Pesti Napló, esti kiadás, 1876. február (27. évfolyam, 25-49. szám)
1876-02-01 / 25. szám
:•), szám.____________________________________Imdapest, Knhl, február 1, 1878,_______________ Szerkesztési iroda : _ Előfizetési feltételei:: Barátok tere, Athenaeum-épület. __ Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki* A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez A adás együtt. intézendő. N lllillll I A I JE Éi 1 Éj 1 3 hónapra 6 frt - kr. 6 hónapra 12 frt - kr. Jjf fi M ® iMk TM ■ BH b[ Hl H lg 9^ §£| figf g||j fifif ral Az esti kiadás postai küilönküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. | p j p$|j Bérmedetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. H H B |§ m Ml fn B H Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár* . , , , . H ■ _ ■ M Hl H ■■ u H mely napján történt is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Kéziratok nem adatnak vissza. m H 9 ■ K ■ ■ I WM AbH ■ g | ■ ----------- JL I I kJ I ■ 1 1 fl I I I IV Hirdetések 9 Kiadó-hivatal : aMBNI ■■■■ ■ÉHbb w MlHmi '■■■■■■ ^szintúgy mint előfizetések Barátok-tere, Athenaeum-épület, a jPegti ISTapló kiadó-hivatalába A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli ESTI KIADÁS. Budapest, Barátok tere, Athenaemu-épílet panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők, küldendők. Budapest, február 1. Deák Ferencz ravatala körül hullámzik a nép. Államférfiak, honvédek, írók, hivatalnokok, kereskedők, iparosok és hölgyek vetélkedve róvják le hódolatuk adóját, a koszorúk megszámíthatatlan sora lepi el a gyászos csarnokot, s a harangok ünnepélyes kondulása jelenti a nagy országos gyászt. A mai délelőttön át történteket a következőkben adjuk elő: Az Akadémiához közeledő utczákon ezernyi és ezernyi közönség hullámzik ; mindenki az Akadémia elé tart vagy onnét jö ; a hölgyek feketében, a férfiak közül sokan gyászfátyollal; a Ferencz József téren hosszú, megszakítatlan sort képeznek az országos ravatalhoz zarándokolok. Az Akadémia főbejárata sűrű, ezernyi csoport áll, s tolong a kapu felé. A főkapu zárva van, a Lipótváros felöli mellékajtón hat rendőr áll és iparkodik az áradatot megtörni, hogy a nép csak egyesével menjen be. Reggel, midőn a kaput megnyitották, oly erőszakos rohammal tódult a nép, hogy csak ügygyes bajjal lehetett elejét venni a szerencsétlenségnek. Benn, a csarnokban a közönség, levett föveggel, lassú, ünnepélyes léptekkel, szótlanul megkerüli a ravatalt; áhitatos tekintetet vet a nagy halottra; a szemekbe könycsepp tolul; a fájdalom érzetébe a megelégültség eszméje vegyül, ha a szem a koszorúkon akad meg, melyekkel a felséges királyi pár megmutatta, mennyire osztozik a nemzet fájdalmában ; még egy tekintet a jól ismert, nemes vonásokra, és mintha nem tudna a nagy tetemtől elválni, oly habozva, oly vontatott léptekkel hagyta el mindenki a Duna felőli mellékajtón az országos gyász színhelyét. A magyar közélet, a társadalom képviselői, a főváros, a nemzet notabilitásai az Akadémia utczai oldalkapun járulnak a ravatalhoz; hatóságok, egyletek küldöttségei itt bocsáttatnak be. A kapu előtt folyvást hosszú kocsisor áll. Ismert nevű férfiak, előkelő hölgyek feketében majdnem szakadatlan sorban követik egymást; az elsők közt volt ott a magyar gazdasszonyok egyletének küldöttsége, Damjanichné vezetése alatt 25, gyászbaborult hölgy koszorút hozva a ravatalra; a nőképzőegylet díszes küldöttsége Veress Pálné vezetése alatt szintén gyászban és koszorúval. A Kisfaludy teremben orsz. képviselők és főurak diszőrséget képeznek, magyar díszruhában, gondoskodnak a rend fenntartásáról és előjegyzéseket fgadnak el a temetési menetet illetőleg. E diszőr-ség, melyben az országgyűlésnek jobbára fiatalabb tagjai foglalnak helyet, gróf Ráday Gedeont választotta kapitánynak; az irodai szolgálatot egyetemi polgárok végzik. A diszőrség a ma délelőtti órákban a következő koszorúkat vette át: gróf Hadik Béláné, Gyertyánffyné sz. Karácsony grófné, Hollán Ernőné, Kolos megye, a belvárosi választók, a kereskedelmi Akadémia, a késmárki polgárok, a budapesti svájczi segélyző egylet, az orsz. központi Fröbel nőegylet a m. honvédség, (e felirattal: mély fájdalom jeléül a m. kir. honvédség) a belügyminisztérium tiszti kara, Krassó megye, a miniszterelnökség tiszti kara, báró Sina Simone felirattal: a legnagyobb hazafinak és nemes barátnak, a gazdasszonyok egylete, az országos nőképző egylet,a helvét hitvallásnak s az országos kisdedóvó egyesület koszorúit. Természetes, hogy folyvást hoznak koszorukat, úgy hogy alig győzzük registrálni. A temetésre ma délelőtt előjegyeztették magukat . A budapesti agg harczosok egylete, a »Zion« jótékony egylet, a család (28 jegyet tartatott fenn tagjai számára), továbbá a budapesti hitközség, a Fröbel-egylet, az izr. nőegylet, Krassó megye, Borsod, Miskolcz, a miskolczi szabadelvű kör, Bács-Bodrogh megye küldöttségei. Az orsz. bizottságnál is — mint már jelentet- ttük — számtalan küldöttség jelentkezett. A külföldi sajtó, kivétel nélkül, a legmelegebben emlékszik meg nagy halottunkról. Első helyen áll a »Times« már táviratilag jelentett czikkével, melyben így szól : »Deák époly tiszteletreméltó, mint sikeressége által kiváló pályájának lefolyása alatt nemzetének tanácskozásaiban azon ritka befolyásra tett szert, mely csak a legtisztább és a legszigorúbban kipróbált érdemnek jut osztályrészül, és puszta szava nagyobb súlylyal bírt, mint a leghatalmasabb argumentumok. Remélhető azonban, hogy halálának legalább egy jó következése lesz : visszaidézni Ausztria népe és általában Európa emlékezetébe a bölcs elveket, melyek az ő viseletét irányozták és feleleveníteni példáját kalauzul egy válságos időszakban. Deák oly államférfim typust tüntetett fel, mely ritkán található a continens országaiban, és a tanúságokat, melyeket ő nyújtott, nem lehet eléggé emlékezetbe vésni.« A németországi lapok meleg rokonszenvvel emlékeznek meg Deákról. A »National Zeitung« így ír : »A nagy mű, mely létrejöttét Deáknak köszöni, a kiegyezés, most fogja a tűzpróbát kiállani. Deák tanácsa azon nehéz kérdésekben, melyek jelenleg megoldásra vártak, nem fog a magyar államférfiaknak többé Útmutatásul és támaszul szolgálni. Kívánatos volna, hogy Deák mérsékelt szelleme és az elérhető iránti finom tapintata vezérelje őket működésükben.« A »Nord d. A11 g. Z.« : Épen azon pillanatban, midőn az 1867 ik évi kiegyezés, mely lényegében az ő műve volt, nagy nehézségek közepette átalakulóban van, Deák békítő és engedékeny szelleme nagy szolgálatokat tehetett volna a monarchia mindkét felének, melynek történetében oly kiváló és díszes helyet foglalt el. A párisi lapok Deák halálát szintén a folyamatban levő tárgyalásokkal hozzák összeköttetésbe. Deák halála,igy iz a »Temps« némileg lehangolja a reményt, hogy békésen fog kiegyenlíttetni azon vitás kérdés, mely most a monarchiát két félre szakítja. Betegsége daczára, mely az activ politikától távol tartá az öreg urat, azon tiszteletnél, pietásnál és tekintélynél fogva, mely nevéhez fűződött, békítőleg hathatott volna a folyamatban levő tárgyalásokra. Követeléseiben mindig mérsékelt volt; a jelenlegi állapot, mely a Beust által megalkotott dualizmusban érvényesült, megfelelt reményeinek. A kiegyezés óta Deák minden lényeges kérdésben támogatta a kormányt. Azóta azonban Deák pártja, vezérének politikájától mind inkább eltért; minden választásnál vesztett alpárt néhány szavazatot s az utolsó általános választásoknál legyőzetett, (??) úgy látszik, a szélső elemek naponként több tért nyernek. Deák azonban, nevének dicsfényével és pártja romjaival még egy uj kiegyezést hozhatott volna létre. Szava és befolyása a folyamatban lévő tárgyalásoknál nagyon hiányozni fog. Deák Ferencznek egyik távoli rokonához, 1875. június 16-án intézett leveléből írjuk ki e megható sorokat: Budapest I*/6. 1875. Kedves öcsém! Én közel két éve már súlyosan szenvedek, és daczára a tréfából gyártott hireknek, egészségem nem javul, sőt folyvást hanyatlik. Menni nem tudok, ha nem vezetnek; ülésből, feklémből erős segítség nélkül fölkelni nem vagyok képes, sőt a lefekvéskor is másnak kell engem ágyba segíteni. Étvágyam, álmom semmi; lábaim és hasam daganatja növekszik — de mit zúgolódom, 72 év szép kor, melyen túl ép, egészséges ember is méltán számolhat egészsége végromlására; aki pedig beteges is, az ne követeljen sokat, megifjodni bizonyosan nem fog. Rózát, vagy megújítva régi enyelgéseink emlékét , Szálit igen szívesen tisztelem. Isten áldjon, szíves tisztelettel hű barátod Deák Ferencz. Sajátkezűleg nem tudtam írni, mert betegségem folytán kezeim időnként annyira reszketnek, hogy a tollat alig bírom fogni, amint e levelem aláírásából láthatod. (A levél női kéz által íratott, alkalmasint egyik Nedeczky kisasszonynak mondta tollba, de az aláírás sajátkezű. Rendkívül reszketeg, alig olvasható vonások.) Budapest, február 1. A franczia senatus meg van választva. Párisban s a vidéken egyaránt kemény küzdelmek folytak, sok helyen kétszer, sőt Párisban háromszor kellett szavazni, míg a 7 jelölt törvényesen megállapított száma az absolut többséget meg tudta szerezni. Párisban háromszor kellett szavazni, pedig itt a kormánypártnak vagy a bonapartistáknak jelöltjük nem volt, hanem egyedül a mérsékelt köztársaságiak álltak szemben a szélsőkkel. De itten is a mérsékelt elemek kerekedtek felül. Az első szavazásban Freyennet, Tolain és Herold, mindhárman Gambetta emberei kapták meg a többséget. A második szavazásban a szélső Hugo Victor 115 szavazatttal, a harmadikban ugyancsak a szélső Peyrat diadalmaskodott. Igen nagy érdekűek a vidéki választások. Ezek eredményéről két, egymástól eltérő hivatalos sürgöny van előttünk. Az egyik vasárnap este kelt, s azt mondja, hogy az első szavazásban absolut többséget nyert 146 jelölt, közülök 40 monarchista, körülbelül 20 bonapartista, 80 nagyobbrészt a conservativ árnyalathoz tartozó köztársasági. A második szavazásban megválasztatott 27 monarchista, 7 bonapartista és 7 köztársasági. Ezek után azt kellene hinnünk, hogy a hivatalos sürgöny a végeredményt úgy foglalja össze : megválasztatott összesen 67 monarchista, 87 köztársasági s 27 bonapartista. E helyett a kormány egyszerre olyan táviratot küldött szét, melyen fölötte bajos eligazodni. Azt mondja ugyanis : a 219 megválasztott senator közül 130 olyan, akit a kormány ajánlott, 8 bonapartista, 63 radicális vagy köztársasági, 15 balközépi. Kétségtelen, hogy ez a sürgöny a közönség félrevezetésére irányul. A kormány által ajánlottak közt bizonyára sok köztársasági és bonapartista is van, s így ez az elnevezés nem helyesen van választva. De akárhogy csűrik-csavarják a dolgot a hivatalos táviratok, annyi bizonyos, hogy az új senatus többsége mindenesetre köztársasági lesz. A senatus tudvalevőleg 300 tagból áll. A nemzetgyűlés már megválasztott 62 köztársasági, s 13 monarchista tagot, s így, ha a nemzet csak 100 köztársaságit választott is, ami nem szenved kétséget, a republikánusok többsége biztosítva van. Nagy érdekű volt a tegnapelőtti választás más tekintetben is. B uff e t, a minisztertanács alelnöke és belügyminiszter, ki olyan rendkívüli erélylyel dolgozott megválasztatása érdekében, mint a köztársaságiak előre mondották, Vosges megyében, mintegy 60 szótöbbséggel megbukott, így tehát a belügyminiszter a senatus-választásokban kétszeres vereséget szenvedett. Először a nemzetgyűlésben, azután pedig a nemzet kebelében. Most nagy kérdés: nem fog-e harmadszor, mint képviselő is megbukni. Hasonló sors érte Dufauret, az igazságügyminisztert, kire a köztársaságiak egy idő óta nagyban neheztelnek. A miniszterek közül csak San Leo köztársasági, Cailloux mérsékelt s de Meaux legitimista választatott meg. Ezen kívül a nevezetesebb monarchisták közül megválasztatott: Broglie herczeg Eure megyében s Gontaut-Biroff berlini nagykövet, Pauban. A köztársasági lapok a végeredményt teljesen kielégítőnek mondják. Még el sem hangzott a senatusválasztások zaja s a hivatalos lap máris új választásokra hívja össze a nemzetet. A köztársaságelnökének január 2- án kelt rendelete jelent meg, mely összehívja akerületek választótestületeit, hogy február 20-án egy-egy követet válasszanak. A spanyol csatatér küzdelmeinek folyamát meglehetősen sűrű homály takarja. Csak néha-néha jön egy rövid sürgöny, s minden magyarázat nélkül jelent valami tényt, melyen azonban fölötte nehéz eligazodni, minthogy nincs elmondva, minő öszszefüggésben van a hadműveletek egész folyamával, így például ma egy egyszerre Bilbao tájékáról vesszük azt a hírt, hogy a kormány csapatai fölmentették Bilbaót, hogy a carlisták a város körüli erődöt odahagyták s az ottani bányakerületből is kiüzettek. Loma tábornok Valmesadánál áttörte a lázadók hadállásait, visszaállította Cassola tábornokkal az összeköttetést, s így a vidék is meg van tisztítva a lázadóktól. Hogy azonban ez a művelet minő összefüggésben van a múlt héten vívott harczokkal, melyekről a cárlisták azt híresztelik, hogy az ő diadalukkal végződtek, arról a hivatalos sürgöny semminemű felvilágosítást nem ad. A „Pesti Napló“ tárczája. Carilés leánya. — Regény. — Irta : Colomb asszony. Franczisból: II. Ilona. XXIX. FEJEZET. A ködben. (Folytatás.) Azon kevés járókelő, ki Carilést észrevette, csodálkozott, hogy őt az utczán látja. — Szélmalomárus! Ugyan kinek akarja ily időben áruit eladni? A gyermekek a kályha körül játszanak s orruk hegyét sem mutatják az ablaknál. S minthogy mindenki hazasietett, hogy minél előbb a kályhához jusson, sebesen elmentek Cariles mellett, ki magában folytatta bolyongó útját .. Úgy érezte, mintha tűz lobogna fejében és szívében. Nem gondolkozott, csak szenvedett. Lassankint azonban rendezte eszméit, megfontolni kezdé azt, ami történt ; ismétle a szavakat, melyeket hallott, és fájdalma nem csökkent, — sőt ellenkezőleg. .. Miczi már nem volt a kis leány többé. Miczi már nagy leány s mint a többi leányok azt kivánhatá, hogy férjhez menjen és saját háztartással birjon! S ő ezt valóban óhajtá is. Nem azt mondta-e Lebeau Jánosnak, hogy boldog volna, ha felesége lehetne, hogy ha . .. igen, hogy ha az öreg Cariles nem volna a világon ... — tette hozzá tépelődéseiben Carilés. Tehát ő, Carilés, ki Miczit annyira szereté, ki egész életét feláldozta érette, ő volt az, ki Miczit megakadályozta abban, hogy boldog legyen. Mert ő soha sem lesz boldog, ő sohasem fog férjhez menni! Miczi mindezt elmondáa Lebeau Jánosnak. Miczi mindig Carilésnál marad s eltitkolja előtte bánatát. Meg fogja csalni; vidámságot tettet, nevet és dalol;s minthogy Carilés vak, nem fogja Miczi kisirt szemeit látni , nem fogja megtudni, hogy az mikor sirt? Miczi legalább ezt úgy fogja hinni; de Carilés majd észreveszi Miczi szomorúságát annak hangján, minden mozdulatán. S Carilés ép olyan boldogtalan lesz, mint Miczi, sőt boldogtalanabb, mert azon tudat súlyosodik reá, hogy ő okozta Miczi boldogtalanságát. Míg Carilés így eltépelődött és nagy fájdalmakat szenvedett, lakásától meglehetős távolra ment el, midőn hirtelenül a vele szembejövővel ütközött össze, ki igen sebesen ment. Cariles ez összeütközés folytán elesik, ha a vele szembejövő őt fenn nem tartja. Ezt kissé rideg módon tette, s haragosan kiáltotta reá: — Az ördögbe! Miért nem vigyáz ? — Bocsánatot, uram, — nem szándékosan tettem, — felelte Cariles szelíden, s tovább folytatta útját. — A szegény ember! Úgy látszik, hogy nem igen erősen áll lábán — mormoga a másik, kire az alázatos felelet csillapítólag hatott. — Bah! — Bizonyosan részeg... De mégsem úgy néz ki, mintha részeg volna ... De hogy megy? Úgy látom, hogy nagyon közel jár a vizhez... Csak el kell csúsznia .. . Majd utána iramodott s három ugrással elérte. Cariles nem tudta, hol jár s igen keveset törődött ezzel. A véletlenre bizta magát, sok utczán áthaladott s végre a viz rakpartján volt, oly helyen, ahol már nincs karja s hol az út, mely a nedvességtől nagyon sikamlós, hirtelen lekanyarodik a sötét víztömeghez. Cariles egészen az út szélén ment, a nélkül, hogy erről sejtelemmel bírna. Az idegen még jókor megragadta őt, abban a pillanatban, midőn a szilárd utat már elhagyá s már-már a mélységbe kezdett sikamlani. Caril és lábai alatt a földet inogni érezé, kiterjesztette karját és felkiáltott... De nem esett el... Hatalmas kar fogta körül és visszaemelte a rakpartra. — Ah, derék ember, mit akar ön ? szólt hozzá amaz idegen, kivel néhány percz előtt összeütközött. Ha én nem vagyok itt, bezuhan a vízbe . .. S ön tudja, hogy itt a viz igen mély, s éjjel ködben az ember menthetlenül elvész . . . Talán a halaknak akarja eladni szélmalmait ? — Köszönöm . . . uram . . . bocsánatát kérem .. . nem tudtam, hogy a viz szélén járok . . . Én t. i. vak vagyok. . — Ön vak ?... Ezt ki is találhattam volna! — kiáltá a másik, homlokára ütve. S mint történhetett, hogy egyedül az utczára kibocsájtották, még kutyát sem adván ön mellé, ki vezeti... Nincsenek gyermekei, nincs rokona, nincs senkije sem ? A szegény Cariles semmit sem szólt, csak zokogott. — Csöndesedjék, csöndesedjék !... látom, hogy nagy bánat nyomja szivét; útközben majd elmondja, mert én nem hagyom el önt itt a víz szélén. Adja nekem karját, igy... s most mondja meg lakását, hogy haza vezethessem. Csak van valahol lakása ? — Ön nagyon jó, uram — felelte Cariles, hirtelen elrémülve attól, hogy távolmaradása mily nagyon megijeszthette Miczit — igen, nekem vissza kell térnem kis Miczimhez; tudom, hogy ő keres, ő nyugtalankodik miattam, a jó leány! S én okozom neki e bánatot! Úgy elfutottam, mint a bolond; anélkül, hogy tudnám, mihez kezdjek! Nagyon boldogtalan voltam! Most haza megyek, igyekszem majd vig lenni... és azután... A jó isten bizonyára nemsokára magához hiv! S egész fájdalma oly mélyen megragadá ismét, hogy hevesen zokogott, így érkeztek a S. André-utczára, Carilés megmentője őt egy padra ültető, s mig őt jó szívvel felbátorita, elmondatta vele egész történetét. Azután, mig őt vigasztalá és ápolta, egy bérkocsisállomásig kisérte, vele szállt a kocsiba, s halkan oly lakást nevezett meg a kocsisnak, mely nem volt Carilés lakása. XXX. FEJEZET. Elveszett és ismét megtalálták. Lebeau János befutotta Nantes összes utczáit, keresve, kérdezősködve, minden járókelőt megszólítva. Senki sem látta Carilést. Midőn a fiatal ember a ködben oly alakot pillantott meg, mely némileg Cariléshoz hasonlított, űzte annak nyomát, s mindenkor csak újabb csalódás érte. A szegény fiú szíve majd meghasadt. Elképzelte Miczi roppant rémületét ; attól félt, hogy őt vádolja Cariles szerencsétlenségéért, s keresését reménytelenül folytatta. Nantes oly nagy város! De ő nem mert egyedül a fiatal lányhoz visszatérni. Az est már beállott, a város itt-ott kivilágíttatott és az egyes fénypontok a ködben halványan és vöröses színben csillogtak, de a sötétségen nem voltak képesek áttörni. János egyszerre hirtelenül, egy kocsi rúddal ütődött össze. Vigyáz! kiáltotta a kocsis, lovait rögtön megállítva. János félre ugrott, és e mozdulat következtében megpillantotta a kocsiban ülőket. Carilés apó! kiáltotta fel János, a kocsi lépcsőjére ugorva és az ajtóba fogódzva. Carilés apó! hova megy ön! ön azt akarja, hogy Miczi bánatában meghaljon ? — Ez János uram! szólt a vak, kísérőjéhez. Kérem állitassa meg a kocsit, hogy Jánossal beszélhessek ! — Szálljon be hozzánk János ur szólt Cariles megmentője. Mindent meg fogunk önnek magyarázni és a kocsi önt azután Miczi kisasszonyhoz fogja vinni; ily módon a kisasszony leghamarább lesz megnyugtatva. Jánosnak nem maradt ideje a bámészkodásra, különben igen meg volt elégedve, hogy Carilest megtalálta. Követte a felszólítást, a kocsi tova gördült, és nemsokára a ködben eltűnt. Mit tett a szegény Miczi ezen idő alatt, bánatában magára hagyatva ? Megkisérlette a munkát, de remegő ujjai nem voltak képesek a varrótűt megtartani. Megigazította a tüzet és a kályha elé helyezte a szalma-támlásszéket, melyben a vak esténként ülni szokott, a pipát egy kis asztalra tevén, melyet az öreg kezével elérhetett. (Folyt. köv.) Budapest, reter. 1. (Andrássy gróf jegyzékét), mint Konstantinápolyból a »P. L.«-nak távirják, gr. Zichy jan. hó 31-kén nyujtá át a portának. A konstantinápolyi hangulat e pillanatban a jegyzék részére kedvező. (A szerb alkotmány titkos pótczikke.) A skupstina január 26-ikán tartott ülésében Garaschanin, az ifjabb és Knezevits képviselők egy igen feltűnő interpelláte intéztek a miniszterelnökhöz, melyben azt kérdezték, várjon a kormányzóság idejében kidolgozott és az akkori alkotmányozó gyűlés által titkos ülésben elfogadott pótczikke az alkotmánynak még fennáll-e, és fenn fog-e állam jövőre is ? Djurizskovics képviselő megjegyzi, hogy ezen pótczikk értelmében a kormány fel van jogosítva minden polgártól, a törvényes eljárás mellőztével, a polgári jogokat elvonni, és esetleg száműzni. Knezevits rögtön késznek nyilatkozott, hogy bebizonyítja, hogy az alkotmány csakugyan foglalt magában ily hallatlan rendelkezést egyik titkos pótczikkében. »Miként tűrhetjük,— így kiáltott fel Knezevich, — hogy csak annak lehetősége is fennforogjon, hogy egy szerb polgár politikailag és erkölcsileg orozva meggyilkoltathassák.« A miniszterelnök kijelenti, hogy felelni fog ezen interpellátióra s mindenki feszülten várja, mint fog a válasz, mely tuljdonképen a kormányzóságot illeti, hangzani. (A belgrádi osztrák-magyar ügynök bécsi utazása.) Mint Belgrádból jelentik, Wred eg, osztrák-magyar főconsul és diplomatiai ügynök legközelebb Bécsbe utazik. Bár azt mondják, hogy a herczeg családi ügyekben utazik, Belgrádban mégis azt hiszik, hogy a politikai helyzet szintén nem csekély szerepet játszik a herczeg utazásában. Némelyek azt állítják, hogy a herczeg azért utazik Bécsbe, hogy Belgrádból leendő áttételét más állomásra indokolja. A herczeg ezen kívánsága felöl a legellentmondóbb, s legvalószínűtlenebb hírek keringnek. Abban azonban mindannyian megegyeznek, hogy tisztán személyi okok bírhatták őt a jelzett elhatározásra. (Az eddigi német nagykövetet, Schweinitz altábornagyot, ő Felsége tegnap délután 2 órakor fogadta a legnagyobb ünnepélyességgel. A nagykövet ezen fogadtatás alkalmával búcsúzott el ő Felségétől. A nemzet gyásza. — A vallás- és közoktatási minisz- tter felhívta a közvetlen felügyelete alatt álló felső - és középtanodák igazgatóságait (illetőleg az egyetemi tanácsokat, hogy az intézet keblében, Deák Ferencz halála alkalmából gyászünnepélyt (illetőleg a r. kath. felekezeti jellegűek , gyász istentiszteletet) tartsanak s ez intézkedéséről a protestáns, görögkeleti és izraelita iskolák főhatóságait is értesítette, azon reményének kifejezése mellett, hogy ezek is hozzá fognak járulni a nemzeti gyász hasonló ünnepélyes kifejezéséhez. A jobboldali ellenzék clubja tegnapi gyűlésén fejezte ki gyászát Deákért; a temetésen a párt testületileg lesz képviselve. — Csotta János fiumei podesta f. évi január 31-én a következő táviratot intézte Tisza Kálmán m. k. miniszterelnökhöz: »Fiume városi törvényhatósága a mai nap tartott rendkívüli közö s gyűlésén értesülvén Deák Ferencz haláláról elhatározta, hogy 1000 forinttal hozzájárul azon emlékező- bor költségeihez, melyet a hálás nemzet nagy halottjának kétségkívül állítani fog. Miről van szerencsém excellentádat értesíteni.« — Debreczen város törvényhatósági bizottsága ma, febr. 1-én délelőtt, rendkívüli közgyűlést tartott, hogy a Deák Ferencz temetésén való képviseltetés ügyében intézkedjék. — Jászberény a nagy nemzeti gyász folytán a f. évi február 9-ig tartandóitt bálok további intézkedésig elhalasztottak. — A VII. kerület polgárai köre af. é. január hó 31-én tartott teljes ülésében jegyzőkönyvileg legmélyebb fájdalmát fejezte ki azon megmérhetlen veszteség fölött, mely az országot nagy hazánkfia , Deák Ferencz halála által érte. A kör a temetésnél testületileg fog részt venni. — A budavári főtemplomban a gyász istentisztelet üdvéért Deák Ferencz febr. 5-ikén, szombaton reggeli 9 órakor fog megtartatni, melyen a budai kir. egyetemi főgymnasiumi dalárda Gyurmán Andor tanár, elnök vezetése mellett, G. Wöhler »Dies Irae«-jét, Palestrina »Miserere«-jét, és Zzasskovszky »Requiem«-jét fogja előadni. — A házi szegények felsegélyezése végett m. hó 29-ére kitűzött s tombolajátékkal egybekötött tánczvigalmát az Erzsébet-egylet február hó 9-ére halasztotta. — A magyar általános hitelbank február 3-án csak délelőtt 8-tól 10-ig tartja hivatali és pénztári óráit . Az országos izraelita iroda elnöksége körlevelet intézett a kerületi elöljáróságokhoz, melyben tolmácsolja a Deák Ferencz halála fölötti bánatát és felhívja őket, hogy a hatóságok alatt álló izr. hitközségekben gyászistentiszteletet rendeljenek el. Az izr. községkerületi elnököknek az orsz. izr. iroda elnöke, Schweiger Márton által, vezetett küldöttsége a temetésen részt vesz. A kegyelet egyéb nyilvánulásai a ker. elnökök legközelebbi gyűlése határozásainak vannak fenntartva. — A budai izr. hitközség tegnap este 6 órakor rendkívüli választmányi gyűlést tartott, melyben Deák Ferencz elhunyta alkalmából következő határozmányok hozattak: 1. A mélyen lesújtó vesztesség fölötti fájdalmas érzelmeknek jegyzőkönyvileg kifejezést adni. 2. A végtiszteletben küldöttségileg részt venni. 3. Vasárnap, február 6-án délelőtt 11 órakor a főtemplomban gyász isteni, tiszteletet tartani. 4. A nagy hazafi olajfestmény arczképét az ülésteremben elhelyezni. 5. Évenkint január 28-án emlékünnepélyt rendezni. Az országos erdészeti egyesületnek január hó 31-én Deák Ferencz elhunyta alkalmából tartott rendkívüli választmányi ülésén jelen voltak: Tisza Lajos elnök, Wagner Károly alelnök, Degenfeld Imre gróf, Divald Adolf, Székely Mihály választmányi tagok és Bedő Albert egyleti titkár. Elnök megható szavakkal emlékezik Deák Ferencz elhunytáról és jelenti, hogy ez alkalomból szükségesnek találta az ülést összehívni azért, hogy az országos erdészeti egyesület, mint hazai közintézet szintén kifejezést adhasson azon mély bánatának és részvétének, melyet Deák Ferencz elhunyta felett hazánk minden fia érez. Előadja továbbá, miszerint a gyászesetről történt értesülés után azonnal intézkedett, hogy az egyesület hivatalos helyiségén a gyászlobogó kitüzessék, hogy az országgyűlés által a gyásztisztesség rendezésére kiküldött bizottságnak szintén bejelentette, miszerint az egyesület a végtisztességet tevők sorában képviselői által résztvenni kíván, s hogy a résztveendő tagok számára szükséges jegyek megszerzéséről is gondoskodott. Felkéri továbbá a választmányt, hogy kebeléből két tagot küldjön ki, kik az egyesület részéről a gyászszertartás ünnepélyénél legyenek jelen s hogy elhatároztassék, miszerint a helybeli és Budapesthez közelebb lakó választmányi- és rendes tagok a gyászmenetben az egyesület részéről küldöttségileg vegyenek részt. Végül indítványozza, hogy Deák Ferencz nevének az Országos Erdészeti Egyesület kebelében való megörökítésére »Deák Ferencz alapítvány« czimén az erdő-