Pesti Napló, 1873. december (24. évfolyam, 276-299. szám)

1873-12-02 / 277. szám

UiuUsjpesl, Eedd, deczember 2.1873. ii. évfolyam **t. ss. Szerkesztési iroda; Kiadó-h­ivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. Barátok­ tere, Athenaeum-épület» A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez ^ ^aP anyagi részét illető közle* intézendő.­mények (előfizetési pénz, kiadás Bérmentetlen levelek csak ismert körüli panaszok, hirdetmények) a kezektől fogadtatnak el. Közi­átok nem adatnak vissza. kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kb. 6 hónapra . .­­ 12 » —» Az esti kiadás postai különk­­iedéséért felü­lfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán*minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint­ előfizetések a KIADÓHIVATALBA. Barátok­ tere, Athenaeum-éplik küldendők. Előfizetési „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre . . 24 fir*. Félévre . . . 12 „ Negyedévre . ” „ Az előfizetés Pestre, a „Pest Napló“ kiadó­hivatalának (ferencziek tere Athenaeum épület) küldendő­­k J. Sápier szerkesztő- és tiadé-hivatala. ....... ......... Budapest decz. 1 A Deákpárt erős lélekzetet vett. A nyo­más, mely pillanatra elszok­ta keblét, meg­szűnt. Bizonyos félreértések tisztába hozattak, bizonyos új alakulási mozgalmak egyelőre el­csillapodtak. A c o a­­ i t i o „zászlója“ újra betekertetett s félretétetett oda, a­honnan előkerült , a szemkápráztató csecsebecsék kö­zé. Elismerék, belátták, hogy politikai ház­tartásunk eszközei között e zászlónak nincs szerepe. Ennyire tehát eljutottunk. Ennyiben már tisztább a helyzet, mint napok és hetek előtt vala. De nemcsak ennyiben. — Kitűnt, hogy az úgynevezett „conservative!*:“ törek­véseik számára a Deákpárt keretét szűk­nek kezdik találni. — A hiteles okmány erről már megírva van, talán már alá is íratott. Hátra van a pecsétet ütni rá, a­mi valószínűleg nem sokáig várat magára. Ha kell conservatív párt az ellenzéknek, valószí­nűleg telhetik benne gyönyörűsége rövid idő múlva. Mi történt tehát, a­minek nem kellett volna megtörténnie? E kérdés és az erre adan­dó felelet alig bír gyakorlati jelentőséggel. Sokkal fontosabb kérdés ennél az, mi nem történt még meg, a­minek meg kellett volna már, vagy mielőbb meg kell történni? Azt hiszszük, hogy első­sorban és mindenekelőtt a kabinetet, kell kiegészíteni, új megürült helye­ket betölteni. Ez az első lépés, mely nélkül a többi meg nem tehető. Ez az, mely míg meg nem történik, kényelmetlenül érzi magát pártunk s megbénítva érzi magát a kormány. Pedig, hogy a kormány egésznek s a párt feszélyte­­lenül érezze magát , erre kölcsönösen mind a kettőnek szüksége van. Ma már semmi kétség, hogy a Szlávy­­kormány az, mely támaszkodván a Deák­pártra és csakis arra, élén marad az ügyeknek. Ez volt óhajtásunk egyik része és ez beteljesült. De mi szükségesnek tartjuk, hogy nemcsak a nagy ac­ióba, hanem a cabinetbe is G h y c z y bevonassák. Ez a legköze­lebbi jövő kérdése, s mi e kérdés elintézését oly illetékes, megbízható kezekben látjuk , hogy a legteljesb megnyugvással tekintünk e kérdés megoldásának további esélyei elé. És az ellenzék? Az ellenzék valószínü­­leg megkísérti éreztetni velünk, hogy bizo­nyos szándékai nem teljesültek s bizonyos csalódások a keserűségtől nem egészen ment érzelmeket támasztottak kebelében. Támadá­sai valószínűleg hevesebbek s gyakoribbak lesznek, mint eddig valónak. Azt sem fogja valószínűleg számbavenni, hogy szövetsége­seinek száma a mi oldalunkon — ha ugyan voltak szövetségesei — nagyon megapadt. Opponálni és csak opponálni fog csak egyelő­re. — Sajnáljuk, de ezen segíteni nem a mi hatalmunkban, hanem az ő hatalmukban áll. Novemberi megállapodásukat akkor se értettük, most sem értjük. Tudjuk, hogy mit akarnak Csávolszkyék, azok nézetével is tisz­tában vagyunk, kik Ghyczyt ismerik vezé­rüknek, de Tisza Kálmánnal és pártjával ma ép úgy nem vagyunk tisztában, mint nem va­­lünk ennek előtte. S ha a legutóbbi programra még nem lett volna elég homályos , Sennyey, Tisza és Somssich egyetértő felszólalása gon­doskodott arról, hogy az eléggé, nekünk leg­alább eléggé homályos legyen. S hogy ily helyzetben a­zért, mely biztosan áll lábunk alatt, nincs kedvünk elhagyni, s hogy állás­pontunkat az eddigi szívóssággal kell velük szemben védelmezni , azon bizony nincs miért csodálkozni. De ha az ellenzékkel szemközt biztos is helyzetünk s világos is feladatunk, ezzel még sem a helyzet, sem a feladat nem vált könyebbé. A pénzügyek rendezése, az állam­­háztartás egyensúlya sok akadálylyal, kitar­tó munkával és nagy lemondásokkal jár. És itt mindenek felett s különösen a kormány felé irányul tekintetünk. Azon kormány felé, melyet erősnek óhajtunk s mely csak akkor számíthat minden körülmény közt biztos és rendithetlen többségre, ha erélyének minden nagy kérdésben kiváló jeleit adja. A Deákpárt tegnapi értekezlete határo­zottan kimondá , hogy Szlávytól általános programmot nem vár, nem igényel. Múltja, jelene, általános politikai iránya a párt több­ségét kielégiti.Ez azonban nem teszi azt,hogy minden egyes kérdésnél határozott nézeteit ki ne jelölje s kijelölt nézetei mellett szilár­dan meg ne álljon. Mi azt, hiszszük, hogy azon methodussal, mely eddig a kormányad­iók körül követe­tett, sok tekintetben végleg szakítani kell. Azt hiszszük, hogy parlamenti kormánynak nem az a feladata, valamely javaslatot kilök­ni a küzdő elemek közé s azt teljesen saját sorsára s a küzdelem esélyeinek véletlenére bízni. Mint történt sokszor s mint történt egy év óta csaknem mindig. Hanem képen megfordítva. Ám történjék a kormány minden megállapodása a párt ve­zéregyéniségeinek előleges egyetértésével, ám adassák kellő mód és alkalom a pártnak arra, hogy magának az egyes kérdések körül szi­lárd meggyőződést alakíthasson , de ha mind­ez megvan, a teendők sorsát sem bizottságok, sem az ellenzék nézetétől függővé tenni nem szabad. A felelősséget és a hatalmat nem akar­juk megosztva látni. Együtt kell lenni mind a kettőnek, ha a parlamentarizmust üres szóvá degradálni nem akarjuk. Ez az, mit a Szlávy kormánytól mindenekelőtt követe­lünk. alatt tartott nagygyűlésének Ő Felségéhez, most már koronás királyunkhoz intézett sebes posta utján Olmützbe küldött hódoló feliratát,­ a mely nevezett főispán tollából folyt, közrepi, mely felirat kétségkí­vül igen érdekes történeti emléket képez : Felséges urunk! Miután Ő Felsége I­ s. Ferdi­nand ausztriai császár, és Magyarországnak e néven ötödik királya, gyengült egészsége miatt, az összes birodalomban uralkodásáról továbbra leköszönt, és abban közvetlen utódja, ő cs. kir. fensége Ferencz Károly, Felségednek édes atyja, uralkodási jogairól önként szintén lemondott volna : ezen események után, a magyar apostoli királyság is a pragmatica sanctióban megállapított örökösödési rend szerint kétségbevonhatlanul Felségedet illeti. Azon hűséggel, melyet fejedelmeink iránt őse­inktől öröklöttünk, hódolunk ezért Felségednek, de teljes hitben egyszersmind, és erős bizodalomban, hogy Felséged, megkoronázandó apostoli királyunk, viszont a magyarnak nemzeti és országos önálló lé­tét és polgári alkotmányát, jogai és különösen az 1848-ik évi törvényeivel, ugyanazon pragmatics sanctio 3-ik czikkelye értelmében szentül fenn­­tartandja. És midőn azon hűséggel hódolunk, ama hitünk és fiúi birodalmunk zálogául esdeklünk még Felsé­ged előtt: méltóztassék Magyarország jelen szomorú szerencsétlen állapotának méltányosan véget vetni, nem a fegyver nyomasztó súlyos hatalmával, hanem általános békehirdetés enyhítő biztosi hatásával. Mondja Felséged: Legyen béke! És fog béke lenni Magyarországon, mert a ma­gyar nemzet nemcsak fogékony,hanem vágy is a bé­kére, és fájlalja ennek megháborítását, a magasztos királyi „béke” szóban pedig megnyugtató biztosítást találna és venne aza, hogy a jelen viszonyok és vi­szályok méltányos s szelidebb kiegyenlítése mellett jövője a fennlevő alkotmányos alapokon fog meg­­szilárdittatni trónralépő ifjú fejedelme által, ki az ég­től kitűnő lélektehetségekkel és az ifjú kebelnek sa­ját igazságérzelmével és nemesebb ösztöneivel birva, népeinél nem a keserv és szenvedés, hanem az öröm és hála kényeit óhajtja látni, és ezek be ragaszko­dását maga iránt szeretetök erejével biztosítani. — Isten meg fogja áldani Felségednek népei boldogitá­­sában oly magasztos cselekvését. Fejedelmi kegyeibe ajánlottak hódoló tisztele­tei vagyunk Felségednek. Kelt az 1849. évi február 9-én, Szegzárd me­zővárosunkban tartott bizottmányi ülésünkből aláza­tos örökké hű jobbágyai, Tolna vármegye kö­zönsége. (A helyzetről), melyet esti lapunkban részletesen jellemeztünk, a „Pester Lloyd“ követke­zőleg nyilatkozik : „Mint hiszszük, a miniszterelnök elhatározása egyedül attól fog függni, váljon sikerü­­lend­ e neki alkalmas pénzügyminisztert találni, a­mi ugyan e pillanatig még nem történt. A tegnapi párt­értekezlet eredménye természetesen azonnal közölte­­tett Deák Ferenczczel is, ki a fölött nagyon megörült. Deák Ferencz ez alkalommal azon óhaját fejezé ki, hogy Kerkapoly úr legalább a legközelebbi időre ne távoznék el innen, hanem épen e súlyos viszonyok­kal szemben azonnal sorba álljon, és fényes tehetsé­gével valamint csodálatos dialectikájával folytatná a harczot a régi zászlóért Kerkapoly úrnak ez annál könnyebben esnék, minthogy a pénzügyminiszter nem csak utolsó beszédével teljesen megnyerte párt­tagjai szívét, hanem minisztertársaival legjobb egyet­értésben lép ki a kabinetből, és azt továbbra is min­den erejéből támogatni ígérte. Kerkapoly és Tisza le­mondásának elfogadása iránt kételkedni nem lehet, és ő felsége már tegnapelőtt ez értelemben nyilatko­zott volna Hivatalos fölmentésük azonban valószínü­leg csak a király visszatérése után, és utódjaik kine­­veztetésével egyidejűleg fog közzététetni. E publica­­tio, az eddigi hírek szerint, a párt által egyszerűen tudomásul fog vétetni, ellenben az eddigi pénzügym­ számára, mikor első ízben megint mint egyszerű képviselő fog a pártértekezleten megjelenni, nagy­szerű ovatiót akarnak készíteni. (A képviselőház tanügyi bi­zottsága­ ma este tartott ülésében folytatta a középtanodai törvényjavaslat megvitatását. Minde­nekelőtt a görög nyelv kérdése döntetett el, szavazat többséggel kötelező tantárgygyá jelentetvén ki. Hogy mely­­osztályban kezdessék a görög taníttatni, a fe­lett a bizottság későbben határoz, midőn a miniszter által szétosztatni ígért tanterv a biz. tagjainak kezé­ben lesz. Ugyanez indoknál fogva az 5­­7. §§ füg­gőben hagyattak. A 8 §-nál Molnár Aladár azt indítványozza, hogy a­kik a nem kötelező tantár­gyakra jelentkeztek, azok köteleztessenek e tantár­gyakat végig hallgatni. Nem fogadtatott el. P­u­­­a­z­k­y Ágost azt ajánlja, hogy az elvállalandó összes tanórák maximuma állapíttassák meg, ké­sőbbre halasztatott, midőn a tanórákról lesz szó. Az eredeti szerkezet jön elfogadva. A 9. §. így hangzik: „Az egyes tantárgyak­ban elérendő czélt időről időre a közoktatásügyi mi­niszter határozza meg, a hit és erkölcstan kivételével, melyek tanítása iránt az illető egyházi ható­ság intézkedik. E§. hosszas élénk vitára adott alkalmat. V­á­r­a­d­y Gábor e §. első aline­­ájára nézve azt ajánlja, hogy a miniszter a 45. §- ban elrendelt s minden harmadik évben összeülendő tanári értekezlet meghallgatásával intézkedjék. A miniszternek ez ellen nincs észrevétele, a többség azonban mellőzi. Tisza Kálmán a mellett van, hogy a tantárgyakban elérendő mértéket a törvény­­hozás határozza meg. A többség nem fogadja el. Végül marad az első alinea eredeti szövege. A második alineánál, mely a hit és erkölcstan tanításáról szól, több indítvány lé­tetett. Szilády Áron egy általános erkölcs­tant akar taníttatni, mely nincsen hitfelekezetekhez kötve. Tisza Kálmán, Trefort s többen ezt nem helyeslik. Tisza e kérdésben körülbelül igy nyilatkozott : »Philosophice áll az, hogy csak egy erkölcstan van, az életben nem. Megszoktam külön­böztetni, keresztény és nem keresztény erkölcstant.“ A többség az indítványt elveti. Hoffmann Pál azt ajánlja,­­ hogy a hit és erkölcstan a hitfelekezetekre bizassék , de az ne legyen kötelező tantárgy. Ez ellen többen szólanak, érdekesnek tartjuk ide­igtatni Tisza Kálmán nyilatkozatát. »Ne­kem mindegy — úgymond körülbelül — hogy akár­ki akármit hisz, de a vallástalanságot decretálni nem akarom. Meglehet, hogy ez elmaradott álláspont, de az én álláspontom.« Tisza­­­ azt sem akarná, hogy az állami intézetek elveszítsék hitelüket, pedig elve­szítenék, mihelyt a közönség azokat vallástalanok­nak tartaná. Molnár Aladár azt indítványozza, hogy a hit és erkölcstan tanításának óráit s helyiségét, a hitfelekezetek meghallgatásával, a miniszter állapítsa meg és ismételt szavazás után ez fogadtatott el. Az eredeti szerkezet mellett csak négy tag szavazott. Folytattatván a vita, Schwarcz Gyula a következő §§-nál az előkészítő osztály eltörlését ajánlja. Ez hosszabb vitát keltett, mely ma azzal ért véget, hogy a bizottság többsége az előkészítő osztály elvetése és a fölvételi vizsgálat mellett nyilatkozott. A formulázás a legközelebbi ülésben döntetik el, mely holnapután, a képviselőház ülése után tartatik. (Király ő Felsége jubileuma.) A kath. püspöki kar élén H­a­y n a­­­d érsekkel, következőleg üdvözlé ő Felségét : Felséges Császár, Apostoli Királyunk ! Legkigyelmesebb Urunk! Midőn Magyarhon katholika egyházának jelen­levő főpásztorai, papságunk és népünk nevében is a hagyományos hűség és szeretet érzeteivel járulunk Felséged királyi trónja zsámolyához, hogy osztozva nemzetünk örvendezésében s üdvkivánataiban, ün­nepeljük meg azon gondviselésszerü ténynek emlé­kezetét, melylyel Felséged egy negyedszázad előtt őseitől öröklött jogánál fogva átvette országai kor­mányzását: érezzük e pereznek megható jelentősé­gét, érezzük követelményét. Mindnyájunkat, kik itt hódolatteljesen állunk Felséged szentséges személye előtt, a közélet mezején látta Felségednek huszonöt évi kormányzása, mindnyájunkat Felséged apostoli gondossága azon időszakban hivott meg szent és ne­héz kötelességek teljesítésére főpapi székeinkbe, — mindnyájunknak bő részvéte, őszinte kivánatai, ag­godalmai és örvendezése kisérték Felségedet a kez­deti nehézségei, a válságos idők minden mozzanatai között királyi működésében, családi életében; mind­annyian tanúi voltunk az alkotmánynyal e honban egykorú katholika egyház iránti kegyeletének és kegyelme számtalan tetteinek, — tanúi népünk jo­gos igényei kielégítésére irányzott fejedelmi törek­vésének s küzdelmeinek, de győzelmének is, mely az alkotmányos élet visszaállításának fényében megdi­­csőü­lt; s ott álltunk imáinkkal, örvendező érzeteink­kel, midőn szent István koronájával öve­zte körül fölkent halántékait egy boldogított nemzetnek hálája s hódolata. Illő tehát, hogy kinek gondviselése éltette, ve­zette Felségedet e 25 évi uralkodása napjaiban : ne­ki, a fejedelmek fejedelmének adjunk most hálát azon gazdag mulasztókért, melyekkel Felségedet s általa népét, egyházát megáldotta, s kérjük őt: sok­szorozza Urunk királyunk uralkodásának negyed századait, és áraszsza el áldásaival Felséges szemé­lyét, működését, hogy szent religiónk gyarapodásá­ban, országlása dicsőségében, népei boldogságában és szeretetében találván kormánygondjai s fáradozá­sainak gazdag jutalmát, a legkésőbb emberi korig boldogul éljen! Ő felsége válaszát közöltük már. (A IX. o­s­z­t­á­l­y) i. é. deczember hó 2-án d. e. 10 órakor ülést tart. Tárgy : a tanuló ifjúság katonai és fegyvergyakorlatairól; a horvát zászlóal­jak szaporításáról; a határőrvidékre eső hadjutalék megállapitásáról;a magyar sorhadi csapatokhoz 1874. évre kiállítandó ujoncz és póttartaléki jutalék meg­ajánlásáról; az erdélyi katonai kórházak bértöbbletes fedezetére szükséges póthitelről; és végre a belvizek levezetése körüli eljárásáról szóló törvényjavas­latok. (A szabadkai Deákkör), az elnök, Parcsetics Félix indítványára, táviratilag üdvözli Ghyczy Kálmánt, és Ghyczy programmja alkalmából magyar és bunyevácz nyelven felhívást intéz a szabadkai lakossághoz. (A keleti vasút tárgyában) a kormány pótjelentést adott azon bizottságnak, mely a kérdés előzetes megvizsgálásáral a pénzügyi s vasúti bizottság által kiküldetett. Ezen irományok kiterjed­nek azon ujóbbi pénzbeszerzésre, melyre a társulat önfenntartása a munkálatainak bevégzése czéljából szorult; vonatkoznak továbbá azon ajánlatra, melyet a társulat igazgatósága újabb 78 mfldnyi csatlakozási vonalak engedélyezése iránt felterjesztett, a­mely ajánlatot a kormány azonban nem fogadta el. A „Pesti Napló“ tárczája. A társadalmi haladás. Caro E. tanulmánya a „Revue des deux Mondes“-ból. — Harmadik közlemény. — A tudományban való haladás csak egy része az emberi nem általános haladásának, hanem legel­­vitázhatlanabb, legnyilvánvalóbb része, és igen ter­mészetes, hogy legelőször fedezték fel, legelőször hangoztatták. Találhatunk Cartesiusnál mondatokat, melyekben az emberiség munkájának folytonosságáról táplált hit világosan nyilvánul. Leibnitzról elmondhatjuk, hogy egész böl­­csészete, noha nem tartalmazza a haladás rendsze­res elméletét, mégis közel jár már hozzá az optimiz­­musról vallott nézetével, a monádok élő harmóniájá­ról írt elméletével, vagy amidőn azt mondja, hogy minden tevékeny lénynek meg­van a maga kiszabott helye, működési köre,mindegyiknek meg van a maga része amaz általános mozgalomban, mely a legutolsó lényt ép úgy, mint a világok egész összegét a végtelen nomád felé viszi. — Fontenelle újra fölele­­veníti Pascal eszméjét, hozzátéve még azon szellem­­dús megjegyzést, hogy „mi új koriak őseink fölött állunk, mert vállaikra léptünk és így messzebbre nézhetünk.“ De kétkedőleg odaveti még azon kér­dést is, hogy a haladás ez eszméje nem-e csalódás? Ki törődik azzal, ha e csalódásból az emberiség te­vékenységére haszon háramlik. „Elvesztenék bá­torságunkat , ha hamis eszmék nem támogat­nának.“ Az ósdiak és modernek közti vitatkozásban a kérdés megoldása nem halad előre; merültek ugyan fel egyes találó eszmék, de a szerzők maguk sem bírtak az odavetett eszmék jelentőségének tudatával. Sőt azt is állíthatjuk, hogy a kérdés a hosszú vitat­kozásokban inkább még távolabbra jutott a megol­dástól, mintsem azelőtt volt. A­helyett, hogy azon a téren maradtak volna, ahol a haladás látható és biz­tosan megállapítható szakaszokat mutat fel, t. i. a­­ positív ismeretek, a tudományos felfedezések terén,­­ a vita egy egész más, ingatag térre vitetett a szép­­irodalom, a művészet mezejére, a­hol a haladás, ha létezik is, csak ingadozó, majdnem észrevehetetlen és mindenesetre bajosan kimutatható. Ily módon tévútra vezetve, az új eszme kom­­promittálva volt, elveszett a terméketlen izgatottság­ban és elidegenítette magától a 18-ik század első nemzedékeit. A századnak második felében látjuk csak újra ébredni, de ezúttal már terjed és bizonyos módon át is alakul. Ha a tizennyolc­adik századot legnépszerűbb neveiben tanulmányozzuk, egy igen különös megle­petés várakozik reánk; azt látjuk ugyanis, hogy a haladás eszméje iránt teljes homály uralkodik. Ki várta volna ezt ? Ki ne gondolta volna, hogy az em­beri szellem logikai és természetes fejlődési menetét megfigyelve, itt akadunk rá ez eszmére, itt látjuk meg majd, meghonosultan az általános bírálás, kor­látlan reménylés korszakában, mint törvényes szü­löttét e merész irodalomnak, ez ujjáteremtő rend­szerek és tudományoknak, e bölcsészetnek, mely át­alakította az eszméket és erkölcsöket, mielőtt még az intézményeket és államokat alakította volna át. Kérdezzétek meg hát ama szenvedélyes, ama komoly férfiakat, kiket Voltaire, Rousseau, Diderot, Mon­tesquieu néven ismer a történet, kérdezzétek meg az ékesszólás, a lángelműség, a szenvedély, a lángoló rhetorika vagy pamphletismus eme sokhangú cho­­rusát, várjon találjátok-e valahol viszhangoztatva ama nagy szót, melyet Pascal kimondott, és mely Pascal commentatorának Voltairenak is elkerülte figyelmét? A történet egyik csodája az, hogy e lán­goló, izgalmas, zajongó században nem zengett fel e­­ szó is. Úgy látszik, hogy d‘A lombert, ki a tu­dományok genesisét vázolta az encyclopaediához írt előszavában, tárgya természeténél fogva rájött az emberiség értelmi munkája folytonos voltának nagy törvényére; de sem Montesquieu, ki a tör­vények szellemét fejtegetvén, a haladás egyik alko­tó elemének, az ideális igazság megállapításán dol­gozott, sem R­o­u­s­s­e­a­u, ki az emberiség arany­korát a természetes állapot korába helyezte; sem D­i­d­e­r­o­t, ki az encyclopaediában a tökély­­képesség szónak nem adott helyet; egyikük sem érezte,hogy ez eszme a világ történetében mily nagy szerepre van még hivatva. V­o­l­t­a­i­r­e csak gúnyolni tudja, ahol vele találkozik. „És ti meg akarnátok változtatni a világ mostani jelenségét — írja Bastidenek! Ez balga eszme tőletek, moralisták ; a világ mindig az marad, ami most. Egyedüli gyógyszer a baj ellen egy erős kormány, mely mindenről gondoskodni fog.“ Az ő elmélete a nagy századokról, melyek magánálló osz­lopokként emelkednek a történet alacsony és köz­napi színvonala fölé, nem egyéb, mint a polgárosodás nagysága és hanyatlásáról való ókori elmélet. Elis­mer ugyan bizonyos haladást, de csak a fölvilágoso­dott nagy urak és gazdag polgárok külön használa­tára; ez a felvilágosodás haladása, felszabadulása positív hit és vallási iga alól, melyet azonban jó lesz fenntartani a szegény emberek számára. »Az ész diadalmaskodni fog, írja d‘Alemberi­nek, legalább a tisztességes embereknél, nem a canaille számára való ez.“ Voltaire egy híres kortársa, Német­országnak Voltaier-ja és Diderot-ja, Lessing, az emberi nem neveléséről írt könyvében szintén csak tisztán bölcsészeti értelemben vett haladásról szól: ő is a vallási eroancipatiót érti; ő az észszerű kereszténység körvonalait vázolja, mely szerinte nem volna egyéb a vallás azon minimumánál, mit termé­szetvallásnak nevezünk. Voltaire és Lessing művei a szellemek és intéz­ményekben való türelmességet védik, ezt igyekeznek megalapítani. Ők nem emelkedtek fel azon felsőbb elvekre, melyek e kérdést dominálják, nem emel­kedtek azon magasabb történészeti álláspontra,mely­ről részrehajlatlanul lehet a múltat megítélni. Ez ügy nincs náluk­ összekötve a haladásnak sokkal magasabb ügyével, pedig a türelmesség ügye a haladásétól függ-Turgot, a tizennyolczadik század legna­gyobb szellemeinek egyike, ki, ha időt hagynak neki eszméit maradandó tettekben megvalósítani, talán a legnagyobb leendett vala. Turgot volt az egyedüli, ki lefegyverezhette volna a forradalmat, szökségte­­lenné tevén azt; őt illeti meg elvitázhatlan­ul a di­csőség, hogy a haladás eszméjét egész teljében fogta fel, hogy Bacon és Pascal eszméihez a társadalmi haladás eszméjét fűzte. Egy másik alkalmazása ez az eszmének ; nem kevésbé fontos amannál, de sok­kal nehezebben constatálható. Ezen egész új eszme képezte tárgyát két híres beszédének, mely­eket mint a Sorbonne priora mondott; az egyikben ki­mutatni iparkodik a keresztény társadalomnak az antik­ világ fölötti fölényét; a másikban az emberi nem történetét vázolja, nem egy korszakra szorít­kozva, hanem kiterj­eszkedve az egész történetre. A két beszédet a tökély képesség eszméje köti össze, a­mely szóval Turgot az emberi jellemnek a hala­dásra való különös alkalmatosságát akarja kifejezni. Ha a tökélyképesség elmélete igaz, akkor alkalmaz­ni lehet azt azon korra is, a­melyet a tizennyolcza­dik század oly könnyelműen barbárnak nevezett, melyben a kereszténység megalakult, küzdött és győzött. Ha a görög és római világ fényesebb szint mu­tat is a hivatalos társadalom felszínén, a keresztény­ség előnyben van azzal, hogy ő foglalkozott első íz­ben a népoktatás kiterjesztésével, amit az antik vi­lág teljesen elhanyagolt; szervezte a nép tanítóinak testületét, megteremtette az emberek, népek és fajok egyenlőségét az isten előtt; az emberszeretetből első rangú kötelességet csinált, átalakította a polgári éle­tet, az intézményeket és törvényeket; széles­ mér­vekben alkalmazta a közjó eszméjét, mely alatt csak korlátolt számú embereket értettek ezelőtt. Ezeket adja elő egyszerű és komoly hangon Turgot és a 18-ik század kellő közepén, a szenvedé­lyes, negatív bírálatokkal szemben, megállapítja a magasabb ítészet elvét, amaz ítészetét, mely érteni akarja tárgyát, nem pedig gúnyolni. És ez azon elv, mely ma is uralkodik a független szellemeknél; ez elv megengedi azt, hogy akkor, midőn elhagyunk is egy hitet, szabadon mérlegeljük annak befolyását, sikerét és elismerjük — ha nem is elméleti igaza­gát, — de legalább történeti szerepét. Meglehet, hogy ebből áll Turgotnak egész keresztény volta, de a haladás eszméjének történetében fontos ezen új és­­ jeles, "ségteljes magatartás az emberiség vallási tü­­j­teményeio­­k értelmezésében. Turgot második beszéde az emberi szellem fo­kozatos haladását tárgyazza, és egy nagy synthesis­­ben az emberi nem történetét adja elő, kifejti neve­zetes és maradandó változásait a haladás értelmé­ben, kimutatja a jelenleg még alacsony fokú társa­dalmi állapotban létező népek példáján, hogy az em­bereknek előbb vadászoknak, azután pásztoroknak és végül földmivelőknek kellett len­niök ; vázolja az okokat, miért következtek ez állapotok ily sorban, ő volt eszerint az első, ki felfedezte a haladás törvé­nyét, ha nem is minden mozgató erőivel, de megálla­pította mint a történet szerves alapját. Mi sem lehet kevésbé fatalisti­us azon álláspontnál, melyet Turgot elfoglal. Kétségtelen, hogy a történet összes korsza­kait az okok és okozatok egy lánczolata kapcsolja össze, mely a világ jelen állapotát hozzáköti a meg­előzőhöz ; a fő okok azonban az erkölcsi és értelmi képességek, a bátorság, az értelmiség, ezek biz­tosítják az embereknek és nemzeteknek a fölényt, nem zárva ki azonban bizonyos mérvben a gondvi­selés tevékenységét sem, mint mely nem háborgatja ugyan az ember tevékenységét, de véghezviteti vele ezen eredményeket így válik az ember értelmisége és szabadsága által, de nem az isten segélye nélkül, történetének alakítójává. És ezen souverain tevékenység folytán a ra­jongó, sőt veszélyes szenvedélyek, a haladás elemei lettek. „Ha nagyon is korán kezdett volna az ész uralkodói, akkor az emberi nem örökre a középsze­rűségben maradt volna „ . Mindaz, ami az embere­ket egyik álláspontjukból kizavarja, ami változatos jeleneteket öl­it szemeik elé, mindaz tágítja eszme­körüket, felvilágosítja, lelkesíti őket, előbb-utóbb rá­vezeti őket a jó és igazra. Nagyjában tekintve, a világegyetem haladásainak lánczolatában, kiterjedé­sében legdicsőségesebb látvány azon bölcs lény előtt, "mely azt vezérli.« Ezen hangon szól ama vallásos Optimismus, mely néhány évvel reá megírta a tü­­­relmességről szóló szép leveleket, hol megalapítja a lelkiismereti szabadság azon valódi alapját, mely szerint mindenkinek joga van keresni az igazságot és imádni az istent a maga módja szerint. Budapest, decz. 1. (Tolnamegye a felséghez 1849- b­e­n.) Ő Felsége uralkodásának 25-ik évforduló nap­ján érdekesnek tartjuk Tolnamegye 1849-ik évi feb­ruár 9-én Sztankovánszky Imre főispán elnöklete A jövő tavaszon megindítandó inséges közmunkák. A közlekedési­­ közmunkaminiszter terjedel­mes jelentésben kijelöli azon középítkezéseket, ame­lyek vagy közvetlenül az Ínség színhelyén, vagy an­nak közelében akként megejtendők lennének, hogy azok lehetőleg állami közlekedési eszközeink háló­zatába beillők legyenek, és igy nemzetgazdasági szempontból is maradandó becseset bírjanak. E mun­kák az 1873. és 1874. évi költségvetések keretén túl esnének és részint az állam, részint a tvhatóságok által létesíttetnének. Ilyen állami költségen végrehajtandó új útépí­tés lenne a következő 10 útvonal befejezése vagy megépítése: a barca-kaposvári, boglár - kaposvári, n.-károly-csucsai, kisjenő-halmágyi, nagyvárad-dévai, szob-szemeréti, rozsnyó-szandeczi, turdosm­­ustyei, kapi-szerduki, keszthely-bak-regedei. Uj vízépítkezések: a Temes folyónál szükséges átmetszési munkálatok fokozása; a Szamos szabályo­zás nagyobb mérvű megindítása; a Béga csatorná­nak a Tiszával leendő összeköttetése és a volt határ­őrvidéki telepítvényes községek megvédésére szol­gáló gázolások elkészítése. Államkezelésbe átveendő törvényhatósági utak a következő, már kiépített útrészek lennének: u. m. a keszthely-bak-regedei, a boglár-kaposvári, a körös­­belovár-daruvári, a nyitra-zsámbokréti, a rozsnyó­­szandeczi, az ungvár-uzsoki, a felsőbánya-bártfalvai, a n.-károly-csucsai, a szászrégen-tölgyesi, a n.-várad­­dévai, a difró-kézdivásárhelyi és kisjenő-halmágyi kiépített útrész Nagy­ob mérvű segély lenne adandó a követ­kező megyei utak építésére: a privigye körmöczi, a huszt-toronyai, a kovácsi- szurdok, m.-lápos, oláhlá­nm

Next