Pesti Napló, 1872. szeptember (23. évfolyam, 201-225. szám)
1872-09-27 / 223. szám
228. szófa Péntek* September 27.1872. ______________________28. énfolyam. ........un.im.ni> ■—mnmm w—itsnui—m mnwmi n— ír ni .siwaMw». i ni im—■ n i — . «•«nmeummmm •mmn m t mnm Szerkesztési iroda: fiiadó-hivatal: JL Előfizetési feltételek: Hirdetésele Fr»nciek-tere 7. szám. L Ferenchiek ter# 7.«. ffUdfJint. jjj' || ^ J| g| || |j| JlL ggj hishL hwrdva ’r.«xsli KilYBjgy mint dflfleetések i ittp elí-llerai részit illető raiodatt Alap anyagi rfezfe föletti kod* Il«I M » it 1 IP'! g Wi 8 ■ ff 'fS ! kramá . ^ ^ I Gilll I I I! rí IT 1119 !£££ . “ u P»h»k, hirdetmények) . .A JJ SW JL JL JL J JLJL «E» -kJ W AttS «*•***«». 7. „irrer —reggeli kiada& _____________________ Előfizetési felhívás. Octóber 1-sején új évnegyed kezdődvén, felkérjük azon t. előfizetőinket, kiknek megrendelése sept. végén lejár, hogy azt minél előbb megújítani sziveskedjenek. Előfizetési árak: E./és évre..........................22 ft. Félévre...............................11 ft. Negyedévre......................5 ft 50 kr •Rr Külön előfizetési íveket nem küldünk szét Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó-hivatala“ czim alatt Pest, ferencziek tere 7 az. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala Fest, sept. 20. Ma a képviselőházban ismét két felirati javaslatot hallgattunk meg, s a harmadikat, t. i. Mileticsnek s Trifunácznak tegnapelőtt fel nem olvasott manifestumát nyomtatásban osztották szét a képviselők között. Ezúttal csak a Simonyi Ernő által a szélsőbal nevében előterjesztett felirati javaslatról akarunk szólani. Ez elejtől végéig nem egyéb, a kormány s a többség ellen intézett átkozódásnál, és a közjogi kiegyezés meg a kormány által állítólag előidézett „corruptió“ feletti jajveszékelésnél. Indokolt tények s érvek hiányában keserűségüket a legkeresettebb superlativusokban s a gorombaságok kiválogatott phrasisaiban fejezik ki. „A legromlottabb nemzetek legromlottabb korában“ sem talált Simonyi E. oly sülyedést, s oly nagymérvű romlottságot, mint a minőt a legutóbbi választásokban s általában közdolgaink kezelésében tapasztalt. Ezért ezen országgyűlésnek nevezett „gyülekezetei“ törvénytelennek mondja, s a királytól nemcsak feloszlatását kéri, hanemegyszersmind azt is kívánja, hogy országszerte vizsgálat indíttassák meg a választások vezetői és kezelői ellen. És pedig ha a szövegezésből, s azon megjegyzésekből és taglejtésekből, melyekkel Simonyi előadását a szélsőbaloldalon ülők sans gene illustrálták, jól fogtuk fel, ez országszerte való vizsgálatot úgy értik, hogy minden választókerületben statárium hirdettessék ki a történt választások eszközlői ellen. Természetesen e vizsgáló és ítélő bíróságok tagjai is csak Simonyi E., Csanádi et consortes, vagy legalább általuk kinevezett szélbaliak lehetnének, mert különben a vizsgálat eredménye ismét törvénytelen lenne, miután a kormánynál, annak minden kinevezettjeinél és a mostani többségnél a romlottság tökéletesebb, mint valaha „a legromlottabb népeknél, azok legromlottabb korszakában volt.“ Nehéz komolyan szólni e feliratról, melyben nem annyira gondolatokkal, mint inkább csak indulatokkal és szenvedélyes kitörésekkel találkozunk.E javaslat talán hű kifejezése a párt szellemének, de egy oly párténak, melyet nem valamely alapelv, mint inkább egy alapérzelem, a gyűlölet érzelme, a rombolás vágya tart össze és vezérel. Ha valamely párt, álljon bár három emberből, azt hiszi, hogy az ő eszméi felelnek meg az egész ország, vagy legalább a nemzet többsége érdekeinek, s ezért a többség megszerzésén iparkodik, ezt értjük. De hogy azon párt, mely már harmadik választásnál maradt az ellenzéknek is csak kisebb fractiójául, s mely még oly törvényhatóságokban, s kerületekben is csak helylyel-közzel boldogult, hol a kormánynak, s a mostani többségnek úgy szólva, sem pártja, sem befolyása nem volt, hogy most ezen párt állítja Simonyi feliratában, hogy az ország többsége ő mellette van, se biztos hitben követel, új választást, ez bizonyára csak comicus hatást tehet. De ne beszéljünk erről. Azt azonban szeretnék, ha Simonyiék megmagyaráznák, hogy mai nyilatkozatuk után, ha azt komoly meggyőződésből tették, miként maradhatnak e törvénytelen képviselőház tagjai? Simonyi E. szerint nincs egy képviselő, kinek választása, ha egyébért nem, az összeírások miatt, törvényesnek volna tekinthető. De ha ezt hiszik, önérzettel s a törvényesség iránti őszinte ragaszkodással, hogy vehetnek részt ezen általuk törvénytelennek nevezett gyülekezet működésében ? Nem oly rég múlt időből idézhetünk nekik példát. Erdélyi azon hazánkfiai, kik a szebeni országgyűlést törvénytelennek tekintették és nyilvánították, e gyülekezetbe be sem léptek, bár többnyire egyhangúlag választottak meg. Csakhogy ők persze komolyan is gondolták, amit mondtak. Talán ez az egyetlen különbség azok és Simonyiék nyilatkozata között ? Még csak egy pontot akarunk a szélsőbal felirati javaslata alkalmával kiválólag hangsúlyoztam. Saját álláspontjukból a mai javaslatot csak úgy indokolhatják,hogy az összes alkotmányos rendszert, amint ma fenáll, alkotmányellenesnek tekintik, s amiben mi államcsínyt látunk, azt ők oly dolognak tartják , melyre már t. i. szerintük, az alkotmány érdekében, a fejedelmi teljhatalomban keresnek támpontokat. Nem a mi hibánk, hogy ez állításban annyi az ellenmondás, ahány szót tartalmaz. A szélsőbal politikája ez. Az a politika, mely az alkotmányosság ellen a fejedelmi absolutismushoz apellál s azt hiszi,hogy ezzel az alkotmányosságnak használ. Az a politika, melynek vallói mindegyre azt hajtogatják, hogy hideg, sötét éj van, amikor önmaguk is a verőfényes napon sütkéreznek. Feliratuk többi része sem új, sem érdekes. Régen megunt általános phrasisokkal bombardirozzák az 1867-iki kiegyezést és közös hadsereget. A külügyeknek közös minisztérium által vezetését is nélkülözhetnek tartják. Állítják, hogy a kiegyezésben szabályozott ügyeket mind czélszerűbben lehet rendezni, s a fődolog az, hogy a fenálló államjogi rendet kell összedönteni, azután majd „kommt Zeit, kommt Rath.“ Simonyiék javaslatára legjobb válasz Mileticsék felirati tervezete; erről közelebb szólandunk. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Berlini mozaik. (A „Lindek“ alatt. — Kranzler sarkán. — A bankárvilág Berlinben. — Ahol az öreg Wrangel papa lakik. — Wrangel papa és az ortographia.—A híres Thiergarten és a „Corzofahrtok.“ —A berlini nép és a kártya másik fele. Forró nyári alkony. A hunyó nap apró felhők közt bujkál, halvány sárga fényt árasztva szerteszét. A híres hársak alatt, melyeknek siralmas lombozatján csaknem ujjnyi vastag por ül,fölzaklatott hangyabolyként bizsereg összevissza a nép. Az atmosphára nyomasztó, és az izzó lég csak lassan, mintegy észrevétlenül kezd hűvösödni, és jobbra-balra, elől-hátul, egy irtózatos jargon üldözi az idegent a német intelligentia ez úgynevezett székhelyén. A kofák, és bérkocsisoknak való nyelv ez, írta volt egykor Heine a berliniről, melyhez aztán igen találóan toldotta hozzá Gutzkow: „Es ist die absolute Sprache der Unterordnung, der Beschränktheit, und trägt den Stempel der Unzulänglichkeit an sich.“ Belevegyül aztán e sajátságos nyers fargonba a pöfögésszerű, érthetetlen zsidó börzenyelv, és hidd meg szives olvasó, elülhetsz néha órahoszszat a fukaron világított Lindek egy padja alatt s e két egymást csaknem kiegészítő beszédmódon kivül nem fogsz hallani egyebet. De foglaljunk helyet a Kranzler sarkán, kávét azonban nem rendelünk, mert a mivel itt szolgálnak/magyar gyomornak nem való. Benn a conditoreiban ünnepélyes csönd uralkodik, mint valamely templomba ; a belépők kalaplevéve szótlanul foglalnak helyet az apró márvány asztalok mellett. Ha valamit rendelsz, azonnal fizetni tartozol. Az idegen égalj alól ide importált mamsellek nem hiteleznek még a törzsvendégeknek sem.Különféle ismeretlen alakú és izű süteményekethordoznak szerteszét, s te a merre csak nézel, ha még úgy megerőlteted is látérzékeidet, mindenütt a berlini pénzaristocratia feszes magatartása öreg alakjaival, vagy hányiveti sühedereivel talákozol. Mind e gyönyörű paloták, melyek a régi királyi palotától, a brandenburgi kapuig, mindkét oldalt szemed előtt elnyúlnak, zsidó bankároké. Legfölebb néhány miniszteri palota s az orosz nagy-követség imposens hotele zavarja meg az átalános öszhangot. Csoda e tehát, hogy Berlinben átalános már a hit, hogy száz év múlva a miniszteri, ez egyetlen tárcza is, mely itt még keresztyén kézben van,a Bismarkok és Roonokról a gróf Lewyk és báró Heymannokra szálland át. Nekik vannak legszebb fogataikba java földbirtokok és nagyszerű gyárak csaknem kivétel nélkül tulajdonuk, és hírlap is csak egy jelenik meg Berlinben, melyet keresztények szerkesztenek. Mindezek oly jelenségek, melyek előtt szemet hunyni nem lehet, annyival is kevésbbé, mert Bécsben és nálunk többé-kevésbé szintén ez a panoráma kezd kibontakozni. A pénzaristocratiát a születési aristocratiától csak egy utcza választja el, amaz — mint említem — a „Lindét“ uralja, ez a „Wilhelm Strassen“ lakik. Egy berlini élet szerint a porosz aristocratia ép olyan, mint utczája, előkelő, rideg és a kétségbeesésig unalmas. Szemere szerint pedig, mint a spanyol, szegény, dölyfös és intoleráns. Mióta lába alól az anyagi erő kisikamlott, nem is igen látható közhelyeken, szerepet nem játszik, s innét van, hogy sokan azt állítják, miszerint Berlinnek nincs is aristocratiája. A berlini Saint-Germainben lakik a porosz székváros legnépszerűbb alakja, az öreg Vrangel papa is. Palotája ott van a párisi tér sarkán, vele szemközt a franczia nagykövetség hotele áll, a tér közepén pedig valami szökőkút helyett egy szánalomraméltó pázsit fanyalog. A szeretetreméltó öreg urat, ha a Lindek alatt sétára indul, valóságos suit követi, kedélyes modorával köszönget jobbra-balra, szemébe mosolyog a leányoknak, felkapja és megcsókolja a kis gyermekeket, szereti az egész világot, s a „Kladderadatsch“ szerint csak egygyel áll —már úgy látszik utolsó percéig — ellenséges lábon, s ez az orthographia. Csaknem folytonosan az utczán van, én legalább napjában ötször is látom. Miután itt vagyunk a brandenburgi kapunál, tartsunk mi is a sétáló közönséggel s a berlini járdákról, melyekről ha lelöknek, mindenütt nyílt csatornába merülsz, menjünk az úgynevezett „Thiergarten“-be. Ez a kert, mely körülbelől háromszor akkora, mint a mi városerdőnk, európai hírnévre tett szert. Tagadhatatlanul szép, hanem az már nem szép, hogy mindenütt egyik felétől a másikig a legkellemetlenebb eau de mille choses tolakodik az ember orrába. Teljesen nem értem, mint lehetett ily költséges villákat építeni oda, hol a tavak s a Spree egyes ágait valóságos epidémiát terjesztő nyálkászöld és poshadt hártya borítja. Ehhez járul még, hogy a porosz utaknak néhanapján s csak távolról mutatnak egy kis vizet, s a ki a hosszú Fridrich-utczán jön végig, az bizvást elelmélkedhetik a saharai sivatagról. E Thiergartenben tartatnak az úgynevezett „Corsofahrtok“, melyeket a zsidóbankárokból álló „Fahrverein“ rendez. Az udvar csak ritkán vesz részt ezekben, a min épen nem lehet csodálkozni, miután ez a berlini forettvilág gyülhelye. [Egyébiránt mint ilyen sem mondható érdekesnek, mert hiányzik az egész képből a csin s a pezsgő elevenség. Valami sajátságos erőltetett, nehézkes keveréke és utánzása ez a párisi vagy a bécsi mintának. Miután az ég aranyfénye fölöttünk elhamvadt, közülünk minden alaktalan szürke homályba borul. Az egész Thiergarten csaknem tengersötétben terül el, csakis itt-ott egy soda-bódé elhervadt odaliskjának lámpája kandikál ki a falevelek közül. A sötét utakon és kőpadokon boldog suttogás szerteszét, és ilyen suttogó spalier között, fél órai séta után és számtalan apró himbáló lámpák fényében, fölbukik a Kroll-féle kert és a Zeltek, Berlin egyetlen házai. Túl ezeken, egy széles, vigasztalan rét mögött a Spree vizének jobb partján Moabil gyárai és a mecklenburg-schwerini nagyherczeg nyári kastélya emelkednek. Bármely csinos és gonddal berendezettek is ezek a zeltek és a Kroll féle kert, mégis a mellett tanúskodnak sok más jelenség társaságában, hogy a berlinieknek semmi érzékük a szép a természet iránt. Ezt hirdetik nyilvános kertjeik, sétányaik, villáik és mulatságaik. Olyan nép, mint a berlini, nincs több a föld kerekségén. Ez nemcsak farkasszervet néz, hanem örökös harczban él a rendőrséggel, s miután békéről hallani sem akar, folytonos hadilábon áll és harczkészen minden utczasarkon. Ünnepélyes alkalmak, nagyobbszerű temetések, mint péld. Humboldté, népmulatságok, botrányok és véres fejek nélkül még egyszer sem tudtak lefolyni. A bevezetést mindig éktelen fütyülés képezi, melyet aztán kőhajigálás követ s végződik rendesen azzal, hogy úgy a rendőrség, mint a zavargók közül néhány ott hagyja fogát, s a hivatalos lap másnap, mint valami rendes dolgot, egész szárazon közli a sebesültek, és holtak számát. Egyébiránt épen nem lehet csodálni, hogy Berlin oly gyakran színhelye ily véres utczai botrányoknak. Falai között húszezeret meghaladó, börtönéből kiszabadult fegyencz lakik, kik a társadalmi élet megzavarásán igyekeznek, ahol csak lehet boszorokat lehűteni. Ezek juttatták Berlint oda, hogy az ember attól a pillanattól fogva, amint az indóháznál megérkezik, vendéglőkben, színházak előcsarnokában, conditoreikban, nyilvános sétányokon, sőt még a múzeumban is e fölirattal kénytelen találkozni : „Von Taschendieben wird gewarnt.“ Nekünk fogalmunk sincs arról, mire képes e nép, melynek vére merő epévé sűrűsödött. Lázas irigység forr, dolgozik benne, a tisztességes öltözet bántja szemét, s ha egy újdonat új fényes czilindert pillant meg, Ökle akaratlanul is ütésre emelődik. Vannak egyes napok, mint például nagypéntek, pünkösd, sylvester és újév, midőn a szokottnál föltűnőbben öltözött nővilág, a szó teljes értelmében, remegve lép ki az utczára, s valóságos csoda, ha hazajöttekor ruháját valami szennyes fluidummal leöntve, vagy több helyütt bevagdalva nem találja. — És e gonoszság, rombolási viszketegség, úgyszólván sortírozva van. A nők ily fajta insultatiója például a tíz-tizenkét éves suhanczok mulatságai közé tartozik. A nagyobb szabású botrányok, melyek tőből metszett hasonlatossággal bírnak, a new-yorki utczai botrányokkal,rendszeresen a gyármunkások köréből indulnak ki. Ilyet látott a „civilisatio székhelye“ Humboldt temetése, Schiller szobrának leleplezése, az egyetemi jubileum, s legutóbb a „Zapfenstreich“ alkalmával. Őszintén megvallom, hogy azok után, miket már a császári bevonuláskor tapasztaltam, sokra el voltam készülve, de oly mérvű brutalitásokra, miknek szemtanúja valók, még az ausztráliai vadakat sem hittem volna képesnek, nem hogy a hangosan kürtölt „cultur-volk“-ot. Mert hogy két háromszáz lépésnyire a fejedelmek süitjétől, a fényes egyenruhájú katonaság tőszomszédságában, a rendőrség jelenlétében az idegenek czilinderjeit beverjék, fogataikat fölfordítsák, a hintókban ülő nőket lóganajjal meghajigálják, este a híres takaródénál pedig a nők fejéről letépjék a kalapokat, chignonokat, ketté törjék a gázlámpák torzáit, és a fényesen kivilágított városháztéren kiraboljanak boltokat, mily dolgokat csak akkor vagyunk képes elhinni, ha saját szemeinkkel láttuk. És az e fajta tudósítások, minden nagyobb ünnepély alkalmával, útt meg új kiadásban látnak napvilágot. Ezért nincs se hire se hamva Berlinben a népmulatságoknak, minőket a hárompróbás kedélyű bécsi nép, s a sziporkázó pezsgő vérű párisiak szoktak rendezni. Hanem ha már a kártya egyik felét szemügyre vettük, nézzük meg a másik felét is.Régi dolog, hogy mindennek meg van a maga oka-foka. Első baj az, hogy a középosztály sanyarú anyagi viszonyok között tengődik, napestig kénytelen dolgozni,hogy sótalan kenyerét bekereshesse;vele szemközt a roppant vagyon áll, s míg erre irigységgel néz, a féktelen és nyers elemhez tartozni undort érez, s e tusában, mintegy két malomkő közé kerülve, Berlinben a polgári elem lassanként teljesen fölőrlődik. Második baj, hogy a vagyonos osztály minden ünnepély alkalmával rendőrileg teljesen elkülönzi magát, lóversenyeken, corsofahrtokon nemcsak a népnek, de a droschke közönségnek sincs helye. E kihívás még keserű gyümölcsöket terem, s ha idő előtt nem tesznek számukra is széket a nagy asztalhoz, majd leül e nép az ő székükre. Hiú fitogtatás nélkül is nagyon tudja és érzi a nyomor és szegénység, hogy a csonton jobb íze van a húsnak, mint a szagának. A berlini nép jellemben különben is sok az epe és gonoszság, s hozzájárul még ehhez, hogy kiválóan élénk részt vesz a lázas izgatottságot szerfölött fokozó politikai életben. Bántja és érzi, hogy azt a sok milliót, melyért ő is vérzett, a katonáskodás nyeli el, és az ő sorsának emelésére, könnyítésére egy krajczár sem kerül. Az a nagy fény és pompa, mely a közelebb lefolyt fejedelmi találkozás alkalmával annyi szemet elkápráztatott, nem takarhatta el azon égő és veszedelmes sebeket, melyek Poroszország testén terjednek,"melynek a legegészségesebb Organismus sem képes ellentállni Egy híres porosz publicista szerint, most Berlin a világ phisiognomiája, az ő arczának zonásai tükrözik vissza korúak valódi állapot... ha ez igaz, úgy csak kesereghetünk a kor fölött, melynek ilyen arcza van. Csukásai József, Fest, sept 26. (Két czimzés.) A szélsőbal felirati javaslatéban így czimezi a királyt: „Felséges ur!“ — Mileticsék pedig igy: „Császári király ! Felség!“ — Mi azt véljük, a ház kötelessége volna arra ügyelni, hogy egyáltalában, de a különösen a képviselők által a ház elé terjesztett javaslatokban, a törvényes czimzés használtassék. (Andrássy gróf beszédéről) a bécsi lapok is a legmelegebb elismeréssel szólnak. Az összes lapokban nincs egy hang sem, mely e beszédben kifogásolni valót találna, s mondhatni, mindegyik lap vetekedik a dicséretben. A „N. F. Pr.“ „huszár bravournak“ nevezi; a „Presse“ őszinte, férfias nyilatkozatnak; a „Tagespresse“ nagy politikai ténynek;a „Deutsche Zeitung“ a nyilatkozat benső igazságát emeli ki. Andrássy gróf egyes kifejezései, mint „politikánk a kötött marsch-route“ politikája, továbbá: „erősek vagyunk, ezért megnyugtatók viszonylataink“ máris közmondásosak lettek. (Az osztrák delegátió költségvetési bizottsága mai nap tartott ülésében Kuhn miniszter, Frith osztályfőnök, Beckmann tábornok, később Andrássy gróf is jelen voltak. A költségvetési előirányzat II. és III., és az utóbbival kapcsolatban a XVIII., XIX., XX. czíme tárgyaltatott. A II. csimnél az előadó elvben a hadsereg főfelügyelői hivatala ellen nyilatkozott. E kérdés körül hosszasabb vita fejlődött ki, melyben a hadügyminiszter is vett részt, védvén a kormány előterjesztéseit Dr. Herbst minden költségfelemelést visszautasítandónak vél és az előbbi évben megszavazott összeg megtartását ajánlja (1.770,000 frt), dr. Weber 1.767,750 frtot, Gablenz a kormány által követelt összeget, dr. Rechbauer csak 1.500,000 frtot ajánl. A szavazásban dr. Strass ajánlata folytán a legnagyobb összegnél kezdetett, elfogadtatott a Herbst-féle indítvány. Hosszasabb vita fejlődött ki a hadsereg állományának szaporítása körül. A vitában Andrássy gróf is támogatta a hadügyminisztert, azonban 16 szavazattal 4 ellen a tettleges állományú hadsereg szaporítására czélzó javaslat elejtetett. (A képv. ház igazoló bizottmányaiból.) Gr. Apponyi Albert szentendrei kerületbeli és Eder Ferencz kassai képviselők igazoltattak. (Az abonyi választás.) Gullner Gyula abonyi kerületi országgyűlési képviselő választása ellen beadott kérvény az I. bíráló bizottságnál ma délután tárgyaltatván, azon végzés hoztott,hogy sem a jegyzőkönyv, sem a kérvény olyan formán szerkesztve és védve nem találtatott, hogy érdemleges ítélet hozathatott volna a választás törvényessége vagy megsemmisítése felett, ennélfogva a bizottság egy vizsgálatot tart szükségesnek elrendelni. Az, hogy mily körülményekre nézve történjék a vizsgálat, a holnap délután 4 órakor tartandó ülésben fog megállapittatni s kihirdettetek (A 4-ik osztály) f. évi sept. 27-én d. u. 4 órakor szokott helyiségében ülést tart. Tárgy : a kolozsvári egyetem irántijavaslat. Fest, sept. 26. A balközéppel szemben a mi álláspontunk soha sem volt a vérmes reményüeké. Soha sem hihettük a fusió oly lehetőségét, melynek eredményét az is képezné, hogy a balközép valamely tagja a kabinetbe lép. A csak imént végbement választásokra való tekintettel ez a balközépre nézve oly álláspont változtatás lenne, melynek föltevésére semmi sem jogosított fel. Amit mi remény lettünk, az mindöszsze abból állt, hogy a balközép és a Deákpárt között egyes belügyi kérdésekben s az összes parliamentáris tárgyalások menetében bizonyos kölcsönös előzékenység, bizonyos közeledés nyilvánul, s hogy azon kérdésekben, melyek az állami integritást, s a minden hazafival közös általános nagy nemzeti feladatokat illeti, mindkét párt sorakozottan és tömören együtt áll, hogy megvédjék az ország, Magyarország igaz jogait. Megvalljuk, hogy e remény teljesedésének eddig nagyon kevés jelét tapasztalhattuk. Igaz, eddig nem is volt erre sok alkalom, de igaz az is, hogy a balközép, illetőleg Tisza Kálmán a legkisebb kedvet se mutatja, hogy megragadja az erre kínálkozó legkedvezőbb alkalmat, a felirati javaslatot. Már tegnap elmondottuk e javaslatról általánosságban véleményünket, amidőn ma erre újra visszatérünk, csak azt constatálhatjuk, hogy —a mennyire alkalmunk volt erről meggyőződni — a képviselői körökre e munkálat ugyanazt a benyomást tette, mint reánk. Nincs e javaslatban semmiközeledés, hanem van igen is több pont, mely elkeserít , elkeseredett vitákat helyez kilátásba, s ezen kívül mintha az a törekvés nyilatkoznék benne, hogy még kétesebbé tegye a baloldal közjogi álláspontját, mint az eddig volt. Ez nem Grhyczy Kálmán hangja és álláspontja; ez a Tisza Kálmán szenvedélyessége és rabulistkája,melyet azonban a ház előtt Grhyczy Kálmán valószínűleg ép úgy fog védeni, mint ezt már nem egyszer tette. A közjogi alapra nézve csak két dolognak van értelme. Vagy elfogadjuk azt, vagy nem fogadjuk el. A balközép eddig rideg negatívban volt a közjogi alappal szemben, s ezt a negatív álláspontot most azzal cserélte fel, hogy oda állt az ajtó és küszöb közé, sem be nem lép, se ki nem megy, hanem egyedüli gondja az, hogy oly mozdulatokat tegyen,melyekből a belépést szintúgy lehet következtetni, mint a kilépést. Ez nagyon fatális, kényelmetlen helyzet, de hát a baloldal maga disputáltaa önmagát ebbe a nem irigylendő helyzetbe. A baloldal kormányképessége ezzel nem növekedett, hanem csökkent. Eddig legalább programra jó volt, mart.i. olyan, amilyen. Ma nincs ember, ki megmondhatná, hogy a baloldal tulajdonképen mit akar ? Csak azt az egyet tudjuk, hogy ellenzék akar maradni, s a jó istentől várja, hogy az majd gondoskodik alkalmas tárgyakról, melyeken e párt ellenzéki emotióit kitöltheti. De ha önmagának a balközép ez álláspont elfoglalásával nem tett hasznot, az országnak sem lehet ebben semmi öröme. A balközépnek arra nincs ereje, hogy egy nagy, férfias tettel a maga részéről is a közjogi műre nézve megnyugtassa az országot. Fenntartja összes scrupulusait, sőt még növeli is ezeket az által, hogy nem fejezi ki világosan. A határozott kifogások helyére ülteti az általános gyanúsításokat , ahelyett hogy mondaná, hogy : ezt vagy azt tartja jónak vagy rosznak, tág kaput nyit a föltevésnek, hogy minden rosz. Ez végtelenül demoralizálja a közérzületet és csak szaporítja a terméketlen pártvillongásokat. Valóban, akárhogy forgatjuk ezt a dolgot, a felirati javaslat olyan alakban történt előterjesztésének, amint ez valósíttatott, csak egy czélját találhatjuk. Azt, hogy ideig-óráig együtt tartassák ki-