Pesti Napló, 1873. december (24. évfolyam, 276-299. szám)
1873-12-02 / 277. szám
UiuUsjpesl, Eedd, deczember 2.1873. ii. évfolyam **t. ss. Szerkesztési iroda; Kiadó-hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. Barátok tere, Athenaeum-épület» A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez ^ ^aP anyagi részét illető közle* intézendő.mények (előfizetési pénz, kiadás Bérmentetlen levelek csak ismert körüli panaszok, hirdetmények) a kezektől fogadtatnak el. Köziátok nem adatnak vissza. kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kb. 6 hónapra . . 12 » —» Az esti kiadás postai különkiedéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán*minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓHIVATALBA. Barátok tere, Athenaeum-éplik küldendők. Előfizetési „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre . . 24 fir*. Félévre . . . 12 „ Negyedévre . ” „ Az előfizetés Pestre, a „Pest Napló“ kiadóhivatalának (ferencziek tere Athenaeum épület) küldendők J. Sápier szerkesztő- és tiadé-hivatala. ....... ......... Budapest decz. 1 A Deákpárt erős lélekzetet vett. A nyomás, mely pillanatra elszokta keblét, megszűnt. Bizonyos félreértések tisztába hozattak, bizonyos új alakulási mozgalmak egyelőre elcsillapodtak. A c o a i t i o „zászlója“ újra betekertetett s félretétetett oda, ahonnan előkerült , a szemkápráztató csecsebecsék közé. Elismerék, belátták, hogy politikai háztartásunk eszközei között e zászlónak nincs szerepe. Ennyire tehát eljutottunk. Ennyiben már tisztább a helyzet, mint napok és hetek előtt vala. De nemcsak ennyiben. — Kitűnt, hogy az úgynevezett „conservative!*:“ törekvéseik számára a Deákpárt keretét szűknek kezdik találni. — A hiteles okmány erről már megírva van, talán már alá is íratott. Hátra van a pecsétet ütni rá, ami valószínűleg nem sokáig várat magára. Ha kell conservatív párt az ellenzéknek, valószínűleg telhetik benne gyönyörűsége rövid idő múlva. Mi történt tehát, aminek nem kellett volna megtörténnie? E kérdés és az erre adandó felelet alig bír gyakorlati jelentőséggel. Sokkal fontosabb kérdés ennél az, mi nem történt még meg, aminek meg kellett volna már, vagy mielőbb meg kell történni? Azt hiszszük, hogy elsősorban és mindenekelőtt a kabinetet, kell kiegészíteni, új megürült helyeket betölteni. Ez az első lépés, mely nélkül a többi meg nem tehető. Ez az, mely míg meg nem történik, kényelmetlenül érzi magát pártunk s megbénítva érzi magát a kormány. Pedig, hogy a kormány egésznek s a párt feszélytelenül érezze magát , erre kölcsönösen mind a kettőnek szüksége van. Ma már semmi kétség, hogy a Szlávykormány az, mely támaszkodván a Deákpártra és csakis arra, élén marad az ügyeknek. Ez volt óhajtásunk egyik része és ez beteljesült. De mi szükségesnek tartjuk, hogy nemcsak a nagy acióba, hanem a cabinetbe is G h y c z y bevonassák. Ez a legközelebbi jövő kérdése, s mi e kérdés elintézését oly illetékes, megbízható kezekben látjuk , hogy a legteljesb megnyugvással tekintünk e kérdés megoldásának további esélyei elé. És az ellenzék? Az ellenzék valószínüleg megkísérti éreztetni velünk, hogy bizonyos szándékai nem teljesültek s bizonyos csalódások a keserűségtől nem egészen ment érzelmeket támasztottak kebelében. Támadásai valószínűleg hevesebbek s gyakoribbak lesznek, mint eddig valónak. Azt sem fogja valószínűleg számbavenni, hogy szövetségeseinek száma a mi oldalunkon — ha ugyan voltak szövetségesei — nagyon megapadt. Opponálni és csak opponálni fog csak egyelőre. — Sajnáljuk, de ezen segíteni nem a mi hatalmunkban, hanem az ő hatalmukban áll. Novemberi megállapodásukat akkor se értettük, most sem értjük. Tudjuk, hogy mit akarnak Csávolszkyék, azok nézetével is tisztában vagyunk, kik Ghyczyt ismerik vezérüknek, de Tisza Kálmánnal és pártjával ma ép úgy nem vagyunk tisztában, mint nem valünk ennek előtte. S ha a legutóbbi programra még nem lett volna elég homályos , Sennyey, Tisza és Somssich egyetértő felszólalása gondoskodott arról, hogy az eléggé, nekünk legalább eléggé homályos legyen. S hogy ily helyzetben azért, mely biztosan áll lábunk alatt, nincs kedvünk elhagyni, s hogy álláspontunkat az eddigi szívóssággal kell velük szemben védelmezni , azon bizony nincs miért csodálkozni. De ha az ellenzékkel szemközt biztos is helyzetünk s világos is feladatunk, ezzel még sem a helyzet, sem a feladat nem vált könyebbé. A pénzügyek rendezése, az államháztartás egyensúlya sok akadálylyal, kitartó munkával és nagy lemondásokkal jár. És itt mindenek felett s különösen a kormány felé irányul tekintetünk. Azon kormány felé, melyet erősnek óhajtunk s mely csak akkor számíthat minden körülmény közt biztos és rendithetlen többségre, ha erélyének minden nagy kérdésben kiváló jeleit adja. A Deákpárt tegnapi értekezlete határozottan kimondá , hogy Szlávytól általános programmot nem vár, nem igényel. Múltja, jelene, általános politikai iránya a párt többségét kielégiti.Ez azonban nem teszi azt,hogy minden egyes kérdésnél határozott nézeteit ki ne jelölje s kijelölt nézetei mellett szilárdan meg ne álljon. Mi azt, hiszszük, hogy azon methodussal, mely eddig a kormányadiók körül követetett, sok tekintetben végleg szakítani kell. Azt hiszszük, hogy parlamenti kormánynak nem az a feladata, valamely javaslatot kilökni a küzdő elemek közé s azt teljesen saját sorsára s a küzdelem esélyeinek véletlenére bízni. Mint történt sokszor s mint történt egy év óta csaknem mindig. Hanem képen megfordítva. Ám történjék a kormány minden megállapodása a párt vezéregyéniségeinek előleges egyetértésével, ám adassák kellő mód és alkalom a pártnak arra, hogy magának az egyes kérdések körül szilárd meggyőződést alakíthasson , de ha mindez megvan, a teendők sorsát sem bizottságok, sem az ellenzék nézetétől függővé tenni nem szabad. A felelősséget és a hatalmat nem akarjuk megosztva látni. Együtt kell lenni mind a kettőnek, ha a parlamentarizmust üres szóvá degradálni nem akarjuk. Ez az, mit a Szlávy kormánytól mindenekelőtt követelünk. alatt tartott nagygyűlésének Ő Felségéhez, most már koronás királyunkhoz intézett sebes posta utján Olmützbe küldött hódoló feliratát, a mely nevezett főispán tollából folyt, közrepi, mely felirat kétségkívül igen érdekes történeti emléket képez : Felséges urunk! Miután Ő Felsége I s. Ferdinand ausztriai császár, és Magyarországnak e néven ötödik királya, gyengült egészsége miatt, az összes birodalomban uralkodásáról továbbra leköszönt, és abban közvetlen utódja, ő cs. kir. fensége Ferencz Károly, Felségednek édes atyja, uralkodási jogairól önként szintén lemondott volna : ezen események után, a magyar apostoli királyság is a pragmatica sanctióban megállapított örökösödési rend szerint kétségbevonhatlanul Felségedet illeti. Azon hűséggel, melyet fejedelmeink iránt őseinktől öröklöttünk, hódolunk ezért Felségednek, de teljes hitben egyszersmind, és erős bizodalomban, hogy Felséged, megkoronázandó apostoli királyunk, viszont a magyarnak nemzeti és országos önálló létét és polgári alkotmányát, jogai és különösen az 1848-ik évi törvényeivel, ugyanazon pragmatics sanctio 3-ik czikkelye értelmében szentül fenntartandja. És midőn azon hűséggel hódolunk, ama hitünk és fiúi birodalmunk zálogául esdeklünk még Felséged előtt: méltóztassék Magyarország jelen szomorú szerencsétlen állapotának méltányosan véget vetni, nem a fegyver nyomasztó súlyos hatalmával, hanem általános békehirdetés enyhítő biztosi hatásával. Mondja Felséged: Legyen béke! És fog béke lenni Magyarországon, mert a magyar nemzet nemcsak fogékony,hanem vágy is a békére, és fájlalja ennek megháborítását, a magasztos királyi „béke” szóban pedig megnyugtató biztosítást találna és venne aza, hogy a jelen viszonyok és viszályok méltányos s szelidebb kiegyenlítése mellett jövője a fennlevő alkotmányos alapokon fog megszilárdittatni trónralépő ifjú fejedelme által, ki az égtől kitűnő lélektehetségekkel és az ifjú kebelnek saját igazságérzelmével és nemesebb ösztöneivel birva, népeinél nem a keserv és szenvedés, hanem az öröm és hála kényeit óhajtja látni, és ezek be ragaszkodását maga iránt szeretetök erejével biztosítani. — Isten meg fogja áldani Felségednek népei boldogitásában oly magasztos cselekvését. Fejedelmi kegyeibe ajánlottak hódoló tiszteletei vagyunk Felségednek. Kelt az 1849. évi február 9-én, Szegzárd mezővárosunkban tartott bizottmányi ülésünkből alázatos örökké hű jobbágyai, Tolna vármegye közönsége. (A helyzetről), melyet esti lapunkban részletesen jellemeztünk, a „Pester Lloyd“ következőleg nyilatkozik : „Mint hiszszük, a miniszterelnök elhatározása egyedül attól fog függni, váljon sikerülend e neki alkalmas pénzügyminisztert találni, ami ugyan e pillanatig még nem történt. A tegnapi pártértekezlet eredménye természetesen azonnal közöltetett Deák Ferenczczel is, ki a fölött nagyon megörült. Deák Ferencz ez alkalommal azon óhaját fejezé ki, hogy Kerkapoly úr legalább a legközelebbi időre ne távoznék el innen, hanem épen e súlyos viszonyokkal szemben azonnal sorba álljon, és fényes tehetségével valamint csodálatos dialectikájával folytatná a harczot a régi zászlóért Kerkapoly úrnak ez annál könnyebben esnék, minthogy a pénzügyminiszter nem csak utolsó beszédével teljesen megnyerte párttagjai szívét, hanem minisztertársaival legjobb egyetértésben lép ki a kabinetből, és azt továbbra is minden erejéből támogatni ígérte. Kerkapoly és Tisza lemondásának elfogadása iránt kételkedni nem lehet, és ő felsége már tegnapelőtt ez értelemben nyilatkozott volna Hivatalos fölmentésük azonban valószínüleg csak a király visszatérése után, és utódjaik kineveztetésével egyidejűleg fog közzététetni. E publicatio, az eddigi hírek szerint, a párt által egyszerűen tudomásul fog vétetni, ellenben az eddigi pénzügym számára, mikor első ízben megint mint egyszerű képviselő fog a pártértekezleten megjelenni, nagyszerű ovatiót akarnak készíteni. (A képviselőház tanügyi bizottsága ma este tartott ülésében folytatta a középtanodai törvényjavaslat megvitatását. Mindenekelőtt a görög nyelv kérdése döntetett el, szavazat többséggel kötelező tantárgygyá jelentetvén ki. Hogy melyosztályban kezdessék a görög taníttatni, a felett a bizottság későbben határoz, midőn a miniszter által szétosztatni ígért tanterv a biz. tagjainak kezében lesz. Ugyanez indoknál fogva az 57. §§ függőben hagyattak. A 8 §-nál Molnár Aladár azt indítványozza, hogy akik a nem kötelező tantárgyakra jelentkeztek, azok köteleztessenek e tantárgyakat végig hallgatni. Nem fogadtatott el. Puazky Ágost azt ajánlja, hogy az elvállalandó összes tanórák maximuma állapíttassák meg, későbbre halasztatott, midőn a tanórákról lesz szó. Az eredeti szerkezet jön elfogadva. A 9. §. így hangzik: „Az egyes tantárgyakban elérendő czélt időről időre a közoktatásügyi miniszter határozza meg, a hit és erkölcstan kivételével, melyek tanítása iránt az illető egyházi hatóság intézkedik. E§. hosszas élénk vitára adott alkalmat. Várady Gábor e §. első alineájára nézve azt ajánlja, hogy a miniszter a 45. §- ban elrendelt s minden harmadik évben összeülendő tanári értekezlet meghallgatásával intézkedjék. A miniszternek ez ellen nincs észrevétele, a többség azonban mellőzi. Tisza Kálmán a mellett van, hogy a tantárgyakban elérendő mértéket a törvényhozás határozza meg. A többség nem fogadja el. Végül marad az első alinea eredeti szövege. A második alineánál, mely a hit és erkölcstan tanításáról szól, több indítvány létetett. Szilády Áron egy általános erkölcstant akar taníttatni, mely nincsen hitfelekezetekhez kötve. Tisza Kálmán, Trefort s többen ezt nem helyeslik. Tisza e kérdésben körülbelül igy nyilatkozott : »Philosophice áll az, hogy csak egy erkölcstan van, az életben nem. Megszoktam különböztetni, keresztény és nem keresztény erkölcstant.“ A többség az indítványt elveti. Hoffmann Pál azt ajánlja, hogy a hit és erkölcstan a hitfelekezetekre bizassék , de az ne legyen kötelező tantárgy. Ez ellen többen szólanak, érdekesnek tartjuk ideigtatni Tisza Kálmán nyilatkozatát. »Nekem mindegy — úgymond körülbelül — hogy akárki akármit hisz, de a vallástalanságot decretálni nem akarom. Meglehet, hogy ez elmaradott álláspont, de az én álláspontom.« Tisza azt sem akarná, hogy az állami intézetek elveszítsék hitelüket, pedig elveszítenék, mihelyt a közönség azokat vallástalanoknak tartaná. Molnár Aladár azt indítványozza, hogy a hit és erkölcstan tanításának óráit s helyiségét, a hitfelekezetek meghallgatásával, a miniszter állapítsa meg és ismételt szavazás után ez fogadtatott el. Az eredeti szerkezet mellett csak négy tag szavazott. Folytattatván a vita, Schwarcz Gyula a következő §§-nál az előkészítő osztály eltörlését ajánlja. Ez hosszabb vitát keltett, mely ma azzal ért véget, hogy a bizottság többsége az előkészítő osztály elvetése és a fölvételi vizsgálat mellett nyilatkozott. A formulázás a legközelebbi ülésben döntetik el, mely holnapután, a képviselőház ülése után tartatik. (Király ő Felsége jubileuma.) A kath. püspöki kar élén Hay n ad érsekkel, következőleg üdvözlé ő Felségét : Felséges Császár, Apostoli Királyunk ! Legkigyelmesebb Urunk! Midőn Magyarhon katholika egyházának jelenlevő főpásztorai, papságunk és népünk nevében is a hagyományos hűség és szeretet érzeteivel járulunk Felséged királyi trónja zsámolyához, hogy osztozva nemzetünk örvendezésében s üdvkivánataiban, ünnepeljük meg azon gondviselésszerü ténynek emlékezetét, melylyel Felséged egy negyedszázad előtt őseitől öröklött jogánál fogva átvette országai kormányzását: érezzük e pereznek megható jelentőségét, érezzük követelményét. Mindnyájunkat, kik itt hódolatteljesen állunk Felséged szentséges személye előtt, a közélet mezején látta Felségednek huszonöt évi kormányzása, mindnyájunkat Felséged apostoli gondossága azon időszakban hivott meg szent és nehéz kötelességek teljesítésére főpapi székeinkbe, — mindnyájunknak bő részvéte, őszinte kivánatai, aggodalmai és örvendezése kisérték Felségedet a kezdeti nehézségei, a válságos idők minden mozzanatai között királyi működésében, családi életében; mindannyian tanúi voltunk az alkotmánynyal e honban egykorú katholika egyház iránti kegyeletének és kegyelme számtalan tetteinek, — tanúi népünk jogos igényei kielégítésére irányzott fejedelmi törekvésének s küzdelmeinek, de győzelmének is, mely az alkotmányos élet visszaállításának fényében megdicsőült; s ott álltunk imáinkkal, örvendező érzeteinkkel, midőn szent István koronájával övezte körül fölkent halántékait egy boldogított nemzetnek hálája s hódolata. Illő tehát, hogy kinek gondviselése éltette, vezette Felségedet e 25 évi uralkodása napjaiban : neki, a fejedelmek fejedelmének adjunk most hálát azon gazdag mulasztókért, melyekkel Felségedet s általa népét, egyházát megáldotta, s kérjük őt: sokszorozza Urunk királyunk uralkodásának negyed századait, és áraszsza el áldásaival Felséges személyét, működését, hogy szent religiónk gyarapodásában, országlása dicsőségében, népei boldogságában és szeretetében találván kormánygondjai s fáradozásainak gazdag jutalmát, a legkésőbb emberi korig boldogul éljen! Ő felsége válaszát közöltük már. (A IX. osztály) i. é. deczember hó 2-án d. e. 10 órakor ülést tart. Tárgy : a tanuló ifjúság katonai és fegyvergyakorlatairól; a horvát zászlóaljak szaporításáról; a határőrvidékre eső hadjutalék megállapitásáról;a magyar sorhadi csapatokhoz 1874. évre kiállítandó ujoncz és póttartaléki jutalék megajánlásáról; az erdélyi katonai kórházak bértöbbletes fedezetére szükséges póthitelről; és végre a belvizek levezetése körüli eljárásáról szóló törvényjavaslatok. (A szabadkai Deákkör), az elnök, Parcsetics Félix indítványára, táviratilag üdvözli Ghyczy Kálmánt, és Ghyczy programmja alkalmából magyar és bunyevácz nyelven felhívást intéz a szabadkai lakossághoz. (A keleti vasút tárgyában) a kormány pótjelentést adott azon bizottságnak, mely a kérdés előzetes megvizsgálásáral a pénzügyi s vasúti bizottság által kiküldetett. Ezen irományok kiterjednek azon ujóbbi pénzbeszerzésre, melyre a társulat önfenntartása a munkálatainak bevégzése czéljából szorult; vonatkoznak továbbá azon ajánlatra, melyet a társulat igazgatósága újabb 78 mfldnyi csatlakozási vonalak engedélyezése iránt felterjesztett, amely ajánlatot a kormány azonban nem fogadta el. A „Pesti Napló“ tárczája. A társadalmi haladás. Caro E. tanulmánya a „Revue des deux Mondes“-ból. — Harmadik közlemény. — A tudományban való haladás csak egy része az emberi nem általános haladásának, hanem legelvitázhatlanabb, legnyilvánvalóbb része, és igen természetes, hogy legelőször fedezték fel, legelőször hangoztatták. Találhatunk Cartesiusnál mondatokat, melyekben az emberiség munkájának folytonosságáról táplált hit világosan nyilvánul. Leibnitzról elmondhatjuk, hogy egész bölcsészete, noha nem tartalmazza a haladás rendszeres elméletét, mégis közel jár már hozzá az optimizmusról vallott nézetével, a monádok élő harmóniájáról írt elméletével, vagy amidőn azt mondja, hogy minden tevékeny lénynek megvan a maga kiszabott helye, működési köre,mindegyiknek meg van a maga része amaz általános mozgalomban, mely a legutolsó lényt ép úgy, mint a világok egész összegét a végtelen nomád felé viszi. — Fontenelle újra föleleveníti Pascal eszméjét, hozzátéve még azon szellemdús megjegyzést, hogy „mi új koriak őseink fölött állunk, mert vállaikra léptünk és így messzebbre nézhetünk.“ De kétkedőleg odaveti még azon kérdést is, hogy a haladás ez eszméje nem-e csalódás? Ki törődik azzal, ha e csalódásból az emberiség tevékenységére haszon háramlik. „Elvesztenék bátorságunkat , ha hamis eszmék nem támogatnának.“ Az ósdiak és modernek közti vitatkozásban a kérdés megoldása nem halad előre; merültek ugyan fel egyes találó eszmék, de a szerzők maguk sem bírtak az odavetett eszmék jelentőségének tudatával. Sőt azt is állíthatjuk, hogy a kérdés a hosszú vitatkozásokban inkább még távolabbra jutott a megoldástól, mintsem azelőtt volt. Ahelyett, hogy azon a téren maradtak volna, ahol a haladás látható és biztosan megállapítható szakaszokat mutat fel, t. i. a positív ismeretek, a tudományos felfedezések terén, a vita egy egész más, ingatag térre vitetett a szépirodalom, a művészet mezejére, ahol a haladás, ha létezik is, csak ingadozó, majdnem észrevehetetlen és mindenesetre bajosan kimutatható. Ily módon tévútra vezetve, az új eszme kompromittálva volt, elveszett a terméketlen izgatottságban és elidegenítette magától a 18-ik század első nemzedékeit. A századnak második felében látjuk csak újra ébredni, de ezúttal már terjed és bizonyos módon át is alakul. Ha a tizennyolcadik századot legnépszerűbb neveiben tanulmányozzuk, egy igen különös meglepetés várakozik reánk; azt látjuk ugyanis, hogy a haladás eszméje iránt teljes homály uralkodik. Ki várta volna ezt ? Ki ne gondolta volna, hogy az emberi szellem logikai és természetes fejlődési menetét megfigyelve, itt akadunk rá ez eszmére, itt látjuk meg majd, meghonosultan az általános bírálás, korlátlan reménylés korszakában, mint törvényes szülöttét e merész irodalomnak, ez ujjáteremtő rendszerek és tudományoknak, e bölcsészetnek, mely átalakította az eszméket és erkölcsöket, mielőtt még az intézményeket és államokat alakította volna át. Kérdezzétek meg hát ama szenvedélyes, ama komoly férfiakat, kiket Voltaire, Rousseau, Diderot, Montesquieu néven ismer a történet, kérdezzétek meg az ékesszólás, a lángelműség, a szenvedély, a lángoló rhetorika vagy pamphletismus eme sokhangú chorusát, várjon találjátok-e valahol viszhangoztatva ama nagy szót, melyet Pascal kimondott, és mely Pascal commentatorának Voltairenak is elkerülte figyelmét? A történet egyik csodája az, hogy e lángoló, izgalmas, zajongó században nem zengett fel e szó is. Úgy látszik, hogy d‘A lombert, ki a tudományok genesisét vázolta az encyclopaediához írt előszavában, tárgya természeténél fogva rájött az emberiség értelmi munkája folytonos voltának nagy törvényére; de sem Montesquieu, ki a törvények szellemét fejtegetvén, a haladás egyik alkotó elemének, az ideális igazság megállapításán dolgozott, sem Rousseau, ki az emberiség aranykorát a természetes állapot korába helyezte; sem Diderot, ki az encyclopaediában a tökélyképesség szónak nem adott helyet; egyikük sem érezte,hogy ez eszme a világ történetében mily nagy szerepre van még hivatva. Voltaire csak gúnyolni tudja, ahol vele találkozik. „És ti meg akarnátok változtatni a világ mostani jelenségét — írja Bastidenek! Ez balga eszme tőletek, moralisták ; a világ mindig az marad, ami most. Egyedüli gyógyszer a baj ellen egy erős kormány, mely mindenről gondoskodni fog.“ Az ő elmélete a nagy századokról, melyek magánálló oszlopokként emelkednek a történet alacsony és köznapi színvonala fölé, nem egyéb, mint a polgárosodás nagysága és hanyatlásáról való ókori elmélet. Elismer ugyan bizonyos haladást, de csak a fölvilágosodott nagy urak és gazdag polgárok külön használatára; ez a felvilágosodás haladása, felszabadulása positív hit és vallási iga alól, melyet azonban jó lesz fenntartani a szegény emberek számára. »Az ész diadalmaskodni fog, írja d‘Alemberinek, legalább a tisztességes embereknél, nem a canaille számára való ez.“ Voltaire egy híres kortársa, Németországnak Voltaier-ja és Diderot-ja, Lessing, az emberi nem neveléséről írt könyvében szintén csak tisztán bölcsészeti értelemben vett haladásról szól: ő is a vallási eroancipatiót érti; ő az észszerű kereszténység körvonalait vázolja, mely szerinte nem volna egyéb a vallás azon minimumánál, mit természetvallásnak nevezünk. Voltaire és Lessing művei a szellemek és intézményekben való türelmességet védik, ezt igyekeznek megalapítani. Ők nem emelkedtek fel azon felsőbb elvekre, melyek e kérdést dominálják, nem emelkedtek azon magasabb történészeti álláspontra,melyről részrehajlatlanul lehet a múltat megítélni. Ez ügy nincs náluk összekötve a haladásnak sokkal magasabb ügyével, pedig a türelmesség ügye a haladásétól függ-Turgot, a tizennyolczadik század legnagyobb szellemeinek egyike, ki, ha időt hagynak neki eszméit maradandó tettekben megvalósítani, talán a legnagyobb leendett vala. Turgot volt az egyedüli, ki lefegyverezhette volna a forradalmat, szökségtelenné tevén azt; őt illeti meg elvitázhatlanul a dicsőség, hogy a haladás eszméjét egész teljében fogta fel, hogy Bacon és Pascal eszméihez a társadalmi haladás eszméjét fűzte. Egy másik alkalmazása ez az eszmének ; nem kevésbé fontos amannál, de sokkal nehezebben constatálható. Ezen egész új eszme képezte tárgyát két híres beszédének, melyeket mint a Sorbonne priora mondott; az egyikben kimutatni iparkodik a keresztény társadalomnak az antik világ fölötti fölényét; a másikban az emberi nem történetét vázolja, nem egy korszakra szorítkozva, hanem kiterjeszkedve az egész történetre. A két beszédet a tökély képesség eszméje köti össze, amely szóval Turgot az emberi jellemnek a haladásra való különös alkalmatosságát akarja kifejezni. Ha a tökélyképesség elmélete igaz, akkor alkalmazni lehet azt azon korra is, amelyet a tizennyolczadik század oly könnyelműen barbárnak nevezett, melyben a kereszténység megalakult, küzdött és győzött. Ha a görög és római világ fényesebb szint mutat is a hivatalos társadalom felszínén, a kereszténység előnyben van azzal, hogy ő foglalkozott első ízben a népoktatás kiterjesztésével, amit az antik világ teljesen elhanyagolt; szervezte a nép tanítóinak testületét, megteremtette az emberek, népek és fajok egyenlőségét az isten előtt; az emberszeretetből első rangú kötelességet csinált, átalakította a polgári életet, az intézményeket és törvényeket; széles mérvekben alkalmazta a közjó eszméjét, mely alatt csak korlátolt számú embereket értettek ezelőtt. Ezeket adja elő egyszerű és komoly hangon Turgot és a 18-ik század kellő közepén, a szenvedélyes, negatív bírálatokkal szemben, megállapítja a magasabb ítészet elvét, amaz ítészetét, mely érteni akarja tárgyát, nem pedig gúnyolni. És ez azon elv, mely ma is uralkodik a független szellemeknél; ez elv megengedi azt, hogy akkor, midőn elhagyunk is egy hitet, szabadon mérlegeljük annak befolyását, sikerét és elismerjük — ha nem is elméleti igazagát, — de legalább történeti szerepét. Meglehet, hogy ebből áll Turgotnak egész keresztény volta, de a haladás eszméjének történetében fontos ezen új és jeles, "ségteljes magatartás az emberiség vallási tüjteményeiok értelmezésében. Turgot második beszéde az emberi szellem fokozatos haladását tárgyazza, és egy nagy synthesisben az emberi nem történetét adja elő, kifejti nevezetes és maradandó változásait a haladás értelmében, kimutatja a jelenleg még alacsony fokú társadalmi állapotban létező népek példáján, hogy az embereknek előbb vadászoknak, azután pásztoroknak és végül földmivelőknek kellett lenniök ; vázolja az okokat, miért következtek ez állapotok ily sorban, ő volt eszerint az első, ki felfedezte a haladás törvényét, ha nem is minden mozgató erőivel, de megállapította mint a történet szerves alapját. Mi sem lehet kevésbé fatalistius azon álláspontnál, melyet Turgot elfoglal. Kétségtelen, hogy a történet összes korszakait az okok és okozatok egy lánczolata kapcsolja össze, mely a világ jelen állapotát hozzáköti a megelőzőhöz ; a fő okok azonban az erkölcsi és értelmi képességek, a bátorság, az értelmiség, ezek biztosítják az embereknek és nemzeteknek a fölényt, nem zárva ki azonban bizonyos mérvben a gondviselés tevékenységét sem, mint mely nem háborgatja ugyan az ember tevékenységét, de véghezviteti vele ezen eredményeket így válik az ember értelmisége és szabadsága által, de nem az isten segélye nélkül, történetének alakítójává. És ezen souverain tevékenység folytán a rajongó, sőt veszélyes szenvedélyek, a haladás elemei lettek. „Ha nagyon is korán kezdett volna az ész uralkodói, akkor az emberi nem örökre a középszerűségben maradt volna „ . Mindaz, ami az embereket egyik álláspontjukból kizavarja, ami változatos jeleneteket ölit szemeik elé, mindaz tágítja eszmekörüket, felvilágosítja, lelkesíti őket, előbb-utóbb rávezeti őket a jó és igazra. Nagyjában tekintve, a világegyetem haladásainak lánczolatában, kiterjedésében legdicsőségesebb látvány azon bölcs lény előtt, "mely azt vezérli.« Ezen hangon szól ama vallásos Optimismus, mely néhány évvel reá megírta a türelmességről szóló szép leveleket, hol megalapítja a lelkiismereti szabadság azon valódi alapját, mely szerint mindenkinek joga van keresni az igazságot és imádni az istent a maga módja szerint. Budapest, decz. 1. (Tolnamegye a felséghez 1849- ben.) Ő Felsége uralkodásának 25-ik évforduló napján érdekesnek tartjuk Tolnamegye 1849-ik évi február 9-én Sztankovánszky Imre főispán elnöklete A jövő tavaszon megindítandó inséges közmunkák. A közlekedési közmunkaminiszter terjedelmes jelentésben kijelöli azon középítkezéseket, amelyek vagy közvetlenül az Ínség színhelyén, vagy annak közelében akként megejtendők lennének, hogy azok lehetőleg állami közlekedési eszközeink hálózatába beillők legyenek, és igy nemzetgazdasági szempontból is maradandó becseset bírjanak. E munkák az 1873. és 1874. évi költségvetések keretén túl esnének és részint az állam, részint a tvhatóságok által létesíttetnének. Ilyen állami költségen végrehajtandó új útépítés lenne a következő 10 útvonal befejezése vagy megépítése: a barca-kaposvári, boglár - kaposvári, n.-károly-csucsai, kisjenő-halmágyi, nagyvárad-dévai, szob-szemeréti, rozsnyó-szandeczi, turdosmustyei, kapi-szerduki, keszthely-bak-regedei. Uj vízépítkezések: a Temes folyónál szükséges átmetszési munkálatok fokozása; a Szamos szabályozás nagyobb mérvű megindítása; a Béga csatornának a Tiszával leendő összeköttetése és a volt határőrvidéki telepítvényes községek megvédésére szolgáló gázolások elkészítése. Államkezelésbe átveendő törvényhatósági utak a következő, már kiépített útrészek lennének: u. m. a keszthely-bak-regedei, a boglár-kaposvári, a körösbelovár-daruvári, a nyitra-zsámbokréti, a rozsnyószandeczi, az ungvár-uzsoki, a felsőbánya-bártfalvai, a n.-károly-csucsai, a szászrégen-tölgyesi, a n.-váraddévai, a difró-kézdivásárhelyi és kisjenő-halmágyi kiépített útrész Nagyob mérvű segély lenne adandó a következő megyei utak építésére: a privigye körmöczi, a huszt-toronyai, a kovácsi- szurdok, m.-lápos, oláhlánm