államok példáját akarjuk követ­ni, és ezzel épen ellenkezően cselekszünk. Azoknál is volt idő, midőn a létező jog az át­alakult művelődési állapotnak és megszaporo­dott forgalomnak már meg nem felelt. Előbb recipiálták a római jogot. Ez regenerálta az egész jogéletet. Gyökeres átváltozást idézett elő a nép felfogásában és ál­talában a jogi gondolkozásban. Miután pedig a római jog ily hatalmas befo­lyása alatt a nép jogi meggyőződése, annak sa­ját benső ereje által századokon át fejlesztetek, és a tudomány is hatalmas lendületet vett, az önálló jogfejlődésnek már ily előrehaladt álla­potában hozzáfogtak a képződött jogtételek for­­mulázásához és egybefoglalásához. Hogy csak egy ecetet felhozzak, mielőtt Po­roszországban a codificáláshoz hozzáfogtak,előbb kivonatot készítettek a létező jogból, nevezete­sen az érvényben volt római jogból, a particu­lars jogokból és ítélőszéki döntvényekből. Főleg az igy egybeállított és idő múltával nemzetivé vált jogtételek formulázásából állottja codifi­­catio. Mi pedig jóformán tabula rasa-t csinálunk ré­gi jogunkból, és minden átmenet, minden önálló jogfejlődés nélkül — a nyugati jogtudomány dús termékei mellett — önálló magánjogot aka­runk magunk számára alkotni, ilyet mondhatni a semmiből teremteni. Az eddig felmutatott eredmény — Hoffmann úr munkája — mutatja, hogy ez nem sikerül.

Next