Pesti Napló, 1874. június (25. évfolyam, 124-147. szám)

1874-06-12 / 133. szám

Budapest, Péntek június 12. 1874. 133. szám. 25. én rolvuBi. Szerkesztési iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézirátok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendőkiPESTI NAPLÓ REGGELI KIADÁS: Előfizetési feltételek! Postán küldve, vagy Budapestem házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra • . . 6 frt — kr. 6 hónapra . .­­ 12 » ^— · Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 frfrint. Az előfizetés az év folytán*minden hónapban megkez­dhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint­ előfizetésük a KIADÓHIVATALBA, Barátok­ tere, Athenaeum-épek­ küldendők, E­lőfizetés a PESTI NAPLÓ-ra. Előfizetési árak: Egész évre .... 84 frt. Félévre................................12 frt. Negyedévre ... 6 frt. Egy hóra .... 2 frt. Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló» kiadó-hivatalának (ferencziek tere , Athenaeum­­épület) küldendő. A „P. Napló“ szerkesztő- és Ma-iiiiatala. Budapest, junius II, A bonapartismus kísértetével ismét ko­molyan kezdik ijesztgetni a francaia nemzetet. Jobbról és balról, mérsékelt és szélső részről, köztársaságiak és monarchisták egyaránt ez­zel foglalkoznak s a császári párt kicsiny kö­rét vádolják, rágalmazzák, fenyegetik és ül­dözni készülnek. A köztársaságiak részéről ez elég ügyes cselfogás, hogy szétrobbantsák a 1873-ki május 24-ki többséget. A monarchis­ták pedig a császáriak izgatásaival és örel­méivel akarnák indokolni ama folytonos ve­reséget, melyet saját jelöltjeik még mostan is, midőn övék a hatalom és a közigazgatás, a képviselőválasztásokban szakadatlanul szen­vednek. Sem a legitim, sem az alkotmányos ki­rályság lovagjai nem akarják a vereség va­lódi indokát fölismerni vagy kimondani. Bu­kásuk egyedüli oka abban rejlik, hogy törek­véseik iránt a nép zömében rokoszenvet ébreszteni nem birnak. — A bourbonok családfáját ketté törte a forradalom vi­hara ; — azóta restaurálhatták , visszaül­tethették akár a régibb akár az ifjabb ág alak­jában, nem bitt gyökeret vetni s a fővárosi néptömeg lázadása könnyen végetvetett ural­mának. — A becsületes, de együgyü Cham­­bord gróf, vagy a jelentéktelen párisi gróf ma sem képesek a régi monarchia traditióit föl­­eleveníteni a nemzet öntudatában; vannak személyes híveik, az egyik a papságban és a régi elkorhadt főnemességben, a másik a plutocratiában, a pénzvilágban hű szövetsé­gessel bir, de sem a hadsereg, sem a nép zö­me nem fogékony ügyek iránt. Parliamenti államcsíny útján talán visszaállíthtatni trónju­kat, de a nemzet csak nehezen fog azzal meg­barátkozni. Ez ellenszenvben gyökerezik a monar­chisták folytonos veresége. Ők azonban a bo­napartisták titkos izgatásaira tolják a dolgot s mióta Burgoing báró Nievre megye egyik követi székét elnyerte, a sajtó szakadat­lanul a bonapartismus rémével ijesztgeti a jámbor közönséget, a kormány alakí­táskor az orleansok az egész állami ha­talmat fel akarták használni ellenök és alig van nap, melyen a nemzetgyűlésben a bona­­partisták megtámadásával kisebb-nagyobb botrány ne zavarná a ház törvényhozói tevé­kenységét. Pedig e tactica okvetlenül hibás, s csak a bonapartisták malmára hajtja a vi­zet, mert növeli fontosságukat a közvéle­mény szemében, s olyan túlságos jelentőséget tulajdonít nekik, melylyel különben egyál­talában nem bírnak. A bonapartisták szerepe és helyzete sajátságos a mostani franczia pártélet keretében. Képtelenség lenne azt állítani, hogy a császárság, melynek bukása óta még négy év sem járt le, ma már alkotá­sainak emlékével együtt kiveszett volna a nemzet szívéből. Francziaország még nem fe­ledhette el, hogy a császárságnak tizennyolcz évi erős kormányt, békét és belnyugalmat, rendkívüli anyagi virulást köszön s hogy az olyan nemzetközi szerepet biztositott számá­ra, mely az ő dicsőségben gazdag történeté­nek lapjain is fényes helyet foglal el. A csá­szárság bukása óta sokkal rövidebb idő folyt le, semhogy ezeket az ország Sedan és Metz daczára elfeledhette volna. A magánérdek számtalan kötelékkel fűzi a bukott institutió­­hoz a nép­egyes osztályait ma is; a hadsereg, s különösen a tisztikar, a hivatalnokok, a rendőrség, a bírói és ügyvédi kar nagy része a köztársasági elemek helyfoglalása folytán igen élénk bonapartistikus hajlamokat táplál. A párt tehát mindenesetre komoly szerepet játszik s általános népszavazás esetén igen jelentékeny eredményeket tudna elérni. De ez a dolog természetében fekszik; ha 1830 után négy évvel megszavaztatták volna a francziákat, úgy akkor a bourbonok mellett is legalább igen nagy minoritás jelentkezett volna. A régi királyság emléke még nem ve­szett ki, az új trón pedig még nem vert elég erős gyökereket. A bonapartistáknál is ugyanezen jelenség mutatkozik. Befolyá­suk és jelentőségük évről évre csökkenni fog, hacsak ellenségeik mesterséges uton nem fogják azt fokozni. Nincs nagyobb politikai baklövés, mint valamely pártot kivételes tör­vényekkel sújtani, s így a nép előtt azt a martírság dicsőségével körül fonni. Helyesen vezetett, az ország érdekeit kielégítő kormány­­forma, lassanként magától kiirtja elődjének emlékét, hívei napról napra csökkenni fognak, m­íg végre oly szűk körre szorítkoznak,mely­ben nem árthatnak többé, mint ezt a legiti­mistáknál tapasztalni. Szerencsétlenség lenne tehát Francziaországra, ha Mac Mahon az or­­leanisták izgatásaira hallgatva a bonapartis­ták ellen kivételes intézkedéseket alkalmazna s a kormányhatalmat elnyomásukkal com­­promittálná. Ama pillanatban, midőn a bona­partismus a martírság töviskoszorújával je­lenik meg a nemzet előtt, csakugyan attól le­het tartani, hogy nem sokára a császári ko­rona fényével fogja ezt fölcserélni. A képviselőhöz pénteken d. e. 10 órakor nyilvános ülést tart. A „Pesti Napló“ tározója: Nova Acta Musei Nationalis Hungarici. Ez a czíme azon nagyszerű munkának, me­lyet jeles tudósunk, dr. Rómer Flóris bocsátott köz­re, a m. k. közoktatási miniszter meghagyásából. E művet akarjuk bemutatni közönségünknek. A múzeumok az emelkedett műveltség köve­telménye folytán létesültek, s Európa nyugati, mű­veltebb nemzeteinél olykor csodás erőfeszítéssel, me­sés nagyságú anyagi és szellemi áldozatokkal al­kották meg az újkori műveltség ezen szentegy­házait. Hazánkban számtalan ok gátolta azt, hogy az érdeklődés az ókori műremekek gyűjteménye felé forduljon, bár tagadhatlan, hogy hazánk számos egyeseinél oly kiváló erély és érdeklődés mutatko­zott a classicus emlékek gyűjtése és conserválása iránt, mely nemzetünknek a fenséges és szép iránti érzékét és tiszteletét fényesen igazolja. A nemzet fejlődésével, művelődésével azonban elérkezett azon időpont is, midőn a figyelem, a közérdekeltség e kincsek felé fordult, s a haza szivében nem csekély számú műemlék halmozódott össze, úgy az egye­sek gyűjteményeiből, mint a megindult kutatások folytán. Haliczky Antal, néhai régiségtár­­őr : »Sexagena inscriptionum quae ex monumentis romanis in horto musei nationalis hungariei publice expositis transsumtae sunt« czi­­mű értekezéséből láthatjuk, hogy a terjedelmes ró­­paai kőemlékek, az akkor talán kertnek csúfolt mú­zeumi puszta téren szétszórva állottak , majd egy jellemzően »lomtárnak« elkeresztelt helyiségbe ju­tottak, melyben — mint a tudós szerző mondja — mindenféle műkedvelő társulatok padjai, állványai, lámpái, korlátai foglalták el a nagyobb tért. — Ily állapotban találta, a műkincseinknek oly nagy hírne­vet szerző tudós, Mommsen, gyűjteményünket, s annak állapota felől­­. Eötvös József néhai akadémiai elnök előtt nem a leghizelgőbben nyilat­kozott. A kerti árkádok felállíttatását tervezte ugyan az igazgatóság, de midőn minden oldalról csak tehe­tetlenséggel találkozott, ekkor fellépett a király, s 1862-ben Ferencz József ő felsége orszá­gos bizottságot nevezett ki, melynek kötelességévé tétetett kimerítő jelentést tenni a múzeumi gyűjte­mények állapotáról,s a nyújtandó segélyezésről, mely­lyel az intézetet czéljának megfelelőleg emelni le­hetne. Az országos bizottság, melynek jegyzője dr. Rómer Flóris volt, 1500 frtot ajánlott e czél­­ra, s a rendezést ideiglenesen Érdi János ve­zette, a még mindig szűkre mért helyiségben; s végre 1869-ben dr. Rómer Flóris neveztetvén ki múzeumi őrnek, fáradhatlan kitartással sürgette a kőemlékek rendszeres elhelyezését, s csakugyan a nem csekély összeget igénylő felállíttatás eszkö­zölve jön. Csak ekkor látták szakférfiaink, mily te­kintélyes készlet, a tudomány és művészet mennyi új forrása, kincse van e tárlatban, melyről a dr. Ró­mer Flóris korszakot alkotó művének bevezetésé­ben a következőket mondja: »Azon számos emlék, mely jelenleg a magyar nemzeti múzeumban fel van állítva, és melynek érdekességét az emeli leginkább, hogy legnagyobb részben hazánkból, sőt a főváros­nak közelségéből valók, ugyanannyi kétségtelen lapja a rómaiak történetének, és­pedig, a­mi éppen a mai világot érdekelheti, nemcsak foglalás és lenyű­­gözésnek és folytonos öldöklésnek történetét tanít­ják ezen műemlékek, hanem a már inkább szerve­zett tartomány beléletét, vallási, polgári, katonai rendszerét, a pannoniai, valamint a szomszéd bar­bároknak a birodalomba való lassankénti beolvasz­tását, az ó-világ minden, még a legtávolabb eső földrészből is ide került lakók emlékét.« »Vallási szempontból feltűnnek a számos fo­­gadmányi kövek, melyek nemcsak az ős római iste­neknek állíttattak, mert számos példánya van itt azon isteneknek is, kiket a mezőgazdaság és borter­melés védnökei gyanánt tiszteltek, és hogy a légiók tarka képei is föltűnhessenek, nem hiányzanak a tá­voleső egyptomiak emlékei,a syrusok, perzsák nem­zeti istenei sem. Megismerkedünk emlékeinkből , a vallást, mint a polgári szerkez­e­­tet is részben igazgató papokkal főleg a barbárokat az ős­római állam vallásához hó­dító papi testületekkel. És hogy a területet is ismerjük, melyről a hódítók ide gyülekeztek, vagy­is ide parancsoltattak, számos országnak, vidéknek, városnak nevét olvassuk, sőt a közlekedési utak irá­nyát is, melyek a foglalást biztosították. A k­eres­ke­d­e­l­m­i viszonyokról tanúskodnak némely kőnemek, melyek csak Itáliában fordulnak elő, és oly remek­művek is, melyek hires római mes­tereknek tulajdonithatók.» »Személyi ügyekre térvén át, majd­nem minden császártól , kiket a birodalom a fogla­lás tartama alatt uralt, vagy akik talán személyesen is ezen tartományban időztek, leírunk emlékeket.« »Ezek után felsorolhatjuk a köztársaság pol­gári és katonai tisztviselőit és tiszt­jeit.« »Az elsők közt fordulnak elő az állam legfőbb hivatalnokai minden árnyéklatban, a római tanácsos, lovag, a császár tartományi képviselője vagy kül­döttjétől kezdve, a különféle közigazgatási vagy pénzügyi hivatalnokokig. Megismerkedünk az érde­kes szervezetű társulatokkal, a magánosok, szabado­sok, és a rabok viszonyaival, a viaszlapokon egé­szen olvasható magán­szerződésekkel. A téglákon, mécseken és samu­ edényeken, valamint a rézbélye­geken fennmaradt nevek szerfölött érdekes adaléko­kul szolgálnak a műipar történetéhez és annak ha­zánk területén való meghonosításához.« Mind­ezt tekintve, jeles tudósunk nem késett a kőtár kincseinek kiadatási munkálatához fogni, s a tudományos v­­ágot minderről értesíteni. Így tör­tént aztán, hogy Desjardins Ernő, párisi ta­nár, első nyilvános felolvasása után tárlatunkat meg­látogatván, a gyűjtemény nevezetes voltát elismerte, és késznek nyilatkozott a kőemlékeket lerajzolni, s hozzá franczia tudományos szöveget írni, ha a m. kir. kultusminiszter megajánlja a kiadatás költség­összegét. A múzeumi igazgatóság tekintve azt, hogy ilyen módon az egész tudományos világnak élvezhe­tővé teszi gyűjteményünket, Desjardins ajánlatát pártolólag terjeszté a cultusminiszterhez,s a monumen­tális mű a küszöbön állott világkiállításra oly dísz­­nyomtatványban állíttatott elő, mely önbecsén felül az egyetemi nyomda nagyszerű képességét, s a hazai fény- és kőnyomdászati állapotot imposans alakban tüntette fel. így készült el, mint a tudós szerző elő­szavában mondja: a Magyarországban ünnepelt nyomdászati működés1 négy százados jubileumi évében a remek mü e czim alatt: »Acta Musei Nationalis Hungariei. Monuments epigraphiques du Musée Natio­nal Hongrois dessinées et expliquées par Ernest Desjardins, publiés par ordre de M. le ministre des Cultes et de l’instruction publique royal de Hongrie, et par les soins de dr. Römer Flóris. Budapest, 1874.« Desjardins műve azonban, ki beható tanulmá­nyainak eredményét még egy külön felolvasásban, a múzeum e ritka, eddig eléggé nem méltányolt kin­cseit a főváros műveit közönségének figyelmébe ajánlotta, — a hazai közönség nagy részére élvezhe­tő alig lett volna, miért is a közoktatási miniszter, e munkának magyar nyelven való kiadásával dr. R­ó­­m­e­r Flóris urat bízta meg. A mű szövegéhez Des­jardins munkája szolgált ugyan alapul, azon­ban a tudós férfiú részéről folytatott tanulmányozás és javítás némi különbséget tüntet elé, miután a kő­­régiségtár történelmének összefoglalásánál a felira­tok olvasása és az irodalom kiegészítésére vonatko­zólag, nagy segélyül szolgált Mommsen berlini tanárnak »Corpus inscriptionum latinarum« IIl-dik kötetének I. és II-ik része, mely Desjardins műve után jelent meg. Félszázadnál több idő telt le azóta, hogy bras­sói Miller Ferdinánd 1818-ban az »Acta Litteraria Musei Nationalis Hungariei« czimű­ művé­nek első kötetét világra bocsátotta, s ez az első iro­dalmi művelet, mely nemzeti intézetünk történetét annak kezdetétől (1802) elég érdekesen tárgyalta. Szerény, s nem a messze múltban gyökerező irodalmi tevékenység. S ime, egy rövid félszázad le­folyása alatt, a magyar n. muzeum iránt feléledt te­vékenységről ma oly két mű tanúskodik, melyre Európa bármely nemzete büszke lehetne. Óhajtjuk a jeles szerzővel, hogy a: »No­va Acta Musei Nationalis Hungariei,« ezen új Phoe­nix, ne csak kalauza,hanem nélkülözhetetlen kísérője is legyen mindazoknak, kik az ó-világ nagy­nemze­­tének hazánk területén való működéséről és viszo­ Eperjessy Kálmán. Budapest, június 11. (A képviselő­ház osztályai) ma kivéve az elsőt a valamennyien az incompati­­bilitási és a nők nagykorúságá­­r­ó­l szóló törvényjavaslatok tárgyalásával foglal­koztak. Az utóbbi javaslatot a II. III. IV. V. VII. osztá­lyok változatlanul fogadták el; a VIII. osztály a 21. év betöltéséhez, a IX. osztály a 18. évhez köti a nő nagykorúságát tekintet nélkül arra, hogy férjhez ment-e vagy nem; a VI. osztály ugyan nem változ­tatott a javaslaton elvi szempontból, de azt egészen újra szövegezni szükségesnek látta. Az incompatibilitási tvjavaslat elvi része a pártok módosításain kívül még néhány jelentéke­nyebb indítványnyal szaporodott. A deákpárti és baloldali módosítások szerint változatlanul elfogadták a III. V. VI. és VII. osz­tályok. Az 1000 írton aluli bérlőkre nézve az incom­­patibilitás elfogadtatott a II. IV. és VIII. osztá­lyok által, kivételt csak a vadászati jog bérlői él­veznek. Az állami segélyt élvező hivatalnokok in­­compatibilitását kimondta a II. IV. VIII. és IX. osztály. Az V. osztály kiterjesztette az incompatibili­­tást a helyettes államtitkárokra. A IV. osztályban az említetteken kí­vül még egy indítvány fogadtatott el, melyet U­g­­r­o­n Gábor terjesztett elő, t. i. a 4. §. után mint uj §. ez jönne: »Azon képviselő, kinek napidija vagy lakbére lefoglaltatik és a követelés jogérvényes meg­ítélésétől három hó alatt azt a lefoglalás alól fel nem oldotta, köteles képviselői állásáról lemon­dani.« Az osztály, még az állami segélyt élvező válla­latok engedményeseire is kiterjesztette az incompa­­tibilitást. Előadókká választották : a II. osztályban H­e­d­r­y Ernő, a III. osztályban Eötvös Ká­roly, IV. osztályban incomp. K­v­a­s­s­a­y László nők nagykor. T­e­r­e­s­z­k­y István, V. o. B­e­c­z­e Antal, VI. o. M­o­l­n­á­r Antal, VII. o. incompatio. Horváth Lajos, nők nagykor. T­o­s­z­t Gyula, VIII. o. Paczolay János és F­ö­l­d­v­á­r­y Já­nos, IX. o. D­á­n­i­e­l Ernő. Ezzel az osztályok befejezték működésüket: hét napi munkálkodásuk alatt elvégezték a vá­lasztási, az incompatibilitási és a nők nagykorúsítá­­sáról szóló tvj­avaslatok tárgyalását. (Az osztályok előadóiból ala­kult képviselőházi központi bi­zottság­ ma d. e. 9 órakor megkezdette a vá­lasztási tvjavaslat tárgyalását, jegyzővé Pulszky Ágost választatott. Tárgyalás alá vette a bizottság mindenekelőtt azon határozati javaslatokat, melyek az osztályok részéről a­­javaslat tárgyalása alkalmával indítványba hozattak és azok közül a következőket fogadta el : »Mondja ki határozatilag a képviselőház, hogy a belügyminiszter a választókerületekre nézve létező legszembeszökőbb, főleg az ország erdélyi részében fennálló aránytalanságok kiigazítása iránt törvény­­javaslatot terjeszszen a képviselőház elé a választók állandó névjegyzékének elkészülte után, de minden­esetre oly időben, hogy ezen törvényjavaslat még a jelen országgyűlés folyama alatt tárgyaltathassék.­ Ezután a törvényjavaslat általánosságban elfo­gadtatott oly megjegyzéssel, hogy alaki tekintetből az 1848. III. t. cz.-nek a törvényjavaslat keretébe vágó és érvényben maradó ré­sei is a törv. jav. szövegébe lehetőleg felvétessenek, a végszövegezés azonban minden fejezet részletes tárgyalása után lesz eszközlendő. Áttérve a bizottság a részletes tárgyalásra a törv. jav. valamint az I. fejezet czime függőben ha­gyatott. Az 1. §. azon változtatással, hogy a 7-ik sor­ban előforduló »1865« 1848-at cseréltetett fel, elfo­gadtatott. A 2-ik §-ban a 315 o. ért. forint értékű háznak az vézetett, mely a l­ázadó alapjául felvett legalább három lakrészt foglal magában, habár adómentessé­get élvez, s egy uj bekezdés fogadtatott el, mely igy hangzik: »Választó jogosultsággal bir továbbá az, ki házbéradóval megrótt, már az előző évben fizetett legalább 105 frt tiszta jövedelmet igazol.« A 3-ik §. 1. kikezdése következő szöveget nyert: »Az 1848. V. t. ez. 2. §. a) pontjában a vá­lasztói jog alapjául vett V« úrbéri telekhez hasonló kiterjedésűnek azon földbirtok tekintetik, melytől a birtokos legalább annyi adót fizet, a mennyi ugyan­azon községben legkevésbé megrótt eddigi úrbéri értelemben vett 1/1 telek után fizettetik.« Ezután következő 2-ik új kikezdés fogadta­tott el : »Ha pedig ugyanazon községben urbéri­­ség nem létezett, a legkevésbé­­ úrbéri telek a szomszédságban fekvő azon községének megfelelő­leg veendő fel,a melyben a föld értékére befolyással biró viszonyok leginkább hasonlók.­ A 2. és 3-ik most már 3. és 4-ik kikezdés vál­tozatlanul hagyatott. Az új 3-ik kikezdésre nézve a Vl-ik osztály a volt határőrvidéki részekben az V* telekkel egyen­értékűnek tekintendő földbirtok mennyiségére vo­natkozólag külön véleményt jelentett be. A 4-ik §. következő uj szöveget nyert: »Az 1848. V. t. ez. 2. §. b), az erdélyi 1848.­­II. t. ez. 3. §. b) pontjai alapján választói joggal birnak azok, kik mint gyárosok vagy kereskedők, továbbá a az. kir. és rendes tanácsi­ városokban mint kézművesek már az összeirást megelőző évben legalább 10 frt 50 kv jövedelmi adót fizettek ; a nagy és kis községek­ben pedig mint kézművesek azok, kik szintén már a megelőző évben legalább egy segéd után fizettek jövedelmi adót.« Az 5-ik §. azon módosítással fogadtatott el, hogy az utolsó sorban előforduló »jövedelemadó« szó elé következő szavak igtattattak: »már a meg­előző évben is fizetett«; továbbá ezen §. következő új kikezdéssel toldatott meg : »Ha a tőke jövedelme 105 írtra nem rúgna is , választási jogosultság illeti meg azokat, a kik igazolják, hogy tőkéjük és föld­birtokuk jövedelmi és földadó alá vetett jövedel­me együttvéve már az előző évben is legalább 105 frtot tett. A 6-ik §. változatlanul elfogadtatott. A 7-dik §-ban kihagyattak ezen szavak : »kik az 1848 : V. t.-cz. 2. §-a és az erdélyi II. t. cz. 1. §-ában előírt ál­talános kellékek meglétében«, az adómennyiséget meghatározó számok elé ezen §-ban is felvetettek a következő szavak : »már az előző évben is fizetett«, végre a §. bővíttetett azzal, hogy választói joggal bírnak azon állami, törvényhatósági vagy községi tisztviselők is, kik mint ilyenek ,­ért jövedelemadót fizettek. A tárgyalás folytattatik d. u. 5 órakor. A kormány részéről Szapáry Gyula gr. belügyminiszter és Nehrebeczky Sán­dor miniszteri tanácsos voltak jelen. Utólag megjegyezzük még, hogy mellőztetett azon határozati javaslat, hogy az incompatibilitási törvényjavaslat a választási törvényjavaslattal egy­idejűleg terjesztessék szentesítés alá. (Reményük, hogy a központi bizottság kedden előterjesztheti jelentését a háznak.) (A központi bizottság­ délután 5 órakor folytatta a választási tvjavas­­­­a­t tárgyalását. A javaslat 8. §-ára lényegileg a balközép mó­­dosítványa fogadtatott el, a­mennyiben a honoratio­­rok külön felsoroltatnak, a 48-as törvényekre való hivatkozás kimarad, s világosan kitétetik, hogy ezen intézkedés az erdélyi részekre is kiterjesztetik. Szilágyi Dezső különös megfontolásra ajánlja, vajjon, miután azok, kik szellemi tőkével rendelkeznek, 10 frt 50 fr, illetőleg 9 és 5 frt adó után felvétetnék, czélszerű-e a 48-ks törvény rendel­kezését még bővebben kitágítani s azokat, kik a jelzett adómennyiséget sem fizetik, szavazatjoggal fel­ruházni ? ! Eötvös Károly a III. osztály nevében a közjegyzőket felvétetni, az iskolatanítók­­nál pedig, különösen tekintettel az erdélyi részekre, megjegyeztetni kívánja, hogy csak azok bírjanak állásuknál fogva választói joggal, kik kizárólag is­­kolatanitók s nem egyszersmind harangoz­ók, ipar­­űzők vagy pásztorok is. Szavazás és hosszabb eszmecsere után a 8. §. következő szövegezésben fogadtatott el. »Választói joggal birnak jövedelmükre való tekintet nélkül a tudorok, sebészek, ügyvédek, köz­jegy­z­ő­k, mérnökök akadémiai művészek, tanárok, a magyar tudományos akadémia tagjai, gyógysze­részek, lelkészek, segédlelkészek, okleveles gazdák,­­ erdészek és bányászok, községi jegyzők, iskolataní­­­­tók, okleveles kisdedóvók azon vá­lasztókerületben, melyben állandó lakásuk van.« »A lelkészek és segédlelkészek választási jo­gának gyakorlásához megkivántatik , hogy mint ilyenek valamely egyházközségben hivatalos alkal­­kalmazásban legyenek, a tanárok és iskolatanitók pedig választói joggal az esetre birnak, ha állomá­sukra a törvény értelmében választattak meg, ne­veztettek ki, vagy hivatalukban megerősittettek.“ »Oklevéllel nem biró gazdatisztek azon eset­ben választók, ha a megelőzött §§-ok valamelyiké­ben foglalt kellékekkel birnak.« »Az ezen §-ban foglalt jogczim az erdélyi vár­megyék, székek­ és vidékek minden községére kiter­jesztetik.« A 9. §-hoz B­é­s­á­n Mihály indítványára a VI. osztály részéről a következő pont függesztetett: »Gazdatisztek gazdai hatalom alatt lévőknek nem tekintetnek.« A 10. §, több osztály utasítása szerint két §-ra különíttetett s az első §-ba a katonai fegyelem alatt állókra vonatkozó rendelkezés vétetett fel. Hosszú vita után e §. következő szövegezést nyert: »Választó­jogot nem gyakorolhatnak, illető­leg a választók névjegyzékébe fel nem vétethetnek . 1- er a hadsereg állományában tettleg szolgáló vagy tettleges szolgálati idejükön belül ideiglenes szabadságra bocsátott katonák, tengerészek, honvé­dek, kik közé azonban nem érteznek azon tartaléko­sok és honvédek, kik az 1868. 40. t. ez. 36. §. és 41. t. ez. 14. §-a értelmében ellenőrzési szemlére vagy ideiglenes fegyvergyakorlatra behivatnak. 2­ or pénzügyőrök s az adó- és vámőrség le­génysége. 3 or a csendőrség személyzete s az állami, törvényhatósági és községi rendőrség legénysége. Ezzel az ülés fél 8 órakor véget ért s folytatá­sa holnapi országos ülés utánra tűzetett ki. (A naszódvidéki erdőségek­ ügyében kiküldött bizottság tegnap tartott ülésében átvette a belügyminisztérium által a képviselőház el­nökéhez átküldött, a volt II. oláh határőrezred bir­tok­viszonyára vonatkozó összes irományokat, me­lyeknek nagy terjedelméről fogalmat nyújthat azon körülmény, hogy az a különböző régi és mostani or­szágos főhatóságok levéltáraiból származó 16 főcso­magban, gondosan registrálva, és egyenként meg­mérve, összesen két mázsa és 28 bécsi font. Miután azonban a bizottság az eddigi tárgya­lás alapján meggyőződött arról, hogy alaposan csak úgy járhat el, hogyha magának ezen irományok gondos átvizsgálása által szerez a tények valódi ál­lásáról közvetlen ismeretet, elhatározta ezen nagy terjedelmű iratcsomagokat átvizsgálni, és annak elő­készítésével Pap Lajos bizottsági tagot oly meg­hagyással bízta meg, hogy ezen sok időt, tartós és megfeszített munkásságot igénylő megbízatását, te­kintve a jelen ülésszaknak rövid tartamát és a napi­renden levő fontos tárgyak által levő elfoglaltságát a közelebbi szünidő alatt teljesítse, hogy a bizott­ság az új ülésszak­ kezdetén tárgyalásait újból felve­hesse. (A magyar néptanítók egyete­mes gyűlése­ érdekében a következő felhí­vást vettük: Az 1870-ik évben tartott egyetemes tanítógyű­lés tanácskozásai határozatainak értelmé­ben a népnevelők pesti egyletének, illetőleg a fővá­rosi tanítóknak feladata lön a magyar néptanítók má­sodik egyetemes gyűlését összehívni és rendezni. Azóta az ország különböző részeiből nem egyszer voltak a fővárosi tanítók figyelmeztetve és sürgetve, hogy a közbizalom által reájuk rótt ezen feladatuk­nak feleljenek meg. Azonban látva a nehéz körül­ményeket, mi folyton jobb időkre várakoztunk, s késlekedésünket minden évben tudtuk indokolni. Ámde most már tovább nem lehetett, nem volt sza­bad halogatnunk a néptanítók egyetemes gyűlésé­nek megtartását, melyet mind maguk a tanítók az ország legkülönbözőbb vidékéről sürgetve kívánnak, mind pedig népnevelésünk állapota is szükségessé tesz. Nevezetesen, míg egyfelől úgy látszik, hogy az általános anyagi viszonyok jelenben kedvezőtlenek ily nagygyűlés tartására, addig másfelől azt merjük állítani, hogy a népnevelés érdekéből is sohasem volt nagyobb szükség arra, hogy az ország összes néptanítói között helyes irányban haladó , de erős és hatékony közszellem fejlődjék ki, mely­ből az egyesek erőt és lelkesedést meríthesse­nek a jelen súlyos viszonyok között való kitartásra és további küzdelemre. E közszellemet éleszteni a nyairól biztos adatot keresnek s legyen tárháza és segéde minden tanodának, melyben a latin nyelvet gyakorolják és a római történelmet előadják, legyen e tekintetben uj korszakra való ösztönzés, hogy mint a nyomda feltalálásának gyors alkalmazásával Eu­rópa elsőrangú népei közé léptünk, úgy a rómaiak­nak Pannóniában viselt dolgai felvilágosításában is élénk, ha nem vezérlő, legalább buzgón gyűjtő, ku­tató, és nem mindig csak utánzó, hanem néha előmoz­dító szerepet is folytathassunk. Utazási levél Angliából. Wight-sziget, jún. 7. Az ember utóvégre is megunja, ha Pattit örök­ké Rosine, vagy Zerline szerepében, ha Nielssont folyton Margit vagy Ofélia jelmezében látja a szín­padon ; még Gladstone és Disraeli tudományos,vagy gonoszul szellemdús beszédei is közönyösek lesznek többszöri olvasás után. Rotten-Row ezer fényes fo­gataival és százra menő kecses lovagnőivel, napon­ként élvezve, végre mégis kifáraszt, sőt kiállhatat­­lanná lesz. Csak egy élvezet van, mely mindig új és friss marad : a tenger látása, a kék haboknak lusta, minden gondolkozást nélkülöző bámulása, amint messze, nagy körívekben, habbal szegélyzett nagy­szerűségükben lábaink elé hömpölyögnek, hogy azután rögtön ismét tovacsonjanak. Ez az egyhan­gú, folyton egyforma, önmagához mindig hason­ló játék örökké új marad, s az ember órákig elhen­tereghetne a tenger fövenyének forró, kavicsokkal behintett puha ölében, hogy, mint a délcarolinai né­ger, ne tegyen semmi egyebet, mint félig nyitott sze­mekkel, ébren­ alva bámulja a tenger gyönyörű játé­kát és színpompáját. Előttem megfoghatatlan, hogy a kék baboknak ezen örökös ide-oda hömpölygése miként gyakorol­hat oly bűvölő hatást az emberre, mert nem hiszem, hogy volna jól alkotott koponya, mely csak egy ne­gyedóráig is kibírná valamely hasonló mozgás köz­vetlen behatását , pl az óra inga mozgásának szaka­datlan nézését. Az újdonság ingere, vagy a megle­petés nem lehet indoka e sajátszerű tüneménynek.

Next