Pesti Napló, 1872. szeptember (23. évfolyam, 201-225. szám)

1872-09-27 / 223. szám

228. szóf­a Péntek* September 27.1872. ______________________28. én­folyam. ........un.im.ni> ■—mnmm w—itsnui—m mnwmi n— ír ni .siwaMw». i ni im—■ n i — . «•«nmeummmm •mmn m t mnm Szer­kesztési iroda: fiiad­ó-hivatal: JL Előfizetési feltételek: Hirdetésele Fr»nc­iek-tere 7. szám. L Ferenchiek­ ter# 7.«. ffUdfJint. jjj' || ^ J| g| || |j| JlL ggj hishL hwrdva ’r.«xsli KilYBjgy mint dflfleetések i ittp elí-llerai részit illető raiodatt Alap anyagi rfezfe föletti kod* Il«I M » it 1 IP'! g Wi 8 ■ ff 'fS ! kramá . ^ ^ I Gilll I I I! rí IT 1119 !£££ . “ u P»h»k, hirdetmények) . .A­ JJ SW JL JL JL J JLJL «E» -kJ W AttS «*•***«». 7. „­irrer —reggeli kiada& _____________________ Előfizetési felhívás. Octóber 1-sején új évnegyed kezdőd­vén­, felkérjük azon t. előfizetőinket, kik­nek megrendelése sept. végén lejár, hogy azt minél előbb megújítani sziveskedjenek. Előfizetési árak: E./é­s évre..........................22 ft. Félévre...............................11 ft. Negyedévre......................5 ft 50 kr •Rr Külön előfizetési íveket nem küldünk szét Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó-hiva­tala“ czim alatt Pest, ferencziek­ tere 7 az. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala Fest, sept. 20. Ma a képviselőházban ismét két felirati javaslatot hallgattunk meg, s a harmadi­kat, t. i. Mileticsnek s Trifunácznak teg­napelőtt fel nem olvasott manifestumát nyomtatásban osztották­ szét a képvise­lők között. Ezúttal csak a Simonyi Ernő által a szélsőbal nevében előterjesztett felirati javaslatról akarunk szólani. Ez elejtől vé­géig nem egyéb, a kormány s a többség ellen intézett átkozódásnál, és a közjogi kiegyezés meg a kormány által állítólag előidézett „corruptió“ feletti jajveszéke­lésnél. Indokolt tények s érvek hiányá­ban keserűségüket a legkeresettebb su­­perlativusokban s a gorombaságok kivá­logatott phrasisaiban fejezik ki. „A legromlottabb nemzetek legromlot­tabb korában“ sem talált Simonyi E. oly sülyedést, s oly nagymérvű romlottságot, mint a minőt a legutóbbi választásokban s általában közdolgaink kezelésében ta­pasztalt. Ezért ezen országgyűlésnek nevezett „gyülekezetei“ tör­vénytelennek mondja, s a királytól nemcsak feloszla­tását kéri, hanem­­egyszersmind azt is kí­vánja, hogy országszerte vizsgálat indít­tassák meg a választások vezetői és keze­lői ellen. És pedig ha a szövegezésből, s azon megjegyzésekből és taglejtésekből, me­lyekkel Simonyi előadását a szélsőbalol­­dalon ülők sans gene illustrálták, jól fog­tuk fel, ez országszerte való vizsgálatot úgy értik, hogy minden választókerület­ben statárium hirdettessék ki a történt választások eszközlői ellen. Természetesen e vizsgáló és ítélő bíróságok tagjai is csak Simonyi E., Csanádi et consortes, vagy legalább általuk kinevezett szélbaliak lehetnének, mert különben a vizsgálat eredménye ismét törvénytelen lenne, mi­után a kormánynál, annak minden kine­vezettjeinél és a mostani többségnél a romlottság tökéletesebb, mint valaha „a legromlottabb népeknél, azok legromlot­tabb korszakában volt.“ Nehéz komolyan szólni e feliratról, melyben nem annyira gondolatokkal, mint inkább csak indulatokkal és szenvedélyes kitörésekkel találkozunk.E javaslat talán hű kifejezése a párt szellemének, de egy oly párténak, melyet nem valamely alap­elv, mint inkább egy alapérzelem, a gyű­lölet érzelme, a rombolás vágya tart össze és vezérel. Ha valamely párt, álljon bár három emberből, azt hiszi, hogy az ő eszméi fe­lelnek meg az egész ország, vagy legalább a nemzet többsége érdekeinek, s ezért a többség megszerzésén iparkodik, ezt ért­jük. De hogy azon párt, mely már har­madik választásnál maradt az ellenzéknek is csak kisebb fractiójául, s mely még oly törvényhatóságokban, s kerületekben is csak helylyel-közzel boldogult, hol a kor­mánynak, s a mostani többségnek úgy szólva, sem pártja, sem befolyása nem volt, hogy most ezen párt állítja Simonyi feliratában, hogy az ország több­sége ő mellette van, se biztos hitben követel, új választást, ez bizonyára csak comicus hatást tehet. De ne beszéljünk erről. Azt azonban szeretnék, ha Simonyiék megmagyaráz­nák, hogy mai nyilatkozatuk után, ha azt komoly meggyőződésből tették, miként maradhatnak e törvénytelen képviselő­ház tagjai? Simonyi E. szerint nincs egy képvise­lő, kinek választása, ha egyébért nem, az összeírások miatt, törvényesnek volna tekinthető. De ha ezt hiszik, önérzettel s a törvé­nyesség iránti őszinte ragaszkodással, hogy vehetnek részt ezen általuk törvény­telennek nevezett gyülekezet működé­sében ? Nem oly rég múlt időből idézhetünk nekik példát. Erdélyi azon hazánkfiai, kik a szebeni országgyűlést törvénytelen­nek tekintették és nyilvánították, e gyü­lekezetbe be sem léptek, bár többnyire egyhangúlag választottak meg. Csakhogy ők persze komolyan is gondolták, a­mit mondtak. Talán ez az egyetlen különbség azok és Simonyiék nyilatkozata között ? Még csak egy pontot akarunk a szélső­bal felirati javaslata alkalmával kiválólag hangsúlyoztam. Saját álláspontjukból a mai javaslatot csak úgy indokolhatják,hogy az összes alkotmányos rendszert, a­mint ma fenáll, alkotmányellenesnek tekintik, s a­miben mi államcsínyt látunk, azt ők oly dolognak tartják , melyre már t. i. szerintük, az alkotmány érdeké­ben, a fejedelmi teljhatalomban keresnek támpontokat. Nem a mi hibánk, hogy ez állításban annyi az ellenmondás, a­hány szót tartalmaz. A szélsőbal politikája ez. Az a politika, mely az alkotmányosság ellen a fejedelmi absolutismushoz apellál s azt hiszi,hogy ezzel az alkotmányosság­nak használ. Az a politika, melynek val­lói mindegyre azt hajtogatják, hogy hi­deg, sötét éj van, a­mikor önmaguk is a verőfényes napon sütkéreznek. Feliratuk többi része sem új, sem érde­kes. Régen megunt általános phrasisok­­kal bombardirozzák az 1867-iki kiegye­zést és közös hadsereget. A külügyeknek közös minisztérium által vezetését is nél­külözhetnek tartják. Állítják, hogy a kiegyezésben szabályozott ügyeket mind czélszerű­bben lehet rendezni, s a fődolog az, hogy a fenálló államjogi rendet kell összedönteni, azután majd „kommt Zeit, kommt Rath.“ Simonyiék javaslatára legjobb válasz Mileticsék felirati terve­zete; erről közelebb szólandunk. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Berlini mozaik. (A „Lindek“ alatt. — Kranzler sarkán. —­ A ban­kárvilág Berlinben. — A­hol az öreg Wrangel papa lakik. — Wrangel papa és az ortographia.—A híres Thiergarten és a „Corzofahrtok.“ —A berlini nép és a kártya másik fele.­ Forró nyári alkony. A hunyó nap apró felhők közt bujkál, halvány sárga fényt árasztva szer­teszét. A híres hársak alatt, melyeknek siralmas lombozatján csaknem ujjnyi vastag por ül,fölzak­latott hangyabolyként bizsereg összevissza a nép. Az atmosphára nyomasztó, és az izzó lég csak lassan, mintegy észrevétlenül kezd hűvö­­södni, és jobbra-balra, elől-hátul, egy irtózatos jargon üldözi az idegent a német intelligentia ez úgynevezett székhelyén. A kofák, és bérko­csisoknak való nyelv ez, írta volt egykor Heine a berliniről, melyhez aztán igen találóan toldot­ta hozzá Gutzkow: „Es ist die absolute Sprache der Unterordnung, der Beschränktheit, und trägt den Stempel der Unzulänglichkeit an sich.“ Be­levegyül aztán e sajátságos nyers fargonba a pöfögésszerű, érthetetlen zsidó börzenyelv, és hidd meg szives olvasó, elülhetsz néha órahosz­­szat a fukaron világított Lindek egy padja alatt s e két egymást csaknem kiegészítő beszéd­mó­don kivül nem fogsz hallani egyebet. De foglaljunk helyet a Kranzler sarkán, ká­vét azonban nem rendelünk, mert a mivel itt szolgálnak/magyar gyomornak nem való. Benn a conditoreiban ünnepélyes csönd uralkodik, mint valamely templomb­a ; a belépők kalaple­­véve szótlanul foglalnak helyet az apró már­vány asztalok mellett. Ha valamit rendelsz, azonnal fizetni tartozol. Az idegen égalj alól ide importált mamsellek nem hiteleznek még a törzsvendégeknek sem.Különféle ismeretlen ala­kú és izű süteményeket­­hordoznak szerteszét, s te a merre csak nézel, ha még úgy megerőlte­ted is látérzékeidet, mindenütt a berlini pénz­­aristocratia feszes magatartása öreg alakjaival, vagy hányiveti sühedereivel talá­kozol. Mind e gyönyörű paloták, melyek a régi királyi palotá­tól, a brandenburgi kapuig, mindkét oldalt sze­med előtt elnyúlnak, zsidó bankároké. Legfö­lebb néhány miniszteri palota s az orosz nagy-­­­követség imposens hotele zavarja meg az átalá­­nos öszhangot. Csoda e tehát, hogy Berlinben átalános már a hit, hogy száz év múlva a mi­niszteri, ez egyetlen tárcza is, mely itt még keresztyén kézben van,a Bismarkok és Roonok­­ról a gróf Lewyk és báró Heymannokra szál­­land át. Nekik vannak legszebb fogataikba java földbirtokok és nagyszerű gyárak csaknem ki­vétel nélkül tulajdonuk, és hírlap is csak egy jelenik meg Berlinben, melyet keresztények szerkesztenek. Mindezek oly jelenségek, melyek előtt szemet hunyni nem lehet, annyival is ke­­vésbbé, mert Bécsben és nálunk többé-kevésbé szintén ez a panoráma kezd kibontakozni. A pénzaristocratiát a születési aristocratiától csak egy utcza választja el, amaz — mint emlí­­tem — a „Lindét“ uralja, ez a „Wilhelm­ Stras­sen“ lakik. Egy berlini élet szerint a porosz aristocratia ép olyan, mint utczája, előkelő, ri­deg és a kétségbeesésig unalmas. Szemere sze­rint pedig, mint a spanyol, szegény, dölyfös és intoleráns. Mióta lába alól az anyagi erő kisi­­kamlott, nem is igen látható közhelyeken, sze­repet nem játszik, s innét van, hogy sokan azt állítják, miszerint Berlinnek nincs is aristo­­cratiája. A berlini Saint-Germainben lakik a porosz székváros legnépszerűbb alakja, az öreg Vrangel papa is. Palotája ott van a párisi tér sarkán, vele szemközt a franczia nagykövetség hotele áll, a tér közepén pedig valami szökőkút helyett egy szánalomraméltó pázsit fanyalog. A szere­tetr­eméltó öreg urat, ha a Lindek alatt sétára indul, valóságos suit követi, kedélyes modorával köszönget jobbra-balra, szemébe mosolyog a leányoknak, felkapja és megcsókolja a kis gyer­mekeket, szereti az egész világot, s a „Kladdera­datsch“ szerint csak egygyel áll —már úgy lát­szik utolsó perc­éig — ellenséges lábon, s ez az orthographia. Csaknem folytonosan az ut­­czán van, én legalább napjában ötször is látom. Miután itt vagyunk a brandenburgi kapunál, tartsunk mi is a sétáló közönséggel s a berlini járdákról, melyekről ha lelöknek, mindenütt nyílt csatornába merülsz, menjünk az úgyneve­zett „Thiergarten“-be. Ez a kert, mely körülbe­­lől háromszor akkora, mint a mi városerdőnk, európai hírnévre tett szert. Tagadhatatlanul szép, hanem az már nem szép, hogy mindenütt egyik felétől a másikig a legkellemetlenebb eau de mille choses tolakodik az ember orrába. Teljesen nem értem, mint lehetett ily költséges villákat építeni oda, hol a tavak s a Spree egyes ágait valóságos epidémiát terjesztő nyálkás­zöld és poshadt hártya borítja. Ehhez járul még, hogy a porosz utaknak néhanapján s csak távolról mutatnak egy kis vizet, s a ki a hosszú Fridrich-utczán jön végig, az bizvást elelmélkedhetik a saharai sivatag­ról. E Thiergartenben tartatnak az úgyne­vezett „Corsofahrtok“, melyeket a zsidóban­károkból álló „Fahrverein“ rendez. Az ud­var csak ritkán vesz részt ezekben, a min épen nem lehet csodálkozni, miután ez a berlini forettvilág gyülhelye. [Egyébiránt mint ilyen sem mondható érdekesnek, mert hiányzik az egész képből a csin s a pezsgő elevenség. Vala­mi sajátságos erőltetett, nehézkes keveréke és utánzása ez a párisi vagy a bécsi mintának. Miután az ég aranyfénye fölöttünk elhamvadt, közülünk minden alaktalan szürke homályba bo­rul. Az egész Thiergarten csaknem tengersötét­ben terül el, csakis itt-ott egy soda-bódé elher­vadt odaliskjának lámpája kandikál ki a fale­velek közül. A sötét utakon és kőpadokon bol­dog suttogás szerteszét, és ilyen suttogó spalier között, fél órai séta után és számtalan apró himbáló lámpák fényében, fölbukik a Kroll-féle kert és a Zeltek, Berlin egyetlen házai. Túl eze­ken, egy széles, vigasztalan rét mögött a Spree vizének jobb partján Moabil gyárai és a meck­­lenburg-schwerini nagyherczeg nyári kastélya emelkednek. Bármely csinos és gonddal beren­dezettek is ezek a zeltek és a Kroll féle kert, mégis a mellett tanúskodnak sok más jelenség társaságában, hogy a berlinieknek semmi érzé­kük a szép­­ a természet iránt. Ezt hirdetik nyilvános kertjeik, sétányaik, villáik és mulat­ságaik. Olyan nép, mint a berlini, nincs több a föld kerekségén. Ez nemcsak farkasszervet néz, hanem örökös harczban él a rendőrséggel, s mi­után békéről hallani sem akar, folytonos hadilá­bon áll és harczkészen minden utczasarkon. Ünnepélyes alkalmak, nagyobbszerű temeté­sek, mint péld. Humboldté, népmulatságok, bot­rányok és véres fejek nélkül még egyszer sem tudtak lefolyni. A bevezetést mindig ékte­len fütyülés képezi, melyet aztán kőhajigálás követ s végződik rendesen azzal, hogy úgy a rendőrség, mint a zavargók közül néhány ott hagyja fogát, s a hivatalos lap másnap, mint va­lami rendes dolgot, egész szárazon közli a sebesültek, és holtak számát. Egyébiránt épen nem lehet csodálni, hogy Berlin oly gyakran színhelye ily véres utczai botrányoknak. Falai között húszezeret meghaladó, börtönéből kiszabadult fegyencz lakik, kik a társadalmi élet megzavarásán igyekeznek, a­hol csak lehet boszorokat lehűteni. Ezek juttatták Berlint oda, hogy az ember attól a pillanattól fogva, a­mint az indóháznál megérkezik, vendéglőkben, szín­házak előcsarnokában, conditoreikban, nyilvá­nos sétányokon, sőt még a múzeumban is e föl­irattal kénytelen találkozni : „Von Taschendie­­ben wird gewarnt.“ Nekünk fogalmunk sincs arról, mire képes e nép, melynek vére merő epévé sűrűsödött. Lá­zas irigység forr, dolgozik benne, a tisztességes öltözet bántja szemét, s ha egy újdonat új fé­nyes czilindert pillant meg, Ökle akaratlanul is ütésre emelődik. Vannak egyes napok, mint például nagypéntek, pünkösd, sylvester és újév, midőn a szokottnál föltűnőbben öltözött nővilág, a szó teljes értelmében, remegve lép ki az ut­­czára, s valóságos csoda, ha hazajöttekor ruhá­ját valami szennyes fluidummal leöntve, vagy több helyütt bevagdalva nem találja. — És e gonoszság, rombolási viszketegség, úgyszólván sortírozva van. A nők ily fajta insultatiója pél­dául a tíz-tizenkét éves suhanczok mulatságai közé tartozik. A nagyobb szabású botrányok, melyek tőből metszett hasonlatossággal bírnak, a new-yorki utczai botrányokkal,rendszeresen a gyármunkások köréből indulnak ki. Ilyet látott a „civilisatio székhelye“ Humboldt temetése, Schiller szobrának leleplezése, az egyetemi ju­bileum, s legutóbb a „Zapfenstreich“ alkalmá­val. Őszintén megvallom, hogy azok után, mi­ket már a császári bevonuláskor tapasztaltam, sokra el voltam készülve, de oly mérvű bruta­­litásokra, miknek szemtanúja valók, még az ausztráliai vadakat sem hittem volna képesnek, nem hogy a hangosan kürtölt „cultur-volk“-ot. Mert hogy két háromszáz lépésnyire a fejedel­mek süitjétől, a fényes egyenruhájú katonaság tőszomszédságában, a rendőrség jelenlétében az idegenek czilinderjeit beverjék, fogataikat föl­­fordítsák, a hintókban ülő nőket lóganajjal meghajigálják, este a híres takaródénál pedig a nők fejéről letépjék a kalapokat, chignonokat, ketté törjék a gázlámpák torzáit, és a fényesen kivilágított városháztéren kiraboljanak bolto­kat, m­ily dolgokat csak akkor vagyunk képes elhinni, ha saját szemeinkkel láttuk. És az e fajta tudósítások, minden nagyobb ünnepély alkalmával, útt meg új kiadásban látnak napvi­lágot. Ezért nincs se hire se hamva Berlinben a népmulatságoknak, minőket a hárompróbás ke­délyű bécsi nép, s a sziporkázó pezsgő vérű pá­­risiak szoktak rendezni. Hanem ha már a kártya egyik felét szemügyre vettük, nézzük meg a másik felét is.Régi dolog, hogy mindennek meg van a maga oka-foka. El­ső baj az, hogy a közép­osztály sanyarú anyagi viszonyok között tengődik, napestig kénytelen dolgozni,hogy sótal­an kenyerét bekereshesse;vele szemközt a roppant vagyon áll, s míg erre irigy­séggel néz, a féktelen és nyers elemhez tartozni undort érez, s e tusában, mintegy két malomkő közé kerülve, Berlinben a polgári elem lassan­ként teljesen fölőrlődik. Második baj, hogy a vagyonos osztály minden ünnepély alkalmával rendőrileg teljesen elkülönzi magát, lóversenye­ken, corsofahrtokon nemcsak a népnek, de a droschke közönségnek sincs helye. E kihívás még keserű gyümölcsöket terem, s ha idő előtt nem tesznek számukra is széket a nagy asztal­hoz, majd leül e nép az ő székükre. Hiú fitog­­tatás nélkül is nagyon tudja és érzi a nyomor és szegénység, hogy a csonton jobb íze van a hús­nak, mint a szagának. A berlini nép­ jellemben különben is sok az epe és gonoszság, s hozzá­járul még ehhez, hogy kiválóan élénk részt vesz a lázas izgatottságot szerfölött fokozó politikai életben. Bántja és érzi, hogy azt a sok milliót, melyért ő is vérzett, a katonáskodás nyeli el, és az ő sorsának emelésére, könnyítésére egy kraj­­czár sem kerül. Az a nagy fény és pompa, mely a közelebb lefolyt fejedelmi találkozás alkalmá­val annyi szemet elkápráztatott, nem takarhatta el azon égő és veszedelmes sebeket, melyek Po­roszország testén terjednek,­"melynek a legegész­ségesebb Organismus sem képes ellentállni Egy híres porosz publicista szerint, most Berlin a vi­­lág phisiognomiája, az ő arczának zonásai tükrö­zik vissza korúak valódi állapot..­. ha ez igaz, úgy csak kesereghetünk a kor fölött, melynek ilyen arcza van. Csukásai József, Fest, sept 26. (Két czimzés.) A szélsőbal felirati javas­latéban így czimezi a királyt: „Felséges u­r!“ — Mileticsék pedig igy: „Császári k­i­r­á­l­y ! F­e­l­s­é­g!“ — Mi azt véljük, a ház kötelessége volna arra ügyelni, hogy egy­általában, de a különösen a képviselők által a ház elé terjesztett javaslatokban, a törvényes czim­­zés használtassék. (Andrássy gróf beszédéről) a bécsi lapok is a legmelegebb elismeréssel szó­lnak. Az összes lapokban nincs egy hang sem, mely e beszédben kifogásolni valót találna, s mondhatni, mindegyik lap vetekedik a dicséret­ben. A „N. F. Pr.“ „huszár bravournak“ nevezi; a „Presse“ őszinte, férfias nyilatkozatnak; a „Tagespresse“ nagy politikai ténynek;a „Deut­sche Zeitung“ a nyilatkozat benső igazságát emeli ki. Andrássy gróf egyes kifejezései, mint „politikánk a kötött marsch-route“ politikája, továbbá: „erősek vagyunk, ezért megnyug­tatók viszonylataink“ már­is közmondásosak lettek. (Az osztrák delegátió­ költség­­vetési bizottsága mai nap tartott ülésében Kuhn miniszter, Frith osztályfőnök, Beckmann tábornok, később Andrássy gróf is jelen voltak. A költségvetési előirányzat II. és III., és az utóbbival kapcsolatban a XVIII., XIX., XX. czíme tárgyaltatott. A II. csimnél az előadó elv­ben a hadsereg főfelügyelői hivatala ellen nyi­latkozott. E kérdés körül hosszasabb vita fejlő­dött ki, melyben a hadügyminiszter is vett részt, védvén a kormány előterjesztéseit Dr. Herbst minden költségfelemelést visszautasí­tandónak vél és az előbbi évben megszavazott összeg megtartását ajánlja (1.770,000 frt), dr. Weber 1.767,750 frtot, Gablenz a kormány által követelt összeget, dr. Rechbauer csak 1.500,000 frtot ajánl. A szavazás­ban dr. Strass ajánlata folytán a legnagyobb összegnél kezdetett, elfo­gadtatott a Herbst-féle indítvány. Hosszasabb vita fejlődött ki a hadsereg állo­mányának szaporítása körül. A vitában András­­sy gróf is támogatta a hadügyminisztert, azon­ban 16 szavazattal 4 ellen a tettleges állományú hadsereg szaporítására czélzó javaslat elejtetett. (A képv. ház igazoló bizottmányai­­bó­l.) Gr. Ap­ponyi Albert szentendrei ke­rületbeli és Eder Ferencz kassai képvise­lők igazoltattak. (Az abonyi választás.) Gullner Gyula abonyi kerületi országgyűlési képviselő választása ellen beadott kérvény az I. bíráló bi­zottságnál ma délután tárgy­altatván, azon vég­zés hoztott,hogy sem a jegyzőkönyv, sem a kér­vény olyan formán szerkesztve és védve nem találtatott, hogy érdemleges ítélet hozathatott volna a választás törvényessége vagy megsem­misítése felett, ennélfogva a bizottság egy vizs­gálatot tart szükségesnek elrendelni. Az, hogy mily körülményekre nézve történjék a vizsgá­lat, a holnap délután 4 órakor tartandó ülésben fog megállapittatni s kihirdettetek (A 4-ik osztály) f. évi sept. 27-én d. u. 4 órakor szok­ott helyiségében ülést tart. Tárgy : a kolozsvári egyetem iránti­­javaslat. Fest, sept. 26. A balközéppel szemben a mi álláspon­tunk soha sem volt a vérmes reményüeké. Soha sem hihettük a fusió oly lehetősé­gét, melynek eredményét az is képezné, hogy a balközép valamely tagja a kabi­­netbe lép. A csak imént végbement vá­lasztásokra való tekintettel ez a balközép­re nézve oly álláspont változtatás lenne, melynek föltevésére semmi sem jogosított fel. A­mit mi remény lettünk, az mindösz­­sze abból állt, hogy a balközép és a De­ákpárt között egyes belügyi kérdésekben s az összes parliamentáris tárgyalások menetében bizonyos kölcsönös előzékeny­ség, bizonyos közeledés nyilvánul, s hogy azon kérdésekben, melyek az állami in­tegritást, s a minden hazafival közös általános nagy nemzeti feladatokat illeti, mindkét párt sorakozottan és tömören együtt áll, hogy megvédjék az ország, M­agyarország igaz jogait. Megvalljuk, hogy e remény teljesedésé­nek eddig nagyon kevés jelét tapasztal­hattuk. Igaz, eddig nem is volt erre sok alkalom, de igaz az is, hogy a balközép, illetőleg Tisza Kálmán a legkisebb ked­vet se mutatja, hogy megragadja az erre kínálkozó legkedvezőbb alkalmat, a fel­irati javaslatot. Már tegnap elmondottuk e javaslatról általánosságban véleményünket, a­midőn ma erre újra visszatérünk, csak azt con­­statálhatjuk, hogy —­a mennyire alkal­munk volt erről meggyőződni — a kép­viselői körökre e munkálat ugyanazt a benyomást tette, mint reánk. Nincs e javaslatban semmi­­közeledés, hanem van igen is több pont, mely elkeserít , elkese­redett vitákat helyez kilátásba, s ezen kívül mintha az a törekvés nyilatkoznék benne, hogy még kétesebbé tegye a bal­oldal közjogi álláspontját, mint az eddig volt. Ez nem Gr­h­y­c­z­y Kálmán hangja és álláspontja; ez a Tisza Kálmán szen­vedélyessége és rabulistk­ája,melyet azon­ban a ház előtt Grhyczy Kálmán valószí­nűleg ép úgy fog védeni, mint ezt már nem egyszer tette. A közjogi alapra nézve csak két dolog­nak van értelme. Vagy elfogadjuk azt, vagy nem fogadjuk el. A balközép eddig rideg negatívban volt a közjogi alappal szemben, s ezt a negatív álláspontot most azzal cserélte fel, hogy oda állt az ajtó és küszöb közé, sem be nem lép, se ki nem megy, hanem egyedüli gondja az, hogy oly mozdulatokat tegyen,melyekből a belé­pést szintúgy lehet következtetni, mint a kilépést. Ez nagyon fatális, kényelmetlen helyzet, de hát a baloldal maga dispu­táltaa önmagát ebbe a nem irigylendő helyzetbe. A baloldal kormányképessége ezzel nem növekedett, hanem csökkent. Eddig legalább programra jó volt, mart.­i. olyan, a­milyen. Ma nincs ember, ki megmond­hatná, hogy a baloldal tulajdonképen mit akar ? Csak azt az egyet tudjuk, hogy ellenzék akar maradni, s a jó istentől vár­ja, hogy az majd gondoskodik alkalmas tárgyakról, melyeken e párt ellenzéki emotióit kitöltheti. De ha önmagának a balközép ez állás­pont elfoglalásával nem tett hasznot, az országnak sem lehet ebben semmi öröme. A balközépnek arra nincs ereje, hogy egy nagy, férfias tettel a maga részéről is a közjogi műre nézve megnyugtassa az or­szágot. Fenntartja összes scrupulusait, sőt még növeli is ezeket az által, hogy nem fejezi ki világosan. A határozott kifogások helyére ülteti az általános gyanúsítá­sokat , a­helyett hogy mondaná, hogy : ezt vagy azt tartja jónak vagy rosznak, tág kaput nyit a föltevésnek, hogy min­den rosz. Ez végtelenül demoralizál­­ja a közérzületet és csak szaporítja a ter­méketlen pártvillongásokat. Valóban, akárhogy forgatjuk ezt a dol­got, a felirati javaslat olyan alakban tör­tént előterjesztésének, a­mint ez valósít­­tatott, csak egy czélját találhatjuk. Azt, hogy ideig-óráig együtt tartassák ki-

Next