Pesti Napló, 1874. június (25. évfolyam, 124-147. szám)

1874-06-02 / 125. szám

JU. Mi Előfizetés „PESTI NaPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre .... 524 frt. Félévre...............................II ,rt. Negyedévre ... . frt. Egy hóra .... . írt. Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló» kiadó­hivatalának (ferencziek tere , Athenaeum­­épület) küldendő, a „P. Napló" szerkesztő- és kiadó-hivatala. Budapest, junius I. Azon feltételek megszabásánál, melyek­nek bekövetkeztével a választói jog véglege­sen vagy ideiglenesen elenyészik, az uj vá­lasztási törvényjavaslat lényegesen különbö­zik az 1848-ki választási törvénytől. Nem­csak részletesebb és szabatosabb ennél, ha­nem egyúttal jelentékenyen szigorúbb is. És mi — előre megjegyezzük — mind a nagyobb részletességet, mind a nagyobb szigort álta­lában helyeselj­ük, noha, és erre különösen súlyt helyezünk, a törvényjavaslat ide vonat­kozó intézkedését egy irányban nem talál­juk eléggé világosnak. A 48-as törvény a sorhadnak és hon­védségnek tényleges szolgálatban álló tagjai­ra nem reflektált. Hogy ezek ne gyakorol­hassák a választói jogot, a mellett igen sok és igen fontos körülmény harc­ol. A katonai fegyelem alig engedné meg a politikai pár­tokra a szakadást, a politikai gyülésezések­­ben való részvételt, a kölcsönös izgatásokba és izgatottságba való elmerülést. Aztán ne­héz volna megállapítani, vájjon a tényleges szolgálatban álló katonák hol vétessenek fel a választók jegyzékébe ? A tisztikar vetessék-e fel vagy a legénység is ? E kérdésekre és még hasonlókra oly ne­héz a felelet, hogy a honvédség a legutóbbi választásoknál, daczára kétségtelen jogának, czélszerűbbnek vélte a választástól való tar­tózkodást. A törvény világos intézkedése már csak a kételyek eloszlatása tekintetéből is egyáltalán szükséges. Nehezebb azon kérdés, vájjon a vagyon­­bukottak a csőd tartama alatt elveszítsék-e jo­gukat, kivált ha azok a honoratiorok, a ma­gasabb értelmiségek közé tartoznak? A 48-ks törvény a gyámi hatalom alatt levőket vilá­gosan kizárja. A gyámság és gondnokság alatt állás nagyon sinonim fogalom, nem ugyan a theóriában, hanem a gyakorlati élet­ben. A csőd alatt állás a gondnokság alatt állásnak lehető legszigorúbb formája. S na­gyon nehéz volna annak, ki önügyeiben szerződésképtelen, a közügyekben való intéz­kedést megengedni. Előttünk azonban nem ezen elvont okoskodások bírnak nyoma­tékkal. Mi is azt hiszszük, hogy mindenkinek, a­ki választó, egyúttal választhatónak is kell lenni. Már­pedig mi csakugyan nem szeretnők, ha a képviselőházba olyan egyének bejuthat­nának, kik mint vagyonbukottak csőd alatt állanak. Ilyen esetek nemcsak dísztelenek volnának, hanem a törvényhozás annyira szükséges tekintélyét csak destruálnáik. A törvényjavaslat elfogadja azon elvet, hogy a választási jog a választások körül el­követett vétségek vagy bűnök miatt bírói íté­let folytán elveszthető. Ez elvnek felállítása, azt hiszszük, nagyobb gyakorlati jelentőség­gel bír, mint tényleges alkalmazása. E szem­pontból vagyunk hajlandók mi is elfogadni. Különben pro et contra az érvek sokasága áll a vitázók rendelkezésére. Annyi bizonyos, hogy Angliában ebből nőtte ki magát azon sokkal nagyobb horderejű princípium, mely szerint bizonyos esetekben egész kerületektől is megvonható a követküldési jog. Van azonban, mint említettük, a tör­vényjavaslatnak idevonatkozólag egy jelen­tékeny hézaga. Nem mondja ki ugyanis vilá­gosan, hogy azok, akik bűntények miatt vesz­tették el jogukat, visszanyerik-e ezt ha bünte­tésüket kiállották? Semmi kétség, hogy a törvényjavaslat e tekintetben nem akar meszszebb menni a 48. törvénynél. De éppen azért ennek idevonat­kozó intézkedését vagy érintetlenül kell fenn­tartani, vagy, ha az a javaslat szövegé­ben új szerkezetet nyer, sőt , hogy a jog­vesztés csak a büntetés kiálltáig tart, de az­után a jog ismét feléled, világosan megje­gyezni.­­ Miként igazoltassák a választói jog : erre nézve a 48-diki törvény részletesen nem intézkedik. Megelégszik annak kimondásával, hogy a jelentkező, a­mennyiben választói ké­pessége az összeíró választmány kezeinél levő adatokból ki nem tűnik, azt igazolni tartozik. A törvényjavaslat az igazolás módjára nézve adókönyvre, adóhivatali bizonyítványra, B. tabellára, telekkönyvi, katasteri és földköny­vi kivonatra, esetleg a tulajdonjogot igazoló egyéb okiratokra utal. Mindez helyes. De itt ismét egy hézag­ra figyelmeztetünk. A 48-diki törvény az ösz­­szeíró küldöttségeknek kötelességévé teszi, hogy a kellő lajstromokat magukhoz vévén, ex offo vegyék szemügyre a jelentkezők képes­­ségi minősítvényét. Hogy ezen elv alkalmaztassák jövőre is, tehát hogy a választók a sok s esetlegesen felette költséges utánjárásoktól megmentesse­nek , erre az állandó névjegyzék s a hivatal­ból való felvétel mellett még nagyobb szük­ség van. Ez elvre kellene tehát alapítani az igazolást. S ez nemcsak hogy nem­ történik a javaslatnál, hanem annak 11. §-ából az kö­vetkeznék, hogy mindenki a priori tartozik magát az illető okiratokkal felfegyverezni s­­ az összeírásnál akként jelentkezni. Helyes ez,­­ de csak kivételképen ott, a­hol az összeíró­­ küldöttségnek kételye van, vagy lajstromai hiányoznak. Még egyet. A visszaélések meggátlása tekintetéből mi csak a közokiratot (hatósági, bírósági, árvaszéki, közjegyzői okmányt) vagy az adóhivatalnak már bejelentett magánok­iratot fogadnánk el a tulajdonjog igazolása végett. Különben megtörténhetik, hogy egy és ugyanazon birtokról több átruházási ma­gánokirat is készül s érvényesíttetik, vagy az igazolás czéljából a magánokiratok halom­számra gyártatnak s az igazolás befejeztével hatályon kívül léteznek. A Deák-kör szerdán délelőtt 10­­ órakor értekezletet tart. Tárgy : a vá­­­­lasztási törvényjavaslat. Budapest, június 1. (A Deákpártnak) ma, hétfőn d. u. 6 órára összehívott értekezletét Torma Ká­roly elnök megnyitván, azon kérdést intézi a párthoz, vájjon czélszerűnek véli-e tárgyalás alá venni a választási törvényjavasla­tot, most, midőn a párt tagjainak egy része az egyesült vasúti és pénzügyi bizottságban van elfog­lalva, hol a keleti vasút ügyében folynak a kihall­gatások. Szapáry Gyula gróf belü­gyminiszter előadván, hogy a jelen értekezlet megtartását azért sürgető, nehogy azon feltevés merüljön fel, hogy e törvényjavaslat tárgyalását halasztani kívánná, kije­lenti, hogy tekintve az elnök által felbonzottakat, czélszerű lenne a választási törvényjavaslat tárgya­lását oly időre halasztani, mikor a párt tagjai teljes számmal lehetnek jelen. Erre abban történt megállapodás, hogy a párt jövő szerdán i. e. 10 órakor tartandó értekezletén veszi tárgyalás alá a választási törvényjavaslatot. Molnár Aladár a középtanodai törvényjavaslat ügyét veti fel, indítványozván, hogy a képviselőház e javaslatot még a jelen ülésszakban tárgyalja. A párt e felett is szerdán fog dönteni. (A középtanodai törvényja­vaslat­ sorsára újra visszatérünk. Mi is azt hisz­szük, hogy ha e javaslat őszre elhalasztatik, tárgya­ld a nagyon bizonytalanná válik ; őszkor a költség­­vetés, az adótörvények stb. foglalkoztatják majd a házat, s nem lehet előre látni, hogy a középtanodai javaslatra mikor kerül a sor; míg most 1­sz köze­lebb is 5 — 6 nap, mely alatt e javaslat tárgyalható volna. Örömmel hallottuk, hogy erre vonatkozólag a képr.­házban indítvány fog létetni, s minthogy mind a jobboldal mind az ellenzék köréből e javaslat mos­tani tárgyaltatását sokan sürgetik , reményünk van, hogy az indítvány el fog fogadtatni A­kik ellenzik, egy nagyon fontos kulturális és nemzeti kérdést odáznak el bizonytalan időre. (A képviselőház osztályai­ kö­zül a­z első ma a nyilvános ülés után 12 órakor össze­ülvén, tárgyalás alá vették a marhavész el­hárításáról, a vasúti szerencsétlensé­gekről valamint a kereskedelmi tör­vényszék tagjainak szaporí­t­á­s­á­r­ó­l tárgyaló törvényjavaslatokat, melyek közül a­z elsőn, a főrendiház által tett módosítások elfogadása volt tárgyalás alatt. A módosítványokat elfogadták az I. és V. osz­tályon kívü­l valamennyi, és elfogadtatott a kereske­delmi törvényszékre is. Előadók: I. o. Kubiny­i Árpád. II. o. Hedry Ernő. III. o. Szaplonczay Miklós. IV. o. Szentpály Jenő. V. o. Péchy Tamás. VI. o. Lészay Lajos. VII. o. Toszt Gyula. VIII. o. Harkányi Frigyes, Ernuszt Sándor és Máday Sándor A központi bizottság 1 órakor már összeült. Az I. osztály azonban akkor még folytatta ta­nácskozását, mely után szintén elfogadta a fentemlí­­tett törvényjavaslatokat,valamint a főrendek módosí­tásait. Előadók: Lehmausz Endre és Dániel Ernő. Időközben , a központi bizottság szintén végig tárgyalván úgy a főrendek módosításait a mar­havész elhárítása és a vasúti szerencsétlenségre vo­natkozólag, valamint a kereskedelmi törvényszék tagjainak szaporításáról szóló tvjavaslatot, azokat elfogadta. (Az izraelita iskolai pénzalap­ tárgyában T r e f­o r t cultusminiszte a képviselő­ház mai ülésében benyújtó jelentését A miniszter előadja a­z alap történetét és eddigi köz­lése és hova fordításánál követett eljárást. A jelentés végén a mi­niszter kimondja, hogy midőn most is erősen áll azon meggyőződése mellett, hogy a tervezett rabbi semi­­nárium felállítása miné­l előbb végrehajtandó, távol van attól, hogy az azt váltig ellenző másik fél iránt méltánytalan vagy épen igazságtalan­­kivánna lenni és ezeket a közös hitfelekezeti alap jótékonyságának élvezése iránti kétségtelen jogukból kizárni akarná. Merev ellentétek nemcsak itt hazánkban, hanem más országokban is két különváló pártra osztják a zsidó­ságot, melyek egyike engedve a közművelődés hatal­mas nyomásának, a haladás eszméinek hódolv­a a nélkül, hogy e miatt őseinek hagyományos hitétől eltérne, míg a másik minden újításban, vonatkozzék bár csak öröklött ősi szokásokra, magát a vallást veszélylyel fenyegető merényletet lát; oly párt mely akármit tegyen, maga sem tarthatja meg a régi szer­tartások valamennyi szabványait. — Oly ellentétek ezek, melyeket ép úgy lehetetlen kiegyenlíteni, mint a haladást a mozdulatlanság­g­al. Küzdelem ez, mely minthogy vallásos nézeteken, meggyőződéseken ala­pul, vagy legalább­ azokkal van összefüggésben és ezektől kölcsönzi legnagyobb erejét, csak vallási esz­közökkel viható ki és nem az egyik párt felkarolá­sával és a másiknak fetiprásával végezhető. A kény­szerrel járó beavatkozás, a­mint egy felül igazság­talan volta, úgy csak növelhetné a már is létező bajt. Ily meggyőződés vezette a képviselőházat az 1870. m­árczius 18-iki és az 1871. márczius 31-iki határozataiban, melyek az izraeliták vallásos közsé­gi életének terén szabad mozgást engedtek és biz­tosítottak , és ő részéről e határozatokhoz és a bennök kifejezést nyert elvekhez ma is ragaszkodik. E szempontból indulva ki, elvül lenne tartandó to­vábbra is az, hogy minden izraelita község, mint eddig, bírjon jövőre is azzal a joggal, hogy rabbiját és Talmud Thora tanítóit szabadon választhassa, a­nélkül, hogy e részben a rabbiképző-intézetben kép­zett rabbijelöltekre lenne szorítva; de mert e jog az egyik félnek megadatik,a másiktól,mely képzett rab­bikat kiván, nem szabad és nem lehet elzárni a le­hetőséget,hogy a hazában létező jól berendezett és az egész zsidósággal közös Mózes rabbi-féle hittan alap­ján álló képezdében végzett rabbikat és Talmud Thora tanítókat nyerhessen. Miután egyelőre legalább sajnosan fel lehet tenni azt, hogy a felállítandó rabbiképezdét a magát orthodoxnak nevező párt sem mint jelöltek, sem ilye­neknek rabbikus alkalmazása végett használni nem fogja , részemről csak általános indoknak és az osztó igazsággal is megegyezőnek találom, hogy viszont az izraelita iskolaalap jövedelmeiből a rabbiképezde, valamint a közösen használt tanítóképezde, a siket­néma és vakok intézeti alapítványok által igénybe nem vett tetemes rész kiosztásánál, jelesen a szegény népiskolák segélyezésénél kizárólag az or­­thodoxpárt iskolái vétessenek tekintetbe, melyek át­lag úgy is szegényebbek és elhanyagoltabbak és így e részben is szem előtt tartassék az 1856. mártius 29-i legfelsőbb elhatározásban kifejezett alapítói szándék, mely az alap jövedelmeit egyedül a létező szükség­letekre való tekintettel kívánja kiosztatni. Természe­tes, hogy az orthodoxpárt szegény iskolai segélyezé­se az 1868. 38-ik t. ez. kívánalmainak megfelelő népiskolákra kell, hogy szoríttassék, illetőleg arra, hogy a segélyezett iskolák a segély által ilyenekké tétessenek, az állam felügyeleti joga ellenőrzésileg lesz gyakorlandó. (A romániai vasúti csatlak­o­­z­á­s.) Esti lapunk bécsi távirata közlé, hogy a con­­ventio a romániai vasúti csatlakozás tárgyában a magyar és a romániai kormány között létesült. A romániai kormány arra kötelezi magát, hogy négy év alatt egyidejűleg építteti ki az orsovai és a tö­­mösi vonalt, a magyar kormány pedig elérte azt a követelményt, hogy mindkét vonalon egyenlő tarifák léptettessenek életbe. Lesz alkalmunk az egyezményre visszatérni; most az ügy bővebb megértésére az a­r­a­d­i kereskedelmi és iparkamra küldöttségének jelentését közöljük, mely küldöttség a ruttka-szolnok-arad-orsovai vonal ügyében járt a múlt hó elején a fővárosban. A küldöttség a k­eres­ke­d­e­l­m­i, közlekedési s pénzügy­­minisztereknél volt fogadtatáson, s mint a kereskedelmi kamra máj. 23 diki ülésén felolvasott és az »A­ földben«-ben közlött jelentése mondja, a miniszterek e küldöttség előtt a következőleg nyi­latkoztak : A kereskedelmi miniszter úr készséggel elismerte a kérelemben foglalt eszmék és elvek helyességét, valamint azon veszélyeket is, melyeket az orsovai csatlakozásnak más módon le­­endő kiépítése magában rejt, s biztosította a küldött­séget, hogy a kormány nem politikai,nem is nemzet­­gazdasági szempontból indult ki, midőn a temesvár­­orsovai vonalat az osztrák államvaspályának enge­délyezi hanem erre kizárólag fontos pénzügyi okok által volt kényszerítve. Miután a kereske­delmi miniszter úr az alkudozá­sokban egyáltalán nem vett részt, nem is érezhette magát hivatva, a kérelem iránt tü­zetesebben nyilatkozni, hanem ő részben a pénzügyi s közlekedési minisztériumokhoz utasította a küldött­séget. Ugyanaz­nap délután a közlekedési miniszter úr által fogadtatott a deputatio, mely az emlékirat eszmemenetét itt is kifejtette. A miniszter úr részletesebben előadta erre azon hely­­­­zetet, mely a jelenlegi kormánynak a lelépett szak­­miniszterektől jutott örökségül ; kiemelte, hogy a minisztérium kezei felette meg voltak kötve, s a leg­jobb akarat mellett sem tehetett egyebet, mint hogy azon számtalan nehéz feltételeket, melyekkel az osz­trák államvaspálya társaság szerződésekre hivatkoz­va a kormánynyal szemben fellépett, oly mértékre szállítsa alá, mely ha nera felel is meg közgazdasá­gunk szigorú kívánalmainak, legalább annyiban pen­ged a kormánynak az orsovai csatlakozásra befo­lyást, a­mennyiben ezentúl a tarifákból mindazon intézkedések kiküszübölhetők lesznek, melyek által a­lsü­földi forgalom a belföldi rovására előnyökben részesíthetett volna. Őszintén bevallotta továbbá a közlekedési mi­niszter úr is, hogy e lépésre főkép a pénzügyek szo­morú állása kényszerítette a kormányt, mely annak horderejét teljesen felismerte, de a helyzet oly súlyo­san nehezedett az országra, hogy a más irányú eljá­rásból arra háramló veszélyekért a felelősséget nem vállalhatta magára. A küldöttség felkereste még az­nap továbbá a tiszavidéki vaspálya főigazgatóját, és tudomást szer­zett magának azon hangulatról, amelylyel e társaság az orsovai csatlakozás engedélyezése iránt viseltetik, s különösen arról, hogy a tiszavidéki vaspálya hely­zetének veszélyes voltát végre felfogván, hajlandó és képes is az arad-temesvári vonal tulajdonjogát az ál­­lamvaspálya-társaságtól megszerezni. Másnap, azaz folyó hó 9-én reggeli 8 órakor hallgatta ki a pénzügyminiszter úr a küldöttséget, mely a dolgok valódi állása iránt egé­szen tájékozva lévén, a kamara kérelmét a helyzet­nek megfelelő kímélettel adhatta elő, s a pénzügymi­niszter úr feleletében nem volt kénytelen ismét a pénzügy szomorú állapotára utalni, hanem előadván, hogy az orsovai csatlakozásra nézve csak két állás­pont lehet helyes, vagy tudnillik el kell az építést halasztanunk, vagy pe­dig az osztrák államvaspályá­nak kell adni, mert jelenleg azt más nem eszközöl­heti, elismerte, hogy az előbbi álláspontot az aradi kamarával együtt sokan foglalják el, ő azonban kénytelen az utóbbit magáénak vallani. Ez álláspon­tok közt az országgyűlés feladata lesz választani s ez alkalommal nem tehet mást, mint ahogy a kamarát kérelmével a törvényhozáshoz utasítsa és felkérje, hogy várja be annak határozatát. A pénzügyminiszter úr elismerte, hogy az arad­­temesvári vonal az osztrák államvaspálya birtokában idővel veszélyessé válhatik, eddig nem volt azonban határozottan tudomása arról, hogy a tiszavidéki vas­pálya-társaság azt megszerezni komolyan törekszik. Ez esetben lehetne e dolgon még változtatni, mert e pontra nézve határozott megállapodás nem jött létre. A küldöttség e válaszok után nem tehetett mást, mint hogy a közvéleményre apelláljon, s a ka­marai emlékiratot az országgyűlési képviselők közt kiosztotta,­ és a fővárosi magyar lapok szerkesztősé­gét egyenként felkérte, hogy azt közölni szívesked­jenek. A lapok, mint tudva van, általában a kamara oldalán voltak, s mielőtt a küldöttség felment volna, már határozottan felszólaltak a kérdéses engedély el­len, de kénytelenek voltak elismerni, hogy a jelen körülmények közt annak megdöntésére nem sok re­mén­yt táplálhatunk. (A szász mozgalomhoz.) Segesvár választói május 26-án szintén gyűlést tartottak. Erről a szkeset­­ben a következő tudósítást olvassuk: Roth Ferdinand megválasztatván elnöknek, felhívta Fa­­bricius Károly jelenlevő országgyűlési képviselőt, hogy adja elő képviselői jelentését, és mindenekfelett adja okát, miért nem lépett ki ő is a Deák-pártból. Fabricius Károly jelentése után a gyűlés kimondot­ta, a) hogy képviselője belátására bízza, miért és mikor lépjen ki a Deákpártból. b) A területi felosz­tás tárgyában felkéretik Fabricius Károly, működ­jék közre, hogy a területi szabályozás előtt a Király­föld rendezéséről ígéret szerint külön törvény alkot­tassák. A Királyföld összetartozan­dósága és önálló­sága tartassák fenn — eltekintve a geographiai fek­vés miatt kikerülhetetlenné vált bekebelezésektől. A területi szabályozásról szóló törvényjavaslat tárgyalása előtt az előleges tanácskozásokban vagy magán az országgyűlésen tegyen javaslatot az iránt hogy a Királyföld, — hozzácsatolva a közbeeső fal­vakat és Régent — kikerülve az igen nagy megyé­ket — idegen elemek kizárásával — a főbb szász vá­rosoknak biztosítva a központot — hogy Segesvár is egyik törvényhatóság központja legyen — illő számú municipiumokra osztassák fel, fentartva a 125. szám, ________ __ __ Budapest, Kedd junius 2. 1874. 25. évi folyai­­. Szerkesztési Iroda? Kiadó-hivatal: ____________ _____ _____­­ Előfizetési feltételek - Hirdetések BBr­tok-tere, Athenaeum-épület, Barátok tere, Athenaeum-épülate A ®Portán küldve, vagy Budapesten . -------- H A B Vgj ft || ff 11 pl B Bak B H ffi ■ M H bábhoz hordva reggeli és esti ki- Szintúgy mint elötle&téSöji k lap Szellemi részét, illető mindet, ’ fl JB ll ■ | I | S ImK | H fi fl B adás együtt: közlemény a szerkesztőséghez A lap anyagi részét illető közre. B B tj Vág g J BasaWr B B R ® hónapra ő frt — kr. «-a § 1*11 A I I 11 I Ilii 6“rr,u^. “t“S'“'tlT1,“1“1 M.«»**1 4*,. * ^ Jt--a- Ai V kezektől fogantatnak el. hónapban megkezdhető, de ennek bármely , _ Ká d­­átok nem adatnak vissza, kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIAD.41. napjától számíttatik. A „Pesti Napló“ tárczája. Schliemann trójai ásatásai. — Pulszky Ferencz felolvasásának ismertetése. — — Az akadémia május 31. közüléséből. — Miután mindazon ásatásokra, melyek Winkel­mann halála óta történtek, rövid pillanatot vetett, megemlítve Egyptomot és Ninivét, a Parthenon ma­radványait, az aeginai csoportozatot, a phigaliai párkányzatot, Lycia régiségeit, a Mauzóleum és Di­ana ephezusi templomának romjait, az etruriai és phoeniciai leleteket, a római kutatásokat, stb. érte­kező azt találja, hogy a műveit világ figyelemmel kisérte mindig ezen felfedezéseket, melyek által létköre tágult, de alig van az újabb korban lelet, a mely nagyobb érdeket gerjesztett volna, mint a tró­jai ásatások. A heroeri költemények alapjai marad­tak a görög nevelésnek mindaddig, mig a hellenis­­mus szellemi uralkodása tartott­ála rómaiak szemében Trója volt ismét az ősi törzshely, mely őket a görög­­ nemzettel egyenjogositá és eredetöket dicsőité. Ugyanazon büszkeséggel, a melyen Nagy Sándor családi fáját Achilleshez vitte fel, felvitte azt Julius Caesar Aeneashoz. Természetes tehát, hogy a leg­régibb idők óta sokan keresték a régi város fekvésé­nek helyét, hogy mondhassák: »hie locus est ubi Troja fuit.« Már Xerxes, mikor erre járt hadaival azon helyen, hol egy görög gyarmat, a hagyomány szerint Trója romjain uj várost épített s annak a ré­gi Ilion nevét megadta, 1000 ökröt áldozott ott a trójai Pallasnak és Nagy Sándor ismét felment ezen dombra s engesztelő áldozatokat hozott Priamus ár­nyékának s megkoszorúzta ősének Achillesnek sir­­dombjáts kit csak azért irigyelt, hogy Homért nyer­te tetteinek hírnökévé. Utódja Lysimnachus kiter­jesztette a várost, a római császárok privilégiumok­kal látták el s Caracalla Homér tiszteletére megölte egyik udvaronczát, hogy felette halotti játékokat rendezhessen,úgy a mint azokat Homer leírja és pedig ugyanazon helyen, mint Achilles Patrocius felett. Constantin után a császári kegy inkább a szom­­széd Alexandrin Troasra szállott; szt. Pál kiszorította Priamust a császárok kegyéből, mert itt nyerte meg­­hivatását Macedonia megtérítésére s akkor itt felej­tette köpönyegét,­ s mikor később ide jött felélesztett egy fiatal embert, a ki praedicatiója alatt elaludt, a gallérjáról leesett és agyonütötte magát. Ilion lassan­­lassan elpusztult s a lakosok Alexandriába mentek át. A domb, a melyen a görög Ilion állott, most Hiszarlik név alatt ismeretes és ez az, a­melyről a VII. század óta Kr. e. mindig azt hitték, hogy ez a régi Trója helye. Volt ugyan egy Alexandriai tudós, a­ki Ho­­merből bebizonyította, hogy a régi városnak másutt kellett állnia, és egy franczia utazó 1786-ban ismét egy más helyet jelölt ki Homer Iliasának helyet­l, szóval : az újabb korban 3 hely vetélkedett e rész­ben s mindegyiknek volt a tudós világban egy ne­hány pártolója, de a kérdés, hogy hol állott Trója, nem volt megoldva, mig Schliemann Henrik egy sze­gény születésű mecklenburgi, ki Pétervárában mint kereskedő meggazdagodott és görög feleséget vett el. 1870-ben a hisarliki dombon ásatásokat kezdett ten­ni sok viszontagság közt, kezdetben kevés sikerrel. Sok illusiója enyészett el munkája között, —­a­mint írja — Homerban úgy hitt, mint a szentírásban és végre azt találta, hogy habár Homer szerint a ré­gi Tróját legalább 50 ezer ember lakta, azon terület, melyen ő a régi görög város alatt régibb romokat talált, csak 5 holdra terjedt ki. Úgy látszik, hogy azon ősrégi állapotok nem igen különböztek a feu­dális időktől. A templomok, a királyi paloták, a vá­sárterek fallal voltak körülvéve valami dombon, a­mely központja és menhelye volt a vidéken, a falvak­ban és a viskókban élő lakosságnak, a­mely idejárt vásárra, templomba és háború idejében ide me­nekült. Schliemann a leletek természetében is csalatko­zott, mert a görög város romjai alatt még 4 külön­böző romréteget talált. Az első és második a barbár korra mutat, sőt ez utóbbi kétségtelenül a kőkorhoz tartozott, és a két utolsó rétegben vegyest kőkori kalapácsokkal, kovakésekkel, csontárakkal, tűkkel, nagyobb mennyiségű bronzfegyverekkel találkozott. Az utolsóelőtti rétegben különösen vastag várfalakat, egy tömör nagy tornyot, egy kaput, mely megfelel fekvése által az Iliasban említett iket kapunak, egy nagy háznak vagy palotának alapjait, ezeknek szom­szédságában egy belértékére nézve is becses kincset, arany és ezüst kapákat és sok női ékszert fedezett fel. Természetes tehát, hogy örömében az egész or­szágnak kihirdette : ez a régi Trója, itt a torony, a­hol Priamus és a város vénjei Helénával beszélget­tek ; itt a kapu, a melyen Hector kitört; itt vannak a kincsek, a karpereczek és a nyaklánczok, melyeket Hecuba és leányai viseltek. Munkája, melyben leveleit foglalja össze, me­lyeket az ásatás alatt a hírlapokban közölt, elég gyenge, de lelkiismeretes ; a mi épen eszébe jutott, azt oda irta, de ez nem állja ki a kritikát, azonban az ásatási tények pontosan meg vannak írva. A né­metek kemény ítéletet hoztak felette, s nem rés­esí­tették a munkálatot kegyeikben, minthogy azon at­las, a­mely hozzá van csatolva, sem felel meg a vá­rakozásnak ; s ezen felül még drága is, nem is szép. Ha részrehajlatlanul vizsgáljuk meg a dolgot az eredménye a következő : Azon időben, midőn az emberek a vasat nem is­merték és a réz használata is csak az előkelőkre terjedt ki,míg az alsóbb osztályok kő és csont eszközökkel él­tek, valamely hatalmasabb fejedelem Trpásban a szélső dombon a Hellespont felé várat építtetett magának. Ez az ellenség által elpusztittatott és el­égettetek. Utódjai ugyanitt egy uj várat építtettek,­­ mely nagyobb volt és gazdagabb, és sok aranynyal­­ és ezüsttel birt.Ezt is elégették és gyökeresen elpusz­­­­titották, mi onnan tűnik ki, mert ezen törmlék réteg­­ a legnagyobb; a tűz oly nagy volt, hogy sok helyütt a bronzot elolvasztotta. E helyen valami durvább nép, mely kőkori eszközökkel élt, újra várost épí­tett, míg végre a görögök ismét e helyen, már a mű­veltebb időkben templomokat és városokat építtet­tek. Ezen tényállás megfelel azon hagyománynak, a­mely Trója felől mai napig is él, mely szerint Her­kules elpusztítja Laomedon várát és mikor ez újra felépült gyarapszik és gazdagodik, Agamemnon és szövetségesei feldúlják ezt Priamus korában. Strabo hires geographus szerint Thracziának vad népei fog­lalták el a régi helyet és azon görögök által űzettek el, kik a VII. században Kr. e. itt megtelepedtek és azon várost alapították, a mely Ilion név alatt ezer éven keresztül virágzott. Ha tehát azt kérdezzük : feltalálta-e Schlie­mann a homeri Tróját a Priamus kincseit,bátran azt felelhetjük, hogy feltalálta azon város romjait, mely­nek ostroma és veszte alkalmat adott a homéri éne­kekre, feltalált oly kincset, mely valószínűleg azon város királyáé volt. Értekező nem akar ez által történelmi igazsá­got tulajdonítani, a homeri énekeknek, mert tudjuk, hogy csak több századdal Trója vesz­telme után készült az Ilias hagyományos legendákból és hogy abban a hősök egy későbbi kor fegyvereivel és szo­kásaival ruháztattak fel, de mégis örök fényben él­nek az emberek emlékezetében, mint az emberi nem ifjúságának legszebb megtestesedése. A leletek ma­guk nem viselnek görög jelleget , olyat, a­minőt mi görögnek szoktunk nevezni,de a legrégibb ismert görög műemlékek nem haladják túl a VII. századot kr. e., Trója pedig körülbelöl 1200 évvel pusztítta­­tott el kr. e. Értekező felhívja a tudósok figyelmét azon régiségekre a melyek Magyarországon találtat­tak és a nemzeti múzeumban őriztetnek azon időből, midőn a kőkor a broncz korba megy át és nagy hasonlatosságot talál ezek közt és Schliemann leletei közt.­­ Különösen megemlíti azon edé­nyeket melyek durva fekete mázzal vannak be­vonva és bekarczolt részint idomtalan díszítéssel vannak ellátva melyek fehér festékkel töltöttek be. Ilyenek eddig csak hazánkból voltak ismeretesek, ezért Römer Floris pannoniai edényeknek nevezte el, ezekhez hasonlókat Schliemann a régi Trójában talált. A dán tudósok saját tapasztalásaik következ­tében azt állítják, hogy ezüst tárgyak csakis a broncz kor végén, különösen pedig a vaskor végén találtatnak, nálunk pedig Sihalmon és Trójában az arany és ezüst ékszerek együttesen találtatnak a kő és broncz eszközökkel, a­mi eddig másutt szintén nem észleltetett. Végül megemlíti, hogy némely arany ékszer formája, a mely Magyarországban találtatott nagyon hasonlít azokhoz miket Schliemann Trójában talált. Értekező rosszaló véleményét mondja el azon kíméletlen bírálatok felett, melyekre Schliemann mun­kája talált, mert a ki távol minden nyereségvágytól idejét, munkásságát és vagyonát kizárólag tudomá­nyos czélokra áldozza és nevezetes eredményt mu­tathat fel, az nem érdemli, hogy a kritika csak a könyvében előforduló különös ötleteit bonczolgassa kegyetlenül, miután a tudomány mély bálával tarto­zik azon férfinak, a­ki bebizonyította, hogy prózai viszonyaink közepette is találkozik ember, ki a­nélkül, hogy akár szaktudós akár nagy úr volna, fá­radsággal szerzett százezereit lelkesedve a tudomány gazdagítására fordítja.

Next